Hajók, gépek, tengerészek

 Ez csak egy szösszenet lesz, de mulassatok rajta, én speciel lementem az agyamról.

Kissé megkésve íme itt az újabb rész. Sajnos a karácsonyi készülődés sok időmet elvesz, de gondolom senki nem várta körmöt rágva, hogy mi történt velem.

Akkor folytatom, mivel nagyon érdeklődtetek a leány viselt dolgai iránt. Zaftos részeket ne várjatok, nem tartok gyertyát senkinek. Azért Wilmanak, a tulaj személyzetisének meg fogom mondani, hogy átnyálaztam a munkaköri leírásomat és abban nincs benne, hogy óvóbácsit kellene játszanom

Valahol Sevilla környékén fejeztem be az előző részt, ha jól tévedek. Eseménytelen utunk volt, kimaradt La Coruna, mert olyan sok rakomány volt, hogy mi nem tudtuk volna felvenni, a bérlő küldött oda egy másik hajót.  Szépen, economic  speeden felcsoszogtunk hát a  sápadt hülyék országába (copyright Zsolti). Kedd reggel 9-kor pilot, nagyon nem is kellett az időt gyilkolnunk a Sunk Centertől délre, csak két kört kellett tenniük a fiúknak.

Hívom Harwich irányítást a rádión, mondván jövünk, helló, amikor beleszól egy ismerős hang, hogy „Béla a pilot ladder a bal oldalon, másfél méter”. Kérdezem ki vagy, hát Malay parancsnok úr, az MSC Fabioláról. Ott állnak Felixstowe-ban, ha sietünk, akkor lesz egy jó óránk és meg tudjuk látogatni. Jó lenne, ha már volt olyan kedves és megvárt, hátha van neki jófajta söre.

Úgyhogy amikor a pilot megjött, kértem, hogy igyekezzünk befele, amennyire lehet, mert átmennék a másik hajóra. Siettünk is, a manővert is hamar letudtuk, az ügynök is jött időben, sőt, volt olyan kedves és át is vitt minket a másik terminálra. Hát, a méreteiből már gondoltam, hogy a hajó nem egy kis darab, de amikor elkezdtünk felmászni a hajójárón bizony mondtam, kövér egy dög. Viszont csak két szinttel magasabb a felépítményük, de van lift! Az első tiszt fogadott minket, majd beterelt a liftbe és mondta, hogy legfelső szint majd onnan még egy felfele a hídra, ott a barba. Így is volt, Malay ott volt a hídon, ahonnan lenézve az én hajómra nem is volt bántó a megjegyzés, hogy az a mentőcsónak a tiéd? Az hát, mindenki kezdte valahol, én is szeretnék nagyobb hajóra kerülni, de sajnos a beskatulyázás itt is megvan. Legjobb esetben kaphatnék egy 1200-1500 TEU-s hajót, én már azzal is boldog lennék. Na majd otthon megkérem Malayt, szóljon két szót az érdekemben,hátha. Csak adnak a szavára, ha már a cég zászlóshajójának a parancsnoka.

Szóval meglátogattuk Malayt, volt jófajta sör is, sőt még egy üveg Tshingtao is akadt, aminek én jobban örültem, mint bármilyen finom bornak, évek óta nem ittam. Sőt, még egy kávét is kaptam, kifejezetten a híd presszó gépéből - figyelem, gombnyomásos presszó gép -, nem ilyen papírszűrős izé. Rendes, finom presszó kávé volt. Jót beszélgettünk, vagy jó három órát, mert elhúzódott a rakodásuk, csak akkor lettünk kidobva, amikor már a pilot is a hajón volt. Néztem a manőverüket, hát ugye az nem egyszerű történet. Én maximum 6 kötelet használok összesen normál esetben, nekik elől és hátul van ennyi. Nekünk nem kell vontató kikötéshez, induláshoz, nekik kell, mert azért azt a tömeget megmozdítani nem piskóta. Amíg nekünk az elindulás onnan, hogy dobj el mindent, addig, hogy bemegyünk a hídszárnyról 10-12 perc, nekik bizony jó háromnegyed óra volt, igaz körbe is kellett fordítani a hajót. Sajnos körülnézésre nem volt idő, pedig igen kíváncsi lettem volna a híd navigációs rendszerére, a legújabb modell. Nem baj, majd amikor legközelebb leváltom Malayt, megismerkedek azzal is. :D

Gond nélkül letudtuk Felixstowe-t, Rotterdam is megvolt, szerviz az elfüstölt mélységmérőhöz, meg a watch alarmhoz, ami két hete kissé eseménydússá tette az indulásunkat. Na, a mélységmérő érdekes lett, mert olyan öreg darab, hogy nincs hozzá alkatrész, a szerelők négy másikból próbáltak összerakni egyet, nem sok sikerrel. Mérni mér, de sajnos nem rögzíti az adatokat, pedig az előírás. Így kénytelenek leszünk kapni egy újat, amit duzzogva el is fogunk fogadni. A watch alarmról meg kiderült, hogy bizony NEM lehet rákötni a robotra, mivel az annyira régi modell. Hát nem megmondtam? Eleve mekkora marhaság bármit is rákötni? Úgyhogy a szerkentyű s.k. kibelezése szakorvosilag jóvá lett hagyva.

Hazament Zsolti, legnagyobb sajnálatomra, mert Ő kifejezetten az a csóka, akivel jó együtt hajózni, a gépet is érti nagyon, minden parancsnok ilyen gépészt szeretne. A kihajózása körül lett egy kis kapkodás, mert az OPDR kora reggel helyett éjfélre hozta az indulást. Rögtön szóltam a személyzetisnek, meg annak az ügynökségnek, akik a dolgokat intézik Rotterdamban, hogy legyen neki egy szoba a hotelben. Erre lett nagy kapkodás, mert akkor inkább menjen haza az esti Malév géppel, én készíthettem az új fizetési lapot, neki meg lett 2,5 órája átadni a hajót az új gépésznek. Az kajával is volt egy kis csuklás, négy óra körül elkezdtem aggódni, hogy hol van a teherautó, mert sok már nem volta hajón. Elkezdtem telefonálni, kiderült, elnézték a szállítónál a naptárt, másnapra voltunk kiírva náluk. Még jó, hogy péntek óta kétszer is megadtam nekik az érkezést / indulást, és ott eleve éjfelet, hogy minél korábban megkapjuk a kaját.

Kaptam ismét egy utast- kadétot, ismét egy lányt, nekem ez a keresztem úgy fest, bár Malay azt mondta, hogy most nála is van kettő, igaz azok csak ilyen európai körútra szállnak be hozzájuk, az irodába frissen felvett tanoncok, lássanak hajót. Az én tanoncomat viszont elvileg azért küldték, hogy jól piszkolja, meg festékezze össze magát, tanulja a hajósmesterséget. Na, nem ugráltam örömömben, megint nem leszek egyedül a szintemen, de hát ez van, ezt kell szeretni.

Na, a kislány, aki egyébként a Katharine névre hallgat, kisebb izgalmak között érkezett meg. Ugyanis azt nem mondták meg nekem, hogy a kedves papa és mama hozza majd autóval, hogy lássák hová kerül féltett leányuk. Éppen a járónál ácsingóztam, mert Zsolti akkor ment el, amikor megjöttek. Először azt hittem a német rendszám láttán, hogy valaki a cégtől, de láttam, hogy a betűk a rendszámon nem stimmelnek, mondjuk ettől nem nyugodtam meg, de mivel a hátunk mögött egy német önjáró rakodott, gondoltam oda mennek, csak hülye helyen álltak meg. Na meg ugye nem vártam én öltönyös fazont, elegáns nőt, meg kislányt sem, az autóból egy komplett család kászálódott ki. Mivel a hídon a két szerelő kártékonykodott a mélységmérő, meg a watch alarm körül, a kaja ügyében is meg kellett nyomnom a vészjelzőt, poroltam felfele. Ott a két szerelő derékig benne a kontroll pultban, lezöttyenek a számítógép elé, hogy előkeressem a telefonszámot, amit hívnom kell a kaja miatt. Hallom, hogy nyílik az ajtó és valakik bejönnek és németül köszönnek; látni ugye nem láttam őket mivel a gép a sarkban van, de az egyik szerelő németül visszaköszön és elkezdenek beszélgetni. Az a szó még megütötte a fülemet, hogy Kapitän, de már tárcsáztam shippi számát, úgyhogy azt most felejtsék el, hogy én bárkinek is megfordulok, kaja kell, ma este. Na, a két perces telefonos vitát letudtam, ami arról szólt, hogy ma semmi szín alatt nem lesz kaja, és azzal zártam le, hogy én kaja nélkül el nem indulok, mert még Tangerig sem tartana ki, ott meg nem veszek, és a késésért, okozott károkért a shippit terheli a felelősség, úgyhogy legyen kaja. Még elolvastam két e-mailt gyorsan, amikor megszólal a hátam mögött egy hang: Herr Kapitän. Megfordulok a székemen, hát az öltönyös fazon áll ott, meg a felesége egy idősebb, meg egy olyan 10 év körüli lánnyal. Az egész család úgy volt öltözve, mintha templomba, vagy esküvőre mennének. Gyorsan végignéztem magamon, hogy most éppen rövid naciba vagyok- e, de még mindig királyi díszben feszítettem, fehér ing, hosszú nadrág, arany csíkok könyékig, úgyhogy a dolgot kis jóindulattal ki lehetett hozni döntetlenre.

Na, mondom, ha ezeket a cégtől most ette ide a fene, akkor a legrosszabbkor jöttek, meg szólhattak volna előre, mert a híd is kissé kuplerájos volt, meg a szakács sem készült extra kajával. Felálltam, hogy köszöntsem őket és ekkor megszólalt az asszonyka – aki német mércével mérve egész csinoska volt, úgy 38 körüli –, hogy: „Grosse Gott, er ist ein Kind”. Na az én németem nincs göthei magasságokban, de ezt azért értem: Jesszumpepi, ez egy kölyök. A hölgy kedves mamája, az a kölyök, ez az új kapcsolat nem kezdődik jól. Reakcióm az arcomra is kiülhetett, mert a hátuk mögött álló szerelő, Arthur, akit évek óta ismerek és tudja, hogy valamit pötyögök németül, elég szélesen vigyorgott. Kérdezem, mit szeretnének, ki fia borja a kis család, mihez tartás végett németül, tudja a hölgy, hogy értettem, amit mondott. Az apuka mondja, hogy hát a nagyobbik lány lenne az én diákom, elhozták, meghozták, elkísérték. Erre néztem egy nagyot, elkísérik? Van egy üres kabinunk, itt bizony nem férnek el mindannyian. Megnyugtattak, nem, csak a hajóig kísérték el a lányt, meg megnézték együtt Rotterdamot, és hát látni szerették volna, hova, milyen emberek közé kerül a gyerek,meg az apuka szeretett volna beszélni a Herr Kapitännel. Nézem a lányt – fenét lány, 19 éves, majdnem annyi mint a sajátom –, aki ilyen kosztümféle cuccban egy kész nőnek hatott, műkörmök, tűsarkú cipő, smink, ékszerek; na mondom ez ide mondjuk nem lesz teljesen jó, de majd faragunk rajta.

Hát mondom, akkor tessék, mert a Herr Kapitän itten az kérem, én lennék. Jó, jó, mondja az ember, de nem itt, ha lehetne, akkor csak én halljam. Akkor vonuljunk le a kabinomba, legalább megmutatom, hol lakik majd a lány. Gondoltam majd ott a család el lesz a rendezkedéssel, de nem, anyu apu nyomult be utánam a kabinba, ami szerencsére ki volt takarítva, meg minden, háló ajtó becsukva. Na jó, csüccs, és akkor halljuk a mondandót. Hát kérem, használati utasítást kaptam a lányhoz, amit végig tudtam úgy hallgatni, hogy nem röhögtem el magam; hozzátenném, én megértem az atyai aggodalmat, én is így éreznék, csak én a lányomat nem engedném így oda egy hajóra. Mondjuk van annyi esze, hogy ne akarjon menni. Szóval meg lettem kérve, hogy a lánynak ne adjak tömény italt, meg cigit se – vazze, 19 évesés ez itten nem óvoda –, sört ihat, tartsam távol tőle a srácokat (aha, gardedám legyek), meg kaptam egy borítékot 1500€- val, hogy ha valahol ki akar menni a városba, adjak neki 200 pénzt, és ha valamit venni akar, akkor legyen miből fedezni a kiadást. Na a borítékot visszaadtam, tessék a lányra bízni a pénzt, a töményet megígérem, hogy nem adok (arra nézve nem tettem ígéretet, hogy más sem ad), de amúgy ez itt nem kisdedóvó, és azzal indítunk, hogy felnőttként kezeljük majd. Arra figyelünk, hogy össze ne törje magát, de a fiúkat meg tartsa ő távol magától, ez is része ennek a bulinak; na jó, majd azért szólok nekik, hogy ne legyenek romantikus hajlamaik, mondjuk az előző lánynál nem voltak, tehát ilyen szempontból gond nem lesz. Amikor ezt mondtam, akkor érkezett meg a deck hand színe virága, vállukon a lány csomagjaival, három bőrönddel. Mondta később Oleg, hogy öten akarták a három bőröndöt felvinni a kabinba; akkor azért itt még majd vigyázni kell, már most erőteljes az érdeklődés. Ebből mi lesz?

Ott hagytam el a történet folyamát, hogy bár időben voltunk Sevillán, mivel vissza kellett mennünk Tanger Medbe, lett egy nap késésünk. Sajnos kehes géppel esélyünk sem volt behozni a lemaradást, bár volt egy kis szerencsénk is. Elvileg La Corunára vasárnap este kellett volna érkeznünk, de ott vasárnap fieszta volt, így a bérlő mondta, hogy érkezzünk meg hétfőn reggel 7-ig, mert reggel nyolcra rendel melósokat. Ez jól jött, mivel a portugál partoknál szép kis szembe szél fújt, a kehes gépből is vissza kellett venni, mert ütött a hajó a hullámokon. Így hétfőn reggel 5-re értünk La Corunába és elkezdtük szövögetni a terveket, illetve Zsolti, hogy Felixstowe-ban bizony szétborítja megint a gépet, kicseréli azt a hengerfejt, ami vacakol és ami miatt nem tudunk menni. Ezt azért nem tudtuk eddig megtenni, mert a meló kb. 12 óra és úgy kellene megoldanunk, hogy emiatt ne késsen a hajó, mert az veszteség a tulajnak. Sajnos sehol nem volt ennyi állásidőnk, Rotterdamban lenne, de ott jön üzemanyag, meg pénteken megtudtuk, hogy a turbót is jönnek javítani (annak is itt volt az ideje), és a regiszter is jön éves szemle miatt. 
.

A képen a kissé megvisel Zsolti kápó. :) Osztom neki az észt.

