HTML

Számlálóm:

Könyvvásárló

Csak be kell írnod a keresőbe az írót, vagy a címet...

Hajók, gépek, tengerészek

Egy tengerjáró főgépészéről írt cikk hatására több hozzászóló lelkesedett a témáért, és ez a blog ezért jött létre. Tehát: hajókról, motorokról, főgépekről, kütyükről, gépészekről, kápók történeteiről és efféléről szól ez a blog. A hajó nemcsak tengeren jár, hanem minden vízen, a hajót nemcsak többezer kW-os gép hajtja, de a speedboat is ez a kategória.

Friss topikok

Link Wire

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

9/11 (1) adriai járat (1) ady (1) aka (1) államadósság (1) anekdota (2) aqaba (1) Aranykapu (1) Balázs Géza (1) Baltic Ice (1) bejrut (1) béla (1) Béla kaftán (10) béla kaftán (23) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) bizonyítványok (1) biztonság (2) black gang (1) Black Irish Band (1) blog (1) bodrog (1) bomb (1) bonzsúr indonézia (1) Bosuns Alphabet (1) bős nagymaros (1) Brindisi (1) Brunsbüttel (1) budapest (1) buék (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) c (1) capstain shanty (1) chrys (1) Ciprus (1) Clavigo (7) Corvus J (1) costa concordia (11) costa crociere (1) Czakó Gábor (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) ddr. capt. Juba Ferenc (1) De Ruyter (1) distress (2) dsc (1) Dumbrody (1) duna (2) duna tengerjáró (1) Dunbrody (1) edmond (1) epirb (4) értékmentés (1) esküvő (2) evezés (7) fabiola (1) Fairport Convention (1) farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) félmilliomodik (2) fényképezőgép (1) Fluvius (1) fogászat (1) forróság (1) futball (1) garay (1) gdynia (1) genova (1) gépész (2) gépgyár (1) gépház (1) german sky (1) Ger Loughlin (1) gmdss (4) Greenore (1) Grip (1) hajó (9) hajógyár (1) hajókatasztrófa (1) hajósbál (1) hajózás (3) Hans Albers (1) Három királyok (1) hazautazás (1) hibajavítás (1) Hóki (1) honlap (1) hőség (1) huba (1) Humber (1) humber (1) humor (3) Husnes (1) inmarsat c (1) internet (1) Irish Rovers (1) ír népdal (1) isartal (4) Jachtnavigátor (1) JFK (1) johanna (1) John Kanaka (1) kalóz (1) kalóztámadás (4) karácsony (3) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) keresés (1) Kıbrıs (1) kihajózás (1) kisbér (1) kk döntő (1) könyvkiadás (2) Kopervik (1) környezetszennyezés (1) Kossuth Rádió (1) Közelről (1) kvargli (1) Labuan (1) láng (1) Legendás hajósok (1) Levi (1) Le Havre (1) lirycs (1) lys (1) Lys Carrier (2) Lyubov Orlova (1) M/S Székesfehérvár (1) Magyar Nemzet Magazin (1) mahart (14) Maláj (4) Malajzia (2) Marseille (6) mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) minarik lászló (1) mini magyarország (1) MN Magazin (1) mob (1) moerdijk (1) moon (1) Mostaganem (1) Mr1 (1) ms (1) ms radnóti (1) MV Clipper Caraibes (12) mv humber (1) MV Isartal (49) MV Isartal 2 (47) MV Johanna C (21) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (25) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris 2 (36) MV Petra (38) MV Priwall (20) MV Priwall-2 (12) MV RMS Andromeda (57) nagyszekelyistvan.hu (1) Napló (2) napló (420) nato (1) navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norb (1) norvégia (1) nosztalgia (1) novella (1) nyikolajev (1) nyugdíjas klub (1) óceáni (6) óceáni evezés (6) off (1) off hire (1) olvasás éjszakája (1) Oran (2) orosz (3) összeütközés (1) Padua (24) Párizs (1) Pelyhecske (1) Pierre (1) Plomin (5) potyautas (3) president (15) privatizáció (1) rabszolgaság (1) rakonczay (8) rapid (1) réni (2) rijeka (1) Santander (3) sart (1) Sauda (2) sex (1) shanty (23) Sharpness (3) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Lister (1) spanyolország (3) statisztika (1) stratégia (1) Strzemionego! (1) sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) szarkeverés (1) szavak a hullámok hátán (6) széchenyi (1) székesfehérvár (1) szeremley (1) szótár (3) sztori (37) szuezi csatorna (1) tata (1) tengeralatti kábel (1) tengerész (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (22) tengerésztörténet (6) tengerhajózás (5) tengeri körzet (1) térkép (1) terv (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) Tolkien (1) tricolor (1) Trieszt (1) trieszt (1) Tutajos (1) t com (1) új (1) újságcikk (1) union (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) vasas (1) velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (19) vicc (1) video (3) videó (4) virág (1) vitéz (1) Woody Guthrie (1) zátony (1) Kopervik (1) Napló (1) tengerésznóta (1) Címkefelhő

2003. április:

Április 22. kedd, úton. Ma este váratlanul "megjavult" a billentyüzet, de nem írtam naplót. A délutáni őrségben olvasgattam, és teljesen a hatása alá kerültem. Valami hallatlanul érdekes állapot volt. Amolyan izgalmi, járkáljunk, dolgozzon az agyunk..
És ahogy filózgatok beugrott, hogy mit is akarok. Este a kabinban azonnal nekiültem, és megírtam hat oldalban.
Khm..., hát izé... az igazsághoz tartozik, hogy Kukorelly "Has.Csont." címü írását olvastam újra, kétszer is. Amiből kialakult a hozzávaló hangulat: Kukorelly szöveg, egy videofelvétel, még decemberben láttam a hajón, az Alföld egyik tanulmányában közölt vers, és este gospelt hallgattam. (Gospel, aki nem tudná: vallási ihletésü modern zene, jellegzetes számok: Oh Happy Day, I Will Follow Him, többnyire ezeket lehet hallani ha közvetítenek a Hit Gyülekezetéből. Elvis Presley-nek van sok ilyen száma. Magával ragadó zene, lelkesítő hangulat, lüktető ritmus...) Az írás - szöveg - címe: Kapcsolatok.
Ami kijött belőlem az teljesen más, mint a Szuburbánus Dekameron, de mégis van benne hasonlóság (elvégre tőlem való mindkettő, nem igaz?).

Április 23. szerda, úton. Délután jött a telex: ötödikek vagyunk Bilbaóban a kirakásra várakozó hajók között. Vasárnapra fejezhetik be, írta Rick. Utána valahova Franciaországba megyünk és napraforgómagot, és kukoricát viszünk Imminghambe, a Humber egyik kikötőjébe.
Este javítgattam az írásaimat.
Miért van, hogy úgy éreztem az írás után, hogy "kimerültem"? Mintha lemerevedtem volna. Nem volt lelkierőm utána folytatni a naplóval.
Ma viszont az őrségben nekiálltam, az "elromlott" naplómat feldaraboltam, új néven kimentettem, újra összeillesztettem, és ez az eredménye.
Most gondolatban megrovom a kisebbik fiam. Februárban megbeszéltük, hogy elküldi az irodalmi lapokat, és kértem, később küldje a márciusiakat is meg a többit, kérés nélkül. El is küldte, a 2003. második számokat - legalább három hetes késéssel.
Úgy látszik, nekem ahhoz, hogy "jót" írjak, az kell, hogy ezeket a lapokat forgassam. A Szuburbánus is úgy keletkezett, hogy az "Irodalom visszavág" lap két számát olvastam... (és felment a pumpa!)

Április 24. csütörtök, úton, Bilbao, horgonyon. Érkezés reggel fél hétkor, horgonydobás, nyugodt alvás.
A délutáni őrség alatt olvasgattam. Mivel mindenből kifogytam, így újra az Alföldet vettem kézbe. Parti Nagy Lajos debreceni előadását böngésztem. Egy mondat után: katt.
Délután telex jön, hogy Octavio megy haza, jön Jose vissza. Már Rotterdamban van, és e hónap 30-ig érvényes a schengeni vízuma, hol vagyunk, mikor érkezünk Vlissingenbe?
Már megint hülye a Marlow.
Miért nem lehet úgy csinálni, ahogyan a Priwallon, ott nincs váltás, csak ha a hajóról kérik. Itt meg a hülye Tsaggiris intézkedik, önfejüen, aztán nézhet, hogy jól nem érünk fel amíg José vízuma érvényes. Mert nagyon úgy néz ki, hogy innen valami francia kikötőben rakunk be gabonát Imminghamnek.
Persze minden változhat. Octavio jól pofára esik, mert novemberig szeretne maradni (bár a szerződése csak három hónapos).

Április 25. péntek, Bilbao, horgonyon. Csendes nap, remek idő, beszéltem az asszonnyal, mi kell több?
Beszéltem a kisebbik fiammal is, ő hívott, hogy elmondja, megvette a folyóiratokat, és holnap feladja őket. Na, azért!

Irodalomtudomány


Kérdem tőle, ismeri-e Kulcsár Szabó Ernő nevét? Na, erre elkezdett ömleni belőle, hogy persze, hiszen ő tanítja az irodalomtudományt.
Ezen felbuzdulva újra elkezdtem átrágni magam a tanár úr előadásán. Meglepő volt, hogy voltak 100 %-ig érthető mondatok is, bár az igazsághoz tartozik, hogy ezek zömmel idézetek voltak.
Azonban volt egy kétségkívül igaz idézete, egy valaki mondta, hogy a müvészi alkotások az osztálytársadalom felsőbb rétege számára készültek, nem biztos, hogy túlélik a demokrácia elterjedését.
Jaj, szegény irodalom, és a többi müvészet, sajnos látom a megállapításának realitását, bár azt hiszem, hogy a demokráciában nem a "gazdagok", hanem az egyre csökkenő számú mûveltek kiváltsága lesz a mûvészet élvezete (míg a többiek kiütést fognak kapnak tőle). S nekik lehet lilázni. Azt már most látjuk, hogy a tömeget nem érdekli a kultúra, csak ahogyan a tanár úr említette, az Anettka és Lagzi Lajcsi féle tömegkultúra termékeire vevők.
Ma hajnalban akartam írni, hát megint elhagyta magát a billentyüzet. Most gyorsan pótolok mindent, mert ki tudja, meddig tart a jó világ.
Azért egy mondat az előadásból:
"Mert míg a reális, fiktív és imaginárius tirádájában az imaginárius úgy válik materializálhatatlan és hozzáférhetetlen, mégis nélkülözhetetlen médiumává az irodalmi kommunikációnak, hogy diffúz és strukturálatlan "alakja" a (befogadó) képzetekbe átvezetve válik valóságossá s így a "fikcionált szövegekben csak közvetve artikulálódik", addig a szöveg ezekben a müvekben elsősorban materiális médiumként vonja magára a figyelmet."
Ez egy ilyen tudományos alapossággal megalapozott ennyire tudományos tudomány!
Délután beszélgettem Jannal, feljött a hídra, leborotválta a fejét most haj- és szakálltalan, új fiú, új fiú. Azt írtam róla, hogy okos, mûvelt. Az biztos, hogy mindenhez hozzászól, mindenről van véleménye, ismeri a lengyel történelmet (ennek kapcsán tettem róla a megállapításomat), de saját bevallása szerint nem olvas. Illetve de:
- Újságokat olvasok. Egy lengyel klasszikust se tudtam elolvasni, a Kislovagot háromszor elkezdtem, de nem tudtam befejezni, a modernek meg...
Azért Proust nevét ismeri és Sienkiewicét is.
Miloslaw Cieslaw? Az ki?

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. április:

Április 14. hétfő. Vlissingen, úton. Normál nap. Semmit nem tudok dolgozni, mert megint elhagyta magát a billentyüzet. Pedig lenne dolgom elég. Megkaptam apa levelét, és azt hiszem, át kellene dolgoznom az Isten hozta Panamában címü kéziratot. De így nem tudok dolgozni. Kezdem gyülölni ezt a rohadt komputert.
Isten éltesse apát, ma van Tibor napja, sajnos nem volt alkalmam, hogy felhívjam. Na, majd Montrose-ból, a nyolc napba belefér.

Április 15. kedd, úton. Otthon tüntetés volt, az amerikai hegemónia ellen a követség előtt. A hatalmas tömeg tizenöt főből állt. Bokor W. György most azt találta ki, hogy Szíria rendelkezik vegyi és bakteorológiai fegyverekkel.

Április 16. szerda, úton. Háború: gyakorlatilag véget ért. Most jönnek az igazi gondok, legalább is az amerikaiak számára. Ugyanis az a faramuci helyzet állt elő, hogy azok a fránya irakiak nem akarják megváltoztatni a rendszert.
Transzparens: Bush és Szaddam neve között egyenlőségjel, és mindkettő áthúzva.
Ezek képek a Channel 4 híreiből.

Április 17. csütörtök, úton, Montrose, úton. Érkezés délben, optimális. Kirakás kezdete délután kettő, optimális. Befejezve nyolckor, optimális. Aludni mentem hétkor: optimális. És délután kimentem a Tescóba, vásároltam egy-két ruhanemüt, megtehettem, hiszen már van telefonom, nem kell vigyáznom a pénzre, gyüjtögetni. Beszéltem Encsivel, apával, őt köszöntöttem is, Szabolccsal. A kisebbik fiam azonnal újságolta: megnyerte a Polisz pályázatát.
- Nagyra nőj - köszöntöttem.
Nagy nap a történelmünkben: aláírtuk az Európai Unió belépési nyilatkozatát másik kilenc állammal közösen, Athénban. Kint volt mindenki, aki csak számit a politikai életben: a pártok vezetői, az eddigi miniszterelnökök, s a jó ég tudja, hogy még kicsoda?

Április 18. péntek, úton, Inverkeithing. Érkezés hajnalban. Hétre part mellett, majd draft survey, raktárnyitás, kilenckor kerültem ágyba, jó álmosan ébredtem délben. Hatra bennünk a 2400 tonna ócskavas, shiftelés, vagy ötven métert hátra. Kilenckor felültünk, és elkezdtünk dőlni, vagy tizenkét foknyit. Komolyan mondom, hogy nehezemre esett a közlekedés a decken. És le se mertem feküdni, mert fél tíz felé egy durranás, a hajótest zökkent egyet, kimentem megnézni, mi történt, hát egy kötél elszakadt. Csak akkor feküdtem le, amikor az apálynak vége volt, és már biztosnak tünt, hogy a kötelek megtartanak.

Április 19. szombat, Inverkeithing, úton. Délután kezdtek, ötre kész, manőver, indulás.
Valóban vége az iraki háborúnak? Az amik már csak civileket lődöznek le, akik nem szeretik őket: meglehetősen egyedi módja a szívekbe való lopózásnak.

Alain


Indulás előtt Alain tiszteletét teszi. Előbb ide nem dugta volna azt a birodalmi orrát. Elegánsan papírozgat, gondosan ügyelve, hogy be ne "koszoshajózza" az ápolt kezét, rám néz:
- Dzsárgen, please.
Nézek, mint a hülye:
- Pardon?
- Dzsárgen, please... - és úgy néz rám, mint egy marék hernyóra a kontinensről...
Még hülyébben nézek:
- Pardon? Sorry, nem értem!
A draft surveyor megszán:
- A
 captaint, legyen szíves - mondja.
Hát igen, a briteknél mindenütt Jürgen, csak Alainnak Dzsárgen:

Április 20. vasárnap, úton. Éjfélkor a barba mutatja a mellettünk levő hajót:
- ők is Bilbaóba jönnek, de Leithből...
Versenyezhetünk egy jót.

Április 21. hétfő, úton. Borzasztó, hogy ezzel a dög komputerrel nem lehet dolgozni!
Hajnalban egy hatalmasat pereceltem lefelé jövet a hídról. Csontom nem tört, csak a popsikám fájt vagy fél óráig.
Mondjuk, az igazsághoz tartozik, hogy nem sok történt, de kiolvastam az Alföld januári számát, és érdekes volt, bár a felét nem értettem.
Kezdek megőrülni: már bejelentkezni se tudok a Linuxba: vagy fél óráig kell próbálkoznom, mire sikerül.
Mi lesz velem? Nem tudok semmit se dolgozni!

Április 22. kedd, úton. Ez egyszerüen őrület! Az áprilisi naplóm is tönkrement, de legalább nyomtatható állapotban van. Így amit írtam közben, az marad olyan, amilyen, illetve lehet, hogy átírom ide, ha lesz időm. A másik gondom az, hogy ma tettem be a nyomtatóba az utolsó kazettám, nem nagyon merek nyomtatgatni passzióból...

Helyreállítás vége. Istenem, vajon hányszor kényszerülök még erre a hátralévő időben? Remélem, nem kell már javítanom.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló

2 komment

2003. április:

Április 13. vasárnap, úton, Vlissingen. A Kossuth szerint (éjfélkor hallgattam) a népszavazás érvényes, de csak 46,7 %-os volt a részvételi arány, igaz, a szavazók több, mint 86 %-a mondott igent. Ezt nem értem. Sajnos a reggel hatórást nem tudom fogni, mert akkor a holland adó kezdi bődületes erővel sugározni a frekvencián. Ezzel kapcsolatban a barba véleménye:
- Szégyen a magyarokra az alacsony részvételi arány! Nem értem, a saját sorsukról döntenek! Hogyan lehet, hogy nem mennek el szavazni? Másképp nem müködik a demokrácia. Aki nem megy el szavazni, annak nincs is joga beleszólni az ország életébe, nincs joga kinyitni a száját, akkor, ha olyan dolgok történnek, amivel nem ért egyet. Az ilyen mindig a "másik oldalra szavaz"!
Ebben teljesen egyetértek vele.
Reggeli hírek szerint az amik kérik Szaddam rendőreit, hogy jöjjenek elő - és az esti hírek szerint jönnek is -, mert szükség van rájuk a rend fenntartása érdekében. Érdekes, ez valahogy nem ment a barba fejébe. Hogyan támaszkodhat rájuk az amerikai haderő, hiszen ők tartották fenn a szaddami elnyomást. Hiába, no, ő nem Kelet és Közép Európában nőtt fel. Mi pontosan tudjuk, hogyan is megy az ilyen.

Bejelentkezés

A hajózás biztonsága érdekében az Angol csatornában a hajóknak be kell jelentkezniük. A két végében: Ushant traffic a délnyugati bejáratnál, és Dover Coast Guard a keleti, ha délre, és Griz Nez traffic ha északra tart a hajó. Középen van Jobourg traffic, ott kell keresni, valahol Cherbourg környékén. Ezek figyelemmel kísérik a hajókat a radarjukon, s ha kell segítséget is adnak.
Hallgatom a hajókat. Néha érdekes dolgokat mondanak. De újabban egyre többet dühöngök.
- Dzsoooobul tlaaa pppi - hallom a VHF rádióban, és tudom, hogy egy szerencsétlen kis kínai birkózik a számára borzasztóan nyelvtörő angollal, próbálja kimondani a pokolian nehéz "Zsobur trafik" szavakat. És kínlódik a szerencsétlen, ő nyilván tudása legjavát adja, de ez egyszerüen a nullánál is kevesebb. Tessék mondani, ha ez a hajó bajba kerül, hogyan kommunikál a mentőegységekkel? Mert akkor nincs lehetőség szótározni, és kiejtési gyakorlatot, illetve kísérletet tartani. A hajózás nyelve az angol az olcsó lobogó alatt, és megengedett, hogy úgynevezett "munkanyelvet" használjanak, ha mindenki érti a hajón. Ezek a kínait nyilván munkanyelvnek használhatják, de a hivatalos nyelvhasználatnak nem felelnek meg. (Nemzeti lobogó alatt nyilván a nemzeti nyelv a hivatalos.)
Nyilvánvaló, hogy ezeket a hajókat le kellene állítani a személyzet alkalmatlansága miatt. De nem teszik, mert van egy hallatlan nagy előnyük az európai legénységgel szemben: elképzelhetetlenül olcsók, és ez fontosabb szempont, mint a biztonság, és most itt nem az ő biztonságukról, hanem a többi hajóéról van szó.
- De ezek a hajók hogyan tudnak végigmenni a csatornán, átkelni a Doveri szoroson ilyen körülmények között? - kérdezhetné bárki.
- Sehogy! - ez a válaszom. Ezek (általában nagy, többtízezer tonnás hajók) a csatorna közepe előtt, valahol Jobourg környékén úgynevezett mélytengeri révkalauzt vesznek fel helikopterről, s az viszi a hajót Rotterdamba, Antwerpenbe, Hamburgba.
Azt hiszem, az, hogy a hajózást nem árasztotta még el a kínai legénység annak az oka az angol nyelvtudásuk. De ha egyszer megtanulnak... Remélem, addigra nyugdíjas leszek. Azt mondják, a Marlow ugrásra kész, hogy megnyissa az irodáját Kínában, s akkor érzékeny búcsút vehet minden európai tengerész tőlük.
Vége, mára már visszavonhatatlanul megszünt a klasszikus hajózás.
Ez ipar, ez rohanás, ez ámokfutás, csak papírmunka, és spórolás, meg a személyzet kiszipolyozása, egyre lejjebb adják a színvonalat, amellett, hogy egyre magasabb követelményeket támasztanak. Lassan-lassan gombnyomogató tisztek lesznek, nem is kell majd olyan tengerész, aki navigálni tud a klasszikus módszerekkel. Azt hiszem, ha ma egy harmincéves tisztnek szextánst nyomnánk a kezébe, szívszélhüdést kapna, ha egy helyzetpontot kellene számolnia. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szextáns a kezemben. De hiába is venném, nincsenek meg a hozzá szükséges táblázatok a hajón, akkor meg minek a szextáns? (Hogy be lehessen mutatni a Port State Controlnak! Másra ugyanis nem lehet használni...)
Ha egy hajó véletlenül egy vasárnapot nem a tengeren tölt, akkor a tulajdonos vagy hajóbérlő kiütéseket kap a méregtől, mert egy napot vesztett. Ritka, mint a sátoros ünnep, ha egy-egy napot kifogunk valamelyik kikötőben. Persze ez csak ott számít, ahol ki tudok menni, Vlissingenre ez egyáltalán nem vonatkozik. Ugyanis ott a város olyan messze van, hogy reménytelen, még az álmodozás is a kimenetelről. Néha Montrose és Pasajes vagy Bilbao. Kész. Ennyi a partra lépési lehetőség. Hogy egy napra elmenj valahova? Nevetséges! Nekem ez utoljára a Priwallon, 2001 nyarán adatott meg, amikor Sharpnessből elmentem Berkely-be Gáti Lucó jóvoltából.
Ezek a nyavalygások a coasterrel történő hajózásra értendők. A konténeres hajók még nagyobb rohanásban vannak, legyenek bármekkorák. Talán egy ömlesztett-áruszállító hajó még kivétel, de ők meg a térkép szélén állják le a pár napjukat a kikötőben. Arról nem beszéltem, hogy az új, modern kikötőket a városok kiparentálják jó messze a központtól.
Hol van a hetvenes évek kényelmes, kellemes hajózása? Amikor három-négy nap minden kikötőben kijárt, nem volt az embernek 250 túlórája egy hónapban, a rakodás normális mederben, reggel nyolc és este öt-hat-nyolc óra között volt, s leginkább a szovjetek dolgoztak 24 órán át megállás nélkül. Ha akkor egy tisztnek azt mondták volna, hogy kétszer hat óra az őrség, egy hétig egyfolytában félrebeszélt volna! Persze ehhez hozzátartozott a Vörös-tenger légkondicionáló nélkül, és általában sokkal "mostohább" élelmezési körülmények között voltunk.
Örülök, hogy a részese lehettem még az igazi, klasszikus hajózásnak.
Ötven év múltán vajon min fog keseregni egy akkori tengerész?
Lesz-e neki mire nosztalgiával emlékeznie?
Én persze nem látom azt, amire a mostani kezdő tengerész majdan jólesően emlékezhetne. 

