Hajók, gépek, tengerészek

Szeptember 12. Kedd, Rouen Reggel folytatták a kirakást. Én a gabona stabilitást számoltam ki a helyi formanyomtatványra! Nem kis munka volt, kisilabizálni, hogy mit, mivel jelölnek, de azért sikerült. A parancsnok érti(?) a dolgát! Megkérdezte, ha a ballaszttankot teljesen beballasztoljuk, az növeli a GM-et? (GM: metacentrikus magasság. Ha szabad folyadékfelszín van a hajóban - félig van a ballaszttank - akkor a tank nagyságától mérten korrigálni kell a GM-et negatív - kevésbé stabil - irányba!) És emellett még magyarázta is, hogy szerinte miért lenne jobb a tankokat megtölteni!

Okos barba!

A kirakással végeztünk kb. délután ötre. Utána indul a raktártakarítás. Természetesen vendégszereplésemmel! A mozgatható bulkheadek közül kb. 15 tonna rakománymaradékot dobtunk ki. Kellemes izomfejlesztő munka. A kirakás befejeztével másik rakparthoz álltunk.

Ezután raktármosás. B. J. volt a főcsővezető, Sz. P. és én célkészségekkel húztuk el a vizet. Ezek az ablaklehúzóhoz hasonlítanak, csak jóval nagyobb a lapátja. Söprésszerű mozdulatokkal kell összehúzni a vizet, a konténertalpakból kis szivattyúval kiszívatni, majd a tanktetők borítását levéve, a vizet kiveretve, visszatenni. G. G., a fedélzetmester meg kéz alá dolgozott, ahol kellett. Ő toldotta a tűzoltó maligát, jött, ment, intézkedett.

A mosás végeztével beindítottam a szárítást és a fűtést a raktárban. Én mára befejeztem, már csak 22.00-kor mentem le ellenőrizni, hogy állnak?

Szeptember 13. Szerda, Rouen. Reggel nyolckor bulkhead állítással kezdtünk. Tudvalevőleg, ha egy hajó gabonát szállít, akkor az igen veszélyes rakomány, a biztonság szempontjából. Tehát a rakteret színültig kell rakni, nem lehet szabad felszíne, a raktártetőnek rá kell feküdni! (A mi esetünkben, mert nem rakhatunk a tetejére zsákos gabonát, ami leszorítja a folyós, ömlesztettet). Éppen ezért a hajóban 2 bulkhead van, ez mozgatható válaszfal. Elméletileg tökéletesen lezárja a rakteret. De csak elméletileg.

Ez így elmondva szép. Lámpás Vili szerint egy bulkhead beállítása 15 perc, tehát valóban nem lehet több mint 30-40. Nekünk az első előre vitele 2,5 órát tartott. Egy elem súlya, kb. 20 tonna. Ezt kézi hidraulikával fel kell emelni (én voltam a mestere). Beállítottuk a hátsót is, tömítettük a réseket a raktér teljes magasságában, beemeltünk négy alsó sarokelemet, aminek a felrakása egy embernek 2 óra, így fél óra alatt végeztünk, mert négyen voltunk.

Ezután ebéd, fél kettőkor, és kezdődött a berakás. 2505 tonna búza, 18.00-ra befejezték! Közben mindenféle apró-cseprő munka, elpakolások, én a raktártetőn levő rögzítőcsapok védőburkolatait raktam vissza, 6-6 darab mindkét oldalon, mindegyik 8 db. 30-as csavarral rögzítve, a csavarokat zsírozni, stb., két órát vett igénybe. 17.00-18.00-ig mindenki a raktárban, a rakomány tetejét simították. Én a raktártetőket mozgattam, előre hátra, azzal is trimmeltünk, de főleg lapáttal. Majd letenni a szelvényeket, manőver, indultunk. Manőver után vacsora, majd 19.00-20.00-ig a ballaszttankok feltöltésében segítettem a kápónak. Én szondáztam, ő meg tekerte a csapokat.

Ezek után, a parancsnok, a barom Vili hatására, azt mondja, nem dolgozunk, csak beszélgetünk.

Ja, mikor a kápónak mondom, hogyan kell ballasztolni, a Vili a szalonban vacsorázott. Z. irtóra bepörgött, hogy negyedszerre is szivattyúznia kell ugyanazt a tankot. Mire leért a gépházba, már a sarkában volt a barba, és letolta, miért dühöng. Ez a nyálas tetű, ez a rohadék chief szaladt azonnal hozzá, és beköpte a Z.-t. Aljas disznó...

Haza kell menni, mert a barba sem lesz különb, ha megtörtént a lobogócsere. Engem különösképpen nem abajgat, csak minden nap van egy-két gúnyos, szurkáló megjegyzése, amit nem lehet indoknak felhozni ellene, mert a hangsúly, és nem a mondandója a dühítő.

Szeptember 14. Csütörtök, Angol csatorna. Encsike neve napjára táviratot kell küldeni.

Szeptember 15. Péntek, Biscay. Elküldtem a táviratot.

Szeptember 16. Szombat, Biscay, Finisterre. Eddig nem tudtam naplót írni, mert úgy dülöngéltünk, billegtünk, hogy nem mertem a komputert bekapcsolni. Szépen nyugodott a fölsőágyon. Tehát ezért a kihagyás 14-én és 15-én.

De: Rouenben megkaptam az összes postát, Encsike két levelét, Apáé is megjött. Írt két oldalt, majd a naplójából küldött részletet, meg az unokákról írt négysorosait. Szépek, meghatóak, és az utolsó, magáról.

Hajózunk. Hajóznánk békében, ha nem lenne ez a két német barom. Éjfélkor mentem fel a hídra: A chief békésen olvas. Mondja, hogy baj van a GPS-el. Én elkezdtem nyomogatni, hogy kiderítsem mit barmolt el már megint. Egyszer elkezd jajongani, hogy ez a halász nem tér ki... Nézem, hát vagy egy kábelre egy halász jön, viseli a zöld lámpát, tehát vonóhálóval halászik, útjogos, nekünk kell kitérni! Mit csinál ez a hatökör? Ráreflektorozik, ahelyett, hogy térne neki. Ökör ez a navigációhoz... Volt egy esete ezen a hajón, éjjel felhívta a pk-t, mert egy hajó keresztbe jött a gibraltári szorosban. Marha! Nem mert kitérni! Tengerész az ilyen?!

Szóval délben jött a barba, mi volt éjfélkor? Hát mi lett volna, semmi! De a chief panaszkodott, hogy a halászhajót nem figyeltem! Hát mit lehet mondani erre a hatökörre? Bármit csinál valaki, ez az anyámasszony katonája, nyálas pióca, rohan árulkodni a parancsnoknénihez. Nem szabad ezen a hajón maradni egy perccel sem tovább mint az átlobogózás.

Tegnap éjjel, azaz hajnalban:

A hullámok tekerik a hajót, ez nyeklik, csuklik, nyilván ettől roppant meg a szalonablak, de reggel fél hétre a szalon úszik. A szakács mit csinál, amint bejön a szalonba? Nekiáll felmosni. Aztán reggelit készít. Nyolckor jött a letolás, de ordenáré hangon: mit képzel, hogy nem szól a parancsnoknak!

Közbevetés: az ügyeletes tisztnek óránként körbe kell járnia a hajót, rendben van-e minden. A parancsnok volt az ügyeletes.

Ma reggel: illetve tegnap este kezdődött. L., a szakács kevéssé bírja tengert. Kétszer hányt, hát elhanyagolta az esti tűzhelypucolást. Valóban, ott volt a kifutott étel. De ez az első eset, egyébként mániákusan tiszta. Reggel kijön a konyhába dolgozni, ott a csomó tisztítószer a tűzhelyen előkészítve. Éppen nekiállna, amikor a háta mögött csatt, villanás, zümmögés. A parancsnok Polaroid géppel lefényképezte a tűzhelyt... No comment!

Szeptember 17. Vasárnap, portugál partok. Megcsináltam a legutálatosabb munkát a notice-okkal. Bevittem a javításokat a gépbe, most már csak a térképeket kell kijavítani. Meg a kiadványokat, és az is ronda meló.

Hajnalban írom, és most éppen arra gondoltam, milyen újabb baromsággal kell reggel szembenéznünk, és összeugrik a gyomrom az idegességtől. Ez őrület!

Írtam már, hogy mi az a Wessels patent? Egy jópofa dolog. A raktárba rossz idő esetén levegőt fúvatunk be. Ez túlnyomást létesít, és ha a raktárba víz akarna bemenni, akkor a túlnyomás miatt nem tud beférkőzni azokon az apró réseken, ahol egyébként beszivárogna! Állítólag az öreg Wessels találmánya. Jó, és működik is. Persze ehhez az kell, hogy a raktárak olyanok legyenek amilyenek. Új hajón nem gond. Persze a MAHART-nál ez szóba sem jöhetne, mert olyan ócskavashalmokon, amikkel hajóznak, nem lehet megoldani!

Este 9-kor érkezünk, és horgonyra állunk. Lőttek a vasárnap estének. Mehetek éjféltől a hídra, 4.30-kor pilot, kikötés, kirakás, indulás és ez mind holnap!

Szeptember 18. Hétfő, Lisszabon. Ez a nap is úgy Lisszabon, ahogy Barcelona volt... Még ma este eljövünk! Semmi városnézés, pedig itt akkor is lejárnám a lábam, ha valóban leesne. Most csak az izgat, hogy hány óra alatt leszünk készen? Bár a parancsnok szerint, ha ma elmegyünk, akkor 3 órás kirakást jelent a szilosznál, egyébként másfél nap lenne markolóval. Ebben is pechünk van!

Nem tudom, hol kell, folytassam. Ugyanis ma már nem tegnap van. De a hajnali 00.35 még elmegy mának...

Megint hasznosan töltöttük el a szabadidőnket, én éjfélig. 17-kor fejezték be a kirakást, és mostanra a raktárt kimostuk. Nem részletezem, minek.

A nagybarom (parancsnok) bedobott egy karton sört, hogy takarítás közben igyuk meg. A Vili szépen rájárt, és a felével megbirkózott, amíg mi takarítottuk a raktárt. Ehhez is pofa kell!

Szeptember 19. Kedd, Lisszabon, úton. Reggel nyolcra ígérte magát a pilot. Itt is volt háromnegyedre. A barba békésen csicsikált, így csak nyolc után indultunk el.

Végigvideóztam a partot, csodaszép város lehet! Itt is van Krisztus szobor, szerintem a Riói mása. A Felfedezők emlékműve irdatlan hatalmas! Hajóról nagyon impozáns, M. Erzsike szerint megalomániás építmény. Van benne valami. De azt mondom, a tengerészek szemszögéből, az előtte elhaladó hajókról nézve pont a megfelelő méretű.

Fáradt vagyok, fáj a derekam, minden csontom, minden bajom van. Nem tudjuk még mi lesz a berakó kikötő.

Délután őrség, közben üzenet Duisburgból: vagy Huelva, vagy Marin (spanyol mindkettő) lesz a berakó kikötő, Jens szerint wood-pulp (papír alapanyag) lesz a rakomány. Valami gond akadt a vízumommal, de nem tiszta, valószínűleg elnézték a dátumot a Wesselsék, mert nekem egy évig érvényes.

Már abban reménykedtem, hogy októberben át kell szállni valamilyen másik hajóra. De nem.

Így ma pihenős nap a tegnapi hajtás után.

Szeptember 20. Szerda, Lisszabon előtt horgonyon. Nem tudom, mitévő legyek. Egy-egy ilyen nap, mint a hétfő, biztosan nem tesz jót a lábamnak. De sokkal hamarabb elmúlt a hatása. Lehet, hogy kezd a cigány hozzászokni a szántáshoz? De az nem a cigány dolga, mint ahogy normális körülmények között nem az enyém a raktártakarítás. Elképzelhető, hogy kibírom a hat hónapot? Nem véletlen, a Vili mesélte, hogy nehezen kap hajót, mint első tiszt Németországban. Azt mondják neki, parancsnok lehet, de első tisztnek öreg. Én is úgy érzem, jobb lenne pk-nak lenni, bár a tapasztalat hiánya, meg eddig minden hajón, ahol első tiszt voltam, sokat tanultam, minden alkalommal úgy éreztem, hogy ez kellett feltétlenül, korai lenne barbának lenni. De ha a MAHART-os parancsnokokat nézem, még ennyi első tiszti gyakorlatuk sem volt, mint nekem, amikor barbák lettek.

Végül is a gdyniai főiskolán megcsinálom az elsőosztályú vizsgámat, és várom a parancsnoki beosztást, hátha igazat mondott F. S.

Éjszaka befejeztem a 10. fejezetet. Megint nem úgy alakult, ahogy terveztem, de az az érzésem, hogy jobb lett így. De hát ez a rendje a dolgoknak. Rettentő nehezen szültem meg ezt a részt.

Délután megjött az order: Marin - Trieszt/Ancona. Így október közepe lehet csak Észak-Európa újra. És akkor lobogócsere valószínű. Bár már itt lenne!

