2005. AUGUSZTUS
Augusztus 12. péntek, úton. Huszonkilenc! Ennyi éve vagyunk Encsivel házasok. És szerintem akkor ennyi kilóval kevesebb voltam... Hiába, no. Jól tart az asszony. Hogy ma is őt venném el, ehhez semmi kétség nem férhet. Éjfél után megírtam egy sms-t, most várom, mikor lesz vonal, hogy elküldjem.
Nem lett vonal. Legközelebb Gibraltárnál, holnap reggel.
Atlétikai Világbajnokság, Helsinki.
Azt szeretem, hogy sok-sok évtized után talán az első igazi világbajnokság, ahol a világ különböző országainak versenyzői nyernek. Nincs NDK, nincs szovjet, nincs elviselhetetlen amerikai fölény. (Ne felejtsd el, hogy én csak hellyel, közzel jutok efféle sporteseményhez, így aztán az összehasonlításaim sokszor sántíthatnak.)
Jópofa ez a VB, mert sok szép hölgy mellett látni pár olyan förtelmesen rusnya banyát, ami külön világbajnoki címet érdemelne. Nem akarok én senkit megsérteni, de a pálmát az a jamaikai nehézsúlyú súlyemelőbe oltott birkózó (aki nőnek adta ki magát) viszi el, aki a női 100 m. gáton indult. (Ne felejtsd el, akkor a gendernek híre-hamva sem volt! 2024) Meg van néhány nagy alakítás: az orosz kislány világcsúcsa a rúdugrásban. Na meg a zöldfoki szigeteki hölgy az 1500 méteres síkfutásban. Etióp nyerte. Szerintem a nyertes rég lezuhanyozott az interjú után, amikor a zöldfoki szigeteki futó célba ért. Dicséretes volt az igyekezete. Ami érdekessé teszi a dolgot: Manunak a szomszédja. Ugyanazon a szigeten lakik, a szomszéd házban. Ilyen hírességekkel vagyok én körülvéve! Mert ugye emlékszünk, Vito bátyja az ottani Parlament Elnöke, tehát az ország vezető közjogi méltóságai közé tartozik. Most meg itt van ez a futkározós szomszédasszony.
Augusztus 13. szombat, úton (Gibraltári szoros). Elszámoltam magam Dovernél. Tíz és fél csomós sebességgel számoltam, és majdnem tizenegyes átlagot hoztunk, így aztán hajnali hatkor mát bent voltunk a szorosban, annak ellenére, hogy 7-es vihar fújt szembe. Encsinek azt mondtam, hogy tíz és délután három között megyünk át. Nem volt más hátra, fél hatkor elküldtem az sms-t, amit Lisszabon előtt nem sikerült. A barba beszélt feleségével, aki Montenegróban nyaral a fiúkkal. Lelkendezve mesélte, hogy tegnap voltak Dubrovnikban, és egy toronyba felmenve egy bizonyos Ludmillával, egy volt moszkvai egyetemi évfolyamtársával találkozott. Amikor lejöttek, együtt beültek egy kávézóba beszélgetni, és a szomszéd asztaltól a komáromi szomszédjuk köszönt rá. "Das Welt ist kleine", mondom én erre. (Ha a Welt nem jó szó a világra, akkor a logikámmal van baj, mert Helsinkiben az van kiírva az Atlétikai Világbajnokságon, hogy Weltakármi mert a német nyelvű Eurosportot tudjuk nézni az égi csatornák segítségével. (A "das" az én agyszüleményem, elegánsan azt mondhatnók, hogy a német nyelvérzékem a "der, die, das"-ból ezt diktálja. Ah!)
Hat után felmentem a hídra, mert Bundesliga összefoglaló volt és Cabo de Gatához közeledtünk, ahol vonalnak kell lennie. Sikerült is három percet beszélnünk Encsivel, aztán elment a vonal. Még annyi volt, hogy elküldjem az sms-t még egyszer, mert a telefonja elromlott, és a javítás után minden elveszett belőle. Nem tudta elolvasni, mit írtam neki.
Augusztus 14. vasárnap, úton. Na, kérem, a Welt az "die", de ezt Liebe tudta, nem az én német nyelvérzékem javult meg. Szeretném tudni, hogy van-e olyan nem német születésû, aki tanulta és helyesen tudja használni ezeket a névelõket? (Az összeset ám!)
Vége a világbajnokságnak. Azt hiszem, egy pontot se szereztünk. Hol vannak az atlétáink?
Augusztus 15. hétfõ, úton. Itt már igazi mediterrán az idő: meleg van és párásság. Éjfélkor sincs kevesebb, mint huszonöt fok.