Pilotmesék

Fél kettőkor vettem fel a révkalauzt. Ismeretlen, idős úr jött. Érdekes, más-már ismerem a pilótokat, legalább is látásból. Hamar beszédbe elegyedtünk.
És egész úton beszélgettünk, volt is miről, volt közös téma bőven, hiszen a fia barátnője magyar, immár három éves a kapcsolat, s házasság nem lehetetlen. Mindketten személyhajón szolgáltak, onnan az ismeretség.
Volt egy érdekes kérdése:

Innen a naplóm helyreállított, nem változtattam, nem bővítettem, nem írtam hozzá, mert így tükrözi a "történelmi" valóságot. Csak a billentyüzet okozta olvashatatlanságot javítottam ki:

- Chief, tudja-e mi Vlissingen magyar vonatkozása?
Hát persze, hogy nem tudtam.
- Nos, a mólón áll egy tengerészkapitány, bizonyos Michiel de Ruyter szobra. Csatában megverte a spanyol hajóhadat, s kiszabadította...
- ...a gályarabságban szenvedő magyar protestáns papokat! - fejeztem be, mert biztos voltam benne, hogy csak erről lehet szó.
Igazam volt. Ők azok, akiknek Debrecenben emlékmüvet emeltek. Vajon rajta van-e a hollandus "kollégám" neve?
Érdekesség, nekünk magyaroknak: a hollandok azt mondják: hollandul beszélünk. Ugye mi azt tartjuk, flamand a nyelv, amit beszélnek, aki hollandot mond otthon, hát... Szerintük a belgák beszélik a flamandot.
A Holland egy terület a Németalföldön. Csak a Rotterdam környékiek hívják magukat hollandnak, a többiek németalföldiek (nederlandse). A pilot szerint.




Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. április


Április 7. hétfő, úton. Irakban még háborúznak. Mikor akarják befejezni?
Nem érzem jól magam. Nem fizikailag, nem érzem betegnek magam. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg. Rossz érzésem van. Nem tudom, miért, nem tudom, mitől. Afféle oka nélküli búvalbéleltség.
Továbbra is olvasok a délutáni őrség alatt, a két Holmi hallatlanul érdekes, egyik jobb, mint a másik. Az első számban Kosztolányi Dezsőné Schlesinger Halmos Ilona naplója, igaz, manipuláltan, mert ezek nem igazi naplók, hanem visszaemlékezések, még akkor is, ha voltak vonalvezető korabeli jegyzetek. Mindez nem von le semmit az értékéből. Hallatlanul érdekes.
A zsidó kislány hogyan találkozik a kirekesztéssel, és a világra csodálkozó értetlensége, sértettsége... A keresztény lányokat a gimnáziumban keresztnevükön szólítják, engem meg csak a vezetéknevemen. És nem is barátkoznak vele, ő meg a zsidó lányok közeledését utasítja el. Nyilván azt hiszi, akkor talán befogadják.
Érdekes látni az alsó-nagypolgári család elszegényedését a kislány szemével, akinek addig nem volt szabad beszélnie a pénzről: ne kérdezd az árát, mindent megkapsz, amire szükséged van, s ettől aztán az a kényszerképzete támad, hogy a pénzről beszélni ugyanolyan illetlenség, mint a pisilésről, és nem érti, hogy fatelep tulajdonos apja halála után miért hallja állandóan: erre sincs pénz, arra se...
A korszakra csak egy utalás van, az egész napló dátumozatlan:
Van egy nagynéni, bizonyos Karolina néni, aki nem szereti a gyerekeket, csak a papagáját. Mégis, rendszeresen kell látogatni. Karolina néni a spórolás megtestesülése. A köménymagot és a borsot kiveszi a levesből, kiszárítja, és még egyszer kifőzi. Só alig fogy náluk, míg Ilonáéknál kilószámra (kilenc testvér, szülők, Fraulein, cseléd). És mégis, Karolina néni a három háza egyikének legfelső emeletéről leveti magát, amikor a Tanácsköztársaságban elveszik tőle a bérházait. A kislány kommentárja:
- Miért? Hiszen olyan kevés só, bors és köménymag kellett neki...
A napló akkor ér véget, amikor 16 évesen bekopog egy akkor híres színészhez, és az a Színiakadémiára küldi.
Mint tudjuk, színésznő lett belőle, később írt is, de Kosztolányi mellett "nem rúghatott labdába"
És utána a szerkesztő, Borgos Anna elemzése is élvezetes.
Ugyancsak élvezettel olvastam a két folytatásban közölt Tolnay Károly naplórészleteket és levelezését. Ezek afféle kukucska a kulcslyukon igényeket elégítenek ki, azzal együtt, hogy remek korrajz az egész összessége. Pletykákat, magánéleti intimitásokat kapunk, elcsodálkozunk: jé, ezt is ismerte?
Azt hiszem, most már itt az ideje, hogy átrágjam magam a két Esterházy könyvön, a Harmonia Caelestisen és a Javított kiadáson. Azzal nem áltatom magam, hogy élvezetes és gördülékeny olvasmány lesz, azok után, amit a kritikák írnak. De legalább adnak bizonyos támpontot az értelmezéshez...

Április 8. kedd, úton, Pasajes. Hát, nem semmi nap volt, mondhatom, hogy a meglepetések napja!
Kezdődött rögtön éjfél után, amikor megírtam a naplóm, és hiába akartam elmenteni, nem tudtam. Kiderült, a szövegszerkesztő valami miatt feldobta a talpát! Nem volt mit tenni, újra kellett telepíteni a Linuxot, és benne a szövegszerkesztőt, így most tudok dolgozni.
Már hatvankét oldalt írtam. Ez a szövegszerkesztő alkalmas arra, hogy A5-ös formátumban úgy írjam, hogy a majdan nyomtatott oldalak szerint tördel. Így kell a 62 oldalt érteni, nem flekkben.
Reggel a másik meglepetés, hogy bekapcsolom a Kossuthot, és ragyogóan jön!
A következő nem várt hír: meghalt Szaddam.
Ezt az amerikai tévéállomások üvöltik, így aztán nem kell ám rögtön elhinni, a Magyar Rádióban figyelik az arab adókat, egy sem erősítette meg.
A következő meglepetés: ebédre töltött káposzta volt főtt krumplival és uborkasalátával.



Április 9. szerda, Pasajes. Nagy nap a mai! Reggel megjött az ügynök, aki eddig le se tojta a fejünket, és elmondta a menetrendet: kettő után kezdik a kirakást, este kilencig dolgoznak, majd holnap reggel folytatják. Ha egy picit késtünk volna, akkor úgy jártunk volna, mint az utánunk jövő hajó, azt hétfő reggel kezdik kirakni!
Így aztán jó alkalom volt, hogy kimenjek, és megpróbálkozzam megint egy telefon beszerzésével.
Egy utcát eltévesztettem, és ezért egy teljes dombot megmásztam, kikeveredtem Pasajes egyik lakótelepébe, de a dombtetőről legalább beláttam a várost, és így kiszúrtam a vásárlós utcákat.
Hát mondjam, hogy nem akadt utamba egy telefonbolt se?
Már kezdtem kiakadni, amikor egy vegyesboltban (elektromos készülékek, vegyesen) megláttam a kirakatban két készüléket. Arra jó volt, hogy az eladó elmagyarázta, hogy merre keressem a szaküzletet.
MoviStar volt. Bementem.
- Open, libero telefon kell - mondom. Egy kedves kis hölgy kotorászik a katalógusban, aztán megmutat egy Alcatel készüléket.
- Ez 169 Euro.
- És biztos, hogy müködik a kártyámmal? Addig nem lehet szó az üzletről, amíg ki nem próbáltam! - Okultam a montrose-i esetből.
- Ha félóra múlva visszajön, addigra kiveszem belőle a blokkoló kódot - mondja.
Kezet rá!
A fél óra séta alatt találtam egy Vodafone-t, egy Alcatel és egy másik MoviStar üzletet. A Vodafone-nál egy telefon 360 Euróba került volna, de köszöntem szépen, olyan pici volt, hogy nem férfi kezébe való. Jó, tudom, a férfiak ebben versenyeznek, hogy kinek van kisebb, de engem ilyen sznobságok sose érdekeltek. A másik két üzletben nem volt nem szerződéses telefon.
A félórába egy sör is belefért (nocsak, már megint!).
Vissza az üzletbe, ami igazából nem csak üzlet, hanem szerviz is (szerintem ezért tudták kikódolni), kipróbáltunk egy Nokiát, és csodák csodája, müködött. Ez is 169 pénzbe került.
Nézem a hajón a dobozát: Made in Hungary.
Jól eljöttem érte ide Európa egyik végébe, igaz?
Feltöltés, és azonnal akartam telefonálni, de az asszony megelőzött. Szegényke telesírta a mobilt, ugyanis akkor ért haza a reptérről.
Este még felhívtam apát. Jól van, a lába fáj, hamarosan megjelenik a Bábánál a Liszti grófról írott könyve, utána a reggeli útravalók, csak úgy ontja a könyveket...
A háború: az amerikaiak Bagdadot elfoglalták, nem találják se Szaddamot se a kormányt. Ledöntötték Szaddam szobrát. Nem akar ez a faszi a hatalomból menni, ezt a ledöntés is mutatta, mert csak vízszintesbe hajolt, és úgy maradt! Úgy látszik, még kell egy kicsit ráncigálni.
Azt hiszem, most már mernek örülni az irakiak, most már biztosnak látják Szaddam vereségét, a nagyvilágban nyilván kétség nem férhetett hozzá.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. április

Április 4. péntek, Leith, úton. Egyelőre nem tudjuk, hogy hova megyünk, de ahogy a hajóbérlőt ismerem érkezés előtt ez is kiderül.
Délelőtt térképet javítottam. Az ushanti szeparációs zónát kijjebb helyezték 15 mérfölddel, ez azt jelenti, hogy a jövőben, hiába lesz telefonom, nem tudom hívni az asszonyt, amikor itt vagyunk. Ilyen családellenesek ezek a franciák.
Szép, napos időnk van.

Gennagyijról


Valamire rájöttem a délelőtti kávé alatt. A barbával arról beszélgettünk, hogy Németországban jelenleg kétféle orosz van: az egyik dolgozik, hajt, húz, és hamar egyről a kettőre jutnak. Házat építenek, jól tartják a családot. A másik nem dolgozik, nem tanul németül, a szociális háló nyakán él, nem iskolázza a gyerekeit, esélye nincs, hogy ember legyen belőle vagy a gyerekeiből. Legyen meg a napi 500 gramm vodka, és kész. Felőlük indíthatnak számukra német tanfolyamot nappal, vagy este, nem tanulja meg a nyelvet, legfeljebb ökölharcba keveredik a török fiatalokkal.
Szóval erről beszélgettünk, Gennagyij meg kedvesen mosolygott. Halvány dunsztja nem volt róla, miről volt szó. Ezek szerint nem a szakállamtól fél, hanem az angol tudása kivételesen szegény. Akkor miért nem tanul? Annyi ideje lenne, hogy sok is...
Nyilván nem szokott ahhoz, hogy oroszul nem tudja magát megértetni.
Erről a birodalmi magaviseletről le kellene szokniuk. Mára Európa szegényei közé tartoznak, vége annak, amikor a világ vezető hatalma voltak, saját bevallásuk szerint, és e szerint is viselkedtek.
Nem azt mondom, hogy Oroszország csóró, mert természeti kincsei és lehetőségei vannak, de az orosz népnek, úgy ahogy van, befellegzett, sose lesznek európaiaik...
Az csak álom.
A maffiához tartozók, lehet, hogy Európában fognak lakni.
A nép meg mindig szegény lesz, európai szemmel elképzelhetetlenül szegények. Az uralkodók kordában tartják őket, mindegy hogyan hívatnak: bojár, párttitkár vagy maffiózó. (Milyen érdekes ezt 2022-ben olvasni! Persze javítás nincs, mert a napló attól napló, hogy az akkori gondolataimat tükrözi.)

Szerencsém lesz


Egy ilyen jó kis ócskavasrakodón előbújik az emberből az ősember, és neki kezd gyüjtögető életmódot folytatni. Szerencsére nekem semmire nincs szükségem, csak szerencsére, és azt találtam is, mert egy lópatkóval lettem gazdagabb. S mint tudjuk, az szerencsét hoz, s hogy így van, az abból is látható, hogy találtam egy lópatkót, ami szerencsét hoz.
Ám Gennagyij sokkal többet gyüjtött be. Egy ócska heverőnek a kerekeit kiszerelte, kiszedett belőle valami kerek furnért, hogy abból milyen frankó asztal lesz, meg valami csöveknek is boldog gazdája lett. Talált egy izét, amiből sok drótot ki tudott szedni (kíváncsi lennék, hány szakadás van benne).
Edmondónak nincs ideje, meg kedve se gyüjtögetni, ő állandóan kiszalad a városba. Most fél egykor azzal jött vissza, hogy:
- Chief, gyorsan, találtam egy telefonboltot, és egy open mobil 60 font!
Adtam neki ötvenet meg a SIM kártyát, mert nincs több pénzem, elrohant, de fél óra múlva búsan jött vissza:
- Megette a fene. Az a telefon nem open. De egy másik, amiben müködött a kártyád, az 90 fontba került, annyi pénzem meg nem volt. De olyan szép Samsung, volt benne kamera, és hatalmas display, lehet vele képet küldeni... Legközelebb veszek, ha ide jövünk!
Na, azt várhatjuk!
De akkor én is veszek!
És hogy végül is milyen szerencsés napom volt, az abból is látszik, hogy az ócskavasban sétálva találtam még négy lópatkót! Így most van a pótkerékre is.
Kérdem Edmondót, tudja-e ez micsoda?
- Hogyne tudnám, chief - bólint, és mondja: - lócipő.
Persze az igazság azért az, hogy angolul a patkó bizony "lócipő", azaz horseshoe.

Meglepődtem


Teljesen megilletődtem, amikor vacsoratájt kijöttünk a kikötőből. A hajó mellett két gyönyörü hattyú úszkált, méltóságteljesen, kecsesen, aztán amikor megunták, hogy olyan lassúak vagyunk, felszállt az egyik. Megelőzte a hajót, és a zsilip közelében landolt.
Na, most fogózkodj meg!
Pontosan úgy tette, ahogyan a KLM reklámfilmben lehet látni. Repül, szárnyait legörbíti, fejét felemeli, lábát előre, és elkezdi a sarkát a víz felszínén "szánkáztatni", és amikor elveszti a sebességet, akkor letoccsan.
Teljesen paff voltam! Ezek szerint a reklámfilmben semmi trükk, csak egyszerüen egy szuper jó felvétel a hattyú vízre szállásáról. Itt megnézhetik az újszülöttek a reklámvideót.
Odakint fantasztikusan szép idő fogadott, hétágra sütött a nap, a láthatóság eszményi, a skót hegyeket lehetett látni, a Forth végéig beláttam az öblöt.


Kimaradok valamiből


ami megint olyan nagyon brit. Nézem a tévét. A beharangozó filmben Livingstone család feje, John előre dörzsöli a kezét. A fia benne lesz a vasárnapi nyertes csapatban a Temzén rendezendő Oxford - Cambridge evezősversenyen, és én sajnos nem láthatom. Ugyanis az egyik fia az oxfordi, a másik a cambridge-i egyetem hallgatója, és mindkettő csapattag. (Ez azt mutatja, hogy a papa eléggé tehetős.) Ilyen még nem fordult elő a két egyetem hagyományos küzdelmében! Nem az, hogy tehetős papa fiai üljenek az evező mögött, mert gondolom csak azok...

Április 5. szombat, úton. Éjfélkor azt mondja a barba, hogy azt mondja a Deutschewelle, hogy azt mondja Bush, hogy az nem is Szaddam volt a bagdadi utcákon. Viszont az al-Dzsazíra, az arab hírtelevízió szerint az összes arab állam ellene van az USÁ-nak. Nyilván nem Szaddam mellett vannak, hanem az amerikai politika ellen.
Az iraki tájékoztatási miniszter szerint a bagdadi repülőteret a Köztársasági Gárda ellenőrzi. Viszont a tévé mutatta, amint ami katonák kószálnak a check-in környékén, hát nem sok gárdista kérte a jegyeket kezelésre.

Április 6. vasárnap, úton. Olyan napot szeretnék, mint a tegnapi volt. Eseménytelent, szépidőset...
Borult ég, 10 fok, enyhe északkeleti szél, sose legyen rosszabb.
Az ilyen napokon jól lehet olvasni. Az ember leül a radar elé, felteszi a lábát a müszerpult sarkára, s féloldalanként körülnéz...


Holmi


Hát olvasom a Holmit. Benne Gábor Miklós Naplóját, abból is az 1986 nyarán írottat, amikor a Kútvölgyi és az Érsebészeti Klinika lakója volt, váltakozva, s a végén boldog lehetett, mert nem kellett levágni a lábát.
Természetesen nagyon élveztem.
Bár nem azt adta, amit vártam, amikor megláttam a tartalomjegyzékben. Ugyanis a napló szubjektív, és arról szól, ami éppen az íróját foglalkoztatja. Ezért nagyobb hangsúlyt kap benne, hogy tudott-e aznap pisálni és szarni (az ő kifejezései), mint az, hogy mi újság a színházban, a színészek világában. (Kicsit túlzok ám!)
Persze szó van benne arról is. Meg Jóskáról, Feriről és Pistáról. Jó lenne tudni, hogy kiket takarnak a becenevek. Mert Márkus Laci egyértelmü. És Latinovits is. A szerkesztő, aki sajtó alá rendezte, lábjegyzetelhette volna.



Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. március

Április 1. kedd, úton. Reggel néztem a BBC-t. Galloway parlamenti képviselő kijelentette, hogy Tony Blair és Bush hazugok, mert tudatosan vezették félre népeiket a háború előrelátható időtartamára nézve. Na, ezt szépen kimagyar fejeztem... Később se vonta vissza a kijelentését.
Ha hinni lehet a barbának, és nem áprilisi tréfa, hogy Bush szerint a háborút "égi sugallatra" indította, akkor kórosan klinikai eset, mielőbb zárt osztályra kell küldeni.
Maradjunk inkább annál, hogy megettem az április elsejei tréfát, bár a parancsnok szerint nagyon is komoly...

Április 2. szerda, úton, Montrose, úton. Jól bedurrant az idő, de azért a kitüzött érkezésre csak egy órát húztunk rá. Ez viszont azt eredményezte, hogy délben érkeztünk, s én végigaludhattam a szokott időt.
Manőver, raktárnyitás. Csak egy gang rakodik. őrült szél, s egy izé belement a szemembe. Mutatom a parancsnoknak.
- A szemhez nem nyúlok, ha nem muszáj. Menj ki orvoshoz.
Gyengélkedőn
Így nem volt mit tenni, irány az ügynökség. Zuhany után éreztem, hogy már nincs benne, de most már nem visszakoztam. Még jó, hogy itt van a hajótól 70 méterre az iroda, s két hölgy kíséretében nyomás az ambulancia. Nincs kórház, csak valami gyengélkedő - idevalósiul: infirmary, azt hiszem ez kisebb kórházat is jelenthet -, pár ágy, és egy doktor. Nem értem: az Egyesült Királyságban és Írországban még sehol nem találkoztam fehér köpenyes orvossal, mind utcai ruhát visel. Jó, igazi, nagy kórházban nem voltam még, szerencsére.
A nőket elengedtem, mondván, gyalog bemegyek, hiába szörnyülködtek, hogy az nagyon messze van. Még be akarok menni a Tescóba, mondtam, erre megnyugodtak.
A doki megnézte a szemem, üres, nincs benne semmi, mondta. Kenőcsöt kaptam, valami löttyöt, és egy tubust a hajóra, hogy négy napig szorgalmasan kezeljem a szemem. Valami azért kapar, nyilván felsértette a hámot, és amíg meg nem nyugszik, úgy érzem, hogy van benne valami...
A doki el, de a nővér felvette az adataimat. Mindenfélére szüksége volt, még azt is megkérdezte:
- Are you from Hundzsiéjarwáj?
- Hogy mi? - kérdeztem, mert valami nem smakkolt a kérdésben.
- Az ország, ahol lakik, az Hun G, A, R, Y?
Ez valami fantasztikus, hogy mennyire rááll ezeknek a népeknek a fülük a betüzésre. A másik, hogy a néninek fogalma sincs, hogy mi az hogy Hungary, és hogyan írják.
Utána a Tesco: nem kaptam vekkert, pedig az volt a fő cél. Így vettem egy dezodort, és három tábla csokit, mert a tengerész mit vegyen? Rumot?
A Woolworth-ban se kaptam ébresztőórát...
Ilyenek ezek a skóciai áruházak. Na, most tessék hozzászólni!
Viszont szemben van egy "fontos" bolt, ott kaptam, 99 pennyért. Ja, minden árucikk egy font, azért fontos bolt. Most kicseleztem a telefonokat, ugyanis eddig arra ébredtem, és Flushingban a szakácsot kellett megkérnem, hogy ébresszen.
Edinburgh kikötőjébe, Leithbe megyünk, ócskavasat rakunk be, a kirakó még nincs meg.
Este veszettül szúrt a szemem.
Hétkor már aludtam, negyed kilenckor arra ébredtem, hogy egy ajtó veszettül csapkod, így aztán már nem tudtam aludni. Kénytelen voltam megnézni a Litvánia - Skócia 1-0 meccset és az Anglia - Törökország 2-0 meccs második félidejét.
Nem tudom se a Lengyelország, se a Svédország elleni meccsek eredményét. Borzasztó!



Április 3. úton, Leith (Edinburgh). 
Lassú menetben jövünk. Az esti indulás nem a legszerencsésebb, ha a berakó kikötő 5 órányira, azaz 50 mérföldre van. Most ezt a távolságot kell beosztani este nyolc és reggel háromnegyed hét között.
Most megyek, és visszafordulok, utána folytatom.
Visszafordultam.
Ma már tudtam folytatni a könyvemet is. Nem írtam sokat, de fontosat.
Úgy érkeztünk, ahogyan kellett: 06:45-re voltunk a révkalauz beszállóhelyen.

