Hajók, gépek, tengerészek

November 22. Szerda, Sagunto - horgonyon. De jó! Csak holnap délben kezdik el a berakást, így holnap reggel be kell mennünk, ez reggel nyolc lehet, műtrágyát viszünk, ezt sajnos 3-4 óra alatt berakják.

Hindrichs szeretne péntek este érkezni, az elseje lenne, Cuxhavenbe, egy hétvége hiú ábrándjait kergeti. Mindenesetre, mivel a következő kikötőben szintén ömlesztett lesz, így mosni kell a raktárat, és ez minimum egy plusz napot jelent. Ott mindenképpen kimegyek orvoshoz. Ha kell, akkor vállalom, hogy még átmegyek a hajóval Livornóba is... De nem ragaszkodom hozzá.

CS. Misi Balogh Béla bácsiról mesél

A délutáni kávénál M. Balogh Béla bácsiról mondott el egy sztorit. Nem is tudtam, hogy az öreg festette a haját...

Én is hajóztam az öreggel, a Cegléden boldogítottuk egymást, még Encsike is ismeri, bár lehet, hogy nem emlékszik rá. Csupaszív, segítőkész, rádiós-gazdasági tiszt volt. Az 1976-os Trieszti együttöltött szilveszterünket is neki köszönhetjük, és ezen keresztül egy kicsit az Atlantic Starban is benne van, hisz erről a kikötőiről akartam egy rövid írást összehozni, és regény lett belőle. De most nem erről akarok szólni.

Cs. Misi nem megy a szomszédba segítségért, ha mesélni kell. Tehát a sztori:

Valamelyik zöld szörnyetegen történt, Triesztben. Béla bácsi kitette a rendelést a szalonba.

Én beírtam hat üveg Grappa Juliát. Béla bácsi csodálkozik:

- Te szereted a Grappát? Végre egy úriember! Én is imádom, de valahogy mindig elfeledkezem róla.

Ezzel a dolog el is felejtve, addig, amíg a shipi megérkezik a rendeléssel. Jön Béla bácsi:

- Misikém, két üveggel kivettem a Grappából, ha kéred az egyiket...

- Persze, de sör is kellene.

- Tudod, az nem gond!

Kávé után behívtam az öreget. Öregnek mondom, mert egy, vagy két évvel idősebb volt mint én.

- Gyere Béla bácsi, megkóstoljuk a Grappát.

Jött is az öreg azonnal. Megbontjuk az üveget, szétáradt a kabinban a fenséges illat. Kis kupicába töltöttem.

- Na, egészség!

- Egészség! - emelte az öreg a poharat .

- Egy sört gyorsítónak?

- Ha nem haragszol, én nem sörözöm a Grappával. Hozok Campari szódát, kérsz te is?

- Én már csak a sörnél maradok.

Hát úgy öt óráig megkóstoltuk az üveggel. Én lenyomtam pár sört, az öreg Campari szódával öblögette. Elköszönt, hogy vacsorakor találkozunk.

- Nem láttad Béla bácsit? - kérdezi a barba a vacsoránál.

- Azt mondta, jön...

Reggel a szakács is őt kérdezi.

- Majd csak látjuk reggelinél.

De nem láttuk. Azt mondja a szakács, hogy biztosan elaludt, ébresszük fel. Nosza a kabinhoz. Kopogtatunk, semmi. Dörömbölünk. Kiszól Béla:

- Majd megyek, most dolgom van...

Kávénál se híre se hamva az öregnek. Dörömbölés, ugyanaz a válasz. Aztán ebédnél megjelent. Micisapkában.

- Ugyan Béla bácsi, csak nem a sapkában akarsz az asztalhoz ülni? - néz rá szigorúan a barba.

- Hát, izé... Most éppen nem..., mert ha... meg... - szabódik az öreg, de csak nem akarja levenni a sapkát. Aztán elvörösödik mint a főtt rák, és azt mondja:

- Jól van, de aztán ne röhögjetek ki.

Lekerül a sapka, és mi nem tudunk szóhoz jutni. Béla bácsi feje lángol! Mit lángol! Tűzvörös! Fantasztikusan színpompás. Aztán persze kitört a röhögés. Percekig tartó, felszabadult, harsány hahota... Ilyen piros hajat még senki se látott.

- Szóval az történt - kezdte Béla bácsi, és mi alig tudtuk abbahagyni a röhögést , hogy beittunk tegnap este a Grappa Juliából. Amikor hazajöttem a kabinomba, eszembe jutott, hogy ma van a hajfestős napom. Világosbarna lett volna eredetileg. Összeállítottam a kenyőcsöt, felkentem a fejemre, és leültem, hogy kivárjam a fél órát.

Közben kinyitottam egy Campari szódát, lement. Aztán a következő is. A harmadikat reggel találtam meg magam mellett félig. Nagyon kellemeset aludtam. Jó ez a Grappa, semmi fejfájás, semmi macskajaj, de azért...

Éreztem, a fejem nem kóser... Egy kicsit fájt is. Valami van... Odanyúlok, hát csupa ragacs. Úristen! Hisz én rajtafelejtettem a vegyszert! Most mi lesz? Gyerünk a fürdőbe, zuhany alá... Mint az őrült álltam neki, hogy lemossam. Egész délelőtt mást se csináltam, az eredményét látjátok...

Én viszont délután kifestettem a hídon, ami elmaradt. Nagyon szép lett, mert nagyon ügyes vagyok!

November 23. Csütörtök, Sagunto. Ez a nap jól indult. Hatkor keltem, gyerünk ki telefont keresni. Nagy nehezen találtam, beszéltem az asszonykámmal. Mint mindig, most is csudajó volt. Csak ne kéne mindig olyan hamar befejezni!

Kettőig oké, utána bolondokháza. Kivan a lábam, reggel telefonáláskor megrándult a derekam, szerencsére nem tartott soká.

Ilyen kikötőben még nem voltam... Borzalmas, kint 5-ös, maximum 6-os idő van, mi meg stigózunk a partnál. Előre hátra csúszkál a hajó, de a kötelek nem engedik, ezért rángat, billeg, vitustáncot jár... Mi ilyenkor a teendő: rohanj előre, húzd rá az orrkötelet, szaladj hátra. feszítsd meg a hátsó springet, és közben kirakás, a hajó merülése gyorsan változik! Engedj az orrnak, húzd rá a farát, aztán ahogy előrébb megy az elevátor, akkor az orra bukik le, húzd rá az..., stb., stb. Közben figyelemmel kísérni a rakodást! Hát csoda, ha kivagyok mint a liba?

Este nyolcra átálltunk egy másik rakpartra, ahol nem mozgunk annyira. Hát ez a helyzet a nagy világpolitikában...

November 24. Péntek Sagunto. Négy hónapja kezdtem el a naplómat, négy hónapja jöttünk haza Szarvasról, és mentünk ki a reptérre. Encsike! Megyek haza nemsokára!

Nyugis éjszaka. tizenegytől reggelig aludtam egyfolytában, mint a bunda. Rettentő jólesett, és nagyon hiányzott már! Jellemző, hogy 07.10-kor ébredtem az óracsörgésre, de az már héttől szólt, és nem ébredtem fel rá. És ami még ennél is szebb, olyan, hogy csak a mesében van, délután kettőtől ötig is aludtam! Így aztán az éjszakai szolgálatig már nem volt szükségem az alvásra!

Gyönyörűen beraktam a hajót, fél láb fartrimm, ahogy az elő vagyon írva, Dőlés nulla fok. Persze ez nem olyan, hogy beraktam a hajót, mint egyes MAHART-os barbák nagyképű dumája, aki azt se tudja, merre van a raktár, mert valójában én kezeltem a rakodó-berendezést, és csuda klassz volt úgy rakni, ahogy jólesett, ahogy szükségét láttam, és ebben a spanyolok is partnerek voltak.

22.30-kor indultunk.

November 25. Szombat, spanyol partok. Semmi különös, megyünk.

November 26. Vasárnap, Alborán - tenger. Fáj a derekam is. Az rohadt érzés, amikor az ember tudja, hogy egy rossz mozdulat, és kész. Megrándul, úgy maradsz, nem tudsz megmozdulni. Rohadt, és rettenetes érzés. Újabb adalék, hogy orvoshoz menjek.

Naptárreformot vezettünk be a hajón:

Így következnek a napok: csütörtök, péntek, szerda, kedd, hétfő, kedd szerda, csütörtök ismét. Ennek az a hatalmas előnye, hogy nem kell figyelembe venni miszerint a matrózok szerződésében az áll, hogy szombat déltől vasárnap estig nincs munkaidő! Rám ez persze nem vonatkozik, mert én a napi tizenkét órát, és kikötőben már kétszer is hoztam a 19-20 órát... De hát én csak túlórapénzt annyit kapok, mint az ő félhavi fizetésük...

ÁLLÍTSUK MEG A BŰNÖZÉST!

Ez egyszerűen tűrhetetlen! És azt mondom, igazuk van! Persze a hatalmas bűnözési hullám megfékezése komoly erőfeszítéseket igényel még. Valószínűleg ki kell bővíteni a börtönöket. A legegyszerűbb az lenne, ha egyszerűen bekerítenék őket. Drótkerítést húznának, őrtornyokat ácsolnának, ahova géppuskásokat kellene telepíteni. És a bűnök súlyának megfelelően 15-20-25 éveket kell kiosztani a megátalkodott csürhére. Akiknek e bűn az életelemük, az élteti őket, ha a törvényes államrend ellen izgatnak, ágálnak. És természetesen nem szabad bedőlni a trükköknek se! Mert ezek mindenre képesek. Jól kiképzett nyomozókat kell odaküldeni. Spiclihálózatot kell létrehozni. A besúgókat jól meg kell fizetni, hogy a legapróbb szabálytalanság is az éber hatóság tudomására jusson.

Jó ötlet, ha a potenciális bűnözőket megjelölik. A sárga csillag már foglalt, a vörös is. Lehetne, mondjuk kék. Mint az egyesült Európa színe. Ahova most mindenki igyekszik. Annak szellemében cselekszik. Akkor tudhatná mindenki, hogy a legtisztább demokrácia érdekében lettek ezek a megátalkodottak megjelölve.

Mert a demokráciában is harcolni kell a bűn ellen. De csak a törvény adta keretek között! Erre igen kényesek vagyunk. Mert azt tudja mindenki, hogy a demokratikus rendőrséggel szemben mindig lépéselőnyben vannak a bűnözők. Ezért kell a fokozott éberség! Ha tudjuk, mekkora bűnhullámra számíthatunk, akkor eredményesen harcolhatunk ellene. Mert tudjátok meg, ezek a zsiványok képesek arra, hogy a gyermekeket is a bűn fertőjében neveljék. És nem is akarnak ellene tenni semmit!

Azt is el tudom képzelni, hogy elküldik az ötéves gyermeket a boltba, ahol az magyarul fog egy szelet csokit kérni a boltostól! Hallatlan fifikás kijátszása a rendnek, a törvénynek! Az is elképzelhető, hogy János bácsi a postás magyarul mondja majd Juliska néninek, hogy megint írt a fia Pozsonyból (sic! pedig Bratislava! No comment!) Tűrheti ezt egy törvénytisztelő szlovák állampolgár? El lehet menni szó nélkül ekkora törvénysértés mellett? Mit szól majd Európa, ha teret engedtek a bűnözésnek?

Vessétek börtönbe őket! Kerítsétek be őket! Szögesdrót mögé velük! Szigeteljétek el őket! Az ország lakosságának egyötödét! Mert mi azt megcsinálni? Csupán demokrácia kérdése! Bizton számíthattok a délkeleti szomszéd demokratikus közvéleményének és kormányának támogatására!

Mindezt csak azért említem meg, mert a napokban hallgattam a BBC-t, ahol bemondták, hogy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Ezentúl, hivatalos helyen a magyar a magyarral csak szlovákul beszélhet! (Jé, már akkor is! – beszúrás 2010-ből)

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Variációk egy témára:Vagyishogyanlehet a másikkalkiszúrni?

November 6. Hétfő, Angol csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke alcímet szúrtam be. Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt csinál, ez és az történik....

Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés!

Egész délután a komputerrel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam... Napló, Zsan, stb...!

Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem!

A hajdanvolt ünnep: november 7, Kedd, Angol csatorna, Rotterdam. Ma tudtam meg, hogy lelőtték Rabint. Ilyen az élet! Gondolom a világ felháborodott, a sajtónak volt téma napok, (hetek) óta! Egy arabképű fazont láttam a TV-ben, katonák, rendőrök hurcolászták... Gondolom a merénylő. Mikor követte el tettét? Nem tudom. Valószínű, hogy nem is tudom meg soha napra órára, pedig most a sajtó tele lehet vele. A lényeg: a világból elment egy ember, és alapjában véve nem történt semmi különös. Hiszen a hajó ugyanúgy megy, dolgozunk, bosszankodunk az apróbb-nagyobb kellemetlenségek miatt, örülünk, ha van minek, és nem tudunk semmiről. Nekünk ez a 6 hónap politikamentes, általában utólag értesülünk mindenről, és semmi, de semmi probléma nem adódott még ebből. Elment Rabin... Ha véletlenül nem kapcsolom be éjfélkor a TV-t, akkor esetleg évek múlva feltűnik, és megjegyzem:

- Nahát ez a Rabin, hogy visszavonult a politikától, nem hallani róla semmit...

Akkor esetleg valaki emlékszik:

- De hát 1995 novemberében lelőtték!

- Na ne mondd! Valóban?

És kész. Ennyi. Sajnos így van mindenkivel. Hiányzik a családnak. Hiányzik a barátoknak. Hiányzik a politikai ellenfeleinek, hisz nincs ki ellen kikelni... De valójában nem történt semmi. Beülnek a helyére, átveszi a helyét, talán arra érdemesebb valaki...

Ugyanez a helyzet az otthoni dolgokkal is. Idén az első hat hónapot a Pancon 3-on töltöttem. Tudtam, hogy létezik egy mumus, egy politikai ördögfajzat, "valami Bokros" de addig, amíg haza nem mentem, nem létezett. Számomra. És ha számomra nem létezik, akkor valójában nem is létezik. Olyan, mint a II. Világháború. Hallottam róla, de nem éltem át, bármilyen közel is volt a születésemhez, számomra történelem.

MOZAIKOK

Számomra a világ 3-4-6 hónapokra létezik, úgy, ahogy otthon mindenki mindennap megéli. És 6-8-10 hónapos szakaszokra oszlik, ahogy a világkuncsorgó tengerészeknek adatott... Az én életem rövidebb hosszabb szakaszokból álló két párhuzamos mozaikkép. Egyet úgy hívnak: hajózás. A másikat: a család, az otthon, a barátok. Most a hajózáshoz teszek apró darabokat. Behajózáskor gondolatban letérdelek egy doboz színes, csillogó kövecske mellé. Csak a legfelső látszik. Izgalmas játék beletúrni, kivenni egyet, és megnézni, mit írtak rá az istenek (vagy az istenek nevében a kereskedők, akik a hajónak a rakományt szerzik). Aztán a kupac elkezd lassabban, gyorsabban fogyni. Nézem a mostani fogyó halmot:

Az első kövek: Konstanca, Galatz. Ezekből van már egy-egy, de kifakultak. Ott vannak elől, alig látszanak. A Hévíz motoroson, első hajómon szedegettem össze... Boszporusz, Dardanellák. Ezekből több van már a hosszú mozaikban, s a boszporuszi mindenütt ékkő, de a Dardanelláké is szépen csillogóak… Az idén beépítettem egy szép, értékes mozaiklapocskát, amit a másik képhez, az otthon készülőhöz is szeretnék hozzáadni. A komáromi Fekete Feri barátságát, aki úton volt a hajógyár jóvoltából.

Szép kő a lisszaboni. Aprócska, de kedves a maríni. A huelvai Kolombuszt idézi, a roueni a nem szeretett, de mindig megcsodált Frankhont, a sokadik, magamse tudom hányadik trieszti is megunhatatlan. A triesztiek közül a legemlékezetesebbek, amiket Encsikével együtt tettünk hozzá. Nem egyedül építem a tengeri mozaikomat se... 1976 óta néha-néha Enikő is besegít... A legszebb köveim közül valók - már-már drágakőszámba veszem - az antwerpeniek: az elsőt 1977 szilveszterekor adtuk a tarka, s akkor már négy éve készülő monumentális, akkor még végtelennek tűnő mozaikszőnyeghez Encsivel. A második 1993 júliusában került bele, mindannyian ott voltunk, a gyerekek is hozzátették a maguk darabjait. S az utolsó idén augusztusban: Fekete Ferinek mutattam meg a várost, a Grote Marktot, elsétáltunk a Schelde partra, és így magyaráztam: itt is jártunk Encsivel, ott ült le a gyerekekkel, ebben a presszóban fagylaltoztunk, s itt ittam a Leffe sört, ami számomra azóta is a világ legjobb söre!

A Präsidenten az idén készülő mozaik kicsit elnagyolt. A kövei aprók, alig látszanak, a színek sem az igaziak. De sose lehet minden tökéletes... Majd a következő... De ettől az évtől kezdve a mozaik szilárd lesz, betonba ágyazom. A naplóm adja a kötőanyagot. Persze, ha belegondolok, én mindig is törekedtem az élményeim megörökítésére. Az első évekből hatalmas diagyüjteményem van. (És ki fogja megnézni? Szabolcsban bízom, hogy egyszer talán kíváncsi lesz rá...) Három és fél éve a hajón készült videóknak az "Egy tengerész naplójából..." címet adom. De ez a napló az igazi!

Délelőtt jött a hír Duisburgba megyünk. Érdekel, és izgalmasnak ígérkezik az út. Vacsorára Dordrechtbe érkeztünk, holland város R'damtól nem messze. Most arra várunk, hogy nyissák a hidat, és elinduljunk a 14-15 órás viziútra a Rajnán, a Ruhr-vidék egyik fellegvárába, Duisburgba... Bár az örömöm nem teljes, mert akik voltak ott, a hatalmas acélgyárban, azt mondják, hogy nagy a hajtás, őrültekháza, és minden. Az áru Saguntónak és Barcelonának szól, ugyanúgy, mint a második utunkon, csak akkor Antwerpen volt a berakó kikötő.

November 8. Maas - Rajna, Duisburg.

DUISBURG

Fantasztikus!

Mintha egy tejesköcsögben hajóznánk... Olyan sűrű a köd a folyón, hogy nem látjuk a hajó orrát. Ez nem túlzás! És teljes sebességgel haladunk, egymás után passzáljuk a "családi" uszályokat (egy család lakik az uszályon, és hajóznak keresztül-kasul Hollandiában, Belgiumban, Németországban) és Franzi, a kormányos, egykedvűen ücsörög, szívja a bagót, issza a kávét, ezt csinálja 6-án este tíztől egyfolytában! Akkor lépett szolgálatba, lehozott egy hajót Dordrechtbe, utána beszállt hozzánk, és visszamegy Duisburgba, ha minden smakkol, akkor de. 9-re érkezünk. Több mint harminc óra egyhuzamban, nem kis teljesítmény! És ezután csak egy-két napnyi pihenő jár. Állítólag igen jól megfizetik őket…

A hajót fantasztikus biztonsággal kormányozza! Egész idő alatt a folyami radar (ez speciális, km-ben mutat mindent, és más funkciói vannak, mint a tengerieknek.) képernyőjére meredt. Hiába nézett volna ki, semmit nem láthatott volna... A köd miatt. Én is figyeltem a képernyőt. Ha híd látszott a képernyőn, akkor felálltam, az ablakhoz léptem, és meresztettem a szemem, mikor látom meg? Volt olyan, hogy a hajó orra már átment a híd alatt, mire megláttam a magasban lévő úttestet. Máskor, talán elbóbiskoltam, vagy csak a figyelmem lankadt, azt vettem észre, hogy a hajó orra felett, kb. 15 méter magasan vonat robog át! Csak a világító vonatablakok látszottak, sejlettek át a tejfehér függönyön.

9-kor ébresztett a barba, hogy öt perc múlva érkezünk. Felmentem, mindenütt sűrű köd, semmit nem látni. Ezután egy éles balkanyar, egy még élesebb jobbkanyar, és bent voltunk a hajógyár udvarán. Előttünk egy viszonylag széles öböl, a vége hosszában megosztva, az egyik fele fedett hangár! Várakozóhelyre kötöttünk, semmi információnk sincs... A rakodás a hangárban lesz. P.-ék a Norsteinnel és a Franciával számtalanszor voltak itt, azt mondják, ez a legjobb hely, mert itt shiftelés nélkül beraknak. Adja Isten!

A kikötésnél egyébként a szakács a főszereplő: mikor a hajó egy méterre van a rakparttól, kiugrik, és ő szedi el a köteleket! Ő is szerzett már gyakorlatot már a Francián... Csak én néztem itt mindenre, mint egy bocika...

ERRŐL KÖNYVET LEHETNE ÍRNI!

Azt hiszem, tudom mi lesz a következő könyv témája. Ma kávénál ötlöttem ki, illetve ugrott be. De! Ennek is valahogy, valami köze van a Zsanhoz: Zsan ötletét egy otthoni néger állami gondozott kislány adta, akit megsajnáltam. Éva, a könyvbeli barátnője az az erdélyi nő, akivel Galacban beszélgettünk, és megsajnáltam.

Most is adott az a nő, akit megsajnáltam. A barba felesége! Nem látom sokat. Alig találkozom vele. De soha nincs olyan érzésem, hogy a felesége lenne. Nincs egy kedves szó köztük, egy villanás, amiből látnám, összetartoznak. Nincs egy cirógatás, egy simogatás, egy titkos kézszorítás. Azt mondaná valaki, régi házasok, minek? Kilenc hónapja vette el. Illetve kilenc hónapja vette meg. Nem láttam egyszer se mosolyogni. Két idegen ember ül az asztalnál egymás mellett, nincs beszédtéma, nincs közös nyelv. Illetve az asszonyka(?) pötyög valamit angolul, de ez édeskevés ahhoz, hogy, mint férj-feleség beszélgethessenek... Az ábra a következő lehet: a parancsnok vett magának egy nőt, aki minden este aláfekszik, kimos rá, takarít. Kész. Ennyi. De ehhez minek feleségül venni? Az asszony nyilván soha nem álmodott jólétbe került az ukrajnai mindennapokból. De kérdés: megéri-e elcserélni egy Aduira, egy mosógépre, egy videóra a mindennapok mosolyát?

Ráadásul szegény a tengert se bírja. Állandóan hányt eddig is, ahogy a szakácsnak mondta, és most a tél jön, a hírhedten viharos Vizcayán végigszenvedheti a legrosszabb időket.

Végül is ez csak egy csak egy téma. Ki tudja, megírom-e? Vagy csak egy epizód lesz egy könyvben! Mindenesetre felírtam magamnak. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, és ez csak a látszat legyen! De: este kilenckor bekopogtam, a rakodás miatt. Az asszony TV-t nézett, a barba komputerezett. Családi életet éltek?