Így reggel küldtem a levelet a tulajnak, hogy mit fogunk csinálni, a bérlőt is értesítem délután, jobb, ha felveszi a kapcsolatot velük, mert Rotterdamban lenne ugyan elég idő a szerelésre, de nem a turbóval, meg a szemlével együtt. Viszont ha a turbót kitisztítják, akkor a hengerfejet is meg kell csinálni, sőt előtte, mert különben nincs értelme az egésznek.
A tulaj rábólintott, szólt a bérlőnek – úgy fest nem engedélyt kell kérnem, hanem mondanom, hogy mit fogok csinálni-, csak annyit kért, hogy az off-hire (bérleten kívüli idő)költségén kívül ne legyen semmi extra. Üzenet ment Felixstowe-ba az ügynöknek, kérvén úgy rendezze a rakpartot, hogy nekünk kell 13 óra javításra. A válasz meg is jött, rendben, rakpart tisztázva, 13 immobilizációra engedély megadva. Zsoltiék előkészíthetik az új hengerfejet, érkezés után lehet majd nekiesni.
Na ebből nem lett semmi, mert éppen felvettem a pilotot, amikor hívott az ügynök, hogy hát mégsem lesz rakpart, rakodás végén azonnal mennünk kell. Legfeljebb átállhatunk egy másik rakpartra, de ugye gép nélkül vontatót kell használni, meg a pilot, meg a többi, mindez egy szép, kerek 6.000 fontos plusz költséget jelentene a tulajnak. Ezt ugye kerülni kellett, hát szegény Zsoltinak nem maradt más, mint Rotterdam. Viszont megmondtam mindenkinek előre, hogy legalább 17 órával számoljanak, mert bunker és szemle mellett ki tudja mikor tudnak nekilátni és mikorra lesznek kész
Berzenkedtem Nathalie, a „lányom” ellen, mert 13 lettünk, meg nő a hajón rossz ómen, de az eltelt 15 nap alatt kellemesen csalódtam. A kislány tényleg úgy gondolta, hogy megpróbálja megérteni, miről szól ez az egész, megfogta a munka nehezebbik végét, zokszó nélkül verte a rozsdát, stb. Hagytuk, hogy összefestékezze magát, meg jó piszkos legyen, komolyan mondom, élvezte. Volt egy igen fura szokása, mindent felírt. Ha épp volt nála papír, akkor arra, ha nem, akkor a kezére. Megkérdeztem ezt ugyan miért csinálja, hát kiderült, hogy hobbiból történeteket ír, meg színházi forgatókönyveket. Aranyos hobbi, de azért remélem, hogy nem látom viszont magunkat egy színdarabban. Belerázódott ebbe az egészbe és ha nem kezdődne neki az oskola, még maradt volna még. A srácok is megszokták, igaz előre be kellett ígérnem nekik, hogy aki nőként mer rá tekinteni, azt kasztrálom. De a kislány beült közén filmet nézni, elfogadta a sört és jót nevetett a vaskos vicceken. Sőt, egyszer még be is szólt nekem, hogy „kuss legyen”, amikor nem akartam hagyni Zsoltit, hogy egy velem kapcsolatos történetet elmeséljen. Csak az esett rosszul, hogy amikor elment a hajóról, velem csak lejattolt, a Zsoltit meg megölelte, sőt puszit is adott. Hiába, ahogy öregszem, a sármom kifakul. Bár, Zsolti sem az a kimondott Brad Pritt, meg már 45 éves, úgyhogy nem értem. :D
Na, túléltük az éves szemlét, szerencsésen. A hajó kész volt rá, természetesen, de azért pár hiányosságot találtak. No, nem sokat, meg nem komolyakat és mindegyikről tudtunk, sőt pont a szemle ideje alatt néhányat éppen kijavítottak. Azért a papírra szépen rákerült és emiatt még vissza kell, hogy jöjjenek, no meg mivel a gépet éppen szerelték, sajnos ott nem tudták végigcsinálni a szemlét. Hát, emiatt is vissza fognak jönni egy hónapon belül, de akkor már csak azokat a dolgokat ellenőrzik majd, amiket most nem tudtak, illetve azt, hogy a hiányosságokat kijavítottuk.
Zsolti is boldoggá tette a tulajt, mert a turbó ki- és beszerelése ellenére 20 perccel a rakodás vége után volt gép, így nem volt off- hire. Az éves rádiós szemle alkalmával kaptunk egy új berendezést is, az úgynevezett Watch Alarm Systemet. Ilyen volt eddig is, de nem volt rákötve a fekete dobozra, lévén 17 éves modell, meg nem volt pótlólagos hangszórója a kabinomba és a lakótérbe sem. Amikor a szerelő szerelte befele, látom, hogy köti rá a robotkormány kapcsolójára. Mondom ezt így hogy? A józan ész azt diktálja, hogy a robotra nem kéne semmi kiegészítőt rákötni, nem jó az. A szerelő megnyugtatott, hogy ez így teljesen jól van, elfogadott, mert a rendszer lényege, hogy a rendszert automata módban üzemeltessük, amikor valaki felkapcsolja a robotot, akkor automatikusan bekapcsol. Azért nekem kissé viszketnem kellett az ötlettől és igazam is lett. Indulás után ugyanis, amikor a pilot kérésére fel akartam kapcsolni a robotot, akkor az szépen tolt egy teljesen balra kormányt, majdnem legázoltunk egy tanker bárkát, meg egy másikat. Kézi kormányzással jöttem ki Rotterdamból, közben hívtam a szerelőt – hajnali négykor-, hogy mégis mi a fene van, azért kézzel végigkormányozni az utat La Corunáig nem lenne egy truváj dolog.
A jósrác mondott ezt- azt, mit próbáljunk ki, meg azt is, hogy ha semmi nem működik, akkor belezzem ki a mikrokapcsolót, ami a robot felkapcsolására elindítja a rendszert. Mondanom sem kell, hogy miután a pilot elment, nem próbálgattam én semmit, hanem rögtön kibeleztem a kapcsolót. Így a robot normálisan működött, a watch alarm meg megy manuális módban, csak a kikötőben kell lekapcsolni. Egyébként a rendszer lényege az, hogy ébren tartsa az őrséges tisztet egy erős hangjelzéssel, amit az előre beállított időintervallum után ad le. Illetve, ha a tiszt nem reagál rá, megnyomva egy gombot, akkor szívrohamot okozó hangerővel nekiáll visítani a kabinomban. Ha én sem robogok fel a hídra erre a jelre, akkor nekiáll ordítani egy harmadik helyen is, arra már a teljes személyzet felkel, és valaki csak körülnéz majd, hogy mégis mi van.
La Coruna után este nézünk egy filmet Zsoltival a kabinjában és üdítőzünk, amikor csörög a telefon, mondja Oleg, hogy jön velünk szembe az MSC Fabiola. Beszállásom óta ki volt rakva a cetli az AIS-ra, hogy még az iccaka kellős közepén is szóljanak, ha meglátják. A PD zászlós hajója, magyar a parancsnok, Zsolti osztálytársa, a Malay Tigris. Van tisztességes neve, de nem írom le, közülünk mindenki csak így ismeri; van neki egy blogja, keressetek rá a neten. Robogtunk felfele Zsoltival, hívom a hajót rádión, mondom a parancsnokkal beszélnék, ha ráér. Malay még behajózásom előtt mondta, hogy kiadja utasításba, figyeljenek minket, de azért a tisztje lekáderezet, név, születési, hely, lábméret, mielőtt felhívta volna a parancsnokát. De Malay jött és jó két órát dumáltunk, közben a két új rádiónk is túlmelegedett, de azért jó volt beszélni vele. Pár nap múlva megy haza Haburgból, alaposan megcsúszott a váltása, már otthon kellene lennie.
Na, a gép remekül meg lett csinálva, az idő is velünk volt, így a lutrira megadott érkezést nem hogy tartani tudtuk La Corunaig, de még korábban is estünk be, jó esélyt adva ezzel magunknak, hogy a déli dagállyal fel tudunk menni Sevillába és lesz egy esténk kikötve. Így is lett szépen megérkeztünk, este hatra kikötöttünk, csak a mélységmérő égett ki a folyón felfele menet, 17 évet szolgát, füstölögjön békében. Illetve csessze meg, ez a cucc nagyon kell a folyón, mert lefele jövet bizony rezgett a léc, hogy van-e elég víz alattunk, volt, de hogy mennyi, azt fedje a tudatlanság jótékony homálya.
Na Sevillán szépen kimentünk a partra. Én internetezni szerettem volna, de a Zsolti rávett, hogy menjek el vele vásárolni. Megy haza Rotterdamból, a fiának, meg a sógorának akart venni valamit. Én az ilyesmiről leszoktam, mert itt is ugyanazokat a dolgokat lehet megvenni, mint otthon, csak drágábban. Azért megígérte, hogy a vásárlás után mehetünk internetezni. Szóval vettünk a fiának egy rollert, meg autókat, a sógora meg kapott csalikat, tengerre valókat, mert nagy pecás. Majd a cápák szépen harapnak rá a Dunán. Még internetezni is eljutottam, de sajnos zárás előtt értünk oda, így csak beköszönni volt időm egy- két helyre, az olvasatlan 180 levelem közül is csak néhányat futottam át. Közben Zsolti leült a szomszédos italmérésben, ami, mint kiderült, a helyi diákság kedvelt helye, mivel minden 1€. A sör, a tinto verano is. Ez egy igen érdekes ital, vörösbort rontanak el valami szénsavas limonádéval és úgy csapolják, mint a sört. Na, mire előkerültem, addigra Zsolti túl volt kettő ilyenen, korsó méretben és szemlélődött, lábánál a rollerrel. Odamentem ahol támasztott egy ilyen asztalt, mondja, igyak ilyen vörösboros löttyöt én is. Mondom jó, elment rendelni és a sorból visszakiabált, hogy valamit nem akarok- e enni. Utána látom, hogy két kiscsajjal beszélget. Tudtam, hogy tanul spanyolul, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megy neki. Sőt annyira, hogy a két kiscsajjal jött vissza az asztalhoz. Lehet, hogy van valami abban a 45 éves kinézetében? :Na kiderült, hogy nem a Zsolt perfekt spanyol, hanem a két lány magyar cserediák és nem hitték el Zsoltinak, hogy mi meg magyar tengerészek vagyunk. Mivel ugye Sevilla jó 70 km-re van a tengertől. Szóval odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy igaz- e, amit Zsolti mond. Ha tréfásabb kedvemben vagyok, akkor letagadom, de így elismertem a tényt, hogy bizony azok vagyunk. Jött a következő kérdés, hogy én mi vagyok a hajón? Mondom, én lennék Isten után az első, a parancsnok. Na, erre elkezdtek vihogni, hogy ilyen fiatalon parancsnok. Tessék? Fiatalon? Nem mondom, meg voltam borotválkozva, fésülködve, meg nem is úszott fényárban a helyiség, a lányok is ittak már szemmel láthatólag, no de akkor most mi van? Kihúztam magam (hogy a pocakom ne látszódjon), hogy azért még kinézek valahogy. Viszont a két lány vihogása, meg Zsolti marhulása kb. 3 percig tudott lekötni, kifejezetten terhemre volt, fáradt voltam, rosszkedvű. A lányok le is vették, hogy nem vagyok az est fénypontja és ott is hagytak minket, ekkor kezdődött Zsolti részéről a litánia hogy miként lehetek én ilyen búval******, elrontom a jó kis dolgot. Lehet, de azt nem mondtam neki, hogy ne hetyegjen a lányokkal, csak én nem voltam a társalgásra ráhangolva.
Na, kis idő elteltével Zsoltira rájött a mehetnék, kitalálta, hogy menjünk diszkóba. Bólintottam, menjünk, bár azzal a csomaggal, ami nála van, sehová nem fognak minket beengedni. Meg ahogy öltözve vagyunk, az is cinkes. Én póló, rövidnaci, ő sem szmokingban volt, szóval nagy kockázatot nem vállaltam dologgal. Így is lett, az első helyre az öltözékünk miatt nem engedtek be, a második helyre meg a nagy doboz miatt, amit Zsolti cipelt. Ezen ő annyira felhúzta magát, hogy muszáj volt beülnünk valahová vacsorázni. Javasoltam, hogy utána menjünk el a megszokott ír kocsmámba. Hátsó szándékkal, mert ott van wifi, gondoltam megpróbálok a telefonomról netezni. Odáig azonban nem jutottunk el, mert Zsoltink meglátott a folyóparton egy koktélbárt és oda neki be kellett mennie. Nem mondom, korrekt hely volt, volt zene is és Zsolti csomagja sem volt gond, így táncolhatott is, míg én őriztem a fia rollerját. Hajnali kettő körül már nagyon mentem volna vissza a hajóra, de sajnos a kedves mestert csak három óra körül tudtam rábeszélni a távozásra, amikor közöltem vele, hogy az utolsó, általa rendelt kört kártyával fizettem ki és annyi kp van még nálam, ami a taxira kell. Még megpróbált lázadni a taxiban, hogy a sofőr vigyen minket valami night klubba, sajnos lázadása sikerrel járt és valami ilyesmi helyen kötöttünk ki. Zsolti tárgyalt a bulgár bedobó emberrel, hogy mit lehet odabent csinálni, mi az árfekvés meg a többi. Addig én félálomban bóbiskoltam a háttérben, arra riadtam meg, hogy Zsolti közölte, bemegy körülnézni, na mondom, akkor én elszívok egy cigit, de a dobozt sem voltidőm előhalászni, Zsolti már jött is vissza, mondván menjünk. Szemmel láthatólag nem volt elájulva attól, amit bent látott. A taxi még ott volt a bejáratnál, tuti, hogy a sofőr tudta, mi van odabent, gondolta megvár minket. Így fél négyre a hajón voltunk még aludni, is sikerült egy kicsit, mielőtt fel kellett kelnem, hogy a reggeli jelentéseket világgá küldjem.
Nem mondom, hogy friss és üde voltam, sok alvás nem jutott, hála cimborámnak, na de lehettem volna erélyesebb is az éjjel. Elküldtem az elküldendőket és éppen a kávémat kavargattam a hídszárnyon könyökölve, amikor egy autó fékezett a hajó mellett. Mivel vártam az ügynököt, nem lepődtem meg, de két hete mintha másmilyen autója lett volna. A kávét félrenyeltem, amikor megláttam, hogy az autóból egy GL szemléző kászálódik ki. Regiszter? Itt? Nekünk? Miért? Elolvastam minden üzenetet tegnap, azokban szó nem volt a fickóról.
Lerobogtam, hogy fogadjam és megtudjam, hogy mi is történik. Az úriember átadta a megbízólevelét és valóban, görög volt a falóban: számunkra rendelte meg a tulaj a főgép elmaradt szemléjének pótlását. Ezzel tulajdonképpen nincs baj, csak kettő: ilyesmiről illik előre értesíteni a parancsnokot, hogy a hajó készen álljon a szemlére. A másik probléma az elsőből jött: Zsolti frissen, üdén, reggel hétkor már a turbó levegőhűtőjének szivárgó vízcsövét hegesztette, meg az egyik porlasztócsúcson mókolt. Mondanom sem kell, mennyire örült, amikor lelkendezve lementem hozzá, hogy itt van a regiszter, a főgép miatt. Mivel a gép egy jó óra múlva lett kész a szemlére, addig javasoltam a regiszternek, hogy ami hiányosság volt Rotterdamban és ki lett javítva, azt legyen szíves törölni a jelentésből. Igaz ugyan, hogy csak a gép miatt jött, de ha már itt volt, kihasználtuk. Mivel a gép szemléje remekül sikerült, így az éves szemle jelentésén mára csak két dolog maradt és ezeket is javítani fogják most Rotterdamban. Amikor késő délután, hulla fáradtan elküldtem a cégnek a jelentés nem kicsit voltam megelégedve. Kaptunk is egy „jól van”-t tőlük, mivel nem gondolták, hogy az elmúlt hét alatt mi a kifogások nagy részét annuláltuk.
 

 Azt írta Seafalcon, alias Pista Bátyám, hogy mutatkozzam be. Meg azt is, hogy képet is tegyek be, mert azt "szeressék" az olvasók. 

Mivel ez életem első blogbejegyzése, az utóbbit megkísérlem, de nem garantálom a sikert - meg nem is megy élményszámba engem nézegetni.

Szóval Tanácstalan fedőnéven szerepelek, utalva beosztásom legfontosabb ismérvére. Profin tudom vonogatni a vállamat a nekem feltett kérdésekre. Van egy másik, régebb óta használt nickem is, de erről majd egy történet keretében mesélek.

Tehát még a múlt század utolsó negyedében születtem, mint egészen kicsi gyermek. Ifjúságomat a kies Kőbánya festői lakótelepi házai között töltöttem. Ebből kiderül, hogy pösti gyerök vagyok, bár mára már kivándoroltam.

Hogy miért lettem tengerész, azt a mai napig nem tudom megmondani, de jelzés értékű, hogy soha nem tanultam más. Illetve igen, azért a főiskolán szereztem egy logisztikusi diplomát is, mert az jó, ha van. 

De valójában, a katonaságnál eltöltött idő kivételével, ahol logikusan harckocsizó voltam, mindig hajókon dolgoztam, már a középiskolai nyári gyakorlatoktól kezdődően, a Dunán, később a Balatonon. 1996 óta vagyok tengerész, 2002 óta tiszt, és idén neveztek ki parancsnoknak. Az biztos , hogy ifjú suhancként még parancsnok akartam lenni egy tengerjárón, azóta viszont láttam, hogy ez mennyire nem romantikus dolog és kezdtem leszokni róla. Hogy mégis az lettem? Ha már ezt választottam és ezt kell csinálnom, akkor miért maradjak beosztott tiszt? Meg különben is, eddig mindig úgy gondoltam én jobban csinálnám, mint a parancsnokaim - hát most megmutathatom. 

Nem írtam naplót, történeteket, ezeket a firkálmányokat azért kezdtem lepötyögni, mert mind testi épségemre, mind a cipőimre nézve üdvösebbnek tartottam így levezetni a feszültséget, mint a híd vagy a felépítmény fém részeit rugdosni. A történetek igazak, megtörténtek és nagyon nincsenek kiszínezve. Ha meg úgy érzi valaki, hogy valamit kihagytam, hiányzik az valóban úgy van, mert mindent azért én sem merek leírni. Ki tudja, ki olvassa.

Úgy fest, még a képet is sikerült beszúrnom.

A minap egy kellemes találkozón voltam, ahol tengerészek és volt tengerészek jöttünk össze. Ettünk, ittunk és sokat beszélgettünk.

Utána jött az ötlet, hogy a két aktív parancsnokot meghívom ebbe a blogba társszerkesztőnek. Mindketten elvállalták.

Az egyik capt. Minarik László, alias Maláj. Van neki is blogja, és hozzájárulásával átveszek tőle egy sorozatot. Ő lesz az egyik, aki ide is fog ide írni.

Egyébként ennek a hajónak, a Fabiolának a parancsnoka:

A másik parancsnok, aki ide is fog írni, capt. Garay Béla, alias Béla kaftán. Ő más vizeken hajózik, hogy merre, azt megtudhatjátok majd a Béla kaftán levelei című sorozatból.

Egyelőre gondok vannak a blog.hu admin felületén, mert én meghívtam őket a rendszeren keresztül, de nem tudják a meghívást elfogadni. Amint sikerül, írhatnak is.

Addig is, holnap reggel elindítom a sorozatot, egyelőre én szerkesztem.

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínüleg operálni kell.

Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna. Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.

Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárás-jelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk ( a hajó felusz meg leusz).

SZOLZSENYICINT OLVASOK...

Idézet a cári Oroszország börtönviszonyairól:

"Oroszországban senki sem mondott búcsút a nagyböjtnek anélkül, hogy ne vitt volna adományokat a közös börtönkonyhára az ismeretlen foglyok részére. Vittek karácsonyi sonkát, lepényt, pirogot, pászkát. Még a legszegényebb anyóka is vitt vagy tíz darab festett tojást s könnyebb lett tőle a lelke. Istenem, hová lett a régi orosz jószívűség? Az öntudatosság lépett a helyébe. Oly drasztikusan s jóvátehetetlenül megfélemlítették népünket, hogy végképp leszokott arról, hogy mások szenvedéseivel is törődjék."

Van-e ennél nagyobb bűn? Egy népet átalakítani, megfosztani az évezredek alatt meggyökerezett jó tulajdonságától? Ez sajnos nagyon gyorsan megy! Lásd kis hazánkat is! Mi magunk (a félrevezetett énje az országnak) mondjuk, hogy a magyar nem szeret dolgozni. Hogy lopni nem bűn a munkahelyről. Ezt mindössze a 32 éves Kádár uralom alatt sikerült elérnie a Forradalmi Munkás-paraszt Kormánynak, és a munkásosztály élcsapatának, az MSZMP-nek.

November 28. Kedd, spanyol partok. Ez nem ér, mert 29-én írom... Valami gubanc volt a komputerrel egész nap, és nem tudtam használni.

November 29. Szerda, Biscay. A barba mindenféle trükköket bevetett, és végül a Windows memóriaigényének módosításával helyrehozta a dolgot. Ennyi.

Cs. Sanyi olyan, mint a nagymamánk... Hétfő délben pudingot csinált. Tegnap ebédhez fagyit adott. Délutáni kávéra citromos sümetényt főzött... Csak az a nüanc homályítja a dolgot, hogy nem jószántából csinálja, és nagyon prüszköl érte. A barba (1951-es születésű) étlapot szerkesztett, és abban ilyen szigorú előírások vannak: kedd, csüt, pént. sütemény a kávéhoz! A reggeliket, és az ebédeket beírta, néhány vacsorát is, de pár esetben az lesz, amit a személyzet akar. Én majd jól bepanaszolom Sanyi mamát, mert nem akar tejszínhabos kakaót adni kuglóffal...

Bezzeg az ukránszép nádszálnaccságának csinál tejbezabpelyhet! Persze rá is fér, legalább a szőre legyen fényes, ha már szép nem lehet tőle. Olyan véznácska szegény, (minek hord az ilyen cicanadrágot?) meg csúnyácska is... De nem egy szószátyár, legalábbis velünk nem. Már vagy háromszor mondta, hogy málcájt...

Jensnek Ü. L. nem volt jó, ennek meg Cs. Sanyi.

A délutánok jól eltelnek, mert a Misi mindig megjelenik egykor, és kb. fél háromig szóval tart. Tud mesélni. Kifelé a fejéből... Rendes manus.

November 29. Szerda, Biscay. Továbbra is fáj a ... Nem a lábam, a derekam. Ébredéskor mindig azt hiszem, hogy na, most már oké, aztán szomorúan állapítom meg, hogy nem... Továbbra is belenyilall, amikor felkelek, és egész nap óvatosan mozgok.

Egyébként minden rendben... Pocsék az idő, 7-8-as délkeleti, oldalról kapjuk... Délutánra gyümölcstortát sütött Sanyimama... Fel is hozta a hídra a kávéhoz. És én most megyek haza (ha minden jól megy)?

December 1. Csütörtök. Angol - csatorna... Utolsó hónapja az évnek! Vajon mit hoz? Hazamehetek-e Cuxhavenből, illetve leghamarabb Nordheimből? Otthon leszek-e karácsonykor, szilveszterkor? Mi lesz Atlantic Star sorsa? És Zsané? Hogy van a kis család? Lesz már kocsi ebben a hónapban?

LENIN ELVTÁRS MONDTA...

Természetesen a Gulágot olvasom továbbra is. Arról ír Szolzsenyicin hogy Lenin kijelenti, a cári köztörvényes bűnözőknek igenis soraik közt a helyük, mert ők a burzsoázia ellen vétettek, annak a törvényeit becsületes proletárok és kommunisták nem ismerhetik el! Nyilván azok alkották a párt gerincét... Rajtuk keresztül érvényesítette a párt ideológiai és erkölcsi fölényét. És ezt a hetedhét-országra szóló gengsztert istenítettük mi, parancsszóra!