Egy zsilipen keresztül lehet bemenni Leith kikötőjébe, annyi már biztos, hogy nem kell az árapállyal foglalkoznunk.
A legelső kikötőmedence a komp- és átkelőhajóké, s az utascsarnok előtt ott áll kikötve a királyi család jachtja. Illetve a valamikori, mert mára már múzeum. Ahogy eljöttünk előtte, láthattuk, hogy a part felől állandó hídon lehet felmennie a látogatónak. Állítólag a belépő 14 font. Királyi...

A birodalom maradványa


Nem volt valami könnyü bejönni a kikötő legbelsejébe. Két elforgatható hídon is keresztüljöttünk, mire beértünk. A rakpart mindössze hetven méter hosszú, a hátuljunk jól kilóg.
Mellettünk van egy szárazdokk.
Szeretem a régi épületeket, építményeket. A szivattyúház homlokzatán az évszám: 1881. Nem mai. A szárazdokk kapujáról még fényképet is készítettem. Kíváncsi lennék, milyen régi? Mert nem vas, hanem félméter vastag facölöpök vannak összeillesztve, megvasalva, a vasalások szépen besüllyesztve, összecsavarozva. Jó ránézni, már annak, aki szeret a mestermunkákban gyönyörködni. A hatalmas kapuszárnyak tetején átvezető keskeny út korlátjai biztosan egy idősek az épülettel. A 19. században készítettek ilyen kecses, tetszetős, öntöttvas munkadarabokat.
Ez az egyik oldal.
A másik, hogy a valamikori ipari forradalom bölcsője mára itt áll megfürödve a bölcsőből származó és mára többszörösen elaggott építményeivel, piciny kikötőivel (melyek hajdanán nyilván nagyok voltak, de ahogyan a hajók nőttek, úgy lettek a csatornák, átjárók egyre keskenyebbek), félkarú óriásként szomorkodó, ócskavasminőségü daruival, melyek hajdanán a technika csúcsát jelenthették, a modernség csimborasszója lehetett a maga 3 tonnás teherbírásával, a táncterem méretü darufülkéjével. Ezek a szerencsétlenek hogyan vehetnék fel a versenyt egy hetventonnás Liebher vagy egy száztonnás Gottwald autódaruval? És ott állnak elhagyatva a rakparton, a sínjét benőtte a gaz, nem törődnek vele, rontja a környezetet, a rozsda hullik róluk, a darusfülke ablakai kitörve, szomorú látványt nyújtanak.
Elnézem a valamikor szép de mára már lepusztult, senki által nem karbantartott raktárépületeket, nagy valószínüséggel egerek táncpalotái, mert nincs pénz a felújításukra. Illetve egy pilot mesélte, hogy eladják a régi gyárépületeket, olcsón, de azzal a kikötéssel, hogy kívül helyre kell állítani, benne meg azt csinálnak, amit akarnak, így aztán vannak, akik lakásnak használják az óriási csarnokokat...
És akkor ez a szerencsétlen (ahogyan az ügynök mondta), valamikori birodalom, pechjére még megnyeri, illetve a II. Világháború győztesei között van, s ennek jogán elvihették a szovjetekkel karöltve Németországból az összes, már akkor elavult gyárat, gépet, berendezést, lehetőséget adva ezzel a németeknek a fantasztikus iramú fejlődésre, hogy Európa vezető ipari és minden vonatkozásban első számú hatalmává váljanak.
Ha nem is teljesen igaz, hogy Anglia a mai napig használja a Krupp és a Siemens 30-as évekbeli technikáját, s nem tudják, hogyan szabaduljanak meg tőle, addig Németország csúcstechnikát alkalmaz, s nem kétséges, a britek nem rúghatnak labdába mellettük.
Még azt is el kell mondjam, hogy Anglia semmiben se marad el Magyarország mögött az elhanyagolt ipari területek kinézetében. Sőt! Azt hiszem, nálunk már nem lehet ilyen lerobbant, s magára hagyott, elgazosodott, koszos ipari udvarokat, telepeket látni. Mára inkább a volt szovjet utódállamokkal kell összehasonlítani. Ventspilsben volt hasonló káosz a valamikori szovjet hadikikötőben.
Ez a rakpart is jobb sorsa lenne érdemes. Míg más ócskavas telepeket lebetonoznak, vagy hatalmas acéllapokkal fedik be a talajt, addig itt a földre öntik, s innen markolják fel. Nyilván a talaj porhanyós már, nincs ideje kőkeményre döngölődni, az ócskavas között több a föld és a por, mint a vas. És mindent beborít ez a kosz, a szél pont ránk hordja... Körülötte a gazos fü magas, ahhoz túl sok benne a szemét, hogy le lehessen vágni, és túl magas a gaz ahhoz, hogy a szemetet össze lehessen gyüjteni.
Hatra beraktuk mind, ami a rakparton volt, s egy kikötő-medencényit előre, illetve visszamentünk, s a következő pici rakparthoz jöttünk, hogy kiegészítsük a rakományt. Itt már európaibbak a körülmények, betonon van a rakomány, legalább nem lesz olyan kosz. De a beton repedezett, közötte felveri a gaz, sok az aszfalttal betömött lyuk, ilyet nem látsz nyugat európai kikötőben! Aztán szép vaskerítés, mögötte gyönyörüen leaszfaltozva, modern irodaház, mellette raktár, szépen karbantartott parkoló...
(Az a baj, hogy az ilyesfajta elmefuttatásokat hetek múltán már nem lehet ugyanúgy megírni. Ez az elveszett naplóm kapcsán jutott az eszembe, mert még mindig mérgelődöm miatta. De már nem akarok sírni!)


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. március

Az időjárásról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon!
Bár nem vagyok brit, azért néha valóban említésre méltó az, amit a természet produkál. Garruchából jövet a Gibraltári szorosban irtózatos orkán tört ránk. A szél 11-12-es volt, szerencsére keleti, így hátulról kaptuk. A szorosban pedig nem tud igazán nagy hullámokat kavarni. Egy tanker bejelentkezett Algecirasnak, hogy üzemanyagot vételezne és személyzetváltás is lesz.
- Sajnos captain az öbölben olyan rossz idő van, hogy az üzemanyag-szállító bárkák nem tudnak kimenni...
- Akkor nem állunk meg. Majd veszünk olajat az USA-ban.
Püff neki!
Sajnálom szegény hazautazókat, akik már átöltözve várhatták a csónakot, amivel egy óra múltán partra szállhatnak, s utána irány: haza! Most várniuk kell pár hetet...
Ilyenkor kerül elő a whiskys üveg, s mészárolja le magát a tengerész amúgy Istenigazából...
S hogy mi lesz azokkal, akik Algecirasba utaztak, hogy beszálljanak? Majd elmennek az USA-ba, persze ha van vízumuk.
Másnap is kísért a rossz idő. Sokszor úgy éreztem, hogy a hullámok betemetik a hajót. Délután Edmondo feljött a hídra:
- Chief, a hullámok beborítják a pupát, ilyen magas a víz - s mutatja lelkesen a mellmagasságot - believe me, believe me chief (higgyen nekem chief, higgye el...) - s nekem nem volt semmi okom kételkedni. Edmondo leszaladt, s a csónakfedélzet végéből nézték Octavióval, hogyan forr, zubog a víz az alsó fedélzeten. A hullámok kissé megemelték a hajót, de aztán lassan átbuktak a habvédlemezen, s pillanatok alatt feltöltötték a hajó hátulját. A hullám előrement, s a víz fél méteres vastagságban zuhant ki a hajóról. Amit a habvédlemez visszatartott, az zubogott, fortyogott, fehér habot kavart, összetörte magát a kötélcsörlőn, a kikötőbakok között bukdácsolt, míg lassan-lassan kicsorgott a lemez és a fedélzet közötti résen. Persze kiürülni nem tudott, mert jött a következő hullám, s folytatta a szemet igéző színjátékot. A két matróz vagy fél órán keresztül bámulta csillogó szemmel. Edmondo időnként felnézett a hídra, s felemelt hüvelykujjal mutatta, hogy klassz, tetszik a tenger játéka...
Persze a természet nemcsak vihart küld. Amint eljöttünk Flushingból beködölt, és Montrose-ig totál sürü ködben jöttünk. És ez folytatódott a visszaúton is. A barba attól félt, hogy nem lesz pilotszolgálat Stenbanknál. A félelme alaptalan volt. A hollandok magánkézbe adták a révkalauz-szolgálatot, nem is függesztik fel a munkát olyan sürün, mint a belgák Wandelaarnál, persze ők állami cég. Csak ma, 31-én délután sütött ki a nap, s szívta fel a napok óta tartó sürü ködöt.

A telefonomról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Benne volt a telefonom története. Időközben teljesen "megtelefontalanodtam", ugyanis a barba beejtette az övét a fenékárokba a gépházban (ott gyüjtik a szennyvizet és szennyolajat), így aztán beázott, tönkrement, s nekem vissza kellett adnom azt a készüléket, amit Oltmanns olyan rendesen kölcsönadott.
Montrose-ban megpróbáltam venni egyet. Mindenki azt mondta, hogy magától értetődik, hogy a telefonok kártyafüggetlenek, olyan SIM kártyát teszek bele, amilyet akarok. Az eladó is megnyugtatott, hogy mit képzelek én, persze, hogy használhatom a kártyámat a készülékben.
Naná, hogy nem! Nem is lehet kapni telefont másmilyent, csak szerződéssel. Persze miért tudná a hétköznapi fogyasztó, hogy milyen lehetőségek vannak, amikor nem is akar venni kártyafüggetlen telefont, lévén drágább, mint a szerződéssel.
Befelé jövet a gyomrom biztosan nézett, hogy miféle csodálatos világnap ez a mai, négy hónap szárazdokk után egy kocsmában egy egész pohár sört bedorbézoltam a szervezetbe. A baj csak az volt, hogy a hajón derült ki, hogy nem használhatom a telefont, mikor elkezdtem tölteni, és összeszerelni a készüléket. Tehát volt még egy utam, vissza a Woolworthba, ahol reklamálásomra természetesen visszakaptam a pénzt.
Most aztán nézhetek, hogy mikor jutok hozzá egy mobilhoz!


Egy tévémüsorról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne az elmúlt szombati (29.-i) Ki akar milliomos lenni müsorról, amelyik "különkiadás" volt, lévén vasárnap a briteknél Anyák Napja, csak anyák játszottak, de aki bekerült adásba, vihette magával a nézőtérről a csemetéjét. Amikor bekapcsolódtam, egy hölgy éppen 64.000 fontnál tartott. Amikor megnyerte, akkor úgy örült, hogy majd elsírta magát.
- Megváltozik az életünk... - motyogta.
A következő kérdést biztosan válaszolta meg, egy angol festményt kellett a festővel párosítani. Amikor kiderült, hogy jól válaszolt, a müsorvezető - igazán szimpatikus, kedves, jó humorú pasas - felugrott, és átölelte, úgy gratulált neki. Persze mentek tovább.
Milyen nemzetiségü volt Pablo Neruda, ez volt a kérdés, immáron 250.000 fontért.
- Mexikói, spanyol, portugál, chilei - voltak a válaszlehetőségek.
- Úgy emlékszem, valahol láttam egy fényképet a szülőházáról, ami Chilében van, és ma múzeum - mondta a hölgy, de remegett a szája széle, idegesen kapkodott az arcához, a fia tanácstalanul nézett, talán még Neruda nevét se hallotta...
- Végleges? - kérdezte a játékvezető.
- Igen, chilei - mondta a nő, hatalmas sóhajtás kíséretében, és a fia mellére borult, nem merte nézni a játékvezetőt.
- Adja ide a csekket - kérte el a 125 ezerről szólót, és eltépte. - Volt 125 ezer fontja asszonyom, sajnálom, de most már 250.000 van!!! - emelte meg a hangját, és hatalmas tapsvihar tört ki a nézőtéren, én is felugrottam, úgy örültem a nő sikerének.
Persze mentek tovább.
- A madarak melyik családjába tartozik a közismert rajzfilmfigura, a "Roadrunner"?
Felsoroltak négyet, a nő is, a fia is feladta, eltették a csekket.
- Versenyen kívül? - kapta a kérdést.
Az asszony "auk"-ra szavazott, azt hiszem, jól írom, a fia szerint talán kakukk.
Mi, otthon, persze tudjuk, hogy a Gyalogkakukkról van szó, és ez természetes, hogy a kakukkfélék családjába tartozik, ám ez a rajzfilmfigura angol nevéből nem derül ki (Roadrunner = útfutó kb.)
Persze ezzel a pénzzel is boldogok voltak, bár így lehetett volna 500.000 fontjuk.
Szeretem a vetélkedőket, kvízeket nézni, mert sokat lehet tanulni belőle (a nyelvet).

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. március

A háborúról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Mert sokat írtam benne a háborúval kapcsolatban. Azt hiszem, március 20-án támadta meg az USA Irakot.
Bush az ENSZ jóváhagyása nélkül, teljesen önkényesen, figyelmen kívül hagyva minden nemzetközi jogot, lerohan egy független államot, 250 ezer katonát küld ártatlan civilek gyilkolására, s ehhez szövetségest is talál: Blair, angol miniszterelnököt, aki nem törődik a választópolgárok, és a támadás előtti napokban már a parlament felháborodásával se, az amerikaiak mellé áll, és 50 ezer katonával belépnek a háborúba.
És természetesen nem megy olyan könnyen, ahogyan elképzelték.
Nincs villámháború, bármit is ígértek a népnek, egy hét múltán már Bush is hebeg-habog, magyarázkodik, hogy nem ígért gyors sikert, pedig igen, csak hazudik. Nem ígérte, hogy amerikai katonák nem halnak meg...
Jó ürügy: homokvihar van, késlelteti a támadást...
Meg az áramlás is szemből jön, gondolom én, mert mifelénk, tengerészeknél így kezdik a magyarázkodást, és ugye ők is bevetették a tengerészgyalogosokat...
Persze mindenféle káröröm nélkül: elhiszem, az elektronika és a precíziós mechanika igencsak érzékeny a homokra...
Hamarosan jöhet az újabb kifogás: rohadt meleg van, így nem lehet igazán háborúzni, várjuk meg a telet...
Érdekes, amikor átjöttünk Flushingba, akkor a holland tévében mintha más háborúról beszéltek volna. Itt - Hollandiában - valahogy nem szereti az iraki nép annyira a briteket és az amerikaiakat, mint a BBC-ben.
Ja, egy jópofa müsort láttam Channel 4-en. Élő konferenciabeszélgetés: a stúdióban a müsorvezető, Washingtonból egy közel-keleti szakértő és Jordániából a tájékoztatási miniszter, korábban londoni nagykövet volt.
Stúdió: hogyan látják az iraki helyzetet?
Washington: a 30-as, hallatlan magabiztos külügyi szakértő, elemez, érvel, győzködik, és a végén diadalmas: na, hogy megszakértettem a helyzetet?
Amman: ex nagykövet úr, hatvanöt körüli, úgy kiröhögi az amerikait, de úgy, hogy annál jobban nem lehet... És szinte mindenben az ellenkezőjét mondja. Neki lehet hinni, mert az amik elvesztették az arab államok bizalmát. Egy dolog, hogy nem szeretik a Szaddam rezsimet a többi arab országban, de más dolog megtámadni, és gyilkolni őket, ezt már nem viseli el - abszolút természetesen - az arabok öntudata. A háború egyre népszerütlenebbé teszi Amerikát, mondhatnak bármit is Washingtonban.
Gyors szétkapcsolás következett.
Sajnálom, és szégyellem magam, hogy Magyarország támogatja az agressziót. Nem okolom a kormányt érte, jó alkalom lenne, hogy kígyót-békát kiabáljak rájuk, de ebben a helyzetben azt hiszem minden kormány kényszerhelyzetben cselekedne, és nincs semmi választási lehetőségük. Csak attól tartok, hogy meglesz a böjtje ennek.

A személyzetről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Ugyanis írtam benne a legénységről. Kossi kihajózott. Vele kapcsolatban volt egy kis zür, még rám is megorrolt a parancsnok.
Kezdődött azzal, hogy hónap elején kaptunk egy táviratot a Marlowtól, hogy Kossi megy haza, mert Galkin behajózásra kész. Aztán Flushing előtt, amikor megjött, hogy mikor és hogyan megy haza, és a barba közölte vele, jön a szakács, hogy mindenki azt mondja, hogy a parancsnok kirúgta Dablát.
- Egy frászt! - mondom felháborodva. - A Marlow már három hete intézkedik, mert az orosz gépész jönne már vissza.
Na, éjjel megyek fel őrségbe, a barba nekem támad, hogy miért mondom el, hogy mi jött a táviratokban, most mindenki azt hiszi, hogy ő rúgta ki a ghánai gépészt. (Mondjuk oka lett volna rá, arra biztosan, hogy ne marasztalja.)
Persze hiába mondtam el, hogy mi volt a helyzet, ha nem azzal jön Jan, hogy a gépész ki lett rúgva, akkor nem szólok, úgy láttam, nem akarta megérteni a helyzetet. Duzzogva ment le. Persze másnap már jó kedve volt, együtt szidtuk az amerikaiakat a háború kapcsán.
Kossi el is ment, 27-én, a bolondok napján hajózott ki Flushingban. A Marlow megerősítette, hogy nem maradhat Rotterdamban, menni kell haza Ghánába. A repülőjegye is Accrába szól, igaz, négy nap múlva, addig lehet, hogy őrizetben lesz, az immigration officer szerint. Szegény pasas, mit fog tenni, ki tudja, mert ugye 12 éve él a holland nagyvárosban, az igazat megvallva illegálisan, engedély nélkül, és a törvények ellenére. Időnként átruccant Belgiumba, Németországba, hogy vízumot kérjen, és élt tovább távol az elvált feleségétől és gyerekeitől, mint Marci hevesen, bár lehet, hogy Ghánában azt mondják, hogy mint Umbala hevesen.
Galkin orosz. Tipikus, Arcra ezer méterről megismerszik. Engem oroszul köszöntött, aztán amikor csak néztem, és a szakács mondta, hogy nem vagyok orosz, akkor váltott csak át az angolra, de azért mindig megpróbál behúzni a csőbe, és oroszul kezdi a mondókáját.
Abban is tipikus orosz, hogy mielőtt gondolkozna, azelőtt cselekszik. A parancsnok szerint az orosz tengerészek tipikusan ilyenek. Gennagyij is szétszedte a toilet szivattyújának a kapcsolóját, aztán ment a barbnához, hogy most hogyan rakja össze?
- Hol a rajz róla, amit a szétszedéskor csináltál?
- Nincs, nem csináltam.
- Hányszor mondtam, hogy egy elektromos szerkezet szétkapcsolása, a kábelek kiszerelése előtt készíts rajzot, hogy vissza tudd kötni.
Kedves mosoly, vállvonogatás, karok széttárva...
- Még ha mondtam volna, hogy nézze meg, de nem, magától barmolta szét! - mondta a barba kicsit dühösen. Persze még így is sokkal használhatóbb, mint Dabla Kossi volt.

A komputerről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne Jürgenről és a számítógépről, annak kapcsán, hogy ő mindenhez ért, és a történeteinek visszatérő refrénje: én voltam a legjobb, én tudtam csak megcsinálni, nálam jobban senki nem ért hozzá...
Jürgen lehet, hogy mindenhez ért, de egy dologhoz biztosan hótt buta: ez a számítógép. Ügyes felhasználó, semmi más, abszolút nincs semmi fogalma arról, hogy miért és hogyan.
Ugyanis amikor a rendszerem összeomlott, mondom, hogy készítenék egy indítólemezt, mert meg kell formáznom a laptopot.
- Hah! A fiamnak semmilyen lemezre nincs szüksége, ha valamit akar a számítógéppel csinálni, minden programot megír magának!
Szóval így állunk! Amiben nem ő a hyper-szuper, abban a fia, vagy a felesége, de mindenképpen a családban marad.
Felőlem!
De szeretném látni azt a vadmarha programozót, aki egy hard disk formázás után elkezdi fabrikálni a command.com-ot, és nem használ indítólemezt.
Szóval az lett a vége, hogy:
- Sajnálom chief, nem lehet. Ki tudja, hogy mit hozol be a komputerbe a lemezeddel.
Ennyire érti, hogy miről van szó.
Persze szó nélkül elfogadtam, mert ad 1. nem tudok mit tenni, ad 2. minek vitatkozzak azzal, aki nem tudja, hogy miről van szó? Majd Montorseban megcsináltatom.
És így is lett, amikor 27-én itt voltunk, bementem egy szoftver üzletbe, és egy hölgy igen készségesen készített egy lemezt.
Szóval a lemez elkészült, de ekkor másik meglepetés ért: hiába formáztam meg a merevlemezt, a Linuxot nem irtotta ki.
Azannyát!
Persze bizonyos mutatók megváltoztak, minek következtében a Linux rendszert is újra kellett telepítenem. Ezután szomorúan tapasztaltam, hogy nem igazán segített a formázás. A billentyüzet továbbra sem müködött jól. Ezért a hóvége elkészítése egy kínszenvedés volt, de megcsináltam.
Később, amilyen váratlanul felmondott a klaviatúra, olyan hirtelen váltott vissza normális müködésre.
Amit az is bizonyít, hogy tudok írni.
Ezért most:
Dolgozom
De nagyon sajnálom, hogy elveszett a naplóm.
Ugyanis beszámoltam benne, hogy írom az új könyvemet.
Az egyik délutáni őrségben ülök a radar előtt, és gondolkoztam. Eszembe jutott egy furcsa ötlet. Elkezdtem rajta filózni, és egyszer csak beugrott: ez lesz a legújabb könyvem. És nem kellett hozzá több mint fél óra, kitaláltam az elejét, a végét, és a főbb eseményeket.
Még aznap este nekiálltam.
A következő napokban, a délutáni őrségben, fejben írtam a könyvet, de azonnal le is jegyeztem, amit kitaláltam papírra. Már óriási rakás összegyült. Hol az elejéhez, hol a végéhez írok hozzá.
És akkor jön ez a szerencsétlen számítógép gond.
Persze abbamaradt minden.
Ki tud úgy írni, hogy közben a betük keverednek, Hol kiSBETü, hOl nagyBETü kerÜLT a képernyőRE, s a pont helyeTT "KettőSPONt".
Az ilyen szöveget legfeljebb emlékeztetőnek írtam le, és az lett az alapja ennek a március 31-i naplónak.
Az biztos, hogy nem tudom a hajón befejezni, mert bizonyos részekhez hozzá kell olvasnom, és utána kell néhány dolognak járnom.
Az ideiglenes címe: Két életem, egy halálom.
Eddig negyvenhárom flekket írtam a számítógépbe. Okulva a sok kudarcon meg bosszúságon, most több változatban is el van mentve, különböző helyekre.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 27. csütörtök, úton. Kész vagyok a hó végével, ha már Ciprus így figyelmeztetett rá.
Az ushanti bejelentkezésnél egy hajó a következőképpen adta meg az adatait: merülés 15 méter, rakomány 128 ezer tonna.
- A rakomány mennyi, ezerkétszáz...
- Nem, százhuszonnyolcezer. Le Havre-ból Montrealba szól.
Szép kis hajó lehet! És nem tankhajó!
Beszéltem a nagyobbik fiammal. Az interneten csomó í-mél jött a startlapjaimmal kapcsolatban. Most nagyon hazamehetnékem van. De azt hiszem, ebben a fő szerepe annak van, hogy "félidős" vagyok, ilyenkor egy kicsit mindig rám jön.
Szép az idő. Szélárnyékban több mint 17 fok. Ilyenkor nyilván kint vagyok a külső hídon, és élvezem a napocskát.
Így tettem a váltáskor is.
Látom, a barba jön föl este hat előtt öt perccel, és nagyon szemléli, amit a srácok festettek délután. Feljön, be a hídra.
Látja, hogy nincs senki, az ajtók tárva nyitva...
Mögé léptem, és megköszörültem a torkom.
Erre egy hatalmasat ugrott, a teát eldobta csészéstől, a térde berogyott, azt hittem, ott alél el nekem... De nem. Rám nézett, a szívéhez kapott, és elkezdett nevetni.
- Régen ijedtem meg ennyire... - mondja. - Elgondolkodtam, néztem a matrózok munkáját, azon törtem a fejem, mit adjak nekik holnap. A híd üres, az ajtó tárva nyitva, már azt hittem, valami bajod történt... Erre a frászt hozod rám.