Délután hatalmast aludtam. Az éjszakai őrség után két óra alvás jutott csak, aztán kikötés, és utána már nem tudtam visszafeküdni. Ebédre rántott csirkét csinált. S. Ez köztudottan koleszterinmentes kaja, így jóízűen ettem belőle. Nem úgy a barba. Neki sütni kellett, mert ha rántja a szakács, akkor ő szalmonellás fertőzést kap! Ajjaj! Ezek szerint a "Paniert Mehl"-ben, azaz a prézliben lakozik a rá ártalmas speciális szalmonella, mert reggelikre általában tojást eszik!

Apróságok, bosszúságok: P.-ék a hidat festették belülről. Egyszer lefestették 12.00 és 16.30 között. Akkor a barba azt mondja, ötig fessék le még egyszer! És ha éjjel lesz rakodás, akkor egész éjjel fessék, hogy indulásra kész legyen! De nem rakodnak...

November 9. Csütörtök, Duisburg. A fene egye meg! Írom a Zsant, egy mondat közepénél elhívtak, és fogalmam sincs mit akartam mondani. Nemcsak az, amit akkor írtam, de az egész párbeszéd lényegét elvesztettem. Mert ez egy fontos rész lett volna...! Pont a 300. oldalt (flekket) írom. És hiába töröm az agyamat, nem ugrik be, hogy akartam továbbvinni.

Nem is mondtam: az új kabinom jóval tágasabb. Majdnem megfelelő. De itt sincs egy normális méretű szófa, ahova ledőlhetnék tíz percre. És természetesen ágytakaró sincs, hogy az ágyra lehetne leheveredni, ha csak pár percem van, és dög fáradt vagyok. De van íróasztal, egy kis tárgyalóasztal, vannak fiókjaim, szekrénykéim, bent van a fürdő és a WC, ez mind-mind nagyon fontos. Frizsiderem is van, és napok óta most jöttem rá, hogy már nem kell lemennem a konyhába, ha hideg vizet akarok inni.

A rakodást váratlanul elkezdtük este hatkor. Nyolcra be akarták fejezni, de a kiballasztolás nem ment olyan gyorsan, így elmentek, azzal, hogy holnap reggel 6-ra visszajönnek, mivel a Rajna vize csak 305 centi, és a mi merülésünk 320 lesz, el se tudunk menni... Így egy szabad este, természetesen telefon! Hála Istennek, minden rendben otthon...

Folytatása következik

.

Október 25. Szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárásjelentést vesz a telex. A Biscayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál' Istennek.

Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó...

Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.

Este kimentem, így már valóban voltam Lisszabonban, nemcsak úgy, mint múltkor, hogy kiléptem a kikötőkapun, és vissza... Találtunk egy szupermarketet, ami fél tízig nyitva volt, és márkával fizethettünk. Az más kérdés, hogy 120 helyett 90-ért váltottak. Voltunk egy kis étteremben is, olyan, amilyet Olaszországban is, Spanyolországban is erősen hiányolok. Nem elegáns, hanem kellemes. Ugyanis meggyőződésem, hogy nem az úgynevezett elegáns helyeken érzik az emberek igazán jól magukat. Nincs mitől!

Beszéltem Encsivel. Először komplikáltnak tűnt a dolog, mert nem tudtam, hova telefonáljak, ugyanis ma költöztek. De az új lakásban, ő vette fel a kagylót. Átcuccoltak, csak egy kicsit drágán. Egy pótkocsis kamion kétszer fordult... 100 és 200 ezer közötti számlára számíthatunk. Encsike a Margit körúton alszik ma Szabolccsal, Ninó Kerinél, én meg a hajón... Holnap kapja meg a lakás árát, és holnap fizeti ki az újat. Aztán már csak két-három év, és biztosan minden a helyére kerül... Jó lenne decemberben hazamenni.

Miután visszajöttünk, Cs. S.-el boroztunk, ő rosét vett, én verde brancót. Ő választott jobban. Z.-ből kibukott a paraszt. Ugyanis Frau Riou érdeklődött, mikorra érhetnénk Barcelonába (ez a mániája ennek a csajnak?) és azt találtam mondani, hogy mindenki előbb hazaérhet, ha így megy, mint ő. Minek iszik, aki nem bírja?

Október 26. Csütörtök, Lisszabon. Csúnya esős idő, fáj a lábam az esti mászkálástól.

És akkor mit csinál az okos polgár? Ahelyett, hogy délelőtt pihenne, 9-kor kimegy a hajónak vásárolni a szupermarketbe. Előbb pénzváltás, 100-at adtak a márkáért, tehát tegnap este nem vágtak át nagyon. Cs. S. azt mondta, annyit vásárolunk, hogy kézben könnyedén behozzuk, volt nála két műanyagzsák. Pontosan 200 márkát költöttünk el. Púpozva volt a bevásárlókocsi! Kivittük a kocsit a parkolóba, taxi nincs, kettő is elrobogott, erre úgy döntöttünk, betoljuk a kikötőbe... Hát, mit mondjak...? Enyhe kifejezés az, hogy mindenki megnézett, ránkcsodálkoztak. Egy hölgy, sokáig együtt haladtunk, tíz lépésenként hátrafordult, nézett minket, és motyogott magában. Aluljáróban lépcsőn le-fel, járdán, úttesten, síneken keresztül. A hölgy meg forgott hátra, egyszer majdnem hasra is esett... Betoltuk a hajó mellé, és én visszavittem a kocsit a bevásárlóközpontba, ha még nem fájt volna a lábam.

Vettem S.-nek képeslapot, sört. Bejöttem, erre B. Z. majdnem nekem támad, miért nem mondtam, hogy veszek sört, neki is hozhattam volna. Kedves. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem mondta, amikor kimentem! Kezd nagyon tele lenni a tököm vele!

Fél hatra átálltunk a seixali kikötőbe. Igaza volt a barbának. Mocsok, szénpor, vasérc a rakparton, a vasműből vastagon száll a füst, a szél a hajóra hozza. Hatkor elkezdték a kirakást.

Egész nap lógott valami a levegőben. A Vili marhára durcás. Most este is, kijött leváltani, de a mérhetetlen sértődés ott volt az arcán. Azt mondják a srácok, reggel ki akart menni. A barba közölte, hogy csatlakozik. Vili kötötte az ebet a karóhoz, hogy egyedül megy, ezen összevesztek, és most azóta a barba cseszegeti egész nap. Hurrá, egymással szórakozzanak...

Nem találtam telefont, így hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom, nem tudtam. Pedig ma fizették a lakást...

Október 27. Péntek, Seixal, úton. Ma három hónapja érkeztem a hajóra. Több évnek tűnik. Életemben nem utáltam még hajót úgy, ahogy ezt. Azt hiszem, Wessels hajóra nem jövök többet, legalábbis a tudomány mai állása szerint...

Délre befejezték a kirakást, egykor indultunk. Először úgy volt, hogy Aviles, illetve egy másik északspanyol kikötő, az északra menve útba esett volna, de most Huelva felé megyünk. Cellulózt rakunk be Bordeaux-nak. Ott se voltam még...

Október 28. Szombat, úton, Huleva. Éjfélkor egy telexet találtam a hajónaplóban, miszerint hétfő reggel 08.30-kor kezdik a berakást. Így horgonyra állunk.

Október 29. Vasárnap, Huelva. Már a 230 oldal körül járok. Most elég jól megy. Még elég sok hátravan, de a felén már túl vagyok.

Vacsorára bejöttünk a kikötőbe. Ugyanazon a rakparton állunk, mint múltkor. Vacsora után pedig kimentem Cs. S.-sel a városba. Beszéltem Encsivel, sikeresen lezajlott a költözködés, hála Istennek, jól szurkoltam. Most már végérvényesen Óbudán lakunk, de Encsikére vár még: a telefon, a gáz, a villany elintézése. A jelzálog levétele a Margit körúti lakásról, amit nem tett meg az OTP a sortatarozás kifizetése után, az OTP folyószámla áthelyezése a III. kerületbe. És még csomó szaladgálnivaló. Azt mondta, nem is ír levelet Bordeaux-ba...

Kicsit berúgtam, megittam két sört, egy pohár rosé, egy pohár vörös, egy pohár fehér bort. A sör jó volt, a bor egyik se. Ilyen a szerencsém.

A barbával elintéztem, küldje el a telexet a Marlow-nak, hogy a fizetésem mellé küldjenek egy igazolást is a bankba, hogy munkabér, akkor nem váltják át forintra a felét, Bokros elvtárs akarata szerint…

Október 30. Hétfő, Huelva. Reggel nyolc harminckor kezdtük a berakást.

Délután újabb híreket kaptunk a lobogócseréről. Most az a legfrissebb infó, hogy semmit nem tudunk. Nincs meg a lobogócsere helyszíne, nem valószínű, hogy Bordeaux. B. Z. este táviratot adott fel a Marlow-nak, mindenképen hazamenne Franciaországból. Kezdem megsajnálni... A parancsnok mindenesetre emberségesen áll hozzá.

Este 20.30-kor indultunk.

Október 31. Kedd, spanyol-portugál partok. Másodszor is megjött hivatalosan, hogy Bordeauxban meglesz a lobogócsere. Azóta Z. egyfolytában vigyorog...

Megy a chief is, kocsival. Ezen morog, mert nem szeret vezetni. Milyen ember...? A barba is megy.

Egészen partközelben hajózunk, mert délkeleti 7-8-as idő van. Ilyen közel még sose hajóztam a portugál partok mellett.

November 1. Szerda, portugál-spanyol partok. Semmi különös. megyünk, és mindenki készül haza. Úgy látszik én is. Ugyanis velem csináltatja a Vili a dolgainak egy részét, amit neki kéne az átadás átvételhez. A srácoknak kitalálta a lehető legéletveszélyesebb munkát, a marhája! Be akarja őket küldeni a híd-hidraulika oszlopát takarítani.

1. Minek? 2. Ha a híd leesik a bakokról mi menti meg őket? Állat ez az emberszabású német.

November 2. Csütörtök, Viscaya. Nagyon írom a könyvet. Már közeledik a vége, befejeztem a 23. fejezetet és eddig több mint 260 oldal. Minimum 60 oldal hiányzik még, de lehet, hogy több is. Nem tudom. Mindenesetre a végét, és a törénéseket is tudom.

Tegnap délután telex jött a Marlow-tól, hogy mindkét részről ellenőrizték, (csak nem tudom mit), és nincs igazam. Valószínűleg ez azt akarja jelenteni, hogy nem teszik az átutalás mellé, hogy fizetés.

Megtörtént, amitől féltem. Kifogyott a tinta a printerből. Most hogy írom a leveleimet? Nem tudom kimásolni a naplórészleteket!

November 3. Péntek, Viscaya, Bordeaux. Hajnalban említettem a babának a printergondot, mondta, megpróbál az ügynökkel szereztetni, csak írjam fel a megfelelő adatokat. Nincs sok reményem, de hátha.

Reggel fél hétkor érkezünk, aztán a pilóta viszi fel a hajót La Gironde-on Bordeaux-ig. És ott... Mindenféle jóság. Kirakás, átlobogózás, váltás, berakás, megbolondulás(?)…

Nagyjából igaz. Kikötés 13.30-kor, attól kezdve én vagyok a chief... Rakodás, Germanischer Lloyd regiszterek, bolondokháza. Új captain sehol! Így Jens és Vili is maradnak. Csak nem végleg!? Viszont Encsikével beszéltem. Cs. M. az új gépész. 1974-75 Herend, ő 1.géptiszt, én deck-boy. Hozott levelet, egy csomagot meleg ruhával és vízhatlan nadrágot.

November 4. Szombat, Bordeaux. Csupa jó hír: 9-kor megjött az új barba, az ügynök hozott a printerhez kazettát. Meghozta Enikő levelét, és átadta Apa vaskos két borítékját is. Ezek elolvasása menetre marad... Csak este 6-kor indulunk.

Az új parancsnok, olyan mittudoménhányévesnek látszik. Lehet negyven, de lehet ötvenöt is. A feleségével jött. Jens szerint állandóan viszi magával hajóra. Hát ide hozta.

Katalógusfeleség... Ez úgy működik, hogy a katalógusból kiválasztja, kipróbálja, ha megtetszik, viheti. A filippin csaj 2500 márka, a kínai 3000, az ukrán 3500, a lengyel-magyar: 4000. Ez a csaj ukrán... Hm. Jópofa...

LOBOGÓCSERE

Ma reggel minden együtt van a lobogócseréhez. A szükséges pénzügyi manővereket végrehajtotta a tulajdonos a Wessels River Liner GmbH, a Haren Ems-ben működő német hajózási vállalat. A komáromi hajógyárban épült PRÄSIDENT hajója után járó adóvisszatérítést elkönyvelték, így a hajót kivonják a német fennhatóság, és legfőképpen adótörvények alól.

A német törvények szerint idegen állampolgár csak a végzettségénél egy fokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhat (hajón így van, máshol nem tudom...). Az én esetemben ez azt jelenti, hogy második tisztként hajóztam be. Most szükségtelen a német első tiszt, így hazamegy Mr. Wilhelm Lampen.

A hajót továbbra is a Germanischer Lloydnál regisztrálják, azaz, ez a patinás cég felügyeli műszakilag. Ezért a képviselője megjelent, mindent, de mindent leellenőrzött, és kiállítják a ciprusi okmányokat. A hajó neve alatt lefestettük a német anyakikötő nevét, s a tengerkék alapra felkerült: LIMASSOL. Ma reggel már a ciprusi lobogót lengette a szél a lobogórúdon.

Ezzel kikerült a hajó a német fennhatóság alól, és ezentúl a ciprusi törvényeknek, előírásoknak kell, hogy megfeleljen. A biztonságtechnikai berendezésekben a kötelező kódszámokat átírták ciprusira. Így az INMARSAT számot a telex computerben is ciprusira (43-al kezdődik, míg a német 42-vel) változtatták, az eddigi DQNA hívójelet P3NV6-ra változott, az EPIRB bóját - amelyik veszély esetén a pozíciónkat sugározza - is átprogramozták, most már a ciprusi hajóazonosító alapján keresnének, ha bajba jutnánk.

És én vagyok a hajó első tisztje, bár ez nem nagy boldogság, mert több munkával jár, de ugyanannyi pénzzel.

Alig telt el pár óra, máris nagy változások vannak készülőben. Az új barba saját ízlésének megfelelően alakítja át a hajót...

November 5. Vasárnap, Vizcaya. Egész délután a hidat takarítottam. Délelőtt a barba is. Ja, Hindrichs a neve. Ki fogom festeni, a délutáni őrségek alatt (nem a barbát, hanem a hidat). Ez nem gond, gyorsabban megy az idő, ha dolgozom. A gond ott kezdődik, hogy ő is, meg az asszony is otthagyták nekem a koszos bögréiket. Ma elmostam, holnap már nem, tisztiszolgát hozzanak magukkal...

Jó 7-es időben megyünk, szerencsére hátulról kapjuk.

Az éjszakai őrség alatt a Zsant javítottam (a könyv amit írtam akkoriban, de nem jelent meg – beszúrás 2010). Illetve nem is javítottam, hanem erre a szövegszerkesztőre dolgoztam át, nagy munka, nem részletezem.

Éjszaka fáztam, 9 fokra hűlt le a levegő két nap alatt 24-ről! Juj!

Folytatása következik

.

Október 21. Szombat, Fos sur Mer, Lions öböl. Tizenegykor indultunk.

Háromnegyed négykor összeomlott minden a hídon. Az összes távközlési berendezés, a GPS, a kormány bemondták az unalmast, így lelassítottunk, majdnem 3 csomós sebességgel mentünk. Egészen este hétig kerestük a hibát. Én közben legalább háromszor rúgtam le a küszöböt, s közelről tanulmányoztam a csillagokat. Még vacsora előtt a barba azt mondta, ha nem lesz meg, akkor visszafordulunk. De meggondolta magát, hétkor gyorsított, s megyünk Lisszabon felé, s ha kell, bemegyünk Gibraltárba, vagy akárhova is útközben. Aranyos... Ketten maradtak a matrózok, most hatóráznak felváltva, a kormányszektorban kormányoznak a hidegkormánnyal. Milyen szépen hangzik az előző mondat!

Szegény Vili! Valószínűleg bele fog bolondulni, hogy megjött a festék a hajóra, és erre egy ember elmegy, a másik kettő pedig semmit nem dolgozik napközben, mert állandóan kormányoznak. És a gyönyörű, festésre alkalmas napok egymás után röpülnek. Bár már ő röpülne a francba, a parancsnokkal együtt.

Október 22. Vasárnap, spanyol partok. Partközelben haladunk, kézi kormányzással, radarnavigációval, hagyományos módon, és ez még érdekes is! Bár azt hiszem, a kézi kormányzás a srácoknak nem túl izgalmas...

Most el kéne dönteni, hogy ki az okos a hajón. B. Z. szerint ő. De a jelentését, a történtekről én tettem át angolra…

Délután majdnem térdreestem, és úgy kellett volna a barba kacsóit csókolgatni a meghatottságtól. Közölte volt ugyanis, hogy Mr. Kremerst tájékoztatta, miszerint alkalmasnak tart arra, hogy ellássam az első tiszti munkakört. Fantasztikus, hogy milyen jó hozzám…

Z. viszont forr a dühtől miatta. Egész délután cseszegette, hogy mit írt a jelentésben. Hogy miért ezt írta, miért nem azt? Hogy ez így, az meg úgy. Z. amiatt panaszkodik, hogy nem tud rendesen tárgyalni. Vagy fenyegetőzik, vagy gúnyolódik. Biztosan így van, hisz ez az, ami miatt én is gyűlölöm.

Az hogy a Vili megint tönkretette a GPS-be bevitt adataimat, már szót se érdemel... Ezt ellensúlyozni látszik, hogy a rádióját felhozta a hídra, közös használatra, amíg a hajóé üzemen kívül van.

Encsike, mennyire haladtál a csomagolással? Te magad se tudhatod, hogy mire vállalkoztál! Biztos vagy benne, hogy be tudod fejezni úgy, hogy szerdán elköltözhess? Akkor már buzgón szortiznod kell a holmikat. Ügye nem sok, "egyszer jó lesz valamire" címkéjű holmit viszel magaddal. Csak az én cuccaimra vigyázz. Az lenne az igazi, ha egy helyre pakolnád, és ha hazamegyek, akkor én csomagolnám ki, találnék helyet nekik. De nem. Mégsem jó az ötlet, mert ha engem megvársz, akkor mire hazamegyek, minden lik belakott lesz a lakásban, és semmi hely nem marad nekem!

Október 23. Hétfő, spanyol partok, Alborán - tenger. Egy telex jött, melyben hivatalosan közölték, hogy a lobogócsere november elején lesz. Megy a barba és a Vili haza, együtt szállnak be a M/V Potosira. A barba azt feltételezi, hogy a G. száll be bosunnak, mivel van német munkavállalásija, vízuma, stb. Fel sem merül benne, hogy mereven elzárkózik egy ilyen lehetőség elől.

Vajon Encsike mennyire haladt ma a csomagolással? Végre valahára felhasználhatja az évek óta, mit évek, évtizedek óta halmozott dobozt, zsákot, kosarat, edényeket, amelyek egyedüli rendeltetése: "majd ha költözünk, akkor jó lesz!" volt. Csak simán menjen minden! Remélem, a srácok segítenek. Nem is remélem, biztos vagyok benne...

Október 24. Kedd, Alborán-tenger, Trafalgár öböl. Ma három hónapja indultam otthonról. Tehát három hónapja kezdtem el a naplót írni. Úristen, de messze van! Reggel Szarvas és este Hamburg! Szarvason sokkal, de sokkal jobban éreztem magam, mint Hamburgban.

Ma anyanapot vett ki Encsike, hogy készüljön a költözködésre. Adja a Jóisten, hogy simán menjen minden! Kíváncsi lennék, hogy milyen rumli van a Margit körúton?

KORSZAKOK - KÖLTÖZKÖDÉSEK

Tegnap belegondoltam: mikor találkozom megint Bohusékkal, Vámosiékkal? Nem kell a házmester uraskodását látni, és elviselni. Úgy jöttem el otthonról, hogy nem tudtam: az életemben lezárult megint egy szakasz. A Margit körúti. Ugyanis én így osztom szakaszokra az életem, költözködések szerint.

Az első: 1957-ig, a pestlőrinci, a boldog gyermekkor, a gondtalanság, a felhőtlen ötvenes évek! Maca néni, Sándor bácsi, a hatalmas kert. Igaz, az utolsó két év már nem olyan boldog, mint 54-ig, mert jött Székely Kálmán, a mostohaapám. De az utolsó három év nehézségeit egy barátság ellensúlyozta, Kistibivel, akit azóta elvesztettem, állítólag külföldön él... Neki köszönhetem életem első (időrendben) nagy "szerelmét" a Vasast. Sajnos a Vasas volt az, amelyik cserbenhagyott. Ez a szakasz kilenc év volt az életemből.

A második: 1957-1966 Nagyszékely. A boldog kamaszkor. Valóban boldog volt, annak ellenére, hogy már felfogtam Édesanya gondjait. De Nagyszékely egy hatalmas játszótér volt. A felfedezésre váró ismeretlen világ vette körül, és én meg is ismertem, a fákat, a virágokat, a növényeket, madarakat. Bebarangoltam a környékét. Diót szedtem a Piroskert fölötti domboldalban. A Kisszékelyi úton eperlevelet a selyemhernyóknak, 5 forintot kaptam egy zsákért, és ráment az egész napom, míg megszedtem. A Macskavölgybe jártam szánkózni. A Hidegvölgyben egyszer majdnem meghaltam, amikor egy lovaskocsi elé rohantam a biciklimmel Pincehelyre menet. Nagyszékelyből érettségiztem, mert az utolsó négy év inkább Dombóvárhoz köt, ott voltam kollégista. Ott ismertem meg Apát. Onnan írtam a levelet a rádióhoz, amiben jelentkeztem. A gimi most Illyés Gyula gimnázium, az én időmben Gőgös Ignácról a hős tamási kommunistáról volt elnevezve. Egy vigasz a szeretett Dombóvár javára: ott nem élt egy hős kommunista se, akiről gimit lehetett elnevezni. Ez az időszak is kilenc év.

A harmadik: 1967-1976. Ez is kilenc év, többé-kevésbé. Csehi, Újireg, Kisnyárád, Pécs, Kisnyárád az állomásai. Elvégeztem a felsőfokú technikumot Fertődön, hogy egy életre megutáljam a mezőgazdaságot. Nagyüzemileg csinálni... Katona voltam. Újiregre egy rövid szerelem emlékeztet. Mari. Már nem is tudom a vezetéknevét… Pécsre egy rövid, három hónapos rosszemlékű házasság. Az utolsó három év a tengerészkedésem első három éve.