Meg az általa alapított rendszert, ahol futószalagon gyártották a halálos ítéleteket 1922 július 1-ig büntető törvénykönyv nélkül! Az ítéleteket a bírák egészséges proletár jogszemléletére bízták! A 1922. július 8-án induló eszer perben egy 25 éves péklegény képviselte a vádat (egészséges... meg proletár... meg minden...). Egyébként erre a perre készítették el, s július 1-én lépett érvénybe a BTK., mert a külföld is felfigyelt a perre, és mit mondanak, ha nincs BTK., ami alapján elítélhetik őket!

Ha olyan lennék…

Akkor most azt mondanám, hogy én már akkor is! Én már 1966-ban is megmondtam nekik! A véleményemet! Beléjük!

De nem vagyok olyan...

És csak annyi történt, hogy negyedikben a Kommunista Kiáltványt tanultuk. A tanárnő annak és rendje módja szerint feladta megtanulásra. Én töriből a jók közé tartoztam az osztályban. De nem ment a fejembe, hiába tanultam, aztán már magoltam, talán megérzés volt, hogy felelek belőle?

Persze, hogy engem hívott ki a tanár. Szóval nyekegtem, makogtam, nem ment az istennek se. Olyan szép kettes-alát sikerült összehoznom! Hogy lett belőle egyes mégis?

- Pista ez nem megy - állapította meg a tagadhatatlan tényt a tanárnő.

- Nem.

- Miért, nem tanult?

- Dehogynem tanárnő, tanultam én sokat is, de nem tudom bevenni a Kommunista Kiáltványt, mondtam a világ legtermészetesebb hangján. Erre a tanárnő elvörösödött, felkapta vizet, de az egész vödröt ám, és kifakadt, hogy ő ezt rólam nem gondolta... Meg hogy mondhatok én ilyent... meg hogy hú... meg hogy hű... meg hogy maga Pista...

Én meg nem értettem, mi a baja? Mit mondtam, ami rossz? Hisz én ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy ez a politikai bla-bla szöveg érthetetlen számomra (azóta is azt mondom, tessék elmondani a gondolataikat - ha vannak - világosan) az agyam képtelen elfogadni, képtelen elraktározni, ami ennyire haszontalan, érthetetlen.

Nem tudom, hány év telt el azóta, de minimum huszonöt. Akkorra libegett le a papírtantusz, hogy amit mondtam, annak politikai éle volt. De kérem, egy tizennyolcadik évében járó, akkor még igencsak gyerek, hogy gondolhatott volna erre? Mondtam, ahogy mondtuk: nem tudom bevenni a földrajzból a földtörténetet, mert olyan száraz, sose tudtam bevenni az elektromosságtant, azóta se tudom... De a Kommunista Kiáltványra mondani ezt, annak a tanár szerint politikai mondanivalója, és színezete volt, bár énnekem erről fogalmam se volt, annyira nem érdekelt a politika, ugyanis a Vasas nem politikai csapat volt (jó, akkor az volt, de én nem tudtam…), és csak ez az egy értelmes dolog létezett akkoriban a világon, amire érdemes volt odafigyelni!

Így nem tulajdonítok magamnak "ellenállói" babérokat. Csak ennyi történt.

HAZAMEGYEK!

Na! Mire ébredtem ma reggel? A barba leszaladt, és újságolja, hogy nem kell orvoshoz mennem Cuxhavenben, mertleváltanak. Hétfőn 13:50-kor száll le K. J. gépe, és B. F. is jön S. I.-t váltani! Soha rosszabb híreket! Szép az élet gyerekek! Még akkor is, ha a legnagyobb sajnálatomra nem tudok résztvenni a bulkhead állításban, pedig minden vágyam az volt, hogy hazautazás előtt még egyszer kikészítsem. (A barba így gondolta, mert sajnákozott azon, hogy nem tudjuk megmutatni... Óh, de sajnálom. Meg: Ah!)

Úgy gondolom, hogy mivel a barba megtelexezte a Marlow-nak, hogy a lábammal úgyis hazaküldenek, így a Marlow simán leváltat. Talán rá is kérdezett náluk, hogy vajon igazságom vagyon-é? De a lényeg, hogy: kedden reggel 8:50-kor felszáll a gépünk Brémából!

- két nap 13 óra, azaz, 61 óra, azaz 3660 perc, azaz 219.600 másodpercem van hátra, ha 5-én reggel hatkor hagyjuk el a hajót.

December 2. Szombat. Északi tenger. És milyen jókor jött ez a hazautazás. Elmondhatjuk, ezt az utat megúsztuk, különösebb rossz idő nélkül, hiszen nyolcasnál nem volt rosszabb sehol...

December 3. Vasárnap, Cuxhaven. Tegnap éjjel bejöttünk, féltizenkettőre kötöttünk ki. Este, amikor a szolit leadtam, nem tudtam fentmaradni, olyan álmos voltam. Aludtam fél tízig, így aztán nem csoda, ha hajnali kettőkor azzal feküdtem le, hogy megpróbálok aludni. Ha nehezen is, de sikerült. Negyed tízig aludtam! Végre egyszer úgy igazándiból...

Reggel telefon haza, Encsike röpködött az örömtől, hogy kedden megyek haza! Aztán egy sör a városban, irtó messze van a kikötőtől, vagy csak nekem messze már minden ezzel az ócska lábammal?

Délután Jens volt a hajón. Cuxhaveni. Január elején lesz kész a hajója, a Potosi, kérdezte, nem akarok-e vele menni? Nem akartam.

Este Cs. Sanyival kimentünk, oda egy kocsi megállt, vissza taxi. Vannak még rendes németek. Sokáig járkáltunk, de megérte, nagyon hangulatos kocsmát találtunk. Sanyi döntött, jön haza Livornóból, így most körbetelefonált mindenkit aki számit.

December 4. Hétfő, Cuxhaven. Megkezdtem az utolsó huszonnégy órát...

Ment minden, mint a karikacsapás!

Délután négyre érkezett meg K. Jani A barba örült neki. Ennek én is örülök. Viszont:

Állítólag azért váltottak le, mert a Potosira (Jens hajójára) kellenék. Állítólag január elején lesz kész. De van egy rossz érzésem. Hogy a karácsonyomat el akarják szúrni. Mert olyat mondott a K. Jani, hogy le kell vinni a hajót Komáromból Konstancára, és ott lenne a lobogócsere. Ebben én nem bízom...

Jaj Istenem, holnap hazamegyek! Ez a legszebb nap a hajózásban!!!

A telex szerint 08:50-kor Brémából, 11:10-kor Münchenből indulás. Így Münchenben nem lesz időm a free shopban vásárolni! Ez legyen a legnagyobb baj!!

December 5. Kedd, Cuxhaven - Budapest. Hát itthon vagyok! Ezt nagybetűkkel kellett volna írnom! Eseménytelen utazás után, mert ezek a legjobbak, ha nem történik semmi, csak felülünk a repülőre, és leszállunk Ferihegy 2-n. A minibusz elhozott olcsón, ide a Dereglye utcába. Gyönyörű, tartós havazást hoztam.

Csuda klassz a lakás, fantasztikus, hogy majd minden bútort elhozott Encsike, és minden elfért, és nem vagyunk zsúfoltan.

Ő itthon várt, nem tudott kijönni a reptérre, csak a gyerekek. Be voltam sózva, így ebéd után lementünk sétálni, ismerkedni a környékkel. Ismertem én, persze, de másképpen, mint az itt lakók ismerik. Most megjegyeztem, merre milyen üzlet van, csuda jól ellátott terület, a két üzletházzal, piaccal. Jó a közlekedés, HÉV, busz, és mégis csendes a környék, nem hallik a Lajos utca zsivaja. Hóesésben sétáltunk az asszonykámmal, nagyon jó volt...

Megjegyzések 2001-ből:

Az Atlantic Star című, első könyvem nem jelen meg, és nem is tervezem.

A Zsan hét napja című kéziratnak hasonló a sorsa, de ebből még lehet valami, alapos átdolgozás után.

Megjegyzés 2011-ből: a Kommunista Kiáltványt azóta se tudom bevenni! Bár most már igaza lenne a tanárnőnek...

 Új naplóval folytatom!

November 22. Szerda, Sagunto - horgonyon. De jó! Csak holnap délben kezdik el a berakást, így holnap reggel be kell mennünk, ez reggel nyolc lehet, műtrágyát viszünk, ezt sajnos 3-4 óra alatt berakják.

Hindrichs szeretne péntek este érkezni, az elseje lenne, Cuxhavenbe, egy hétvége hiú ábrándjait kergeti. Mindenesetre, mivel a következő kikötőben szintén ömlesztett lesz, így mosni kell a raktárat, és ez minimum egy plusz napot jelent. Ott mindenképpen kimegyek orvoshoz. Ha kell, akkor vállalom, hogy még átmegyek a hajóval Livornóba is... De nem ragaszkodom hozzá.

CS. Misi Balogh Béla bácsiról mesél

A délutáni kávénál M. Balogh Béla bácsiról mondott el egy sztorit. Nem is tudtam, hogy az öreg festette a haját...

Én is hajóztam az öreggel, a Cegléden boldogítottuk egymást, még Encsike is ismeri, bár lehet, hogy nem emlékszik rá. Csupaszív, segítőkész, rádiós-gazdasági tiszt volt. Az 1976-os Trieszti együttöltött szilveszterünket is neki köszönhetjük, és ezen keresztül egy kicsit az Atlantic Starban is benne van, hisz erről a kikötőiről akartam egy rövid írást összehozni, és regény lett belőle. De most nem erről akarok szólni.

Cs. Misi nem megy a szomszédba segítségért, ha mesélni kell. Tehát a sztori:

Valamelyik zöld szörnyetegen történt, Triesztben. Béla bácsi kitette a rendelést a szalonba.

Én beírtam hat üveg Grappa Juliát. Béla bácsi csodálkozik:

- Te szereted a Grappát? Végre egy úriember! Én is imádom, de valahogy mindig elfeledkezem róla.

Ezzel a dolog el is felejtve, addig, amíg a shipi megérkezik a rendeléssel. Jön Béla bácsi:

- Misikém, két üveggel kivettem a Grappából, ha kéred az egyiket...

- Persze, de sör is kellene.

- Tudod, az nem gond!

Kávé után behívtam az öreget. Öregnek mondom, mert egy, vagy két évvel idősebb volt mint én.

- Gyere Béla bácsi, megkóstoljuk a Grappát.

Jött is az öreg azonnal. Megbontjuk az üveget, szétáradt a kabinban a fenséges illat. Kis kupicába töltöttem.

- Na, egészség!

- Egészség! - emelte az öreg a poharat .

- Egy sört gyorsítónak?

- Ha nem haragszol, én nem sörözöm a Grappával. Hozok Campari szódát, kérsz te is?

- Én már csak a sörnél maradok.

Hát úgy öt óráig megkóstoltuk az üveggel. Én lenyomtam pár sört, az öreg Campari szódával öblögette. Elköszönt, hogy vacsorakor találkozunk.

- Nem láttad Béla bácsit? - kérdezi a barba a vacsoránál.

- Azt mondta, jön...

Reggel a szakács is őt kérdezi.

- Majd csak látjuk reggelinél.

De nem láttuk. Azt mondja a szakács, hogy biztosan elaludt, ébresszük fel. Nosza a kabinhoz. Kopogtatunk, semmi. Dörömbölünk. Kiszól Béla:

- Majd megyek, most dolgom van...

Kávénál se híre se hamva az öregnek. Dörömbölés, ugyanaz a válasz. Aztán ebédnél megjelent. Micisapkában.

- Ugyan Béla bácsi, csak nem a sapkában akarsz az asztalhoz ülni? - néz rá szigorúan a barba.

- Hát, izé... Most éppen nem..., mert ha... meg... - szabódik az öreg, de csak nem akarja levenni a sapkát. Aztán elvörösödik mint a főtt rák, és azt mondja:

- Jól van, de aztán ne röhögjetek ki.

Lekerül a sapka, és mi nem tudunk szóhoz jutni. Béla bácsi feje lángol! Mit lángol! Tűzvörös! Fantasztikusan színpompás. Aztán persze kitört a röhögés. Percekig tartó, felszabadult, harsány hahota... Ilyen piros hajat még senki se látott.

- Szóval az történt - kezdte Béla bácsi, és mi alig tudtuk abbahagyni a röhögést , hogy beittunk tegnap este a Grappa Juliából. Amikor hazajöttem a kabinomba, eszembe jutott, hogy ma van a hajfestős napom. Világosbarna lett volna eredetileg. Összeállítottam a kenyőcsöt, felkentem a fejemre, és leültem, hogy kivárjam a fél órát.

Közben kinyitottam egy Campari szódát, lement. Aztán a következő is. A harmadikat reggel találtam meg magam mellett félig. Nagyon kellemeset aludtam. Jó ez a Grappa, semmi fejfájás, semmi macskajaj, de azért...

Éreztem, a fejem nem kóser... Egy kicsit fájt is. Valami van... Odanyúlok, hát csupa ragacs. Úristen! Hisz én rajtafelejtettem a vegyszert! Most mi lesz? Gyerünk a fürdőbe, zuhany alá... Mint az őrült álltam neki, hogy lemossam. Egész délelőtt mást se csináltam, az eredményét látjátok...

Én viszont délután kifestettem a hídon, ami elmaradt. Nagyon szép lett, mert nagyon ügyes vagyok!

November 23. Csütörtök, Sagunto. Ez a nap jól indult. Hatkor keltem, gyerünk ki telefont keresni. Nagy nehezen találtam, beszéltem az asszonykámmal. Mint mindig, most is csudajó volt. Csak ne kéne mindig olyan hamar befejezni!

Kettőig oké, utána bolondokháza. Kivan a lábam, reggel telefonáláskor megrándult a derekam, szerencsére nem tartott soká.

Ilyen kikötőben még nem voltam... Borzalmas, kint 5-ös, maximum 6-os idő van, mi meg stigózunk a partnál. Előre hátra csúszkál a hajó, de a kötelek nem engedik, ezért rángat, billeg, vitustáncot jár... Mi ilyenkor a teendő: rohanj előre, húzd rá az orrkötelet, szaladj hátra. feszítsd meg a hátsó springet, és közben kirakás, a hajó merülése gyorsan változik! Engedj az orrnak, húzd rá a farát, aztán ahogy előrébb megy az elevátor, akkor az orra bukik le, húzd rá az..., stb., stb. Közben figyelemmel kísérni a rakodást! Hát csoda, ha kivagyok mint a liba?

Este nyolcra átálltunk egy másik rakpartra, ahol nem mozgunk annyira. Hát ez a helyzet a nagy világpolitikában...

November 24. Péntek Sagunto. Négy hónapja kezdtem el a naplómat, négy hónapja jöttünk haza Szarvasról, és mentünk ki a reptérre. Encsike! Megyek haza nemsokára!

Nyugis éjszaka. tizenegytől reggelig aludtam egyfolytában, mint a bunda. Rettentő jólesett, és nagyon hiányzott már! Jellemző, hogy 07.10-kor ébredtem az óracsörgésre, de az már héttől szólt, és nem ébredtem fel rá. És ami még ennél is szebb, olyan, hogy csak a mesében van, délután kettőtől ötig is aludtam! Így aztán az éjszakai szolgálatig már nem volt szükségem az alvásra!

Gyönyörűen beraktam a hajót, fél láb fartrimm, ahogy az elő vagyon írva, Dőlés nulla fok. Persze ez nem olyan, hogy beraktam a hajót, mint egyes MAHART-os barbák nagyképű dumája, aki azt se tudja, merre van a raktár, mert valójában én kezeltem a rakodó-berendezést, és csuda klassz volt úgy rakni, ahogy jólesett, ahogy szükségét láttam, és ebben a spanyolok is partnerek voltak.

22.30-kor indultunk.

November 25. Szombat, spanyol partok. Semmi különös, megyünk.

November 26. Vasárnap, Alborán - tenger. Fáj a derekam is. Az rohadt érzés, amikor az ember tudja, hogy egy rossz mozdulat, és kész. Megrándul, úgy maradsz, nem tudsz megmozdulni. Rohadt, és rettenetes érzés. Újabb adalék, hogy orvoshoz menjek.

Naptárreformot vezettünk be a hajón:

Így következnek a napok: csütörtök, péntek, szerda, kedd, hétfő, kedd szerda, csütörtök ismét. Ennek az a hatalmas előnye, hogy nem kell figyelembe venni miszerint a matrózok szerződésében az áll, hogy szombat déltől vasárnap estig nincs munkaidő! Rám ez persze nem vonatkozik, mert én a napi tizenkét órát, és kikötőben már kétszer is hoztam a 19-20 órát... De hát én csak túlórapénzt annyit kapok, mint az ő félhavi fizetésük...

ÁLLÍTSUK MEG A BŰNÖZÉST!

Ez egyszerűen tűrhetetlen! És azt mondom, igazuk van! Persze a hatalmas bűnözési hullám megfékezése komoly erőfeszítéseket igényel még. Valószínűleg ki kell bővíteni a börtönöket. A legegyszerűbb az lenne, ha egyszerűen bekerítenék őket. Drótkerítést húznának, őrtornyokat ácsolnának, ahova géppuskásokat kellene telepíteni. És a bűnök súlyának megfelelően 15-20-25 éveket kell kiosztani a megátalkodott csürhére. Akiknek e bűn az életelemük, az élteti őket, ha a törvényes államrend ellen izgatnak, ágálnak. És természetesen nem szabad bedőlni a trükköknek se! Mert ezek mindenre képesek. Jól kiképzett nyomozókat kell odaküldeni. Spiclihálózatot kell létrehozni. A besúgókat jól meg kell fizetni, hogy a legapróbb szabálytalanság is az éber hatóság tudomására jusson.

Jó ötlet, ha a potenciális bűnözőket megjelölik. A sárga csillag már foglalt, a vörös is. Lehetne, mondjuk kék. Mint az egyesült Európa színe. Ahova most mindenki igyekszik. Annak szellemében cselekszik. Akkor tudhatná mindenki, hogy a legtisztább demokrácia érdekében lettek ezek a megátalkodottak megjelölve.

Mert a demokráciában is harcolni kell a bűn ellen. De csak a törvény adta keretek között! Erre igen kényesek vagyunk. Mert azt tudja mindenki, hogy a demokratikus rendőrséggel szemben mindig lépéselőnyben vannak a bűnözők. Ezért kell a fokozott éberség! Ha tudjuk, mekkora bűnhullámra számíthatunk, akkor eredményesen harcolhatunk ellene. Mert tudjátok meg, ezek a zsiványok képesek arra, hogy a gyermekeket is a bűn fertőjében neveljék. És nem is akarnak ellene tenni semmit!

Azt is el tudom képzelni, hogy elküldik az ötéves gyermeket a boltba, ahol az magyarul fog egy szelet csokit kérni a boltostól! Hallatlan fifikás kijátszása a rendnek, a törvénynek! Az is elképzelhető, hogy János bácsi a postás magyarul mondja majd Juliska néninek, hogy megint írt a fia Pozsonyból (sic! pedig Bratislava! No comment!) Tűrheti ezt egy törvénytisztelő szlovák állampolgár? El lehet menni szó nélkül ekkora törvénysértés mellett? Mit szól majd Európa, ha teret engedtek a bűnözésnek?

Vessétek börtönbe őket! Kerítsétek be őket! Szögesdrót mögé velük! Szigeteljétek el őket! Az ország lakosságának egyötödét! Mert mi azt megcsinálni? Csupán demokrácia kérdése! Bizton számíthattok a délkeleti szomszéd demokratikus közvéleményének és kormányának támogatására!