Február 28. péntek, úton. Képtelen voltam aludni az őrség előtt. Szerencsére nem sokszor fordul elő, ez a második három hónap alatt.
Ennek a napnak a végén elmondhatom, hogy letelt a szerződésem fele!
Akkor most elmondom: letelt a szerződésem fele!

MÁRCIUS


Hallatlanul szomorú vagyok.
Ma március 31-én este hét óra van, most indultunk el Flushingból. Délután kiderült: elveszett a teljes márciusi naplóm. A szövegszerkesztő nem tudja megnyitni, amit előzőleg elmentett. Most szívem szerint a Linuxot kellene hibáztatnom, de azt hiszem, a laptop a hibás. Hibás hardveren egy programrendszer se futhat jól. Kicsit vissza kell vonnom azt a sok rosszat, amit a laptop kapcsán írtam eddig a Windows Millenniumról.
Pótolhatatlan a veszteség...
Ennyi maradt, a tizenhetedikei, és csak azért, mert ezt egy külön filébe írtam:

Március 17. hétfő. Már megint összeomlott a rendszer. A billentyüzet keveri a kis és nagybetüket, nem lehet váltani a kettő között. Ezek szerint nem a Win Millennium a hibás, hanem a laptop. Azt hiszem, kapok a notebookdoktor kft ajánlatán, és kicserélem egy másikra. Az a baj, hogy megint használtat kell venni, és egy jól müködő gépet senki nem ad el. Könnyen befaraghatok megint, és akkor tele lesz a hócipőm. Persze nem tudtam aludni, ideges vagyok, nem tudom, hogyan tudom megmenteni a munkámat?
Kész. Ennyi maradt a márciusi munkámból.
Még megpróbálok valamit kideríteni, hátha el lehet olvasni belőle valamit, de nincs sok remény. Az Open Office filéi valószínüleg nem olvashatók más alkalmazással.
Megpróbáltam a Windows Commanderrel, az pedig azt mondja, hogy hiba van a csomagolt fájlban. Ezek szerint ezért ilyen kicsik a OO adatállományai! Nem tudom, mit lehet csinálni, mert az ilyen filék visszaállításáról nem tudok.
Azt hiszem, véglegesen le kell mondanom róla...
Majdnem elsírtam magam, annyira elkeseredtem. Több mint 18 oldal volt a hónap. Olyan jó kedvvel írtam, és szerintem is nagyon érdekes volt! Képtelen vagyok felidézni. Annyi minden kommentár volt benne a háborúval kapcsolatban, és ne felejtsük el: én "csak" a BBC híreit tudom, illetve amit a parancsnok elmondott a Deutschewelle adásaiból. Bánatomban betettem a mantra felvételeimet, fantasztikus hogy a Shri Krishna és a Hare Rama Hare Krishna, meg a Govinda-Gopala a maga kicsit monotonságával, és mégis fülbemászó dallamával mennyire meg tudja az embert nyugtatni.
Már megint eszi a fene a billentyüzetet, ilyenkor így ír:
PERSZE meg kellene PRÓBÁlnom felidézni, HOGY MI MINDEN TÖRTÉNT EBBEN A HÓNAPBAN. Ehhez szerencsére itt van a hajónapló, minDEN napnak UTÁNA tudok nÉZNI, Hogy Merre voltunk, mi történt, de csak a hajóval.

A kikötőkről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Szokás szerint benne volt napi bontásban, hol, merre jártunk.
Elsején Bilbaóba érkeztünk, nos, most nem raboltak ki, de másik rakparton is álltunk, a gyárban voltunk. Nagyon nehezen jött össze a következő rakomány.
Innen Caen, francia kikötő, persze semmit nem láttam a városból, az messze van, nekünk csak az ócskavas-rakodó rakpartja jut nézelődésre és sétára, jó tizenöt kilométernyire a várostól. Rozsdamentes ócskavasat vittünk Algecirasba.
A spanyol kikötőből egy másik spanyol következett: Garrucha. Innen gypsumot vittünk az angliai Sittingburne-be. Ez a gypsum egy izé és valamit készítenek belőle. Leginkább valami kristályhoz hasonlít..
Sittingburne rekord: 10 órára vállalták a kirakást. A rakpart, illetve a móló mindössze ötven méter hosszú, az elejünk és a hátuljunk kilóg, egy-egy bójához kötve. A város, mint Caen, csak nem tizenöt, hanem harminc kilométer. A tizenegy órába belefért az ebédidő, és két kávészünet. Maga az út érdekes, a folyócska rettentő kanyargós, és nem túl mély. A móló egy szállítószalaggal van a parti rakodó-berendezéssel összekötve. Itt egy teljes napot vesztettünk, mert horgonyra kellett állnunk szombaton, az előző hajó még nem volt kész, és a folyón csak nappali navigálás van. Így aztán induláskor is meg kellett várni a nappali magas vizet, csak délután háromkor indultunk. Érkezéskor azt hittem, hogy a szemem káprázik, de nem: épeszü angolok a kilenc-tízfokos vízben fürödtek, úsztak, március 26-án, igaz, a nap hétágra sütött.
A következő kikötő bolondokháza volt, Flushingban Germanischer Lloyd surveyor jött az éves ellenőrzésre, közben rakodás, két tulajdonos is boldogított, nem tudtam, hol áll a fejem, de túléltem. Innen a szokásos Montrose, majd vissza Flushing.
Az egyik surveyor egy hölgy volt. Viszonylag jól bírta a strapát, pedig eléggé próbára tettem az idegeit. Csak a végén fakadt ki egy picit:
- A chief folyton elrohangál, így nem lehet befejezni az ellenőrzést. Kérek egy matrózt, aki a hátralévő ellenőrzésnél segít.
Nos ez Edmondo volt. Később én is csatlakoztam hozzájuk, épp nagyban beszélgettek, Edmondo dicsérte, hogy milyen csinos, a hölgy pedig mosolygott (rajta). Később a matróz komolyan mesélte, hogy milyen jó volt a "csajnál", csak kis idő kellett volna, és a kabinjába ment volna...
Egyébként a nő elsőtiszt volt egy tankeren, így nem ez volt az első hajó az életében. Ez valahogy nem fért Edmondo kerek fejébe, amikor arról beszéltek, hogy a nő volt Ghánában.
- Mivel volt nálunk? - kérdezte a matróz.
- Hajóval - mondta a nő.
- Turistaúton?
- Nem, dolgoztam.
- Hol?
- A hajón.
- Mint pincér?
- Nem, mint elsőtiszt.
Erre Edmondo majdnem a lábára ejtette a kalapácsot, amit a kezében tartott.
Lám, alig pár sor felsorolni, pedig mennyi minden történt, és mindet papírra, illetve számítógépbe vetettem. De így bizony más.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 24. hétfő, Montrose, úton. Ilyen szép reggelünk régen volt. A tenger felőli dombok tetején megjelent a napocska, igazi napfelkelte volt kilenckor. Szépen sütött, bár már adhatna egy kis meleget is. Azt hiszem, erre még várni kell itt Skóciában.
A tulaj nem akart senkit lefejezni a horgonycsörlő miatt, nem keres "felelősöket", és ki akarja cseréltetni mindkét csapágyat Flushingban, bár a barba szerint erre nem lesz idő. Az alapvető baj az, hogy a papenburgi hajógyár, ahol a hajót építették, már bezárt, tehát meg kell keresni azt a céget, amelyik ismeri a hajót. Biztosan van ilyen.
Ezek az itteni népek is megérezték a tavasz első leheletét. Én még meleg dzsekiben, kesztyüben, kötött sapkában lófráltam a rakparton, ők meg egy szál pólóban, rövid ujjú ingben élvezték az összes 11 fokot.
A berakást befejezték négykor, de a vízállás miatt csak este hatkor indultunk. Nagyon szeretem az ilyen vízállásokat, amikor az én őrségem végén indulunk és mehetek csicsikálni. A két óra alatt a matrózok lemosták a felépítményt. Hogy milyen ordenáré mocskosak vagyunk!

Február 25. kedd, úton. Olyan ködben vettem át a szolgálatot, hogy az csuda. Csak hajnali kettőre tisztult ki az idő. Akkor meg elkezdett fújni a szél.
Még nem múlt el egy hónap se a Columbia katasztrófája óta, de már senki nem beszél róla, elfelejtették az emberek, a média se tartja számon, már nem újdonság... Ez most jó vagy rossz?
Felhívott az asszony, elkészült az adóbevallással. Egy kollégája leellenőrizte, most már átadható a magasságos hatóságnak.
Délben SAR (Search and rescue - Felkutatás és mentés) gyakorlatot tartott a RAF. (RAF - Királyi légierő) Egy helikopterrel jöttek, két embert tettek le a fedélzetre, az egyik a másikat behordágyolta, majd "felvitte" a helikopterbe.
Kossit leváltják Vlissingenből. Nem kérte, de Galkin, az orosz matróz-gépész készen áll a behajózásra. A barba ma ki is akadt a ghánai viselkedésén. Azt tudni kell, hogy Dabla Kossi nagyon vigyáz az egészségére. Magas a vérnyomása, meg mindenféle bajai vannak. A tejet csak forró vízzel hígítva issza, mert úgy nem árt. Nem kávéz, csak teáz... Nem eszi a kövéret, a barna kenyeret, mert egészségtelen, a krumpli ártalmas, a kolbász mittudomén, de valami baja attól is van. Ma a barba le akarta küldeni a raktárba, hogy fessen Edmondóékkal. Visszautasította, mert egészségtelen a levegő.
- A gépház egészséges? - kérdezte a barba.
- Nem, de nem akarok valami bőrfertőzést kapni... - mondja a ghánai.
Szóval a barba egy percig nem ellenzi a leváltását, de Kossi csodálkozni fog, mert szeretne tovább maradni, mint hat hónap.
Kitakarítottam a hidat, kimostam a koszos gönceimet.

Február 26. szerda, úton. A barba elpanaszolta, hogy a tulajdonos úgy tartja őt, mint egy szuperintendánst. Mindent a nyakába sóz, sokszor szabadsága alatt is riasztja, hogy baj van ezen a hajón, vagy a másikon...
Egy kicsit az az érzésem, hogy úgy panaszkodik, hogy közben kidülleszti a mellét, és élvezi a helyzetet... Csak a német lelke könnyebben elviselné a dicsőséget, ha mellé egy kis pénzmag is járulna, bár lehet, hogy kap időnként valami kompenzálást a tulajtól, s ezt minek kötné az orromra?
Most is, ellentétben a szokással, nem a partról intézik a horgonygép javítását, neki kell a hajóról, és még itt Bilbaóban. Azért ez egy kicsit meg van csavarva, ellenkezik minden szokással, de a haren emsieken nehéz eligazodni. És az a helyzet, hogy a cégnek nem csak egy, hanem három tulajdonosa is van, akik irtó féltékenyek egymásra, így aztán Jürgennek óvatosan kell lavírozni közöttük.
Délben Jan felháborodva mondta, hogy a feketék Szaddam pártján vannak, nem az amerikaiakén. Mondtam, mondjon csak egyetlenegy érvet, amiért egy ghánainak amerikai és háborúpártinak kellene lennie? Hát igazából nem tudott. Ugyanis a szakács teljes mellszélességgel "támogatja" a háborút, és mindent, ami amerikai piedesztára emelne, ha nem állítanám le egy-egy rosszmájú megjegyzéssel.
Vasoulla telexet küldött, hogy nem kapta meg a decemberi hó végét. Ez Oltmanns sara, mindig ilyen lazán veszi a papírmunkát. Ezt én is tudom tanúsítani. Jürgen méltatlankodva mondta, hogy ő aztán nem küldi el még egyszer, nem dolgozik senki helyett. Mondjuk a túlóralapokat ki tudom nyomtatni, ha szükség lenne rá. Válaszolt Ciprusra, hogy Oltmanns most a Lys Chrisen van, oda küldje a táviratot. A másik, hogy Vassoulla mindig Oltmannsnak címezi az ide jövő táviratokat, és Jürgen állandóan morgolódik. Van némi igaza, mert mindig megküldik, ha váltás volt, így a ciprióta csaj észben tarthatná, hogy ki van éppen a hajón parancsnok.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 21. péntek, úton. Délelőtt indultunk, mínusz negyven óra, az hajnali három. Így számoljuk az érkezést Montrose-ba. Nyilván lassítás lesz belőle, hajóidő szerint úgy kilenc körül köthetünk ki. Persze majd kiderül.
Most egy pöttyet gondban vagyok, mert Katona Miklósnak most milyen kéziratot adok az Isten hozta Panamában helyett? Azt hiszem, írni kéne egy másik tengerészregényt, két fő motívum már régen megvan, csak keretbe kellene foglalni, s megírni. Igaz, valamikor elkezdtem, megírtam belőle vagy száz oldalt, de amikor elkezdtem felolvasni Encsinek, kinevetett, hogy ez egy lányregény... Valahogy másképp kellene kezdeni a sztorit...
Este a barba lelassított.

Február 22. szombat, úton, Montrose. Ki a lassabb versenyt rendeztünk egy másik hajóval. Mi nyertünk, nem bírta szuflával, lassan megelőzött és eltünt a radarról. Csökkentett sebességgel megyünk, hogy hétkor érkezzünk Montrose-ba.
Fent maradtam a barbával, mert ugye egy gyenge órára nem érdemes lefeküdni. Fél hétkor a szakács hozza a kávét.
- Mikor érkezünk, körülbelül... - kérdezi.
- Nem körülbelül, hanem pontosan hétkor pilot, és hét óra harmincháromkor part mellett leszünk.
A szakács el, de közben somolyog.
Amikor hátrajöttem az érkezési manőver után, megnéztem az órám: 07:33 volt.
Ezt csinálja utána valaki! Pedig olyan ködben jöttünk, hogy a hajó orrát alig lehetett látni. A híradóban "fog warningot" (ködveszély) adtak, Aberdeenben a láthatóság maximum 50 méter. Itt nincs hideg, de helyeként útjegesedés is van, az aztán hab a tortán.
Valami van a horgonygéppel, furcsa, csikorgó hangok jönnek belőle, ha dolgozik.
Kezdem nyitni a raktárt. Hát olyan nyári zápor kerekedett, hogy az csuda! Természetesen a raktárban. Nyilván nedves a rakomány, és melegebb, mint a kinti hőmérséklet, a pára lecsapódott a raktártető belső felén. Ahogy megmozdult a tető, elkezdett "esni".
Nyolckor feküdtem, délben keltem.
Négyre kiraktak, utána átálltunk a berakó rakpartra. A horgonygép most sokkal rondábban csikorgott. Mondom a barbának, majd holnap megnézi. Kikötés után senki nem jött, hogy mondjon valamit, hogy mi lesz velünk. Még az ügynök se dugta ide a képes felét. Ez azért nem az, amit megfelelő kiszolgálásnak neveznek. A pilot szerint hétkor, vagy nyolckor kezdenek.
Hogy kompenzáljam a spanyolországi anyagi veszteségem, vettem lottót. Hátha a szüz kéznek szerencséje lesz.

Who wants to be a millionair, azaz akar Ön is milliomos lenni?

Aki tudja, hogy a Stroganoff szelet milyen nemzetiségü grófról kapta a nevét (magyar, román, lengyel, orosz), az jelentkezhet 64,000 angol fontért a Ki akar milliomos lenni müsor vezetőjénél, ugyanis 32,000 font után ez volt a 11. kérdés, és elcsúszott rajta a versenyző, aki lengyelt mondott.
A következő versenyző szerint száz méter 100,000 centiméter, ő kétezer fontért vérzett el. Hiába a britek még mindig csak tanulják (ha tanulják) a metrikus rendszert. Nincs a vérükben. Na, és a "szőke nő" valóban szőke volt, mert azt se tudta, hogy Anchorage melyik USA államban van (New Mexico, Alaska, Hawaii, Ohio). Jelzem, nem tudom, hogy milyen biológiai csoda folytán született a hölgy, mert amikor felhívta a papát, kiderült, hogy az még szőkébb nő. Fogalma se volt a válaszról. Lehet, hogy állami iskolába járt a papa is? Aztán a leányzó felhasználta az 50%-ot is, majd találgatott, és mákja volt Alaszkával.
Azt mondják, ha valakinek nincs pénze privát iskolára, akkor a gyereknek semmi, de semmi sansza az életben a kitörésre, s mert állami iskolából jött, lehet melós belőle, ön-alkalmazott, aki sohase tudhatja, hogy holnap lesz-e mit enni? Ez az ön-alkalmazott (self employed) Thatcher asszony nagy találmánya, aki szétrombolta a szakszervezeteket, és a cégek azt csinálhattak, amit csak akartak a melóssal. Itt Montrose-ban a Rix and Piggins (ők az ügynökünk - agent - és a kirakást is ők intézik - stevedore) egyik napról a másikra kirúgta az összes rakodómunkást, csak a darusokat és villástargonca-vezetőket tartották meg állományban. A melósok mehettek ön-alkalmazotti státusba. Azaz ha van munka, hívják őket öt fontos órabérért, ha nincs, mehetnek. A keresetből fizethetik az adót, a nyugdíjat, a TB-t, és tarthatják el a családot. Ha nincs valakinek három-négy munkahelye, ahol időnként munkát kaphatnak, akkor nyomoroghatnak. Az ilyen aztán hiába áll sorba a banknál, nincs fedezete a hitelkérelemre. Ördögi spirál, nincs belőle kiút. Azt hiszem, ez a modern rabszolgaság, ahol a cél csak a munkaerő újratermelése, és semmi más. S ez a rendszer kitermeli a nemtörődöm melósait - ugyanúgy, mint a szocializmus -, és beépítenek a metró sínek közé félméternyi keményfa síndarabot, amin kisiklik a földalatti Londonban, és csodálkoznak.

Február 23. vasárnap, Montrose. A reggel hétórás kezdés nem jött össze, már csak egy sansza maradt a pilotnak.
Nézzük a reggelit a barbával (nem tévedés, mert a BBC reggeli müsorát Breakfast-nek, azaz reggelinek hívják), s megjegyzi:
- Azért ez nem lesz egy tisztességes háború. Előbb elmennek Irakba, kiderítik, hol mennyi tankja, fegyvere, csapata van Szaddamnak, aztán amikor már mindent tudnak, akkor jól megtámadják. Nem fair, nem fair...
A nyolcórai kezdést is lekésték, de tíz perc múlva megjött a darus, és elkezdte rakni a fragmentet (darált ócskavas). A szél fúj rendesen, így finom rozsdapor borít már mindent, s mi lesz még itt!
Délelőtt a parancsnok kinyitotta a horgonygépet. Belenéz, és felkiált:
- Big sájze! A főtengely csapágya darabokra van törve.
Ha meg akarjuk javítani, akkor le kell venni a csörlődobot, a féket, és csak akkor lehet a csapágyhoz férni. Hát ezt nem csináljuk meg kávéra! Tipikusan hajógyári meló, nem tudom, mikor kerül rá sor. Ebből kifolyólag visszalépünk néhány évtizedet: kiadjuk majd az orrkötelet, közben a far nincs a part mellett. Megkötjük, és ezután viszi a hajó végét part mellé, ezáltal az orrkötelek megfeszülnek. Meg mi is, akiknek azért csak-csak meg kell fogni a köteleket, és amennyire lehet kézzel meghúzni.
Encsike felhívott, hogy elkezdte az adóbevallásomat kitölteni.
Fél óra múlva hívott, hogy ez, meg az, meg amaz hogyan van?
Húsz perc múlva csöng a mobil, az asszonyka kért néhány tanácsot a kitöltéshez.
Elmeséltem a barbának, hát pár perc múlva csöng a telefon, ő is elkezdett vigyorogni.

Valami, ami brit...