A negyedik: 1976-1995. Nekem tizenkilenc, de egy híján húsz év! A Margit körúti évek. Kezdődött 1976 május 13-án amikor megismertem Encsikét, akit a Felszabadító Mozgalmakkal traktáltam (mert én így tudtam udvarolni!). Meg a nagyénémnek. Köszönöm is, azóta minden évben, augusztus 12-én, amikor is összeházasodtunk, és azóta boldogan élünk... Ekkor költöztem a Mártírok útja 41-be. Mennyi minden történt! Megszületett Ninóka, kiraktuk a társbérlőket. Elvégeztem a Hajózási Főiskolát. Poázra jártunk Muával, autójával, kormányával, kerekével matikázni, Ninó sajátos nyelvezete szerint. Encsike úton volt a Tatán. Ezután Szabolcs jött, Berci nagypapa elment, de az utolsó Orosz unokát megvárta. Öt év kihagyás a hajózásban, egy féléves lumbágó miatt. Elvégeztem a SZÁMALK Rendszerszervezői szakát. Hülyére dolgoztam magam a Központban, úgy éreztem, ha tovább csinálom a számítástechnikát, belebolondulok. Fanatikusan csináltam, nem tudtam kikapcsolni, hazahoztam a problémákat, a családi élet rovására ment volna a komputerezés. Ezért a diploma után visszajöttem hajózni. Azt mondtuk, azért szállok újra tengerre, hogy többet lehessünk együtt a családdal. De előtte az utolsó lakásfelújítás. Azóta egyfolytában hajózom. A gyerekek nőttek, hozzánőttek a Mártírok útjához, ami 1990-től újra Margit körút. A mi házunkra került vissza először a régi, patinás név, bár a Mártírokkal se volt semmi bajom. Nagyjából tudtuk, hogy addig lakunk itt, amíg Nagymama él. Tavaly meghalt, a karácsonyt már nem érte meg. Szegény Gyigyike (az édesanyám) se élte túl sokkal, ő januárban ment el, az idén. Egyikük temetésén se voltam otthon. És most, ha hazamegyek, nem a megszokott, szeretett, margit körúti lakásba megyek vissza. Sajnálom. Az eddigi életem leghosszabb és egyben legszebb szakasza fűződik hozzá. Itt találtam magamnak megbízható társat, itt találtam meg a boldogságot, Encsikének köszönhetően. Itt lettem büszke apa. Itt nőtt fel a nagyobbik fiam. Szép volt. És remélem, a következő időszak is szép lesz, s boldog, és hosszabb, mint ez volt...

Visszaolvastam, amit írtam, és azt hiszem, hogy jól írtam le mindent. Ami a legjobb, hogy én mindig, mindenben igyekszem a jót megtalálni. Mindenről azt írtam, ami szép volt. Valóban. Nekem az volt, és ez az igazán jó. Mennyivel boldogabbnak érzem magam, mint az, aki úgy érzi, az élete az elszalasztott lehetőségek sorozata...

A 216 oldalnál tartok. A 20. fejezetet kezdtem el hajnalban. Nem tudom mit mondjak. Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Bár azt mondják, ha az ember (az író úr) úgy érzi, nem jó amit ír, akkor legjobb az egészet abbahagyni. Így hát én folytatom. Mert azért úgy érzem, hogy ez nem rossz!

Nagyon morgolódik a két matróz, P. és J. Hogy velük ki van szúrva. Mert kézzel kell tekerni, ráadásul hogy teljes legyen a kiszúrás, most még lassított is a barba.

A lassítás a tulajdonos részéről egy üzleti húzás, egy trükk. A hajóbérlő pénzén javíttatják meg a hibát. Illetve: ha nem érkezünk meg holnap 15.00-ra, akkor csak holnapután délután tudunk bemenni a nappali dagállyal. Tehát késünk. Este, 19-20 óra körül érkezünk. Ekkor a komáromi szerelők beszállnak, megjavítják a hibát, és mi másnap mehetünk, mintha mi sem történt volna. Ellenkező esetben, a barbának ki kell jelenteni, nem tudunk bemenni a kikötőbe, a hajót kiveszik a bérletből a javítás idejére, tehát egy napi bérleti díjtól a tulajdonos elesik. Ki van ez találva kérem!

Z. szerint a barba vinni akarja a G.-t, és P.-t magával a következő hajójára. Csodálkozom. Azok után, amiket mondott, érthetetlen. Fogalmuk sincs, hogy mennyire utáljuk őket. Fantasztikus, hogy mennyire önteltek, mennyire nem ismerik saját magukat. Mennyire nem ismernek másokat. Mennyire nem ismerik a személyzet véleményét magukról…

Nagyon élvezem, hogy piac mellé költözünk! Milyen jókat fogok vásárolni! És főzni… Imádok a családnak ebédet készíteni. Encsinek, mert a dögfársztó robot közben lerogyhat az asztalhoz, és finomat ehet. Ninónak, és Szabolcsnak, mert szeretik, amit főzök (az asszony is szereti!). És magamnak is, de csak magamnak nem főznék… Az újlaki környék is van olyan jó környék, mint a Margit körút. Mi történt velem, öregszem...? Ugyanis érdekel az is, hogy milyen messze van az orvosi rendelő! Encsikének a tanítás szempontjából kb. tíz percet jelent, mert kimarad a hatos villamos, és egy HÉV megállóval közelebb lett Kaszás! Ninókámnak rosszabb, mert neki most egy átszállással meghosszabbodott az út az angyalföldi iskolába, de ilyen a nagyfiúsors, róla legfeljebb azt jegyzik meg, hogy:

- Ó, ő már nagyfiú! - ami igaz is, de jobb lenne, ha nem kellene olyan nagyot kerülnie a suliig! Igaz-e fiam?

Szabolcsnak csak egy kicsit lesz messzebb. Ő meg:

- Ó, ő még fiatal, bírja a strapát! - ami igaz is, de dühítő tud lenni, hogy azért mert valaki fiatal, a hátrányos helyzethez jó képet kell vágnia! Igaz-e fiam?

Este a telexen üzenetet küldtem Encsikének.

Vacsora után a fax ürügyén kikérdezett a barba az otthoni lakásviszonyokról, és csodálkozott, hogy milyen drágák a lakások. Hogy jutnak a fiatalok lakáshoz, kérdezte, de erre hogy tudtam volna válaszolni?

Folytatása következik

.

Nagyszékely István:

A másik holnap

Mottó:

"És nemzetközivé lesz holnapra a világ"
(Internacionálé)

 

Ma indulok haza a hajómról. Letelt a szerződésem.
A hajó neve: Isartal, az Isar völgye a jelentése.
Antiguai lobogó alatt hajózik.
Az antiguai regiszteri jogokat egy német vállalkozás bérli, ezért az anyakikötő német, Haren Ems.
A hajó tulajdonosa egy német vállalkozói csoport.
Ők kiadják a hajót időbérletbe.
A bérlő egy angol cég, a Gearbulk Ltd. UK.
A hajóbérlő cég egy norvég befektető csoport tulajdona.
A Gearbulk a hajót főleg cellulóz szállításra alkalmazza.
A cellulózt a cég nagy hajói hozzák Dél Amerikából Vlissingenbe, Hollandiába, ahol szétosztják.
Az áru egy chilei cég tulajdona.
Ma két hivatalos látogató jött a hajóra.
Egy kínai férfi, aki a Chiléből érkezett, és az áru útját kíséri végig, mindenütt fotókat készít.
Vlissingenből Skóciába megy, ahol a chilei cégnek papírgyára van.
A másik látogató a Germanischer Lloyd holland képviselője, egy belga hölgy, aki a hajó papírjait újítja meg.
Ezt nem várom meg, mert indul a kocsi a reptérre.
A hajó személyzeti ügyeit a tulajdonos kiadta egy ciprusi cégnek, a Marlow Navigationnak.
Én velük állok szerződésben.
A fizetésemet a Marcrew, a Marlow németországi leányvállalata bérszámfejti.
A tiszti képesítésem és több más bizonyítványom lengyel.
Ezen kívül van antiguai, ciprusi és bahamai parancsnoki okmányom is, és német tengerészkönyvem.
A kocsit, ami a reptérre visz a Marlow hollandiai leányvállalatának, a Seaserve-nek az alkalmazottja vezeti, aki portugál.
A hajón hatan voltunk, rajtam kívül:
A német parancsnok.
A lengyel szakács.
Az orosz gépész.
Egy zöldfoki-szigeteki matróz.
Egy ghánai matróz.
Pár óra múlva otthon leszek.

 Október 13. Péntek, Barcelona, horgonyon. Megint csak a programomat bővítettem. Tetszik.

Ez őrület, ilyen nincs! Lefújva Barcelona, délelőtt Frau Riou egy mókás telexet küldött, miszerint péntek 13-a van, legjobb, ha itt állunk. Vicces némber!

Így most egy hétvége itt Barcelona előtt. B. Z. kezd meghibbanni, tegnap majdnem szétverte az asztalt, úgy begurult. Menne haza szegény feje, de egyre távolabbi. Ilyen az élet. Ami miatt ő dühöng, annak én szívemből örülök. Jobb itt állni, mint bárhol kikötőben a berakással, kirakással foglalkozni, lábat fájdítani!

$###LEAD_END###$

Délután ötkor elindultunk Gibraltár felé... Van tizenöt tonna gázolajunk, ez 3 napra elég teljes sebességgel, - Gibraltár 2 nap 19 óra -, de félerővel 6 napra való. No comment!

Október 14. Szombat, spanyol partok. Lassú menetben haladunk Gibraltár felé. Hétfő reggel 9-re érünk oda. Azért, mert a boltok akkor nyitnak...

J. C. parancsnok úrnak sikerült újra belopni magát a szívembe, és újra módjában állt bizonyítani, milyen magasabbrendűen művelt német. Történt délután a következő:

Szolgálatban vagyok, feljött a hídra beszélgetni egy kicsit, és egy magyar nyelvű újságot látva, elmondta véleményét a magyar nyelvről.

Pro primo: a magyar nyelv ugyanolyan, mint a török. Ez egyáltalán nem lenne sértő, sőt, hisz évezredekig élt a magyarság török nyelvi környezetben, nyilván igen sok szavunk van, amit átvettünk. De ő ezt a sok ö-re, ő-re, ü-re, ű-re alapozza. Természetesen ilyen alapon a német nyelv is a törökhöz hasonlít.

Pro secundo: szerinte a magyar nyelv úgy alakult ki, hogy több nyelvből találomra kiszedtek egy csomó szót egy hatalmas edénybe, abba belevizeltek, összerázták, leöntötték a levét, ami benne maradt az a magyar nyelv.

Pro tercio: ő pedig egy nagyműveltségű német. Ezek után mit lehet mondani róla? Ha dicsérni akarnám, akkor azt, hogy maximálisan primitív, buta, gőgös, sötét fasz.

Október 15. Vasárnap, spanyol partok. Nem történt semmi. Sütött a nap, olajtenger! Sok vitorlás, pecáscsónak, jacht, és egy kis TV nézés. Slussz! Kell az ilyen nap is...

Október 16. Hétfő, Alborán-tenger, Gibraltár. Nem gondoltam, hogy eljutok valaha Gibraltárba. Olajozni jöttünk.

Reggel 9-kor, az előre eltervezett időben manőver, most bent vagyunk. E röpke pár perc alatt kiderült, hogy:

- Fos sur Mer-be megyünk, Lisszabonban rakunk ki.

- Avilesbe megyünk, északon rakunk ki.

- Figueras de Fozba megyünk, nem tudni hol rakunk ki...

Sajnos kimenetelről szó sem lehetett. Ez a parancsnok kiváltsága. Semmi különös, csak az érdekesség miatt lett volna jó kimenni...

Délután négykor a tudomány jelenlegi állása szerint Fos sur Mer felé hajózunk, ott acéltekercseket rakunk be Seixal részére, ami egy móló, egy daru, és nagy semmi Lisszabon közelében.

A barba szerint mindössze négy óra szükséges a gyárnak, hogy berakja a hajót (hiszi a piszi!). Elmegyünk Lisszabon mellé, és ott hat óra alatt kiraknak. Aztán megyünk fel északra, lobogócserélni, főnökséghazaküldeni, végre!

Sok minden bizonytalan a hajózásban, de egy igazán biztos. Most nem lesz alkalmunk olyan kirándulást tenni, mint a Kőrösről: Fos - Arles - Avignon. Csuda szép volt…!

Október 17. Kedd, Alborán-tenger. Neptunus isten eddig kegyes volt hozzánk. Amióta megérkeztünk Rouenba, nem volt rossz idő, nem mozgott a hajó, itt a Földközi-tengeren pedig kimondottan kellemes. Az Adrián végig, és a spanyol partok mentén olajtengeren hajóztunk. Ma éjszakára 8-9-es időt jósolnak a gibraltári szorosra, és az Alborán-tenger nyugati felére. Már elhagytuk, de azért most 6-7-es szélben hajózunk. Nemsokára befordulok Cabo de Gatánál, és akkor elhagyjuk a viharos részt!

Szerdán késő éjszaka érkezhetünk, remélem, tudjuk még fogni a spanyol televíziót, a Reál Madrid - Fradi meccs miatt! Régen mondtam ilyet: hajrá Fradi! Sőt Fradikaaaaaa!

Ha nem lenne ez a komputer, azt hiszem, az unalom megölne. Így aztán nincs időm unatkozni. Írom a naplóm, a könyvet, két programot is csinálok, néha-néha fejlesztgetem őket. A hajózási egészen használható, a másik meg egy receptnyilvántartó program. Mert én nagyon szeretek ilyen receptes dolgokkal foglalkozni…

Az őrségben délutánonként olvasok, hacsak tehetem. Most egy Ken Follet könyvet. Amióta megírtam az Atlantic Start, és most írom a Zsant, más szemmel olvasok. Figyelem, milyen megoldásokat alkalmaz az író, hogy "csinál meg" bizonyos részeket. Érdekes, hogy sokszor hasonlítom magamhoz. Ezt meg tudnám-e jobban írni. Néha valóban úgy érzem, hogy sokkal jobban, most is, Ken Follet könyvét olvasva. De sajnos legtöbbször arra lyukadok ki, hogy nem…

Most viszonylag megy az írás. Nagyon-nagyon sokat kínlódom ezzel a könyvvel. Néha teljesen leállok, néha megy. Most éppen olyan periódusban vagyok, hogy gond nélkül írom. De lassan alakul. Nagyon lassan. Még csak 185 oldalt írtam, pedig két hónapja kezdtem el. Az Atlanticot rövidebb idő alatt írtam meg. Igaz, ennél a könyvnél jóval kevesebb lesz az utómunka, mert ezt javítom is, többször is.

Több mint négy hónapja nem dohányzom. Ez most azért jutott eszembe, mert nagyon hiányzott az elmúlt napokban.

Este Sz. P. megkérdezte, úgy általában, mit jelent a volare szó (olasz, repülni)? Erre természetesen B. Z. magához ragadta a szót, és szakszerű magyarázatot adott:

Azt jelenti, hogy repülni. Ez olyan ige, amelyik -ni-re végződik, mint tudjuk, ilyen sok van, írni, olvasni, stb. stb. A volare szóban a -re azt jelenti, hogy -ni. A parlare szóban is hasonlóképpen. De az -e, -i, -ano, végződésű szavak mind-mind igék. És még ő oktatott ki olaszból! Azt hiszem, nem megfelelő szó rá az, hogy beképzelt. Én nem találok szavakat erre. A tudálékos, buta enyhe kifejezés. Egyszerűen szörnyű!

Október 18. Szerda, spanyol partok. Ma hajnalban viszont 12 oldal sikerült írnom. Most, mintha megint kezdene alakulni. Hát, meglátjuk...

Késő este, kora hajnalban érkezhetünk. Csütörtök 06.00-ra ígérték a kezdést, és 13.00-ra a befejezést.

De...!

Délután kettőkor jött egy telex, miszerint álljunk horgonyra, és várakozzunk nyugodtan, mert a gyár információja szerint húszadika, azaz péntek előtt nem lesz üres rakpart! Ha-ha-ha!

És ki biztos abban, hogy pénteken kikötünk? S ha nem, akkor szombat-vasárnap mi a helyzet?

Tanulság: nemcsak a chiefnek nem szabad hinni rakomány és út ügyben, hanem a barbának se!

Kávénál lejöttem a szalonba, hogy én mondhassam el a "jó" hírt, és lássam, hogy B. Z. mennyire felkapja a vizet. De jól tűrtőztette magát. Hiába, legszebb öröm a káröröm.

A barba vacsora után jól leszúrt, hogy elmondtam, mi jött a telexben. A szokásos érvek: hivatali tikok, meg ez rádióállomás, meg posta, meg minden. Alapjában véve igaza van, ezért nem háborodom fel. Csak az indítéka gyerekes. Ő akarta vacsora közben a Z.-nek a szokásos humorral bejelenteni, hogy van egy jó és rossz híre. Erre Z. közölte, hogy tudja, és a kérdésére, hogy tőlem. Szóval az indíték, hogy elrontottam a játékát...

Október 19. Csütörtök, Fos sur Mer. Hajnali egy órakor álltunk horgonyra.

Az este nem aludtam. Lefeküdtem fél hétkor, és háromnegyed nyolckor felébredtem, utána alvás nyista...

Este hétre kikötöttek. Azt hittem, azonnal nekünk esnek, de nem, holnap délután, vagy szombaton délelőtt kezdik el a berakást.

Október 20. Péntek, Fos sur Mer. Tegnap este elfelejtettem telefonálni. Illetve azt mondtam, úgysem találok fülkét, meg kell várni a reggelt, amíg munkások jönnek. A hajótól 150 méterre találtam reggel!

P. és G. orvoshoz mentek. G. ráejtette a hüvelykujjára a lánckamra fedelét. Természetesen nem akart kimenni orvoshoz, mert úgymond, nincs eltörve. De el van! Most mi lesz? Megy haza? P. szerint most gipszelik. Jó neki!

Holnap reggel tízkor hagyja el a hajót. Délután bejött a shipper, és közölte semmi esetre se kezdhetjük el a berakást hétfő reggelnél előbb. Ebből ugye logikusan következik, hogy este kilenckor itt voltak, hogy kezdhetünk...

ELKÖLTÖZIK AZ ASSZONY

Hétkor felhívtam a családot. Ninó, aki már úgy-ahogy, önálló életet kezd élni - legnagyobb örömömre - koncerten, Encsi sincs otthon, a kisebbik, talpraesett fiam vette fel, és vállalta a hívást! Még jó. Azt mondja, Encsi lakógyűlésen van, az xy. utcában, ahol lakást vettünk! Megszólalni se tudtam! Hogy? Mi?

Hát eladtuk a lakást, vettünk egyet, mondja, de hozzáteszi nagy óvatosan, ha jól tudja a dolgokat. Beszélgettünk iskoláról, kihasználva a minimum 3 percet, aztán búcsúztam. Mondanom se kell, hogy alig tudtam kivárni a 23.00 órát, mert ezt az időpontot üzentem, hogy újra jelentkezem.

Encsikével pontosan 30 percet beszéltünk. Szegény feje! Borzasztóan ideges. El is hiszem. Az egész lakáseladás, lakásvásárlás terhe, felelőssége rajta, és akkor mindenki ijesztgeti - még ha joggal is! - hogy semmi garancia arra, hogy a lakást, amit megveszünk már nem adta el a tulajdonos. A tulajdoni lapok kiadása ezt megengedi, és állítólag mindennaposak a visszaélések. Szegény asszonyka, aki amúgy is olyan aggódó - és milyen jól ellensúlyoz engem! - nehezen hoz súlyos elhatározásokat, nehezen vág bele új dolgokba, nehezen változtat, most egy hét alatt kellett megfelelő lakást keresni, és lebonyolítani a kapcsolódó tennivalókat. Ráadásul mindkét fél, a mi lakásunk vevője, és az új lakásunk eladójának eleget tenni a szerződésben, de úgy, hogy mi ne szenvedjünk hátrányt! Fantasztikus, mit tett ebben a rövid időszakban. Én meg itt ülök a babéraimon, és nem tudok segíteni, nem tudok támogatást adni. De azt hiszem, az se kevés, hogy a fizetésem megy haza!

És mindezt úgy csinálja az asszonyka, hogy napok óta nem alszik az idegfeszültség miatt. Szegény, azt mondta, nehogy hajléktalanok legyünk! De azt hiszem, erre nincs nagy esélyünk, hisz az új lakásunk tulajdonosa megengedi, hogy előbb beköltözzünk! És a ház lakói szerint rendes ember. Adja a Jóisten, hogy minden simán menjen. Csak és kizárólag Encsike miatt kívánom. Ő megérdemelné. Ő olyan, hogy azt nem lehet leírni... Csodálatos feleség, a legjobb anya, még akkor is, ha ezek elpufogtatott közhelyek. Biztos vagyok benne, hogy igazam van. Tudom, nem sok tengerésznek adatik meg, hogy amikor a többiek panaszkodnak a feleségre, én mosolyoghatok!

Nagyon akarom, hogy minden rendben menjen, és várom az értesítést, hogy beköltöztek. Egyébként ez a költözés is. Azt mondja, nem kér segítséget senkitől... Hogy képzeli, hogy két nap alatt becsomagol mindent, és egy nap alatt elköltözik? Hiszen az új lakásban a negyedikre fel kell mindent kézben cipelni, mert a liftet ilyen célra nem lehet használni, mert rettentő picike, Encsike szerint másfél személyes. Szegény, elsírja majd magát, ha a pincére sor kerül. Hisz annyi kacat, és lim-lom van ott, amit nem használunk, tehát nem is kell! Szóval aggódva várom a híreket, amik nem jönnek, mert nem is jöhetnek. Szerdán, és csütörtökön megbolondulok!

Azt kellet volna mondanom, hogy ha elköltöztek, akkor adjon fel egy telexet a M. Pistán keresztül. De ennyi agyam nem volt.

Mondtam a telefonba, apának küldök csak levelet, de megtehetem ezek után, hogy az Asszonyka ne kapjon? Mikor azt mondta, hogy olyan jó olvasni? Így hajnali három és négy között befejeztem, kinyomtattam, és eljuttattam Gézának, vigye haza, és hívja fel őket, Ninó majd elmegy érte.

Folytatása következik

Október 1. vasárnap, tunéziai partok. Az a helyzet, hogy ezt még tegnapra kellene írnom, mert akkor történt, hogy este arra ébredtem, hogy a barba a szalonban üvölt. Valószínűleg a túlórák miatt volt. Ugyanis a Vili, lecsalt a srácoknak egyszer 6 és egyszer 6,5-öt. Reggel meg kell érdeklődni, mi volt.

Szicília partjai. A barba rátett a fordulatra, így talán szerda este megérkezhetünk, és talán bevihetnek. És akkor megvan a szabad esténk!

Este nem tudtam aludni, olyan meleg volt, egyrészt, másrészt Graves: Claudius az isten c. könyvét nem tudtam letenni, s amikor letettem, nem álmosodtam el, élénken megmozgatta a fantáziámat...

Október 2. Hétfő, Szicília partjai. Megkerültük Szicília csücskét, irány az Adria! 90-ben voltam utoljára Triesztben!

Október 3. Kedd, Otrantó, Adria

BLOKÁD AZ ADRIÁN

A hajnali őrség nem volt unalmas! Nem írtam, mert közeledtünk a csizma sarkához, és mindenféle NATO őrhajó cirkált.