Mindezt csak azért említem meg, mert a napokban hallgattam a BBC-t, ahol bemondták, hogy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Ezentúl, hivatalos helyen a magyar a magyarral csak szlovákul beszélhet! (Jé, már akkor is! – beszúrás 2010-ből)

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Variációk egy témára:Vagyishogyanlehet a másikkalkiszúrni?

November 6. Hétfő, Angol csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke alcímet szúrtam be. Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt csinál, ez és az történik....

Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés!

Egész délután a komputerrel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam... Napló, Zsan, stb...!

Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem!

A hajdanvolt ünnep: november 7, Kedd, Angol csatorna, Rotterdam. Ma tudtam meg, hogy lelőtték Rabint. Ilyen az élet! Gondolom a világ felháborodott, a sajtónak volt téma napok, (hetek) óta! Egy arabképű fazont láttam a TV-ben, katonák, rendőrök hurcolászták... Gondolom a merénylő. Mikor követte el tettét? Nem tudom. Valószínű, hogy nem is tudom meg soha napra órára, pedig most a sajtó tele lehet vele. A lényeg: a világból elment egy ember, és alapjában véve nem történt semmi különös. Hiszen a hajó ugyanúgy megy, dolgozunk, bosszankodunk az apróbb-nagyobb kellemetlenségek miatt, örülünk, ha van minek, és nem tudunk semmiről. Nekünk ez a 6 hónap politikamentes, általában utólag értesülünk mindenről, és semmi, de semmi probléma nem adódott még ebből. Elment Rabin... Ha véletlenül nem kapcsolom be éjfélkor a TV-t, akkor esetleg évek múlva feltűnik, és megjegyzem:

- Nahát ez a Rabin, hogy visszavonult a politikától, nem hallani róla semmit...

Akkor esetleg valaki emlékszik:

- De hát 1995 novemberében lelőtték!

- Na ne mondd! Valóban?

És kész. Ennyi. Sajnos így van mindenkivel. Hiányzik a családnak. Hiányzik a barátoknak. Hiányzik a politikai ellenfeleinek, hisz nincs ki ellen kikelni... De valójában nem történt semmi. Beülnek a helyére, átveszi a helyét, talán arra érdemesebb valaki...

Ugyanez a helyzet az otthoni dolgokkal is. Idén az első hat hónapot a Pancon 3-on töltöttem. Tudtam, hogy létezik egy mumus, egy politikai ördögfajzat, "valami Bokros" de addig, amíg haza nem mentem, nem létezett. Számomra. És ha számomra nem létezik, akkor valójában nem is létezik. Olyan, mint a II. Világháború. Hallottam róla, de nem éltem át, bármilyen közel is volt a születésemhez, számomra történelem.

MOZAIKOK

Számomra a világ 3-4-6 hónapokra létezik, úgy, ahogy otthon mindenki mindennap megéli. És 6-8-10 hónapos szakaszokra oszlik, ahogy a világkuncsorgó tengerészeknek adatott... Az én életem rövidebb hosszabb szakaszokból álló két párhuzamos mozaikkép. Egyet úgy hívnak: hajózás. A másikat: a család, az otthon, a barátok. Most a hajózáshoz teszek apró darabokat. Behajózáskor gondolatban letérdelek egy doboz színes, csillogó kövecske mellé. Csak a legfelső látszik. Izgalmas játék beletúrni, kivenni egyet, és megnézni, mit írtak rá az istenek (vagy az istenek nevében a kereskedők, akik a hajónak a rakományt szerzik). Aztán a kupac elkezd lassabban, gyorsabban fogyni. Nézem a mostani fogyó halmot:

Az első kövek: Konstanca, Galatz. Ezekből van már egy-egy, de kifakultak. Ott vannak elől, alig látszanak. A Hévíz motoroson, első hajómon szedegettem össze... Boszporusz, Dardanellák. Ezekből több van már a hosszú mozaikban, s a boszporuszi mindenütt ékkő, de a Dardanelláké is szépen csillogóak… Az idén beépítettem egy szép, értékes mozaiklapocskát, amit a másik képhez, az otthon készülőhöz is szeretnék hozzáadni. A komáromi Fekete Feri barátságát, aki úton volt a hajógyár jóvoltából.

Szép kő a lisszaboni. Aprócska, de kedves a maríni. A huelvai Kolombuszt idézi, a roueni a nem szeretett, de mindig megcsodált Frankhont, a sokadik, magamse tudom hányadik trieszti is megunhatatlan. A triesztiek közül a legemlékezetesebbek, amiket Encsikével együtt tettünk hozzá. Nem egyedül építem a tengeri mozaikomat se... 1976 óta néha-néha Enikő is besegít... A legszebb köveim közül valók - már-már drágakőszámba veszem - az antwerpeniek: az elsőt 1977 szilveszterekor adtuk a tarka, s akkor már négy éve készülő monumentális, akkor még végtelennek tűnő mozaikszőnyeghez Encsivel. A második 1993 júliusában került bele, mindannyian ott voltunk, a gyerekek is hozzátették a maguk darabjait. S az utolsó idén augusztusban: Fekete Ferinek mutattam meg a várost, a Grote Marktot, elsétáltunk a Schelde partra, és így magyaráztam: itt is jártunk Encsivel, ott ült le a gyerekekkel, ebben a presszóban fagylaltoztunk, s itt ittam a Leffe sört, ami számomra azóta is a világ legjobb söre!

A Präsidenten az idén készülő mozaik kicsit elnagyolt. A kövei aprók, alig látszanak, a színek sem az igaziak. De sose lehet minden tökéletes... Majd a következő... De ettől az évtől kezdve a mozaik szilárd lesz, betonba ágyazom. A naplóm adja a kötőanyagot. Persze, ha belegondolok, én mindig is törekedtem az élményeim megörökítésére. Az első évekből hatalmas diagyüjteményem van. (És ki fogja megnézni? Szabolcsban bízom, hogy egyszer talán kíváncsi lesz rá...) Három és fél éve a hajón készült videóknak az "Egy tengerész naplójából..." címet adom. De ez a napló az igazi!

Délelőtt jött a hír Duisburgba megyünk. Érdekel, és izgalmasnak ígérkezik az út. Vacsorára Dordrechtbe érkeztünk, holland város R'damtól nem messze. Most arra várunk, hogy nyissák a hidat, és elinduljunk a 14-15 órás viziútra a Rajnán, a Ruhr-vidék egyik fellegvárába, Duisburgba... Bár az örömöm nem teljes, mert akik voltak ott, a hatalmas acélgyárban, azt mondják, hogy nagy a hajtás, őrültekháza, és minden. Az áru Saguntónak és Barcelonának szól, ugyanúgy, mint a második utunkon, csak akkor Antwerpen volt a berakó kikötő.

November 8. Maas - Rajna, Duisburg.

DUISBURG

Fantasztikus!

Mintha egy tejesköcsögben hajóznánk... Olyan sűrű a köd a folyón, hogy nem látjuk a hajó orrát. Ez nem túlzás! És teljes sebességgel haladunk, egymás után passzáljuk a "családi" uszályokat (egy család lakik az uszályon, és hajóznak keresztül-kasul Hollandiában, Belgiumban, Németországban) és Franzi, a kormányos, egykedvűen ücsörög, szívja a bagót, issza a kávét, ezt csinálja 6-án este tíztől egyfolytában! Akkor lépett szolgálatba, lehozott egy hajót Dordrechtbe, utána beszállt hozzánk, és visszamegy Duisburgba, ha minden smakkol, akkor de. 9-re érkezünk. Több mint harminc óra egyhuzamban, nem kis teljesítmény! És ezután csak egy-két napnyi pihenő jár. Állítólag igen jól megfizetik őket…

A hajót fantasztikus biztonsággal kormányozza! Egész idő alatt a folyami radar (ez speciális, km-ben mutat mindent, és más funkciói vannak, mint a tengerieknek.) képernyőjére meredt. Hiába nézett volna ki, semmit nem láthatott volna... A köd miatt. Én is figyeltem a képernyőt. Ha híd látszott a képernyőn, akkor felálltam, az ablakhoz léptem, és meresztettem a szemem, mikor látom meg? Volt olyan, hogy a hajó orra már átment a híd alatt, mire megláttam a magasban lévő úttestet. Máskor, talán elbóbiskoltam, vagy csak a figyelmem lankadt, azt vettem észre, hogy a hajó orra felett, kb. 15 méter magasan vonat robog át! Csak a világító vonatablakok látszottak, sejlettek át a tejfehér függönyön.

9-kor ébresztett a barba, hogy öt perc múlva érkezünk. Felmentem, mindenütt sűrű köd, semmit nem látni. Ezután egy éles balkanyar, egy még élesebb jobbkanyar, és bent voltunk a hajógyár udvarán. Előttünk egy viszonylag széles öböl, a vége hosszában megosztva, az egyik fele fedett hangár! Várakozóhelyre kötöttünk, semmi információnk sincs... A rakodás a hangárban lesz. P.-ék a Norsteinnel és a Franciával számtalanszor voltak itt, azt mondják, ez a legjobb hely, mert itt shiftelés nélkül beraknak. Adja Isten!

A kikötésnél egyébként a szakács a főszereplő: mikor a hajó egy méterre van a rakparttól, kiugrik, és ő szedi el a köteleket! Ő is szerzett már gyakorlatot már a Francián... Csak én néztem itt mindenre, mint egy bocika...

ERRŐL KÖNYVET LEHETNE ÍRNI!

Azt hiszem, tudom mi lesz a következő könyv témája. Ma kávénál ötlöttem ki, illetve ugrott be. De! Ennek is valahogy, valami köze van a Zsanhoz: Zsan ötletét egy otthoni néger állami gondozott kislány adta, akit megsajnáltam. Éva, a könyvbeli barátnője az az erdélyi nő, akivel Galacban beszélgettünk, és megsajnáltam.

Most is adott az a nő, akit megsajnáltam. A barba felesége! Nem látom sokat. Alig találkozom vele. De soha nincs olyan érzésem, hogy a felesége lenne. Nincs egy kedves szó köztük, egy villanás, amiből látnám, összetartoznak. Nincs egy cirógatás, egy simogatás, egy titkos kézszorítás. Azt mondaná valaki, régi házasok, minek? Kilenc hónapja vette el. Illetve kilenc hónapja vette meg. Nem láttam egyszer se mosolyogni. Két idegen ember ül az asztalnál egymás mellett, nincs beszédtéma, nincs közös nyelv. Illetve az asszonyka(?) pötyög valamit angolul, de ez édeskevés ahhoz, hogy, mint férj-feleség beszélgethessenek... Az ábra a következő lehet: a parancsnok vett magának egy nőt, aki minden este aláfekszik, kimos rá, takarít. Kész. Ennyi. De ehhez minek feleségül venni? Az asszony nyilván soha nem álmodott jólétbe került az ukrajnai mindennapokból. De kérdés: megéri-e elcserélni egy Aduira, egy mosógépre, egy videóra a mindennapok mosolyát?

Ráadásul szegény a tengert se bírja. Állandóan hányt eddig is, ahogy a szakácsnak mondta, és most a tél jön, a hírhedten viharos Vizcayán végigszenvedheti a legrosszabb időket.

Végül is ez csak egy csak egy téma. Ki tudja, megírom-e? Vagy csak egy epizód lesz egy könyvben! Mindenesetre felírtam magamnak. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, és ez csak a látszat legyen! De: este kilenckor bekopogtam, a rakodás miatt. Az asszony TV-t nézett, a barba komputerezett. Családi életet éltek?

Délután hatalmast aludtam. Az éjszakai őrség után két óra alvás jutott csak, aztán kikötés, és utána már nem tudtam visszafeküdni. Ebédre rántott csirkét csinált. S. Ez köztudottan koleszterinmentes kaja, így jóízűen ettem belőle. Nem úgy a barba. Neki sütni kellett, mert ha rántja a szakács, akkor ő szalmonellás fertőzést kap! Ajjaj! Ezek szerint a "Paniert Mehl"-ben, azaz a prézliben lakozik a rá ártalmas speciális szalmonella, mert reggelikre általában tojást eszik!

Apróságok, bosszúságok: P.-ék a hidat festették belülről. Egyszer lefestették 12.00 és 16.30 között. Akkor a barba azt mondja, ötig fessék le még egyszer! És ha éjjel lesz rakodás, akkor egész éjjel fessék, hogy indulásra kész legyen! De nem rakodnak...

November 9. Csütörtök, Duisburg. A fene egye meg! Írom a Zsant, egy mondat közepénél elhívtak, és fogalmam sincs mit akartam mondani. Nemcsak az, amit akkor írtam, de az egész párbeszéd lényegét elvesztettem. Mert ez egy fontos rész lett volna...! Pont a 300. oldalt (flekket) írom. És hiába töröm az agyamat, nem ugrik be, hogy akartam továbbvinni.

Nem is mondtam: az új kabinom jóval tágasabb. Majdnem megfelelő. De itt sincs egy normális méretű szófa, ahova ledőlhetnék tíz percre. És természetesen ágytakaró sincs, hogy az ágyra lehetne leheveredni, ha csak pár percem van, és dög fáradt vagyok. De van íróasztal, egy kis tárgyalóasztal, vannak fiókjaim, szekrénykéim, bent van a fürdő és a WC, ez mind-mind nagyon fontos. Frizsiderem is van, és napok óta most jöttem rá, hogy már nem kell lemennem a konyhába, ha hideg vizet akarok inni.

A rakodást váratlanul elkezdtük este hatkor. Nyolcra be akarták fejezni, de a kiballasztolás nem ment olyan gyorsan, így elmentek, azzal, hogy holnap reggel 6-ra visszajönnek, mivel a Rajna vize csak 305 centi, és a mi merülésünk 320 lesz, el se tudunk menni... Így egy szabad este, természetesen telefon! Hála Istennek, minden rendben otthon...

Folytatása következik

.

Október 25. Szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárásjelentést vesz a telex. A Biscayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál' Istennek.

Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó...

Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.

Este kimentem, így már valóban voltam Lisszabonban, nemcsak úgy, mint múltkor, hogy kiléptem a kikötőkapun, és vissza... Találtunk egy szupermarketet, ami fél tízig nyitva volt, és márkával fizethettünk. Az más kérdés, hogy 120 helyett 90-ért váltottak. Voltunk egy kis étteremben is, olyan, amilyet Olaszországban is, Spanyolországban is erősen hiányolok. Nem elegáns, hanem kellemes. Ugyanis meggyőződésem, hogy nem az úgynevezett elegáns helyeken érzik az emberek igazán jól magukat. Nincs mitől!

Beszéltem Encsivel. Először komplikáltnak tűnt a dolog, mert nem tudtam, hova telefonáljak, ugyanis ma költöztek. De az új lakásban, ő vette fel a kagylót. Átcuccoltak, csak egy kicsit drágán. Egy pótkocsis kamion kétszer fordult... 100 és 200 ezer közötti számlára számíthatunk. Encsike a Margit körúton alszik ma Szabolccsal, Ninó Kerinél, én meg a hajón... Holnap kapja meg a lakás árát, és holnap fizeti ki az újat. Aztán már csak két-három év, és biztosan minden a helyére kerül... Jó lenne decemberben hazamenni.

Miután visszajöttünk, Cs. S.-el boroztunk, ő rosét vett, én verde brancót. Ő választott jobban. Z.-ből kibukott a paraszt. Ugyanis Frau Riou érdeklődött, mikorra érhetnénk Barcelonába (ez a mániája ennek a csajnak?) és azt találtam mondani, hogy mindenki előbb hazaérhet, ha így megy, mint ő. Minek iszik, aki nem bírja?

Október 26. Csütörtök, Lisszabon. Csúnya esős idő, fáj a lábam az esti mászkálástól.

És akkor mit csinál az okos polgár? Ahelyett, hogy délelőtt pihenne, 9-kor kimegy a hajónak vásárolni a szupermarketbe. Előbb pénzváltás, 100-at adtak a márkáért, tehát tegnap este nem vágtak át nagyon. Cs. S. azt mondta, annyit vásárolunk, hogy kézben könnyedén behozzuk, volt nála két műanyagzsák. Pontosan 200 márkát költöttünk el. Púpozva volt a bevásárlókocsi! Kivittük a kocsit a parkolóba, taxi nincs, kettő is elrobogott, erre úgy döntöttünk, betoljuk a kikötőbe... Hát, mit mondjak...? Enyhe kifejezés az, hogy mindenki megnézett, ránkcsodálkoztak. Egy hölgy, sokáig együtt haladtunk, tíz lépésenként hátrafordult, nézett minket, és motyogott magában. Aluljáróban lépcsőn le-fel, járdán, úttesten, síneken keresztül. A hölgy meg forgott hátra, egyszer majdnem hasra is esett... Betoltuk a hajó mellé, és én visszavittem a kocsit a bevásárlóközpontba, ha még nem fájt volna a lábam.

Vettem S.-nek képeslapot, sört. Bejöttem, erre B. Z. majdnem nekem támad, miért nem mondtam, hogy veszek sört, neki is hozhattam volna. Kedves. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem mondta, amikor kimentem! Kezd nagyon tele lenni a tököm vele!

Fél hatra átálltunk a seixali kikötőbe. Igaza volt a barbának. Mocsok, szénpor, vasérc a rakparton, a vasműből vastagon száll a füst, a szél a hajóra hozza. Hatkor elkezdték a kirakást.

Egész nap lógott valami a levegőben. A Vili marhára durcás. Most este is, kijött leváltani, de a mérhetetlen sértődés ott volt az arcán. Azt mondják a srácok, reggel ki akart menni. A barba közölte, hogy csatlakozik. Vili kötötte az ebet a karóhoz, hogy egyedül megy, ezen összevesztek, és most azóta a barba cseszegeti egész nap. Hurrá, egymással szórakozzanak...

Nem találtam telefont, így hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom, nem tudtam. Pedig ma fizették a lakást...

Október 27. Péntek, Seixal, úton. Ma három hónapja érkeztem a hajóra. Több évnek tűnik. Életemben nem utáltam még hajót úgy, ahogy ezt. Azt hiszem, Wessels hajóra nem jövök többet, legalábbis a tudomány mai állása szerint...

Délre befejezték a kirakást, egykor indultunk. Először úgy volt, hogy Aviles, illetve egy másik északspanyol kikötő, az északra menve útba esett volna, de most Huelva felé megyünk. Cellulózt rakunk be Bordeaux-nak. Ott se voltam még...

Október 28. Szombat, úton, Huleva. Éjfélkor egy telexet találtam a hajónaplóban, miszerint hétfő reggel 08.30-kor kezdik a berakást. Így horgonyra állunk.

Október 29. Vasárnap, Huelva. Már a 230 oldal körül járok. Most elég jól megy. Még elég sok hátravan, de a felén már túl vagyok.

Vacsorára bejöttünk a kikötőbe. Ugyanazon a rakparton állunk, mint múltkor. Vacsora után pedig kimentem Cs. S.-sel a városba. Beszéltem Encsivel, sikeresen lezajlott a költözködés, hála Istennek, jól szurkoltam. Most már végérvényesen Óbudán lakunk, de Encsikére vár még: a telefon, a gáz, a villany elintézése. A jelzálog levétele a Margit körúti lakásról, amit nem tett meg az OTP a sortatarozás kifizetése után, az OTP folyószámla áthelyezése a III. kerületbe. És még csomó szaladgálnivaló. Azt mondta, nem is ír levelet Bordeaux-ba...

Kicsit berúgtam, megittam két sört, egy pohár rosé, egy pohár vörös, egy pohár fehér bort. A sör jó volt, a bor egyik se. Ilyen a szerencsém.

A barbával elintéztem, küldje el a telexet a Marlow-nak, hogy a fizetésem mellé küldjenek egy igazolást is a bankba, hogy munkabér, akkor nem váltják át forintra a felét, Bokros elvtárs akarata szerint…

Október 30. Hétfő, Huelva. Reggel nyolc harminckor kezdtük a berakást.

Délután újabb híreket kaptunk a lobogócseréről. Most az a legfrissebb infó, hogy semmit nem tudunk. Nincs meg a lobogócsere helyszíne, nem valószínű, hogy Bordeaux. B. Z. este táviratot adott fel a Marlow-nak, mindenképen hazamenne Franciaországból. Kezdem megsajnálni... A parancsnok mindenesetre emberségesen áll hozzá.

Este 20.30-kor indultunk.

Október 31. Kedd, spanyol-portugál partok. Másodszor is megjött hivatalosan, hogy Bordeauxban meglesz a lobogócsere. Azóta Z. egyfolytában vigyorog...

Megy a chief is, kocsival. Ezen morog, mert nem szeret vezetni. Milyen ember...? A barba is megy.

Egészen partközelben hajózunk, mert délkeleti 7-8-as idő van. Ilyen közel még sose hajóztam a portugál partok mellett.

November 1. Szerda, portugál-spanyol partok. Semmi különös. megyünk, és mindenki készül haza. Úgy látszik én is. Ugyanis velem csináltatja a Vili a dolgainak egy részét, amit neki kéne az átadás átvételhez. A srácoknak kitalálta a lehető legéletveszélyesebb munkát, a marhája! Be akarja őket küldeni a híd-hidraulika oszlopát takarítani.

1. Minek? 2. Ha a híd leesik a bakokról mi menti meg őket? Állat ez az emberszabású német.

November 2. Csütörtök, Viscaya. Nagyon írom a könyvet. Már közeledik a vége, befejeztem a 23. fejezetet és eddig több mint 260 oldal. Minimum 60 oldal hiányzik még, de lehet, hogy több is. Nem tudom. Mindenesetre a végét, és a törénéseket is tudom.

Tegnap délután telex jött a Marlow-tól, hogy mindkét részről ellenőrizték, (csak nem tudom mit), és nincs igazam. Valószínűleg ez azt akarja jelenteni, hogy nem teszik az átutalás mellé, hogy fizetés.

Megtörtént, amitől féltem. Kifogyott a tinta a printerből. Most hogy írom a leveleimet? Nem tudom kimásolni a naplórészleteket!

November 3. Péntek, Viscaya, Bordeaux. Hajnalban említettem a babának a printergondot, mondta, megpróbál az ügynökkel szereztetni, csak írjam fel a megfelelő adatokat. Nincs sok reményem, de hátha.

Reggel fél hétkor érkezünk, aztán a pilóta viszi fel a hajót La Gironde-on Bordeaux-ig. És ott... Mindenféle jóság. Kirakás, átlobogózás, váltás, berakás, megbolondulás(?)…

Nagyjából igaz. Kikötés 13.30-kor, attól kezdve én vagyok a chief... Rakodás, Germanischer Lloyd regiszterek, bolondokháza. Új captain sehol! Így Jens és Vili is maradnak. Csak nem végleg!? Viszont Encsikével beszéltem. Cs. M. az új gépész. 1974-75 Herend, ő 1.géptiszt, én deck-boy. Hozott levelet, egy csomagot meleg ruhával és vízhatlan nadrágot.

November 4. Szombat, Bordeaux. Csupa jó hír: 9-kor megjött az új barba, az ügynök hozott a printerhez kazettát. Meghozta Enikő levelét, és átadta Apa vaskos két borítékját is. Ezek elolvasása menetre marad... Csak este 6-kor indulunk.

Az új parancsnok, olyan mittudoménhányévesnek látszik. Lehet negyven, de lehet ötvenöt is. A feleségével jött. Jens szerint állandóan viszi magával hajóra. Hát ide hozta.

Katalógusfeleség... Ez úgy működik, hogy a katalógusból kiválasztja, kipróbálja, ha megtetszik, viheti. A filippin csaj 2500 márka, a kínai 3000, az ukrán 3500, a lengyel-magyar: 4000. Ez a csaj ukrán... Hm. Jópofa...

LOBOGÓCSERE

Ma reggel minden együtt van a lobogócseréhez. A szükséges pénzügyi manővereket végrehajtotta a tulajdonos a Wessels River Liner GmbH, a Haren Ems-ben működő német hajózási vállalat. A komáromi hajógyárban épült PRÄSIDENT hajója után járó adóvisszatérítést elkönyvelték, így a hajót kivonják a német fennhatóság, és legfőképpen adótörvények alól.

A német törvények szerint idegen állampolgár csak a végzettségénél egy fokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhat (hajón így van, máshol nem tudom...). Az én esetemben ez azt jelenti, hogy második tisztként hajóztam be. Most szükségtelen a német első tiszt, így hazamegy Mr. Wilhelm Lampen.

A hajót továbbra is a Germanischer Lloydnál regisztrálják, azaz, ez a patinás cég felügyeli műszakilag. Ezért a képviselője megjelent, mindent, de mindent leellenőrzött, és kiállítják a ciprusi okmányokat. A hajó neve alatt lefestettük a német anyakikötő nevét, s a tengerkék alapra felkerült: LIMASSOL. Ma reggel már a ciprusi lobogót lengette a szél a lobogórúdon.

Ezzel kikerült a hajó a német fennhatóság alól, és ezentúl a ciprusi törvényeknek, előírásoknak kell, hogy megfeleljen. A biztonságtechnikai berendezésekben a kötelező kódszámokat átírták ciprusira. Így az INMARSAT számot a telex computerben is ciprusira (43-al kezdődik, míg a német 42-vel) változtatták, az eddigi DQNA hívójelet P3NV6-ra változott, az EPIRB bóját - amelyik veszély esetén a pozíciónkat sugározza - is átprogramozták, most már a ciprusi hajóazonosító alapján keresnének, ha bajba jutnánk.

És én vagyok a hajó első tisztje, bár ez nem nagy boldogság, mert több munkával jár, de ugyanannyi pénzzel.

Alig telt el pár óra, máris nagy változások vannak készülőben. Az új barba saját ízlésének megfelelően alakítja át a hajót...

November 5. Vasárnap, Vizcaya. Egész délután a hidat takarítottam. Délelőtt a barba is. Ja, Hindrichs a neve. Ki fogom festeni, a délutáni őrségek alatt (nem a barbát, hanem a hidat). Ez nem gond, gyorsabban megy az idő, ha dolgozom. A gond ott kezdődik, hogy ő is, meg az asszony is otthagyták nekem a koszos bögréiket. Ma elmostam, holnap már nem, tisztiszolgát hozzanak magukkal...

Jó 7-es időben megyünk, szerencsére hátulról kapjuk.

Az éjszakai őrség alatt a Zsant javítottam (a könyv amit írtam akkoriban, de nem jelent meg – beszúrás 2010). Illetve nem is javítottam, hanem erre a szövegszerkesztőre dolgoztam át, nagy munka, nem részletezem.

Éjszaka fáztam, 9 fokra hűlt le a levegő két nap alatt 24-ről! Juj!

Folytatása következik

.

Október 21. Szombat, Fos sur Mer, Lions öböl. Tizenegykor indultunk.

Háromnegyed négykor összeomlott minden a hídon. Az összes távközlési berendezés, a GPS, a kormány bemondták az unalmast, így lelassítottunk, majdnem 3 csomós sebességgel mentünk. Egészen este hétig kerestük a hibát. Én közben legalább háromszor rúgtam le a küszöböt, s közelről tanulmányoztam a csillagokat. Még vacsora előtt a barba azt mondta, ha nem lesz meg, akkor visszafordulunk. De meggondolta magát, hétkor gyorsított, s megyünk Lisszabon felé, s ha kell, bemegyünk Gibraltárba, vagy akárhova is útközben. Aranyos... Ketten maradtak a matrózok, most hatóráznak felváltva, a kormányszektorban kormányoznak a hidegkormánnyal. Milyen szépen hangzik az előző mondat!

Szegény Vili! Valószínűleg bele fog bolondulni, hogy megjött a festék a hajóra, és erre egy ember elmegy, a másik kettő pedig semmit nem dolgozik napközben, mert állandóan kormányoznak. És a gyönyörű, festésre alkalmas napok egymás után röpülnek. Bár már ő röpülne a francba, a parancsnokkal együtt.

Október 22. Vasárnap, spanyol partok. Partközelben haladunk, kézi kormányzással, radarnavigációval, hagyományos módon, és ez még érdekes is! Bár azt hiszem, a kézi kormányzás a srácoknak nem túl izgalmas...

Most el kéne dönteni, hogy ki az okos a hajón. B. Z. szerint ő. De a jelentését, a történtekről én tettem át angolra…

Délután majdnem térdreestem, és úgy kellett volna a barba kacsóit csókolgatni a meghatottságtól. Közölte volt ugyanis, hogy Mr. Kremerst tájékoztatta, miszerint alkalmasnak tart arra, hogy ellássam az első tiszti munkakört. Fantasztikus, hogy milyen jó hozzám…

Z. viszont forr a dühtől miatta. Egész délután cseszegette, hogy mit írt a jelentésben. Hogy miért ezt írta, miért nem azt? Hogy ez így, az meg úgy. Z. amiatt panaszkodik, hogy nem tud rendesen tárgyalni. Vagy fenyegetőzik, vagy gúnyolódik. Biztosan így van, hisz ez az, ami miatt én is gyűlölöm.

Az hogy a Vili megint tönkretette a GPS-be bevitt adataimat, már szót se érdemel... Ezt ellensúlyozni látszik, hogy a rádióját felhozta a hídra, közös használatra, amíg a hajóé üzemen kívül van.

Encsike, mennyire haladtál a csomagolással? Te magad se tudhatod, hogy mire vállalkoztál! Biztos vagy benne, hogy be tudod fejezni úgy, hogy szerdán elköltözhess? Akkor már buzgón szortiznod kell a holmikat. Ügye nem sok, "egyszer jó lesz valamire" címkéjű holmit viszel magaddal. Csak az én cuccaimra vigyázz. Az lenne az igazi, ha egy helyre pakolnád, és ha hazamegyek, akkor én csomagolnám ki, találnék helyet nekik. De nem. Mégsem jó az ötlet, mert ha engem megvársz, akkor mire hazamegyek, minden lik belakott lesz a lakásban, és semmi hely nem marad nekem!

Október 23. Hétfő, spanyol partok, Alborán - tenger. Egy telex jött, melyben hivatalosan közölték, hogy a lobogócsere november elején lesz. Megy a barba és a Vili haza, együtt szállnak be a M/V Potosira. A barba azt feltételezi, hogy a G. száll be bosunnak, mivel van német munkavállalásija, vízuma, stb. Fel sem merül benne, hogy mereven elzárkózik egy ilyen lehetőség elől.

Vajon Encsike mennyire haladt ma a csomagolással? Végre valahára felhasználhatja az évek óta, mit évek, évtizedek óta halmozott dobozt, zsákot, kosarat, edényeket, amelyek egyedüli rendeltetése: "majd ha költözünk, akkor jó lesz!" volt. Csak simán menjen minden! Remélem, a srácok segítenek. Nem is remélem, biztos vagyok benne...

Október 24. Kedd, Alborán-tenger, Trafalgár öböl. Ma három hónapja indultam otthonról. Tehát három hónapja kezdtem el a naplót írni. Úristen, de messze van! Reggel Szarvas és este Hamburg! Szarvason sokkal, de sokkal jobban éreztem magam, mint Hamburgban.

Ma anyanapot vett ki Encsike, hogy készüljön a költözködésre. Adja a Jóisten, hogy simán menjen minden! Kíváncsi lennék, hogy milyen rumli van a Margit körúton?

KORSZAKOK - KÖLTÖZKÖDÉSEK

Tegnap belegondoltam: mikor találkozom megint Bohusékkal, Vámosiékkal? Nem kell a házmester uraskodását látni, és elviselni. Úgy jöttem el otthonról, hogy nem tudtam: az életemben lezárult megint egy szakasz. A Margit körúti. Ugyanis én így osztom szakaszokra az életem, költözködések szerint.

Az első: 1957-ig, a pestlőrinci, a boldog gyermekkor, a gondtalanság, a felhőtlen ötvenes évek! Maca néni, Sándor bácsi, a hatalmas kert. Igaz, az utolsó két év már nem olyan boldog, mint 54-ig, mert jött Székely Kálmán, a mostohaapám. De az utolsó három év nehézségeit egy barátság ellensúlyozta, Kistibivel, akit azóta elvesztettem, állítólag külföldön él... Neki köszönhetem életem első (időrendben) nagy "szerelmét" a Vasast. Sajnos a Vasas volt az, amelyik cserbenhagyott. Ez a szakasz kilenc év volt az életemből.

A második: 1957-1966 Nagyszékely. A boldog kamaszkor. Valóban boldog volt, annak ellenére, hogy már felfogtam Édesanya gondjait. De Nagyszékely egy hatalmas játszótér volt. A felfedezésre váró ismeretlen világ vette körül, és én meg is ismertem, a fákat, a virágokat, a növényeket, madarakat. Bebarangoltam a környékét. Diót szedtem a Piroskert fölötti domboldalban. A Kisszékelyi úton eperlevelet a selyemhernyóknak, 5 forintot kaptam egy zsákért, és ráment az egész napom, míg megszedtem. A Macskavölgybe jártam szánkózni. A Hidegvölgyben egyszer majdnem meghaltam, amikor egy lovaskocsi elé rohantam a biciklimmel Pincehelyre menet. Nagyszékelyből érettségiztem, mert az utolsó négy év inkább Dombóvárhoz köt, ott voltam kollégista. Ott ismertem meg Apát. Onnan írtam a levelet a rádióhoz, amiben jelentkeztem. A gimi most Illyés Gyula gimnázium, az én időmben Gőgös Ignácról a hős tamási kommunistáról volt elnevezve. Egy vigasz a szeretett Dombóvár javára: ott nem élt egy hős kommunista se, akiről gimit lehetett elnevezni. Ez az időszak is kilenc év.

A harmadik: 1967-1976. Ez is kilenc év, többé-kevésbé. Csehi, Újireg, Kisnyárád, Pécs, Kisnyárád az állomásai. Elvégeztem a felsőfokú technikumot Fertődön, hogy egy életre megutáljam a mezőgazdaságot. Nagyüzemileg csinálni... Katona voltam. Újiregre egy rövid szerelem emlékeztet. Mari. Már nem is tudom a vezetéknevét… Pécsre egy rövid, három hónapos rosszemlékű házasság. Az utolsó három év a tengerészkedésem első három éve.

A negyedik: 1976-1995. Nekem tizenkilenc, de egy híján húsz év! A Margit körúti évek. Kezdődött 1976 május 13-án amikor megismertem Encsikét, akit a Felszabadító Mozgalmakkal traktáltam (mert én így tudtam udvarolni!). Meg a nagyénémnek. Köszönöm is, azóta minden évben, augusztus 12-én, amikor is összeházasodtunk, és azóta boldogan élünk... Ekkor költöztem a Mártírok útja 41-be. Mennyi minden történt! Megszületett Ninóka, kiraktuk a társbérlőket. Elvégeztem a Hajózási Főiskolát. Poázra jártunk Muával, autójával, kormányával, kerekével matikázni, Ninó sajátos nyelvezete szerint. Encsike úton volt a Tatán. Ezután Szabolcs jött, Berci nagypapa elment, de az utolsó Orosz unokát megvárta. Öt év kihagyás a hajózásban, egy féléves lumbágó miatt. Elvégeztem a SZÁMALK Rendszerszervezői szakát. Hülyére dolgoztam magam a Központban, úgy éreztem, ha tovább csinálom a számítástechnikát, belebolondulok. Fanatikusan csináltam, nem tudtam kikapcsolni, hazahoztam a problémákat, a családi élet rovására ment volna a komputerezés. Ezért a diploma után visszajöttem hajózni. Azt mondtuk, azért szállok újra tengerre, hogy többet lehessünk együtt a családdal. De előtte az utolsó lakásfelújítás. Azóta egyfolytában hajózom. A gyerekek nőttek, hozzánőttek a Mártírok útjához, ami 1990-től újra Margit körút. A mi házunkra került vissza először a régi, patinás név, bár a Mártírokkal se volt semmi bajom. Nagyjából tudtuk, hogy addig lakunk itt, amíg Nagymama él. Tavaly meghalt, a karácsonyt már nem érte meg. Szegény Gyigyike (az édesanyám) se élte túl sokkal, ő januárban ment el, az idén. Egyikük temetésén se voltam otthon. És most, ha hazamegyek, nem a megszokott, szeretett, margit körúti lakásba megyek vissza. Sajnálom. Az eddigi életem leghosszabb és egyben legszebb szakasza fűződik hozzá. Itt találtam magamnak megbízható társat, itt találtam meg a boldogságot, Encsikének köszönhetően. Itt lettem büszke apa. Itt nőtt fel a nagyobbik fiam. Szép volt. És remélem, a következő időszak is szép lesz, s boldog, és hosszabb, mint ez volt...

Visszaolvastam, amit írtam, és azt hiszem, hogy jól írtam le mindent. Ami a legjobb, hogy én mindig, mindenben igyekszem a jót megtalálni. Mindenről azt írtam, ami szép volt. Valóban. Nekem az volt, és ez az igazán jó. Mennyivel boldogabbnak érzem magam, mint az, aki úgy érzi, az élete az elszalasztott lehetőségek sorozata...

A 216 oldalnál tartok. A 20. fejezetet kezdtem el hajnalban. Nem tudom mit mondjak. Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Bár azt mondják, ha az ember (az író úr) úgy érzi, nem jó amit ír, akkor legjobb az egészet abbahagyni. Így hát én folytatom. Mert azért úgy érzem, hogy ez nem rossz!

Nagyon morgolódik a két matróz, P. és J. Hogy velük ki van szúrva. Mert kézzel kell tekerni, ráadásul hogy teljes legyen a kiszúrás, most még lassított is a barba.

A lassítás a tulajdonos részéről egy üzleti húzás, egy trükk. A hajóbérlő pénzén javíttatják meg a hibát. Illetve: ha nem érkezünk meg holnap 15.00-ra, akkor csak holnapután délután tudunk bemenni a nappali dagállyal. Tehát késünk. Este, 19-20 óra körül érkezünk. Ekkor a komáromi szerelők beszállnak, megjavítják a hibát, és mi másnap mehetünk, mintha mi sem történt volna. Ellenkező esetben, a barbának ki kell jelenteni, nem tudunk bemenni a kikötőbe, a hajót kiveszik a bérletből a javítás idejére, tehát egy napi bérleti díjtól a tulajdonos elesik. Ki van ez találva kérem!

Z. szerint a barba vinni akarja a G.-t, és P.-t magával a következő hajójára. Csodálkozom. Azok után, amiket mondott, érthetetlen. Fogalmuk sincs, hogy mennyire utáljuk őket. Fantasztikus, hogy mennyire önteltek, mennyire nem ismerik saját magukat. Mennyire nem ismernek másokat. Mennyire nem ismerik a személyzet véleményét magukról…

Nagyon élvezem, hogy piac mellé költözünk! Milyen jókat fogok vásárolni! És főzni… Imádok a családnak ebédet készíteni. Encsinek, mert a dögfársztó robot közben lerogyhat az asztalhoz, és finomat ehet. Ninónak, és Szabolcsnak, mert szeretik, amit főzök (az asszony is szereti!). És magamnak is, de csak magamnak nem főznék… Az újlaki környék is van olyan jó környék, mint a Margit körút. Mi történt velem, öregszem...? Ugyanis érdekel az is, hogy milyen messze van az orvosi rendelő! Encsikének a tanítás szempontjából kb. tíz percet jelent, mert kimarad a hatos villamos, és egy HÉV megállóval közelebb lett Kaszás! Ninókámnak rosszabb, mert neki most egy átszállással meghosszabbodott az út az angyalföldi iskolába, de ilyen a nagyfiúsors, róla legfeljebb azt jegyzik meg, hogy:

- Ó, ő már nagyfiú! - ami igaz is, de jobb lenne, ha nem kellene olyan nagyot kerülnie a suliig! Igaz-e fiam?

Szabolcsnak csak egy kicsit lesz messzebb. Ő meg:

- Ó, ő még fiatal, bírja a strapát! - ami igaz is, de dühítő tud lenni, hogy azért mert valaki fiatal, a hátrányos helyzethez jó képet kell vágnia! Igaz-e fiam?

Este a telexen üzenetet küldtem Encsikének.

Vacsora után a fax ürügyén kikérdezett a barba az otthoni lakásviszonyokról, és csodálkozott, hogy milyen drágák a lakások. Hogy jutnak a fiatalok lakáshoz, kérdezte, de erre hogy tudtam volna válaszolni?

Folytatása következik

.

Nagyszékely István:

A másik holnap

Mottó:

"És nemzetközivé lesz holnapra a világ"
(Internacionálé)

 

Ma indulok haza a hajómról. Letelt a szerződésem.
A hajó neve: Isartal, az Isar völgye a jelentése.
Antiguai lobogó alatt hajózik.
Az antiguai regiszteri jogokat egy német vállalkozás bérli, ezért az anyakikötő német, Haren Ems.
A hajó tulajdonosa egy német vállalkozói csoport.
Ők kiadják a hajót időbérletbe.
A bérlő egy angol cég, a Gearbulk Ltd. UK.
A hajóbérlő cég egy norvég befektető csoport tulajdona.
A Gearbulk a hajót főleg cellulóz szállításra alkalmazza.
A cellulózt a cég nagy hajói hozzák Dél Amerikából Vlissingenbe, Hollandiába, ahol szétosztják.
Az áru egy chilei cég tulajdona.
Ma két hivatalos látogató jött a hajóra.
Egy kínai férfi, aki a Chiléből érkezett, és az áru útját kíséri végig, mindenütt fotókat készít.
Vlissingenből Skóciába megy, ahol a chilei cégnek papírgyára van.
A másik látogató a Germanischer Lloyd holland képviselője, egy belga hölgy, aki a hajó papírjait újítja meg.
Ezt nem várom meg, mert indul a kocsi a reptérre.
A hajó személyzeti ügyeit a tulajdonos kiadta egy ciprusi cégnek, a Marlow Navigationnak.
Én velük állok szerződésben.
A fizetésemet a Marcrew, a Marlow németországi leányvállalata bérszámfejti.
A tiszti képesítésem és több más bizonyítványom lengyel.
Ezen kívül van antiguai, ciprusi és bahamai parancsnoki okmányom is, és német tengerészkönyvem.
A kocsit, ami a reptérre visz a Marlow hollandiai leányvállalatának, a Seaserve-nek az alkalmazottja vezeti, aki portugál.
A hajón hatan voltunk, rajtam kívül:
A német parancsnok.
A lengyel szakács.
Az orosz gépész.
Egy zöldfoki-szigeteki matróz.
Egy ghánai matróz.
Pár óra múlva otthon leszek.

 Október 13. Péntek, Barcelona, horgonyon. Megint csak a programomat bővítettem. Tetszik.

Ez őrület, ilyen nincs! Lefújva Barcelona, délelőtt Frau Riou egy mókás telexet küldött, miszerint péntek 13-a van, legjobb, ha itt állunk. Vicces némber!

Így most egy hétvége itt Barcelona előtt. B. Z. kezd meghibbanni, tegnap majdnem szétverte az asztalt, úgy begurult. Menne haza szegény feje, de egyre távolabbi. Ilyen az élet. Ami miatt ő dühöng, annak én szívemből örülök. Jobb itt állni, mint bárhol kikötőben a berakással, kirakással foglalkozni, lábat fájdítani!

$###LEAD_END###$

Délután ötkor elindultunk Gibraltár felé... Van tizenöt tonna gázolajunk, ez 3 napra elég teljes sebességgel, - Gibraltár 2 nap 19 óra -, de félerővel 6 napra való. No comment!

Október 14. Szombat, spanyol partok. Lassú menetben haladunk Gibraltár felé. Hétfő reggel 9-re érünk oda. Azért, mert a boltok akkor nyitnak...

J. C. parancsnok úrnak sikerült újra belopni magát a szívembe, és újra módjában állt bizonyítani, milyen magasabbrendűen művelt német. Történt délután a következő:

Szolgálatban vagyok, feljött a hídra beszélgetni egy kicsit, és egy magyar nyelvű újságot látva, elmondta véleményét a magyar nyelvről.

Pro primo: a magyar nyelv ugyanolyan, mint a török. Ez egyáltalán nem lenne sértő, sőt, hisz évezredekig élt a magyarság török nyelvi környezetben, nyilván igen sok szavunk van, amit átvettünk. De ő ezt a sok ö-re, ő-re, ü-re, ű-re alapozza. Természetesen ilyen alapon a német nyelv is a törökhöz hasonlít.

Pro secundo: szerinte a magyar nyelv úgy alakult ki, hogy több nyelvből találomra kiszedtek egy csomó szót egy hatalmas edénybe, abba belevizeltek, összerázták, leöntötték a levét, ami benne maradt az a magyar nyelv.

Pro tercio: ő pedig egy nagyműveltségű német. Ezek után mit lehet mondani róla? Ha dicsérni akarnám, akkor azt, hogy maximálisan primitív, buta, gőgös, sötét fasz.

Október 15. Vasárnap, spanyol partok. Nem történt semmi. Sütött a nap, olajtenger! Sok vitorlás, pecáscsónak, jacht, és egy kis TV nézés. Slussz! Kell az ilyen nap is...

Október 16. Hétfő, Alborán-tenger, Gibraltár. Nem gondoltam, hogy eljutok valaha Gibraltárba. Olajozni jöttünk.

Reggel 9-kor, az előre eltervezett időben manőver, most bent vagyunk. E röpke pár perc alatt kiderült, hogy:

- Fos sur Mer-be megyünk, Lisszabonban rakunk ki.

- Avilesbe megyünk, északon rakunk ki.

- Figueras de Fozba megyünk, nem tudni hol rakunk ki...

Sajnos kimenetelről szó sem lehetett. Ez a parancsnok kiváltsága. Semmi különös, csak az érdekesség miatt lett volna jó kimenni...

Délután négykor a tudomány jelenlegi állása szerint Fos sur Mer felé hajózunk, ott acéltekercseket rakunk be Seixal részére, ami egy móló, egy daru, és nagy semmi Lisszabon közelében.

A barba szerint mindössze négy óra szükséges a gyárnak, hogy berakja a hajót (hiszi a piszi!). Elmegyünk Lisszabon mellé, és ott hat óra alatt kiraknak. Aztán megyünk fel északra, lobogócserélni, főnökséghazaküldeni, végre!

Sok minden bizonytalan a hajózásban, de egy igazán biztos. Most nem lesz alkalmunk olyan kirándulást tenni, mint a Kőrösről: Fos - Arles - Avignon. Csuda szép volt…!

Október 17. Kedd, Alborán-tenger. Neptunus isten eddig kegyes volt hozzánk. Amióta megérkeztünk Rouenba, nem volt rossz idő, nem mozgott a hajó, itt a Földközi-tengeren pedig kimondottan kellemes. Az Adrián végig, és a spanyol partok mentén olajtengeren hajóztunk. Ma éjszakára 8-9-es időt jósolnak a gibraltári szorosra, és az Alborán-tenger nyugati felére. Már elhagytuk, de azért most 6-7-es szélben hajózunk. Nemsokára befordulok Cabo de Gatánál, és akkor elhagyjuk a viharos részt!

Szerdán késő éjszaka érkezhetünk, remélem, tudjuk még fogni a spanyol televíziót, a Reál Madrid - Fradi meccs miatt! Régen mondtam ilyet: hajrá Fradi! Sőt Fradikaaaaaa!

Ha nem lenne ez a komputer, azt hiszem, az unalom megölne. Így aztán nincs időm unatkozni. Írom a naplóm, a könyvet, két programot is csinálok, néha-néha fejlesztgetem őket. A hajózási egészen használható, a másik meg egy receptnyilvántartó program. Mert én nagyon szeretek ilyen receptes dolgokkal foglalkozni…

Az őrségben délutánonként olvasok, hacsak tehetem. Most egy Ken Follet könyvet. Amióta megírtam az Atlantic Start, és most írom a Zsant, más szemmel olvasok. Figyelem, milyen megoldásokat alkalmaz az író, hogy "csinál meg" bizonyos részeket. Érdekes, hogy sokszor hasonlítom magamhoz. Ezt meg tudnám-e jobban írni. Néha valóban úgy érzem, hogy sokkal jobban, most is, Ken Follet könyvét olvasva. De sajnos legtöbbször arra lyukadok ki, hogy nem…

Most viszonylag megy az írás. Nagyon-nagyon sokat kínlódom ezzel a könyvvel. Néha teljesen leállok, néha megy. Most éppen olyan periódusban vagyok, hogy gond nélkül írom. De lassan alakul. Nagyon lassan. Még csak 185 oldalt írtam, pedig két hónapja kezdtem el. Az Atlanticot rövidebb idő alatt írtam meg. Igaz, ennél a könyvnél jóval kevesebb lesz az utómunka, mert ezt javítom is, többször is.

Több mint négy hónapja nem dohányzom. Ez most azért jutott eszembe, mert nagyon hiányzott az elmúlt napokban.

Este Sz. P. megkérdezte, úgy általában, mit jelent a volare szó (olasz, repülni)? Erre természetesen B. Z. magához ragadta a szót, és szakszerű magyarázatot adott:

Azt jelenti, hogy repülni. Ez olyan ige, amelyik -ni-re végződik, mint tudjuk, ilyen sok van, írni, olvasni, stb. stb. A volare szóban a -re azt jelenti, hogy -ni. A parlare szóban is hasonlóképpen. De az -e, -i, -ano, végződésű szavak mind-mind igék. És még ő oktatott ki olaszból! Azt hiszem, nem megfelelő szó rá az, hogy beképzelt. Én nem találok szavakat erre. A tudálékos, buta enyhe kifejezés. Egyszerűen szörnyű!

Október 18. Szerda, spanyol partok. Ma hajnalban viszont 12 oldal sikerült írnom. Most, mintha megint kezdene alakulni. Hát, meglátjuk...

Késő este, kora hajnalban érkezhetünk. Csütörtök 06.00-ra ígérték a kezdést, és 13.00-ra a befejezést.

De...!

Délután kettőkor jött egy telex, miszerint álljunk horgonyra, és várakozzunk nyugodtan, mert a gyár információja szerint húszadika, azaz péntek előtt nem lesz üres rakpart! Ha-ha-ha!

És ki biztos abban, hogy pénteken kikötünk? S ha nem, akkor szombat-vasárnap mi a helyzet?

Tanulság: nemcsak a chiefnek nem szabad hinni rakomány és út ügyben, hanem a barbának se!

Kávénál lejöttem a szalonba, hogy én mondhassam el a "jó" hírt, és lássam, hogy B. Z. mennyire felkapja a vizet. De jól tűrtőztette magát. Hiába, legszebb öröm a káröröm.

A barba vacsora után jól leszúrt, hogy elmondtam, mi jött a telexben. A szokásos érvek: hivatali tikok, meg ez rádióállomás, meg posta, meg minden. Alapjában véve igaza van, ezért nem háborodom fel. Csak az indítéka gyerekes. Ő akarta vacsora közben a Z.-nek a szokásos humorral bejelenteni, hogy van egy jó és rossz híre. Erre Z. közölte, hogy tudja, és a kérdésére, hogy tőlem. Szóval az indíték, hogy elrontottam a játékát...

Október 19. Csütörtök, Fos sur Mer. Hajnali egy órakor álltunk horgonyra.

Az este nem aludtam. Lefeküdtem fél hétkor, és háromnegyed nyolckor felébredtem, utána alvás nyista...

Este hétre kikötöttek. Azt hittem, azonnal nekünk esnek, de nem, holnap délután, vagy szombaton délelőtt kezdik el a berakást.

Október 20. Péntek, Fos sur Mer. Tegnap este elfelejtettem telefonálni. Illetve azt mondtam, úgysem találok fülkét, meg kell várni a reggelt, amíg munkások jönnek. A hajótól 150 méterre találtam reggel!

P. és G. orvoshoz mentek. G. ráejtette a hüvelykujjára a lánckamra fedelét. Természetesen nem akart kimenni orvoshoz, mert úgymond, nincs eltörve. De el van! Most mi lesz? Megy haza? P. szerint most gipszelik. Jó neki!

Holnap reggel tízkor hagyja el a hajót. Délután bejött a shipper, és közölte semmi esetre se kezdhetjük el a berakást hétfő reggelnél előbb. Ebből ugye logikusan következik, hogy este kilenckor itt voltak, hogy kezdhetünk...

ELKÖLTÖZIK AZ ASSZONY

Hétkor felhívtam a családot. Ninó, aki már úgy-ahogy, önálló életet kezd élni - legnagyobb örömömre - koncerten, Encsi sincs otthon, a kisebbik, talpraesett fiam vette fel, és vállalta a hívást! Még jó. Azt mondja, Encsi lakógyűlésen van, az xy. utcában, ahol lakást vettünk! Megszólalni se tudtam! Hogy? Mi?

Hát eladtuk a lakást, vettünk egyet, mondja, de hozzáteszi nagy óvatosan, ha jól tudja a dolgokat. Beszélgettünk iskoláról, kihasználva a minimum 3 percet, aztán búcsúztam. Mondanom se kell, hogy alig tudtam kivárni a 23.00 órát, mert ezt az időpontot üzentem, hogy újra jelentkezem.

Encsikével pontosan 30 percet beszéltünk. Szegény feje! Borzasztóan ideges. El is hiszem. Az egész lakáseladás, lakásvásárlás terhe, felelőssége rajta, és akkor mindenki ijesztgeti - még ha joggal is! - hogy semmi garancia arra, hogy a lakást, amit megveszünk már nem adta el a tulajdonos. A tulajdoni lapok kiadása ezt megengedi, és állítólag mindennaposak a visszaélések. Szegény asszonyka, aki amúgy is olyan aggódó - és milyen jól ellensúlyoz engem! - nehezen hoz súlyos elhatározásokat, nehezen vág bele új dolgokba, nehezen változtat, most egy hét alatt kellett megfelelő lakást keresni, és lebonyolítani a kapcsolódó tennivalókat. Ráadásul mindkét fél, a mi lakásunk vevője, és az új lakásunk eladójának eleget tenni a szerződésben, de úgy, hogy mi ne szenvedjünk hátrányt! Fantasztikus, mit tett ebben a rövid időszakban. Én meg itt ülök a babéraimon, és nem tudok segíteni, nem tudok támogatást adni. De azt hiszem, az se kevés, hogy a fizetésem megy haza!

És mindezt úgy csinálja az asszonyka, hogy napok óta nem alszik az idegfeszültség miatt. Szegény, azt mondta, nehogy hajléktalanok legyünk! De azt hiszem, erre nincs nagy esélyünk, hisz az új lakásunk tulajdonosa megengedi, hogy előbb beköltözzünk! És a ház lakói szerint rendes ember. Adja a Jóisten, hogy minden simán menjen. Csak és kizárólag Encsike miatt kívánom. Ő megérdemelné. Ő olyan, hogy azt nem lehet leírni... Csodálatos feleség, a legjobb anya, még akkor is, ha ezek elpufogtatott közhelyek. Biztos vagyok benne, hogy igazam van. Tudom, nem sok tengerésznek adatik meg, hogy amikor a többiek panaszkodnak a feleségre, én mosolyoghatok!

Nagyon akarom, hogy minden rendben menjen, és várom az értesítést, hogy beköltöztek. Egyébként ez a költözés is. Azt mondja, nem kér segítséget senkitől... Hogy képzeli, hogy két nap alatt becsomagol mindent, és egy nap alatt elköltözik? Hiszen az új lakásban a negyedikre fel kell mindent kézben cipelni, mert a liftet ilyen célra nem lehet használni, mert rettentő picike, Encsike szerint másfél személyes. Szegény, elsírja majd magát, ha a pincére sor kerül. Hisz annyi kacat, és lim-lom van ott, amit nem használunk, tehát nem is kell! Szóval aggódva várom a híreket, amik nem jönnek, mert nem is jöhetnek. Szerdán, és csütörtökön megbolondulok!

Azt kellet volna mondanom, hogy ha elköltöztek, akkor adjon fel egy telexet a M. Pistán keresztül. De ennyi agyam nem volt.

Mondtam a telefonba, apának küldök csak levelet, de megtehetem ezek után, hogy az Asszonyka ne kapjon? Mikor azt mondta, hogy olyan jó olvasni? Így hajnali három és négy között befejeztem, kinyomtattam, és eljuttattam Gézának, vigye haza, és hívja fel őket, Ninó majd elmegy érte.

Folytatása következik

Október 1. vasárnap, tunéziai partok. Az a helyzet, hogy ezt még tegnapra kellene írnom, mert akkor történt, hogy este arra ébredtem, hogy a barba a szalonban üvölt. Valószínűleg a túlórák miatt volt. Ugyanis a Vili, lecsalt a srácoknak egyszer 6 és egyszer 6,5-öt. Reggel meg kell érdeklődni, mi volt.

Szicília partjai. A barba rátett a fordulatra, így talán szerda este megérkezhetünk, és talán bevihetnek. És akkor megvan a szabad esténk!

Este nem tudtam aludni, olyan meleg volt, egyrészt, másrészt Graves: Claudius az isten c. könyvét nem tudtam letenni, s amikor letettem, nem álmosodtam el, élénken megmozgatta a fantáziámat...

Október 2. Hétfő, Szicília partjai. Megkerültük Szicília csücskét, irány az Adria! 90-ben voltam utoljára Triesztben!

Október 3. Kedd, Otrantó, Adria

BLOKÁD AZ ADRIÁN

A hajnali őrség nem volt unalmas! Nem írtam, mert közeledtünk a csizma sarkához, és mindenféle NATO őrhajó cirkált.

Engem a Watchman-85, egy 120/60/85, szőke női hang faggatott ki, mindenféle útirányról, rakományról, az ilyenkor szokásos adatokról, stb. Később újra hívott, mert a Trieszti érkezést nem erősítették meg. Az ügynök telefonszámát megadtam, de ők nyilván nem hívták fel. Később egy NATO helikopter is felhívott, amíg körözött fölöttünk, és az ügynök magántelefonszámát kérte. Hát azzal nem szolgálhattunk. Így megadott egy "boarding party" pozíciót és időpontot, ahol be fognak szállni, és ellenőrizni fogják az okmányokat. Ennek reggel hatkor kellene lenni, és 28 mérföldre, keletre. Ez minimum két óra veszteséget jelentene. Ebbe a barba nem ment bele, így most várjuk, amíg egy újabb pozíciót adnak.

Őrzik a jugó partokat! Az egész Adriát lezárták, nem tud egy hajó sem átslisszolni úgy, hogy kikerülje a NATO ellenőrzést. Ez jó! Az nem, hogy másfél órán keresztül NATO hadifogoly voltam! Fél hétkor érkeztünk a kijelölt pozícióba, és átszállt hét marcona alak. Mindenkinek előre kellett mennie a próvára (hajóorr). Ez a mindenki a szakács, két matróz, és én. A fed. mester kísérte őket mindenfelé. Pk, 1. tiszt a hídon, kápó a pincében. Minket ketten őriztek, állig felfegyverzett marcona (vagy legalábbis állatira szeretett volna annak látszani az egyik kölyök, volt vagy tizenkilenc éves) katona. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: géppisztoly, gázspray, pisztoly, golyóálló mellény, gázálarc, bár arra nem volt szükség, mindenki disztingváltan viselkedett. Nekem a pihenőm rovására ment a dolog, a többieknek munkaidejük rovására, így különösebben nem izgatták magukat.

Horgonyra állunk holnap este, reggel 6-kor kötünk ki. Cs. S. lesz az új szakács, 06.30-kor érkezik. Nem ismerem, meglátjuk!

A barba 15.45-kor jött fel leváltani, és egészen 16.35-ig beszélgettünk...

Október 4. Szerda, Adria, Trieszt Hajnalban írtam a könyvet.

Délelőtt azzal fogadtak, hogy este bevisznek. A barba leadott egy táviratot, hogy bevihetnének érkezéskor. Visszajött, rendben, így tesznek. Hurrá. A másik jó hír, hogy napi 2400 tonnát raknak ki. Azaz 400 tonna péntekre marad. Hurrá! Duisburgból jött a hír, kirakás után induljunk déli irányba, két rakományon dolgoznak, egy Anconából, egy Várnából. Adná Isten, hogy Várna jönne be! Hosszú menet - kevés baromság, és a hajnalokban tudok írni!

Délben hallgattam a Krónikát a Kossuthon. A francia idegenlégió segítséget nyújtott a Commore szigeteki elnöknek. Puccsal megdöntötték, a francia követségre menekült. A légió visszatette a pozíciójába. A francia külügy nyilatkozata: "Mi a kölcsönös barátsági és támogatási szerződés alapján segítettünk, mely kimondja, bármelyik felet megtámadják, a másik fegyveresen siet segítségére". Azaz az ötszázezres Commore szigetek fegyveresen megmenti Franciaországot egy támadás esetén. Aranyos...

Átvágott a Vili! Hogy ez miért ilyen? Ki érti, mert én nem! A hírek közül egy sem igaz, csak az, hogy este bevisznek. A többit ő találta ki. A barba azt mondta, hogy ne higgyünk neki, bármit mond a rakománnyal, úttal, lobogócserével kapcsolatban!

Marínban a parancsnok vett egy macskát. Kéthónapos, sziámi, pedigréje, oltási papírja, minden, ami kell, van nekije. Mostanában mindig felhozza a hídra, irtó jópofa kis dög, mindent végigrohangál, a súlya még nem vészes, így nem kapcsolja se be, se ki a műszereket, amin végigmegy. Még nincs neve, a főnök időnként süssinek hívja, ami ha jól tudom édességet jelent, így én Cukorfalatnak fordítom.

21.30-kor kikötöttünk, nem tudtam Encsivel beszélni, a pesti központ állandóan foglalt volt.

Október 5. Csütörtök, Trieszt. Egész nap rakodás, délelőtt vásárlás. Nem kapok sehol se a printerhez tintapatront! Őrület. Apróságokat vettem, meg telefonkártyát.

Tizenegy felé megjött Cs. S. az új szakács. L. csak éjfélkor indul. Be van sózva...

Megjött Apa levele, csudaszép írásokat küldött...

Október 6. Péntek, az aradi vértanúk napja. A hajón rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy milyen nap van! Jellemző. Ugyanoda kell tenni, ahova a "szlovákok a hajógyárból" szöveget.

Késő délután fejezzük be a kirakást. Nincs utasítás, hogy hova menjünk.

Apa a levelében tanácsokat adott a naplóírással kapcsolatban. Lehet, hogy neki túl részletes, ahogy írom, de én a hajó életének "megörökítését" is célul tűztem ki. Ez így túl fellengzősen hangzik. Arról van szó, hogy mi történik egy hajón, az nem túlzottan érdekes. De ha leírom a napi apró cseprő gondokat, eseményeket, abból előbb utóbb kikerekedhet egy hajó élete, gondjai stb.

Az új szakács jól seper. Finom fánkot csinált. Nekem vagy nyolc jutott ebédre.

Ötre jött pilot, valami géphiba miatt nem indultunk, jó háromnegyedórát dolgozott a barba és a gépész a hibán. Lassú menetben megyünk, holnap délelőtt kell a pk-nak beszélni Duisburggal, ezért Riminire húzunk rá, mert a telefont csak partközelből lehet megoldani.

Október 7. Szombat, Adria. Unom már, de le kell írnom: fáj a lábam. Nem szabad kihúzni a hat hónapot, de nem is tudom. Mindenesetre ameddig lehet, addig húzom. Remélem, hogy hosszú menetek lesznek, és akkor talán-talán kibírom hosszabban is. Ha nem kéne az a rohadt pénz annyira!

Elment az első fecske. Most következik B. Z. Neki azt ígérték, hogy szeptember végén otthon lesz. Elsején született, harmadikán volt a házassági évfordulója, 5-én a fia szülinapja, és tavaly október óta 3 napot volt otthon! Üzent a feleségének, hogy küldjön a Marlow-nak táviratot, hogy veszélyeztetett terhes, hogy hozzák haza. Tegnap este a barba beszélt telefonon Stefan Wesselsel, aki megígérte, északról mehet a gépész haza. Meglátjuk...

Megyünk, anélkül, hogy tudnánk, hova megyünk. Nem jött order, de két lehetőségről beszél a Vili, bár ő egyáltalán nem szavahihető: Görögország, és a másik, hogy valamerre a Nyugat-Földközin.

Reggel: szalonnás tojás, miért nem tudott Laci ilyeneket csinálni? Neki is jobb lett volna...

Ebéd: hagymás rostélyos (isteni finom!).

Vacsora: sertéssült tört, és lepirított burgonyával (olyan, amilyent otthon mindig csinálunk).

Trieszt semmit sem változott. A főbb üzletek megvannak, a kisebbek cserélődnek, de mindent megtaláltam, amit ismertem. A pénzkivétel nem volt gond. Sajnos nem videóztam, siettem a városban, és csak útban lett volna a kamera. Drágul Itália. Egy kávét 1300-ért ittam! A dollár 1612 volt.

Játék a számokkal:

Amióta visszamentem hajózni, 1998. június 12-től:

      - DINA 29.630 tmf. 9 hónap

      - KŐRÖS 16.574 tmf. 5 hónap 15 nap

      - CSOKONAI 37.314 tmf. 8 hónap

      - CSOKONAI 38.236 tmf. 8 hónap 8 nap

      - WITTSAND 29.296 tmf. 5 hónap 5 nap

      - PANCON 3 15.227 tmf. 6 hónap 15 nap

      - PRÄSIDENT 11.111 tmf.

   =======================

      ÖSSZESEN: 177.388 TMF.­

Október 8. Vasárnap, Adria. Lassú menetben megyünk, valahova.

Hallgatom a Kossuth rádiót: 580 milliót nyertek az ötös a lottón. Más: egy orosz tiszt megette a csizmáját, tiltakozásul az ellen, hogy koldulnia kell, mert nem kap fizetést már három hónapja!

Más: Cserhalmi György két év után hazajött Amerikából. Szerinte Antall alatt szabadabb volt az újságírás. Igaz, hogy meg-, megjelennek hírek a sajtóban, de aztán agyonhallgatják azokat. Szeretné már tudni, hogy mi is történt márciusban egy bizonyos gázolás során (Gál Zoltán)?

Érdekesség: Szlovákok építették Pest, Bécs, Prága java részét, állítják Pozsonyban. A hír igaz, csak a tótok, és csak néhány nagyobb építkezésen vettek részt (Bazilika, és mások is). Jóval olcsóbban dolgoztak, mint a magyarok, vagy németek, mondhatni éhbérért. De így is annyi megtakarításuk volt, mint másoknak, mert magukra nem költöttek! Napi koszt: kenyér és hagyma.

Más: Kitör újra a Vezúv? Kitelepítési tervet készítettek Olaszországban, 700.000 embert érint.

Készülnek a Boszniai fegyverszünetre. Hogyan? Harcokkal, hogy kedvezőbb pozicióban legyenek, ha életbe lép! Aranyos!

Október 9. Hétfő, Jón-tenger. Nincs utasítás, hova menjünk, így csak megyünk az orrunk után előre. Igaz, délután telegrafált Frau Nadia Riou Duisburgból, hogy mennyi idő alatt érünk el Gabesba (Tunézia), de aztán nem tért vissza rá, hála a jó Istennek! Gyűlöletes az arab világ számunkra, akiknek dolgozni kell velük. A tunéziai vám meg egyenesen borzasztó. Vérszomjas vadállatok, minden, de valóban minden hajót megbüntetnek vámkihágásért. Domonyi Frici bácsit a Tatán azért büntették meg 50 dirhamra (5000 Ft.) mert nem vallott be egy hamutartót. Patkányok!

Október 10. Kedd, Szicília alatt. Délben jött az ukáz: Barcelona - Rouen, ugyanaz, mint a múltkor volt. Félek ettől az úttól, mint a tűztől. Megint fejvesztett hajtás lesz Rouenben, kikészülhet a lábom teljesen!

Megy haza B. Z. Rouenből. Üzent az asszonynak, hogy hívja fel a Marlow-t, hogy veszélyeztetett terhes. Ma jött az üzenet, hogy mehet haza, ha a Wessels is beleegyezik.

Cs. S. sajnos nagyon jól főz. Olyan krumplit gyakran csinál, amilyent mi otthon, tört krumpli, lepirítva! Nagyon finom!

Loptam a barbától egy póker programot. Három napja nem csinálok mást, mint azzal játszom…

Október 11. Szerda, Egadi szk. Szardínia. Éjjel a könyvet javítottam. Először arra gondoltam, hogy a 70. oldaltól újra írom, de aztán csak átolvastam, és úgy döntöttem, hogy marad.

Van olyan beszéd a hajón - hogy Szabolcs óvodáskori szavajárásával éljek -, hogy a barba is hazamegy. Ugyanis hamarosan elkészül, és átadják az ő hajóját, novemberben száll be, és egy kis szabadság is jár neki! Nem teljesen az ő tulajdona, részvényes benne. Azt is mondják az átlobogózás hetek kérdése. Már Franciaországban is van rá esély...

Remélem, nem kell a barbával mennem.

Délután a hajózási programomat javítgattam, továbbfejlesztettem. Már egészen használható!

Október 12. Csütörtök, Úton, Barcelona. Semmi különös. Délben riogatott minket egy kicsit Nadia. El akart küldeni Torreviejaba, megcáfolni a versikét, miszerint:

Indiába sóért / Gyalog megyen Gandi / Nálunk vegyen telket / Jóska, Pista, Jancsi. Ugyanis sóért kellett volna mennünk. Leixoesba szólt volna a rakomány. Nem tudom, nem lett volna jobb-e ez a rakomány, mert akkor biztos nem lett volna shiftingboard állítás...

Ma ünnep van Spanyolországban. Láttuk a királyt, királynét, a trónörököst, amint Kolombusz sírját koszorúzták. Akkor ez valószínűleg Sevillából közvetítették, mert ott a sírja. Ma 503 éve indult Huelvából Amerókába. Hogy élvezte volna nagymama a közvetítést. Mindenféle nemes, meg király... És micsoda ruhákban a hölgyemények!

A rakomány még nem 100%. Nadia azt mondta telefonba: Manuel nem igérte biztosra. Csókoltatjuk Manuelt. Ha holnap reggelig nem fixálják le, akkor... Most horgonyon állunk. Akkor hétfőnél előbb nem lehet elkezdeni a berakást. Ha bemennénk holnap, akkor... Ilyen szép csak a mesében van!

Folytatása következik

 Nézd meg mi történt Thamshaventől Sunndalsöráig, a két norvég kikötő között.

Lehorgonyzunk Frei szigeténél (kis bonyodalommal), majd bemegyünk a kikötőbe. Megmutatom, milyen elektronikus térképpel visz a révkalauz, hogy tűzijáték fogadott a kikötőben, és megtudhatod milyen "korszerű" a tűzoltószivattyúnk.

Szeptember 27. Szerda, Huelva. Ma két hónapja érkeztem a hajóra, még kétszer ennyi van hátra!

Semmi különös. Befejeztük a berakást kettőre, háromkor pilot, négy előtt tíz perccel indultunk.

Videófelvételt csináltam Kolombusz szobráról. Feltételezem, ott van az emlékmű, ahonnan a hajója elindult. Ez pedig az Odiel és a Rio Tinto (Vörös folyó) összefolyásánál van.

Olaszországba megyünk, még nem tudjuk melyik kikötőbe.

Vacsoránál megint besokallt Ü. L. Délelőtt a barba hozott újkrumplit, friss tojást és "Bauer Früschtück”-öt kért vacsorára. Ezért ebédre csak levest evett. Mondjam, hogy amint a barba szájából elhangzott, Vili a már kikért második fogást visszaküldte? Szóval vacsora. Én csak hallomásból tudom... Nem volt úgy jó a pk-nak, ahogy elkészítette Laci. Mert csak vékony vajon kellett pirosra pirítani a krumplit. A hozzáértők tudják, hogy meg lehet csinálni egy, vagy két személyre, de nem nyolcra. A hagymát, és a szalonnát is pirosra sütni, összekeverni a megpirult burgonyával, és tojással leöntve átsütni. Otthon megcsinálom, finom, nagyon finom vacsora lesz, feltéve, hogy megengedhetjük magunknak ezt a nagy mennyiségű krumplit. Persze L. egész délután morfondírozott, morgott, hogy nem lesz ez így jó, mert a krumpli összetörik, nem lesz olyan, "amilyent ez a barom szeret", hogy idézzem. Bejött.

Fáj a lábam, főleg a sarkam, a lábfej csontjai, a bokám, a köszvény is. Jaj, nekem!

Szeptember 28. Csütörtök, Gibraltár, Alborán - tenger. Hajnal: pótolom az elmaradt statisztikát.

Az őrségben csak navigáltam, mert Gibraltár felé menet, és a szorosban nem lehet mással foglalkozni, ha lelkiismeretesen akarom ellátni a dolgom, még a regénnyel sem, sajnos.

Éjjel TV meccs: Ferencváros-Ajax 1-5 az üllői úton! 1-2-ig én is láttam! A spanyolok közvetítették felvételről, miután a Real Madrid is ebben a csoportban érdekelt. 1-0 után még volt erejük szépíteni 11-esből, ami azután történt az a tudásának a pontos tükre. Ez nem gúnyolódás, hanem ténymegállapítás! Sajnos...

Délben: a parancsnok kifakadt a szakácsra, mondván, nem profi. Tud három, négy kaját, és kész! (Van benne valami). Persze ő nem tudja, mi megy a magyar hajókon. Mennyit lopnak... Aki ahhoz van szokva, hogy fél kiló húsból csinál rántott szeletet 25 embernek, az művésze a klopfolásnak, amitől a barba hideglelést kap!

Délután: akkor lenne szép az élet, ha a Vilit kitiltanák a hídról. A barbával ketten navigálnánk, ő meg rakodna kikötőben. Milyen gyönyörű is lenne, ha nem nyúlhatna semmilyen készülékhez. Egész délutánom azzal ment el, hogy a GPS-t próbáltam feléleszteni, azután, hogy ő hozzányúlt. Sikerült, pedig... A barba telexezett mindenfelé, tanácsot kért, hogy lehetne lelket lehelni a készülékbe. Neki nem sikerült. Nekem, a saját eszemmel, igen!

Este: bikaviadal két órán keresztül. Eddig is láttam, de folyamatosan most először néztem végig egy egész este műsorát.

Érdekes.

Szeptember 29, algériai partok.

LOS TOROS

Az este láttunk vagy hat bikát, négy végigküzdötte, kettő megmenekült. A bika óvatosan kijön az arénába. A tarkójában már kis színes szalagokat visel, valószínűleg beledöfték. Először tanácstalan, körülnéz, aztán rohan egy kört, nekitámad mindenkinek, aki a szeme elé kerül. A neveket nem tudom, de a torreádorok segítői, díszes, hagyományos öltözékben, lila, nagy lepellel vadítják, aztán megfutamodnak a bika elől, be a palánk mögé. Ekkor a bikát szemügyre veheti a nagyérdemű, akik zsúfolásig megtöltötték az arénát, még a napos oldalt is. Állítólag a jegyeket így árulják: napos oldal - árnyékos oldal.

A bika fúj, prüszköl, vágtat, támad. Gyönyörű állat! Kiírják a nevét, a súlyát, a tenyésztője nevét. Aztán megáll, fejét felveti, vár. Jönnek a lila leplesek, vannak vagy négyen-öten, ingerlik több oldalról. A toro támad, a lepel felemelkedik, a szarva a levegőbe szúr. Megtorpan, tanácstalanul körülnéz, aztán támadja a következő leplet. Ezután jön a lovas, lándzsával. A ló szeme bekötve, vastagon körbepárnázva, különleges "lóvédőruha" rajta, védi az egész testét, hasát. A lovas hosszú lándzsájával a bika púpjába szúr a tarkó mögött. Erre a szegény jószág megtámadja a... lovat. Azt látja. Ökleli, négy bika is felemelte az este folyamán, a lovat lovassal. A ló, szerencsétlen tűri, feldől, rázuhan a lovasra, a segédek próbálják a bikát elcsalni, de az tolja a lovat a földön is. Szerencse, hogy a lovasnak nem támad... Az egyik oly szerencsétlenül esett, hogy nem tudott felugrani, a lába a ló alatt maradt. Amikor a lovas elvonul, a bika nyaka több sebből vérzik. A dühös állatot ekkor a pikadorok(?) támadják. Két-két díszes, horgas végű lándzsát dobnak, szúrnak a bika tarkójába.

Kiállnak az aréna közepére, pipiskednek, megfogják a lándzsájuk végét, előretartják, bika szarvát utánozzák. Az, amelyik a legnagyobb tapsot kapta, hatalmas köröket futott, állandóan a bikát figyelve, ingerelve, végül a toro nekitámadt, ekkor hihetetlenül kecses mozdulattal belevágta a lándzsát és már ugrik is, mert a vágató állat, mint a gyorsvonat robog. Én, a laikus, ezeket többre értékelem, mint a torreádort, mert itt a bika felöklelheti, ha elvéti a lépést. Háromszor két lándzsát dobnak, így szegény jószág tarkójából hat is kiáll, amikor a torreádor kijön. Neki piros leple van, és kardja. Eljátszik a bikával, az szerencsétlen támadja a leplet, a torreádor elhajlik, ellép, a közönség tapsol, éljenezik. Aztán a viador a palánkhoz megy, elkéri a kardot, amelyikkel le kéne a bikát döfni.