Este tévéztem. Későn kapcsoltam át a BBC 1-re, a müsor elejét elmulasztottam. Különböző népek különböző tárgyakat mutattak, és szakértők elmondták, hogy mi az, ami a tulajdonukban van, és mi a piaci értéke. Volt ott porcelántányér a XVII. századból, cserép háztartási eszközök a 20-as évekből, múlt századi, pardon, XIX. századi kínai faragványok, picinyke szekreterek, melyek egy vagyont értek, mert a XV. századból valók, és ki tudja mi még.
Egy hölgy behozott pár iratot, rajzot, mappát.
Nem akármit ám!
George Lucas Csillagok háborúja eredeti forgatókönyvét. Itt még nem Skywalker, hanem Starfinder a neve a főhősnek.
És rajzok, jelenet vázlatok, meg minden.
Természetesen minden tárgy mellé tartozott valamilyen magyarázat, sztori, történet. Hogy ez az illatszeres üvegcse az Agatha tantié volt, akinek a férje hozta Indiából, amikor... stb... stb... stb.
Egy valami azért feltünt: a brit tévében igen sok a színesbőrü. A tévések és a közönség között is, itt meg valahogyan hiányoztak. Attól tartok, a britek kifelejtették őket bevonni a gyarmatosításkori harácsolásba... Vagy a másik oldalon voltak...
Amikor a szakértő megszakértette a tárgyakat, és kimondta az árat, általában meglepődtek, mert jóval kevesebbre taksálták a tulajdonosok a "kacatjaikat".
A legérdekesebb számomra egy tojás alakú izé volt. Belül üreges, hogy legyen hol tartani a gyémántokat vagy a mentolos cukorkát. Volt kis állványa, és kívül - szerintem - tüzzománc díszítés, de ez annyira biztos, amennyire régiségszakértő vagyok. Mindenesetre valami gyönyörü tárgy volt. Valamilyen fémből készültek a motívumok határai - virágok, madarak és hagymakupolás templomok -, és fényes színezék töltötte ki.
A szakértő bólintott, amikor a kezébe vette. Szeretettel simogatta. Megmutatta a müvész névjegyét a tulajnak, akin látszott a jómód, visszafogottan elegáns, selyemsál a nyakban, szivar, meg elegáns szemüveg, és hallatlanul vidám volt. A monogramja mellett a szentpétervári mester az évszámot is belevéste a tojásba: 1894. Több mint 100 éves. Azt mondja a szakértő:
- Az értéke 8-9000 font... - hatásszünet, majd folytatja: - lenne, ha valódi lenne. Ám így is megér 1500-1600 fontot.
Az ember azt hinné, hogy a tulaj elkettyedt, vagy valami, de nem, derüsen mondta:
- Pontosan annyiért, 1550 fontért vettem. És tudom, hogy hamisítvány. De olyan szép...
Aztán a szakértő megmutatja, hogy a színezék, amit a zöldnél használtak olyan, amilyet akkor Oroszországban nem... A motívumokkal is volt valami baj... Meg a belseje túl fényesre volt polírozva, akkoriban ilyet nem tudtak...
A tulajnak igaza volt. A tojás nagyon, nagyon szép, igazán gyönyörü volt.
Ha angol lord leszek, veszek egy Faberge tojást Encsike őlédiségének.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 18. kedd, Vlissingen. Késő volt, mire lefeküdtem. Ugyanis az ügynök bejött, behozta apa levelét, azt még el kellett olvasni, csak utána mehettem csicsikálni.
Kutya egy hideg van! Minden megfagyott, a kikötőkötelekről jégcsapok lógnak, a deck csúszik, mint a jégpálya. Kemény ez a tél. Állítólag otthon is.
Jürgens telegráfot javít.
Edmondo és Octavio a decken dolgoznak. Le fogják festeni, tehát most a ghánai rozsdátlanít, a másik pedig melegvízzel felmossa, és szárazra törli a fedélzetet. Elnézem, hogyan csinálják: egy gyorsvágóba befognak egy drótkorongot, és azzal tisztára csiszolják a rozsdás részeket. Azzal együtt is, hogy kábel kihúzása, meg szerszám előkészítése, meg új korong beszerzése, már többet megcsináltak, mint én hajdanán egy nap alatt, amikor a Hévízen voltam kezdő matróz. És ketten az egész fedélzetet megcsinálják az alapozással és a színrefestéssel együtt, persze, ha az idő engedi. Márpedig a nap kilenckor kisütött, mindenütt olvad, délutánra festhető lesz a deck.
Hajdanán minimum egyheti munka volt a fedélzeti csapatnak ez, de hozzá kell tenni: a deck jóval nagyobb volt! Itt alig van egy-egy méter a raktár két oldalán, a Hévízen meg táncolni lehetett. Ott "pikettáló kalapáccsal" vertük a rozsdát, aztán kaparóval (raskéta) szépen leszéleztük, utána jött a drótkefézés, s csak ezután lehetett alapozni. Általában délután négykor kezdtük az alapozást, amit aznap letisztítottunk a rozsdától, egy óra alatt kényelmesen le lehetett festeni egyszer.
De nehogy azt gondolja valaki, hogy ezt jobban szeretem! Az igazi hajó volt. Ez ahhoz képest gombnyomásra müködő, unalmas-modern gyártelep.
Este Kossi jön egy szőke nővel:
- A látogatóm... - mutatja be. A csajszi lekezelt mindenkivel, aztán eltüntek Dabla kabinjában...
A barba szerint a hölgynek fura ízlése van. Egyetértek.

Február 19. szerda. Vlissingen. Nyugis nap volt a tegnapi, a mai pont úgy kezdődött: nyomorult hideg van odakint, a napos oldalon délelőtt tízkor is mindössze nulla fok volt, csak a kutyákat meg a tengerészeket zavarják ki ilyenkor. Éjjel megjött és mögénk kötött Ali Baba, de nem látom a 40 rablót, ha azokat is hozta, akkor őrt kell állni a kabinajtó előtt.
Reggeli után a szokásos szájtépés a szalonban. Azt mondja a barba:
- Nem szeretem Magyarországot!
Csak nézek, mint a lőtt medve.
- Háromezer irakit képeznek ki egy amerikai bázison, hogyan lehet ennyire háborúpárti egy szocialista kormány, hogy erre engedélyt adott?
Azért remélem, hogy csak viccelt, mert olyan pasi. Ami pedig a kormányt illeti, ebben a kérdésben azt hiszem, mindegy, hogy szoci vagy polgári, irtózatos nyomás alatt vannak, nem a maguk urai teljesen.
Késő délután bújt elő a látogató Dabla Kossi kabinjából. Azt nem mondanám, hogy bányarém lett volna, de az biztos, hogy fiatalságát elég régóta konzerválhatja.

Február 20. csütörtök, Vlissingen, úton. Mint tegnap reggel: deres már a határ, csak a vén betyár (én) nem akar jobban őszülni... Vannak mínuszok, de nincs szél, így elviselhetőbb. Azt hiszem, igen kemény az idei tél, szokatlan az ilyen hosszú hideg errefelé. Bár még mindig jobb a pár mínusz napsütéssel, mint az öt-nyolc fok, szemerkélő esővel és süvítő széllel.
Kilenckor csukom be a raktárt, hát csak csuknám, mert egy jó két centi vastag, húsz centi hosszú stift nem megy a helyére. Hogy hogyan görbült el, a jó ég tudja, de az biztos, hogy a barba kivirult, és azonnal nekiállt gázzal kimelegíteni, aztán nagykalapáccsal kiegyenesíteni. Látszott rajta, hogy élvezi a munkát.
Először is, megtettünk minden szükséges biztonsági intézkedést:
1., Nem értesítettük a Harbour Mastert, hogy lánggal dolgozunk a fedélzeten.
2., A nyitott raktár mellett folyt a munka, a raktárban ugye meg cellulóz, hogy az hogy tud égni...
3., A palackok két méterre voltak a munka helyszínétől.
4., A kézi tüzoltó készüléket nem készítettük elő.
5., A barba nem viselt fekete szemüveget a munkához, meg amúgy semmilyent se.
6., Viszont úgynevezett "filippin safety shoes" (filippinó munkavédelmi cipő) volt rajta, azaz papucs (de nem igazi, mert azok állítólag vietnami papucsot viselnek, gumi, egy szalag a az ujjak között és gyerünk, lehet rohangálni a a magasban...).
Amíg melegítette a vasat a barba a korlát tetején ácsorgott, a semmibe fogózkodva. Ilyenkor nekem a hideg futkároz a hátamon, de úgy látszik Edmondónak is, mert odament a főnökhöz és gyengéden átölelte a lábát, még az arcát is hozzászorította, gondolom azért, hogy tartsa. Ettől viszont a barba úgy elkezdett röhögni, hogy majdnem belesett a vízbe. Edmondo meg riadt, szégyenlős pofival mutatta, hogy csak vigyázni akart rá.
Mire befejezték a berakást, addigra kész lettünk mi is, a pilotok is megjöttek, indultunk.
Ebédre lencseleves (finom) és csülök volt (ízetlen, nekem). A szakács felhozta a pilotoknak. A lencselevesre úgy néztek, mint aki még nem látott fehér embert, pedig ők is azok. De bedörgölték jó étvággyal. A csülköt nézték, forgatták, és megkérdezték: ezt kell megenni?
- Bizony, ezt... - mondom nekik.
Hát a pasi kikaparta a kevés húst, a kövéret, a csontot és a bőrt otthagyta. Később a maradék krumplival és káposztával kiöntötte a tengerbe.
Ezt pedig Jan meglátta.
Este hatkor jön a barba dúlva-fúlva:
- Ezek a holland pilotok kiszedik a moslékot is a szemetesvödörből, csak hogy ne otthon egyenek, ezek meg kiöntik a finom kaját! Na, legközelebb nézhetik, mikor kapnak egy falatot is!
És morog a barba, mint a bolhás kutya:
- Ezek ebédre két szelet üres, barna kenyeret esznek, olyan fukarok, hogy sajnálják kajára költeni. Ha van szegényes konyha, akkor az a holland! - mondja, s ez különösképpen tetszett.
Ehhez azért hozzátenném, hogy ha elvesszük a volt gyarmatok ételeit, mert azok jók.
Álmos vagyok, mint a kutya, ezért nem írok többet ma.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 14. péntek, Bilbao, úton. Egész éjjel azon törtem az agyam, hogyan kellene miszlikbe vágni minden gazembert, aztán csak elaludtam...
A mögöttünk álló hajó rakománya kigyulladt a rakparton. Jöttek a tüzoltók, vagy három rohamkocsival, locsolóval, és buzgón spriccelnek. Mi meg olyan hallatlanul mocskosak vagyunk, ahogyan egy olyan hajó lehet, amire a szél közvetlenül ráfújja a gumihamut, a kormot, az oltóvizet és a kikötő minden mocskát...
Este hatra végeztek, a barbáék a válaszfalállítással is, én meg a kárjelentéssel. Ugyanis Jürgen azt mondta, nem kellek a bulkhead állításhoz, írjam össze milyen károkat okoztak a kirakásnál, és készítsek egy listát.
Nagyon maritim hozzáállás, ugyanis utálok a raktárkereten mászkálni, meg fel, meg le... Sokkal inkább nekem való a kárjelentés.

Február 15. szombat, úton. Kitakarítottunk. Borzalmas mocskos volt minden, le kellett mosnom az összes cipőm talpát, mert mindenütt ott volt a fekete lábnyomom (és mindenkié). Most már minden tiszta, ennyi történt ma.

Február 16. vasárnap, úton. Hajnalban a barba a tíz órás hírekkel fogadott: Berlinben félmilliós tüntetés volt a háború ellen, és az angolok is kivonultak az utcára, nem kevesebben, mint egymillióan, Londonban. Tony Blair nyilatkozott valamit, amiben némileg visszakozott, de megmarad a háború leglelkesebb támogatójának.

Jan Bajdan, a szakácsok gyöngye

Mostanában Jannal dumálunk sokat.
Okos pasas. Müvelt. Több nyelven beszél: angol, orosz és német. Mindenhez hozzá tud szólni, lengyel történelem tekintetében sokat tanultam tőle. Általában mindent jobban tud, nem másnál, hanem a főzésnél. Azt azért meg kell mondani, hogy amit elkészít, az mind ehető, nem csinál sokfélét, de amit elénk tesz az tisztességes étel, a maga nemében finom is, csak unalmas.
Azonban ma főztünk. Az apropó, hogy "speciális" lengyel levest készített. Hát elég speciális volt, amíg el nem árulta, addig fogalmam se volt, hogy mit eszek: daragaluskát, vagy szétfőtt krumplit?
- Ilyet készítenek nálatok? - kérdezte. - Semolina - mondta magyarázólag.
Szóval a csirkeragu levesben tejbegríz volt a levesbetét. Csak nem tejjel, hanem vízzel készítve, s nem lágyra, hanem vágható keményre.
- Tudom, hogy van egy speciális magyar tészta, a csepite - folytatta a gasztronómiai megbeszélést, és elrohant a kabinba.
Sorra vettem, hogy milyen pitéről lehet szó, de nem találtam elfogadható megoldást. Talán a cseresznyésről van szó?
Hozza örömmel a receptes könyvét. Kinyitja a wegierski gulasznál. Hát "czipetke" az ominózus tészta, azaz csipetkét ír a recept, ami ugye elég távol van a csepitétől is, de még a cseresznyés pitétől is. Viszont, ahogyan láttam, a recept meglehetősen "magyar", tehát most már egyáltalán nem értem, hogy amikor gulash az ebéd, miért főtt krumplit ad hozzá és párolt zöldbabot, és egyáltalán: miért nem levest készít, hanem tokányt - de bors nélkül (azért nem pörkölt, mert paprika nélkül gyártja).
A főtt krumplival egyébként teljesen tele vagyok. Túllépett minden határt, amit éhes embernek lehet adni. Csak (95%-ban) ezt a köretet ismeri. Jó száraz, másfél burgonyát ad a sült csirke mellé és a sült kolbász mellé is. A csirkéhez gombafőzeléket, a kolbászhoz sárgarépa főzeléket is ad. De nem holmi párolt zöldségre kell gondolni, amúgy lengyelesen, hanem rendesen behabarva, mint azt otthon megszoktuk.
Mit csinál tehát akinek herótja van a száraz, főtt krumplitól? Összekeveri a sárgarépa főzelékkel! Vagy a gombával. Vagy a zöldbabbal, és máris nem száraz, máris ehető, és a kolbász mellé sem olyan furcsa íz a karotta. Például meg lehet enni a dinszteltkáposztásszárazrafőttkrumplit is, amit a főtt csülök mellé szervíroz (de a csülök nem füstölt, tehát ízetlen, mint a sótlan bébikaki)

Február 17. hétfő, úton. A barba haverja most megy Reykjavíkba. Észak Izalandon végeztek, most kellemes, 12-es szél van, persze szemből, mert úgy az igazi. A rakomány felét kirakták, de nem egyengették el a gabona felszínét, ahogyan azt a berakó kikötőben megígérték.
Mi meg nem tudunk olyan lassan menni, hogy ne korán érkezzünk. Ilyenkor, persze van sebesség... A hajóbérlő azt akarja, hogy kedd reggel kössünk ki, a barba este nyolcra szeretne part mellett lenni. Én is.
A hajóbérlő mindenféle frászt hozott ránk, mert hol kikötünk, hol horgonyra állunk, ezek voltak a kétóránként érkező hírek.
A legutolsó szerint kikötünk, és csak holnap reggel nyolckor kezdik a berakást.
A legeslegutolsó (ez este hatkor érkezett telexen) a berakást csak délután kettőkor kezdik, mert az árut kirakó hajó még nem végzett. Ha kikötünk, akkor ez jó hír.
Este nyolcra érkeztünk Wandelaarhoz, negyed tizenkettőkor már elöl álltunk, és vártuk, hogy kikössünk. De csak hiába álltunk, a hajó önállósította magát, és szépen elzúgott a szokásos rakpart mellett, s csak ment, amíg a barba azt nem üvöltötte, hogy:
- Dobd le a horgonyt!
Ledobtuk.
- Tart? - kérdezi a barba idegesen a hídról. Kihajolok, de látni nem lehet semmit, viszont a tizenöt méterre várakozó legelő nem jön közelebb, valószínüleg megfogta a hajót a horgony. Vagy félórányi várakozás után felmentem a hídra. A barba rohangál, mint a töketlen kutya (ugye, ő a gépész is), a pilot meg okosan néz.
- Ugyanaz a hiba, mint Montorse-ban - mondja két rohanás között a parancsnok. Azaz a telegráf nem telegrafál, vagyis nem közvetíti a parancsot a gépbe. Átállt kézi vezérlésre, s azzal szépen kikötöttünk, de mire végeztünk, már holnap volt jócskán, így ez a részlet nem ott van, ahol dátum szerint lennie kellene.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja

Február 11. hétfő, úton. A barba azzal fogadott a hídon éjfélkor, hogy a belgák is beintettek az amiknak, nem kell se a háború, se a török határ védelme. (Állítólag Törökország ígéretet kapott az iraki határa védelmére.)
Délelőtt volt három óra tavasz, amikor őrségbe léptem, összekuszáltam mindent, és most randa február van megint, déli széllel, hullámos tengerrel.
A franc, aki megeszi.

Február 12. szerda, úton, Bilbao. Ez az ügynökség nem áll a helyzet magaslatán. Ugyanis sose ad meg semmit, mindig, mindent érkezés után kell összeszedni a pilotállomástól, a Kikötőkapitányságtól.
Horgonyra álltunk, azt mondják éjfél körül mehetünk be, holnap reggel nyolckor kezdenek kirakni. Sajnos a gyári rakpartra megyünk.
Hiányzik az angol tévé... Most, hogy sokat járunk, és nézem a különböző adókat, egyre jobban értem, s élvezem.

Hírek otthonról

Beszéltem Encsivel. ő hívott. Jó híreket mondott:
Megjelentem a Jelben, a Hitélet Jaminában címü írásommal. Majzik Pista elküldte az Isten hozta Panamában regényem kefelevonatát. Már nem is reménykedtem benne. Így lemondhatom Katona Miklósnál. Az igazsághoz tartozik, hogy azt terveztem, hogy egy kissé átírom, de valójában maradhat, mert azt szokták mondani, hogy az első megérzések mindig a legjobbak.
Apa tizenhat verssel szerepelt a C.E.T.-ben. Ugyanis felhívtam, hogy kikérdezzem a Bába miatt, mert persze a család nem tudott biztosat mondani. Ez a legjobb, mindent első kézből.

Február 13. csütörtök, Bilbao. Most nem a gyári rakparton állunk. Ócska, régi darvak a parton, az egyik nem dolgozik, nem tudni, hogy lerobbant, vagy a darussal vannak gondok. Amelyik dolgozik, az is lassú, mint egy száz éves tetü. A munkaidő 08:00-18:00, két óra ebédidővel. Szóval nem megyünk el ma.
Az ilyet szeretem. Nincs hajtás, nem kell éjszakázni, nyugi van. Francba a technikai fejlődéssel...
Mögöttünk egy hajó autógumiból való acélgyürüt rak ki. A gumik két szélén van egy-egy acéldrót, hogy megtartsa a felniben. Ezt valahogyan "kivarázsolják", és feldarálják. Természetesen egy csomó gumi rajta marad a felaprított acéldróton. Az egész úgy füstöl, mintha égne a hajó. Na, meg a rakpart. Odamentem, megtapogattam, nem melegebb, mint harminc-negyven fok. Már ami a rakparton van, hosszabb ideje.
Ebéd után mondom a barbának, hogy kimegyek megnézem az üzleteket, az volt a szándékom, hogy ha találok megfelelő árú mobilt, akkor veszek egyet.
Mielőtt elmentem volna zuhanyozni összekészítettem a dolgaimat: a fényképezőgépet, a szemüvegem, majd a pénztárcám után néztem. Nincs a szófán, ahol hagytam. A polcon is nézem, a szekrényben is, nincs. Kezdtem ideges lenni, mivel lassan-lassan rájöttem, hogy

Kiraboltak

Nem is tévedtem. Kipakoltam mindent, minden fiókot, szekrényt kiürítettem: nincs.
Benne volt 260 euróm, hatvan angol font, némi magyar pénz, úgy 2000 forint. Na, meg a két bankkártyám.
Nem tudtam, kire gyanakodjak.
Az ember nem akar senkit se igaztalanul gyanúsítani, de óhatatlanul sorra vesz mindenkit a hajón.
Akinek szóltam, az a barba volt.
- Behívjuk a black ganget? - kérdezte. Ezek szokták átkutatni a hajót, és semmi nem marad rejtve előttük.
- Nem, nem kell - mondtam, mert nem akartam elhinni, hogy bárki a hajóról lopott volna.
Utána felhívtam az asszonyt. Szabolcs volt otthon, mondtam mi történt, ha Encsi hazaért, azonnal hívjon.
Négy körül hívott az asszony. Elmondtam mi történt, és mondom, biztonság kedvéért tiltassa le a kártyáimat. Szegénynek fájt a lába, nem volt ereje elmenni, de telefonál, ígérte, és visszahív.
Idegesen vártam a hívást. Így kezdte:
- Légy erős... - és máris tudtam, hogy lenyúlták a számlát. - A te számládról levettek XX ezret. - Ezen volt, amit az interneten kerestem, meg ami a könyveimből, írásaimból bejött. - Az OTP számlát azonnal letiltattam.
- De nem néztél utána, hogy ahhoz nem nyúltak-e? Járj utána, és hívj vissza.
Visszahívott.
Az a számla YY ezerrel kevesebb.
Ma XX+YY euróval lettem szegényebb.
Sírni tudnék dühömben.
Biztos, hogy a partról jött be a tolvaj, mert senkinek nem volt alkalma a hajóról kimenni és levenni a bankkártyáról. Azért az ilyen embernek hallatlan hidegvérrel kell rendelkeznie, mert bármelyik pillanatban lebukhat.
Ha most megkérdeznének, minden rablót és tolvajt, aki más tulajdonához nyúl kíméletlenül felkoncoltatnék... Meg a gyilkosokat... Semmi szüksége rájuk a társadalomnak. Tüzre velük.
Úgyis az a baj, hogy a Föld túlnépesedik.
Tanulságot nem vonok le, mert csak magamat okolhatnám, ahhoz meg túl mérges és elkeseredett vagyok.
Bedarálni mindegyiküket, s beolvasztani az ócskavassal.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja


Február 8. szombat, Inverkeithing, úton. Reggel hétkor indultunk. A pilot pontos volt. Fél nyolckor már ettem a reggeli palacsintámat.
Most jön egy hosszú, 4,5-5 napos menet.

Scrapyard

Azt azért tudni kell erről az ócskavastelepről (scrapyard), hogy nem akármilyen kóceráj ám! Ez is afféle brit intézmény, múltja van! A múlt században, 1924-ben alapították, a második világháború után itt vágták szét az elsüllyedt és kiemelt csatahajókat. A legismertebbek a Scapa Flownál fenékre küldött német hajók. Itt vágták szét a legtöbb leállított angol személyhajót is.
Szóval van történelme. Mondjuk, a berendezéseit azért már lehetne modernizálni, nem kellene az 1924-es hi-tech-et alkalmazni. Még rendes világítása sincs! Ha érkezik egy hajó, jelesül az Isartal - akkor beindítanak egy generátort, és felgyújtják a LÁMPÁT a rakparton. Rakodáskor a sötétben botorkáltam, illetve elemlámpával segítettem magamon.

Edmondo főz...

Szombat lévén az ebéd a német hajókon szokásos eintopf lesz. Nem nehéz elkészíteni - a mai lencse, burgonya, sárgarépa, hússal és virslivel -, és a szakácsok általában sütnek valamit a sürü, kolbászos leves mellé. Jan zsömléket készít, és igen finomat.
Ám mindez hiába, mert Edmondo nem szereti a német levest.
Délelőtt a konyhában tébláboltam, amikor megjelent a matróz, és közölte, majd ő készít valami finomat magának, ha már Baja nem tud...
A recept (nem vagyok biztos benne, hogy eredeti afrikai specialitás, amit készít, és benne van a legjobb tíz ghánai étel között):
Valami afrikai pépes füszer, ami finom lehet, mert gyömbért, fokhagymát, vöröshagymát, erős paprikát, olajat, tartalmaz. Erre rátette a háromnapos sült löncshús maradékát. Erre ketchup, curry, és vöröshagyma jött. A tegnapi saláta (uborka, zöldpaprika, fejes saláta, paradicsom) adagját is beleöntötte, mert: "full vitamin, chief!" mondta. Végül kinyitott egy paradicsomos halkonzervet, beleöntötte, felengedte vízzel az egészet, és hadd rotyogjon délig (ez történt tízkor). Kíváncsi vagyok, mi lesz a köret ehhez a trutymóhoz.

Brit sportok és egyebek...