A halál árnyékában
Éjfélkor megrázó hírrel fogadott a barba: egy repülőgép lezuhant Athén mellett. Larnacából, Cipusból vitte az utasokat a vadonatúj Boeing. A pilótafülke le volt zárva, valamiféle új biztonsági berendezéssel, valami módon elfogyott az oxigénje a pilótáknak, és "elaludtak", ha jól értettem, amit Liebe mondott. A gépet utolsó pillanatban körpályára állították, az körözött amíg az üzemanyag el nem fogyott, aztán lezuhant és felrobbant. Állítólag az utasok észrevették, telefonáltak valahova, talán két F-14-es gép is felszállt, látták a halott pilótákat is, de nem tudtak segíteni. Ha valami, akkor ez az igazi tragédia. Hiszen a szerencsétlenek gondosan ki tudták elemezni a gépen a történteket, és volt idejük töprengeni azon, hogy miért?, miért éppen én?, miért nem a későbbi géppel jöttem?, miért nem máshova mentem nyaralni? Szegény, szerencsétlenek! Remélem, volt köztük olyan, aki tudott igazán hinni Istenben, és tiszta szívvel mondani: "legyen meg a Te akaratod". Mert az ilyen ember nehezebben esik pánikba, mint az, akinek nincs istene.
Ez számomra megrázóbb, mint a terroristák áldozatainak tragédiái. Ugyanis ott - tudom rossz hasonlat -, "harci helyzet van". Ott "valamiért" haltak meg, itt semmiért, teljesen értelmetlen a halál (bár a terroristák áldozatai is értelmetlen és érdemtelen halált haltak), ráadásul jó néhány gyötrelmes perccel megtoldva, sokkal rosszabb, mint a siralomházban, mert itt ártatlanok mennek a halálba páni halálfélelemben, szóval nem tudom, bele tudott-e valaki is törődni a gépen, hogy nincs tovább, számára a földet érés a halált, a megsemmisülést jelenti!
A terrorista áldozatok halála - elnézést, hogy így fogalmazok - "várható". Ugyanis a világ tele van ki nem mondott várakozással, hol sújtanak le legközelebb? Handabandázhat Bush, meg Tony Blair, hogy így, meg úgy, éppen ezért mindenki tudja, hogy lesz még sok következő halott, de a kisemberek közül. És amikor megrendülnek a londoni metró és buszrobbantás hallatán, abban az a megkönnyebbülés is ott van, hogy hál' Istennek, nem nálunk történt. Ez ellen lehet tiltakozni, meg lehet tagadni, de csak tagadni, mert így van.
Az őrség egy lidércnyomás volt, nem tudtam szabadulni a hír hatása alól.
És este nem is tudtam a szokásos időben elaludni, tíz előtt felkeltem, most írom a naplót, és időnként beleborzongok a rettenetbe...
Augusztus 16. kedd, úton. Encsivel fél egykor beszéltem. Kérdeztem a repülőgép katasztrófáról. Kicsit másképp történt, mint ahogyan a barba elmesélte. A gép nem körözött Athén felett, hanem Thesszaloniki közelében zuhant le. A nyomáskiegyenlítővel volt baj, bejött a kinti mínusz ötven fokos hőmérséklet, percek alatt mindenki csontkeményre fagyott.
Érdekes, így már elvett valamit a tragédia borzalmából. Ugyanis valójában nem lehetett sok idejük a pánikra, nyilván szegények valamiképp védekezni próbáltak a hideg ellen, és közben átvacogták magukat a másvilágra.
Augusztus 17. szerda, úton, Gaeta, horgonyon. Éjjel fél háromkor megjött a vonal. Azonnal zubogtak az sms-ek. És utána csörgött a mobil, Encsike még nem aludt. Szegényke sírva szólalt meg, mert már nagyon kikészült idegileg. Ugyanis tegnap azt küldtem sms-ben, hogy holnap érkezünk, de hozzátettem, hogy kedden. És tegnap délután állandóan próbált hívni, persze hiába. Nagyon kikészült idegileg, mert ilyenkor mindenféle vad gondolatok jönnek, ráadásul itt a repülőgép katasztrófa (nem fagytak meg, csak a becsapódáskor haltak meg a szerencsétlenek), szóval nagyon odavolt az asszonykám.
Nem győztem bocsánatot kérni.
Még a barba is azt mondta reggel, hogy ilyet nem szabad tenni egy feleséggel!
A horgonyon nyugi van, csak holnap megyünk be kirakni. Lehet, hogy Brindisiből egy angol kikötő lesz az utunk.
Apa megríkatott, a Csergevásár csángóföldön címû fejezettel és a Csángó kis Anna verssel. Pedig abszolút nincs szándékában, csak olyan hangulatom volt... az is igaz, hogy az első alkalommal, amikor olvastam a könyvet, akkor is elérzékenyültem.
Ez egy elmaradt videó a második részből.
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