Engem a Watchman-85, egy 120/60/85, szőke női hang faggatott ki, mindenféle útirányról, rakományról, az ilyenkor szokásos adatokról, stb. Később újra hívott, mert a Trieszti érkezést nem erősítették meg. Az ügynök telefonszámát megadtam, de ők nyilván nem hívták fel. Később egy NATO helikopter is felhívott, amíg körözött fölöttünk, és az ügynök magántelefonszámát kérte. Hát azzal nem szolgálhattunk. Így megadott egy "boarding party" pozíciót és időpontot, ahol be fognak szállni, és ellenőrizni fogják az okmányokat. Ennek reggel hatkor kellene lenni, és 28 mérföldre, keletre. Ez minimum két óra veszteséget jelentene. Ebbe a barba nem ment bele, így most várjuk, amíg egy újabb pozíciót adnak.

Őrzik a jugó partokat! Az egész Adriát lezárták, nem tud egy hajó sem átslisszolni úgy, hogy kikerülje a NATO ellenőrzést. Ez jó! Az nem, hogy másfél órán keresztül NATO hadifogoly voltam! Fél hétkor érkeztünk a kijelölt pozícióba, és átszállt hét marcona alak. Mindenkinek előre kellett mennie a próvára (hajóorr). Ez a mindenki a szakács, két matróz, és én. A fed. mester kísérte őket mindenfelé. Pk, 1. tiszt a hídon, kápó a pincében. Minket ketten őriztek, állig felfegyverzett marcona (vagy legalábbis állatira szeretett volna annak látszani az egyik kölyök, volt vagy tizenkilenc éves) katona. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: géppisztoly, gázspray, pisztoly, golyóálló mellény, gázálarc, bár arra nem volt szükség, mindenki disztingváltan viselkedett. Nekem a pihenőm rovására ment a dolog, a többieknek munkaidejük rovására, így különösebben nem izgatták magukat.

Horgonyra állunk holnap este, reggel 6-kor kötünk ki. Cs. S. lesz az új szakács, 06.30-kor érkezik. Nem ismerem, meglátjuk!

A barba 15.45-kor jött fel leváltani, és egészen 16.35-ig beszélgettünk...

Október 4. Szerda, Adria, Trieszt Hajnalban írtam a könyvet.

Délelőtt azzal fogadtak, hogy este bevisznek. A barba leadott egy táviratot, hogy bevihetnének érkezéskor. Visszajött, rendben, így tesznek. Hurrá. A másik jó hír, hogy napi 2400 tonnát raknak ki. Azaz 400 tonna péntekre marad. Hurrá! Duisburgból jött a hír, kirakás után induljunk déli irányba, két rakományon dolgoznak, egy Anconából, egy Várnából. Adná Isten, hogy Várna jönne be! Hosszú menet - kevés baromság, és a hajnalokban tudok írni!

Délben hallgattam a Krónikát a Kossuthon. A francia idegenlégió segítséget nyújtott a Commore szigeteki elnöknek. Puccsal megdöntötték, a francia követségre menekült. A légió visszatette a pozíciójába. A francia külügy nyilatkozata: "Mi a kölcsönös barátsági és támogatási szerződés alapján segítettünk, mely kimondja, bármelyik felet megtámadják, a másik fegyveresen siet segítségére". Azaz az ötszázezres Commore szigetek fegyveresen megmenti Franciaországot egy támadás esetén. Aranyos...

Átvágott a Vili! Hogy ez miért ilyen? Ki érti, mert én nem! A hírek közül egy sem igaz, csak az, hogy este bevisznek. A többit ő találta ki. A barba azt mondta, hogy ne higgyünk neki, bármit mond a rakománnyal, úttal, lobogócserével kapcsolatban!

Marínban a parancsnok vett egy macskát. Kéthónapos, sziámi, pedigréje, oltási papírja, minden, ami kell, van nekije. Mostanában mindig felhozza a hídra, irtó jópofa kis dög, mindent végigrohangál, a súlya még nem vészes, így nem kapcsolja se be, se ki a műszereket, amin végigmegy. Még nincs neve, a főnök időnként süssinek hívja, ami ha jól tudom édességet jelent, így én Cukorfalatnak fordítom.

21.30-kor kikötöttünk, nem tudtam Encsivel beszélni, a pesti központ állandóan foglalt volt.

Október 5. Csütörtök, Trieszt. Egész nap rakodás, délelőtt vásárlás. Nem kapok sehol se a printerhez tintapatront! Őrület. Apróságokat vettem, meg telefonkártyát.

Tizenegy felé megjött Cs. S. az új szakács. L. csak éjfélkor indul. Be van sózva...

Megjött Apa levele, csudaszép írásokat küldött...

Október 6. Péntek, az aradi vértanúk napja. A hajón rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy milyen nap van! Jellemző. Ugyanoda kell tenni, ahova a "szlovákok a hajógyárból" szöveget.

Késő délután fejezzük be a kirakást. Nincs utasítás, hogy hova menjünk.

Apa a levelében tanácsokat adott a naplóírással kapcsolatban. Lehet, hogy neki túl részletes, ahogy írom, de én a hajó életének "megörökítését" is célul tűztem ki. Ez így túl fellengzősen hangzik. Arról van szó, hogy mi történik egy hajón, az nem túlzottan érdekes. De ha leírom a napi apró cseprő gondokat, eseményeket, abból előbb utóbb kikerekedhet egy hajó élete, gondjai stb.

Az új szakács jól seper. Finom fánkot csinált. Nekem vagy nyolc jutott ebédre.

Ötre jött pilot, valami géphiba miatt nem indultunk, jó háromnegyedórát dolgozott a barba és a gépész a hibán. Lassú menetben megyünk, holnap délelőtt kell a pk-nak beszélni Duisburggal, ezért Riminire húzunk rá, mert a telefont csak partközelből lehet megoldani.

Október 7. Szombat, Adria. Unom már, de le kell írnom: fáj a lábam. Nem szabad kihúzni a hat hónapot, de nem is tudom. Mindenesetre ameddig lehet, addig húzom. Remélem, hogy hosszú menetek lesznek, és akkor talán-talán kibírom hosszabban is. Ha nem kéne az a rohadt pénz annyira!

Elment az első fecske. Most következik B. Z. Neki azt ígérték, hogy szeptember végén otthon lesz. Elsején született, harmadikán volt a házassági évfordulója, 5-én a fia szülinapja, és tavaly október óta 3 napot volt otthon! Üzent a feleségének, hogy küldjön a Marlow-nak táviratot, hogy veszélyeztetett terhes, hogy hozzák haza. Tegnap este a barba beszélt telefonon Stefan Wesselsel, aki megígérte, északról mehet a gépész haza. Meglátjuk...

Megyünk, anélkül, hogy tudnánk, hova megyünk. Nem jött order, de két lehetőségről beszél a Vili, bár ő egyáltalán nem szavahihető: Görögország, és a másik, hogy valamerre a Nyugat-Földközin.

Reggel: szalonnás tojás, miért nem tudott Laci ilyeneket csinálni? Neki is jobb lett volna...

Ebéd: hagymás rostélyos (isteni finom!).

Vacsora: sertéssült tört, és lepirított burgonyával (olyan, amilyent otthon mindig csinálunk).

Trieszt semmit sem változott. A főbb üzletek megvannak, a kisebbek cserélődnek, de mindent megtaláltam, amit ismertem. A pénzkivétel nem volt gond. Sajnos nem videóztam, siettem a városban, és csak útban lett volna a kamera. Drágul Itália. Egy kávét 1300-ért ittam! A dollár 1612 volt.

Játék a számokkal:

Amióta visszamentem hajózni, 1998. június 12-től:

      - DINA 29.630 tmf. 9 hónap

      - KŐRÖS 16.574 tmf. 5 hónap 15 nap

      - CSOKONAI 37.314 tmf. 8 hónap

      - CSOKONAI 38.236 tmf. 8 hónap 8 nap

      - WITTSAND 29.296 tmf. 5 hónap 5 nap

      - PANCON 3 15.227 tmf. 6 hónap 15 nap

      - PRÄSIDENT 11.111 tmf.

   =======================

      ÖSSZESEN: 177.388 TMF.­

Október 8. Vasárnap, Adria. Lassú menetben megyünk, valahova.

Hallgatom a Kossuth rádiót: 580 milliót nyertek az ötös a lottón. Más: egy orosz tiszt megette a csizmáját, tiltakozásul az ellen, hogy koldulnia kell, mert nem kap fizetést már három hónapja!

Más: Cserhalmi György két év után hazajött Amerikából. Szerinte Antall alatt szabadabb volt az újságírás. Igaz, hogy meg-, megjelennek hírek a sajtóban, de aztán agyonhallgatják azokat. Szeretné már tudni, hogy mi is történt márciusban egy bizonyos gázolás során (Gál Zoltán)?

Érdekesség: Szlovákok építették Pest, Bécs, Prága java részét, állítják Pozsonyban. A hír igaz, csak a tótok, és csak néhány nagyobb építkezésen vettek részt (Bazilika, és mások is). Jóval olcsóbban dolgoztak, mint a magyarok, vagy németek, mondhatni éhbérért. De így is annyi megtakarításuk volt, mint másoknak, mert magukra nem költöttek! Napi koszt: kenyér és hagyma.

Más: Kitör újra a Vezúv? Kitelepítési tervet készítettek Olaszországban, 700.000 embert érint.

Készülnek a Boszniai fegyverszünetre. Hogyan? Harcokkal, hogy kedvezőbb pozicióban legyenek, ha életbe lép! Aranyos!

Október 9. Hétfő, Jón-tenger. Nincs utasítás, hova menjünk, így csak megyünk az orrunk után előre. Igaz, délután telegrafált Frau Nadia Riou Duisburgból, hogy mennyi idő alatt érünk el Gabesba (Tunézia), de aztán nem tért vissza rá, hála a jó Istennek! Gyűlöletes az arab világ számunkra, akiknek dolgozni kell velük. A tunéziai vám meg egyenesen borzasztó. Vérszomjas vadállatok, minden, de valóban minden hajót megbüntetnek vámkihágásért. Domonyi Frici bácsit a Tatán azért büntették meg 50 dirhamra (5000 Ft.) mert nem vallott be egy hamutartót. Patkányok!

Október 10. Kedd, Szicília alatt. Délben jött az ukáz: Barcelona - Rouen, ugyanaz, mint a múltkor volt. Félek ettől az úttól, mint a tűztől. Megint fejvesztett hajtás lesz Rouenben, kikészülhet a lábom teljesen!

Megy haza B. Z. Rouenből. Üzent az asszonynak, hogy hívja fel a Marlow-t, hogy veszélyeztetett terhes. Ma jött az üzenet, hogy mehet haza, ha a Wessels is beleegyezik.

Cs. S. sajnos nagyon jól főz. Olyan krumplit gyakran csinál, amilyent mi otthon, tört krumpli, lepirítva! Nagyon finom!

Loptam a barbától egy póker programot. Három napja nem csinálok mást, mint azzal játszom…

Október 11. Szerda, Egadi szk. Szardínia. Éjjel a könyvet javítottam. Először arra gondoltam, hogy a 70. oldaltól újra írom, de aztán csak átolvastam, és úgy döntöttem, hogy marad.

Van olyan beszéd a hajón - hogy Szabolcs óvodáskori szavajárásával éljek -, hogy a barba is hazamegy. Ugyanis hamarosan elkészül, és átadják az ő hajóját, novemberben száll be, és egy kis szabadság is jár neki! Nem teljesen az ő tulajdona, részvényes benne. Azt is mondják az átlobogózás hetek kérdése. Már Franciaországban is van rá esély...

Remélem, nem kell a barbával mennem.

Délután a hajózási programomat javítgattam, továbbfejlesztettem. Már egészen használható!

Október 12. Csütörtök, Úton, Barcelona. Semmi különös. Délben riogatott minket egy kicsit Nadia. El akart küldeni Torreviejaba, megcáfolni a versikét, miszerint:

Indiába sóért / Gyalog megyen Gandi / Nálunk vegyen telket / Jóska, Pista, Jancsi. Ugyanis sóért kellett volna mennünk. Leixoesba szólt volna a rakomány. Nem tudom, nem lett volna jobb-e ez a rakomány, mert akkor biztos nem lett volna shiftingboard állítás...

Ma ünnep van Spanyolországban. Láttuk a királyt, királynét, a trónörököst, amint Kolombusz sírját koszorúzták. Akkor ez valószínűleg Sevillából közvetítették, mert ott a sírja. Ma 503 éve indult Huelvából Amerókába. Hogy élvezte volna nagymama a közvetítést. Mindenféle nemes, meg király... És micsoda ruhákban a hölgyemények!

A rakomány még nem 100%. Nadia azt mondta telefonba: Manuel nem igérte biztosra. Csókoltatjuk Manuelt. Ha holnap reggelig nem fixálják le, akkor... Most horgonyon állunk. Akkor hétfőnél előbb nem lehet elkezdeni a berakást. Ha bemennénk holnap, akkor... Ilyen szép csak a mesében van!

Folytatása következik

 Nézd meg mi történt Thamshaventől Sunndalsöráig, a két norvég kikötő között.

Lehorgonyzunk Frei szigeténél (kis bonyodalommal), majd bemegyünk a kikötőbe. Megmutatom, milyen elektronikus térképpel visz a révkalauz, hogy tűzijáték fogadott a kikötőben, és megtudhatod milyen "korszerű" a tűzoltószivattyúnk.

Szeptember 27. Szerda, Huelva. Ma két hónapja érkeztem a hajóra, még kétszer ennyi van hátra!

Semmi különös. Befejeztük a berakást kettőre, háromkor pilot, négy előtt tíz perccel indultunk.

Videófelvételt csináltam Kolombusz szobráról. Feltételezem, ott van az emlékmű, ahonnan a hajója elindult. Ez pedig az Odiel és a Rio Tinto (Vörös folyó) összefolyásánál van.

Olaszországba megyünk, még nem tudjuk melyik kikötőbe.

Vacsoránál megint besokallt Ü. L. Délelőtt a barba hozott újkrumplit, friss tojást és "Bauer Früschtück”-öt kért vacsorára. Ezért ebédre csak levest evett. Mondjam, hogy amint a barba szájából elhangzott, Vili a már kikért második fogást visszaküldte? Szóval vacsora. Én csak hallomásból tudom... Nem volt úgy jó a pk-nak, ahogy elkészítette Laci. Mert csak vékony vajon kellett pirosra pirítani a krumplit. A hozzáértők tudják, hogy meg lehet csinálni egy, vagy két személyre, de nem nyolcra. A hagymát, és a szalonnát is pirosra sütni, összekeverni a megpirult burgonyával, és tojással leöntve átsütni. Otthon megcsinálom, finom, nagyon finom vacsora lesz, feltéve, hogy megengedhetjük magunknak ezt a nagy mennyiségű krumplit. Persze L. egész délután morfondírozott, morgott, hogy nem lesz ez így jó, mert a krumpli összetörik, nem lesz olyan, "amilyent ez a barom szeret", hogy idézzem. Bejött.

Fáj a lábam, főleg a sarkam, a lábfej csontjai, a bokám, a köszvény is. Jaj, nekem!

Szeptember 28. Csütörtök, Gibraltár, Alborán - tenger. Hajnal: pótolom az elmaradt statisztikát.

Az őrségben csak navigáltam, mert Gibraltár felé menet, és a szorosban nem lehet mással foglalkozni, ha lelkiismeretesen akarom ellátni a dolgom, még a regénnyel sem, sajnos.

Éjjel TV meccs: Ferencváros-Ajax 1-5 az üllői úton! 1-2-ig én is láttam! A spanyolok közvetítették felvételről, miután a Real Madrid is ebben a csoportban érdekelt. 1-0 után még volt erejük szépíteni 11-esből, ami azután történt az a tudásának a pontos tükre. Ez nem gúnyolódás, hanem ténymegállapítás! Sajnos...

Délben: a parancsnok kifakadt a szakácsra, mondván, nem profi. Tud három, négy kaját, és kész! (Van benne valami). Persze ő nem tudja, mi megy a magyar hajókon. Mennyit lopnak... Aki ahhoz van szokva, hogy fél kiló húsból csinál rántott szeletet 25 embernek, az művésze a klopfolásnak, amitől a barba hideglelést kap!

Délután: akkor lenne szép az élet, ha a Vilit kitiltanák a hídról. A barbával ketten navigálnánk, ő meg rakodna kikötőben. Milyen gyönyörű is lenne, ha nem nyúlhatna semmilyen készülékhez. Egész délutánom azzal ment el, hogy a GPS-t próbáltam feléleszteni, azután, hogy ő hozzányúlt. Sikerült, pedig... A barba telexezett mindenfelé, tanácsot kért, hogy lehetne lelket lehelni a készülékbe. Neki nem sikerült. Nekem, a saját eszemmel, igen!

Este: bikaviadal két órán keresztül. Eddig is láttam, de folyamatosan most először néztem végig egy egész este műsorát.

Érdekes.

Szeptember 29, algériai partok.

LOS TOROS

Az este láttunk vagy hat bikát, négy végigküzdötte, kettő megmenekült. A bika óvatosan kijön az arénába. A tarkójában már kis színes szalagokat visel, valószínűleg beledöfték. Először tanácstalan, körülnéz, aztán rohan egy kört, nekitámad mindenkinek, aki a szeme elé kerül. A neveket nem tudom, de a torreádorok segítői, díszes, hagyományos öltözékben, lila, nagy lepellel vadítják, aztán megfutamodnak a bika elől, be a palánk mögé. Ekkor a bikát szemügyre veheti a nagyérdemű, akik zsúfolásig megtöltötték az arénát, még a napos oldalt is. Állítólag a jegyeket így árulják: napos oldal - árnyékos oldal.

A bika fúj, prüszköl, vágtat, támad. Gyönyörű állat! Kiírják a nevét, a súlyát, a tenyésztője nevét. Aztán megáll, fejét felveti, vár. Jönnek a lila leplesek, vannak vagy négyen-öten, ingerlik több oldalról. A toro támad, a lepel felemelkedik, a szarva a levegőbe szúr. Megtorpan, tanácstalanul körülnéz, aztán támadja a következő leplet. Ezután jön a lovas, lándzsával. A ló szeme bekötve, vastagon körbepárnázva, különleges "lóvédőruha" rajta, védi az egész testét, hasát. A lovas hosszú lándzsájával a bika púpjába szúr a tarkó mögött. Erre a szegény jószág megtámadja a... lovat. Azt látja. Ökleli, négy bika is felemelte az este folyamán, a lovat lovassal. A ló, szerencsétlen tűri, feldől, rázuhan a lovasra, a segédek próbálják a bikát elcsalni, de az tolja a lovat a földön is. Szerencse, hogy a lovasnak nem támad... Az egyik oly szerencsétlenül esett, hogy nem tudott felugrani, a lába a ló alatt maradt. Amikor a lovas elvonul, a bika nyaka több sebből vérzik. A dühös állatot ekkor a pikadorok(?) támadják. Két-két díszes, horgas végű lándzsát dobnak, szúrnak a bika tarkójába.

Kiállnak az aréna közepére, pipiskednek, megfogják a lándzsájuk végét, előretartják, bika szarvát utánozzák. Az, amelyik a legnagyobb tapsot kapta, hatalmas köröket futott, állandóan a bikát figyelve, ingerelve, végül a toro nekitámadt, ekkor hihetetlenül kecses mozdulattal belevágta a lándzsát és már ugrik is, mert a vágató állat, mint a gyorsvonat robog. Én, a laikus, ezeket többre értékelem, mint a torreádort, mert itt a bika felöklelheti, ha elvéti a lépést. Háromszor két lándzsát dobnak, így szegény jószág tarkójából hat is kiáll, amikor a torreádor kijön. Neki piros leple van, és kardja. Eljátszik a bikával, az szerencsétlen támadja a leplet, a torreádor elhajlik, ellép, a közönség tapsol, éljenezik. Aztán a viador a palánkhoz megy, elkéri a kardot, amelyikkel le kéne a bikát döfni.

Ez a legrondább része a dolognak. Ha úgy történne, hogy a torreádor céloz, szúr, a bika összeesik, vége, akkor nem lenni semmi baj. De a torreádor céloz, szúr, nem talál, csak sebet ejt a bikán, egy újabbat, kínozza. Aztán megint. Egyik lábát begörbítve lábujjhegyen áll, a másik lába nyújtva, próbál minél magasabbról szúrni. A tarkón kell két csigolya között beszúrni. Ha sikerül, akkor a kard markolatig szalad... De nem sikerül másodszorra sem. Sőt harmadszorra sem. Két esetben a harmadik után is lábon a bika. Ekkor speciális kardot vesz kézbe a torreádor, a hegyénél keresztben egy védő, mint a markolatnál. Csak nyolc-tíz centis a penge, annyira mehet be a szerencsétlen állat testébe. Ezzel a tarkóját szúrja a lehajtott fejű állatnak.

De ha sikeres a szúrás, három esetben harmadszorra, akkor a kard tövig beleszalad a toro tarkójába. De szúrni csak akkor szabad, ha a bika szembenéz vele, nem hajtja le a fejét! A bika megáll, a torreádor hátralép, és jönnek a lila leples segítők. Két oldalról, jobbról-balról ingerlik a bikát. Az döf ide is, oda is. Azt hiszem, így saját magának vágja el a gerincvelőt azzal, hogy kapkodja a fejét. Mert vagy ötször-hatszor döf a bika, aztán meginog, térdrerogy, eldől. Ha nem döglött meg, akkor egy ember, rövid tőrrel ledöfi, ne szenvedjen. De volt olyan jószág, akibe négyszer is beledöftek, míg kimúlt! És ekkor bejönnek a felcicomázott lovak, hozzákötik a bikát, és kivontatják az arénából.

Két esetben megtörtént, hogy a bika élve hagyta el a küzdőteret. Amikor a lándzsás lovassal küzdött, talán a kelleténél nagyobb sebet kaphatott, mert utána, amikor ingerelték, és az állat vadul rohant a lengő lila leplek után, megrogytak, elestek, feldőltek, látszott, nem ellenfelek! És ilyenkor beküldenek 4-5 tehenet, kolomppal a nyakukban, azok járnak egyet, majd kijönnek, és a bika is közébük áll, és vérző háttal levonul.

Pár napja olyat is láttam, hogy a bika elkapta a torreádort. A lágyéka felé döfött, felemelte, a fiú átesett a bikán. A combján belül a nadrág felszakadva, vérzett. De ő nem jött le, kicsit bicegett, de végzett a bikával. Aztán amikor a palánk mögé ért, összeesett, ölben rohantak vele, gondolom az orvoshoz.

Hát ennyit láttunk. Maradok a focinál. Bár a Fradit tegnap lemészárolták... Az is igaz, hogy annyira tud focizni, mint egy háromnapos bocika küzdeni az arénában. Vagy még úgy sem.

Éjfélkor a rossz emlékű Oran előtt hajóztunk el.

Ü. L. haza akar menni. Ebédkor fogalmazta magában az értesítést, amit a parancsnoknak átad. Délután feljött a hídra, megírtam neki...

Negyed ötkor adta a barbának. Az értetlenkedve kérdezte, miért megy haza, amikor már kezdett jobb lenni. Ez aranyos! Ő határozza meg. Elküldte a táviratot, a Marlow-tól megjött azonnal, 800 márkába kerül. Vállalja-e? Vállalta, így is megy haza. Majd jogi vitákba fog keveredni, mert szerintem sincs joga Marlownak (a ciprusi cég, amivel szerződésben vagyunk) ennyi pénzt kérni, csak a tényleges költségeket számolhatják fel! Ráadásul így egy összegben. A váltója költségét meg kell térítenie, de többet nem vehetnek le róla.

Szeptember 30. Szombat, algíri partok. Megjött, Ü. L. megy haza. A barba meg érdeklődik mindenkitől, mi baja van, miért megy haza, miért nem tölti ki a szerződést?

Azt is tudjuk, hogy hova megyünk. A szívem csücske városba, Triesztbe. Nagyon szeretem, pedig semmi különös. De ha jól összeszámolom, akkor három hajóval javítottam itt, az három és fél hónap. És számtalan kikötés, három-öt napra! Encsike első kikötői látogatásakor három hetet töltöttünk itt, gyapotot raktunk ki, és az eső állandóan esett, munkaidőben. Öt után vége, és egész este száraz idő. Sőt, hétvégén sem esett, csak hétfőtől péntekig. Esőisten kegyeibe fogadott minket akkor... És most? Ezt a rakományt sem lehet esőben rakni! Jó lenne legalább egy estét Triesztben eltölteni! Csütörtökön, 5-én érünk oda. Végig olasz partoknál megyünk, a pk. (helyesen) nem vállalja a hajózást a jugó partoknál. (Így egyszerűbb, mint a crnagorai, horvát, szlovén partokat írni.)

Délelőtt visszanéztem a videót. Siralmas! Ugrál, tele csíkokkal, torzítja a hangot. El kell vinnem szervizbe otthon. Szerintem a fejnek csak egy alapos pucolásra van szüksége. Egyébként nagyon szeretem, mert jó kis gép. Lehet, egy legújabb típusú camcorder jobb, de én már hozzászoktam ehhez a súlyhoz, és nem tudom, megszoknám-e a pehelykönnyűt? (Persze, megszoknám, de most kinek van rá pénze?)

Befejeztem az "Én, Claudius"-t és megkaptam a "Claudius, az isten"-t, a Graves könyv második kötetét. Az első nagyon jó volt! Ezt a kötetet felváltva olvassuk. Én olvasom a délutáni őrségben, és B. J. este.

Folytatása következik

Régen mutattam videót. Most az Isartalról mutatom meg, ahogyan Edmond, a ghánai mnatróz hazautazott. Azt a töméntelen holmit repülőre kell majd raknia!

Szeptember 21. Csütörtök, portugál partok, Marín. Éjfélkor a Vili rátett a fordulatra, mondván, így nem érkezünk meg délutánra. Negyed egykor jött a barba, visszavett a fordulatból, mondván, így hamar érkezünk.

Délután 16.45-kor szállt be a pilot. Kikötés, és mehetett mindenki, amerre a szeme látott. Csak egy embernek kellett bentmaradni a hajón.

Marín, mert így írják, hosszú í-vel, jellegtelen, semmi kisváros, még videózni sem lehetett, annyira nincs mit. Itt a Haditengerészeti Főiskola, egy kellemes kis főtér, pár utca, tele üzletekkel, bankokkal, és rengeteg utca, lakóház, semmi, érdektelen. És ezért is lehet az, hogy jól érzi magát az ember. Itt nincs nyüzsgés. Nincsenek barom turisták. Nincs tumultus, lökdösődés, az ember beül egy kocsmába, itt bárnak hívják, kikéri a sörét, nézi a TV-t, és nem rándul össze a gyomra, hogy jaj, csak ne jöjjön be a barom Vili.

Pénzváltás. Hogy a fene egye meg! Legalább 12-15 bankban voltam, nem adott ki pénzt, illetve egyedül a Santander bank automatája, kivettem 2000 pesetát, utána már nem adott. B. J.-vel voltam, felajánlottam, hogy kiveszek neki is, mert este lévén pénzt nem lehetett sehol sem váltani, illetve olyan szemérmetlenül alacsony áron, hogy azt józan ember nem fogadhatja el.

Tehát nem tudtam, csak egyetlen egyszer pénzt kivenni. Ennek örömére, a szupermarketban vásároltam 673 pesetáért, a 327-et visszakaptam, az ezrest otthagytam, illetve nem kértem el. Én barom. Holnap reggel kell visszamenni, hogy a zárás után megnézik van-e többlet, és visszaadják. Ü. L. felajánlotta, hogy elhozza, ha visszaadják. Úgyis megy ki a hajónak vásárolni!

Utána az Os Amigos bárban megittunk három-három ampulla söricilint.

Holnap reggel nyolcra jönnek a melósok, szerintem délre végeznek, így akkor vasárnap reggel Huelvában lehetünk, mert ott rakjuk be a rakomány nagyobb részét.

Fél tizenegykor lefekszem, hogy kialudhassam magam igazából!

Szeptember 22. Péntek, Marín, indulás. Délelőtt rakodás, természetesen azzal kezdtünk, hogy megálltunk. A charterer rendelkezése a clean B/L (megjegyzés nélküli szállítólevél) volt, ezért visszaküldtem az első teherautóról két bála cellulózt, mert szakadt volt a csomagolása. Erre leálltunk, és fél kilenckor megegyeztünk, hogy adnak Guaranty lettert, azaz átvágjuk az olaszokat. Ez annyit jelent, hogy ha azok a hajón akarják bevasalni a szakadt csomagolás miatti kárt, akkor a feladó fizet. Így fél kilenckor indulhatott a rakodás.

A surveyor megbízottjával beszélgettem, akivel ellenőriztük a rakományt. Mondtam neki, hogy úgy tűnik, mintha itt a portugálhoz közeli nyelvjárást beszélnének. Elmondta, a gallego, a galíciaiak nyelve majdnem portugál. Nekem két dolog tűnt fel: a kocsma, ahol tegnap este ittunk, nem Los Amigos volt, hanem Os Amigos, ahol az "os" portugál többes számú névelő, és a gracias helyett obrigadót mondanak. A XV. században Galícia fele Portugáliához tartozott... Kíváncsi lennék, vannak-e problémáik ebből, mármint hovatartozást illetően.

A kikötőben mögöttünk állt a Duisburg, júniusban adta át Konstancán a komáromi hajógyár. Tehát előttünk készült el. Német captain, a többiek oroszok. Eddigi működésük: Franciaországban gabonát raktak be, és az mentette meg a hajót a felborulástól, hogy a rakpartra dőltek. Az emelhető híd erősen megrongálódott. Ha ellenkező irányba borulnak, akkor elsüllyednek. A chief nem tudta, hogy homogén rakományhoz minimum 200 tonna ballasztot kell felvennie. Ha megnézi a stability bookot, akkor nincs gondja egy szál sem. Egy első tisztnek nem ez az első dolga?

Itt, Marínban, ők is ugyanazt rakták be, mint mi. Nem küldték vissza a rakományt, nem kaptak garancialevelet, így berakás végeztével csak néztek, hogy mi lesz most...?

A chief azon jajongott nekem, hogy 6 sor magasan kell a rakományukat berakni, mert egy sorban 400 tonna van. Mondom, hadd számolom meg, mennyi köteg megy egy sorba, mert úgy kalkuláljuk majd mi is. Megszámolom, 400 köteg, az ugyebár 1,5 tonnájával 600 tonna. Mondom neki, milyen ökör, nem 4, hanem 600 tonna soronként, így csak négy és fél sort kell beraknia. Szép kis első tiszt! Nem gondolkozik? És a barba, most az oroszokat dicséri, milyen jó volt velük. Hát akkor kívánok neki ilyen első tisztet!

Ü. L. megkapta az ezer pesetát a boltban, amivel tegnap átvágtak. Vannak becsületes gallegok...

Egyébként ma leváltott 15.15-kor, hogy menjek fürödni, hát így most oda megyek...

Indulás után a barba azonnal megemelte a fordulatot maximálisra, lóhalálában megyünk Huelvába. Vasárnap reggel kilenckor ott leszünk. Délután táviratok tömkelegét küldte a pk. Megadta az érkezést, kérdezte a kikötést. Válasz nem jött. Teljesen ki volt magából kelve! Hogyhogy nem válaszolnak neki! Az ügynökség cadizi központjába is küldött, persze azok sem válaszoltak! Érdekes, Marínba nem tudtunk két órával előbb érkezni, akkor elkezdték volna a berakást még érkezés napján. Most meg majd hat órával előbb ott leszünk! Tiszta MAHART!

Szeptember 23. Szombat, portugál partok. Hajnalban írtam tovább a könyvet. Eddig jól ment, de most megint nehéz részhez érkeztem. De úgy gondolom, meg-találtam a megfelelő formát, ahogy meg kell írnom. Több mint 110 oldalt írtam már!

Augusztus 24-én kivettem egy karton sört. Ma hajnalban ittam meg az utolsó üveggel. Már elduhajkodtam egy kartonnal!

Eszméletlen büdös a parancsnok! Alig bírtam ki mellette a hídon, amíg a szolgálat átadás átvétel lezajlott!

Most már itt az ideje, hogy a Kisbaromról is írjak. Lett légyen bármely étkezés, nem az érdekli, ő mit kap, hanem az, hogy más mit eszik? Ahogy a szakács hozza az ételt, a feje majd letekeredik a nyakáról, úgy forog utána. Utána felemeli seggét, és arccal majd beleesik a másik tányérjába, úgy lesi, ugyan mit eszik a matróz?

Gondosan megvárja, mit csinál a parancsnokbácsi. Ha nem eszi a savanyút, ő is félretolja. Utálja a májat, de ha a barba májkrémet ken a kenyerére, akkor ő is ráveti magát. Semmit, de semmit nem csinál önállóan, mindenben az ovóbácsiját figyeli, amit az csinál, lekopírozza. Ha a barba a déli levesből kér vacsorakor, neki is kell. Egyik nap a parancsnok kint volt a városban, nem ette meg az ebédjét, ráadásul a fogára való volt, tehát vacsorára azt kapta. Milyen patáliát csapott a Kisbarom, hogy ő is azt akar enni, és ez skandalum, hogy neki nincs. Hiába, ha a Nagybarom mást kap, abból neki is jár. Nem fogja senki sajnálni, ha elkotródik a hajóról.

Szeptember 24. Vasárnap, menet, Huelva horgonyon. Ma két hónapja indultam Hamburgba, tehát a Naplóm már két hónapos! Örömmel közlöm, hogy egyáltalán nem unom írni...

Befejeztem a könyv 11. fejezetét.

Lehet, hogy itt a következő botrány...? Este vacsora után a pk. nagy hangon, kedvenc szokása szerint üvöltve közölte a hajórádión keresztül, hogy éjszaka óraállítás, visszaállunk a téli időszámításra. Eddig rendben is van. De akkor a chiefnek éjfélkor kellett volna ébresztenie. Ő meg a szokásos időben tette, és azt mondta, hogy majd ha megálltunk, akkor állítunk órát. Tud-e erről a barba, az a kérdés, most hajnali 3-kor. Van egy érzésem. Ha nappal állítunk órát, akkor egy túlórát ellophat a legénységtől a Kisbarom Lámpás Vili...

A napló arra is jó, hogy levezethetem vele a belső indulatokat, itt mérgelődöm ki magam. Szerencse, hogy mérgelődésre okot csak a két szupermen ad, a többiek legfeljebb megmosolyogtatnak, mint B. Z. a napokban többször is. Merthogy ugye ő sőt... Azaz: Johny Cash-t hallgatunk, erre ő: ezeket a számokat játszottam én is gitáron. És milyen nehezen álltam át a Pink Floyd stílusra. Erre a legkézenfekvőbb válasz: aha! Egy portugál kölök a TV-ben táncol, de úgy, hogy mindenféle keleti harci eszközt használ hozzá, karate ütéseket imitál. Ez egy Van Damme leguggolás volt, mondom. Mire ő: az edzéseken mindazt végigcsináltuk, amit Van Damme. Erre a kötelező csodálkozás: ühüm. Szemmel láthatóan a frász töri ki, hogy nem kérdezek rá, hol, mikor, miért, és nem csodálom érte.

Mégse lesz botrány, mert reggel négykor a Nagybarom tudott az óraállítás elhalasztásáról.

Botrány nem lett, de...

Titokban tartották, mindenki úgy tudta, hogy éjjel visszaálltunk, és ezért a szakács is később kelt. Volna. De a barba bement hozzá, meggyújtotta a villanyt, és közölte: "time change later" Kíváló angolság! (Ez részemről volt rosszindulatú megjegyzés, mert irigylésre méltó, amilyen jó az angol szókincse!). Szóval senki nem tudott semmiről, sikerült mindenkit megkeverni. Persze Ü. L. prüszköl a legjobban.

- Uram, a saját édesanyám nem gyújtja rám a villanyt, ez meg odaáll az ágyam mellé, és a szemembe világít!

És egész délelőtt, 11-12 között ezt hallgattam...

Délután rottát húztam. Nem visznek be előbb, mint hétfő délután, tehát lehet, hogy még akkor sem!

Szeptember 25. Hétfő, Huelva előtt horgonyon. Semmit nem tudunk a bementelről. Elkészültem a munkámmal, megcsináltam az útvonalat Triesztig.

Olvasom Graves: Én Claudius című könyvét. Szeretem a római korban - általában az ókorban - játszódó könyveket. A könyv Claudius önéletrajzaként íródott. Az elején tartok, és nagyon zavarnak a modern nevek. Hadjárat a Rajna völgyében: Mannheimnél járnak, Duisburg felé tartanak, Kölnben állomásoznak. Tiberius Claudius Dursus Germanicus (leírtam emlékezetből, pedig csapnivaló a névmemóriám) született Lyonban (?). Jobban értékelném, ha a latin nevén írta volna, s zárójelben a modern nevét a városnak. Ennél szebb már csak az lett volna, hogy Duisburg (NSZK)!

Egész nap horgonyon álltunk. Délután a térképekkel foglalkoztam, és olvastam. Később hívott az ügynök, valószínűleg 22.00-kor bemegyünk. Szép, kellemes őszi idő. Napsütés, enyhén párás, 23 fok, tenger és nyugalom...

Szeptember 26. Kedd, Huelva. Engem hajnali egykor keltettek. A legénységet fél tizenkettőkor, a pilot 00.20-kor jött. Régi szép MAHART idők, amikor csak 40 perccel érkezés előtt verték fel az embert! Kettőre értünk a kikötőbe, most negyed három van, itt vagyunk.

A rakodás ugyanazokkal a trükkökkel indult, mint Marínban, csak most nem adtak garancialevelet. A rakomány olajfoltos, nagyon sokat visszaküldtünk, jó időbe került, amíg kiderítettek, hogy a bálázógép folyik. De mire erre rájöttek, addigra surveyort fogadtak, akivel együtt figyeljük a rakományt. Most a gyár jobban odafigyel, milyen rakományt ad ki, így sokkal lassabban jön, és nem tudtuk ma befejezni a berakást, jó, ha holnap délután elmegyünk!

Így estére jól elfáradtam, mert egész nap gépkocsira fel, onnan le, ugrálni, kúszni-mászni. Már fájt a lábam, amikor kimentem a városba. Nagyon kedves városka, a maga 180.000 lakosával, gazdag üzletek, sok vásárlóutca. Kolombusz emlékmű a folyón, éjszakai kivilágításban láttam, nem sokat tudtam kivenni az egészből. Kolombusz lakóház, a csapból is Kolombusz folyik, mivel kedves kollégám innen indult az újvilágba. Vettem egy képeslapot a szobráról, egyet a Santa Mariáról és egyet a Pintáról. Természetes videóztam, megittam egy sört, írtam pár képeslapot, és bejöttem.

Most nem szaporítom a szót, mert épp hogy tíz múlt, és megyek lefeküdni, mert végigalhatom az éjszakát!

Folytatása következik

Túl vagyok az 500.000 ezer látogatón. Hogy ki volt, nehéz megállapítani, két jelentkezőm is van, valamint az a kommentező, aki nyilvánvalóan figyelte a látogatókat, mindhárman megkapják a beígért könyvet. Az egyik a Vályogvető, másik Moha és a Blogtérről Zaden.
Itt látható a látogatók listája, akkor amikor 500.003 látogató volt. Tehát a lista tetejétől vissza a 4. az illusztris személy.

Kérek ímélen (tengerisolyom@gmail.com) címet, ahova küldhetem, és azt, hogy melyik könyvet?

Szeptember 12. Kedd, Rouen Reggel folytatták a kirakást. Én a gabona stabilitást számoltam ki a helyi formanyomtatványra! Nem kis munka volt, kisilabizálni, hogy mit, mivel jelölnek, de azért sikerült. A parancsnok érti(?) a dolgát! Megkérdezte, ha a ballaszttankot teljesen beballasztoljuk, az növeli a GM-et? (GM: metacentrikus magasság. Ha szabad folyadékfelszín van a hajóban - félig van a ballaszttank - akkor a tank nagyságától mérten korrigálni kell a GM-et negatív - kevésbé stabil - irányba!) És emellett még magyarázta is, hogy szerinte miért lenne jobb a tankokat megtölteni!

Okos barba!

A kirakással végeztünk kb. délután ötre. Utána indul a raktártakarítás. Természetesen vendégszereplésemmel! A mozgatható bulkheadek közül kb. 15 tonna rakománymaradékot dobtunk ki. Kellemes izomfejlesztő munka. A kirakás befejeztével másik rakparthoz álltunk.

Ezután raktármosás. B. J. volt a főcsővezető, Sz. P. és én célkészségekkel húztuk el a vizet. Ezek az ablaklehúzóhoz hasonlítanak, csak jóval nagyobb a lapátja. Söprésszerű mozdulatokkal kell összehúzni a vizet, a konténertalpakból kis szivattyúval kiszívatni, majd a tanktetők borítását levéve, a vizet kiveretve, visszatenni. G. G., a fedélzetmester meg kéz alá dolgozott, ahol kellett. Ő toldotta a tűzoltó maligát, jött, ment, intézkedett.

A mosás végeztével beindítottam a szárítást és a fűtést a raktárban. Én mára befejeztem, már csak 22.00-kor mentem le ellenőrizni, hogy állnak?

Szeptember 13. Szerda, Rouen. Reggel nyolckor bulkhead állítással kezdtünk. Tudvalevőleg, ha egy hajó gabonát szállít, akkor az igen veszélyes rakomány, a biztonság szempontjából. Tehát a rakteret színültig kell rakni, nem lehet szabad felszíne, a raktártetőnek rá kell feküdni! (A mi esetünkben, mert nem rakhatunk a tetejére zsákos gabonát, ami leszorítja a folyós, ömlesztettet). Éppen ezért a hajóban 2 bulkhead van, ez mozgatható válaszfal. Elméletileg tökéletesen lezárja a rakteret. De csak elméletileg.

Ez így elmondva szép. Lámpás Vili szerint egy bulkhead beállítása 15 perc, tehát valóban nem lehet több mint 30-40. Nekünk az első előre vitele 2,5 órát tartott. Egy elem súlya, kb. 20 tonna. Ezt kézi hidraulikával fel kell emelni (én voltam a mestere). Beállítottuk a hátsót is, tömítettük a réseket a raktér teljes magasságában, beemeltünk négy alsó sarokelemet, aminek a felrakása egy embernek 2 óra, így fél óra alatt végeztünk, mert négyen voltunk.

Ezután ebéd, fél kettőkor, és kezdődött a berakás. 2505 tonna búza, 18.00-ra befejezték! Közben mindenféle apró-cseprő munka, elpakolások, én a raktártetőn levő rögzítőcsapok védőburkolatait raktam vissza, 6-6 darab mindkét oldalon, mindegyik 8 db. 30-as csavarral rögzítve, a csavarokat zsírozni, stb., két órát vett igénybe. 17.00-18.00-ig mindenki a raktárban, a rakomány tetejét simították. Én a raktártetőket mozgattam, előre hátra, azzal is trimmeltünk, de főleg lapáttal. Majd letenni a szelvényeket, manőver, indultunk. Manőver után vacsora, majd 19.00-20.00-ig a ballaszttankok feltöltésében segítettem a kápónak. Én szondáztam, ő meg tekerte a csapokat.

Ezek után, a parancsnok, a barom Vili hatására, azt mondja, nem dolgozunk, csak beszélgetünk.

Ja, mikor a kápónak mondom, hogyan kell ballasztolni, a Vili a szalonban vacsorázott. Z. irtóra bepörgött, hogy negyedszerre is szivattyúznia kell ugyanazt a tankot. Mire leért a gépházba, már a sarkában volt a barba, és letolta, miért dühöng. Ez a nyálas tetű, ez a rohadék chief szaladt azonnal hozzá, és beköpte a Z.-t. Aljas disznó...

Haza kell menni, mert a barba sem lesz különb, ha megtörtént a lobogócsere. Engem különösképpen nem abajgat, csak minden nap van egy-két gúnyos, szurkáló megjegyzése, amit nem lehet indoknak felhozni ellene, mert a hangsúly, és nem a mondandója a dühítő.

Szeptember 14. Csütörtök, Angol csatorna. Encsike neve napjára táviratot kell küldeni.

Szeptember 15. Péntek, Biscay. Elküldtem a táviratot.

Szeptember 16. Szombat, Biscay, Finisterre. Eddig nem tudtam naplót írni, mert úgy dülöngéltünk, billegtünk, hogy nem mertem a komputert bekapcsolni. Szépen nyugodott a fölsőágyon. Tehát ezért a kihagyás 14-én és 15-én.

De: Rouenben megkaptam az összes postát, Encsike két levelét, Apáé is megjött. Írt két oldalt, majd a naplójából küldött részletet, meg az unokákról írt négysorosait. Szépek, meghatóak, és az utolsó, magáról.

Hajózunk. Hajóznánk békében, ha nem lenne ez a két német barom. Éjfélkor mentem fel a hídra: A chief békésen olvas. Mondja, hogy baj van a GPS-el. Én elkezdtem nyomogatni, hogy kiderítsem mit barmolt el már megint. Egyszer elkezd jajongani, hogy ez a halász nem tér ki... Nézem, hát vagy egy kábelre egy halász jön, viseli a zöld lámpát, tehát vonóhálóval halászik, útjogos, nekünk kell kitérni! Mit csinál ez a hatökör? Ráreflektorozik, ahelyett, hogy térne neki. Ökör ez a navigációhoz... Volt egy esete ezen a hajón, éjjel felhívta a pk-t, mert egy hajó keresztbe jött a gibraltári szorosban. Marha! Nem mert kitérni! Tengerész az ilyen?!

Szóval délben jött a barba, mi volt éjfélkor? Hát mi lett volna, semmi! De a chief panaszkodott, hogy a halászhajót nem figyeltem! Hát mit lehet mondani erre a hatökörre? Bármit csinál valaki, ez az anyámasszony katonája, nyálas pióca, rohan árulkodni a parancsnoknénihez. Nem szabad ezen a hajón maradni egy perccel sem tovább mint az átlobogózás.

Tegnap éjjel, azaz hajnalban:

A hullámok tekerik a hajót, ez nyeklik, csuklik, nyilván ettől roppant meg a szalonablak, de reggel fél hétre a szalon úszik. A szakács mit csinál, amint bejön a szalonba? Nekiáll felmosni. Aztán reggelit készít. Nyolckor jött a letolás, de ordenáré hangon: mit képzel, hogy nem szól a parancsnoknak!

Közbevetés: az ügyeletes tisztnek óránként körbe kell járnia a hajót, rendben van-e minden. A parancsnok volt az ügyeletes.

Ma reggel: illetve tegnap este kezdődött. L., a szakács kevéssé bírja tengert. Kétszer hányt, hát elhanyagolta az esti tűzhelypucolást. Valóban, ott volt a kifutott étel. De ez az első eset, egyébként mániákusan tiszta. Reggel kijön a konyhába dolgozni, ott a csomó tisztítószer a tűzhelyen előkészítve. Éppen nekiállna, amikor a háta mögött csatt, villanás, zümmögés. A parancsnok Polaroid géppel lefényképezte a tűzhelyt... No comment!

Szeptember 17. Vasárnap, portugál partok. Megcsináltam a legutálatosabb munkát a notice-okkal. Bevittem a javításokat a gépbe, most már csak a térképeket kell kijavítani. Meg a kiadványokat, és az is ronda meló.

Hajnalban írom, és most éppen arra gondoltam, milyen újabb baromsággal kell reggel szembenéznünk, és összeugrik a gyomrom az idegességtől. Ez őrület!

Írtam már, hogy mi az a Wessels patent? Egy jópofa dolog. A raktárba rossz idő esetén levegőt fúvatunk be. Ez túlnyomást létesít, és ha a raktárba víz akarna bemenni, akkor a túlnyomás miatt nem tud beférkőzni azokon az apró réseken, ahol egyébként beszivárogna! Állítólag az öreg Wessels találmánya. Jó, és működik is. Persze ehhez az kell, hogy a raktárak olyanok legyenek amilyenek. Új hajón nem gond. Persze a MAHART-nál ez szóba sem jöhetne, mert olyan ócskavashalmokon, amikkel hajóznak, nem lehet megoldani!

Este 9-kor érkezünk, és horgonyra állunk. Lőttek a vasárnap estének. Mehetek éjféltől a hídra, 4.30-kor pilot, kikötés, kirakás, indulás és ez mind holnap!

Szeptember 18. Hétfő, Lisszabon. Ez a nap is úgy Lisszabon, ahogy Barcelona volt... Még ma este eljövünk! Semmi városnézés, pedig itt akkor is lejárnám a lábam, ha valóban leesne. Most csak az izgat, hogy hány óra alatt leszünk készen? Bár a parancsnok szerint, ha ma elmegyünk, akkor 3 órás kirakást jelent a szilosznál, egyébként másfél nap lenne markolóval. Ebben is pechünk van!

Nem tudom, hol kell, folytassam. Ugyanis ma már nem tegnap van. De a hajnali 00.35 még elmegy mának...

Megint hasznosan töltöttük el a szabadidőnket, én éjfélig. 17-kor fejezték be a kirakást, és mostanra a raktárt kimostuk. Nem részletezem, minek.

A nagybarom (parancsnok) bedobott egy karton sört, hogy takarítás közben igyuk meg. A Vili szépen rájárt, és a felével megbirkózott, amíg mi takarítottuk a raktárt. Ehhez is pofa kell!

Szeptember 19. Kedd, Lisszabon, úton. Reggel nyolcra ígérte magát a pilot. Itt is volt háromnegyedre. A barba békésen csicsikált, így csak nyolc után indultunk el.

Végigvideóztam a partot, csodaszép város lehet! Itt is van Krisztus szobor, szerintem a Riói mása. A Felfedezők emlékműve irdatlan hatalmas! Hajóról nagyon impozáns, M. Erzsike szerint megalomániás építmény. Van benne valami. De azt mondom, a tengerészek szemszögéből, az előtte elhaladó hajókról nézve pont a megfelelő méretű.

Fáradt vagyok, fáj a derekam, minden csontom, minden bajom van. Nem tudjuk még mi lesz a berakó kikötő.

Délután őrség, közben üzenet Duisburgból: vagy Huelva, vagy Marin (spanyol mindkettő) lesz a berakó kikötő, Jens szerint wood-pulp (papír alapanyag) lesz a rakomány. Valami gond akadt a vízumommal, de nem tiszta, valószínűleg elnézték a dátumot a Wesselsék, mert nekem egy évig érvényes.

Már abban reménykedtem, hogy októberben át kell szállni valamilyen másik hajóra. De nem.

Így ma pihenős nap a tegnapi hajtás után.

Szeptember 20. Szerda, Lisszabon előtt horgonyon. Nem tudom, mitévő legyek. Egy-egy ilyen nap, mint a hétfő, biztosan nem tesz jót a lábamnak. De sokkal hamarabb elmúlt a hatása. Lehet, hogy kezd a cigány hozzászokni a szántáshoz? De az nem a cigány dolga, mint ahogy normális körülmények között nem az enyém a raktártakarítás. Elképzelhető, hogy kibírom a hat hónapot? Nem véletlen, a Vili mesélte, hogy nehezen kap hajót, mint első tiszt Németországban. Azt mondják neki, parancsnok lehet, de első tisztnek öreg. Én is úgy érzem, jobb lenne pk-nak lenni, bár a tapasztalat hiánya, meg eddig minden hajón, ahol első tiszt voltam, sokat tanultam, minden alkalommal úgy éreztem, hogy ez kellett feltétlenül, korai lenne barbának lenni. De ha a MAHART-os parancsnokokat nézem, még ennyi első tiszti gyakorlatuk sem volt, mint nekem, amikor barbák lettek.

Végül is a gdyniai főiskolán megcsinálom az elsőosztályú vizsgámat, és várom a parancsnoki beosztást, hátha igazat mondott F. S.

Éjszaka befejeztem a 10. fejezetet. Megint nem úgy alakult, ahogy terveztem, de az az érzésem, hogy jobb lett így. De hát ez a rendje a dolgoknak. Rettentő nehezen szültem meg ezt a részt.

Délután megjött az order: Marin - Trieszt/Ancona. Így október közepe lehet csak Észak-Európa újra. És akkor lobogócsere valószínű. Bár már itt lenne!

A marini ügynök telexezett, ha sietünk, és két órára megérkezünk, akkor megrendeli a melósokat 15.00-re, és 21.00-ig dolgoznak. Ezen a barba felháborodott, és visszavett a fordulatból, így csak este, vacsora után érkezünk, pedig ott lehettünk volna 15.00-ra. Nem baj.

Folytatása következik

 A honlapomon van egy számlálóm - kinek nincs? - és annak tanulsága szerint hamarosan jön a félmilliomodik látogatóm!

Íme, a pirossal aláhúzottnak kell átkattania az 500 ezer fölé:

A gyakorlat azt mutatja, hogy 4 naponként ugrik egy ezrest, így hamarosan, egy bő hét múlva ez is meglesz! A szerencsés látogatónak küldök egy könyvet, ő választhatja ki melyiket.

Ha valaki úgy érzi, hogy ő az 500.000-ik, akkor küldje el az IP címét, és én le tudom ellenőrizni!

A számláló azt méri, hogy hányan olvasnak, ezért a blogok is beleszámítanak. Ennél a blogbejegyzásnél kiteszem a számlálómat, láthatod, hogyan áll. (a frissítés nem számít, azt oldalletöltésnek veszi).

Itt a számláló:

Szeptember 4. Hétfő, Trafalgar öböl, C. S. Vincent. Lámpás Vili kiverte a balhét, hogy neki meleg reggeli jár. Elvégre ő német állampolgár, ez német hajó, a németek meleg reggelit esznek, ő meg nem kap. Tizenhárom márka kajapénzt fizet, és ezért nem kap semmit. A szakács adjon vissza neki öt márkát. Különben is a parancsnok megígérte, hogy Antwerpen után minden nap meleg reggeli lesz, és már Barcelonát elhagytuk, és ő nem kap! (Botrány, mondom én.) Z. megkérdezte tőle, miért kiabál, és mondta-e a szakácsnak? Ja, azt még nem. Akkor itt a ragyogó alkalom, és holnaptól meleg reggelit fog kapni. Naná, másnap nem ette meg a főtt kolbászt. Olyan ocsmány, hogy még ők, az űbermencsek se nagyon eszik. Ezt már többször megállapítottam, de leírom most is: Európa nyugati felében a szegény sertéseket nemcsak levágják, hanem meg is csúfolják, amilyen ocsmányságokat tudnak belőlük készíteni. Persze ezt a nagyipar számlájára kell írni, mert a fűrészpor-szója keverékből előállított virsli csak gyári lehet. Kedvenc rémtörténetem e témakörből:

Csokonai 1992, Rotterdam. A ship’s chandler behozza a friss árut, majd nekünk ajándékoz egy fél szál "különlegességet", amit ha megkóstolunk, akkor biztosan mindig fogunk rendelni. A holland csoda a következőképpen nézett ki:

Olyan átmérőjű, mint otthon a zalai, tehát jó vaskos. Színre sötétbarna, és belül fehér foltok voltak. A fehér izé szalonnának, zsírnak bizonyult. A barna kimondottan gyönyörű ízű volt. Fahéjas-kakaós. No comment! Hónapokig nem fogyott el, pedig állandó watchman (őrség) kajának kitette a szakács!

Kell-e, mondjam, hogy Lámpás Vili a chief? Eredetileg Wilhelm Lampenre keresztelték.

Délután megtudhattuk, a barba mily okos. (Megint!). Mert történt vala: Pontosan háromkor megszólalt a navigációs lámpák vészcsengője, baj van a lámpákkal, nem égnek. Egyik sem! Hívtam a gépészt. Kapcsolunk mindent ki, be, vissza, át, keresztbe, nem működik. A vészrendszer, az oké, a normál üzem nem jó. Négyig nem találtuk a hibát. Jön föl a barba. Mondom mi a probléma. Kikapcsolták a főkapcsolót, mondja. Később jött Z., és mondja: mosta a kapcsolótáblát, és véletlenül lekapcsolta a navigációs lámpák tápját. Na, látjuk! Miért nem rögtön őt kérdeztük? Ő mindig megmondja, hogy a kapcsolót kell először megnézni.

Szeptember 5. Kedd, Lisszabon, portugál partok. Hogy lehet így fogyni kérem? Lemegyek a frizsiderbe, mi van benne? Szeletelt sajt, krémsajt, kvargli. Ma nincs camembert, ez felháborító. Szalámi kétféle is, és sonka. Ráma margarin, paradicsom, zöld-, paradicsom-, és sárgapaprika (kaliforniai). Még három szelet marhasült a vacsorából, és a doboz tej. A szalonban, a szekrényben a puffasztott rizs, és a cornflakes. És a kész tea, kávé a termoszokban, completa, bádogtehén, meg a filteres menta-, lipton-, hibiszkusztea(?) és minden amit akarsz.

Az asztalon a fűszertartó: kétféle dzsem, citromlé, mustár, édes ketchup, curry ketchup, Sambal Oelek (piros aranyhoz hasonlít, de nagyon erős, otthon ilyen finomat nem lehet kapni) Worchester és szója szósz, Knorr levesaroma (ez is ízesítő, jellemző a Lámpás Vilire, hogy kiverte a balhét, miért nincsen kitéve, de amióta az asztalon van, egyszer nem használta!), Tabasco. Lehet ízesíteni. Aki panaszkodik a kosztra, az menjen haza töpörtyűt zabálni újságpapírból. Az időjárás 9-es, 10-es időt mond estére a Biscay-re. Már egyre jobban lityegünk!

Szeptember 6. Szerda, spanyol partok, Biscay. Eddig megúsztuk. Most fordultam be, 31 fokban megyünk, semmi különös. Persze másfél napba telikm míg átérünk. Egyre hidegebb van.

Ez volt hajnali kettő körül. De délben arra mentem fel, hogy dühöng a 8-9-es idő, szerencsére hátulról jön, így egy kicsit visz is bennünket.

Jött egy távirat az ügynökségtől, ha reggel 8.00-ig nem érkezünk meg a Le Havre pilot állomásra, akkor a kirakást csak hétfőn kezdik el. Adja Isten!

Szeptember 7. Csütörtök, Biscay. Ítéletidő tombol odakint. A szél több mint 120 km/h sebességű. Nem tudjuk az irányt tartani, egyre jobban kelet felé kell fordulnunk. Hatalmas hullámok görögnek utánunk. Sokszor a parancsnoki hídról sem látni a tetejét. Úgy 12-15 méteresek lehetnek. Erre az angol is azt mondja, hogy high (magas) és nem rough (viharos). A robot jól tartja az irányt. 10 foknál többet nem csúszkálunk se jobbra, se balra. A hajó alig mozog, amit lityeg, az is egészen lassú, kényelmes.

A parancsnok a Belle Ile mögé akart elbújni, horgonyt dobni. Sajnos nem megy, mert a franciák lövészgyakorlatot tartanak a szigetnél, így megfordulunk, és ráhúzunk Ushantra. Meglátjuk, akkor mit csinál a hajó!

Hajnali fél ötkor, még nem aludtam, hallom, a barba a szomszédból hívja a srácokat. Egy hatalmas hullám hátulról alácsapott a lekötözött hajójárónak, és kiszakította a kötésből. Megcsinálták, aztán 8-kor megfordultunk. Nem tudom miért, állítólag azért, mert a Csatornában nagyon rossz az idő. Van egy kérdésem: ennél rosszabb lehet? Délben, amikor felmentem, a srácok a járót kötözték újra. Ismét leszakadt. Négyig négy mérföldet mentem, 250 fokos irányt tartottunk a hajó 158 fokban haladt! Szóval csúsztunk visszafelé! Ilyen időben még nem voltam. Amikor a Dinával a Csatornában ugyanezt csináltuk, (hátracsúsztunk óránként egy mérföldet) akkor sem volt ilyen kegyetlen vihar. Most a szél egyöntetűen fúj, kb. 150 km/h, hihetetlenül hatalmas hullámok jönnek szembe. Ez a lélekvesztő meg felkúszik, egy pillanatra megáll, aztán a mélybe zuhan, az ember gyomra meg liftezik, fel-le, fel-le. Egy jacht elsüllyedt a közelünkben két emberrel a fedélzetén! Őrület, hogy nem tudunk segíteni, mert egyhelyben darálunk, ahhoz pedig előre kellene haladni!

Szeptember 8. Péntek, Biscay, Angol-csatorna. Éjjel visszafordultunk, beálltunk 350 fokos irányba, ráhúztunk Ushantra, lityegtünk mint a nyavalya. Keresztbe kaptuk a hullámokat, dülöngéltünk, de kibírható. Délre a Csatornába értünk, nyugati a szél, és a hullámok is, teljesen normálisan tudunk menni. A vihar két tűzoltódobozt, (ócska műanyagból) teljesen összetört. Leszereltük, mert ha nincs, azt úgysem veszik észre a francia hatóságok, ha ott van, akkor belekötnek! Holnap hajnalban leszünk Le Havre-nál.

2750 tonna búzát rakunk be. Hogy ez milyen egy hülye hajó! Ha a rakomány homogén, akkor ballasztot kell felvenni. Emellé a rakomány mellé csak mintegy 120 tonna ballasztvíz fér be, az pedig kevés! Nem tudom, mit teszünk! A barba nem hitte el, de aztán utánaszámolt ő is, és valóban, nem tudjuk a rakományt felvenni!

Szeptember 9. Szombat, Csatorna, Szajna, Rouen. Reggel 6-ra értünk a pilotállomásra. Tizenegykor csináltam pár felvételt a Szajnán. Itt nagyon kanyargós, és sok kicsi apró falu település van.

Természetesen, (mint az esetek zömében, azaz mindig) nekem volt igazam, a rakománnyal kapcsolatban, nem a németnek. Nem fért be a 2750 tonna, csak 2400-at rakunk be. A barba már el is készítette a stabilitási számításokat.

14.30-ra kötöttünk ki. Négykor felhívtam Encsikét, csupa jó hírt mondott. Felköszöntöttem névnapja alkalmából, bár még korai, de benne van a nyolc napban, és különben is, egy tengerész akkor köszönt, amikor alkalma van, nem amikor itt az ideje! Bár... A technika úgy fejlődik. Ezen a hajón van telex computer (Inmarsat C), ez magától értetődik, és a parancsnok megengedi a személyes telexet, ilyen alkalmakkor!

Éjjelre, úgy mondták, megjön a „BORE”. Ez az árhullám neve, és nem egy különleges esemény. Minden nap kétszer fordul elő, a normális árapály jelenségről van szó, csak olyan hihetetlen erővel érkezik, hogy a hajókat vészhelyzetbe hozhatja. Minden kötelet erősen meg kell feszíteni, rászedni, és úgy várni a bore-t. Akkor nem nagy a valószínűsége, hogy kárt okoz a hajóban. 23.56-ra jelezte az irka, de nem jött meg éjfél előtt!

Szeptember 10. Vasárnap, Rouen. Éjfél után tíz perccel megjött a bore. Teljesen váratlanul a hajó elkezdett hátrafelé menni, mint a gyorsvonat, csak a kötelek tartották meg. Azután a megfeszültek, és előrerántották, majd a sodrás, és a hátsó kötélzet újra hátra. Ez kb. 6-7-szer ismétlődött, egyre enyhülő erővel. Végül a hajó megállt, ez kb. 10 perc alatt játszódott le. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy mintegy másfél métert emelkedjünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen messze a torkolattól ilyen erős árapály van! Szemléltető előadás a folyók tölcsértorkolatáról! Fantasztikus mély lehet a víz, ha 4 méteres árapály ellenére 12 méteres merülésű hajók bejönnek, ez az óceánjárók legfelső kikötője a Szajnán. Feljebb, Párizsig, ami még 18 órás hajóút, csak a kisebb, hozzánk hasonló kaliberű hajók járnak.

Mindez 12 óra 25 perces időközönként ismétlődik, (egy holdnap ugyanis 24 óra 50 perc, tudvalevőleg!), tehát délben, aztán éjfél után, nap, mint nap.

Ez az én szerencsém: itt a teljes nap, nem dolgozunk. Rettentő furcsa, hogy a szombat fél és teljes vasárnap teljesen munkaszünet, mindenki pihen. Bezzeg a MAHART-nál...! Erre esik az eső. Hol szemerkél, hol rázendít. Azért este a klubba kimentem. Megittunk négy sört, fizettünk egyet a parancsnoknak is, természetesen német lévén ő nem hívott vissza... Egyre jobban utálom a németeket, Achim a kivétel. Beszéltem Encsikével telefonon, ez volt a legjobb ezen a napon, meg egyáltalán, elmondhatatlan élmény, amikor azt mondja: te vagy az Isti? Olyan régen várom a hívásod... Pedig én mindig hívom, amikor csak tehetem. Igaz, nem lesz kicsi a telefonszámla, de ez az egyetlen "szenvedély", ami pénzigényes, de hasznos. Nem tehetek róla, az, hogy Encsike hangját hallom, az nekem is, és ő is ezt mondja, erőt ad a következő egy-két hét elviseléséhez. (Azért a telefonszámla érdekelne, mert collect call rendszerben hívom, azaz R-beszélgetést kérek). Vettem néhány apróságot, feladtam három képeslapot.

A klub gépkocsivezetőjének a mamája magyar. Megörült, amikor megtudta, magyarok vagyunk, azt mondta, ez a második alkalom, hogy magyarok járnak Rouenben, legalábbis tengerészek. Meghívott egy sörre. Nem tud magyarul, csak annyit: edzs, ketto, harom, köszönöm, kész. De magyar beszédünket felismerte, és örült nekünk.

Ü. L. üzenete Szabolcsnak: e2-e4! Erre Szabolcs: e7-e5. Holnapután meg kell mondanom, Hf3 a következő lépés!

Szeptember 11. Hétfő, Rouen Nem tudom, voltam-e ilyen fáradt már? Őrület. Szép nap volt...

Reggel a pk. személyesen küldött ki vásárolni, a fedélzetmesternek hozattak taxit, ő orvoshoz ment, én a dolgomra. A Shopping Center St. Serve-ben bevásároltam. Utána a központba, videóztam, és computer boltot kerestem. Találtam, de nem kaptam sem tintát, sem kazettát a printerhez. Vettem egy Windows programcsomagot, ami miatt megvettem, a WorldMap 4.0, kilopták belőle! Mondtam már, hogy mennyire szeretem a franciákat? Ez megint egy lapáttal rátett.

Délután a hajóra. Bulkhead (mozgatható válaszfal) állítás, és raktártakarítás. Lapátoltam, mint egy gép, és kb. fél nyolckor trópusi zápor, (de hideg!), vagy talán felhőszakadás. Bőrig ázott mindenki. Parancsnoktól a kápóig. Így este beindítottuk a raktár fűtését, és szárítását (a szárító a levegőből csapja ki a vizet).

Nem érzem a lábam. Alig tudok menni. Nem valószínű, hogy kibírom a hat hónapot.

Augusztus 25. Biscay.

A KVARGLI

A gépész nehéz ember. Okos - hiszi magáról -, de rosszul terjeszti. Kissebségi érzéssel megáldva, nyilván ezért híreszteli magáról, miszerint egyetemi végzettsége van. Pedig csak főiskola, üzemmérnök. Ő az aki mindent tud, csak egy kicsit jobban. Neki nem a nagyapja ismert olyan embert, hanem ő, és nem a nagybátyja sőt, hanem ő. Olyan baromságai vannak, hogy a szlovákiaiakkal vitázik a knédli mibenlétéről. Mert az szerinte gombóc. Megtámadhatatlan bizonyítékai vannak. Ez esetben egy keresztrejtvény, amiben a knédli megfejtése gombóc. Neki ez számít. Amit alulművelt, buta keresztrejtvényszerkesztő a WC-n kiötlött. Ez a bizonyíték. Elkezdett egy szakácsiskolát, amit nem fejezett be, ez arra jogosítja, hogy a szakáccsal vitázzon, és ugrassa.

$###LEAD_END###$

Mert a szakács nem olyan, aki venné a lapot, inkább megsértődik. Van néhány fent említett mondása, azokat szajkózza, elég trágár, és rettentő sértődékeny. Fantasztikusan bogaras. Milyen öregember lesz...? Ma a konyhában:

Z. rakja a pudingot a hűtőbe, az egyik kiömlik.

- Adj egy rongyot légy szíves.

L. áll.

- Add már ide a mosogatóról, nem hallod?

- Az szivacs, nem rongy.

- Akkor azt add ide!

- Azt mondja, kérem, amit kér, mert nem akarok rosszat adni.

- Nem csoda, ha egy év után elvált a feleséged tőled, amilyen bogaras vagy.

- Nem lehet mindenki olyan okos, meg szép, mint maga. Vegye tudomásul, ilyen hülyék is kellenek.

Kész, máris megsértődött. A magázás ezen a hajón kicsit évődő, sokan magázzák egymást, barátságból.

Vacsora után: Z. és L. összevesznek. A téma a fricskóban hevert. Két hétig. Aztán L. kidobta. Egy csomag kvargliról van szó. Én még ettem belőle az éjszaka, mondtam, amikor szóba került, hol van.

- Hát kidobtam, uram - így L.

- Mi az Úristennek? - ez Z.

- Már miért ne? Kezdett büdösödni.

- De azért volt ott! Arra vártam, hogy megérjen, és akkor maga uram, amikor már ehető, kidobja!

- De uram, már büdös volt!

- Úgy a jó!

- De nem a közös fricskóban. Legközelebb tegye a magáéba.

- Oda nem lehet, a vodkának hidegen kell maradnia, a konyhaié pont jó hőmérsékletű! Különben is, miért dobta ki? Majd a következőt osztogassa el, mint a kolbászomat! Két szálam volt, és alig ettem belőle!

- Azért már háromszor elnézést kértem. Mit kíván uram? Ugorjak ki az ablakon?

- Nem, de miért dobta ki?

- Mit, uram? A kolbászát, vagy a kvargliját? A büdöset!

- A sajtomat, és az nem büdös, csak érett.

- Mert büdös volt, uram! Azért dobtam ki.

- De most mondtam, hogy az nem büdös, nem érti? - üvöltött már Z.

- De azt kérdezte, miért dobtam ki.

- Azt hát.

- Mert büdös volt. A sajtja, uram, okádék büdös volt.

- De az illat, nem bűz, mondtam már - kiabál vörös fejjel a gépész.

- De a kérdés úgy hangzott uram, miért dobtam ki? Mert büdös. Ezért dobtam ki.

- Hát nem érti, miről van szó?

- Miről uram?

Itt Z. kicsit megakadt, szerintem már maga sem tudta, miről szól a vita, miért estek egymásnak. Mi persze fetrengtünk a röhögéstől. És ők mondták tovább, nem részletezem, úgyse lehet visszaadni, amit összehordtak. Jól szórakoztunk vacsora után.

Augusztus 27. Portugál partok. Egy hónapja vagyok a hajón, még öt van hátra! Hajaj, nem lesz könnyű!

Remélem Gibraltár nappal lesz. Még sohase tudtam levideózni. De most legalább nappal megyünk át.

Na, mennyi nagy eszem van?! Felébresztettem magam reggel 9-kor, hogy videózhassak. Gyönyörű napsütés, és egy mérföldes a láthatóság. Köd is van, hogy a fene essen bele. Szóval nappal mentünk át Gibraltáron, de még mindig nincs róla felvételem.

Augusztus 29. Spanyol partok. Tizenegyre kikötöttünk, és 13.05-kor befejeztük a kirakást. Az indulással volt egy kis probléma. A rakpart végében egy tanker állt, és itt kikötői előírás, hogy másik hajó csak vontató kisérettel mehet el mellette. Így várni kellett, amíg megjött a kompani válasza a parancsnok kérdésére: mehetünk. Ez ilyen a szocializmusból jól ismert, és mindenütt meglévő "védd a segged elvtárs" akció.

Este vacsora után a parancsnok a matrózokkal beszélgetett, mi a gondjuk, mi nem tetszik? Az derült ki, minden nagyon szép, minden nagyon jó, de bármi is van a szerződésben, minden úgy történik, ahogy a parancsnok akarja. Valójában az első tiszttel van a fiúknak gondjuk. Tízpercenként újabb, és újabb munkát ad ki, elfelejti mit is mondott korábban, és enyhén szólva, a stílusa visszataszító. Állandóan panaszkodik a személyzetre a parancsnoknál. Ő pedig neki ad igazat. Nyilvánvaló. Holló a németnek nem vájja ki a szemét...

Augusztus 31. Barcelona, a gyönyörű! Ki tudja, milyen gyönyörű? Mert én aztán nem láttam semmit belőle.

A parancsnok elküldött aludni, mert ki tudja milyen napunk lesz? Hát lett is. Tizenegyre kész a kirakás, ebéd után pilot, átállunk egy másik rakparthoz, szerencsére közel. Kettőkor kezdték a magot belénk nyomni. Este fél tízig folyamatosan. Közben én szedtem a Rubofent a lázra. Az első tiszt azt mondta, ő nem megy ki, kimehetek, ha akarok. Persze, hogy akartam! Örömmel tettem a kamera elemeit tölteni, készültem ki. Csak még ezt, meg azt meg amazt csináljuk meg, és máris este kilenc. Én meg dög fáradt. Hát kinek van kedve ilyenkor kimenni a városba? Senkinek! Minél előbb az ágyba! És ezt még megtetézendő, a chief megkért, ugyan kezdjek holnap reggel fél hatkor, mert ő öreg, és fáradt... (Meg hülye, de ezt ő nem tudja!)

Szeptember 1. Péntek, Barcelona, úton. Igencsak fárasztó nap volt a mai is. 05.20-kor keltem, raktárnyitás után beindítani a berakást, merülést nézni, negyedóránként, húszpercenként a hajóval a szórócső alá állni, magyarul shiftelni, gépházba, ide-oda-amoda rohangálni. A chief elszúrta a berakást, 3 centire orra bukva indultunk. Gondolom, ha én követem el, akkor az főbenjáró bűn lett volna.

A fedélzetmester beverte a fejét egy pihenőbe a raktár jobb oldalán. Ez egy kihajtható trepni, ahova felmenve a rakodást lehet szemmel tartani. Kb. 10 méterenként van egy-egy ilyen pihenő, a raktár mindkét oldalán. Majd mindegyik kihajtva. Természetesen az alja majdnem fejmagasságban van. Mikor beszálltam, elhatároztam, hogy minimum kétszer beverem ezekbe a fejem. Nos, az első áldozat a G. Két centis repedés a homloka felett. A sebet kipucoltam, majd orvoshoz vitték. Az két öltéssel összevarrta, és két nap pihenést írt elő a fedélzetmesternek.

Z. a születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból egy kicsit összeugrott a parancsnokkal. A pk. azt akarta, legyen olajmegtakarítás, Z. "visszaírta" papíron, és azt merte mondani, hogy nem szereti az ilyent. Ezen a pk. kiakadt, és üvöltözött vele, állítólag, én aludtam, nem láttam, hallottam. De utána lementek a gépházba, ott mindenbe belekötött, és amikor éppen a legjobban kiabált, mosolyt varázsol az arcára, és Happy Birthday Chief, mondta a gépésznek.

Ma reggelre igazoló jelentést kért tőle, miért nem működik úgy a légkondi, ahogy kellene. Én írtam meg, mert Z. kissé merev volt, és a keze reszket születésnapból kifolyólag.

Szeptember 2. Szombat, spanyol partok. Ma az első tiszt nem szólt a srácokhoz, és csak egyszer másította meg az előző utasítását. Úgy gondolják a fiúk, hogy megsértődött rájuk...? Szerintem a barba beszélt vele, és most egy kissé visszafogja magát, ha nehezen is.

Egyébként még csak engem nem "talált" meg a barba. Lehordta már mindennek a matrózokat, a szakácsot is eligazította, tegnap a gépészt. Kíváncsi vagyok, mikor kerülök sorra, és milyen indokkal?

Szeptember 3. Vasárnap, spanyol partok, Gibraltár. Végre Gibraltár nappal, és viszonylag jó látási körülmények között! Végre videózhatom! Még egy kicsit a nap is kisütött!

Pedig nem nagy szám, amit láthattam. Egy hatalmas, szürke szikla áll magányosan. Európa egyik legdélibb pontja. Mindkét oldala meredek, az ember nem érti, miért jöttek ide, miért laknak itt évszázadok óta, hisz még ivóvíz sincs! Ja, persze a stratégiai érték! Pénzben ki nem fejezhető! Állítólag majmok laknak a domboldalon. A keleti oldala megmászhatatlan.

Hatalmas betonfalakat figyelik a tengert. Vannak akik azt mondják, az angolok földalatti katonai erődje. Mások egész bunkerrendszert képzelnek oda. Én inkább annak hiszek, aki szerint vízgyűjtők, és hatalmas ciszternák gyűjtik össze a vizet a városka lakói számára. Mennyivel békésebb megoldás. És a mai technika mellett mit érne e bunker? A földalatti erődítményrendszer? Kíváncsi lennék a repülőterére. A hajózási térképet sokszor böngészem, ha itt hajózunk, és megszámolni nem tudom, hányszor jöttem már itt keresztül, jó időben, viharban, sűrű ködben, nappal, és éjszaka. Az utóbbi időben inkább éjszaka.

A világ egyik nevezetes pontja. Én legalábbis annak tartom. Ha összeszámolom, hány ilyen nevezetes helyen hajóztam, nem is tudom... Lássuk:

   - Boszporusz és a Dardanellák, Messinai szoros, Korinthosi csatorna, Gibraltári szoros, Szuezi csatorna, Panama csatorna, Bermuda háromszög, Malakai szoros, Szingapúr, Krakatau mellett, a közép-amerikai tűzhányók előtt Guatemalában, Rio de Janeiro, La Plata, a világ egyik legszélesebb folyótorkolata, Nordkapp előtt, Európa legészakibb pontja Norvégiában.

Hány folyón hajóztam: Duna, Elba, Maas, Schelde, Szajna, La Plata, Loire, Guadalquivir (Sevillába menet), Marokkóban Kenitrába menet, Nogaro (olasz).

Ugye szép? És mindehhez: a világ ötven országának 203 városában! Ezt is kaptam eddig a hajózástól. Életre szóló élmények! Érdemes volt érte hajózni? Nem lehet kérdés!

Délután László Gyula: Őseinkről c. könyvét olvastam, nagy-nagy élvezettel. Teljesen meggyőző a kettős honfoglalásról szóló elmélete. Arról nem beszélve, hogy remek olvasmány, bár nem az a könyv, amit nem lehet letenni, de többször is el kell olvasni!

Folyt. köv.

Augusztus 11. 36-00 N, 001-00 E. Éjszaka arra keltettek, hogy kézi kormányzással megyünk! A következő történt: a biztonsági szekrény tegnapelőtt kigyulladt. Tegnap délutánra lemerült az akkumulátor, mert a gépész nem tette rá a töltést. Délután elkezdte tölteni, de nem bírta a töltő a terhelés alatt feltölteni az akkukat, így aztán a robot eldobta a mágneses tájolót is, nem viszi. Tehát kézzel kormányzunk, és megpróbáljuk feltölteni az akkukat, de a baj az, hogy a hídon minden 24 voltról üzemel (milyen eszelős barom találta ki?) így a töltő csak szinten tudja tartani az állapotot. Ennyi.

Augusztus 14. Lisszabon előtt. Megindult a szarkeverés a hajón. A chief belopta magát az emberek szívébe. Szerinte nem jó a koszt, 200 márka kajapénzért semmit sem kap. Megnézném azt a 200 márkát. A koszt pedig jó. Úgy látszik rászállt a szakácsra. Ma felrohant a hídra, és bepanaszolta a barbánál, hogy nem jól klopfolja a húst (no comment)! Ezen persze Ü. L. kiakadt. Más: szemükre hányták (Laciéknak), hogy a szlovák WC papír durva. Vagy az ő popókájuk kényes. Mondtam is, hogy ezt tudja meg Meciar úr. Mikor most náluk az a módi, hogy mindenre ráírják, hogy szlovák. A kenyér cetlijén, hogy kleba slovenska, a hús meg maso(?) slovensko, és akkor a Slovensko Papir Toaletni a németek seggének durva. Nemzetközi botrány!

Szerencsére velem még nem szórakoznak.

Augusztus 15. Portugál partok. Azt mondják, jön a parancsnok felesége egy hónapra Antwerpenbe. Vele még semmi bajunk, de reméljük, attól kezdve még kevesebb lesz! A chief meg csak elmegy októberben, jaj de messze van!

Egyre nehezebben bírom ezt a hajót. Rettentő pici a belső tere, ha nem lenne a komputerem, amivel teljesen lefoglalom magam, akkor nem tudom, mit csinálnék. Utálok a TV előtt ülni, és hallgatni mások jópofaságát, eltűrni, hogy ami érdekel, azt nem nézhetem, mert állandóan zongoráznak a távirányítóval, vagy mást néznek.

Feri tegnap már elég rosszul volt, de meg kell mondani, derekasan állta a sarat. Feljön a hídra, beszélgetünk, nekem könnyebben megy az őrség, ő meg szépen zöldül a székben. Ők is nehezen viselik a chiefet. Azt mondják, rosszindulatú.

Aztán hatalmas gond a chief számára a szúnyoghálós ajtó, és a páncél is. Túl hangosan csukják az ajtót, mondja, és így a pihenését zavarják. Szegényke! De a páncélt egy kicsit be kell rántani, mert csak úgy csukódik. Ez így nem mehet.

Reggel fél kilenc felé őrülten mozogtunk. Én szinte semmit nem éreztem, mert a függőágyam felfogta a himbi-limbit. Nem úgy Ferié. Szegény nagyon ki van készülve. Testileg is, idegileg is. Délután még a parancsnokkal is összeszólalkozott. Persze az meg minek cikizi? Olyan a barba, hogy ő a legokosabb, és ezt mindenki tudomására is hozza, (pedig hát...) és Feri nem hagyja szó nélkül.

Augusztus 16. Spanyol partok, Vizcaya Tele van a hócipőm a barbával. Tegnap este, amikor váltani mentem vacsorára, visszajött, és volt egy rosszindulatú megjegyzése.

- Mi van szekend (második tiszt), egyedül töltötte a fél órát?

Tudni kell, hogy a Feri, mindig fenn van, ha én vagyok őrségben. Neki ez a napi szórakozása, utána ledöglik szegény, mert mint többször említettem, nagyon rosszul bírja a hánykolódást. Miért probléma, ha feljár? Vagy a tegnapi eset, a kettejük összeszólalkozása óta így akarja tudomására hozni, nemtetszését? Nagyon utálom, ha a piszkálódás olyan, hogy nem lehet rajtakapni valakit. Mert ez a mondat, így nem az, kiragadva az adott szituációból. De egy lapát ahhoz, hogy nehezebben bírja az ember a hajót. Öntelt hólyag! Most jól megmondtam neki!

Ü. L., a szakács kiakadt. Azt mondja, hazamegy. Merthogy állandóan vele foglalkoznak. B. Z.-nek mondta meg, jelentse a parancsnoknak. Úgy akarja, hogy a hajógyárból érkezőkkel megy haza. Komáromig elvinnék, mondja. Biztosan. Csak a váltója jegyét kell megvennie. De arra talán nincs elég pénze. Szóval komplikált a dolog. Z. szerint az történt, hogy reggel a parancsnok mondta neki, hogy a szakács csinálhatna pudingot - tele van a kambúza -, meg tésztapor is van, süssön belőle süteményt. Ez az amti úgy hív, hogy "állandóan vele foglalkoznak". Meg az, hogy reggelire a parancsnok is, meg az első tiszt is meleg reggelit kér. Ezt már mondtuk neki, azt is, hogy a palacsintát reggelire eszik, nem ebédre. Egyszerűen képtelen alkalmazkodni más körülményekhez, mint amit eddig megszokott.

Szóval Z. említette a pudingot, meg a sütit, erre nagy hangon kijelentette, ő megy haza, ne foglalkozzanak vele. Most délután jövök le a hídról, Z. mondja, hogy van szeletelőgép, ne kézzel szelje a szalámikat. Ezen is kiakadt, hogy mindenki vele foglalkozik. Jobb lesz, ha hazamegy. Saját magának is, nekünk is. És akkor a déli beszélgetésünkről nem is szóltam. Sérelmezi, hogy a szerződésében az a passzus, hogy a túlórát kifizetik a 100 órán felül, neki ki van húzva. Tehát nem jár pénz, csak írnia kell a szolgálati lapot. A matrózoknak fizetik, és van olyan, akinek 60 óra felett. Ez hallatlan méltánytalanság. És ő nem tehet semmiről, mert elé angol nyelvű szerződést tettek, és ő nem beszéli. Hm. Eszébe sem jut, hogy ez senkit nem érdekel, az ő baja. Aláírta. Slussz. Nem otthon van, hogy dirigálhatna, és nem a MAHART-nál, ahol kiadhatja a kaját hidegen, ha fél egy után megy valaki ebédelni.

Augusztus 18. Angol-csatorna. Feri és Laci alig bírnak magukkal. Tolnák a hajót, minden mérföldet megkérdeznek, mennyi van hátra, hány óra menet, mikorra érkezünk a Wandelaarhoz (a pilot beszálló helyhez). Most visz-e az áramlás, vagy ellenünk dolgozik, mert akkor hamarabb érhetünk. Meg mikor érnek haza. Feri gondja, hogy az aranyosi István-napi búcsút nélküle tartják meg. Nem eszik kolbászos-tejfölös lepényt, amire meghívásom van az édesanyjához. A dió- és puncstorta is nélküle fogy el. Mondtam, majd az ikrek ellátják a baját a sült kacsának, libának. De a tejfölös liba- és kacsamáj! Hogy ehetik meg nélküle? Pedig elmúlik, minden, legfeljebb egy pótbúcsút kell tartani a jövő hétvégén. Végül sikerült megvigasztalni. Majd a kis Zsuzsika (a kislánya) puszija kárpótolja mindenért. Ez aztán kissé megnyugtatta, hogy igaz, nincs annál fontosabb. Délután jót főztünk, mindketten elmondtuk kedvenceinket, és ki hogyan csinálja.

Délben a krónikában beszéltek valami vonatbalesetről, egy kisgyerek meghalt, mert rohadék kölkök a vonatot dobálják. Felháborító.

Augusztus 19. Schelde, Antwerpen. Délre kikötöttünk. Vártuk Rotterdamból a szerelőket, ezért senki nem tudott kijönni. Délután volt egy draft surveyor a hajón. Este, a két kimenetel között egy "Draft Survey" formulát terveztem a hajónak.

Augusztus 20. Antwerpen. Furcsa, hogy senki nem dolgozik. Vasárnap van. Nincs munkaidő. Persze, ha a szerelők bejönnek, akkor lesz dolga a kápónak, de egyébként lazaság van.

Ma jókedvű mindenki. A chief is, a barba is, tegnap megjött a családja. A fia echte germán. A felesége echte roma. Hatalmas, magasabb mint a barba, irtózatos méretű seggel, ikszlábú, és zsíros, holdvilágképű. Valószínűleg a mosdás nem a legerősebb oldala. A parancsnoknak se, de ezt már előbb megállapítottuk.

A chief kissé ütődött, vagy nem lehet rajta eligazodni. Mivel itt van Stefan Wessels, a tulaj, ezért jól akar bemutatkozni, most lohol, rohangászik, mint pók a falon. Ő akar a jó fiú lenni.

Kint voltunk, a Grote Markton, most két Leffe és egy pilsner volt az adag. Hiába, a Leffe sör a csúcs! Jól éreztük magunkat. A téren kissé hűvös volt, de élveztük. Nem volt tömeg, a sör pont jó hőmérsékletű volt, előttünk csepűrágók mutatták be tudományukat, (flamand város lévén, nem sok bevételük volt, a kunsztok végén hiába kalapoztak, alig csurrant cseppent valami) egyszóval igen kellemes délután este volt.

Augusztus 21. Antwerpen. Ezt a bolondokházát! Hol is kezdjem. Talán ott, hogy nincs nálam a szemüvegem, fent van a hídon, de fáradt vagyok arra is, hogy felmenjek érte.

Kirakás kezd 6.00-kor. Rohangálás, vízvételezés, ballasztolás, minden. A matrózok is mint pók a falon, úgy szaladgálnak. Közben Feriék készülnek haza. Nincs hír a berakásról. Később megjön: itt rakunk be, Puerto de Sagunto és Barcelona az út. Ugyanaz a rakomány. Csak mi kötözünk. Mármint a legénység, és pénz valószínűleg nincs, illetve nem tudja az első tiszt lesz-e. Erre Z. megjegyezte, hogy más hajókon természetesen fizették. Kész, ennyi. Tíz perc múlva a barba hívatja Z.-t. Ne szóljon bele az ő dolgukba! Szép. Az első tiszt futott árulkodni. Aztán a parancsnok közli, hogy én átköltözöm a betegszobából a megüresedő kabinba. A szomszéd matrózkabinban ketten laknak. A felső ágy és a plafon között 60 cm. van! Jó kényelmes lehet.

Megjött az élelmiszer is. Bepakolás, mondom, hogy bolondokháza. Közben mindenféle szerelők nyüzsögnek. Radarosok, a komáromiak, futni ide, futni oda, rohangálni. Este, vacsora után a barba:

- Nem vagyok megelégedve a legénység munkájával. Mindenki lógatja az orrát. Senki sem mosolyog(!). A túlórakeretet nem dolgozzák ki, és még nekik áll feljebb. (Miért nem dolgozzák ki?). Ezentúl 1/2 óra ebédidő, és 1/2 6-ig munka, amíg szép idő van, és festeni lehet. Majd télen, ha nem lesz túlóra, akkor lehet pihenni. Ha nem tetszik, akkor a 100 óra túlórapénzből vissza lehet fizetni.

Mit mondjak? Aranyos, nem?

Augusztus 22. Antwerpen, úton. Reggel héttől annyit ültem, amennyi az ebédhez, és a vacsorához elengedhetetlenül szükséges. A matrózok kötöznek, ahogy ezt megbeszéltük. És nem fizetnek nekik, ahogy ezt megbeszélték. Tízkor jött egy sárgasisakos főakárki a Labour Uniontól (szakszervezet), hogy amíg egy munkanélküli is van Belgiumban, addig a hajón rakományon tengerészek nem dolgozhatnak. Ha-ha-ha! Később jött a chief, hogy ketten a partról és ketten a hajóról kötöznek. Tudjuk ugye, hogy ez mit jelent? Azt, hogy az 5000 márkán osztoznak, fele a hajóé, de nem a srácoké. Tuti pénz. Adómentes. Később jön az első tiszt, lógó orral, hogy négyfős brigád jön, nem kell segíteni. By-by money.

Vacsora után búsan jött a chief, hogy a parancsnok nem akar őrséget adni. Így akkor kétszer hat órát húzunk le a hídon. Nagyon hamar megunta őkelme. Lehet, hogy lestrapálja a felesége? Ja, borotválkozik. Nem a barba, (ő is, de ez nem hírértékű információ) hanem a felesége. Göndörkés tokáján ma háromnapos borosta volt.

Augusztus 24. Angol csatorna, Biscay. A kabinomtól bedilizek. Nincs egy fiók, ahova az apró holmit lehetne tenni. Persze az ágy alatt van, de mit érek vele? A fekvőhelyem nem egy klasszis darab. Az alsó ágyra nem lehet leülni, mert a fejem a felsőt éri, csak görnyedve lehet lekucorodni. Fekve alig férek el, mert olyan keskeny. A felsőre majdnem beszorul a bőröndöm, mert olyan közel a mennyezet, és még ilyent alvásra is használnak! Röhej.

Délután a gabonastabilitást tanulmányoztam, mert lehet, hogy a Palma de Mallorcáról valamilyen gabonát hozunk. De ez, meg nem erősített forrásból származik. Valószínűleg a szakácstól.

Folytatása következik

Augusztus 3. Galatz. Isten éltessen 47. születésnapomon. Ha már senki sem mondta (itt a hajón, mert remélem otthon eszébe jutottam a családnak)!

Azt hiszem életem egyik legérdekesebb beszélgetése zajlott le ma este! Ferivel kimentünk a partra, estefelé. A román pontonos a barbával sétált, és meglátott egy nőt, odahívta, hogy magyarok vagyunk. Fiatal, huszonötéves nő volt, keseszőke haja rövidre vágva. Nagyfenekű, szakadt és koszos farmer feszült rajta. Blúz helyett valami farmeranyagból készült izé volt rajta, spárgával összefogva.

Nagyon megörült nekünk, mert több mint egy hónapja nem beszélt magyarul. Aradi. Konstancából jött át Galacba. Elmondta, volt odaát Magyarba (Feriék a magyar Komáromot Túlkomáromnak hívják!), öt évig, de nem volt jó. Ott mindenki románnak, oláhnak mondta, itt meg bozgor, hazátlan, sehol nem jó. Most kóricál szerte Romániában, volt Craiovában, Bukarestben, Brailában.

Mit csinál?

Semmit.

Hol alszik?

Hajókon. Most az egyik vontatón, máskor egy uszályon, majd egy személyhajón. A kapitánynál, a szakácsnál, a gépésznél, mindegy. Mit kap érte? Hát semmit. Vagy egy doboz cigit. Aradon jó volt a pénz, mert sztriptízt táncolt másik három román lánnyal. Az jó volt, mert sokat keresett. Hajnali háromig táncolt, utána mehetett kefélni, és a fele pénz az övé volt. Oda csak olaszok, németek, meg öreg, de pénzes románok jártak. A hosszú hajú olaszok, azok voltak a jók!

Elvált. Van egy három éves kislánya. A férje "józanbolond" volt. Állandóan verte. Józanul is, részegen is. Havonta csak egyszer feküdt le vele, de akkor is úgy, hogy előbb jól elkalapálta. Volt úgy, hogy reggel a székhez kötözte, este engedte el, mert féltékeny volt. Pedig nem adott rá okot. Három évig udvarolt a férje, öt évig voltak házasok, az alatt nem csalta meg, egyszer sem. De a szexből semmi sem jutott. Hát most bepótolja.

Most van úgy, hogy naponta 25-30 férfival van. A csúcs az volt, amikor valahol három óra alatt több mint ötven katona ment át rajta, fejenként kétezer lejért, egy dollár 2030 lej. A másik csúcs, amikor egyszerre öt férfival volt. A magyar férfiakat nem szereti, azoknak kicsi van, és kézzel meg nyelvvel csinálják. Legjobban a macedónokat kedveli, mert azoknak hatalmas farkuk van, olyan, hogy alig bírja szájba venni, és fénylik, mint a tükör. Aztán ecsetelte milyen pózokat szeret, meg mások hogy csinálják.

És mindezt a lehető legtermészetesebb módon adta elő. Közben megérkezett a városból Korpás Laci, ő adta fel az első haza írott levelemet Galacból. Vele volt a szakács, azután kijött a partra Sz. Pista, a 4-8-as watchman. Ugratták, bolondoztak vele, ez a szerencsétlen, kis primitív, ösztönlény-állatka meg nem vette észre, vagy ha igen, akkor csak rihegett-röhögött, de egyáltalán nem volt zavarban. Számomra az egész inkább szomorú-megrázó volt, mint nevetséges, még ha nevettem is néha-néha egy-egy kiszólásán, egyik-másik sztoriján, bár a számadatokat kétségbevontam magamban.

Az összes csomagja egy nylonzacskó, abból egy fehér blúzt, koszost vett elő, amikor hűvös szél kezdett fújni a Duna felől. A szatyorban nem volt más, csak egy üveg sör. Megfázott, mondta, az előző éjszaka a Dunában fürdött, fél kettőkor. De hát koszos a víz, mondtuk. Á nem baj, csak itt a szélében, beljebb már tiszta, válaszolta. Hát a szélében valóban mocskos, olajos, koszos, borzalmas mivé lesz itt a Duna. Lehordja a népek mocskát, szemetét, itt teríti szét! Ő, ők pedig fürdenek benne. Úszni persze nem tud, így nagyon mélyen nem mehetett be, csak a szélén mártózhatott.

Kilenc után jött a barba, hogy negyedre mindenki legyen a hajón, mert a vámosokat várjuk. Így el kellett búcsúzni, mi bejöttünk, ő meg utánunk szólt, hogyha a hatóság elment, majd tízre visszajön beszélgetni. Merthogy egy hónapja nem beszélt magyarul!

Szegény...

Augusztus 4. Galatz, Duna. Reggel ötkor indultunk, a pilot időben megjött. Ez az egy változás van, hogy a magánpilotszolgálat emberei nagyon pontosak.

Csinálok egy programrendszert. Élvezettel programozok, csak az a nagy baj, hogy nincsen semmim, amiben utánanézhetnék dolgoknak. Kínlódom! De azért csinálom, és egyre jobban megy!

Augusztus 5. Fekete-tenger, Boszporusz. Vége az első éjszakai szolgálatnak, letelt a hat óra, minden gond nélkül. Meg kell, mondjam, nagyon élvezem a hidat, mindenféle modern cuccal van felszerelve. Úgy sejtem, a hajó A3-as GMDSS körzetbe van regisztrálva, mert mindennel van, ami arra előírás. Csak a rádiótelexet nem látom sehol. Fantasztikusan jó a kormánya, a robot jól tartja az irányt, két GPS navigátor van, a Trimblet használjuk, egyszerűen csúcs! Kíváncsi vagyok a Philipsre is, be kell majd kapcsolnunk, ki kell próbálnunk. A két radar közül az egyik folyami. A másikat most teszteljük, a MAHART által beszerelt Furunók jobbak voltak!

EGY KIS VÁSÁRLÁS ISZTANBULBAN. (1973)

Átkeltünk a Boszporuszon. 1973 szeptemberében hajóztam itt először. A Hévízen voltam kezdő tengerész, és semmit nem tudtam a hajózásról, semmi érzékem nem volt a tengerészdolgokhoz, honnan is lett volna! Előző nap még azon örvendeztem, hogy a Dunáról kihajóztunk a tengerre, élmény volt, hogy durvaszemcsés volt minden, amihez hozzáértem, ma már tudom, hogy a só kicsapódik a hajóra.

Ki gondolta volna akkor, hogy másnap reggel az Egri Csillagokból ismert Isztambul előtt halad a hajó, az én első hajóm. Két nap, két hatalmas élmény. Szerencsém is volt, Bérces Fecó, a fedélzetmester megengedte, hogy amíg áthaladunk, végig a hajóorrban legyek. Nagy Gabi is kezdő volt, de gépész, együtt csodálkoztunk, ámultunk. És szerencsések voltunk.

A nap ragyogott, gyönyörű nap volt, van róla diám. Az épülő Boszporusz-hídról is van felvétel, illetve én és a híd kompozíció. Nem ismertem még én akkor a szultánok varázslatos fővárosát, de felkészültem, és biztos kézzel mutogattam: ez a Galata híd lesz, az a Kék Mecset, mellette az Aya Sofia, kerestem a Yedikulét is, de nem találtam! S. Laci mesélte el a Leander történetet, de én Apától már tudtam, hogy nem itt, hanem a Dardanelláknál játszódott le az ókor gyönyörű szerelmi tragédiája.

Később többször is voltunk, kikötöttünk a Haydarpasán, az ázsiai oldalon levő kikötőben is. Isztambul csodálatos volt! Először horgonyról mentem ki. Deck-boy lévén nekem jutott feladatul, hogy az ügynökségi csónakkal kimenjek a városba, és kenyeret vegyek a hajónak, ne kelljen H. Bélának, a szakácsnak sütni, meg mindenki szerette is a török kenyeret.

Tehát örömmel vettem hátamra a tengerészzsákot, és már a csónakban voltam, amikor belémvillant: hisz semmit nem tudok törökül! Hogy kérek kenyeret? Hogy veszem meg az első tisztnek a demizson jófajta bort, ha nem tudom kérni? Felkiabáltam a hajóra, mondanák meg. A bort sarabinak mondta Csubi, a második pincér.

- A kenyér pedig ekmek - kiáltott a csónak után. Hát ezt nem hittem el! Még hogy ekmek, milyen hülye szó ez?

- Evet, ekmek, ekmek - helyeselt az ügynök, és valószínűleg angolul még megerősítette, de azt én nem értettem.

- Ekmek és sarabi - raktároztam el magamban a tudományt, és átadtam magam a kellemes nézelődésnek, élveztem a csónakutat a Galata híd lábához. Ott az ügynökség embere hamar eltűnt, én és a tudomány egyedül maradtunk a parton. Kezemben a zsákkal nagyon tanácstalanul őgyeleghettem, mert hamarosan egy fiatal srác jött hozzám, megkérdezte miben lehet segítségemre. Mutattam a zsákot meg a demizsont, mondtam, hogy ekmek és sarabi, és úgy látszott, a problémám azonnal megoldódott. A fiú elvitt egy kis utcába, a pékműhelyhez a friss kenyér illata vezetett. Ott bent törökül hadartak, gajdoltak, bizonyára az üzletet beszélték meg. Könnyen megértettem velük, harminc darabot vinnék.

Ennyi nem volt, illetve lehet, hogy a rendelése miatt nem tudott adni, de mindenképpen meg kell várni, amíg kisüti. De ez két óra alatt meglesz, nyugtatott meg. Addig nézzünk a bor után!

Zegzugos utcákon haladtunk, próbáltunk-e szót érteni, nem emlékszem. Egy kocsmába vezetett fiatal kísérőm. Sokan voltak a kora délelőtt ellenére. Persze csak férfiak, nőnek ilyen helyen nincs mit keresnie. Egy kicsit félve mentem be, hátha veszélyes ez a hely egy külföldinek? Nem volt az egy cseppet sem veszélyes. A pult mögött nagydarab török, fehér köténybe törölte a kezét, mielőtt elvette a demizsont. Miközben meregette a tölcsérbe az aranyszínű bort, aziránt érdeklődött honnan jöttem? Kihúztam magam, úgy válaszoltam:

- Ben madzsar. – Na, lett erre nagy üdvrivalgás, a csapos a kezemet szorongatta, az asztaloktól integettek, a közelemben felugrottak, odajöttek, lapogatták a hátam, veregették a vállam, és hadartak, beszéltek, zsivajoztak, koccintottak az egészségemre. A csapos elsorolta gyorsan, na, mit is? Hát mi mást, mint az aranycsapat összeállítását, Grosicstól Puskásig, senkit ki nem hagyott. Nagyon barátkoztunk, még koccintottunk is, és amikor a fizetésre került sor, a ropogós, vadonatúj százlírásból még húszat vissza is kaptam. Meg voltam magammal elégedve. Megvettem a sarabit az első tisztnek, mindjárt megyünk a frisscipó illatú pékségbe a nekem sütött kenyérért, itt a sok kedves török között töltöm az időmet, van-e nálam jobb dolga valakinek?

Az ötliteres demizsonnal kezemben, a kenyereszsákkal a vállamon értem vissza a hajóra.

- Megvan minden? - kérdezte Sz. Péter, a chief. Én büszkén mutattam, amit hoztam:

- Itt az öt liter fehérbor, ebben pedig harminc kenyér van.

- És mennyit fizettél?

- A kenyérért 15 lírát, merthogy ötven kurus darabja. A borért pedig nyolcvanat.

A chief semmit sem szólt, csak kicsit sápadt lett. Később tudtam meg, amikor rendszeresen kikötöttünk Isztambulban, egy liter bor ára nem 16 líra, hanem csak egy líra és hatvan kurus, legalábbis ennyiért vettük a vasút melletti kioszkban. Akkor nekem a napi pénzem 27 líra körül volt…

Augusztus 6. Dardanellák, Égei-tenger. Édes Jó Istenem, ha Encsike megtudná, hogy pehelypaplannal takarózom, akkor most körbenevetne! De hát mit lehet csinálni, ha egyszer nincs egy pléd a hajón? A légkondi meg olyan hideget tud csinálni, hogy az rettenetes! Nekem meg nincs egy meleg holmim. Na, jól nézek ki!

Fekete Feri kevéssé bírja a tengert, kissé sápadt. Korpás Laci oké, de az igazsághoz tartozik, hogy eddig 3-asnál nem volt erősebb tengerünk!

Augusztus 9. Szicília alatt. Nem a hidraulika romlott el a hídon, hanem a légkondi kondenzvizét nem vezették el rendesen. Összegyűlik a padlón, nincs kiút, a fiókokat elrohasztja. „Csókótassuk” a hajógyárat.

Reggel hatkor a chief megmutatta a vérnyomásmérőjét, aztán délre, amikor felmentem szolgálatba, felhozta, hogy használjam, ha akarom. Rendes tőle. Erre a parancsnok arrogáns hangon kifejtette, hogy akinek erre van szüksége, az inkább ne hajózzon, meg ott humorizált velem. Fene a pofáját. Délután volt egy kis tűz. Az emergency kapcsolótábla gyulladt ki.

A hajóval pedig egyre több a baj. Semmi nem működik, ami 24 voltról megy. Így természetes, hogy ma délutánra a gyro (pörgettyűs tájoló) is bemondta az unalmast. Mire rájöttek, hogy a 24 voltos hálózatról üzemel, teljes volt a káosz. Később kiderült, át lehetett állítani a mágneses tájolóra a robotot. Ilyent sem láttam még!

Folytatása következik

Ma többszörös ávforduló, jubileum meg minden van!

Először is: Seafalcon ma annyi, mint a londoni magyar-angol, azaz 63!

Aztán a Vasas ma játssza a jubileumi mérkőzését a klub 100 éves fennálása alkalmából. Ezt csak tévén fogom nézni, és remélem, hogy a jubiláns olyan eredménnyel örvendeztet meg, ami méltó a szülinapomra!

Hogy is lettem Vasasdrukker? Ennek is jubileuma van, még pedig az 55-ik!

Ez a csapat 1956 augusztus 4-én játszott egy meccset. Harmadikán Nándor bácsi, a barátom édesapja egy jeggyel köszöntött:

- Na, Istvánka (nyolc éves voltam, ugyebár), holnap kimegyünk a Népstadionba!

A stadion neve mondott ugyen valamit, de hogy foci, és Vasas, akkor még szinte semmit!

Másnap kimentünk. Ámultam a hatalmas stadionban, félelmetes volt a hatalmas tömeg, csodálkozva bámultam a villanyújságot.

Hamarosan kifutott két csapat, egy piros-kék, és a másik zöld fehérben. És elkezdtek focizni! nem jól irom. FOCIZNI! Így kell! Itt a csapat névsora, emlékeztetőül:

1 Kamarás Mihály
2 Kárpáti Béla
3 Kontha Károly
4 Sárosi László
5 Bundzsák Dezső
6 Berendi Pál
7 Raduly József
8 Csordás Lajos
9 Szilágyi I. Gyula
10 Teleki Gyula
11 Lelenka (Lenkei) Sándor

Hány klasszis focista! És ehhez az edző: Baróti Lajos!

Jött a 21. perc: Csordás, 1:0

28. perc: Csordás, 2:0

32. perc: Riegler, 2:1

43. perc: Raduly, 3:1

Szünet. Aztán jött a második félidő, és ott folytatta a Vasas, ahol abbahagyta:

47. perc: Szilágy I, 4:1

52. perc: Szilágyi I, 5:1

56. perc: Szilágyi I., 6:1!!! Kilenc perc alatt egy mesterhármas!

70. perc: Szilágyi I, 7:1, ez volt a ráadás...

80. perc: Raduly, 8:1

85 perc: Riegler, 8:2

90. perc: Teleki, 9:2

Csoda-e, ha lelkesedtem? Nem értettem, de magával ragadott a 104 ezer néző lelkesedése, tombolása, üvöltése, örökre a szívembe ivódott a Hajrá Vasas, a Huj, huj, huj hajrá... És ez benne van azóta is!

Kívánom minden kis kölyöknek, hogy ilyen élmény hatására legyen focidrukker, mint ez a:

VASAS  - SK Rapid Wien

Középeurópai Kupa döntő mérkőzése volt!

 A képet és az adatokat a magyarfutball.hu oldalról kölcsönöztem.

Naplóírásra az édesapám vett rá, és ez 1995 nyarán történt. Úgy gondoltam akkoriban, hoyg legjobb elkezdeni akkor, amikor az ember életében valamilyen fordulópont van.

Nos egy behajózás - ráadásul új céghez mentem, új hajóra kerültem a szó minden értelmében -, alkalmasnak látszott. Tehát ez az első naplóm. Nyilván meg is látszik rajta, annak ellenére, hogy vannak benne javítások. De ezeket a javításokat úgy végeztem, hogy a napló lényegét ne érintsék: az akkori gondolataimat nem "írtam felül" legfeljebb zárójelben szúrtam be a későbbi megjegyzést. Máskülönben a napló nem napló.

Remélem, érdekes lesz.

MV PRESIDENT

1995. július 24.-december 5.

Nem nagy, és nem teljesíthetetlen.

Aki jelen van a Fészbukon, vagy az Iwiwen, az igazán megtehetné, hogy a kisbéri Mini-Magyarországról írt blogbejegyzésem megosztaná. Ezáltal a híre sokkal tőbb emberhez eljutna, és ha a ti ismerőseitek is megosztja, akkor meg hú...

Ha nem tudod, hogyan osszad meg, akkor ezt a linket kimásolod: http://tengerisalata.blogter.hu/474951/mini_magyarorszag_kisberen

majd az üzenőfaladon rákattansz a link gombra, és oda bemásolod. Ezután mellette megjelenik egy gomb: "Melléklet". Erre katt, és az alatta levő szövegmezőben írhatsz üzenetet.

Előre is köszönöm.

Régen, nagyon régen történt! Még nem ismertem Seafalconnét, a MS Székesfehérváron hajóztam ifjú matrózként (és később itt tettem kormányosmatrózi vizsgát).

Volt a hajón egy deckboy, bizonyos S. Péter, és volt egy kormányosmatróz, hívjuk úgy, ahogy a hajózásban ismerték: Vitézem. Vitézem meglehetősen militáns szemléletű és viselkedésű ember volt. Minden vágya egy oldalfegyver volt, és hogy ezt kielégítse, ezért később bevonult, és hivatásos katona lett belőle.

Nos, Péter és Vitézem egy kabinban laktak. Péter normális, Vitézem katonás. Péter nappalos volt, Vitézem őrséges. Tehát amikor lejött őrségből, akkor kinyitotta a kabinablakot, és lefeküdt. Addig nem is volt baj, amíg emberi hőmérséklet volt odakint. De amikor kezdett hűlni, Péter fázott, felkelt, becsukta. Ha Vitézem észrevette, felkelt, kinyitotta, Péter be, Vitézem ki...

Így ment pár napig.

Egyik reggel Vitézem így regulázta a deckboyt:

- Na, figyelj! A kabinban két ablak van. Egyik a tied, a másik az enyém. A tiedet akkor zárod, amikor akarod, de az enyémhez nem nyúlhatsz!

Az aranyos, hogy ezt komolyan is gondolta!

Két napja, S. Péter megtalálta a honlapomat, és jelentkezett. Ezért jutott eszembe a sztori.

...amin halálra röhögtem magam, de mint tudjuk, a humorérzék teljesen egyéni, és egy viccnek két állapotja van: ismert és nem ismertt.

Szóval:

Egy rádióriporter a faluban egy gazda napját akarja megörökíteni. Elküldik a Pista bácsihoz, aki el is meséli neki egy napját.

- Hát, reggel ötkor felkelek, és bedobok egy féldeci pálinkát...

- Nem jó, bátyám! - így a riporter. - Ezt mégse hallják a hallgatók!

- Hát mit mondjak helyette?

- Hogy olvas... - adja az écát a zsurnaliszta.

- Jó, szóval ötkor kelek, és elolvasom az újságot. Aztán teszek veszek, és elolvasok egy másik újságot. Hétkor kimegyek a földekre, viszek magammal egy vastagabb folyóiratot, amit odakint, munka közben szép lassan kiolvasok. Este, vacsora után elmegyek a könyvtárba, és haverokkal záróráig olvasgatunk. Utána átmegyek a Jani sógorhoz, mert neki van saját nyomdája...

Volt egyszer egy MAHART, ahol több mint 1500 tengerész dolgozott. Közöttük volt Moha és Seafalcon is. Milyen is volt ez a cég, amikor fénykora volt, és ez a hatvanas, hetvenes évekre esett? Sok dolgot nem szerettünk, de ezt hiszem, minden volt kollégámra vonatkozik, örömmel hallotta ha a parancsnok kimondta: - Shelterbe megyünk... - minden arc kisimult, mindenki örült, mindenki azonnal jobban érezte magát.

Ez olyan volt, mint valami varázsszó: a békét jelentette a háborgó tengeren. A megnyugvást a veszettül hánykolódó hajózás után. A nyugodt körülményke között elfogyasztott vacsorást, és mély, frissítő alvást, amikor nem dobott ki minket az ágy! Ugyanis a varázsszó mindig akkor hangzott el, ha a hajó viharban volt, és olyan erős volt már, hogy az észérvek amellett szóltak, hogy keressünk menedéket, dobjunk horgonyt egy szélvédett öbölben, és várjuk meg, amíg az idő megjavul. Mindenkinek van mesélni való élménye a shelterekről, és a különböző parancsnokokról.

Én legszívesebben a Tata motorosra emlékszem, ahol olyan parancsnok volt, aki bele nem vitte volna a hajót egy közepes viharba se. Ha jött a 7-es erősségű szél, már jött is fel a hídra és elkezdte a térképet tanulmányozni, hova menjünk menedékbe. Mindig alaposan megfontolta a dolgot, és lehető legjobb helyet kereste ki. Ha a Kelet-Földközin volt dolgunk, akkor Kréta szigete alatt hajóztunk mindig, hogy az északi széltől védve legyünk. Nos a parancsnok egyik alkalommal rábökött a térképre. - Itt dobunk horgonyt! Itt egy jó kocsma van, alig egy kilométerre az öböltől! Természetesen ez olyan érv volt, ami előtt mindenki meghajolt, meg amúgy is, ő döntött, mi csak egyetérthettünk. Shelterbe már érkezni is gyönyörűség volt. A hánykolódás egyre kisebb volt, a hullámok csökkentek, a szél csak jóval később, de szigetközelben már nem volt olyan ereje, hogy felkorbácsolja az öböl vizét. Aztán hamarost az is az árboc fölött fütyült igazán. A partot, amennyire csak lehetett, megközelítettük, és ledobtuk a horgonyt. (Nagyjából azon a vidéken, amit a térkép mutat.