A BBC közvetítette a Wembley stadion bontásának kezdetét.
Az utolsó válogatott meccset a németek nyerték, ezt Jürgen közölte vigyorogva.
A 100 éves jubileumi meccset pedig mi, az emlékezetes meccsen 6:3-ra. Érdekes, itt nem túlzottan tartja nyilván a szurkolói emlékezet. Tudnivaló, hogy Sir Stanley Matthew-val készítettek interjút a 70. születésnapján, és ő se "emlékezett" erre a meccsre, pedig játszott is rajta!
Az új stadion fantasztikus lesz, a külleménél csak beruházási költség fantasztikusabb.
Ma este a snooker világbajnokság döntőjét nézem. Hunter, akinek a selejtezőktől kezdve drukkoltam 3-2-ről 5-3-ra vesztett Williams ellen.
A krikett válogatottnak Zimbabwéban kellene szerepelni, de a csapat halálos fenyegetést kapott (hogy hányan, és kik, nem tudom), és a hetek óta húzódó vita eredménye az, hogy ma döntöttek: nem utaznak el.
Azért tudok ám nyugodtan aludni!
A szombati Leggyengébb láncszem a legérdekesebb, mert hírességek, közéleti szereplők vesznek részt benne, múlt héten tévés személyiségek állták körül az utálatos müsorvezetőt, aki egyébként nem is olyan utálatos. A pénzdíj ötszöröse annak, amit a hétközi játékokban lehet nyerni s elvinni. A szombati nyereményt nem illik zsebre tenni. Múlt héten a 17.560 fontot a rákellenes alapítványnak ajánlották fel. Ma este - egy írónő (vajon miért mondjuk, hogy írónő, de nem mondjuk, hogy íróúr) - 10.750 fontot nyert az egyedülálló nőket segítő alapítványnak.

Február 10. vasárnap, úton. Jó időben hajózunk - egyelőre... Valami különleges haljárás lehet, mert ezernyi halászhajó akadályozza a hajózást.

Izlandi "hírek"

Éjfélkor a barba vigyorogva mesélte, hogy beszélt a haverjával, Izlandra mennek, az útvonalat a partról kapják, az időjárásnak megfelelően. Most Orkney szigete felé tartanak, onnan irány a szigetország, most nem rossz az idő, csak hétméteres hullámok vannak.
Hamburgban kukoricát, Lübeckben kukoricalisztet, Koppenhágában búzát raktak be. A hajó hasonló kapacitású coaster, mint a miénk, tehát két válaszfalat is kellett a legénységnek állítani. A baj csak az volt, hogy a berakás végeztével másfél méterre orra voltak bukva, ezt ballaszttal sikerült 80 centire csökkenteni. Most így indultak neki az útnak.
Először az északi partra mennek, ott kirakják a rakomány felét, felvesznek konténereket Reykjavík számára, majd a fővárosban kiraknak. Ezután berakás: tizennégy kikötőben, mindenütt hallisztet! Tudni kell, hogy Izlandon rettentő sok "kikötő" van - csakúgy, mint Norvégiában - legtöbbször két kikötőbak a sziklás parton.
Nem irigylem őket!
Mondjuk nem is nagyon vágyom Izlandra - hajóval. (Beszúrás 2020-ban: eljutottam, hajóval, és hallatlanul jó volt, lásd a későbbi naplómat!)

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. februárja
Február 7. péntek, úton, Inverkeithing. 
Lassan jöttünk, hogy ne kelljen horgonyt dobnunk. A pilot ötre ígérte magát, és pontosan ötkor szállt be. Kérdeztem, hogy jól láttam-e, Margaret Thatchert a Lordok Házában?
- Igen, chief, tagja a Háznak.
Jé! Lady lett belőle?
Hatra kikötve, draft survey, raktárnyitás, fél kilenckor estem az ágyba.
Délben kelés, este nyolcra a hajó berakva.
Ekkor megjött

Alain

az ügynök. A pasi egy jelenség, egy önálló helyi brit intézmény, ha nem volna, ki kellene találni, de ilyet úgyse lehet, tipikus példa arra, hogy az élet túlszárnyalja a legvadabb elképzeléseket.
Alain megérkezik a hajóhoz, hozza mind a százötven centijét, halál elegánsan, és a parton kényeskedik, hogy ha belelép a pocsolyába, akkor koszos lesz a cipője, tegyük a járót fél méterrel arrébb. Ebben nyilván igaza van, de egy kikötőbe a megfelelő öltözékbe kell jönni. Hát még egy ócskavas rakodóra!
Alan bejön az irodába.
Zsebkendővel letörli a szófát. Összehajtja a zsebkendőt, elővesz egy másikat, megtörli a homlokát.
Leül.
Nem. Alain sose ül le hebehurgya, hányaveti módon.
Akkurátusan helyet foglal.
Maga mellé helyezi az aktatáskát.
Felteszi az asztalra az aktatáskát.
Kinyitja az aktatáskáját.
Előveszi a MAPPÁT. Kinyitja. Kivesz belőle három borítékot. A borítékokból előkerülnek az elintézendő papírok.
Elkezdi rendezni. Az asztal sarkához illeszti, aztán beljebb húzza félhüvelyknyit. Gondosan megvizsgálja, hogy a sarkukra oda vannak-e erősítve a nélkülözhetetlen emlékeztető a sárga cetlik.
Oda vannak...
Kiveszi a táskából a tolltartóját. Előveszi a tollát, firkál vele egyet, ellenőrizendő, hogy müködőképes-e, majd visszateszi, s bezárja a tolltartót.
Aranykeretes szemüvege mögül ekkor a barbára néz, jelezve, hogy rendelkezésére áll, kezdhetik az érdemi munkát. Ápolt, fertőtlenítőszagszínü kezével megsimogatja kopasz homlokát, csuklóján megcsillan az arany karkötő, hozzákoccan az aranyórához. Lassan kezdi el mondókáját. Halkan beszél.
Óvatosan nyúl a papírokért, mert hátha lépfenével mérgezte Bin Laden.
Manikürözött ujjaival elegánsan előhúzza az első iratot.
Leveszi a rátüzött cetlit. A cetlit elolvassa. Megvizsgálja, hogy a gemkapoccsal összetüzött papírok olyan sorrendben követik-e egymást, ahogyan a cetlire feljegyezte a titkárnője. Az igazság az, hogy nem tudok magamtól annyi "emlékeztetőt" összehordani, mint ő, ezért itt közzé teszem a cetlik tartalmát:
"Cetli No. 1.: súly, törlések, parancsnok aláírása, surveyor aláírása, ügynök aláírása (ez ő).
Cetli No. 2.: kérem levonni a 893 tonnát a teljes rakományból, ami a surveyor szerint az "OA scrap" (darált gépkocsi) mennyisége.
Cetli No. 3.: Mennyiség, G. Dumm vagy D. Gonzales aláírása, a kirakás dátuma.
Cetli No. 4.: Box 35, Box 38
magyarázatul: az iratokon a rubrika sorszáma, amit ellenőrizni, vagy
amivel valamit csinálni kell.
Cetli No. 5.: Parancsnok aláírása
Cetli No. 6.: kérem levonni a 893 tonnát a teljes rakományból, ami a surveyor szerint a OA scrap mennyisége. Parancsnok aláírása.
Cetli No. 7.: Box 1, box 12, box 15, napi munkaidő, általános megjegyzések, parancsnok aláírása."
Na már most: a dokumentumokon szépen végigmegy, megnézi, hogy a cetli szerint mit kell tartalmaznia, kinek kell aláírni, s ami megvan, azt kipipálja.
A kipipa után diadalmasan végignéz a jelenlévőkön, s enyhe mosoly (afféle: hát igen, ez én vagyok, Alain, a brit alattvaló, precíz munka tekintetében nem ér a nyomomba senki, a virágot az öltözőmbe kérem! Isten óvd a királynőt!) kíséretében veszi sorra a következő pontot.
Amint egy cetlivel (és az irattal) végzett, akkor előveszi a cetliösszesítő dokumentumot. Megvizsgálja, hogy a cetli és a cetliösszesítő-dokumentum egyezik-e, és ha igen, akkor az összesítőn kipipálja a megfelelő cetlit. Diadalmas tekintet... mosoly... brit vagyok...
Szerintem az irodában van még egy cetliösszesítő-dokumentum-összesítő dossziéja, valamint egyheti, és havi kimutatása a cetliösszesítő-dokumentum-összesítőkről. Meg egy tükör, ahol a birodalmi mosolyt gyakorolja.
Amikor mindent kipipált, akkor előveszi az utolsó papírt:
Cetli No. Utolsó: köszönni, elhagyni a hajót, visszamenni az irodába.
Nem vártam meg, amíg az utolsó cetliig jut. Lerogytam a kabinban, a barba vagy jó húsz perc múlva végzett Alainnel.
Amikor megszabadult tőle, rávigyorogtam. Intett, hogy menjek vele. Visszamentünk az irodába. Kirámolja a szemetesvödröt, és mutatja a cetliket, közben röhög...
Aztán szépen kisimítja a papírkákat, és elteszi a fiókba.
- Ezt meg kell mutatni Montrose-ban mindenkinek, hadd legyen egy vidám napjuk.
Ezért tudom most a naplómban időzni őket.
Beszéltem Szabolccsal. Összeállította a következő félévi órarendjét. Ha sikerül is így jelentkeznie az órákra, akkor hétfőn és kedden reggel 8-tól este 8-ig lesz az egyetemen, utána pedig jön az ötnapos hétvége.
Ügyes.
Encsi nem hívott. Nem tudom, miért nem, pedig a fiamnak meghagytam, hogy ma este beszélhetünk. Nem tudom, holnap leszünk-e part közelben annyira, hogy jó vonal legyen.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. fabruárja

Február 4. kedd, úton. Lehet, hogy jól érkezünk Skóciába. Ez azt jelentené, hogy lesz egy éjszakánk.
Jól elkiabáltam.
Olyan ramaty időben küszködünk, amilyen csak lehet. Az éjszaka meglehet Montrose-ban, csak nem ma.
Este a barba odaadott egy karton cigit.
- Nem a kezedbe adtam - mondta - az én károm.
Beszéltem Encsivel. A telefon este fél kilenckor csengett, abszolút véletlen, hogy be volt kapcsolva, illetve az igazság az, hogy elfelejtettem kikapcsolni nyolckor. Még nem feküdtem, néztem a tévét, a BBC híreit.
Jellemző, hogy az asszony most ért haza a suliból. Persze, mert a tanárok alig dolgoznak, és ott van nekik a sok szabadság, felháborító!
Nézem a híreket, Tony Blair mindenütt intézkedik, lobbizik a háború mellett, de a németek és a franciák hajthatatlanok. Jelzem az egyedül ésszerü hozzáállás a német "NEM", vagy a francia: háború csak ENSZ határozat alapján. Mutatták Európa térképét, szépen pirosra színezve azokat az országokat, akik támogatják a háborút. Szégyenkeztem, hogy ott van Magyarország is.
Meg akarják reformálni a Lordok Házát, hogy oda is választás útján lehessen bejutni (80% választott, 20% kinevezett(?), appointed, ezt a szót használja a sajtó). Ismerős pofát láttam a női lordok között, de nem hiszem, hogy Margaret Thatcher lett volna.

Február 5. szerda, úton, Montrose. Hajnalban elállt a rettenetes szél, felgyorsultunk, este megérkezhetünk.
A pilot azt mondja, hogy a hatos rakpartra állunk. Ez nem jó. Egy kis beugróban van, a hajó nem fér el, kilóg a fara, vagy az orra, attól függően, hogyan kötünk ki.
A manőver közben a barba szól, hogy dobjam le a horgonyt.
Miféle új módi ez? Persze ledobtuk. Tíz perc múlva már húzhattuk fel. Szépen part mellé állunk, de nem a hatosra, hanem ott, ahol voltunk, ügyesen beslisszolva két hajó közé.
A telegráf manőver közben elromlott, nem lehetett a gépet a hídról vezérelni, csak a gépházból, ezért kötöttünk ki ott, ahol éppen voltunk.
Jürgen egész nap dolgozott a javításon, meg is csinálta. (a kép csak illusztráció)
Elvégre ő a gépész is.
A barba teljesen ki van akadva Oltmannson. Miért vállalta decemberben a bulkhead állítást az ócskavas szállításánál, most nem utasíthatja vissza, mondta, pedig mindig megbeszélik: a hajóbérlő mondhat, amit akar, válaszfalat csak gabonához állítunk. Most nem utasíthatja vissza, innen Inverkeithingbe megyünk, a Gearbulk már nem is kérdezi, hogy berakható-e a kétfajta ócskavas, megadta a két típus adatait. Pechünkre a kétfajta ócskavas súlyeloszlása olyan, hogy két válaszfalat kell állítani, a raktár közepére.

Michael Jackson

Az összes tévécsatornán Michael Jacksonnal foglalkoznak. Valami filmet mutattak be róla, s most az visszhangzik az összes csatornán. Nyilván beteges hajlamai vannak a pasinak, de amúgy se tiszta agyilag. Pszicháterek, ideggyógyászok nyilatkoznak, persze óvatosan, ám a felvételek szerint ez a manus nem normális. Idegbeteg, vibrál, cumiztatja a gyereket az ölében, közben vitustáncot jár a lába. Gyerekekkel veszi magát körül, a hálószobájába viszi őket, ahogyan nyilatkozta: ha a gyerek akar, akkor szülői engedéllyel jöhet.
A marhája!
Mert a gyerek olyan szerzet, hogy mind az ő hálószobájába akar menni magától...
Azt hiszem, sajnálatra méltó áldozata a pénznek. Amikor az egyébként bizonyára tehetséges, de amúgy amerikai mértékkel mérve sem túl intelligens fekete hirtelen meggazdagszik, s nem tudja jó dolgában, mit csináljon a hirtelen jött vagyonnal.

Február 6. csütörtök, Montrose, úton. A szokásos montrose-i nap. Hétkor kezdtek, hatra kirakták a hajót.
Nézem a BBC-t és megemelem a kalapom a britek előtt. A közszolgálati tévében olyan kezeket kap Tony Blair az eszelős háborús politikája miatt, hogy öröm nézni. A baj csak az, hogy lepereg róla. Nem érdekli a közvélemény.
Azt hiszem, ha az Európai Unióba tartunk, akkor a németeket kellene követnünk (meg a franciákat), nem az amikat.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. fabruárja

Február 1. szombat, úton. Először fordul elő, hogy "öko-sebességgel" megyünk, azaz lassítva, olajat spórolva. Időnk van bőven, így vasárnap délután megérkezhetünk Vlissingenbe.
Délután felhívtam az asszonyt. Meglepő hírrel szolgált:
Sz. Peti keresett, mert egy német cég megbízásából port captaineket keres. Igazándiból érdekelne a dolog, de hát itt vagyok, és nem otthon.
Elmeséltem a barbának.
Azt mondja, ha érdekel, akkor csak jelentkezzem, mert előbb a cégnek kell azt mondani, hogy egyáltalán hajlandó foglalkozni velem. Ugyebár a kor. Bár ebben a beosztásban a fiatalok nem rúgnak a labdába, mert itt a gyakorlat a mérvadó.
Azt hiszem, holnap kioktatom az asszonyt, hogy mit kérdezzen meg Petitől.


Katasztrófa

Este a hírekben katasztrófáról tudósítottak. A Columbia ürrepülő leszállás közben megsemmisült hét emberrel a fedélzetén, közöttük két nő és az első izraeli ürhajós. A kommentárokban csak találgatnak, talán felrobbant az üzemanyag... Felvételen azt lehet látni, hogy az ürhajó "elhagy valamit" kivenni egy laikus nyilván nem tud belőle semmit. Mindenesetre látszik, hogy több darab ég az atmoszférában. Abban egyetértettek a kommentátorok, hogy megint több évre visszaveti az amerikai ürprogramot.
Tizenhét éve volt az előző, a Challanger katasztrófája, 1986-ban, amikor szintén hét ürhajós és az első "civil" - egy tanítónő - veszett oda, akkor a felszállás után robbant fel az ürsikló.

Tévé

A mindenesti programunk (menetben, és hétköznap) a tévében - a BBC 2-n - két müsor. Először a Steady, ready, cook, azaz a Vigyázz, kész, főzz! címü, ahol 10 perc alatt kell elkészíteni a menüt. Több receptet leírtam, alig várom, hogy elkészíthessem! Ezután jön a Leggyengébb láncszem. A briteknél élvezetes a vetélkedő, mert 95%-ban valóban a leggyengébbet ejtik ki a többiek. Ami meglepett: a "nehéz" kérdések között ilyenek vannak: mennyi 300-72? Mennyi 250 osztva öttel. És a legtöbbször elcsúsznak rajta a játékosok!

Február 2. vasárnap, úton, Vlissingen. Azt hiszem, már nincs visszaút, kirobbantják a háborút Irak ellen.
Kettőre kikötöttünk.

Még mindig a Tricolor

A pilot, aki a Steenbanktól behozott, elég beszédes volt. Elmesélte, hogy a franciák tendert írtak ki az európai hajómentő társaságok számára, melyik, milyen áron szabadítja meg a hajózóutat a Tricolor roncsától.
Szükséges is, mert az emberi felelőtlenség, hülyeség és korlátoltság hallatlan nagy!
A roncsot őrző járőrhajónak 21 esetben kellett a készenlétben álló katonai helikoptert riasztani, amelyik a roncshoz közeledő hajókhoz egészen közel szállt (10 méterre lebegtek a parancsnoki híd előtt), és videózták a hidat, üvöltöztek a VHF rádión, persze senki nem volt fent! Szerencsére mindegyiket sikerült az utolsó pillanatokban eltéríteni az útvonaluktól, ami egyenesen a roncsra vitte volna őket.
Ez elképesztő!
Hogyan lehet egy huszonezer tonnás hajó hídját (egyébként bármelyikét) felügyelet nélkül hagyni a hajózóutak kereszteződésében!
Hiszen a szeparációs zónában még WC-re is félve megyek le, mindig az a rémkép lebeg előttem, hogy amíg a klotyón vagyok, bedöglik a kormány, és a mögöttünk levő hajó elé kanyarodunk, vagy éppenséggel egy előttünk levő hajó kanyarodik elénk. Ezeken a hajókon meg a lehető legveszélyesebb forgalmi helyzetben nincsenek a hídon!
Egyébként a múlt héten is elsüllyedt egy hajó, valahol északabbra, kívül esik a mi kereskedelmi körzetünkön, még a térképünk sincs meg, de azért a jelentés ott van a térképasztalon, ha szükséges, akkor rá tudom vezetni a térképre.
A pilot egyébként jól ismeri mindkét parancsnokot. Jürgenről kimondott jó véleménye van. Oltmannsra legyintett, aztán helyesbített:
- Nem rossz ember. Ki lehet vele jönni, amíg a hajó meg nem közelíti a rakpartot 50 méterre. Akkor elkezd sájzézni, kiabálni, hogy mit keres a vontató előttünk, vagy miért mögöttünk van, miért nem megy el a pilotcsónak, miért nem segít a pilotcsónak, a mooringmen miért előre megy, vagy miért hátra, meg miért van piros sapkája és miért nincs piros sapkája... Amikor kikötöttünk, mintha mi se történt volna, megint kedves, szívélyes.

Gyerekszáj

Vacsoránál szóba került a takarékosság. A barba sztorija a kisfiáról (aki ma már húsz éves, kétméteres, százötkilós kisfiú):
A nagymama ajándékba adott a srácnak 50 márkát, és rávette, hogy nyisson takarékkönyvet. Az apja el is vitte a bankba, de a srác gyanakvó volt.
- Ez a papír ér ötven márkát? - kérdezte, amikor a megkapták a könyvecskét.
- Hát persze - mondta a pénztáros.
- És vigyáztok a pénzemre?
- Vigyázunk.
- Nagyon? A tévében mutatták, hogy kirabolják a bankokat...
Valami vezető hallhatta a párbeszédet, mert kijött, kézen fogta a srácot, és elvitte a trezorba, megmutatta a páncélajtót, és a sok pénzt.
A kölyök elégedett lehetett, mert már elindultak, de az ajtóból visszafordult, úgy mondta a pénztárosnak:
- Az ötven márkámat add oda neki - mutatott a vezetőre -, majd leviszi a pincébe. Abban jobban bízok, mint benned.

Ez lopás, vagy se?

Este kérdem a barbát, hogy mikor adja ki a cigimet?
- Kiadtam délben. Nem kapta meg?
- Nem.
Keresték, nem lett meg. Az eddigi eljárás az volt, hogy a barba kitette a szalonba, mindenki elvette a magáét. Most valaki eltette az enyémet. És nem lett meg, hogy ki vitte el.
Na, most erre mit mondjak?

Február 3. hétfő, Vlissingen, úton. Ma váltás volt esedékes. Jose ment haza, helyette ugyancsak Cabo Verdéből érkezett matróz.
Pár napja távirat jött Mrs. Vasoullától, hogy az új rendelkezések értelmében a cabo verdeieknek és általában minden tengerésznek azonnal haza kell mennie, nem tartózkodhatnak Hollandiában, de azt hiszem, ezt a rendelkezést most csak a színes bőrüekkel szemben alkalmazzák szigorúan. A be- és kihajózást mindig Rotterdamból és Rotterdamba intézik. Eddig ez azt jelentette, hogy elment a távirat a Zöldfoki Szigetekre. Mondjuk Jose megérkezett Rotterdamba. Itt mehetett szállodába, vagy ismerősökhöz, persze saját pénzen, miként a repülőút otthonról Hollandiába is az ő zsebét terhelte. Itt aztán az ügynökség "pihentette" a delikvenst. Általában pár hétig, s amikor már nem volt semmi pénze, akkor bármilyen hátrányos szerződést aláírt, amit elé tettek. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nem AB (kormányosmatróz), hanem OS (matróz) szerződést kapott, ami persze alacsonyabb fizetést is jelent.
Most azt kéne írnom, hogy no comment. Ugyanis minden ország szíve joga, hogy azt engedjen be, és azt tiltson ki, akit akar. Nem is ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy ezek az emberek azok, akik tisztességesen dolgoznak, a családjukat tartják el a távoli hazájukban, eszük ágában sincs Hollandiában a szociális háló segélyein élni. Nem ők tehetnek arról, hogy az ügynökség hetekig Rotterdamban tartja őket. ők mennének rögtön a hajóra, utaznának azonnal haza. Persze, ha kihajóznak, és maguknak kell fizetni a jegyet, akkor várnak két-három napot, hogy a legolcsóbb járattal mehessenek. Nem bünöznek. Nem drogoznak. Azt hiszem, rossz helyen kezdték el Hollandia "megtisztítását". Persze, mindig a legkönnyebb rúgni egyet a tisztességesen dolgozókon, a becsületes embereken, a bünözőkkel szemben már nehezebben megy a dolog. De a statisztika nagy úr, el lehet mondani a rendőri jelentésben: ennyi és ennyi fekete elhagyta az országot...
Délután háromkor indultunk. Megyünk Montrose-ba.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

2 komment

2003. első napjai

Január 29. szerda, úton. Éjfélkor a barba nem volt valami vidám. Az idő bedurrant, én már nem érkezhetek meg. Kiszámolta, hogy legalább 5,5 csomót kell mennünk, ha estére ki akarunk kötni, ugyanis ő csak 21 mérföldet ment hat óra alatt.
Ehhez képest én 18 mérföldet teljesítettem reggel hatra.
Éjjel kettőkor ránk tört az ítéletidő. Arra lettem figyelmes, hogy kint zörögni kezd valami. Kimentem megnézni, hát a szél emelgette a lépcsőt. Ehhez tudni kell, hogy a híd emelhető, tehát az alumínium lépcső csak fent van rögzítve, az alsó része kerekeken gurul. Nos, a szél belekapott, felemelte, majd szépen leejtette. El lehet képzelni, milyen erős lehetett a vihar! A sebesség lecsökkent 2-3 csomóra. Akkor azt hittem, hogy rekordot javítok, de délben rájöttem, hogy a lassúsági csúcsot a barba tartja, hat óra alatt 11 mérföldet vánszorgott. Ehhez képest én délután száguldottam, 12 azért egy teljes egésszel több, mint a 11!
Így aztán arról lemondhatunk, hogy belátható időn belül Montrose-ban lehetünk. Este hatkor 81,5 mérföld volt hátra.
Halvány dunsztom sincs, mikor érkezünk.