Ez a legrondább része a dolognak. Ha úgy történne, hogy a torreádor céloz, szúr, a bika összeesik, vége, akkor nem lenni semmi baj. De a torreádor céloz, szúr, nem talál, csak sebet ejt a bikán, egy újabbat, kínozza. Aztán megint. Egyik lábát begörbítve lábujjhegyen áll, a másik lába nyújtva, próbál minél magasabbról szúrni. A tarkón kell két csigolya között beszúrni. Ha sikerül, akkor a kard markolatig szalad... De nem sikerül másodszorra sem. Sőt harmadszorra sem. Két esetben a harmadik után is lábon a bika. Ekkor speciális kardot vesz kézbe a torreádor, a hegyénél keresztben egy védő, mint a markolatnál. Csak nyolc-tíz centis a penge, annyira mehet be a szerencsétlen állat testébe. Ezzel a tarkóját szúrja a lehajtott fejű állatnak.

De ha sikeres a szúrás, három esetben harmadszorra, akkor a kard tövig beleszalad a toro tarkójába. De szúrni csak akkor szabad, ha a bika szembenéz vele, nem hajtja le a fejét! A bika megáll, a torreádor hátralép, és jönnek a lila leples segítők. Két oldalról, jobbról-balról ingerlik a bikát. Az döf ide is, oda is. Azt hiszem, így saját magának vágja el a gerincvelőt azzal, hogy kapkodja a fejét. Mert vagy ötször-hatszor döf a bika, aztán meginog, térdrerogy, eldől. Ha nem döglött meg, akkor egy ember, rövid tőrrel ledöfi, ne szenvedjen. De volt olyan jószág, akibe négyszer is beledöftek, míg kimúlt! És ekkor bejönnek a felcicomázott lovak, hozzákötik a bikát, és kivontatják az arénából.

Két esetben megtörtént, hogy a bika élve hagyta el a küzdőteret. Amikor a lándzsás lovassal küzdött, talán a kelleténél nagyobb sebet kaphatott, mert utána, amikor ingerelték, és az állat vadul rohant a lengő lila leplek után, megrogytak, elestek, feldőltek, látszott, nem ellenfelek! És ilyenkor beküldenek 4-5 tehenet, kolomppal a nyakukban, azok járnak egyet, majd kijönnek, és a bika is közébük áll, és vérző háttal levonul.

Pár napja olyat is láttam, hogy a bika elkapta a torreádort. A lágyéka felé döfött, felemelte, a fiú átesett a bikán. A combján belül a nadrág felszakadva, vérzett. De ő nem jött le, kicsit bicegett, de végzett a bikával. Aztán amikor a palánk mögé ért, összeesett, ölben rohantak vele, gondolom az orvoshoz.

Hát ennyit láttunk. Maradok a focinál. Bár a Fradit tegnap lemészárolták... Az is igaz, hogy annyira tud focizni, mint egy háromnapos bocika küzdeni az arénában. Vagy még úgy sem.

Éjfélkor a rossz emlékű Oran előtt hajóztunk el.

Ü. L. haza akar menni. Ebédkor fogalmazta magában az értesítést, amit a parancsnoknak átad. Délután feljött a hídra, megírtam neki...

Negyed ötkor adta a barbának. Az értetlenkedve kérdezte, miért megy haza, amikor már kezdett jobb lenni. Ez aranyos! Ő határozza meg. Elküldte a táviratot, a Marlow-tól megjött azonnal, 800 márkába kerül. Vállalja-e? Vállalta, így is megy haza. Majd jogi vitákba fog keveredni, mert szerintem sincs joga Marlownak (a ciprusi cég, amivel szerződésben vagyunk) ennyi pénzt kérni, csak a tényleges költségeket számolhatják fel! Ráadásul így egy összegben. A váltója költségét meg kell térítenie, de többet nem vehetnek le róla.

Szeptember 30. Szombat, algíri partok. Megjött, Ü. L. megy haza. A barba meg érdeklődik mindenkitől, mi baja van, miért megy haza, miért nem tölti ki a szerződést?

Azt is tudjuk, hogy hova megyünk. A szívem csücske városba, Triesztbe. Nagyon szeretem, pedig semmi különös. De ha jól összeszámolom, akkor három hajóval javítottam itt, az három és fél hónap. És számtalan kikötés, három-öt napra! Encsike első kikötői látogatásakor három hetet töltöttünk itt, gyapotot raktunk ki, és az eső állandóan esett, munkaidőben. Öt után vége, és egész este száraz idő. Sőt, hétvégén sem esett, csak hétfőtől péntekig. Esőisten kegyeibe fogadott minket akkor... És most? Ezt a rakományt sem lehet esőben rakni! Jó lenne legalább egy estét Triesztben eltölteni! Csütörtökön, 5-én érünk oda. Végig olasz partoknál megyünk, a pk. (helyesen) nem vállalja a hajózást a jugó partoknál. (Így egyszerűbb, mint a crnagorai, horvát, szlovén partokat írni.)

Délelőtt visszanéztem a videót. Siralmas! Ugrál, tele csíkokkal, torzítja a hangot. El kell vinnem szervizbe otthon. Szerintem a fejnek csak egy alapos pucolásra van szüksége. Egyébként nagyon szeretem, mert jó kis gép. Lehet, egy legújabb típusú camcorder jobb, de én már hozzászoktam ehhez a súlyhoz, és nem tudom, megszoknám-e a pehelykönnyűt? (Persze, megszoknám, de most kinek van rá pénze?)

Befejeztem az "Én, Claudius"-t és megkaptam a "Claudius, az isten"-t, a Graves könyv második kötetét. Az első nagyon jó volt! Ezt a kötetet felváltva olvassuk. Én olvasom a délutáni őrségben, és B. J. este.

Folytatása következik

Régen mutattam videót. Most az Isartalról mutatom meg, ahogyan Edmond, a ghánai mnatróz hazautazott. Azt a töméntelen holmit repülőre kell majd raknia!

Szeptember 21. Csütörtök, portugál partok, Marín. Éjfélkor a Vili rátett a fordulatra, mondván, így nem érkezünk meg délutánra. Negyed egykor jött a barba, visszavett a fordulatból, mondván, így hamar érkezünk.

Délután 16.45-kor szállt be a pilot. Kikötés, és mehetett mindenki, amerre a szeme látott. Csak egy embernek kellett bentmaradni a hajón.

Marín, mert így írják, hosszú í-vel, jellegtelen, semmi kisváros, még videózni sem lehetett, annyira nincs mit. Itt a Haditengerészeti Főiskola, egy kellemes kis főtér, pár utca, tele üzletekkel, bankokkal, és rengeteg utca, lakóház, semmi, érdektelen. És ezért is lehet az, hogy jól érzi magát az ember. Itt nincs nyüzsgés. Nincsenek barom turisták. Nincs tumultus, lökdösődés, az ember beül egy kocsmába, itt bárnak hívják, kikéri a sörét, nézi a TV-t, és nem rándul össze a gyomra, hogy jaj, csak ne jöjjön be a barom Vili.

Pénzváltás. Hogy a fene egye meg! Legalább 12-15 bankban voltam, nem adott ki pénzt, illetve egyedül a Santander bank automatája, kivettem 2000 pesetát, utána már nem adott. B. J.-vel voltam, felajánlottam, hogy kiveszek neki is, mert este lévén pénzt nem lehetett sehol sem váltani, illetve olyan szemérmetlenül alacsony áron, hogy azt józan ember nem fogadhatja el.

Tehát nem tudtam, csak egyetlen egyszer pénzt kivenni. Ennek örömére, a szupermarketban vásároltam 673 pesetáért, a 327-et visszakaptam, az ezrest otthagytam, illetve nem kértem el. Én barom. Holnap reggel kell visszamenni, hogy a zárás után megnézik van-e többlet, és visszaadják. Ü. L. felajánlotta, hogy elhozza, ha visszaadják. Úgyis megy ki a hajónak vásárolni!

Utána az Os Amigos bárban megittunk három-három ampulla söricilint.

Holnap reggel nyolcra jönnek a melósok, szerintem délre végeznek, így akkor vasárnap reggel Huelvában lehetünk, mert ott rakjuk be a rakomány nagyobb részét.

Fél tizenegykor lefekszem, hogy kialudhassam magam igazából!

Szeptember 22. Péntek, Marín, indulás. Délelőtt rakodás, természetesen azzal kezdtünk, hogy megálltunk. A charterer rendelkezése a clean B/L (megjegyzés nélküli szállítólevél) volt, ezért visszaküldtem az első teherautóról két bála cellulózt, mert szakadt volt a csomagolása. Erre leálltunk, és fél kilenckor megegyeztünk, hogy adnak Guaranty lettert, azaz átvágjuk az olaszokat. Ez annyit jelent, hogy ha azok a hajón akarják bevasalni a szakadt csomagolás miatti kárt, akkor a feladó fizet. Így fél kilenckor indulhatott a rakodás.

A surveyor megbízottjával beszélgettem, akivel ellenőriztük a rakományt. Mondtam neki, hogy úgy tűnik, mintha itt a portugálhoz közeli nyelvjárást beszélnének. Elmondta, a gallego, a galíciaiak nyelve majdnem portugál. Nekem két dolog tűnt fel: a kocsma, ahol tegnap este ittunk, nem Los Amigos volt, hanem Os Amigos, ahol az "os" portugál többes számú névelő, és a gracias helyett obrigadót mondanak. A XV. században Galícia fele Portugáliához tartozott... Kíváncsi lennék, vannak-e problémáik ebből, mármint hovatartozást illetően.

A kikötőben mögöttünk állt a Duisburg, júniusban adta át Konstancán a komáromi hajógyár. Tehát előttünk készült el. Német captain, a többiek oroszok. Eddigi működésük: Franciaországban gabonát raktak be, és az mentette meg a hajót a felborulástól, hogy a rakpartra dőltek. Az emelhető híd erősen megrongálódott. Ha ellenkező irányba borulnak, akkor elsüllyednek. A chief nem tudta, hogy homogén rakományhoz minimum 200 tonna ballasztot kell felvennie. Ha megnézi a stability bookot, akkor nincs gondja egy szál sem. Egy első tisztnek nem ez az első dolga?

Itt, Marínban, ők is ugyanazt rakták be, mint mi. Nem küldték vissza a rakományt, nem kaptak garancialevelet, így berakás végeztével csak néztek, hogy mi lesz most...?

A chief azon jajongott nekem, hogy 6 sor magasan kell a rakományukat berakni, mert egy sorban 400 tonna van. Mondom, hadd számolom meg, mennyi köteg megy egy sorba, mert úgy kalkuláljuk majd mi is. Megszámolom, 400 köteg, az ugyebár 1,5 tonnájával 600 tonna. Mondom neki, milyen ökör, nem 4, hanem 600 tonna soronként, így csak négy és fél sort kell beraknia. Szép kis első tiszt! Nem gondolkozik? És a barba, most az oroszokat dicséri, milyen jó volt velük. Hát akkor kívánok neki ilyen első tisztet!

Ü. L. megkapta az ezer pesetát a boltban, amivel tegnap átvágtak. Vannak becsületes gallegok...

Egyébként ma leváltott 15.15-kor, hogy menjek fürödni, hát így most oda megyek...

Indulás után a barba azonnal megemelte a fordulatot maximálisra, lóhalálában megyünk Huelvába. Vasárnap reggel kilenckor ott leszünk. Délután táviratok tömkelegét küldte a pk. Megadta az érkezést, kérdezte a kikötést. Válasz nem jött. Teljesen ki volt magából kelve! Hogyhogy nem válaszolnak neki! Az ügynökség cadizi központjába is küldött, persze azok sem válaszoltak! Érdekes, Marínba nem tudtunk két órával előbb érkezni, akkor elkezdték volna a berakást még érkezés napján. Most meg majd hat órával előbb ott leszünk! Tiszta MAHART!

Szeptember 23. Szombat, portugál partok. Hajnalban írtam tovább a könyvet. Eddig jól ment, de most megint nehéz részhez érkeztem. De úgy gondolom, meg-találtam a megfelelő formát, ahogy meg kell írnom. Több mint 110 oldalt írtam már!

Augusztus 24-én kivettem egy karton sört. Ma hajnalban ittam meg az utolsó üveggel. Már elduhajkodtam egy kartonnal!

Eszméletlen büdös a parancsnok! Alig bírtam ki mellette a hídon, amíg a szolgálat átadás átvétel lezajlott!

Most már itt az ideje, hogy a Kisbaromról is írjak. Lett légyen bármely étkezés, nem az érdekli, ő mit kap, hanem az, hogy más mit eszik? Ahogy a szakács hozza az ételt, a feje majd letekeredik a nyakáról, úgy forog utána. Utána felemeli seggét, és arccal majd beleesik a másik tányérjába, úgy lesi, ugyan mit eszik a matróz?

Gondosan megvárja, mit csinál a parancsnokbácsi. Ha nem eszi a savanyút, ő is félretolja. Utálja a májat, de ha a barba májkrémet ken a kenyerére, akkor ő is ráveti magát. Semmit, de semmit nem csinál önállóan, mindenben az ovóbácsiját figyeli, amit az csinál, lekopírozza. Ha a barba a déli levesből kér vacsorakor, neki is kell. Egyik nap a parancsnok kint volt a városban, nem ette meg az ebédjét, ráadásul a fogára való volt, tehát vacsorára azt kapta. Milyen patáliát csapott a Kisbarom, hogy ő is azt akar enni, és ez skandalum, hogy neki nincs. Hiába, ha a Nagybarom mást kap, abból neki is jár. Nem fogja senki sajnálni, ha elkotródik a hajóról.

Szeptember 24. Vasárnap, menet, Huelva horgonyon. Ma két hónapja indultam Hamburgba, tehát a Naplóm már két hónapos! Örömmel közlöm, hogy egyáltalán nem unom írni...

Befejeztem a könyv 11. fejezetét.

Lehet, hogy itt a következő botrány...? Este vacsora után a pk. nagy hangon, kedvenc szokása szerint üvöltve közölte a hajórádión keresztül, hogy éjszaka óraállítás, visszaállunk a téli időszámításra. Eddig rendben is van. De akkor a chiefnek éjfélkor kellett volna ébresztenie. Ő meg a szokásos időben tette, és azt mondta, hogy majd ha megálltunk, akkor állítunk órát. Tud-e erről a barba, az a kérdés, most hajnali 3-kor. Van egy érzésem. Ha nappal állítunk órát, akkor egy túlórát ellophat a legénységtől a Kisbarom Lámpás Vili...

A napló arra is jó, hogy levezethetem vele a belső indulatokat, itt mérgelődöm ki magam. Szerencse, hogy mérgelődésre okot csak a két szupermen ad, a többiek legfeljebb megmosolyogtatnak, mint B. Z. a napokban többször is. Merthogy ugye ő sőt... Azaz: Johny Cash-t hallgatunk, erre ő: ezeket a számokat játszottam én is gitáron. És milyen nehezen álltam át a Pink Floyd stílusra. Erre a legkézenfekvőbb válasz: aha! Egy portugál kölök a TV-ben táncol, de úgy, hogy mindenféle keleti harci eszközt használ hozzá, karate ütéseket imitál. Ez egy Van Damme leguggolás volt, mondom. Mire ő: az edzéseken mindazt végigcsináltuk, amit Van Damme. Erre a kötelező csodálkozás: ühüm. Szemmel láthatóan a frász töri ki, hogy nem kérdezek rá, hol, mikor, miért, és nem csodálom érte.

Mégse lesz botrány, mert reggel négykor a Nagybarom tudott az óraállítás elhalasztásáról.

Botrány nem lett, de...

Titokban tartották, mindenki úgy tudta, hogy éjjel visszaálltunk, és ezért a szakács is később kelt. Volna. De a barba bement hozzá, meggyújtotta a villanyt, és közölte: "time change later" Kíváló angolság! (Ez részemről volt rosszindulatú megjegyzés, mert irigylésre méltó, amilyen jó az angol szókincse!). Szóval senki nem tudott semmiről, sikerült mindenkit megkeverni. Persze Ü. L. prüszköl a legjobban.

- Uram, a saját édesanyám nem gyújtja rám a villanyt, ez meg odaáll az ágyam mellé, és a szemembe világít!

És egész délelőtt, 11-12 között ezt hallgattam...

Délután rottát húztam. Nem visznek be előbb, mint hétfő délután, tehát lehet, hogy még akkor sem!

Szeptember 25. Hétfő, Huelva előtt horgonyon. Semmit nem tudunk a bementelről. Elkészültem a munkámmal, megcsináltam az útvonalat Triesztig.

Olvasom Graves: Én Claudius című könyvét. Szeretem a római korban - általában az ókorban - játszódó könyveket. A könyv Claudius önéletrajzaként íródott. Az elején tartok, és nagyon zavarnak a modern nevek. Hadjárat a Rajna völgyében: Mannheimnél járnak, Duisburg felé tartanak, Kölnben állomásoznak. Tiberius Claudius Dursus Germanicus (leírtam emlékezetből, pedig csapnivaló a névmemóriám) született Lyonban (?). Jobban értékelném, ha a latin nevén írta volna, s zárójelben a modern nevét a városnak. Ennél szebb már csak az lett volna, hogy Duisburg (NSZK)!

Egész nap horgonyon álltunk. Délután a térképekkel foglalkoztam, és olvastam. Később hívott az ügynök, valószínűleg 22.00-kor bemegyünk. Szép, kellemes őszi idő. Napsütés, enyhén párás, 23 fok, tenger és nyugalom...

Szeptember 26. Kedd, Huelva. Engem hajnali egykor keltettek. A legénységet fél tizenkettőkor, a pilot 00.20-kor jött. Régi szép MAHART idők, amikor csak 40 perccel érkezés előtt verték fel az embert! Kettőre értünk a kikötőbe, most negyed három van, itt vagyunk.

A rakodás ugyanazokkal a trükkökkel indult, mint Marínban, csak most nem adtak garancialevelet. A rakomány olajfoltos, nagyon sokat visszaküldtünk, jó időbe került, amíg kiderítettek, hogy a bálázógép folyik. De mire erre rájöttek, addigra surveyort fogadtak, akivel együtt figyeljük a rakományt. Most a gyár jobban odafigyel, milyen rakományt ad ki, így sokkal lassabban jön, és nem tudtuk ma befejezni a berakást, jó, ha holnap délután elmegyünk!

Így estére jól elfáradtam, mert egész nap gépkocsira fel, onnan le, ugrálni, kúszni-mászni. Már fájt a lábam, amikor kimentem a városba. Nagyon kedves városka, a maga 180.000 lakosával, gazdag üzletek, sok vásárlóutca. Kolombusz emlékmű a folyón, éjszakai kivilágításban láttam, nem sokat tudtam kivenni az egészből. Kolombusz lakóház, a csapból is Kolombusz folyik, mivel kedves kollégám innen indult az újvilágba. Vettem egy képeslapot a szobráról, egyet a Santa Mariáról és egyet a Pintáról. Természetes videóztam, megittam egy sört, írtam pár képeslapot, és bejöttem.

Most nem szaporítom a szót, mert épp hogy tíz múlt, és megyek lefeküdni, mert végigalhatom az éjszakát!

Folytatása következik

Túl vagyok az 500.000 ezer látogatón. Hogy ki volt, nehéz megállapítani, két jelentkezőm is van, valamint az a kommentező, aki nyilvánvalóan figyelte a látogatókat, mindhárman megkapják a beígért könyvet. Az egyik a Vályogvető, másik Moha és a Blogtérről Zaden.
Itt látható a látogatók listája, akkor amikor 500.003 látogató volt. Tehát a lista tetejétől vissza a 4. az illusztris személy.

Kérek ímélen (tengerisolyom@gmail.com) címet, ahova küldhetem, és azt, hogy melyik könyvet?