A marini ügynök telexezett, ha sietünk, és két órára megérkezünk, akkor megrendeli a melósokat 15.00-re, és 21.00-ig dolgoznak. Ezen a barba felháborodott, és visszavett a fordulatból, így csak este, vacsora után érkezünk, pedig ott lehettünk volna 15.00-ra. Nem baj.

Folytatása következik

 A honlapomon van egy számlálóm - kinek nincs? - és annak tanulsága szerint hamarosan jön a félmilliomodik látogatóm!

Íme, a pirossal aláhúzottnak kell átkattania az 500 ezer fölé:

A gyakorlat azt mutatja, hogy 4 naponként ugrik egy ezrest, így hamarosan, egy bő hét múlva ez is meglesz! A szerencsés látogatónak küldök egy könyvet, ő választhatja ki melyiket.

Ha valaki úgy érzi, hogy ő az 500.000-ik, akkor küldje el az IP címét, és én le tudom ellenőrizni!

A számláló azt méri, hogy hányan olvasnak, ezért a blogok is beleszámítanak. Ennél a blogbejegyzásnél kiteszem a számlálómat, láthatod, hogyan áll. (a frissítés nem számít, azt oldalletöltésnek veszi).

Itt a számláló:

Szeptember 4. Hétfő, Trafalgar öböl, C. S. Vincent. Lámpás Vili kiverte a balhét, hogy neki meleg reggeli jár. Elvégre ő német állampolgár, ez német hajó, a németek meleg reggelit esznek, ő meg nem kap. Tizenhárom márka kajapénzt fizet, és ezért nem kap semmit. A szakács adjon vissza neki öt márkát. Különben is a parancsnok megígérte, hogy Antwerpen után minden nap meleg reggeli lesz, és már Barcelonát elhagytuk, és ő nem kap! (Botrány, mondom én.) Z. megkérdezte tőle, miért kiabál, és mondta-e a szakácsnak? Ja, azt még nem. Akkor itt a ragyogó alkalom, és holnaptól meleg reggelit fog kapni. Naná, másnap nem ette meg a főtt kolbászt. Olyan ocsmány, hogy még ők, az űbermencsek se nagyon eszik. Ezt már többször megállapítottam, de leírom most is: Európa nyugati felében a szegény sertéseket nemcsak levágják, hanem meg is csúfolják, amilyen ocsmányságokat tudnak belőlük készíteni. Persze ezt a nagyipar számlájára kell írni, mert a fűrészpor-szója keverékből előállított virsli csak gyári lehet. Kedvenc rémtörténetem e témakörből:

Csokonai 1992, Rotterdam. A ship’s chandler behozza a friss árut, majd nekünk ajándékoz egy fél szál "különlegességet", amit ha megkóstolunk, akkor biztosan mindig fogunk rendelni. A holland csoda a következőképpen nézett ki:

Olyan átmérőjű, mint otthon a zalai, tehát jó vaskos. Színre sötétbarna, és belül fehér foltok voltak. A fehér izé szalonnának, zsírnak bizonyult. A barna kimondottan gyönyörű ízű volt. Fahéjas-kakaós. No comment! Hónapokig nem fogyott el, pedig állandó watchman (őrség) kajának kitette a szakács!

Kell-e, mondjam, hogy Lámpás Vili a chief? Eredetileg Wilhelm Lampenre keresztelték.

Délután megtudhattuk, a barba mily okos. (Megint!). Mert történt vala: Pontosan háromkor megszólalt a navigációs lámpák vészcsengője, baj van a lámpákkal, nem égnek. Egyik sem! Hívtam a gépészt. Kapcsolunk mindent ki, be, vissza, át, keresztbe, nem működik. A vészrendszer, az oké, a normál üzem nem jó. Négyig nem találtuk a hibát. Jön föl a barba. Mondom mi a probléma. Kikapcsolták a főkapcsolót, mondja. Később jött Z., és mondja: mosta a kapcsolótáblát, és véletlenül lekapcsolta a navigációs lámpák tápját. Na, látjuk! Miért nem rögtön őt kérdeztük? Ő mindig megmondja, hogy a kapcsolót kell először megnézni.

Szeptember 5. Kedd, Lisszabon, portugál partok. Hogy lehet így fogyni kérem? Lemegyek a frizsiderbe, mi van benne? Szeletelt sajt, krémsajt, kvargli. Ma nincs camembert, ez felháborító. Szalámi kétféle is, és sonka. Ráma margarin, paradicsom, zöld-, paradicsom-, és sárgapaprika (kaliforniai). Még három szelet marhasült a vacsorából, és a doboz tej. A szalonban, a szekrényben a puffasztott rizs, és a cornflakes. És a kész tea, kávé a termoszokban, completa, bádogtehén, meg a filteres menta-, lipton-, hibiszkusztea(?) és minden amit akarsz.

Az asztalon a fűszertartó: kétféle dzsem, citromlé, mustár, édes ketchup, curry ketchup, Sambal Oelek (piros aranyhoz hasonlít, de nagyon erős, otthon ilyen finomat nem lehet kapni) Worchester és szója szósz, Knorr levesaroma (ez is ízesítő, jellemző a Lámpás Vilire, hogy kiverte a balhét, miért nincsen kitéve, de amióta az asztalon van, egyszer nem használta!), Tabasco. Lehet ízesíteni. Aki panaszkodik a kosztra, az menjen haza töpörtyűt zabálni újságpapírból. Az időjárás 9-es, 10-es időt mond estére a Biscay-re. Már egyre jobban lityegünk!

Szeptember 6. Szerda, spanyol partok, Biscay. Eddig megúsztuk. Most fordultam be, 31 fokban megyünk, semmi különös. Persze másfél napba telikm míg átérünk. Egyre hidegebb van.

Ez volt hajnali kettő körül. De délben arra mentem fel, hogy dühöng a 8-9-es idő, szerencsére hátulról jön, így egy kicsit visz is bennünket.

Jött egy távirat az ügynökségtől, ha reggel 8.00-ig nem érkezünk meg a Le Havre pilot állomásra, akkor a kirakást csak hétfőn kezdik el. Adja Isten!

Szeptember 7. Csütörtök, Biscay. Ítéletidő tombol odakint. A szél több mint 120 km/h sebességű. Nem tudjuk az irányt tartani, egyre jobban kelet felé kell fordulnunk. Hatalmas hullámok görögnek utánunk. Sokszor a parancsnoki hídról sem látni a tetejét. Úgy 12-15 méteresek lehetnek. Erre az angol is azt mondja, hogy high (magas) és nem rough (viharos). A robot jól tartja az irányt. 10 foknál többet nem csúszkálunk se jobbra, se balra. A hajó alig mozog, amit lityeg, az is egészen lassú, kényelmes.

A parancsnok a Belle Ile mögé akart elbújni, horgonyt dobni. Sajnos nem megy, mert a franciák lövészgyakorlatot tartanak a szigetnél, így megfordulunk, és ráhúzunk Ushantra. Meglátjuk, akkor mit csinál a hajó!

Hajnali fél ötkor, még nem aludtam, hallom, a barba a szomszédból hívja a srácokat. Egy hatalmas hullám hátulról alácsapott a lekötözött hajójárónak, és kiszakította a kötésből. Megcsinálták, aztán 8-kor megfordultunk. Nem tudom miért, állítólag azért, mert a Csatornában nagyon rossz az idő. Van egy kérdésem: ennél rosszabb lehet? Délben, amikor felmentem, a srácok a járót kötözték újra. Ismét leszakadt. Négyig négy mérföldet mentem, 250 fokos irányt tartottunk a hajó 158 fokban haladt! Szóval csúsztunk visszafelé! Ilyen időben még nem voltam. Amikor a Dinával a Csatornában ugyanezt csináltuk, (hátracsúsztunk óránként egy mérföldet) akkor sem volt ilyen kegyetlen vihar. Most a szél egyöntetűen fúj, kb. 150 km/h, hihetetlenül hatalmas hullámok jönnek szembe. Ez a lélekvesztő meg felkúszik, egy pillanatra megáll, aztán a mélybe zuhan, az ember gyomra meg liftezik, fel-le, fel-le. Egy jacht elsüllyedt a közelünkben két emberrel a fedélzetén! Őrület, hogy nem tudunk segíteni, mert egyhelyben darálunk, ahhoz pedig előre kellene haladni!

Szeptember 8. Péntek, Biscay, Angol-csatorna. Éjjel visszafordultunk, beálltunk 350 fokos irányba, ráhúztunk Ushantra, lityegtünk mint a nyavalya. Keresztbe kaptuk a hullámokat, dülöngéltünk, de kibírható. Délre a Csatornába értünk, nyugati a szél, és a hullámok is, teljesen normálisan tudunk menni. A vihar két tűzoltódobozt, (ócska műanyagból) teljesen összetört. Leszereltük, mert ha nincs, azt úgysem veszik észre a francia hatóságok, ha ott van, akkor belekötnek! Holnap hajnalban leszünk Le Havre-nál.

2750 tonna búzát rakunk be. Hogy ez milyen egy hülye hajó! Ha a rakomány homogén, akkor ballasztot kell felvenni. Emellé a rakomány mellé csak mintegy 120 tonna ballasztvíz fér be, az pedig kevés! Nem tudom, mit teszünk! A barba nem hitte el, de aztán utánaszámolt ő is, és valóban, nem tudjuk a rakományt felvenni!

Szeptember 9. Szombat, Csatorna, Szajna, Rouen. Reggel 6-ra értünk a pilotállomásra. Tizenegykor csináltam pár felvételt a Szajnán. Itt nagyon kanyargós, és sok kicsi apró falu település van.

Természetesen, (mint az esetek zömében, azaz mindig) nekem volt igazam, a rakománnyal kapcsolatban, nem a németnek. Nem fért be a 2750 tonna, csak 2400-at rakunk be. A barba már el is készítette a stabilitási számításokat.

14.30-ra kötöttünk ki. Négykor felhívtam Encsikét, csupa jó hírt mondott. Felköszöntöttem névnapja alkalmából, bár még korai, de benne van a nyolc napban, és különben is, egy tengerész akkor köszönt, amikor alkalma van, nem amikor itt az ideje! Bár... A technika úgy fejlődik. Ezen a hajón van telex computer (Inmarsat C), ez magától értetődik, és a parancsnok megengedi a személyes telexet, ilyen alkalmakkor!

Éjjelre, úgy mondták, megjön a „BORE”. Ez az árhullám neve, és nem egy különleges esemény. Minden nap kétszer fordul elő, a normális árapály jelenségről van szó, csak olyan hihetetlen erővel érkezik, hogy a hajókat vészhelyzetbe hozhatja. Minden kötelet erősen meg kell feszíteni, rászedni, és úgy várni a bore-t. Akkor nem nagy a valószínűsége, hogy kárt okoz a hajóban. 23.56-ra jelezte az irka, de nem jött meg éjfél előtt!

Szeptember 10. Vasárnap, Rouen. Éjfél után tíz perccel megjött a bore. Teljesen váratlanul a hajó elkezdett hátrafelé menni, mint a gyorsvonat, csak a kötelek tartották meg. Azután a megfeszültek, és előrerántották, majd a sodrás, és a hátsó kötélzet újra hátra. Ez kb. 6-7-szer ismétlődött, egyre enyhülő erővel. Végül a hajó megállt, ez kb. 10 perc alatt játszódott le. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy mintegy másfél métert emelkedjünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen messze a torkolattól ilyen erős árapály van! Szemléltető előadás a folyók tölcsértorkolatáról! Fantasztikus mély lehet a víz, ha 4 méteres árapály ellenére 12 méteres merülésű hajók bejönnek, ez az óceánjárók legfelső kikötője a Szajnán. Feljebb, Párizsig, ami még 18 órás hajóút, csak a kisebb, hozzánk hasonló kaliberű hajók járnak.

Mindez 12 óra 25 perces időközönként ismétlődik, (egy holdnap ugyanis 24 óra 50 perc, tudvalevőleg!), tehát délben, aztán éjfél után, nap, mint nap.

Ez az én szerencsém: itt a teljes nap, nem dolgozunk. Rettentő furcsa, hogy a szombat fél és teljes vasárnap teljesen munkaszünet, mindenki pihen. Bezzeg a MAHART-nál...! Erre esik az eső. Hol szemerkél, hol rázendít. Azért este a klubba kimentem. Megittunk négy sört, fizettünk egyet a parancsnoknak is, természetesen német lévén ő nem hívott vissza... Egyre jobban utálom a németeket, Achim a kivétel. Beszéltem Encsikével telefonon, ez volt a legjobb ezen a napon, meg egyáltalán, elmondhatatlan élmény, amikor azt mondja: te vagy az Isti? Olyan régen várom a hívásod... Pedig én mindig hívom, amikor csak tehetem. Igaz, nem lesz kicsi a telefonszámla, de ez az egyetlen "szenvedély", ami pénzigényes, de hasznos. Nem tehetek róla, az, hogy Encsike hangját hallom, az nekem is, és ő is ezt mondja, erőt ad a következő egy-két hét elviseléséhez. (Azért a telefonszámla érdekelne, mert collect call rendszerben hívom, azaz R-beszélgetést kérek). Vettem néhány apróságot, feladtam három képeslapot.

A klub gépkocsivezetőjének a mamája magyar. Megörült, amikor megtudta, magyarok vagyunk, azt mondta, ez a második alkalom, hogy magyarok járnak Rouenben, legalábbis tengerészek. Meghívott egy sörre. Nem tud magyarul, csak annyit: edzs, ketto, harom, köszönöm, kész. De magyar beszédünket felismerte, és örült nekünk.

Ü. L. üzenete Szabolcsnak: e2-e4! Erre Szabolcs: e7-e5. Holnapután meg kell mondanom, Hf3 a következő lépés!

Szeptember 11. Hétfő, Rouen Nem tudom, voltam-e ilyen fáradt már? Őrület. Szép nap volt...

Reggel a pk. személyesen küldött ki vásárolni, a fedélzetmesternek hozattak taxit, ő orvoshoz ment, én a dolgomra. A Shopping Center St. Serve-ben bevásároltam. Utána a központba, videóztam, és computer boltot kerestem. Találtam, de nem kaptam sem tintát, sem kazettát a printerhez. Vettem egy Windows programcsomagot, ami miatt megvettem, a WorldMap 4.0, kilopták belőle! Mondtam már, hogy mennyire szeretem a franciákat? Ez megint egy lapáttal rátett.

Délután a hajóra. Bulkhead (mozgatható válaszfal) állítás, és raktártakarítás. Lapátoltam, mint egy gép, és kb. fél nyolckor trópusi zápor, (de hideg!), vagy talán felhőszakadás. Bőrig ázott mindenki. Parancsnoktól a kápóig. Így este beindítottuk a raktár fűtését, és szárítását (a szárító a levegőből csapja ki a vizet).

Nem érzem a lábam. Alig tudok menni. Nem valószínű, hogy kibírom a hat hónapot.

Augusztus 25. Biscay.

A KVARGLI

A gépész nehéz ember. Okos - hiszi magáról -, de rosszul terjeszti. Kissebségi érzéssel megáldva, nyilván ezért híreszteli magáról, miszerint egyetemi végzettsége van. Pedig csak főiskola, üzemmérnök. Ő az aki mindent tud, csak egy kicsit jobban. Neki nem a nagyapja ismert olyan embert, hanem ő, és nem a nagybátyja sőt, hanem ő. Olyan baromságai vannak, hogy a szlovákiaiakkal vitázik a knédli mibenlétéről. Mert az szerinte gombóc. Megtámadhatatlan bizonyítékai vannak. Ez esetben egy keresztrejtvény, amiben a knédli megfejtése gombóc. Neki ez számít. Amit alulművelt, buta keresztrejtvényszerkesztő a WC-n kiötlött. Ez a bizonyíték. Elkezdett egy szakácsiskolát, amit nem fejezett be, ez arra jogosítja, hogy a szakáccsal vitázzon, és ugrassa.

$###LEAD_END###$

Mert a szakács nem olyan, aki venné a lapot, inkább megsértődik. Van néhány fent említett mondása, azokat szajkózza, elég trágár, és rettentő sértődékeny. Fantasztikusan bogaras. Milyen öregember lesz...? Ma a konyhában:

Z. rakja a pudingot a hűtőbe, az egyik kiömlik.

- Adj egy rongyot légy szíves.

L. áll.

- Add már ide a mosogatóról, nem hallod?

- Az szivacs, nem rongy.

- Akkor azt add ide!

- Azt mondja, kérem, amit kér, mert nem akarok rosszat adni.

- Nem csoda, ha egy év után elvált a feleséged tőled, amilyen bogaras vagy.

- Nem lehet mindenki olyan okos, meg szép, mint maga. Vegye tudomásul, ilyen hülyék is kellenek.

Kész, máris megsértődött. A magázás ezen a hajón kicsit évődő, sokan magázzák egymást, barátságból.

Vacsora után: Z. és L. összevesznek. A téma a fricskóban hevert. Két hétig. Aztán L. kidobta. Egy csomag kvargliról van szó. Én még ettem belőle az éjszaka, mondtam, amikor szóba került, hol van.

- Hát kidobtam, uram - így L.

- Mi az Úristennek? - ez Z.

- Már miért ne? Kezdett büdösödni.

- De azért volt ott! Arra vártam, hogy megérjen, és akkor maga uram, amikor már ehető, kidobja!

- De uram, már büdös volt!

- Úgy a jó!

- De nem a közös fricskóban. Legközelebb tegye a magáéba.

- Oda nem lehet, a vodkának hidegen kell maradnia, a konyhaié pont jó hőmérsékletű! Különben is, miért dobta ki? Majd a következőt osztogassa el, mint a kolbászomat! Két szálam volt, és alig ettem belőle!

- Azért már háromszor elnézést kértem. Mit kíván uram? Ugorjak ki az ablakon?

- Nem, de miért dobta ki?

- Mit, uram? A kolbászát, vagy a kvargliját? A büdöset!

- A sajtomat, és az nem büdös, csak érett.

- Mert büdös volt, uram! Azért dobtam ki.

- De most mondtam, hogy az nem büdös, nem érti? - üvöltött már Z.

- De azt kérdezte, miért dobtam ki.

- Azt hát.

- Mert büdös volt. A sajtja, uram, okádék büdös volt.

- De az illat, nem bűz, mondtam már - kiabál vörös fejjel a gépész.

- De a kérdés úgy hangzott uram, miért dobtam ki? Mert büdös. Ezért dobtam ki.

- Hát nem érti, miről van szó?

- Miről uram?

Itt Z. kicsit megakadt, szerintem már maga sem tudta, miről szól a vita, miért estek egymásnak. Mi persze fetrengtünk a röhögéstől. És ők mondták tovább, nem részletezem, úgyse lehet visszaadni, amit összehordtak. Jól szórakoztunk vacsora után.

Augusztus 27. Portugál partok. Egy hónapja vagyok a hajón, még öt van hátra! Hajaj, nem lesz könnyű!

Remélem Gibraltár nappal lesz. Még sohase tudtam levideózni. De most legalább nappal megyünk át.

Na, mennyi nagy eszem van?! Felébresztettem magam reggel 9-kor, hogy videózhassak. Gyönyörű napsütés, és egy mérföldes a láthatóság. Köd is van, hogy a fene essen bele. Szóval nappal mentünk át Gibraltáron, de még mindig nincs róla felvételem.

Augusztus 29. Spanyol partok. Tizenegyre kikötöttünk, és 13.05-kor befejeztük a kirakást. Az indulással volt egy kis probléma. A rakpart végében egy tanker állt, és itt kikötői előírás, hogy másik hajó csak vontató kisérettel mehet el mellette. Így várni kellett, amíg megjött a kompani válasza a parancsnok kérdésére: mehetünk. Ez ilyen a szocializmusból jól ismert, és mindenütt meglévő "védd a segged elvtárs" akció.

Este vacsora után a parancsnok a matrózokkal beszélgetett, mi a gondjuk, mi nem tetszik? Az derült ki, minden nagyon szép, minden nagyon jó, de bármi is van a szerződésben, minden úgy történik, ahogy a parancsnok akarja. Valójában az első tiszttel van a fiúknak gondjuk. Tízpercenként újabb, és újabb munkát ad ki, elfelejti mit is mondott korábban, és enyhén szólva, a stílusa visszataszító. Állandóan panaszkodik a személyzetre a parancsnoknál. Ő pedig neki ad igazat. Nyilvánvaló. Holló a németnek nem vájja ki a szemét...

Augusztus 31. Barcelona, a gyönyörű! Ki tudja, milyen gyönyörű? Mert én aztán nem láttam semmit belőle.

A parancsnok elküldött aludni, mert ki tudja milyen napunk lesz? Hát lett is. Tizenegyre kész a kirakás, ebéd után pilot, átállunk egy másik rakparthoz, szerencsére közel. Kettőkor kezdték a magot belénk nyomni. Este fél tízig folyamatosan. Közben én szedtem a Rubofent a lázra. Az első tiszt azt mondta, ő nem megy ki, kimehetek, ha akarok. Persze, hogy akartam! Örömmel tettem a kamera elemeit tölteni, készültem ki. Csak még ezt, meg azt meg amazt csináljuk meg, és máris este kilenc. Én meg dög fáradt. Hát kinek van kedve ilyenkor kimenni a városba? Senkinek! Minél előbb az ágyba! És ezt még megtetézendő, a chief megkért, ugyan kezdjek holnap reggel fél hatkor, mert ő öreg, és fáradt... (Meg hülye, de ezt ő nem tudja!)

Szeptember 1. Péntek, Barcelona, úton. Igencsak fárasztó nap volt a mai is. 05.20-kor keltem, raktárnyitás után beindítani a berakást, merülést nézni, negyedóránként, húszpercenként a hajóval a szórócső alá állni, magyarul shiftelni, gépházba, ide-oda-amoda rohangálni. A chief elszúrta a berakást, 3 centire orra bukva indultunk. Gondolom, ha én követem el, akkor az főbenjáró bűn lett volna.

A fedélzetmester beverte a fejét egy pihenőbe a raktár jobb oldalán. Ez egy kihajtható trepni, ahova felmenve a rakodást lehet szemmel tartani. Kb. 10 méterenként van egy-egy ilyen pihenő, a raktár mindkét oldalán. Majd mindegyik kihajtva. Természetesen az alja majdnem fejmagasságban van. Mikor beszálltam, elhatároztam, hogy minimum kétszer beverem ezekbe a fejem. Nos, az első áldozat a G. Két centis repedés a homloka felett. A sebet kipucoltam, majd orvoshoz vitték. Az két öltéssel összevarrta, és két nap pihenést írt elő a fedélzetmesternek.

Z. a születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból egy kicsit összeugrott a parancsnokkal. A pk. azt akarta, legyen olajmegtakarítás, Z. "visszaírta" papíron, és azt merte mondani, hogy nem szereti az ilyent. Ezen a pk. kiakadt, és üvöltözött vele, állítólag, én aludtam, nem láttam, hallottam. De utána lementek a gépházba, ott mindenbe belekötött, és amikor éppen a legjobban kiabált, mosolyt varázsol az arcára, és Happy Birthday Chief, mondta a gépésznek.

Ma reggelre igazoló jelentést kért tőle, miért nem működik úgy a légkondi, ahogy kellene. Én írtam meg, mert Z. kissé merev volt, és a keze reszket születésnapból kifolyólag.

Szeptember 2. Szombat, spanyol partok. Ma az első tiszt nem szólt a srácokhoz, és csak egyszer másította meg az előző utasítását. Úgy gondolják a fiúk, hogy megsértődött rájuk...? Szerintem a barba beszélt vele, és most egy kissé visszafogja magát, ha nehezen is.

Egyébként még csak engem nem "talált" meg a barba. Lehordta már mindennek a matrózokat, a szakácsot is eligazította, tegnap a gépészt. Kíváncsi vagyok, mikor kerülök sorra, és milyen indokkal?

Szeptember 3. Vasárnap, spanyol partok, Gibraltár. Végre Gibraltár nappal, és viszonylag jó látási körülmények között! Végre videózhatom! Még egy kicsit a nap is kisütött!

Pedig nem nagy szám, amit láthattam. Egy hatalmas, szürke szikla áll magányosan. Európa egyik legdélibb pontja. Mindkét oldala meredek, az ember nem érti, miért jöttek ide, miért laknak itt évszázadok óta, hisz még ivóvíz sincs! Ja, persze a stratégiai érték! Pénzben ki nem fejezhető! Állítólag majmok laknak a domboldalon. A keleti oldala megmászhatatlan.

Hatalmas betonfalakat figyelik a tengert. Vannak akik azt mondják, az angolok földalatti katonai erődje. Mások egész bunkerrendszert képzelnek oda. Én inkább annak hiszek, aki szerint vízgyűjtők, és hatalmas ciszternák gyűjtik össze a vizet a városka lakói számára. Mennyivel békésebb megoldás. És a mai technika mellett mit érne e bunker? A földalatti erődítményrendszer? Kíváncsi lennék a repülőterére. A hajózási térképet sokszor böngészem, ha itt hajózunk, és megszámolni nem tudom, hányszor jöttem már itt keresztül, jó időben, viharban, sűrű ködben, nappal, és éjszaka. Az utóbbi időben inkább éjszaka.

A világ egyik nevezetes pontja. Én legalábbis annak tartom. Ha összeszámolom, hány ilyen nevezetes helyen hajóztam, nem is tudom... Lássuk:

   - Boszporusz és a Dardanellák, Messinai szoros, Korinthosi csatorna, Gibraltári szoros, Szuezi csatorna, Panama csatorna, Bermuda háromszög, Malakai szoros, Szingapúr, Krakatau mellett, a közép-amerikai tűzhányók előtt Guatemalában, Rio de Janeiro, La Plata, a világ egyik legszélesebb folyótorkolata, Nordkapp előtt, Európa legészakibb pontja Norvégiában.

Hány folyón hajóztam: Duna, Elba, Maas, Schelde, Szajna, La Plata, Loire, Guadalquivir (Sevillába menet), Marokkóban Kenitrába menet, Nogaro (olasz).

Ugye szép? És mindehhez: a világ ötven országának 203 városában! Ezt is kaptam eddig a hajózástól. Életre szóló élmények! Érdemes volt érte hajózni? Nem lehet kérdés!

Délután László Gyula: Őseinkről c. könyvét olvastam, nagy-nagy élvezettel. Teljesen meggyőző a kettős honfoglalásról szóló elmélete. Arról nem beszélve, hogy remek olvasmány, bár nem az a könyv, amit nem lehet letenni, de többször is el kell olvasni!

Folyt. köv.

Augusztus 11. 36-00 N, 001-00 E. Éjszaka arra keltettek, hogy kézi kormányzással megyünk! A következő történt: a biztonsági szekrény tegnapelőtt kigyulladt. Tegnap délutánra lemerült az akkumulátor, mert a gépész nem tette rá a töltést. Délután elkezdte tölteni, de nem bírta a töltő a terhelés alatt feltölteni az akkukat, így aztán a robot eldobta a mágneses tájolót is, nem viszi. Tehát kézzel kormányzunk, és megpróbáljuk feltölteni az akkukat, de a baj az, hogy a hídon minden 24 voltról üzemel (milyen eszelős barom találta ki?) így a töltő csak szinten tudja tartani az állapotot. Ennyi.

Augusztus 14. Lisszabon előtt. Megindult a szarkeverés a hajón. A chief belopta magát az emberek szívébe. Szerinte nem jó a koszt, 200 márka kajapénzért semmit sem kap. Megnézném azt a 200 márkát. A koszt pedig jó. Úgy látszik rászállt a szakácsra. Ma felrohant a hídra, és bepanaszolta a barbánál, hogy nem jól klopfolja a húst (no comment)! Ezen persze Ü. L. kiakadt. Más: szemükre hányták (Laciéknak), hogy a szlovák WC papír durva. Vagy az ő popókájuk kényes. Mondtam is, hogy ezt tudja meg Meciar úr. Mikor most náluk az a módi, hogy mindenre ráírják, hogy szlovák. A kenyér cetlijén, hogy kleba slovenska, a hús meg maso(?) slovensko, és akkor a Slovensko Papir Toaletni a németek seggének durva. Nemzetközi botrány!

Szerencsére velem még nem szórakoznak.

Augusztus 15. Portugál partok. Azt mondják, jön a parancsnok felesége egy hónapra Antwerpenbe. Vele még semmi bajunk, de reméljük, attól kezdve még kevesebb lesz! A chief meg csak elmegy októberben, jaj de messze van!

Egyre nehezebben bírom ezt a hajót. Rettentő pici a belső tere, ha nem lenne a komputerem, amivel teljesen lefoglalom magam, akkor nem tudom, mit csinálnék. Utálok a TV előtt ülni, és hallgatni mások jópofaságát, eltűrni, hogy ami érdekel, azt nem nézhetem, mert állandóan zongoráznak a távirányítóval, vagy mást néznek.

Feri tegnap már elég rosszul volt, de meg kell mondani, derekasan állta a sarat. Feljön a hídra, beszélgetünk, nekem könnyebben megy az őrség, ő meg szépen zöldül a székben. Ők is nehezen viselik a chiefet. Azt mondják, rosszindulatú.

Aztán hatalmas gond a chief számára a szúnyoghálós ajtó, és a páncél is. Túl hangosan csukják az ajtót, mondja, és így a pihenését zavarják. Szegényke! De a páncélt egy kicsit be kell rántani, mert csak úgy csukódik. Ez így nem mehet.

Reggel fél kilenc felé őrülten mozogtunk. Én szinte semmit nem éreztem, mert a függőágyam felfogta a himbi-limbit. Nem úgy Ferié. Szegény nagyon ki van készülve. Testileg is, idegileg is. Délután még a parancsnokkal is összeszólalkozott. Persze az meg minek cikizi? Olyan a barba, hogy ő a legokosabb, és ezt mindenki tudomására is hozza, (pedig hát...) és Feri nem hagyja szó nélkül.

Augusztus 16. Spanyol partok, Vizcaya Tele van a hócipőm a barbával. Tegnap este, amikor váltani mentem vacsorára, visszajött, és volt egy rosszindulatú megjegyzése.

- Mi van szekend (második tiszt), egyedül töltötte a fél órát?

Tudni kell, hogy a Feri, mindig fenn van, ha én vagyok őrségben. Neki ez a napi szórakozása, utána ledöglik szegény, mert mint többször említettem, nagyon rosszul bírja a hánykolódást. Miért probléma, ha feljár? Vagy a tegnapi eset, a kettejük összeszólalkozása óta így akarja tudomására hozni, nemtetszését? Nagyon utálom, ha a piszkálódás olyan, hogy nem lehet rajtakapni valakit. Mert ez a mondat, így nem az, kiragadva az adott szituációból. De egy lapát ahhoz, hogy nehezebben bírja az ember a hajót. Öntelt hólyag! Most jól megmondtam neki!

Ü. L., a szakács kiakadt. Azt mondja, hazamegy. Merthogy állandóan vele foglalkoznak. B. Z.-nek mondta meg, jelentse a parancsnoknak. Úgy akarja, hogy a hajógyárból érkezőkkel megy haza. Komáromig elvinnék, mondja. Biztosan. Csak a váltója jegyét kell megvennie. De arra talán nincs elég pénze. Szóval komplikált a dolog. Z. szerint az történt, hogy reggel a parancsnok mondta neki, hogy a szakács csinálhatna pudingot - tele van a kambúza -, meg tésztapor is van, süssön belőle süteményt. Ez az amti úgy hív, hogy "állandóan vele foglalkoznak". Meg az, hogy reggelire a parancsnok is, meg az első tiszt is meleg reggelit kér. Ezt már mondtuk neki, azt is, hogy a palacsintát reggelire eszik, nem ebédre. Egyszerűen képtelen alkalmazkodni más körülményekhez, mint amit eddig megszokott.

Szóval Z. említette a pudingot, meg a sütit, erre nagy hangon kijelentette, ő megy haza, ne foglalkozzanak vele. Most délután jövök le a hídról, Z. mondja, hogy van szeletelőgép, ne kézzel szelje a szalámikat. Ezen is kiakadt, hogy mindenki vele foglalkozik. Jobb lesz, ha hazamegy. Saját magának is, nekünk is. És akkor a déli beszélgetésünkről nem is szóltam. Sérelmezi, hogy a szerződésében az a passzus, hogy a túlórát kifizetik a 100 órán felül, neki ki van húzva. Tehát nem jár pénz, csak írnia kell a szolgálati lapot. A matrózoknak fizetik, és van olyan, akinek 60 óra felett. Ez hallatlan méltánytalanság. És ő nem tehet semmiről, mert elé angol nyelvű szerződést tettek, és ő nem beszéli. Hm. Eszébe sem jut, hogy ez senkit nem érdekel, az ő baja. Aláírta. Slussz. Nem otthon van, hogy dirigálhatna, és nem a MAHART-nál, ahol kiadhatja a kaját hidegen, ha fél egy után megy valaki ebédelni.

Augusztus 18. Angol-csatorna. Feri és Laci alig bírnak magukkal. Tolnák a hajót, minden mérföldet megkérdeznek, mennyi van hátra, hány óra menet, mikorra érkezünk a Wandelaarhoz (a pilot beszálló helyhez). Most visz-e az áramlás, vagy ellenünk dolgozik, mert akkor hamarabb érhetünk. Meg mikor érnek haza. Feri gondja, hogy az aranyosi István-napi búcsút nélküle tartják meg. Nem eszik kolbászos-tejfölös lepényt, amire meghívásom van az édesanyjához. A dió- és puncstorta is nélküle fogy el. Mondtam, majd az ikrek ellátják a baját a sült kacsának, libának. De a tejfölös liba- és kacsamáj! Hogy ehetik meg nélküle? Pedig elmúlik, minden, legfeljebb egy pótbúcsút kell tartani a jövő hétvégén. Végül sikerült megvigasztalni. Majd a kis Zsuzsika (a kislánya) puszija kárpótolja mindenért. Ez aztán kissé megnyugtatta, hogy igaz, nincs annál fontosabb. Délután jót főztünk, mindketten elmondtuk kedvenceinket, és ki hogyan csinálja.

Délben a krónikában beszéltek valami vonatbalesetről, egy kisgyerek meghalt, mert rohadék kölkök a vonatot dobálják. Felháborító.

Augusztus 19. Schelde, Antwerpen. Délre kikötöttünk. Vártuk Rotterdamból a szerelőket, ezért senki nem tudott kijönni. Délután volt egy draft surveyor a hajón. Este, a két kimenetel között egy "Draft Survey" formulát terveztem a hajónak.

Augusztus 20. Antwerpen. Furcsa, hogy senki nem dolgozik. Vasárnap van. Nincs munkaidő. Persze, ha a szerelők bejönnek, akkor lesz dolga a kápónak, de egyébként lazaság van.

Ma jókedvű mindenki. A chief is, a barba is, tegnap megjött a családja. A fia echte germán. A felesége echte roma. Hatalmas, magasabb mint a barba, irtózatos méretű seggel, ikszlábú, és zsíros, holdvilágképű. Valószínűleg a mosdás nem a legerősebb oldala. A parancsnoknak se, de ezt már előbb megállapítottuk.

A chief kissé ütődött, vagy nem lehet rajta eligazodni. Mivel itt van Stefan Wessels, a tulaj, ezért jól akar bemutatkozni, most lohol, rohangászik, mint pók a falon. Ő akar a jó fiú lenni.

Kint voltunk, a Grote Markton, most két Leffe és egy pilsner volt az adag. Hiába, a Leffe sör a csúcs! Jól éreztük magunkat. A téren kissé hűvös volt, de élveztük. Nem volt tömeg, a sör pont jó hőmérsékletű volt, előttünk csepűrágók mutatták be tudományukat, (flamand város lévén, nem sok bevételük volt, a kunsztok végén hiába kalapoztak, alig csurrant cseppent valami) egyszóval igen kellemes délután este volt.

Augusztus 21. Antwerpen. Ezt a bolondokházát! Hol is kezdjem. Talán ott, hogy nincs nálam a szemüvegem, fent van a hídon, de fáradt vagyok arra is, hogy felmenjek érte.

Kirakás kezd 6.00-kor. Rohangálás, vízvételezés, ballasztolás, minden. A matrózok is mint pók a falon, úgy szaladgálnak. Közben Feriék készülnek haza. Nincs hír a berakásról. Később megjön: itt rakunk be, Puerto de Sagunto és Barcelona az út. Ugyanaz a rakomány. Csak mi kötözünk. Mármint a legénység, és pénz valószínűleg nincs, illetve nem tudja az első tiszt lesz-e. Erre Z. megjegyezte, hogy más hajókon természetesen fizették. Kész, ennyi. Tíz perc múlva a barba hívatja Z.-t. Ne szóljon bele az ő dolgukba! Szép. Az első tiszt futott árulkodni. Aztán a parancsnok közli, hogy én átköltözöm a betegszobából a megüresedő kabinba. A szomszéd matrózkabinban ketten laknak. A felső ágy és a plafon között 60 cm. van! Jó kényelmes lehet.

Megjött az élelmiszer is. Bepakolás, mondom, hogy bolondokháza. Közben mindenféle szerelők nyüzsögnek. Radarosok, a komáromiak, futni ide, futni oda, rohangálni. Este, vacsora után a barba:

- Nem vagyok megelégedve a legénység munkájával. Mindenki lógatja az orrát. Senki sem mosolyog(!). A túlórakeretet nem dolgozzák ki, és még nekik áll feljebb. (Miért nem dolgozzák ki?). Ezentúl 1/2 óra ebédidő, és 1/2 6-ig munka, amíg szép idő van, és festeni lehet. Majd télen, ha nem lesz túlóra, akkor lehet pihenni. Ha nem tetszik, akkor a 100 óra túlórapénzből vissza lehet fizetni.

Mit mondjak? Aranyos, nem?

Augusztus 22. Antwerpen, úton. Reggel héttől annyit ültem, amennyi az ebédhez, és a vacsorához elengedhetetlenül szükséges. A matrózok kötöznek, ahogy ezt megbeszéltük. És nem fizetnek nekik, ahogy ezt megbeszélték. Tízkor jött egy sárgasisakos főakárki a Labour Uniontól (szakszervezet), hogy amíg egy munkanélküli is van Belgiumban, addig a hajón rakományon tengerészek nem dolgozhatnak. Ha-ha-ha! Később jött a chief, hogy ketten a partról és ketten a hajóról kötöznek. Tudjuk ugye, hogy ez mit jelent? Azt, hogy az 5000 márkán osztoznak, fele a hajóé, de nem a srácoké. Tuti pénz. Adómentes. Később jön az első tiszt, lógó orral, hogy négyfős brigád jön, nem kell segíteni. By-by money.