Január 30. csütörtök, úton, Montrose. Végre felgyorsultunk, délelőtt tízre meg is érkeztünk. Azt egy szóval se mondom, hogy vége volt a rossz időnek, de a pilot kijött értünk, és a negyedik nekifutásra el is találta a kikötőbejáratban a keskeny csatornát, ahol be tudunk jönni. Közben kellemesen süvített a szél a mínusz két fokot jóval többnek éreztük.
Valami nem volt teljesen kerek a manőver alatt, mert valahogy nem oda álltunk, ahova akartak. És az egész valahogy furcsa volt, nem olyan könnyed, amilyet megszoktunk a parancsnoktól.
Persze megvolt az oka: a kikötő közepén elromlott a telegráf, nem lehetett hátrát kérni.
Kikötés után hamar jöttek dolgozni.
Kinyitottam. Mire mindegyik raktártető függőleges volt, elkezdett zuhogni a hó. Akkor csukjunk be... Mire becsuktam, ragyogóan sütött a nap. Ám engem nem olyan fából faragtak, hogy bedőltem volna az időjárásnak.
- Miért nem nyit, chief? - kérdezte az egyik melós vigyorogva. A háta mögé mutattam. Fekete fellegek tornyosultak. Igazam volt, öt perc múlva nem láttunk, olyan hóvihar tombolt. Minden szürke volt, hideg, vizes, ráfagyós...
- Ebből nem lesz ma rakodás - gondoltam. De lett. Fél óra múlva már a tavaszt vártuk, olyan szépen sütött a nap, ragyogtak a háztetők, a frissen hullott öt centis hó hófehérré varázsolta a raktártetőt, csak az nem tetszett, hogy a vasúti híd fölött sötét volt az ég, súlyos felhők rohantak az öbölre, hogy percek múlva újra zuhogjon...
Egy borzadály volt a nap.
Ezek az őrültek, meg mindenképpen dolgozni akartak, így aztán csiki-csuki egészen este hatig. Illetve fél hatkor bezártam, és azt mondtam, hogy olyan hóesés van, hogy már nem nyitok ki. El is mentek, igaz tíz perc múlva nyoma sem volt a havazásnak.

Január 31. péntek, Montrose, úton. A tévé tele van az Irak ellen indítandó háborúval. Minden tévéállomás agymos a háború és Tony Blair érdekében, de a nép nem hülye, még itt sem, és 86%-ban ellene vannak. Ez persze semmit se jelent a politika vezetőinek, a szavazók csak akkor kellenek, ha a hatalomért megy a harc. Bárkit kérdeznek meg az utcán, a válasz: nem! Illetve nem. A fiatalok egyértelmüen ellene vannak, az a 14%, akik támogatják - a tévéinterjúk alapján úgy látszik, az öregek közül kerülnek ki. Na ja, őket nem vihetik már vágóhídra az amerikai finánctőke érdekében!
Mert ugye az teljesen világos, hogy a harc az iraki olajért megy, a terrorizmus csak maszlag. Az amerikai készletek rövid időn belül kimerülnek, és az USA nem lehet meg a világ legnagyobb készlete nélkül, amin pedig Szaddam csücsül. 

Mesél a barba

Amikor nem a decken voltunk, akkor dumáltunk a barbával. Ma sokat nosztalgiázott, emlékezett a kezdeti évekre, amikor elkezdett hajózni.
Ugyanabban a cipőben járt, mint én. Az édesanyja nem engedte hajózni, amíg nem szerzett egy "normális" szakmát, és ugye akkoriban a nagykorúság csak huszonegy éves korban köszöntött be, ezért szülői aláírás kellett a tizennyolc éves fiatalembernek, ha munkát akart vállalni.
Hajógyárban szerzett szakmát, aztán uzsgyi, a tenger! Kadéthajóra került. Ezt nem az állam tartotta fent, hanem a hajózási cég. A cégnek megvolt a maga szociális rendszere, a nyugdíjazástól kezdve, az oktatásig. Egy 15 ezer tonnás tankhajón volt kialakítva 12 kadét és a tanáraik számára hely, tanterem, szállás, és egy évet töltöttek rajta, utána mehettek az akadémiára. Megtanulták az alapokat, elkezdték az angolt, de tanultak matematikát, németet is. A kadétok heti váltásban 6-6 fős csoportokban elméleti képzést kaptak, majd cseréltek, és tanulták a fedélzeti munkákat, valamint szolgálatot adtak.
Nyilván csibészek voltak, ami az el is várható tizenkét egykorú fiatalembertől. Egy alkalommal éjszaka, a hátsó, legvastagabb kikötőkötelet szépen a tüzhely köré tekerték, reggel a szakács csak nézett kifelé a fejéből, hogy mi történt az éjszaka. Hogy-hogy nem, de az oktató rögtön tudta, ki az az öt fő, akit el kell zavarni, hogy állítsák vissza a konyha eredeti állapotát.
Egy másik "tréfa" eléggé tengerészes, kissé kemény:
A fedélzetmester igen kemény legény volt, két méter magas, bivalyerős, erre még rá is játszott a kadétok előtt, állandóan megfeszítette a bicepszét. Voltak hülye dolgai, ilyen, hogy a festéket állandóan kézzel keverte, mindig mutatta, milyen sürü az alja, azt jól el kell dolgozni, az ujjaival morzsolgatta, csöpögtette vissza a festékes vödörbe.
Nos a kadétok egyik kora reggel a festékeslatát telerakták, khm, hogy is mondjam, szóval toalettnek használták nagydolgaik intézésére. Ezután festéket öntöttek rá. Reggeli után alig várták, hogy a bosun mutassa, milyen sürü a festék a tartály alján.
Az igazsághoz tartozik, hogy a fedélzetmester jól megdobálta őket saját termékükkel, viszont a tisztikar napokig röhögött, ha meglátták a bosunt.
Elismerem, hogy "kemény vicc", de hát a hajó se leánynevelde.
A parancsnok keményen fogta őket. Vasfegyelem volt a hajón. Az egyik kadét szolgálatot adott, és a parancsnok "rajtakapta" őket - a tisztet és a watchmant -, hogy beszélgettek szolgálatban a hídon. Ugyanis az előírás szerint a szolgálatos matróz csak a szabadban tartózkodhatott (bármilyen időben!), tehát semmi keresnivalója nem volt a kormányállásban. Azonnal értesítette a vállalatot, hogy a kadét a következő kikötőből iskolára akar menni. Emberség volt, mert nem rúgatta ki a "vétkeseket", de azonnal eltávolította a hajóról őket.
Ugyanakkor dúlt a hajón a fedélzet-gépész ellentét. Ebben az elsőtiszt partner volt, így a gépészeknek egyszerüen nem lehetett oda belépni, ahol bármelyikük (barba, chief) tartózkodott. Ez ugye a hatvanas évek végén volt, és mindkét tiszt vitorláson kezdett hajózni. A németek az utolsó kereskedelmi, gép nélküli vitorláshajót 1929-ben építették!

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai

Január 26. vasárnap, úton, Sheerness. Délben gyorsítottunk, mert az ügynök hívta a hajót, hogy estére van rakpart. Ez nyolc órát jelent hajóidő szerint.
Sunknál a barba feljött, és sunyiban átvette a szolgálatot. Ez annyit jelent, hogy a Barrow deepen ő navigált.
No problem, ha ez a stílusa, tegye. Később mutatta a bizonyítványát, megvan az egész Temzére és Sheerness kikötőjére, nem kell pilotot vennie, mehet egyedül. Ez nyilván akkor jó, ha a hajóbérlő fizeti a megtakarítás egy részét. Ez persze szokás.
Nyilván volt időnk beszélgetni. Szó volt mindenről az égvilágon. Valamit azonban el kell mesélnem. Valamilyen beszélgetéskanyar után felbukkantak a mesterségek, a tischler-asztalos, a zimmermann-ács foglalkozások. Ezzel kapcsolatban kezdte a barba:
- Valamikor voltak az XYZ-k (mondta németül, amit angolul se tudott), ezekbe tömörültek egy adott szakma mesterei.
Stimmel, a céheket mondta németül.

- Az asztalosok (ácsok?) fekete kordbársony ruhát viseltek, hatalmas, széles karimájú kalapot, talán az egyik fülükben fülbevaló is dukált. Amikor egy tanonc elvégezte a tanulmányait, akkor vándorbotot fogott, batyut vetett a hátára, és nekiindult a nagyvilágnak. Három évet vándorolt, majd hazajött, mestervizsgát tett, és felvették a céhbe. Ezeket a vándorlegényeket walznak hívták.

- Ebből ered a walzer? - kérdeztem.
A barba a fejét rázta: - fogalmam sincs... - mondta vigyorogva. - De azt tudja-e, hogy a mai napig érvényben van a szokás Németországban, de csak az ácsoknál (asztalosoknál?). Ugyanazt a korabeli öltözéket viselik, a tanulás után felkerekednek, és elmennek az ország más részébe a szakmát tanulni. Annyi a könnyebbség, hogy a nagy távolságokat vonattal tehetik meg, de a falvak között gyalogolniuk kell! Ha bekopognak valamelyik mesterhez, annak, muszáj munkát adni a walzoknak. Persze azért kapnak szülői segítséget - és mutatja a parancsnok a pénz nemzetközi jelét, a nagyujjal dörzsölt mutatóujjat.
Azért ez fantasztikus! Itt van, lehet olvasni, hiszi aki akarja, ellenőrizni nem tudom, de én hiszem, mert hinni akarom, annyira kedves a szívemnek a tradíciók megtartása.
Este tízre kikötöttünk.

Január 27. hétfő, Sheerness, úton. Ilyen koszos kikötőben régen voltam. A rakpart végében van vagy négy konténer, tele szeméttel, úgy néz ki, ha az egyik megtelt, hoztak egy másikat. Mellettük három leállított daru rozsdásodik, mi meg melléjük vagyunk kötve, így aztán nincs hely a hajójáró elhelyezésére. Az apály hihetetlen, a rakpart alá került a kémény teteje is!
Reggel megjött Ricky, a hajóbérlő cég menedzsere. Átvette a portugál küldeményt, a söröket és a borokat.
A palackok nyilván a gyüjteményébe kerülnek, mert ő maga nem sokat iszik (a barba szerint). Milyen brit az ilyen? Ez nyilván a szigetországi hóbortosság egyik megnyilvánulása, az ódon házakhoz hozzátartozik a borospince, állványokkal a palackok számára, s most ahol teheti, ott bort kunyerbál, s feltölti a készletet.
Azt hiszem, bajba lennének a melósok, ha az oxfordi diplomát kérnénk bármelyiküktől. Ám ahhoz, hogy felfogják: az egyik sort jobbról kezdjék, a másikat balról berakni a hajóba nincs szükség díszdoktori címhez! Ám ehhez is hülyék voltak (vagy lusták), így aztán mire felértek négy magasra, már alig tudtak megállni a rakomány tetején, úgy megdőltünk. A barba ballaszttal kiegyenesítette, de azért nem ez az igazi eljárás.
Fél nyolckor, este, már úton voltunk Montrose-ba.
A reggeli hírekben mutatták, hogy a Tricolor folyatja az olaját. Szép helyzet: a franciák dolga a roncs kiemelése, és a hajózóút biztonságossá tétele, a belgák meg most kapják az olajszennyezést a tengerről.

Január 28. kedd, úton. Tegnap, ha találkoztam Kossival, mindig valami rezet fabrikált. Ma délben megyek fel a hídra, hát a térképen egy picike rézből készült hajó volt. A barba vigyorogva mutatja, ezután ezzel jelezzük, hol járunk.
Semmiség. De akinek van ideje, és kedve ilyesmivel foglalkozni, az rossz ember nem lehet.
Délután egy vicclista jött a Gearbulktól: Montrose - Flushing - Montrose - Inverkeithing - egy spanyol kikötő - egy francia - egy angol, erre az útra kell a barbának megadni a gázolajszükségletet, és mindegyik mellett ott a dátum is, ezek szerint ez február huszadikáig kitart.
Az ilyen hosszú "pozíciós listát" hívtuk hajdanán a Mahartnál vicclistának.
A hullámzás átrendezhette a rakományt a raktárban, mert meg vagyunk dőlve vagy öt fokot.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai

Január 23. csütörtök, Montrose. 
Reggel elintéztem a házmesteri teendőket, kinyitottam az ajtókat, "megkonstatáltam" az időjárást, még mindig szél van és hideg. Le a szalonba.
A szakács elém tette a sült löncshúst, lejött a barba, megreggeliztünk, aztán beszélgettünk. Fél tízkor azt mondja:
- Megnézem a gépet, mert mindjárt kávé van...
Én a deckre vittem elzsibbadt fenekem. Tízkor kávé, duma. Fél tizenkettőkor azt mondja: - megnézem, jött-e valami a hajóbérlőtől.
Nem jött.
Azt mondja a szakács öt perc múlva a szalonban volt, de engem nem talált ott. Előrementem az orrba, mert Edmondóék ott dolgoztak. Két perc múlva ott a barba.
- Megnézzük a tüzoltószivattyú motorját? - kérdeztem, elvégre én vagyok a biztonsági tiszt is.
Megnéztük.
Ez egy egyszerü diesel motor, de olyan egyszerü, hogy nincs rajta indítómotor, hanem be kell kurblizni, valamilyen eszement GL előírás miatt nem lehet elektromos indítást alkalmazni. A hajó már nincs a GL alatt, de a tulaj nem cseréli ki, minek költeni, nem igaz? Nos, a megnézés sikerült, de beindítani...
Kurbliztuk, tekertük, nyögtünk, szentségeltünk, nem indult. A barba leüvöltötte a matrózokat a motorhoz, kurbliznak, kurblizunk, nem megy.
Dél múlt tíz perccel, amikor a barba kiadta az ukázt: - megyünk ebédelni, egykor visszajövünk, és tekerjük, amíg be nem indul.
A két matróz még egy utolsót tekert.
Gyönyörü szépen beindult! Hát nem voltam szomorú, hogy nem kell egykor visszajönnöm.
Az ebédtől negyed háromkor álltunk fel, mert fontos megbeszélnivalónk volt.
Kávé előtt jött az ügynök, hogy fél hatkor átállunk az északi oldalra.
Ezt vacsoráig megbeszéltük.
Vacsora, manőver, átállás. Két óra múlva végzett a mögöttünk álló hütőhajó, és mivel annak a helyén rakunk be, ezért még egy shiftelés várt ránk. Ez nem nagy dolog, hipp-hopp végeztünk. Megyek hátra, a pupán van mindenki, a barba is akkor érkezett.
Jan, a szakács kérdezi a parancsnoktól:
- Captain, ez a két farkötél elég hosszú?
- Igen... - mondaná a barba, amikor Edmondó kitör:
- Idefigyelj Baja! Megmondtam kikötéskor, hogy elég hosszú. Most minek kell kérdezősködni? - és sértődötten bevonul a felépítménybe, a többiek meg röhögnek rajta. A matróz meg kiabál: - Megmondtam, hogy jó, Baja meg a barbát kérdezi...
Edmondo a szakácsot a könnyebbség kedvéért Bajának hívja (Bajdan a vezetékneve Jannak).
Ezzel vége a napnak. Holnap reggel hétkor kezdenek.
Jót dolgoztunk ma.

Január 24. péntek, Montrose, úton.
 Korábban keltem egy órával, mint kellett volna. Ugyanis többször összekeveredik a hajóidő és a helyi idő, ha nem hangsúlyozzuk ki, hogy melyikről beszélünk. A barba is bizonytalanul nézett, amikor kérdeztem, hogy a hét óra hajó, vagy helyi idő-e, amikor kezdik a kirakást? Helyi volt.
Délelőtt kimentem a Woolworthba, a mobil ugyanolyan drága, mint a Tescóban, így egy travel adaptert vettem, amit a britek Európában használnak, ha az elektromos ketyeréket be akarják dugni a konnektorba. A kölcsön mobil töltője brit szabvány.
Ötkor indultunk Sheernessbe, ugyanezt a rakományt, woodpulpot hozunk Montrose-ba.

Január 25. szombat, úton. 
Csendes napunk volt. Szép az idő, a viharjelzés ellenére. Kicsit takarítgattam a hídon, ugyanis délután sütött a nap, és az a randa megvilágította a port mindenütt, így rám jött a lelki kényszer.

Haren Ems

a képen a városka címere, fatányér, szép ezüstre pingálva... 
Az a helyzet, hogy bár nem voltam a kisvárosban, elég sokat tudok róla. Biztos vagyok benne, hogy érdekes lenne összeszedni mindazt, amit a magyar tengerészek itt-ott, a különböző hajókon felcsipegettek.
A németek, akik nem odavalók, sokat emlegetik, és mesélnek róla.
Meglehetősen speciális városka.
Az egy főre eső hajózási vállalat itt a legmagasabb egész Németországban, de lehet, hogy világviszonylatban is az első helyen áll.
Mint nagyon sok mindennek, közvetve ennek is a II. Világháború az oka.
Haren Emsben mindig is voltak hajósgazdák, de századokon keresztül minden különösebb jelentőség nélkül. Ám amikor a szövetségesek megfosztották Németországot a háború után a hajóparkjának döntő hányadától, akkor az itteni 2-400 tonnás hajócskáknak megnőtt a szerepe, hirtelen azt vették észre, hogy őrült nagy a kereslet a hajóik iránt. Ez megalapozta a hetvenes évek végi fellendülést, addigra tőkeerősek lettek, és elkezdték építtetni a mostani coasterek elődeit.
Persze a faluban, aki tehette beszállt az üzletbe.
Mindenki ismer mindenkit, egymást segítik, kívülálló csak ácsingózhat az üzlet után, nem vesznek be senkit. Még házasodni is egymás között "lehet", idegen menyecske, vőjelölt szóba se jöhet!
Nagyon sokan hajóznak is, persze mindenki a saját hajóján.
Én is ilyen társaságnál kezdtem a pályafutásomat, a Wessels River-Lines GmbH haren emsi vállalat, a President is a cégé. Az öreg Wesselsnek már van vagy harminc hajója.
Amikor a Paduán voltam, akkor a két hajót (Pandora volt a másik) szintén a haren emsi illetőségü Lohmann vette meg. Kíváncsi vagyok, most hány hajója van? Az apja nem akarta fejleszteni a "flottáját", elég volt az egy hajó. A fia nagyobb részt akar a hajózási üzletből. Kölcsönt vett fel. A bankban a haren emsiek könnyen megkapják a pénzt. Biztosíték a lakhely, a környezet a pénzintézet számára.
A barba azt mondja, hogy nem nagyon lehet látni a településen a lakóinak gazdagságát. Nem hivalkodnak a pénzzel, ugyanazokban a házakban élnek, mint a szüleik. Nem épülnek kacsalábon forgó paloták, s nem ritka, hogy a hajótulajdonos bizony kopott ruhában bicajozik az utcán.
Hát ez a "legenda"...

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai


Január 20. hétfő, Vlissingen, úton. Az azért mégsem állja, hogy a parancsnok tartson fel a munkámban. Ugyebár felkelek fél hétkor, hogy legyen időm szép nyugiban megkávézni raktárnyitás előtt. Hét előtt megjelenik a barba, elkezd pofázni, és negyed nyolckor azt veszem észre, hogy ott rihegünk-röhögünk a szalonban, a melósok meg már kezdenek gyülekezni.
Azért fél nyolc után öt perccel nyitva volt a raktár.
Fáj a derekam. Illetve csak "húz", azaz azt érzem, hogy bármikor "bekattanhat".
A pilot háromra a hajón volt, a berakást csak fél négyre fejezték be. Azt mondta a révkalauz, hogy nincs mit tenni, várni kell. Hallatlan éleslátásra valló megállapítás volt.
Déli szél van, ami segít.

Január 21. kedd, úton. Megyünk. Valószínü, hogy horgonyra állunk. Az elmúlt napokban sok eső esett, és ezért a hajók "bennrekedtek" a kikötőben.
Valamilyen barom megint nekiment a Tricolórnak.
Kettőkor megszállta a hajót a RAF (Királyi Légierő), helikopteres mentési gyakorlatot tartottak. Már nem "szám", természetes, hogy gyakorlatra jönnek a brit partoknál. A franciáknál még nem láttam.
Valamikor kigyüjtöttem az internetről Kálló Róbert által közreadott sorozatot a történelem levelezőlistáról. Most ezzel dolgozom. Összeszerkesztem, kijavítom a hibákat. Érdekes. A címe: Honnan jöttünk, kik vagyunk, és a magyarság történelmével foglalkozik. Idéz különböző korabeli dokumentumból, olyanokból, ahol írnak az őseinkről. Hérodotosztól kezdve az Orkhoni feliratokon keresztül a Képes Krónikáig. Idéz a Nesztor-krónikából, amely az Orosz évkönyvek legrégebbi szerkesztése. Az orosz történelem eseményeit 1110-ig mondja el, s közben ír rólunk, magyarokról.

Január 22. szerda, úton, Montrose. Éjfélkor a barba a frászt hozta rám:
- Nem kell kelteni a matrózokat, majd ledobja maga a horgonyt. - mondja.
Nézek rá, mint aki az imént ébredt, pedig igen.
- Ja, horgonyra állunk - , mondja, és nagy hangon teszi hozzá: - tíz éve járok ide, ez a második alkalom, hogy nem visznek be azonnal!
Én eddig ötven százalékos vagyok itt, de nem mondtam neki. Nem örültem, mert a GPS-re nézve láttam, hogy több mint hatvanhat mérföld van hátra, nem lesz ebből hatra érkezés. És mehetek majd fagyoskodni az orrba. Disznóság...
Az őrségben javítottam és ezzel együtt olvasom is a Kálló féle szöveget.
Kettőkor jól bedurrant az idő, a sebességünk visszaesett 8 csomóra, ezzel együtt láttam már, hogy nem eszik olyan forrón a "teichbekását", mint az éjfélkor látszódott.
Nem is. Hatkor aludni mentem, és hétkor dobott horgonyt.
Délután kettőkor kötöttünk ki.
Miután már van ötven skót fontom, gondoltam, elég lesz egy mobilra. Derek, a pilot, azt mondja, hogy a Woolworthba menjek, az jóval olcsóbb, mint a Tesco. Nos, vacsora után kisétáltam. Innen, a déli rakparttól jó messze van a központ. És őrült hideg tud lenni, amikor esik az eső, és fúj a szél.
A Woolworthhoz pontosan zárásra érkeztem. Hogy a francba lehet egy áruházat bezárni fél hatkor? Ez teljességgel elüt minden európai normától!
Utána irány a Tesco, mert azok 24 órán át nyitva vannak, nem úgy, miként a többi üzlet a városban, mert mindegyik bezár ötkor. Korán fekvő népek lehetnek ezek. A Tescóban azt mondják, hogy éjjel töltik fel a polcokat, tele van az áruház dolgozókkal, akkor miért ne lennének nyitva? Ez jogos, mert ugye, ha valakinek a szomszéd faluban éjjel kettőkor kell egy tegnapi Scottish Daily Mirror, akkor csak kocsiba ül, átdönget Montrose-ba, és máris megveheti.
A legolcsóbb maroktelefon 69,99 font volt, ezt vegyék meg az itteniek hajnali háromkor, ennyiért. (Könnyen morgolódik az, akinek ötven fontja van. Ha lett volna hetvenem, akkor most lenne telefonom is.)
Fentebb említettem, hogy skót font van a zsebemben.
Nem elírás. Ezeket a pénzeket a The Royal Bank of Scotland plc bocsátja ki, és érvényes Nagy Britannia szerte. (Fogalmam sincs, hogy mit jelent a "plc" a bank nevében.) Csak külföldön nem szeretik, és nem váltják. Legalább is a szakács erre panaszkodott, hogy nem fogadják el a lengyel bankok. Jelzem nem egyedül van ezzel a problémával, már más polyák is panaszkodott rá, hogy rettenetesen tudnak utálkozni, ha be akarta váltani. Még nem próbáltam, de azért lehet, hogy rászánok egy tízest, és megörvendeztetem vele a bankom pénztáros kisasszonyait.
Nem lehet tudni, hogy mi lesz velünk. Az elmúlt napok folyamatos esőzései miatt a raktárak tele vannak, nem volt szállítás, nincs hely a kirakásra. Lehet, hogy holnap átállhatunk az északi rakpartra, de hogy elkezdik-e a kirakást, azt csak a Jó Isten tudja.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai
Január 17. péntek, Montrose.
 Esőre ébredtünk. Időben folytatták a kirakást. Reggeli után a barbával beszédbe elegyedtünk, úgy jó tízig. Ilyenkor általában (ismerkedésként, amikor új kollégák kerülnek egy hajóra) így megy a duma:
- Nálunk, Németországban ez, meg az van.
- Magyarországon meg ilyen-olyan, amolyan...
Végeredményben mindenki azt mond, amit akar.
Én biztosan, mert a barba annyit tud Magyarországról, hogy puszta, paprika, Plattensee.
Jól elvagyok vele. Szeretem a stílusát, ahogyan előadja a dolgokat. Azt hiszem, azon igen kevés német közé tartozik, akinek a kiejtéséből nem lehet felismerni a nemzetiségét. Dajcséknál ritka ám!
Ma sokat mesélt az itteni, angliai élményeiről. A hajóbérlő kapcsán mondta, hogy mint minden angolnak, a velünk foglalkozó menedzsernek (Ricky) is két "álma" volt, amit sikerült is megvalósítani: tudott venni egy valódi, igazi, régi, ódon házat. Mert állítólag jól menő körökben az a sikk, ha valakinek van egy régi háza, lehetőleg nemesek, de még jobb, ha arisztokraták birtokában volt valaha az épület. A másik "álom" a hétvégi ház Franciaországban, az Angol-csatorna másik oldalán. Rickyé kissé délebbre, a Vizcaya partján van.
Nos, Ricky nemrégen vett egy megfelelően ősi épületet, gyönyörüen rendbe hozta. A ház valamikor annak a tulajdonában volt, aki a dél-afrikai vasutat építette, és onnan hozott magának feleséget is, egy igazi, hamisítatlan, fekete királylányt. Így a pasi, ha nem is származik, de lakik királyi házban. És fenemód boldog a királyi házával, mindenkinek mutatja a fényképeket.
Persze egy ilyen házban lakni igen költséges mulatság. A hőszigetelése szinte a nullával egyenlő. Lehet füteni, mint a barom, akkor is hideg van a terméskőből épült falak egyáltalán nem hőszigetelők!
- Szvetterben vagyunk... - mondta Ricky, amikor a barba megemlítette.
Na, és az alapozás: ezeket az épületeket itt a földre építették, mindenféle alap nélkül. Nincs a "padló" alatt szigetelés, a nedves homok hüti alulról az épületet. Ha szőnyeget terítenek a földszinti szobában, akkor magába szívja a talaj nedvességét, és penészedik. Viszont marhára elegáns egy ilyenfajta lakás, és valóban költenek rá, gyönyörüen meg is csináltatják.
Délután kaptam a barbától egy 2003-as naptárt. A fedőlapon a német sarkkutatóhajó van. Ez azért érdekes, mert "családi" hajó: a nővére valamiképp benne van a buliban, valami logisztikus izé a csaj, de innen elvesztettem a fonalat, mert ez a szó számomra nem mond túl sokat. Afféle nemszeretem szakszó, amit beerőszakoltak a köztudatba.
Lényeg, hogy a hajó kutatásokat is végez, meg kiszolgálja az anktartiszi német tudományos bázist, és kutatók bérelhetnek helyet rajta, már egy évre le van kötve minden hely. Valami ilyesmi szervezésben dolgozik a leánytestvér. Azt többször is kiemelte a barba, hogy három és félméteres jeget képes megtörni. Ezt olyan fontoskodó képpel mesélte, mintha ő maga törné a jeget. Ez mondjuk azért se igen képzelhető el, mert vasággyal együtt lehet úgy negyven kiló. Ám azt meg kell hagyni, hogy a hideget úgy bírja, mint egy jégtörő. Hozzá képest én borzasztó fázós vagyok. Odakint hat fok van, és fúj a szél, mint veszett mennykő, ez meg egy szál ingben jön föl a hídra, és az ajtót tárva nyitva hagyja, alig győzök befüteni utána.
Ötkor indultunk, viszonylag jó az idő, legalább is ahhoz képest, amit az időjárás-jelentés mondott.
Beszéltem az asszonnyal. Még mindig nem érkezett meg a decemberi fizetésem Ciprusról. A barba megreklamálta.
Azt mondják, úgy kértem a behajózáskor, hogy a januáritól kezdve küldjék haza...
Püff neki, az én saram...

Január 18. szombat, úton. 
Nyugis nap, annak ellenére, hogy viharjelzést ad a rádió. Két óra alatt végeztem a notice-okkal. Van összesen 88 térképünk, 3 List of Lightsunk, 5 kötet ALRS és 6 Sailing Direction, azt hiszem, irigylésre méltó helyzetben vagyok, hiszen nem voltam még hajón, ahol ilyen kevés térkép, és szakkönyv lett volna. Két NM érkezett Montrose-ba, és már túl is vagyok rajta. Hiába utálatos munka a javítás, ilyen kevésnek örömmel állok neki, és mindent kijavítok, még a pilotkönyveket is, pedig azokra sose vettem a fáradtságot.
Meglepetésként felhívtam az asszonyt, mivel jó vonal volt délben, közel voltunk a parthoz.
Megnyugtattam, hogy nemhiába nem érkezett meg a fizetésem, hiszen másként rendelkeztem. Nem örült, de legalább megnyugodott, hogy nem kell a Marlowban csalatkozni, mert a fizetések ügyében maximálisan megbízhatók, pontosan és korrektül fizetnek, míg ugyanezt egy másik cégről (mondjuk ABS, amióta a görögök vették át a rémuralmat) nem igazán lehet elmondani.
Ha minden jól megy, akkor lesz egy nyugis vasárnap délutánunk Flushingban, hétfőn beraknak, és vissza Montrose-ba.

Január 19. szombat, úton, Flushing. 
Éjfélkor megyek fel őrségbe. A barba úgy hagyta meg, hogy ne menjek 7 csomónál gyorsabban, mert akkor pont 11-re érünk a pilotállomáshoz.
Ehhez tartottam magam, annyira, hogy sokszor alig mentem két és fél csomóval. Tíz perc alatt jól bedurrant az idő, így aztán délután kettő volt, amikor felszállt a révkalauz.
Vacsora előtt kikötöttünk.
Innentől kezdve nem tudtam a barbától szabadulni. Fél nyolcig téptük a szánkat. Kitárgyaltunk mindent, a hajózás vitorlás korszakától a német szemétgyüjtési rendszeren keresztül az amerikai elnökökig. Abban egyetértettünk, hogy a jelenlegi elnök a legbutább az eddigi összes között, a barba csak annyival bővítette az ismereteimet, hogy elmondta, köztudottan totális alkoholista.
Nem lehet haza telefonálni, mert valami vonalhiba van.
Fél óra múlva sikerült.



Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai

Január 14. kedd, úton, Flushing. A hajnali őrséget túléltem. Kicsit hisztiztem, de nem számít, mert egyedül voltam. Ugye a Doveri szoros nem egy egyirányú utca. A hajókkal tulajdonképpen nincs is baj, de a Jóisten rogyassza az eget az összes elmeháborodott halászra. Úgy grasszálnak a legnagyobb forgalom közepette, mintha az égen-földön se lenne senki kívülük. Ha pedig valamelyik hajó zavarja őket, akkor felkapcsolja a szemét állatja a két piros lámpát, ami ugye azt jelenti, hogy kormányképtelenek (magyarul: not under command), ergó minden hajó kötelezve van a kitérésre. Persze ettől még vígan viselik a zöld lámpát, miszerint vonóhálóval halászik, akkor meg hogyan lehet a két pirosat viselni?
Úgy, hogy megteszik.
És persze franciák.
Szóval hiába voltam kitérésre kötelezett egy tankernek, és a másik oldalamon a nem kormányzó halász, azért a lassítás mindig segít.
Mostantól bojkottálni fogom a francia halkonzerveket. Ugyanúgy megjárják velem, mint a Danone. Az ő terméküket se veszem, amióta be akarták zárni a Győri Keksz és Ostyagyárat.
Tizenegykor érkeztünk, nagy ügyesen ki tudtunk kötni.
A rakodást délbe kezdték.
Egykor megjött capt. Teichgräber, a számomra új barba és hozott egy elektrikust, aki megjavítja a pozíciós lámpáinkat, mert felzabálták az összes égőt, és a pirosat meg a zöldet csak úgy tudtuk mutatni éjszaka, hogy stecklámpát raktunk be a színes üveg mögé.
Azt mondja Edmond, hogy ennél a barbánál nem lesz ám hatkor nyomás aludni, ha éjfélig raknak, akkor éjfélig vagyok, s utána őrség. Nem érdekes, hogy reggel érkezünk, kelni kell, és éjfélig nyomni az ipart.
Meglátjuk, milyen forrón eszik a "teichbekását".
Felhívtam az asszonyt, kissé el volt tévedve, mert azt hitte, hogy három napja Flushingban vagyunk, és nem értette, miért nem tud hívni. Huszonegy percet beszélgettünk. Csupa jó hírt mondott, megérkezett a levelem, a fiúk vizsgáznak (eddig sikerrel), csak a dollár van a béka popsija alatt.
Vacsora után a parancsnok (az új) elküldött aludni. Hoppá!
Oltmanns elbúcsúzott azzal, hogy valószínüleg még találkozunk (májusban esedékes). Nem valami vidáman megy haza, mert 23-án be kell hajóznia a Lys Chrisre. Jó neki, mert két hónap, egy hónap rendszerben hajózik. Bár sokszor az egy hónap kevés (mint most is, amikor két hét se jön össze).

Január 15. úton. Háromnegyed éjfélkor felkelek, hát valami nem kerek. Szokatlan zajok vannak a kikötőben. Kinézek az ablakon, való igaz, hogy a kikötőben vagyunk, de a parttól vagy száz méterre! A nemjóját! Ez a barba el tud nélkülem indulni? Ugyanúgy, mint Gáti Lucó? Nahát, hogy mik vannak?!
Nem unatkoztam az őrség alatt. Toronyiránt mentünk Steenbanktól. Át a Noordhinder kereszteződésen! A tengerészek tudják, hogy ezen az úton a Rotterdami ki- és bejövő szeparációs zónát kereszteztem, ráadásul a Noordhinder a rotterdami és az észak-európai kikötőkből jövő hajóutak kereszteződése. Szóval itt srégen, toronyiránt északnyugatnak. Volt kinek kitérnem, sokan engem kerülgettek, mire nyugodtan hátradőltem a széken fél hat volt.
Na, akkor jobbról és balról megjelent a radaron egy hajó, ráadásként szemből is. Mindegyik 18 csomó körüli sebességgel.
Komphajók voltak.
Behúztam fülem-farkam, kiplottoltam őket, mindegyik elmegy mellettem, ha semmit se teszek, hát, uzsgyi.
Az új barba dohányzik. Annyit, mintha mind a hatan szívnánk.

Január 16. csütörtök, úton, Montrose. Mindegyre riogattak a rádiók időjárás-jelentései, hogy vihar jön, csak nem akart bedurranni az idő. Háromnegyed négykor jelentem a kikötőnek, hogy egy óra múlva érkezünk, öt perc múlva olyan szél kerekedett, hogy az csuda! Vissza is fogott, késtünk is fél órát egy órányi úton.
Azért kikötöttünk.
A barba név szerint köszöntötte a pilotot, mert megismerte a hangját.
- Hello Derek, itt az Isartal.
- Captain Jürgen? - kérdezte a révkalauz.
Kikötés után a targoncavezető nagy hangon köszöntötte. Az ügynök is harsányan hellózott, amint meglátta, de a melósok is szorongatták a kezét. Úgy látom, szeretik. Úgy látom, mindenki ismeri.
Egyébként vidám fickó. Az a típus, aki szeret nevetni. Csendes. Még nem emelte meg a hangját (bár Oltmanns is csak két hét után kezdett hisztizni), de Mihail, az orosz chief is azt mondta, hogy abszolút nyugodt, csendes, semmi gond vele, ha megy a munka, ahogyan kell. A hajnali őrségem után vagy fél órát beszélgettünk, a téma a kiribati matrózok voltak.
Hétkor elkezdtek a kirakást.
Fél nyolctól kilencig a szalonban beszélgettünk a barbával. Oltmanssal összesen nem dumáltam ennyit. Pedig normális pasas ő is, de az a típus, akivel nem tudok "kapcsolatot" teremteni. Ez nyilván az én hibám.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

2003. első napjai

Január 9. csütörtök, Figueira da Foz - úton. Urasan keltem, fél hétkor, házmesterség, reggeli, kilenckor megnéztük, ahogyan egy hajó bejött, a pilot átszállt, mi indultunk. A köteleket beszedtük, majd a barba felhívott a hídra.
Kicsi sájze, pici mencs-mencs-mencs, néhány mann-mann-mann, és máris kint voltunk a nyílt vízen. Az idő jobb volt, mint gondoltuk.
Ebéd után viszont hülyére bedurrant, volt: jonge-jonge-jonge, meg sájze, mert a szél nem onnan fújt, ahogyan az időjárás-jelentésben megadták, azaz északnyugati volt, északkeleti helyett, mert az utóbbi elől part közelbe lehet húzódni.
Este kilenckor már nem bírtam tovább. A barba felől valami kattogott, mint a rossz nyavalya.
Felmentem a hídra, hogy szóljak, szüntesse meg.
Felérek, nézek be, sehol senki. Illetve ott fekszik a szófán, édesdeden szundikált. Jól zörögtem az ajtóval, hogy legyen ideje felkelni, elmondom mi bajom van.
Lesietett, de nem nyugtatott meg:
- Ez a borzalmas kattogás nem tőlem jön, valami csapszeg... - mondta. - Ez évek óta így zörög.
Jó kis hajó.

Január 10. péntek, úton, Vilagarcia, úton. Alvás után meg kell ám fésülködni! Olyan kócos volt a barba háromnegyed éjfélkor, meg amolyan "hol vagyok, mi történt?" tekintettel nézett körül, hogy egyértelmü volt: most ébredt.
Szépen kimanővereztem az időt, így aztán hatra pontosan ott voltunk, amit a barba kért. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kilencre érkeztünk.
Ébresztő fél kilenckor, fel a hídra, hát nem akartam hinni a szememnek. A radar tele apró pöttyökkel, középen egy szabályos fél mérföld széles átjáró.
A parancsnok vigyorgott.
- Először jár erre, ugye chief?
vilagarciakagylotelep.gif- Igen - mondtam, és csak néztem a képernyőt megbüvölten.
- Kagylótelepek. - adta meg a magyarázatot a barba, meglehetősen szükszavúan.
- Idényjellegüek? - kérdeztem.
- Nem, egész évben itt vannak. Mindegyik telepről drótköteleket lógatnak a vízbe, a kagyló azokra telepszik, s ha megnő lehet szüretelni.
Kikötés, raktárnyitás, azonnal kezdték a kirakást, délután háromra kiraktak. Mehetünk Flushinba, ahonnan a captain hazamegy. Teljes rakomány woodpulpot viszünk Montrose-ba.
Vacsoránál Jan megint alakított. Hogy, hogy nem, szóba került az idegenlégió. Ennek kapcsán jegyezte meg:
- A hatvanas évek végén, 69-ben, az amerikai hadseregben, Vietnamban harcoltam!
Döbbent csend.
- Nem hiszed? - kérdi Bokassát. - Itt az állam, látod, ott sérült meg! - mutatja felháborodva a sebhelyet, mely az állától a nyakáig húzódik, s Edmond bizonytalanul bólogat.
- És hogyan intézted el? - kérdezte Dabla Kossi. - A szocializmusban legfeljebb a szovjetek oldalán harcolhattál - mondta, s ebből is látszik, hogy a gépész az agyát gondolkodásra használja, s nem hisz el mindent válogatás nélkül.
- Ó, sok lengyel harcolt az amerikai hadseregben, akik kiszöktek Lengyelországból - mondja szinte megfellebbezhetetlenül.
Én meg zárójelben kérdezem: akkor hogy a francban volt később Indiában kereskedelmi kirendeltségen? Meg később külkereskedő a hajózási cégnél. Mert ez nem fér ám össze! Mondom ezt a szocializmusban szerzett tapasztalatok alapján. Mondjuk van egy megoldás: Jan barátunk nyakig benne volt a lengyel III/I, III/II, III/III, III/IV és minden létező "trzy per"-ben, bár ez csak elmefuttatás...
Olyan típusú pasasnak látom, aki minden volt már az életben - volt ilyen önkontrollját elvesztett kolléga a Mahartnál is -, akinek, ha a különböző munkakörökben eltöltött idejét összeadnánk, akkor már 287 éves lenne. Engem különösebben nem zavar, szórakoztatnak az ilyen mulatságos alakok.
Négykor indultunk.
A pilot fél órát késett, mert előbb kivitt egy speciális hajót, amelyik az olaj mentesítésben vesz részt. Most nem a galíciai szennyezés a vezető hír: az ország nagy részén hatalmas mennyiségü hó esett. Grenadában, Madridban, és több nagyvárosból jöttek a híradások, a képes beszámolók, hogyan küzdenek a szokatlan hideggel, közlekedési körülményekkel. Még jó, hogy a tengerparton nem esett. Ha belegondolok, hogy ebbe az öbölbe is bejöhetett volna a kőolaj, és akkor annyi a kagylótelepeknek... Mert amikor kifelé mentünk, akkor láttam csak, hogy az öböl két oldalán megszámlálhatatlanul sok van, hosszú mérföldeken keresztül hajóztunk közöttük (15 mérföld hosszú az öböl).
Encsike felhívott, persze meg kellett szakítani a beszélgetést, mert közben megjött a pilot. Hiába mondtam, hogy öt után hívjon, nem tudta kivárni.

Január 11. szombat, úton. Jó ramaty idő van, a barba sájzézik, hogy az időjárás nem felel meg az előrejelzésnek, a hajó üresen üt, hogy majd kirázza az agyunkat. De van ám ennek ellenszere! Vissza kell venni a fordulatból. Visszavettük. Déltől hatig 3,1 csomós sebességgel jöttem.
Vacsoránál kiderült, hogy Jan 1969-ben egy külker cégnél dolgozott, ahol kocsikkal foglalkozott. Ezek szerint egyik kézzel Vietnamban harcolt (ezt mesélte nemrég), akkor nyilván a másikkal importált.

Január 12. vasárnap, úton. Hajnalban kicsit hülye volt a barba: miért nem tettem rá a fordulatot, kérdezte. a gond ezzel az, hogy tegnap délután az volt a baja, hogy nem elég hamar vettem vissza, s ütöttünk. Szóval azért nem tettem rá, mert akkor a hajó hülyén elkezd bólogatni, s belevágja az orrát a szembe jövő hullámba (ezt hívjuk ütésnek, ilyenkor a hajó egy pillanatra leáll, minden haladna tovább, ami nincs jól rögzítve, kiszakad, minden lezúg a földre, és a hajótes hosszú másodpercekig lüktet, remeg...). Ilyenkor aztán minden rázkódik, lekívánkozik a magasból a földre, a fiókok önként előbújnak, sőt, ki is esnek. Szóval elkerülendő, nem gyorsítottam.
Lefeküdtem, tíz perc múlva akkorát ütöttünk, hogy majd kiestem az ágyból.
Délutánra minden szép lett: 61 mérföldet jöttem, az előrejelzés szerint délnyugati szél várható, ami végre segít bennünket (ha bejön).
Készülünk Flushingra.
A barba a hazamenetelre, mi pedig az új captaint várjuk.

Január 13. hétfő, úton. Hát ilyen is megtörténik: az idő olyan, amilyet az előrejelzés mondott, és ez segít minket, nyugati 5-6-os szél van, szépen megyünk, holnap délben érkezhetünk. Utána jön a bolondokháza.

Szolgálati közlemények:
patreon-logo_kicsi.jpgHa úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...



Ha éerdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden infor,ációt megtalálsz róla!

Szigorúan Bizalmasan elárulom, hogy a legújjabb podkasztrákattanásom a Szigorúan Bizalmas podkaszt! Hallgassátok ti is! 

A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: 
- Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

seafalconmesel.jpg

Az utóbbi időben már jártam úgy, hogy egy-egy buzgó admin letiltotta a bejegyzéseimet. Ez természetes a nagy számok törvénye alapján, nemcsak dicsérik az írásaimat, hanem pár embernek szúrja a szemét. Nem vagyok egy vitatkozó, hőbörgő típus, inkább odébb állok. Ezért aztán létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

Címkék: napló MV Isartal

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása