2004. FEBRUÁR
Február 7. szombat, úton, Oslo, 24 nap.
Ez meg milyen rakomány?
Este leültünk a barbával egy kicsit "dolgozni". Megpróbáltuk megbeszélni, hogyan lehet berakni a rakományt? Amit táviratban megadtak: camp, az a szótár szerint minden, csak nem az, ami: faház, barakk. Mi arra készültünk, hogy kemping utánfutó a rakomány, és azért evett a fene, meg a kíváncsiság, hogy elképzelni se tudtam, hogyan lehet két sor magasan berakni őket? Első látásra megoldhatatlan feladat elé állítottak minket ezzel a rakománnyal. Két sor magasan kellene berakni faházakat, amelyek tégla alakúak ugyan, de nem szabványkonténer méretűek, amelyek olyanok, hogy nincs semmi kiálló bütyök vagy valami, aminél fogva meg lehetne kötni őket, és nyilván nem lehet százas szögeket beleverni. Az első sor rögzítésére valami kiácsolást elképzeltünk. Berakunk három darabot szorosan egymás mellé, s a fennmaradó 1,7 m-es helyen ácsolatot készítünk, de a második sorra nincs semmi ötletünk. Most várjuk a hétfőt, hogy valaki jöjjön, valakivel beszélni lehessen, hogy valaki intézkedjen, de azt hiszem, ilyenre hiába várunk, a hajóbérlő újra mehet panaszra a tulajdonoshoz, hogy nem vagyunk képesek a rakományát kezelni, s az ostor majd megint Oleg hátán csattan...
Négy térképet hozott az ügynök, az egyik - az Izland átnézeti - térképen megtaláltuk a kirakó és a berakó kikötő nevét. Illetve azt a fjordot, ami erre a névre hallgat, mert település nincs jelezve a környéken se. Persze kis léptékű térkép, amin hajózni lehetne, nem jött. És az se, amin Izlandig el tudunk menni. Ezt is meg kell reklamálni annál az idiótánál, aki a listából kiválasztotta, hogy mit vesz meg, mit hagy ki. Mert ugye, ha valaki kiválogatta, hogy milyen térkép kell, akkor minek vették meg a Reykjavík térképeket, ha egyszer a sziget délkeleti részére megyünk csak?
Na, mindegy, nem érdemes ezen tökölődni, holnap vasárnap, legalább lesz egy nyugodt napunk a hétfői bolondokháza előtt, mert fogadok, hogy az lesz!
Február 8. vasárnap, 23 nap. Most, amikor írom a naplóm, sírni tudnék, annyira fáj a lábam. De most inkább nem panaszkodom. Egy órája jöttem be a városból, ebédeltem, átőltöztem, leültem a komputer mellé. Most Albioni Adaggióját hallgatom, fagyizok, kávézok, és írom a naplóm.
A baj ezekkel a kimenetelekkel a következő: ki kell jutni a városba, ott mászkál az ember, és utána vissza kell jönni a kikötőbe. A baj mindig akkor jelentkezik, amikor vissza kell jönni, mert a városban mindig annyit mászkálok, hogy jól elfáradok, és akkor ott a kilátástalannak tűnő feladat: bejönni a hajóra. Olyankor már tudom, hogy mennyit kell még gyalogolni, és nagyon el tudok keseredni...
De ha sorra veszem, mi mindent láttam, akkor mindenképpen azt kell mondanom: minden fáradtságot megért. Végigmentem a sétálós utcán, fel egy térig, ahol megtaláltam a Parlamentet, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a világ egyik legszebb parlamentje - a miénk után, persze -, ám belülről nem láttam, mert nem volt pénzem belépőre, és csak 11-kor lehetett bemenni csoportosan. Pénzem azért nem volt, mert nem láttam sok értelmét hotelt keresni, és rossz kurzussal beváltani a dollárt, hogy két órára legyen egy kis pénzem. És később kiderült: semmi, de semmi nincs nyitva, egy kávét nem tudtam volna meginni.
A parlament épületével szemben a Nemzeti Színház, nem messze tőlük az Oslói Egyetem három épülete, majd a széles utcán felgyalogoltam a királyi palotához. Királyék biztosan otthon voltak, mert a lobogó fenn lobogott a magasban, és minden kocsi ott állt a palota hátsó kertjében, jól behavazva. És a palota körül mindenütt díszőrség. Szegény kiskatonák... A fülük lefagyhatott, rövidre nyírva a hajuk, ehhez árvalányhajas-zergetollas kalapot viseltek, és mozdulatlanul posztoltak a fakabátok előtt. Nyilván a szabályzatot megalkotók figyelembe vették, hogy itt a Vikingföldön hidegek is tudnak lenni, ezért elrendelték, hogy negyed óránként öt perc sétát tegyenek, persze nem csak úgy, lazán, hanem fegyelmezett díszsétalépésben, sarkos hátra arcokkal. 
Ezután lesétáltam a dombról, és egy vasútállomásnak nézett palotasor előtt (amiben minisztériumok, és a nemzeti könyvtár vannak) megtaláltam a Koncerthuist, amit Zeneakadémiának mondtam a videóra. Már visszafelé mentem, amikor a Városháza tengerparti épülete állított meg, majd egy várnak, vagy valami kicsi erődnek látszó építmény teraszára mentem fel, hogy jó felvételeket készíthessek a jachtkikötőről. Aztán a kíváncsiság csak elvitt a falak mentén, és kiderült, hogy valóban erőd mellett voltam, be lehetett menni, annak ellenére, hogy ma is katonai terület. Egy régi kaszárnyaépület mint katonai múzeum ma is látogatható (nem volt nyitva), csak az ablakon bekukucskálva láttam, hogy milyen priccseken aludtak a norvég katonák vagy 100 évvel ezelőtt.
Ez már valóban a sétám vége volt. De még egy érdekességre akadtam, ha nem is kerestem: a miniüveg galéria (ez is zárva) kirakatáról videót készítettem.
Amikor megláttam a gyaloghidat, ami a városba vezető sztráda fölött ível át, már alig vonszoltam magam. És még jó húszpercnyi séta előttem volt, a sztráda és a kikötőkerítés között kellett gyalogolni, amíg a kaput megtaláltam. Közben elmentem az épülő új Opera előtt, ezt csak tábláról tudtam meg, mert még csak az alapoknál tartanak. A tengerpart ékessége lesz. Az én gyönyöröm pedig az volt, amikor megláttam a hajót, és tudtam: öt perc múlva levethetem a cipőm, és leülhetek.
Ez az élvezet este hatig tartott. Addig a Montrose-ban és ma a városban készített videóimat vágtam, szerkesztettem, feliratoztam, zenét kerestem hozzájuk. Nagyon jó mulatság.
Hatkor jött a kikötőkapitányság embere, hogy 100 métert shifteljünk, azaz menjünk hátra. Nem írom le, miket mondtunk egymás közt! Egész vasárnap itt van, és akkor este... Ráadásul Misa és Staszu a városban, vagyunk a műveletre négyen: Francis elől, Oleg és Andrej hátul, én a parton rohangáltam a kötelekkel. A shiftelést két óra alatt "zavartuk le". Egyik nagy tanulsága volt, hogy más a hídról vezényelni, mint a kötelekkel dolgozni, a szakács és Misa sokkal jobban csinálja, mint a barba és a gépész. A másik, hogy öreg duhaj vagyok ehhez a mókához, totálisan kikészültem fizikailag. Csak abban reménykedem, hogy reggelig úgy, ahogy ki tudom magam pihenni.
Ez a videó a mai naplóhoz készült!
Már megint lemaradtam... ez a videó a hajó átnevezéséről készült
Ez a video december 15-én készült, de elbambáskodtam, ha gondolod, nézd meg mit láttam Kantvikban: RMS Androméda Kantvikban
Ez a videó a zsilipen való áthaladást mutatja meg. RMS Andromedával a Saimaa csatornában
Szolgálati közlemények:
Ha asztali gépen vagy tableten olvasod a naplóm, akkor az oldalsávban találod az előző részek linkjét, ha mobilon, akkor görgess teljesen a lap aljára, ott vannak!
Hajós legendák, legendás hajósok ez az első kötet linkje. Ez nyomtatva már nem fog megjelenni, így ha érdekel, itt tudod megvenni!
Hajós legendák, legendás hajósok 2 a második kötet linkje. Ebből még van nyomtatott példány a Plimsoll Zrt. kiadásában.
Szavak a hullámok hátan ez az összegyűjtött tengerész, hajós, vitorlások szavainak gyűjteménye, ebből se lesz már nyomtatott kiadás, amit szintén a Plimsoll kft. szponzorált. Erről áprilisban egy tudományos konferencián fogok előadást tartani...
Ez a kiadó (Helma.hu) csak e-könyvet és hangoskönyvet publikál, így egyelőre nagyon kicsi az átfedés a papír alapú könyvek és az e- és hangoskönyvek olvasótábora között! El kell menni a kiadó honlapjára, és ott ki lehet választani, hogyan akarod megvenni, természetesen majd féláron, mint a nyomtatott könyv lenne.
Ha érdekelnek a könyveim és tengerész sztorik, lépj be a Fészbuk csoportomba Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban egyik könyvem sem kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik:
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!! (Milyen érdekes, majd egy éve minden blogban megjelennek ezek a szövegek, és eddig senkit sem érdekelt, hogyan járt az unokám!
)
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