Vacsora után búsan jött a chief, hogy a parancsnok nem akar őrséget adni. Így akkor kétszer hat órát húzunk le a hídon. Nagyon hamar megunta őkelme. Lehet, hogy lestrapálja a felesége? Ja, borotválkozik. Nem a barba, (ő is, de ez nem hírértékű információ) hanem a felesége. Göndörkés tokáján ma háromnapos borosta volt.

Augusztus 24. Angol csatorna, Biscay. A kabinomtól bedilizek. Nincs egy fiók, ahova az apró holmit lehetne tenni. Persze az ágy alatt van, de mit érek vele? A fekvőhelyem nem egy klasszis darab. Az alsó ágyra nem lehet leülni, mert a fejem a felsőt éri, csak görnyedve lehet lekucorodni. Fekve alig férek el, mert olyan keskeny. A felsőre majdnem beszorul a bőröndöm, mert olyan közel a mennyezet, és még ilyent alvásra is használnak! Röhej.

Délután a gabonastabilitást tanulmányoztam, mert lehet, hogy a Palma de Mallorcáról valamilyen gabonát hozunk. De ez, meg nem erősített forrásból származik. Valószínűleg a szakácstól.

Folytatása következik

Augusztus 3. Galatz. Isten éltessen 47. születésnapomon. Ha már senki sem mondta (itt a hajón, mert remélem otthon eszébe jutottam a családnak)!

Azt hiszem életem egyik legérdekesebb beszélgetése zajlott le ma este! Ferivel kimentünk a partra, estefelé. A román pontonos a barbával sétált, és meglátott egy nőt, odahívta, hogy magyarok vagyunk. Fiatal, huszonötéves nő volt, keseszőke haja rövidre vágva. Nagyfenekű, szakadt és koszos farmer feszült rajta. Blúz helyett valami farmeranyagból készült izé volt rajta, spárgával összefogva.

Nagyon megörült nekünk, mert több mint egy hónapja nem beszélt magyarul. Aradi. Konstancából jött át Galacba. Elmondta, volt odaát Magyarba (Feriék a magyar Komáromot Túlkomáromnak hívják!), öt évig, de nem volt jó. Ott mindenki románnak, oláhnak mondta, itt meg bozgor, hazátlan, sehol nem jó. Most kóricál szerte Romániában, volt Craiovában, Bukarestben, Brailában.

Mit csinál?

Semmit.

Hol alszik?

Hajókon. Most az egyik vontatón, máskor egy uszályon, majd egy személyhajón. A kapitánynál, a szakácsnál, a gépésznél, mindegy. Mit kap érte? Hát semmit. Vagy egy doboz cigit. Aradon jó volt a pénz, mert sztriptízt táncolt másik három román lánnyal. Az jó volt, mert sokat keresett. Hajnali háromig táncolt, utána mehetett kefélni, és a fele pénz az övé volt. Oda csak olaszok, németek, meg öreg, de pénzes románok jártak. A hosszú hajú olaszok, azok voltak a jók!

Elvált. Van egy három éves kislánya. A férje "józanbolond" volt. Állandóan verte. Józanul is, részegen is. Havonta csak egyszer feküdt le vele, de akkor is úgy, hogy előbb jól elkalapálta. Volt úgy, hogy reggel a székhez kötözte, este engedte el, mert féltékeny volt. Pedig nem adott rá okot. Három évig udvarolt a férje, öt évig voltak házasok, az alatt nem csalta meg, egyszer sem. De a szexből semmi sem jutott. Hát most bepótolja.

Most van úgy, hogy naponta 25-30 férfival van. A csúcs az volt, amikor valahol három óra alatt több mint ötven katona ment át rajta, fejenként kétezer lejért, egy dollár 2030 lej. A másik csúcs, amikor egyszerre öt férfival volt. A magyar férfiakat nem szereti, azoknak kicsi van, és kézzel meg nyelvvel csinálják. Legjobban a macedónokat kedveli, mert azoknak hatalmas farkuk van, olyan, hogy alig bírja szájba venni, és fénylik, mint a tükör. Aztán ecsetelte milyen pózokat szeret, meg mások hogy csinálják.

És mindezt a lehető legtermészetesebb módon adta elő. Közben megérkezett a városból Korpás Laci, ő adta fel az első haza írott levelemet Galacból. Vele volt a szakács, azután kijött a partra Sz. Pista, a 4-8-as watchman. Ugratták, bolondoztak vele, ez a szerencsétlen, kis primitív, ösztönlény-állatka meg nem vette észre, vagy ha igen, akkor csak rihegett-röhögött, de egyáltalán nem volt zavarban. Számomra az egész inkább szomorú-megrázó volt, mint nevetséges, még ha nevettem is néha-néha egy-egy kiszólásán, egyik-másik sztoriján, bár a számadatokat kétségbevontam magamban.

Az összes csomagja egy nylonzacskó, abból egy fehér blúzt, koszost vett elő, amikor hűvös szél kezdett fújni a Duna felől. A szatyorban nem volt más, csak egy üveg sör. Megfázott, mondta, az előző éjszaka a Dunában fürdött, fél kettőkor. De hát koszos a víz, mondtuk. Á nem baj, csak itt a szélében, beljebb már tiszta, válaszolta. Hát a szélében valóban mocskos, olajos, koszos, borzalmas mivé lesz itt a Duna. Lehordja a népek mocskát, szemetét, itt teríti szét! Ő, ők pedig fürdenek benne. Úszni persze nem tud, így nagyon mélyen nem mehetett be, csak a szélén mártózhatott.

Kilenc után jött a barba, hogy negyedre mindenki legyen a hajón, mert a vámosokat várjuk. Így el kellett búcsúzni, mi bejöttünk, ő meg utánunk szólt, hogyha a hatóság elment, majd tízre visszajön beszélgetni. Merthogy egy hónapja nem beszélt magyarul!

Szegény...

Augusztus 4. Galatz, Duna. Reggel ötkor indultunk, a pilot időben megjött. Ez az egy változás van, hogy a magánpilotszolgálat emberei nagyon pontosak.

Csinálok egy programrendszert. Élvezettel programozok, csak az a nagy baj, hogy nincsen semmim, amiben utánanézhetnék dolgoknak. Kínlódom! De azért csinálom, és egyre jobban megy!

Augusztus 5. Fekete-tenger, Boszporusz. Vége az első éjszakai szolgálatnak, letelt a hat óra, minden gond nélkül. Meg kell, mondjam, nagyon élvezem a hidat, mindenféle modern cuccal van felszerelve. Úgy sejtem, a hajó A3-as GMDSS körzetbe van regisztrálva, mert mindennel van, ami arra előírás. Csak a rádiótelexet nem látom sehol. Fantasztikusan jó a kormánya, a robot jól tartja az irányt, két GPS navigátor van, a Trimblet használjuk, egyszerűen csúcs! Kíváncsi vagyok a Philipsre is, be kell majd kapcsolnunk, ki kell próbálnunk. A két radar közül az egyik folyami. A másikat most teszteljük, a MAHART által beszerelt Furunók jobbak voltak!

EGY KIS VÁSÁRLÁS ISZTANBULBAN. (1973)

Átkeltünk a Boszporuszon. 1973 szeptemberében hajóztam itt először. A Hévízen voltam kezdő tengerész, és semmit nem tudtam a hajózásról, semmi érzékem nem volt a tengerészdolgokhoz, honnan is lett volna! Előző nap még azon örvendeztem, hogy a Dunáról kihajóztunk a tengerre, élmény volt, hogy durvaszemcsés volt minden, amihez hozzáértem, ma már tudom, hogy a só kicsapódik a hajóra.

Ki gondolta volna akkor, hogy másnap reggel az Egri Csillagokból ismert Isztambul előtt halad a hajó, az én első hajóm. Két nap, két hatalmas élmény. Szerencsém is volt, Bérces Fecó, a fedélzetmester megengedte, hogy amíg áthaladunk, végig a hajóorrban legyek. Nagy Gabi is kezdő volt, de gépész, együtt csodálkoztunk, ámultunk. És szerencsések voltunk.

A nap ragyogott, gyönyörű nap volt, van róla diám. Az épülő Boszporusz-hídról is van felvétel, illetve én és a híd kompozíció. Nem ismertem még én akkor a szultánok varázslatos fővárosát, de felkészültem, és biztos kézzel mutogattam: ez a Galata híd lesz, az a Kék Mecset, mellette az Aya Sofia, kerestem a Yedikulét is, de nem találtam! S. Laci mesélte el a Leander történetet, de én Apától már tudtam, hogy nem itt, hanem a Dardanelláknál játszódott le az ókor gyönyörű szerelmi tragédiája.

Később többször is voltunk, kikötöttünk a Haydarpasán, az ázsiai oldalon levő kikötőben is. Isztambul csodálatos volt! Először horgonyról mentem ki. Deck-boy lévén nekem jutott feladatul, hogy az ügynökségi csónakkal kimenjek a városba, és kenyeret vegyek a hajónak, ne kelljen H. Bélának, a szakácsnak sütni, meg mindenki szerette is a török kenyeret.

Tehát örömmel vettem hátamra a tengerészzsákot, és már a csónakban voltam, amikor belémvillant: hisz semmit nem tudok törökül! Hogy kérek kenyeret? Hogy veszem meg az első tisztnek a demizson jófajta bort, ha nem tudom kérni? Felkiabáltam a hajóra, mondanák meg. A bort sarabinak mondta Csubi, a második pincér.

- A kenyér pedig ekmek - kiáltott a csónak után. Hát ezt nem hittem el! Még hogy ekmek, milyen hülye szó ez?

- Evet, ekmek, ekmek - helyeselt az ügynök, és valószínűleg angolul még megerősítette, de azt én nem értettem.

- Ekmek és sarabi - raktároztam el magamban a tudományt, és átadtam magam a kellemes nézelődésnek, élveztem a csónakutat a Galata híd lábához. Ott az ügynökség embere hamar eltűnt, én és a tudomány egyedül maradtunk a parton. Kezemben a zsákkal nagyon tanácstalanul őgyeleghettem, mert hamarosan egy fiatal srác jött hozzám, megkérdezte miben lehet segítségemre. Mutattam a zsákot meg a demizsont, mondtam, hogy ekmek és sarabi, és úgy látszott, a problémám azonnal megoldódott. A fiú elvitt egy kis utcába, a pékműhelyhez a friss kenyér illata vezetett. Ott bent törökül hadartak, gajdoltak, bizonyára az üzletet beszélték meg. Könnyen megértettem velük, harminc darabot vinnék.

Ennyi nem volt, illetve lehet, hogy a rendelése miatt nem tudott adni, de mindenképpen meg kell várni, amíg kisüti. De ez két óra alatt meglesz, nyugtatott meg. Addig nézzünk a bor után!

Zegzugos utcákon haladtunk, próbáltunk-e szót érteni, nem emlékszem. Egy kocsmába vezetett fiatal kísérőm. Sokan voltak a kora délelőtt ellenére. Persze csak férfiak, nőnek ilyen helyen nincs mit keresnie. Egy kicsit félve mentem be, hátha veszélyes ez a hely egy külföldinek? Nem volt az egy cseppet sem veszélyes. A pult mögött nagydarab török, fehér köténybe törölte a kezét, mielőtt elvette a demizsont. Miközben meregette a tölcsérbe az aranyszínű bort, aziránt érdeklődött honnan jöttem? Kihúztam magam, úgy válaszoltam:

- Ben madzsar. – Na, lett erre nagy üdvrivalgás, a csapos a kezemet szorongatta, az asztaloktól integettek, a közelemben felugrottak, odajöttek, lapogatták a hátam, veregették a vállam, és hadartak, beszéltek, zsivajoztak, koccintottak az egészségemre. A csapos elsorolta gyorsan, na, mit is? Hát mi mást, mint az aranycsapat összeállítását, Grosicstól Puskásig, senkit ki nem hagyott. Nagyon barátkoztunk, még koccintottunk is, és amikor a fizetésre került sor, a ropogós, vadonatúj százlírásból még húszat vissza is kaptam. Meg voltam magammal elégedve. Megvettem a sarabit az első tisztnek, mindjárt megyünk a frisscipó illatú pékségbe a nekem sütött kenyérért, itt a sok kedves török között töltöm az időmet, van-e nálam jobb dolga valakinek?

Az ötliteres demizsonnal kezemben, a kenyereszsákkal a vállamon értem vissza a hajóra.

- Megvan minden? - kérdezte Sz. Péter, a chief. Én büszkén mutattam, amit hoztam:

- Itt az öt liter fehérbor, ebben pedig harminc kenyér van.

- És mennyit fizettél?

- A kenyérért 15 lírát, merthogy ötven kurus darabja. A borért pedig nyolcvanat.

A chief semmit sem szólt, csak kicsit sápadt lett. Később tudtam meg, amikor rendszeresen kikötöttünk Isztambulban, egy liter bor ára nem 16 líra, hanem csak egy líra és hatvan kurus, legalábbis ennyiért vettük a vasút melletti kioszkban. Akkor nekem a napi pénzem 27 líra körül volt…

Augusztus 6. Dardanellák, Égei-tenger. Édes Jó Istenem, ha Encsike megtudná, hogy pehelypaplannal takarózom, akkor most körbenevetne! De hát mit lehet csinálni, ha egyszer nincs egy pléd a hajón? A légkondi meg olyan hideget tud csinálni, hogy az rettenetes! Nekem meg nincs egy meleg holmim. Na, jól nézek ki!

Fekete Feri kevéssé bírja a tengert, kissé sápadt. Korpás Laci oké, de az igazsághoz tartozik, hogy eddig 3-asnál nem volt erősebb tengerünk!

Augusztus 9. Szicília alatt. Nem a hidraulika romlott el a hídon, hanem a légkondi kondenzvizét nem vezették el rendesen. Összegyűlik a padlón, nincs kiút, a fiókokat elrohasztja. „Csókótassuk” a hajógyárat.

Reggel hatkor a chief megmutatta a vérnyomásmérőjét, aztán délre, amikor felmentem szolgálatba, felhozta, hogy használjam, ha akarom. Rendes tőle. Erre a parancsnok arrogáns hangon kifejtette, hogy akinek erre van szüksége, az inkább ne hajózzon, meg ott humorizált velem. Fene a pofáját. Délután volt egy kis tűz. Az emergency kapcsolótábla gyulladt ki.

A hajóval pedig egyre több a baj. Semmi nem működik, ami 24 voltról megy. Így természetes, hogy ma délutánra a gyro (pörgettyűs tájoló) is bemondta az unalmast. Mire rájöttek, hogy a 24 voltos hálózatról üzemel, teljes volt a káosz. Később kiderült, át lehetett állítani a mágneses tájolóra a robotot. Ilyent sem láttam még!

Folytatása következik

Ma többszörös ávforduló, jubileum meg minden van!

Először is: Seafalcon ma annyi, mint a londoni magyar-angol, azaz 63!

Aztán a Vasas ma játssza a jubileumi mérkőzését a klub 100 éves fennálása alkalmából. Ezt csak tévén fogom nézni, és remélem, hogy a jubiláns olyan eredménnyel örvendeztet meg, ami méltó a szülinapomra!

Hogy is lettem Vasasdrukker? Ennek is jubileuma van, még pedig az 55-ik!

Ez a csapat 1956 augusztus 4-én játszott egy meccset. Harmadikán Nándor bácsi, a barátom édesapja egy jeggyel köszöntött:

- Na, Istvánka (nyolc éves voltam, ugyebár), holnap kimegyünk a Népstadionba!

A stadion neve mondott ugyen valamit, de hogy foci, és Vasas, akkor még szinte semmit!

Másnap kimentünk. Ámultam a hatalmas stadionban, félelmetes volt a hatalmas tömeg, csodálkozva bámultam a villanyújságot.

Hamarosan kifutott két csapat, egy piros-kék, és a másik zöld fehérben. És elkezdtek focizni! nem jól irom. FOCIZNI! Így kell! Itt a csapat névsora, emlékeztetőül:

1 Kamarás Mihály
2 Kárpáti Béla
3 Kontha Károly
4 Sárosi László
5 Bundzsák Dezső
6 Berendi Pál
7 Raduly József
8 Csordás Lajos
9 Szilágyi I. Gyula
10 Teleki Gyula
11 Lelenka (Lenkei) Sándor

Hány klasszis focista! És ehhez az edző: Baróti Lajos!

Jött a 21. perc: Csordás, 1:0

28. perc: Csordás, 2:0

32. perc: Riegler, 2:1

43. perc: Raduly, 3:1

Szünet. Aztán jött a második félidő, és ott folytatta a Vasas, ahol abbahagyta:

47. perc: Szilágy I, 4:1

52. perc: Szilágyi I, 5:1

56. perc: Szilágyi I., 6:1!!! Kilenc perc alatt egy mesterhármas!

70. perc: Szilágyi I, 7:1, ez volt a ráadás...

80. perc: Raduly, 8:1

85 perc: Riegler, 8:2

90. perc: Teleki, 9:2

Csoda-e, ha lelkesedtem? Nem értettem, de magával ragadott a 104 ezer néző lelkesedése, tombolása, üvöltése, örökre a szívembe ivódott a Hajrá Vasas, a Huj, huj, huj hajrá... És ez benne van azóta is!

Kívánom minden kis kölyöknek, hogy ilyen élmény hatására legyen focidrukker, mint ez a:

VASAS  - SK Rapid Wien

Középeurópai Kupa döntő mérkőzése volt!

 A képet és az adatokat a magyarfutball.hu oldalról kölcsönöztem.

Naplóírásra az édesapám vett rá, és ez 1995 nyarán történt. Úgy gondoltam akkoriban, hoyg legjobb elkezdeni akkor, amikor az ember életében valamilyen fordulópont van.

Nos egy behajózás - ráadásul új céghez mentem, új hajóra kerültem a szó minden értelmében -, alkalmasnak látszott. Tehát ez az első naplóm. Nyilván meg is látszik rajta, annak ellenére, hogy vannak benne javítások. De ezeket a javításokat úgy végeztem, hogy a napló lényegét ne érintsék: az akkori gondolataimat nem "írtam felül" legfeljebb zárójelben szúrtam be a későbbi megjegyzést. Máskülönben a napló nem napló.

Remélem, érdekes lesz.

MV PRESIDENT

1995. július 24.-december 5.

Nem nagy, és nem teljesíthetetlen.

Aki jelen van a Fészbukon, vagy az Iwiwen, az igazán megtehetné, hogy a kisbéri Mini-Magyarországról írt blogbejegyzésem megosztaná. Ezáltal a híre sokkal tőbb emberhez eljutna, és ha a ti ismerőseitek is megosztja, akkor meg hú...

Ha nem tudod, hogyan osszad meg, akkor ezt a linket kimásolod: http://tengerisalata.blogter.hu/474951/mini_magyarorszag_kisberen

majd az üzenőfaladon rákattansz a link gombra, és oda bemásolod. Ezután mellette megjelenik egy gomb: "Melléklet". Erre katt, és az alatta levő szövegmezőben írhatsz üzenetet.

Előre is köszönöm.

Régen, nagyon régen történt! Még nem ismertem Seafalconnét, a MS Székesfehérváron hajóztam ifjú matrózként (és később itt tettem kormányosmatrózi vizsgát).

Volt a hajón egy deckboy, bizonyos S. Péter, és volt egy kormányosmatróz, hívjuk úgy, ahogy a hajózásban ismerték: Vitézem. Vitézem meglehetősen militáns szemléletű és viselkedésű ember volt. Minden vágya egy oldalfegyver volt, és hogy ezt kielégítse, ezért később bevonult, és hivatásos katona lett belőle.

Nos, Péter és Vitézem egy kabinban laktak. Péter normális, Vitézem katonás. Péter nappalos volt, Vitézem őrséges. Tehát amikor lejött őrségből, akkor kinyitotta a kabinablakot, és lefeküdt. Addig nem is volt baj, amíg emberi hőmérséklet volt odakint. De amikor kezdett hűlni, Péter fázott, felkelt, becsukta. Ha Vitézem észrevette, felkelt, kinyitotta, Péter be, Vitézem ki...

Így ment pár napig.

Egyik reggel Vitézem így regulázta a deckboyt:

- Na, figyelj! A kabinban két ablak van. Egyik a tied, a másik az enyém. A tiedet akkor zárod, amikor akarod, de az enyémhez nem nyúlhatsz!

Az aranyos, hogy ezt komolyan is gondolta!

Két napja, S. Péter megtalálta a honlapomat, és jelentkezett. Ezért jutott eszembe a sztori.

...amin halálra röhögtem magam, de mint tudjuk, a humorérzék teljesen egyéni, és egy viccnek két állapotja van: ismert és nem ismertt.

Szóval:

Egy rádióriporter a faluban egy gazda napját akarja megörökíteni. Elküldik a Pista bácsihoz, aki el is meséli neki egy napját.

- Hát, reggel ötkor felkelek, és bedobok egy féldeci pálinkát...

- Nem jó, bátyám! - így a riporter. - Ezt mégse hallják a hallgatók!

- Hát mit mondjak helyette?

- Hogy olvas... - adja az écát a zsurnaliszta.

- Jó, szóval ötkor kelek, és elolvasom az újságot. Aztán teszek veszek, és elolvasok egy másik újságot. Hétkor kimegyek a földekre, viszek magammal egy vastagabb folyóiratot, amit odakint, munka közben szép lassan kiolvasok. Este, vacsora után elmegyek a könyvtárba, és haverokkal záróráig olvasgatunk. Utána átmegyek a Jani sógorhoz, mert neki van saját nyomdája...

Volt egyszer egy MAHART, ahol több mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett? Sok dolgot nem szerettünk, de ezt hiszem, minden volt kollégámra vonatkozik, örömmel hallotta ha a parancsnok kimondta: - Shelterbe megyünk... - minden arc kisimult, mindenki örült, mindenki azonnal jobban érezte magát.

Ez olyan volt, mint valami varázsszó: a békét jelentette a háborgó tengeren. A megnyugvást a veszettül hánykolódó hajózás után. A nyugodt körülményke között elfogyasztott vacsorást, és mély, frissítő alvást, amikor nem dobott ki minket az ágy! Ugyanis a varázsszó mindig akkor hangzott el, ha a hajó viharban volt, és olyan erős volt már, hogy az észérvek amellett szóltak, hogy keressünk menedéket, dobjunk horgonyt egy szélvédett öbölben, és várjuk meg, amíg az idő megjavul. Mindenkinek van mesélni való élménye a shelterekről, és a különböző parancsnokokról.

Én legszívesebben a Tata motorosra emlékszem, ahol olyan parancsnok volt, aki bele nem vitte volna a hajót egy közepes viharba se. Ha jött a 7-es erősségű szél, már jött is fel a hídra és elkezdte a térképet tanulmányozni, hova menjünk menedékbe. Mindig alaposan megfontolta a dolgot, és lehető legjobb helyet kereste ki. Ha a Kelet-Földközin volt dolgunk, akkor Kréta szigete alatt hajóztunk mindig, hogy az északi széltől védve legyünk. Nos a parancsnok egyik alkalommal rábökött a térképre. - Itt dobunk horgonyt! Itt egy jó kocsma van, alig egy kilométerre az öböltől! Természetesen ez olyan érv volt, ami előtt mindenki meghajolt, meg amúgy is, ő döntött, mi csak egyetérthettünk. Shelterbe már érkezni is gyönyörűség volt. A hánykolódás egyre kisebb volt, a hullámok csökkentek, a szél csak jóval később, de szigetközelben már nem volt olyan ereje, hogy felkorbácsolja az öböl vizét. Aztán hamarost az is az árboc fölött fütyült igazán. A partot, amennyire csak lehetett, megközelítettük, és ledobtuk a horgonyt. (Nagyjából azon a vidéken, amit a térkép mutat.

Most nem a vészhelyzetekről beszélek majd, hanem arról, hogy mit tesznek a hajózás biztonságának növeléséért a nagy forgalmú helyeken. Gondolj bele, hogy Európa körül a legnagyobb forgalom a Doveri-szoros környékén van. Elvégre a világ három legnagyobb forgalmú kikötője, Rotterdam, Antwerpen, Hamburg itt található.

Százával érkeznek és indulnak naponta a hajók! Mi lenne, ha mindenki arra mehetne, amerre akar... Ezt már elég régen felismerték, és létrehozták itt az első vízi "autópályát", amit TSS-nek hívnak, azaz Traffic Separation Scheme, magyarul forgalomelválasztó rendszer.

Ez annyit jelent, hogy a tengeren kibójázzák az utat mindkét irányban, és közötte egy (a lehetőségekhez képest megfelelően) széles sávot hagynak, ahol tilos hajózni. A tilos persze nem tilos, mert keresztezni, ha szükséges, akkor lehet, de ezzel most nem foglalkozunk. Azzal sem, hogy halászni ott is szabad, és meg is teszik. Azzal sem, hogy vitorlázni is szabad, meg is teszik, és ezzel a hajózás biztonságát "veszélyeztetik" (de ez utóbbi mondat csak humor, ne vedd komolyan, az van benne, hogy a tengerész nagyon nem szereti a vitorlázókat, mert mennek a nagyvilágba, és nincs bennük egészséges életösztön!) Nos ezek a TSS-ek lassan egyre jobban elterjedtek, és ott tartunk, hogy ha belépsz Ushantnál az Angol-csatornába (La Manche nincs, nem létezik, az csak egy francia név) akkor Hamburgig (azaz az Elbáig) tudsz szeparációs zónában hajózni. Persze ez a rendszer sem véd meg az emberi hülyeségtől.

Kilenc éve történt, hogy az MV Tricolor autószállító 2002. december 12.-én kijött Zeebruggéból (Belgium) és Southampton felé tartott (Angol-csatorna) összeütközött az MS Kariba konténer szállítóval és elsüllyedt. Mindketten nyugatnak hajóztak, és a keresztező szeparációs zóna csatlakozási pontjánál a Kariba balról előzött, és utána  jobbra, azaz északnak fordult. A Tricolor, hogy elkerülje az összeütközést, el akart fordulni, de a nagy sebességgel haladó hajót a lendület felborította. A harminc méteres vízben az oldalára feküdt, és csendesen kilehelte a lelkét. Innen nincs visszaút, csak az ócskavastelep, ahol évek múlva végezte. Az angolul tudók elolvashatják az esetről szóló Wikipédia cikket itt. Szerencsére tragédia nem történt, mindenkit kimentettek, mondhatni, mindenki jól járt, mert a biztosító fizetett, és a háromezer új autót még egyszer le kellett gyártani...

A Tricolor sokáig feküdt a hullámsírban. Elsőként az volt a vita tárgya, hogy melyik állam területén fekszik, de egyértelmű, hogy Francia vizeken, ezért aztán az ő dolguk volt a hajózás biztonságát biztosítani. Meg is tettek mindent, de a felelőtlen navigáció ellen ők sem tehettek semmit.

Számos hajó nekiment a roncsnak még évek múltán is. Ugyanis a legnagyobb probléma az volt, hogy pont a szeparációs zónák kereszteződésének bejáratánál süllyedt el, ahol a hajók megkezdik a fordulót. Természetesen igen hamar körülbójázták a roncsot. Azonnal megjelent a parti Forgalomellenőrzés közleményeiben, Griz Nez Traffic és Dover Coast Gard félóránkánt közölte a veszélyt. Még aznap megjelent a körzeti rádióadó NAVTEX adásaiban/figyelmeztetéseiben. Egy héten belül megjelent az Admiralitás Notice to Mariners füzetében, amiből a gondos tengerész a térképeit javítja. Ennek ellenére az első hónapban szinte naponta ráfutottak a roncsra, mert ugye "rutinból" hajóznak sokan...

És később is.

A franciák bevetettek mindent, még helikopteres őrjáratot is. A Wandelaar révkalauza mesélte (Wandelaarnál száll be a pilot, ha Atwerpenbe mész), hogy egy hatalmas konténerszállító ment a roncs felé. Helikopterrel a híd elé mentek, lebegtek, és levideózták, hogy nincs senki a hídon! Gondold el, ilyen helyen az ügyeletes tiszt és matróz valahol partiztak, nem voltak a szolgálati helyükön! A helikopter dudált, sípolt, zörgött, mire megjelent egy gatyás, álmos pasas, aki azonnal pánikba esett, felmérte a helyzetet, és kitért. (Valószínű, hogy a barba - parancsnok - volt.) És ilyen videójuk sok volt a franciáknak, miszerint a parancsnoki hídon senki nincs egy ilyen forgalmas, és veszélyes helyen!

A roncs utolsó darabját 2004. október 27-én szedték ki. a 2871 vadonat új prémium kategóriás autót (BMV, Volvo, Saab) bedaráltak az ócskavastelepen.

Olyan régen mutattam tengerésznótát... akkor most egy kalóznóta:

Elkezdtem egy új blogot, ez a vén tengeri medve mindennapjairól szól, afféle énblog. Ma írtam még csak a második bejegyzést, de azt hiszem meglehetősen érdekes.

Itt a blogom: http://tengerisalata.blog.hu/

Nem vesztem el, csak...

Szóval április elején voltunk Mosonmagyaróváron négy napra gyógyfürdőben. Utána, a sors így hozta, hamarosan indultunk Erdélybe, majd Bukarestbe Húsvétra. De a sors nem nagyon akarta, hogy írhassak a blogjaimba. Ugyanis az internet - szokás szerint - döglődött. Be is jelentettem a T-Comnál, ami egyébként a világ leggagyibb szolgáltatója.

Ellenőrzés. Persze szokás szerint alapból engem néztek hülyének.

- Be van kapcsolva? Ellenőrizte?

- Az anyád... - Ezután kijöttek. Matat, kutat, ellenőriz.

- Légkábelt kell cserélni az oszlopokon - mondta a pasi. - Találtam egy másik érpárt, arra kötöttem, ezért aztán internet biztosan lesz. - búcsúzott.

Elment. Se telefon, se internet.

- Uram, a javításhoz nem kell a házba bemenni, ön mehet nyugodtan külföldre, ha hazajött, ki lészen a hiba javítva. Hazajöttem, nem lett a hiba kijavítva. Telefon a qrva menürendszernek.

- Hát anyagbeszerzésnél áll a dolog... - mondta a kislánka a helpdesknél.

Két nap múlva: - Már kiadták a szerelőknek.

Másnap: - nem tudjuk hol áll a javítás... ki van adva...

- Hol lehet reklamálni? - megkaptam az ügyfélszolgálat ímélcímét. Hát ha szolgáltatni nem is tudnak, ahhoz rendkívül értenek, hogy senkit ne lehessen elérni, mindenkit elrejtsenek az ügyfél jogos felháborodása elől.

Pénteken már üvöltöttem a szerencsétlen ügyfélszolgálatos fiúval.

Tegnap, hétfőn megjöttek.

- Kicsréltük az összes búrát a vonalon - mondta a pasas, bár nem értettem, hogy miről beszél. - Most már kell lenni internetnek.

Persze nem volt.

Jeladó a vonalam végére, megtalálták az oszlopon a megfelelő érpárt, átkötés. Kész, van internet.

Persze akkor sincs!

Ezután vonalvizsgálat a lakásban. A DSL doboz fordítva lett az előző szerelő által bekötve.

Van internet.

Van telefon.

Ilyen egyszerű az élet a T-Comnál.

Ha hallottál életedben munkásmozgalmi dalt a nagy Szojuz hadserege énekkarának előadásában, akkor ezt kötelező megnézni!!!

Eddig megismertük, hogy milyen körzetekre vannak felosztva a tengerek a GMDSS rendszerben. Most nézzük, hogy milyen készülékeket használnak az előírások szerint egyes körzetekben?

A partmenti körzet az A1-es. A hajót fel kell szerelni VHF (URH) rádiótelefonnal, egy hozzá tartozó DSC készülékkel, egy NAVTEX vevővel, kell lenni egy COSPAS-SARSAT EPIRB-nek is, valamint egy SART, azaz Search & rescue Radar Transponderrel, még azazabban: egy lokalizációs jelet adó, radarjel visszaverő készüléknek.

Elsőnek nézzük a VHF rádiótelefont: ez nem nagy kunszt, mindenki el tudja képzelni, itt róla kép:

Ami sokkal érdekesebb, hogy hozzákapcsolnak egy DSC készüléket. (A linken mindent megtudhatsz angolul a DSC-ről)

Nos, ez az, ami a VHF rádiótelefont alkalmassá teszi a GMDSS rendszerben való részvételre. Mit is tud ez a kütyü?

Ugyanúgy URH / VHF frekvencián dolgozik, mint a rádiótelefon. Azt ugye tudjuk, hogy a frekiket csatornákra osztották, ezért itt csatornákról beszélünk. Ezek a csatornák bizonyos célokra le vannak foglalva a tengerhajózásban, így a 16-os a mindenféle kommunikáció kezdeményezésére, a vész és sürgősségi helyzetek számára pedig ez a kommunikációs csatorna. A 13-as a biztonsági közleményekre van fenntartva hajó-hajó között, a 6-os hajó-hajó valamint hajó-légijármű, és így tovább.

A DSC készülék a 70-es csatornát használja, és két DSC ezen a csatornán kommunikál egymással.

A DSC előlapján látsz egy piros gombot. Gondolom, sejted, hogy miről van szó? Ezzel a gombbal lehet Distress Alertet, azaz vészhelyzeti riasztást leadni. A riasztás lényege, hogy készülék adja, készülék veszi, és előre programozott minden. Riasztást két módon adhatsz le vele:

1. Megnyomod ezt a piros gombot, majd gyorsan elengeded, és ekkor kapsz egy menüt, amiből kiválaszthatod, hogy mi a bánatod, amiért veszélyben érzed az életed.

Ilyeneket látsz: UNDESIGNATED - nem meghatározott, FIRE, EXPLOSION - tűz, robbanás van a hajón, FLOODING - elárasztás - COLLISION - összeütközés (hajóval, úszó tárggyal, mondjuk egy vízbe esett konténerrel), GROUNDING - megfeneklés, zátonyra futás, CAPSIZEING - felfordulás, SINKING - süllyedés (és nem thinking about), ARMED ROBBERY ATTAC - fegyveres rablótámadás, MAN OVERBORD - vízbe esett egy ember (ember a vízben).

(Feminista szervezetek kiharcolták, hogy - állítólag idén január 1-től - nem Man overboard legyen a vészhelyzet megnevezése, mert a man az férfi, hanem person overboard, mert ebbe a nő is beletartozik, többmilliós kiadásokba verve ezzel mindenkit, akinek a DSC készülékekhez köze van, meg az egész rendszerhez, mert a könyveket újra lehet nyomni, stb. Ne találgass, az idiotizmus mindig Amerikából jön. Ez persze ne a nők elleni beszéd, hanem fel szeretném hívni a figyelmet arra a nagyszerű tényre, hogy a felkutató és mentő egység sosem fordult vissza azzal, hogy legyintett: á, ez nem ember, hanem "csak" egy nő, és hagyták a vízben.)

Tehát ezek közül kiválasztod, ami rád vonatkozik, a készülék folyamatosan veszi a hajó pozícióját, az időt, ez is bekerül majd az adásba, amikor kitöltötted a menülapot, akkor 6 másodpercig kell nyomni a piros gombot, és a DSC elküldi a riasztást. A riasztást minden DSC-vel felszerelt rádióállomás (a hajó is rádióállomás) veszi. Mindenki készüléke csörög, csattog, visong, ugrál, kiabál észveszejtő hangerővel addig, amíg a kezelő egy gomb (Enter) megnyomásával tudomásul nem veszi.

Aki vette, annak a képernyőjén megjelenik: a veszélyben levő hajó pozíciója, az időpont, a beprogramozott vészhelyzet típusa és a hajó MMSI (Maritime Mobile Service Identity), azaz a hajó azonosító száma, ami így nem igaz, mert ez a DSC és EPIRB azonosítója, és csak azon keresztül a hajóé, de ebbe ne menjünk bele. A riasztást ugyebár mindenki vette, aki VHF vételi körzetben van, tehát a parti állomás is, és mindenki feszülten figyel. Ha leadtad a riasztást, akkor az a dolgod, hogy felvedd a VHF / URH rádiótelefonodat, és szóban is szétkürtöld, hogy mi a bajod! Ennek megadott formátuma van:

  MAYDAY MAYDAY MAYDAY

  THIS IS hajónév MMSI szám and CALL SIGN vagy más néven hívójel / IDENTIFICATION of ship in distress a hajót ezzel meghatároztad

  MAYDAY

  POSITION - megadod szóban is a pozíciót   UTC - időpont

  NATURE OF DISTRESS AND ASSISTANCE WANTED - itt elmondod szóban, hogy mi a bajód, és miféle segítséget kérsz (azonnali, sürgős segítséget kérek, ez a típusszöveg)

  ANY OTHER USEFUL INFORMATION - itt megadsz minden egyéb hasznos információt: hányan vannak veszélyben, van-e sérült? A SRAT és EPIRB készülék be van-e kapcsolva, a körzetben milyen az időjárás, és ha vitorlás vagy, a hajód hogyan néz ki

  OVER - Vétel - és várod, hogy válaszoljon bárki is

Ezután a DSC készüléked arra vár, hogy a parti rádióállomás (MRCC, a felkutatási és mentési központ) visszaigazolja DSC készülékkel, hogy vette a riasztást. Ha nem érkezik visszaigazolás, akkor addig adja a te DSC-d a riasztást, amíg meg nem érkezik. Ez - hangsúlyozom - nem szóban, hanem készülékek között történik.

Hogy ne legyen túl sok okosság, itt most megállunk, mert megkaptad a visszaigazolást, és ezáltal tudod, hogy az MRCC felelősséggel átvette a mentés irányítását, mert a visszaigazolás ezt jelenti. .

Évek óta vajúdok a kézirattal, nem jutottam egyről a kettőre.

Összegyűjtöttem (amennyire szerény képességeimből tellett) a magyar tengerésznyelv szavait, belvízi hajós barátaim, ismerőseim és idegenek segítségével a hazai hajósok nyelvének szavait, és egy barátom (Hartványi Tamás) összegyűjtötte a vitorlázók szókincsét, és ez kerül a majdan megjelenő kötetbe.

Hivatkozom itt dr. Balázs Gézára, aki az ELTE tanszékvezetője, mert a neves nyelvész a kezdetek kezdetén valami ilyesmit mondott:

- Kapitány úr, ezeket a szavakat össze kell gyűjteni, meg kell őket menteni, mert a magyar nyelv szerves része.

És a tanár úr az Akadémiai Kiadót ajánlotta, mint olyat, amit azért hoztak létre egykoron, hogy a tudományt támogassa (és ez tudjuk, az esetek zömében, nem hoz olyan bevételeket, amiért harcba mennének a profitéhes kiadók).

A Kiadó kapott a kéziraton, de igazgatóváltás jött, és az MTA Könyvkiadója profitorientált lett, a pénz előbbre való, mint a tudomány. Visszaléptek.

Erről lecsúsztunk.

Több év várakozás után a Tinta Kiadó - amelyik szótárakra szakosodott - karolta fel a szógyűjteményt.

Ám a karácsonyi vásár nem úgy sikerült, mint remélték, és nincs pénzük a kiadás finanszírozására. Sajnos olyan sokba kerülne a kiadás, hogy (egyelőre) le kellett mondani arról, hogy náluk jelenjen meg, annak ellenére, hoyg több szponzorunk is van, de sajnos nem elég.

És derült égből villámcsapásként jött a felismerés: lehet, hogy az Isten szereti a munkámat?

Mert most találtam egy olyan kiadót, aminek a vezetője azt mondta, hogy érdemes a kézirattal pályázati pénzekért folyamodni, és nagyon bízik benne, hogy meg is kapjuk.

Most hétfőn fogom aláírni az utolsó szükséges papírt, és utána reménykedünk!

.

Volt egyszer egy MAHART, ahol több mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Olyan volt, hogy volt pénz, de dögivel. Mindenre. Például fogorvosra. A beiruti fogorvos hány, de hány tengerész szájába ültetett arany fogakat! Persze ne matrózokra tessék gondolni. Mivel én személy szerint csak legendákat hallottam, ezért ezeket nem részletezem, de azt tudom, hogy végül a vállalat megelégelte a pofátlanul magas számlákat, és letiltotta. Már a fogsorcsináltatást.

Én is voltam fogorvosnál.

Ez elég régen volt, még a Cegléden hajóztam. Lementünk a Vörös-tengerre, Aqaba kikötőjében rakodtunk ki. Utána Port Szudán volt a berakó kikötő, és mivel volt egy lyukas fogam, ami bár nem fájt, de arra gondoltam, hogy előzzük meg a szudáni fogfájás lehetőségét is, jelentkeztem fogorvoshoz.

Megmondom, volt egy hátsó gondolatom is. Legendákat zengtek a tengerészek az aqabai fogorvosról, és a rendelő felszereltségéről. Hogy ilyen-olyan-amolyan modern… Hát ha az, akkor betömetem, és „élvezem” az otthon akkor még nem látott szuper technikát.

A második tiszt kivitt. Én akkor még a "yes"-t és a "no"-t kicsit kevertem, ennyi volt az angol tudásom. A fogdoki rendelője… hát, nem tudom. Az SZTK-ban modernebb ketyerék voltak. A pasi belenézett a számba, és rögtön kiszúrta a lyukas fogat, ami bár nem fájt, magában hordta az ismert kín lehetőségét. A doki megnézte, vette a kalapácsát, ráhúzott vele, hát a csillagokat láttam.

- Pains? – kérdezte a fogész.

- Fáj? - kérdezte röhögve a második tiszt.

Se válasz, se bólintás, de a reakcióm egyértelmű volt. Kaptam bele csinos, de ideiglenes tömést.

- Majd otthon cseréltesse ki – mondta a doki és mészáros.

Addig nem kellett várni, mert amire a hajóra értünk, kiesett. Mondtam a siornak, aki megígérte, hogy másnap kivisz, akkor is jól jön egy séta a városba.

Másnap kimentünk, a fogorvos elrepült Ammanba, menjünk másnap, mondta egy hölgy. Másnap viszont elindultunk, így a mészáros fogász nem látott többet Aqabában.

Lementünk Port Szudánba, volt vagy négy nap az út. Addigra jól begyulladt, és kaptam egy frankó szájzárat. Ez nem rossz, ha fogyni akarsz. De ha dolgozni kell, és kénytelen vagy löttyön élni, az nem az igazi.

Port Szudánban nem részletezem, mennyit álltunk horgonyon, de amikor beálltunk, az első tiszttel kimentünk „fogorvoshoz”. Ez a helyi kórházban székelt. Az ügynök kivitt, majd otthagyott minket.

Végigmentünk a kórház udvarán, közben szemrevételeztük a körfolyosón fekvő betegeket, meg az őket ellátó, a kecskét fejő termetes feleségeket…

Egy elegantos váróban, egy kulturált doktornak látszó faszi kikérdezett, majd egy vizsgálóba vitt, ahol azt mondta, nyissam ki a szájam.

Mutattam, hogy nem megy. Erre lazán a két mancsával szét akarta feszíteni. Ha volt ilyened, akkor tudod, hogy sok minden lehetséges ebben a galaxisban, de az efféle huncutság nemigen működik.

- Meg kell röntgenezni – nyilatkozta ki a fejéből. Kézen fogott, és elvitt a rögönyözőbe. Hát itt majd hanyatt estem. A legmodernebb Siemens röntgenkészülék meg minden. Lefektettek egy pallóra, ami két kőműves bakra volt fektetve, fejem alá fémkazetta, és surr, meg voltam röntgenve. Amíg előhívták, kaptunk lónyálat, valami helyi kaólát.

Miután megszakértették a felvételt, átvittek egy fogászati kezelőbe. Ott is Siemens szék, meg reflektor, meg hiper-szuper, ihaj-csuhaj, NSZK csúcstechnológia. Az első tiszt beült, mert ugye ő az első, én meg az elválasztó függönyhöz mentem, és átkandikáltam a hodály másik felébe. Nos, ott egy forgatható zongoraszékre kuporodva egy helyi, gennyes arcú, páciens ücsörgött, akinek a felcser beadta a szájába bele az érzéstelenítőt. Aztán átjött, és ugyanazzal a tűvel beadta az első tisztnek is bele a szájába. Ekkor az a meghatározott érzés kerített hatalmába, hogy itt nekem senki bele nem dug a számba semmit, és ez a fogdoki ujjára is vonatkozott.

Tíz perc eltelt, az első tiszt fogát kikapta a fogász. Gyüjjek a székbe, mutatta. Beültem.

- Nyissa ki a száját! – fordított az első tiszt.

- Hát az nem megy…

A fogász megpróbálta szétfeszíteni, de most se nem ment. Fejet csóvált, és felírt antibiotikum injekciót, hogy a második tiszt adja be tizenkét óránként, és ha nyílik a szám, akkor menjek el hozzá, és kihúzza. Természetesen elindultunk, és Ákos, a második tiszt legjobb szórakozása az volt, amikor fél tizenkettőkor megjelentem nála, és tartottam a fenekem egy kellemetes szurira, legyen dél vagy éjfél előtt.

Azért Szueztől nem fordultunk vissza, mert akkor már rendesen tudtam nyitni a számat. El is fogyott a szuri, és mire átértünk a csatornán, az én fogam bizony megint begyulladt, a számat csak résre tudtam nyitni.

Rijekából haza, mert már út elején kértem a váltásomat. A vasútról a fogászhoz vitt az asszony. Az fogott egy kanyarfogót, és úgy, a zárt fogsoron át megfogta, kirántotta, és láss csodát, azonnal elmúlt minden szájzár!

.

2005. novemberében hajóztam be az Isartal motorosra. Kiraktuk a woodpulpot (cellulózét), és elmentünk Norvégiába alumíniumért. Ismerd meg ezt a hangulatos norvég városkát:

Valamelyik nap csupa lucskosan ébredtem. Borzasztó álmom volt. Egy modern, orrfelépítményes hajón voltam, és igazán rohadt viharban voltunk. Éppen a hídra kellett mennem, hogy átvegyem az őrséget. Már fent voltam, de gondoltam egyet, és felmentem a felépítményen levő árbocra, a tetején levő kis szerelőállásra. És akkor jött egy hatalmas hullám, ami a hajó alá görgött, a farát megemelte, és a hajó függőlegesen belefúródott a vízbe, természetesen nem volt mese, elsüllyedt. Az álom folytatódott, de nem részletezem.

Mert tegyük fel a kérdést, ha ilyen azonnali elsüllyedés történne, mi a helyzet? Mi az esélye a legénységnek a megmenekülésre. Aki ébren van, és a szabadban tartózkodik, mint nekem az árbocon, van esélye. Mondjuk a hídon levő váltásra váró tiszt és az őrséges matróz is ki tudott ugrani. Miben bízhatnak, hiszen nincs hajó!

De van a hajón mentőtutaj, és van egy kicsi ketyere, az EPIRB, amiben bízhat. Mindkettő egy hydrostatic release nevű szerkentyűvel van a hajóhoz erősítve. Ezt magyarul hívhatjuk nyomásérzékeny kioldónak. Balra az EPIRB, jobbra a kioldót látod. Ez a kis vágóeszköz úgy van beállítva, hogyha 4 méterre a víz alá kerül, a víznyomás kioldja a vágót, ami elvágja a rögzítőkötelet, és a mentőtutaj felúszik a víz felszínére, és ugyanígy az EPIRB is, amelyik azonnal sugározni kezdi a jeleit. Ilyenkor célszerű azonnal az EPIRB-et keresni, és azt magunkkal vinni a mentőtutajba. Ha velünk van, akkor nincs más dolgunk, mint megvárni, hogy kimentsenek.

Ez az EPIRB (Electronic Position Indicating Radio Beacon), mint a neve is mutatja, egy olyan ketyere, aminek a jeleit a műhold veszi, és a kis bója pozícióját továbbítja a vevőegységbe a felkutatási és mentési központba. A Doppler effektus elvén számítja ki a komputer a kis bizbasz helyzetét, amit az folyamatosan nyom, tehát a sodródásról is információt kap a mentőegység. Az ilyen típusú riasztást hívja a GMDSS rendszer másodlagos riasztásnak, és minden, a SOLAS (Safety of Life at Sea - Életbiztonság a tengeren) hatálya alá eső hajóra kötelező beszerezni (vitorlás és jacht nem esik a SOLAS hatálya alá.) De ugye egy normális tulajdonos, ha félti a szaros életét, akkor beszerzi.

Nos, ez a válasz arra, hogy mi a helyzet, ha gyorsan süllyed el a hajó. És ugye belátható, hogy az EPIRB nem a hajó, hanem a saját helyzetét közvetíti, ezért célszerű azonnal megkeresni, és magunkhoz venni. (Olyan esetben, amikor a hajót elhagyni kényszerülünk, akkor az ügyeletes tiszt magával kell, hogy vigye a mentőcsónakba, vagy a -tutajba). Beszéltünk a mentőtutajról is, bár nem foglalkozik vele a GMDSS, ejtsünk pár szót erről is.

Elsüllyedés után ez is ugyanúgy felúszik, és közben felfújódik a kis (megfelelően méretezett) sátor. A hajókra a személyzet létszámától függően tesznek tutajokat (kötelezően, évenkénti ellenőrzéssel). A tutaj kezelése nem is egyszerű feladat, ezt a túléléstechnikai tanfolyamon tanuljuk meg kezelni. Itt oktatják, hogyan kell a tengerbe ugrani (a mentőmellényt a melleden átkarolva, függőlegesen vízbe érni), hogyan kell a szél által esetleg felfordított tutajt átfordítani, abba beszállni, ami ugyancsak tengerészt próbáló feladat! Hogyan kell a tutajban viselkedni (cipővel tilos bemenni), hol vannak a felszerelési tárgyak (bicska, lámpa, horgászfelszerelés, gyógyszerdoboz, stb). Persze, az, hogy megtalálod-e a tutajt, az EPIRB bóját, mind szerencse kérdése is viharban, mert a szél fúj, minden sodródik, kérdés, tudsz-e úgy úszni a veszett hullámokban, hogy megmenthető legyél.

Bízzunk benne, hogy igen.

És hidd el, az MRCC (Maritime Rescue Coordinating Center - Tengeri felkutatást koordináló központ) mindent meg fog tenni a csúcstechnikájával, hogy megmentsen. De CSAK életet mentenek! technikát nem, ezért az elsüllyedt hajó nem is érdekel senkit, ha nem jelent veszélyt a hajózásra, vagy egyéb fontos okból.

Folytatom, ha nem unalmas...

A bejegyzés címét muszáj voltam ilyen "rufkósan" megválasztani, hogy ne legyen a bejegyzés "OFF". Mert így ugyebár a nyugdíjas tengerészről szól.

Nos, hogyan? Így:

Kérem szépen, az elmúlt hét végén, jelesül február 12-én, szombaton tartottuk Akán a farsangot. A kis falu apraja-nagyja részt vett benne. Délután volt a buli a gyerekeknek, este a bál a felnőtteknek.

Azt már tudjátok, hogy a GMDSS rendszer meghatározza a tengeri körzeteket.

Mit is jelent ez?

Valójában azt, hogy a vészhelyzetre való tekintettel előír bizonyos készülékeket, és ezek korlátjait figyelembe véve meghatározza a hajó mozgásterét.

Volt egyszer egy MAHART, ahol több, mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett?

Hát, megmondom az őszintét, én ezt igazából nem tudom, mármint azt, hogy milyen is volt ez a cég. Én sodródtam az árral, el voltam a hajón, mint a befőtt, utaztam, mint egy kuffer, de egy dolog biztos, élveztem a hajóztást. Ez onnan is látszott, hogy lehettem vagy három hetes tengerész (és civilben 25 éves), amikor azt találtam mondani Fecónak, a fedélzetmesternek, hogy: