HTML

Számlálóm:

Könyvvásárló

Csak be kell írnod a keresőbe az írót, vagy a címet...

Hajók, gépek, tengerészek

Egy tengerjáró főgépészéről írt cikk hatására több hozzászóló lelkesedett a témáért, és ez a blog ezért jött létre. Tehát: hajókról, motorokról, főgépekről, kütyükről, gépészekről, kápók történeteiről és efféléről szól ez a blog. A hajó nemcsak tengeren jár, hanem minden vízen, a hajót nemcsak többezer kW-os gép hajtja, de a speedboat is ez a kategória.

Friss topikok

Link Wire

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

9/11 (1) adriai járat (1) ady (1) aka (1) államadósság (1) anekdota (2) aqaba (1) Aranykapu (1) Balázs Géza (1) Baltic Ice (1) bejrut (1) béla (1) Béla kaftán (10) béla kaftán (23) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) bizonyítványok (1) biztonság (2) black gang (1) Black Irish Band (1) blog (1) bodrog (1) bomb (1) bonzsúr indonézia (1) Bosuns Alphabet (1) bős nagymaros (1) Brindisi (1) Brunsbüttel (1) budapest (1) buék (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) c (1) capstain shanty (1) chrys (1) Ciprus (1) Clavigo (7) Corvus J (1) costa concordia (11) costa crociere (1) Czakó Gábor (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) ddr. capt. Juba Ferenc (1) De Ruyter (1) distress (2) dsc (1) Dumbrody (1) duna (2) duna tengerjáró (1) Dunbrody (1) edmond (1) epirb (4) értékmentés (1) esküvő (2) evezés (7) fabiola (1) Fairport Convention (1) farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) félmilliomodik (2) fényképezőgép (1) Fluvius (1) fogászat (1) forróság (1) futball (1) garay (1) gdynia (1) genova (1) gépész (2) gépgyár (1) gépház (1) german sky (1) Ger Loughlin (1) gmdss (4) Greenore (1) Grip (1) hajó (9) hajógyár (1) hajókatasztrófa (1) hajósbál (1) hajózás (3) Hans Albers (1) Három királyok (1) hazautazás (1) hibajavítás (1) Hóki (1) honlap (1) hőség (1) huba (1) Humber (1) humber (1) humor (3) Husnes (1) inmarsat c (1) internet (1) Irish Rovers (1) ír népdal (1) isartal (4) Jachtnavigátor (1) JFK (1) johanna (1) John Kanaka (1) kalóz (1) kalóztámadás (4) karácsony (3) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) keresés (1) Kıbrıs (1) kihajózás (1) kisbér (1) kk döntő (1) könyvkiadás (2) Kopervik (1) környezetszennyezés (1) Kossuth Rádió (1) Közelről (1) kvargli (1) Labuan (1) láng (1) Legendás hajósok (1) Levi (1) Le Havre (1) lirycs (1) lys (1) Lys Carrier (2) Lyubov Orlova (1) M/S Székesfehérvár (1) Magyar Nemzet Magazin (1) mahart (14) Maláj (4) Malajzia (2) Marseille (6) mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) minarik lászló (1) mini magyarország (1) MN Magazin (1) mob (1) moerdijk (1) moon (1) Mostaganem (1) Mr1 (1) ms (1) ms radnóti (1) MV Clipper Caraibes (12) mv humber (1) MV Isartal (49) MV Isartal 2 (40) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (25) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris 2 (36) MV Petra (38) MV Priwall (20) MV Priwall-2 (12) MV RMS Andromeda (57) nagyszekelyistvan.hu (1) napló (392) Napló (2) nato (1) navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norb (1) norvégia (1) nosztalgia (1) novella (1) nyikolajev (1) nyugdíjas klub (1) óceáni (6) óceáni evezés (6) off (1) off hire (1) olvasás éjszakája (1) Oran (2) orosz (3) összeütközés (1) Padua (24) Párizs (1) Pelyhecske (1) Pierre (1) Plomin (5) potyautas (3) president (15) privatizáció (1) rabszolgaság (1) rakonczay (8) rapid (1) réni (2) rijeka (1) Santander (3) sart (1) Sauda (2) sex (1) shanty (23) Sharpness (3) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Lister (1) spanyolország (3) statisztika (1) stratégia (1) Strzemionego! (1) sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) szarkeverés (1) szavak a hullámok hátán (6) széchenyi (1) székesfehérvár (1) szeremley (1) szótár (3) sztori (37) szuezi csatorna (1) tata (1) tengeralatti kábel (1) tengerész (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (22) tengerésztörténet (6) tengerhajózás (5) tengeri körzet (1) térkép (1) terv (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) Tolkien (1) tricolor (1) Trieszt (1) trieszt (1) Tutajos (1) t com (1) új (1) újságcikk (1) union (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) vasas (1) velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (19) vicc (1) videó (4) video (3) virág (1) vitéz (1) Woody Guthrie (1) zátony (1) Kopervik (1) Napló (1) tengerésznóta (1) Címkefelhő

Milyen szép, hogy az angolban a hajó nőnemű szó! A Costa Concordia szép nevű leányzó most zátonyon fekszik. De az is lehet, hogy a leányzó fekvése egészen más, mint amit eddig hittünk, gondoltunk az újdonászok tudósításai alapján. A vélemény szent, a hír szabad, hát viszik mint a cukrot és szenzációsnál bombasztikusabb hírek, beszámolók, biztos információk látnak napvilágot.

Akik komolyan beszélnek később szólalnak meg, és lehet, hogy nem durran akkorát a véleményük. Pedig amit ma olvastam a Lloyd's List idézett cikkében, az igencsak számot tarthatna a szenzációra!

Miről van szó?

1. A Costa Concordia teljesen más útvonalat tartott, mint eddig tudtuk. Amit világgá kürtöltek elég sok fejtörést okozott, hogy akkor hogyan is lehet az, ahogyan történt? Az alábbi képen a hajózási térképre be van rajzolva a követendő útvonal. Ezt látva, már sokkal egyszerűbben elképzelhető a helyzet, a megtett út. A kis fehér foltban van a híres-hírhedt sziget.
Ha az balról van, akkor érthető már sok minden.

2. A CC. nem először jár erre, tavaly augusztusban is erre hajózott, és akkor sokkal jobban megközelítette a szigetet! Most nem jutott hozzá közelebb, mint 500 méter! Ezt állítja a Lloyd's List, ami pedig a hajózásban egy igen korrekt és szavahihető és jó bevételt nyújtó hajókövető rendszert üzemeltet nagyon rég óta.
Amikor Gibraltárt megközelítjük a Földközi-tenger felől a hajókat kikérdezi az Európa-fok néven bejelentkező Lloyds forgalom ellenőrzési pont, amelyik havi listában tette közzé az adatokat.

A listáira jó pénzért fel lehetett iratkozni (a MAHART előfizető volt), és ezeket a listákat az ügyeletes tisztek agyonhasználták, forgatták a hídon. Jött egy hajó, távcsővel megfigyeltük, kiolvastuk a nevét és kikerestük a listából az adatait. Régi és megbízható cég.
Nos ők azt mondják (a környékre telepített AIS adatok alapján), hogy a Costa Concordia nem közelítette meg jobban a szigetet mint 500 méter! A képen kékkel van jelölve a 2011. augusztus 14-én megtett és a Lloyd's List által rögzített útvonal, és bordóval a mostani, a 2012. január 13-i. Ebből látható, hogy a hajó most nem közelítette meg a partot, amikor léket kapott.
Akkor pedig kérem, Schettino parancsnok igazat mondott, amikor arra hivatkozott, hogy ahol a lékesedés történt, ott nem volt a térképen a zátony jelölve.
Ezt pedig a Lloyd's List is kiemeli a cikk utolsó mondatában: "Az UKHO térkép az adott területen nem jelez sziklát, ahol a Concordia lékesedett.". (United Kingdom Hydrographic Office térképe).

Sajnos a parancsnok bűnös. Azért mert a társaság engedélye nélkül letért az előre meghatározott útvonalról. Azt is írja a cikk, hogy a bűnügyi eljárásban a védelem részéről benyújtandó dokumentumok között a legnagyobb súllyal a térkép fog szerepelni.

A cikk itt érhető el.

Címkék: costa concordia

Szólj hozzá!

Nem tudom, mi van velem, szinte aludni se tudok, nagyon sokat jár az eszem a hajókatasztrófán. Talán jó is, hogy hajrájában van a szótár készítése, mert az kicsit elvonja a figyelmem. A hajrában megint akadt egy csomó dolgom, de nem arról akarok beszélni.

Ma végigolvastam amit egy mértékadó magyar sajtóorgánum a katasztrófáról írt. Nem bulvár (persze azért nem mentes némi szenzációhajhász címadástól).

Nagyjából, amit itthon tudni lehet, azt tudom.

Ja, kedden, 24-én részt veszek a Kossuth Rádió Közelről című beszélgetős műsorában 16.00-17.00 között. Ha tudod, halgasd meg! Ja, és 22-én 06.40-kor (ha igaz) az m1 reggeli műsorban...

Pénteken a hajó léket kapott, majd Giglio szigete előtt, a parttól 150 méterre megfeneklett. Az utasokat megmentették, a halottak száma tizenkettő, sajnos magyarok is vannak köztük, és vannak eltűntek. Röviden ennyi.

A hajó eltért az eredeti útvonaltól, ezt csak és kizárólag a parancsnok utasítására tehette. (Van navigációs ok, amikor az ügyeletes tiszt is eltérhet, de ő vissza is megy, amint az ok - kitérés kényszer - elmúlt.)
Az eltérés már négy mérföld, amikor a hajó léket kap. A lékesedés oka egyedül a parancsnok, aki elfogadható indok nélkül megváltoztatta az előre beprogramozott útvonalat. Ő a felelős.

Azonnal rájött, hogy a hajó menthetetlen (3 perc múlva a tisztje jelentette, hogy a gépházba ömlik a víz), és manőverbe kezd, hogy a hajót partra futtassa, és ezáltal ezrek életét mentse meg. Ez azt mutatja, hogy észnél volt, és jó navigátor, jó kapitány, mert megcsinálta a manővert. Ennek mindenképpen nagy súllyal kel a latba esnie.

Eddig, mondhatnánk egy-egy, de azért nem, mert közben alapvető hibákat vét: nem adta le a nemzetközileg előírt vészjelzést, ami a halottak számát talán csökkenthette volna.
Nagyot hibázott akkor is, amikor a személyzet elől is eltitkolta a vészhelyzetet (mert akkor fel lehetett volna jobban készülni a mentésre). A személyzet az utasokkal korábban foglalkozhatott volna, és azok nem néztek volna, mint a moziban, hogy vajon miért járnak a tengerészek mentőmellényben, és őket miért nem tájékoztatják?
Nagyot hibázott a parancsnok akkor is, amikor a céget is mellévezette, elhallgatva a lékesedés tényét.

Amikor a hajót odavitte partközelbe és felfuttatta, ami ismétlem elismerésre méltó manőver volt, a mentést nem koordinálta megfelelően, de részt vett benne (én úgy érzem, hogy inkább olyasmit csinált, ami egy beosztott tiszttől várható el, és nem a parancsnok dolga).

Az is tény, hogy éjfél után mentőcsónakban volt, és a Parti Őrség helikoptere vissza akarta zavarni a hajóra. Később a barba mindenféle magyarázatot adott: lentről koordinált (?), belesett a mentőcsónakba (?). Később magyarázkodás közben kitért rá, hogy egy mentőcsónak-szerelvénnyel "dolgozott" amikor a csónak elszabadult, ő meg belesett, akaratán kívül. De akkor mit keresett a csónakban a másodkapitány és a harmadik tiszt? Teljesen mást mutatnak az általam ismert körülmények, mint amit Schettinótól tudunk!

A bulvár bedobott egy szőke nőt is. Egy moldávkát, akivel együtt látták a barbát. Kérdem én, kinek mi köze hozzá? A csaj szerint a parancsnok hősiesen látta el feladatát. Legfeljebb annyit ér a véleménye, amennyit az ifjú hölgy ért a hajózáshoz.
Látták a parancsnokot inni. Kérdem én, kicsoda? Egy utas, aki haragszik rá!? Én úgy tudom, hogy indulás után protokolláris vacsora szokott lenni, ahol azok, akik meg tudják és akarják fizetni, a parancsnok asztalánál esznek. Ez pedig az indulás estéje volt. Nyilván ivott valamennyit.

Engem sokkal inkább érdekelnek a navigációs körülmények, mennyire hihető az, hogy ahol léket kapott, ott nem volt a zátony jelölve! (Előre megmondom, sehogy.)
Azt mondod, hogy a mélységmérőnek jeleznie kellett volna a sziklát. A személyhajó ECDIS-t (röviden: elektronikus térképet) használt a navigációhoz. Nyilván a legmodernebbet. Ez valójában egy nagy komputer kijelzője. A készülékhez számtalan navigációs eszköz van hozzácsatolva, bekötve. Radar, AIS, mélységmérő és a fene tudja mi fityfene.
Tehát a helyzet: a hajó a parancsnok utasítására eltér a beprogramozott útiránytól. Ha ilyet tetem én kereskedelmi hajón, nem csináltam semmit, majd egyszer visszatérek, nem kell a rendszerbe nyúlni, maradnak az eredeti adatok. Csak kapok egy csomó alarmot, riasztást, amit nem veszek figyelembe.
Nagyot tévedek, ha azt feltételezem, hogy a személyhajón is ez történt? És ki okolható azért, hogyha nem veszi észre az állandóan sípoló, pittyegő, piccegő riasztások között amit az útvonaleltérés okoz a különböző készülékek beállításának megfelelően, a mélységmérő villogását vagy berregését, ami jelezné a sziklát. Mondom: "lenne", meg "ha", meg minden efféle. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én nem okolom egyik beosztott tisztet sem, ha elsikkadt a (nem tudom volt-e) mélységmérő alarm.

Mi történik az olajjal? Ez nekem egy kicsit misztikus, mert 2400 tonna dízel/gázolajról beszélnek, holott... Nos a New York Times cikke szerint a holland Smit cég végzi az olaj "kibányászását" a hajóból. Azt mondják, hogy a 2400 tonna olaj mellett még 200 tonna nehézolajat (Heavy Fuel Oil) is ki kell szivattyúzni. Én kevésnek találtam a nehézolajat. Az a HFO nagyon csúnyaságot képes az élővilággal művelni, ha kifolyik a tengerbe.
A The Telegraph cikke szerint 2400 tonna dízel, nehézolaj, és kenőolajakat kell kiszivattyúzni. A nehézolaj mennyisége az érdekes, mert azt fűtve lehet igazán szivattyúzni, nos minél több, annál férfiasabb munka lesz a hollandoknak! De ha az ember nagyon akar, azért csak megtudja az igazságot. A képen (nem linkelhető, oda kell menni és megnézni) be vannak jelölve az üzemanyagtankok elhelyezkedése, és a képfelirat szerint 2400 tonna nehézolaj (HFO), és 200 tonna dízelolaj van a hajóban. Hát akkor fiúk rajta. Azt mondják, négy hétre lesz szükségük. Elhiszem!

Kell-e még cifrázni?
Azt hiszem, nem. Majd a kivizsgálás alkalmával minden kiderül. Majd megtudjuk.
De az biztos: Capt. Schettino nem állt a helyzet magaslatán.

Címkék: costa concordia

2 komment

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

 

 

Természetesen az apropó a Costa Concordia tragédiája. Majdnem balesetet írtam, de tragédia, mert az emberi gondatlanság, felelőtlenség és hozzá nem értés emberéletekbe került.
Sok mindent olvastam az interneten, cikkeket angolul, magyarul, hozzászólásokat, jót, rosszat, de egy szemet szúrt. Persze nem kárhozatom én, mert a hozzáértést tőlünk kell elvárni, nem a véleményét megíró laikustól.

Szóval valaki olyasmit írt, hogy  tulajdonképpen istenkísértés ilyen kis merülésű, magas súlypontú, labilis úszó városokat építeni, hogy ezt kizárólag üzleti szempontok indokolják. Aki írta dunsztja nincs a hajó stabilitásáról, sacc per szemre mérlegel és fejti ki a csacsiságot.

Minden hajó, amelyik vízre kerül stabil. Meg kell feleljen a biztonsági előírásoknak. Megvannak a minimális kritériumok, és ha hozza, akkor biztonságos, bármennyire nem látja annak a laikus. Bizony, még én is elképedtem néha, hogy: "ez stabil?", egy-egy úszóművet elnézve. De az ember csak azt látja, hogy mi van kint a vízből. Ami a vízvonal alatt, azt nem.

Egy hajót sem gyártanak arra, hogy kibírja, ha zátonyra viszik. Bizonyos baleseti kritériumoknak is meg kell felelniük, ami a borulással, kapcsolatos, extrém körülményeknek is ellent kell állniuk (módjával), mint a hirtelen széllökések, stb.

Szóval a látszólag hatalmas, (túl magasnak tetsző) személyhajó biztonságos.
És mindent megtesznek a mentése érdekében, de ezt csak akkor tudják megtenni, ha a hajó parancsnoka leadja a SZABÁLYOS vészriasztást.
Ezt Schettino úr nem tette meg (nem írok a továbbiakban captaint, mert méltatlan a címre). Ezzel esetlegesen veszélyeztette a mentést is, és veszélybe sodorhatott volna más hajókat.

Az első képen láthatod az úgynevezett Coast Radio Stationok elhelyezkedését. (Parti rádióállomások). A baleset helyzete kékkel van jelölve, jobbra kicsit alatta R betűvel jelölve Róma Rádió. Ha bárminémű


tengeri baleset következik be egy adott ország felségterületén, az, amint tudomására jut, azonnal megkezdi a mentást, és megteszi a szükséges intézkedéseket.

A következő képen azt láthatod, hogy az olasz MRCC (Marittime Rescue Coordinating Centre - Tengeri Felkutatási és Mentési Központ) milyen figyelmeztetést küldött a körzetben levő hajóknak!

Ez a barom (Schettino) ezt is késleltette azzal, hogy nem adott le riasztást szabályosan. Az MRCC (bárhogyan is hívják maguk az olaszok, nem számít) egy utas szüleinek mobilhívása után kapott értesítést! Ez elképesztő! Az alábbi kép a kis kék helyzetjelzőre kattintva nyitható. Nos a kép (kattintással nagyítható):


Mit tartalmaz ez az üzenet?
Időpont és Maddalena Radio
Az olasz MRCC-től (Olasz Parti Őrség)
Minden hajónak, amelyik a Tirrén-tenger északi részén halad.
Minden hajó amelyik a Tirrén-tenger északi részén navigál köteles figyelni egy személyhajóra. Név: Costa Concordia, lobogó: olasz, megfeneklett Giglio sziget északkeleti részének közelében. Felkutatás és mentési akció megkezdve Livorno MRCC által (Olasz Parti Őrség). Az alábbi pontok által határolt területen:
A: ezeket nem sorolom fel.
B:
C:
D:
Minden hajó a körzetben tartson fokozott figyelőszolgálatot, és jelentsen minden fontos észlelést MRCC Livornónak az alábbi számokon:
ezeket már nem írom ki.

Ha erre a linkre kattansz, akkor láthatod az összes kiadott Navtex üzenetet, ha azon a "wiev" szóra kattintasz a szöveges üzenet jön föl, ha a kis kék jelzőre, akkor a térképet kapod meg, és azon a jelölőre klikkelve a szöveges Navtex üzenetet írja ki.

Ott láthatod, hogy az elsőt 22.54-kor adták ki. Ha Schettino 21.48-kor, amikor megtudta, hogy gépházat elárasztotta a víz, leadja a riasztást, akkor jóval előbb megindulhatott volna a mentés, és talán kevesebb lett volna a halálos áldozat is!

Címkék: vészhelyzet navtex costa concordia

Szólj hozzá!

Ide kattintva a Corriere della Sera táblázatára jutsz, ahol ábrák és időskála segítségével mutatják be, mi is történt pénteken este 21.45-szombat hajnal 05.00 között. 
Itt egy hevenyészett fordítás, a lényeg benne van, elnézést a magyartalanságért, és a hibákért...

2012. január 13. Péntek.
 
21.40 Schettino felhívja Palombót, a hajó ex-parancsnokát és azt mondja neki, hogy a hajó tiszteletadásra „felvonul” Giglio előtt.
21.45 és 05 másodperc: Ütközés a sziklával. A Concordia lelassít és a telefon Schettino és Palombo között megszakad.
21.47: Palombo megpróbálja felhívni a Concordia parancsnokát másodszor is, de nem sikerül.
21.48 Schettino hívja az első tisztet, hogy ellenőrizze a gépházat. Az jelenti: minden el van vízzel árasztva.
21.49: Palombo kapcsolatba lép a Costa Crociere társasággal, és kérdi mi történt? A Vámőrséget riasztja (Guardia di Finanzia)
21.52: A hajó sebessége visszaesik 4 csomóra és ez az a pont, amikor a balra fordul Giglio kikötője irányába. A hajón néhány sérült van.
21.58: A hajó megközelíti Gabbianella fok szikláit kb. két csomós sebességgel.
22.05: Costa Crociere hívja a hajót. Schettino annyit mond csak, gondok vannak, de nem beszél az ütközésről.
22.06: A hajó sötétbe borul. Egy pratói utas felhívja szüleit, akik értesítik a carabinieriket hogy lépjenek kapcsolatba Livorno Kikötőkapitánysággal.
22.14: Az óceánjáró nagyjából 0,7 csomós sebességgel (kevesebb, mint 2 km/h) halad. A Kikötőkapitányság felhívja a hajót, amelyiket nyomon követi a GPS rendszerrel, de a parancsnok csak annyit közöl, hogy áramszünet van (Black-out).
22.15: A Kikötőkapitányság folyamatosan kérdezi, milyen a helyzet a hajón. Közli, hogy az utasok vegyék fel a mentőmellényeket… kihagyás… A parancsnoki hídról azt válaszolják, hogy csak áramkimaradás van.
22.06: Új beszélgetés a Kikötőkapitányság és a Concordia között: most beismerik, hogy „vízbetörés” van. A szárazföldről kérdezik, hogy van e sérült vagy haláleset. Válasz a hajóról: minden rendben van. A Parti őrség kérdezi, hogy szükség van-e segítségre? A parancsnoki hídról egy vontatóhajót kérnek.
22.31: Megszólal az előírásos riadó. A Kikötőkapitányság nem bízik benne… kihagyás… és riaszt.
22.34: A Kapitányság kéri hajót, hogy rendeljék el a vészhelyzeti állapotot.
22.35: A mentőegység (fináncok) megérkeznek oda, ahol a hajó fekszik.
22.42: A Concordia megáll.
22.45: Megkezdődik az kiürítés: az utasokat felszólítják a hajóelhagyásra, akkor is, ha a parancsnok még nem rendelte el.
22.48: A Kikötőkapitányság kérdezi, hogy minden készen áll-e a hajóelhagyásra. A Concordia válasza: készen állunk.
22.58: Felhangzik a hivatalos riasztás: hét rövid és egy hosszú sziréna jelzés.
23.10: Az első utasokat a mentőcsónakok a kikötőbe viszik egyenesen.
23.15: A Costa Concordia elkezd dőlni.
 
2012. január 14. Szombat
 
00.32: A Kikötőkapitányság hívja a Concordia parancsnokát mobilon, és kérdezi, hányan lehetnek még a hajón. Schettino válasza: 200-300 és megerősíti, hogy visszatér a parancsnoki hídra.
00.42: Az operatív egység kérdezi, hány személyt kell még evakuálni. Schettino: nagyjából százat. Majd kiszalad a száján: elhagytuk a hajót. A parti őrség embere kérdezi: parancsnok, elhagyta a hajót? Schettino: Nem, nem, dehogyis hagytam el.
01.46: A Parti őrség tisztje utasítja a parancsnokot, hogy menjen a hajóra és koordinálja az evakuációt. A Kikötőkapitányság szerint Schettino nem ment vissza a Concordiára. Közben a mentési munkálatok folynak.
04.46: A fináncok bejelentik, hogy befejezték a hajó kiürítését.

Címkék: costa concordia

2 komment

 Olvasom a Daily Mail on-line kiadását, szalagcímben hozza:


Captain Coward: 'I only left because I FELL into lifeboat when ship listed suddenly as I was trying to help'

'I didn't even have a lifejacket because I had given it to one of the passengers'
'All of a sudden the boat listed 60-70 degrees, I got trapped and ended up in one of the lifeboats'

 
Hát ez azért ciki! Azt írja, hogy:
A Gyáva Kapitány: "Azért hagytam el a hajót, mert amikor segíteni próbáltam, a hajó hirtelen megdőlt, és én BEESTEM a mentőcsónakba!"
"Nem volt mentőmellényem se, mert azt odaadtam egy utasnak."
"Ahogy a hajó hirtelen dőlt még 60-70 fokot, csapdába estem, és végül egy mentőcsónakban találtam magam."
Elképesztő!
Az ügyvédje szerint, aki a házi őrizetbe vételt kommentálta: "senkit nem lehet börtönbe küldeni, mert a közvélemény ezt akarja" majd a cikk így folytatja: még akkor sem, ha a gyáva parancsnok most Olaszország legutáltabb embere.
 
Érdemes a cikket elolvasni az angolul tudóknak, aki nem érti annak is érdekes, mert nagyon jó fotókat láthat. Az egyik különösen érdekes, ami magasból készült.
Egyébként a hajó elsüllyedése csak hajszálon múlik most is. A roncsot csak egy szikla tartja, tehát ha jön egy rossz idő, ami megmozgatja a hajót, lecsúszhat a nagyjából 100 méteres mélységbe.

 

Címkék: costa concordia

Szólj hozzá!

 Minden kommentár nélkül. Itt az eredeti szöveg.

Beszélgetés a parti őrség parancsnoka és a Concordia parancsnoka között közvetlenül a katasztrófa után.

 

 

Parti őrség (a továbbiakban Coast Guard) a parancsnokhoz (aki már elhagyta a hajót): Hello. De Falco vagyok Livornóból, a parancsnokkal beszélek?

Parancsnok (továbbiakban Captain) a parti őrséghez: Igen, jó estét capt. De Falco.

 

Coast Guard: De Falco vagyok Livornóból, a parancsnokkal beszélek?Kérem mondja a nevét.

Captain: Itt captain Schettino.

 

Coast Guard: Schettino? Figyeljen Schettino, egy csomó ember van szorult helyzetben (csapdába esett) a hajóján. Most menjen a mentőcsónakjával oldalt a hajó orra alá. Ott van egy kötéllétra. Másszon fel, és szálljon vissza a hajójára. Menjen vissza, és jelentse, mennyi ember van ott. Világos? Rögzítem a beszélgetést captain Schettino.

Captain: Captain, mondjon meg nekem valamit (a parancsnok szintén captainnak szólítja a parti őrség illetékesét)

 

Coast Guard: Hangosabban!

Captain: A hajó ebben a pillanatban…

 

Coast Guard: Captain, Hangosabban! Árnyékolja le kézzel a mikrofont, és beszéljen hangosabban! Érthető?

Captain: A hajó ebben a pillanatban megdőlt. “At this moment the ship is tilted.”

 

Coast Guard: Értem. Figyeljen, emberek másznak le a kötéllétrán az orrban. Menjen vissza ellenkező irányban, másszon vissza a hajóra és mondja meg, hány ember van ott, és mi van a fedélzeten. Világos? Jelentse, hogy vannak-e gyermekek, nők és miféle segítségre van szükségük? És sorolja fel pontosan, hogy kikből hányan vannak. Világos? Nézze, Schettino, talán megvédte saját magát a tengertől, de nagyon befűtök magának. Meg fog fizettetni mindenért. A fenébe!

Captain: Captain, kérem…

 

Coast Guard: Nincs semmi kérem! Menjen vissza a fedélzetre! Biztosítson, hogy visszatér a fedélzetre!

Captain: A mentőcsónakban vagyok a hajó alatt. Nem mentem sehova. Itt vagyok.

 

Coast Guard: Mi a fenét csinál?

Captain: Koordinálok…

 

Coast Guard: Mi a fenét koordinál ott? Szélljon vissza a hajóra, és koordinálja  a mentést a fedélzeten! Elutasítja?

Captain: Nem, dehogy utasítom el!

 

Coast Guard: Elutasítja, hogy visszamenjen a fedélzetre? Mondja meg, miért utasítja vissza a hajóra visszaszállást? Mondja meg az okát, miért nem megy?

Captain: (Még) nem megyek, mert van egy másik mentőcsónak, amelyik leállt. (ez nem igazán tiszta számomra: I am not going because there is another life boat that has stopped.)

 

Coast Guard: Menjen vissza! Ez parancs! Folytatnia kell a mentést. Maga kérte az evakuálást, most én vagyok az irányító. Vissza kell mennie a hajóra, világos?

Captain: Captain.

 

Coast Guard: Hall engem?

Captain: Megyek.

 

Coast Guard: Menjen. Ha fent van a hajón, hívjon vissza!  A mi légi mentőegységünk ott van! Az orrnál vannak, menjen! Már vannak halottak Schettino! Mozgás!

Captain: Hány halott van?

 

Coast Guard: Nem tudom. Attól félek, egy. Egyről hallottam eddig. Magának kellene ezt jelentenie nekem! Krisztusom!

Captain: De tudnia kell, hogy sötét van, és nem látunk semmit?

 

Coast Guard: És mit akar? Hazamenni, Schettino? Sötét van, és maga haza akar menni? Nyomás vissza az orrba, és jelentse, mit kell tenni, hány ember van ott, és mire van szükségük. Most!

Captain: Itt vagyok az első tiszttel.

 

Coast Guard: Mit mond?

Captain: Itt vagyok az első tiszttel, a neve…

 

Coast Guard: Akkor nyomás fel a hajóra mindketten. Mi az első tiszt neve?

Captain: Dimitrij.

 

Coast Guard: Dimitrij mi?

Captain: Dimitrij...  (érthetetlen)

 

Coast Guard: Maga és az első tisztje azonnal nyomás fel a hajóra, MOST! Világos?

Captain: Captain, vissza akarok menni a hajómra, de egy másik mentőcsónak sodródik, mert leállt a motorja, és hívtam más mentőket.

 

Coast Guard: Már egy órája magyaráz. Most nyomás a hajóra. Vissza a hajóra! És jelentse, hány ember van ott!

Captain: Okay, Captain.

 

Coast Guard: Azonnal induljon!

 

Címkék: costa concordia

Szólj hozzá!

Nem tudom, miért nem röpíti szerte a média a legújabb híreket a megfenekléssel kapcsolatban!
Az angol Daily Mail on-line kiadása nagy cikket szentel az esetnek sok fotóval, és egy érdekes térképpel, ami teljesen más megvilágításba helyezi a parancsnok szerepét, és az esetet.
Ebben a változatban nincs szó semmiféle chief stewardól, sem catering főnökről, sem első pincérról, aki nem tudott kiszállni Civitavecchiából, és ezért Francesco Schettino közel vitte a hajót, hogy láthassa a szeretett otthont.
A parancsnok verziója szerint kijöttek Civitavecchiából és Savonába hajóztak. A kijelölt útvonaltól négy mérföldre eltértek, és egy víz alatti sziklába ütköztek (valójában szinte csak súrolták, de ez elég volt ahhoz, hogy felszakadjon a külhéj a hajó jobb oldalán. A parancsnok ezt észlelve, felmérve a helyzetet azonnal irányt változtatott, és a közeli Giglio szigethez vitte a hajót, ott kifuttatta, azért hogy kedvezőbb helyzetben legyen a mentéskor. A hajó a szigetnél a bal oldalára feküdt, és a part közelben nem süllyedt el, lehetővé téve, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legkisebb emberveszteséget szenvedjék el a mentés folyamán.
Ide kattintva megnézheted a képet a hajó sérüléséről.
Az angolul tudóknak itt a teljes cikk: klikk
Egyelőre nem fűzök hozzá kommentárt, de egy dolog számomra nagyon furcsa: miért nem beszél senki arról, hogy segélyt kértek, hogy leadták az előírt distress alertet? Hatékonyabb lett volna a mentés!
Egy másik bejegyzésben közzé adom azt a "szégyenletes" beszélgetést, ami a mentőhelikopter és a menekülő parancsnok között zajlott!

Címkék: costa concordia

11 komment

A tragédia az tragédia.
Az emberélet elvesztése teszi azzá, egyébként csak káreset. Zátonyra futott egy személyhajó az olaszországi Giglio szigete mellett. Többen meghaltak. Ez a tragédia. Magyar is eltűnt. Akik túlélték zokogtak a Ferihegyi reptéren. Hogy mit érezhettek a hozzátartozók, amikor a hírt meghallották, azt egy tengerészfeleség tudhatja csak igazán. És ők aztán meg is értik, átélik a hatalmas örömöt, amikor valaki hazajön, meglátják a reptér kijáratban.
"Mindent" tudunk a katasztrófáról.
Mekkora a hajó, melyik cég üzemelteti, hogy hívják a kapitányt, hányan haltak meg, hányan kaptak sokkot, ki hogyan sírt, kinek a kicsodája...
De az életveszély elmúlt, így engem már nem sok minden érdekel, ami a bulvárt megmozgatja.
Amit várok: hogy sikerül-e kivarázsolni a temérdek üzemanyagot a hajó tankjaiból, a különböző szennyező kemikáliákat a gépházi és fedélzeti raktárakból.
Azt tudjuk, hogy 2400 tonna üzemanyagot rejtenek a tankok. Ha ez idő előtt kiszabadul, akkor maga a pokol jön a parti élővilágra, mint volt az 2002-ben, amikor a Prestige tankhajó ketté tört Galícia partjainál. Persze itt a gázolaj nem végezne olyan pusztítást, de hatalmas károk lennének így is.
És itt megint felvetődik bennem egy kérdés.
Két tankhajó katasztrófa volt "gyorsan" egymás után: 1999-ben az Erika a Vizcayai öbölben, majd 2002-ben a Prestige. Ez azt eredményezte, hogy már két évre rá kidolgozták és megszigorították a tankhajók Nyugat-Európa körüli közlekedését. vajon ez a szerencsétlenség hoz-e szigorítást?
Nem hinném. Mert a katasztrófát a parancsnok hibája hozta, ott pedig egyéb okok játszottak közre.
Személy szerint sajnálom a parancsnokot. Gondolj bele: szívességet tesz, jót akar valakinek, és ebből tragédia lesz! A hatalmas durranás és lökés! Belenyilall a felismerés: zátonyra futottunk, miattam! Elsüllyed a hajó? Tömegkatasztrófa? Miattam, miattam, miattam... zakatol a szíve, visszacsinálná, rettentően akarná, de tudja, nem lehet! Ha még egyszer... de nem lesz még egyszer. Ő már többet nem lesz parancsnok sehol, nincs senki, aki megvédené, mert ő a barba, akit elsőként vonnak felelősségre. Itt nincs menekvés, nem lehet másra mutogatni, nem lehet elodázni. Viselni kell a felelősséget.
Jó, hogy bele nem őrült! Vagy igen? Nem csodálkoznék. Pánik... elmenekült a hajóról, ha igaz! Ebben az esetben inkább bíznék az első tisztben, mint ebben a parancsnokban. Az tisztább fejjel gondolkodhat. nyilván nem ázsiai volt, hanem olasz.
Ha nem lesz környezetszennyezés, utána számomra már szinte érdektelen. Mert ami azután jön, az csak a pénzről szól. A biztosító fut a pénze után, a tulajdonos fut a pénze után, a hajómentéssel foglalkozó cégek marakodna a koncon...
Persze aki laikus, azt biztosan érdekli, hogy mi lehet a hajóval? A bulvár nyilván szállítja majd a szenzációs híreket.
Hogy mi történhet a Concordiával?
Sok minden.
Nyilván próbálják menteni. Egy személyhajó jóval nagyobb érték egy darabárú-szállítónál, más a mentéshez való hozzáállás is.Meg kell próbálni rávenni arra, hogy saját lábon - úszva - elvihessék és...
Lehet-e?
Persze, manapság szinte minden csak pénz kérdése, kérdés a mentés és a mentett értékaránya. Ha politikai érdek fűződik hozzá, akkor még egy tengeralattjárót is a felszínre lehet hozni, lásd a Kurszk tengeralattjáró esetét. Csak érdekességként ehhez: 2007. május 27-én az Alborán tengeren hajóztam, és találkoztam a GIANT4 nevű csoda szerkezettel, ezt építették ahhoz, hogy a szerencsétlenül járt tengeralattjárót elszállítsák a kikötőbe. (Ha a linkre kattintasz, akkor a böngészőben keress rá a GIANT szóra.) Ezzel csak azt akarom mutatni, hogy manapság, ha megvan az érdek, szinte nincs megoldhatatlan feladat.
Amikor a MV Trikolor autószállító elsüllyedt, akkor azt helyben felvágták, és úgy szállították partra, további bontásra. A link alatt az esetről írott blogbejegyzésem van.
Mit tudunk a Costa Concordiáról, ami igazán fontos, hogy gondolkozhassunk?
Nagyjából semmit, pontosan nem sokat.
A part mellett (ahol a parancsnok szerint elegendő volt a vízmélység) zátonyra futott a személyhajó.

A fotó a MarineTraffic oldalról való, a pozíciós linken elérhető

A hajó maximális merülése 8,0 méter. Ez azt jelenti, hogy egy ennél sekélyebben levő sziklának ütköztek.
Kétségeim vannak, hogy az olasz partok mellett egy ilyen sziklazátonyt ne jelölnének. de nincs kéznél hajózási térképem, így semmit se mondok.
(Az MS Fabiola magyar parancsnoka ha olvassa a bejegyzést, megteszi ugye azt a szívességet, hogy az adott pozíciót megnézi a hajózási térképen, és egy kommentben megírja, hogy van-e jelölve vagy sem! 42.3717° / 10.92602° (Map)) A linken bárki megnézheti a hajó adatait, és egy képet a felborult hajóról. Ha megnézed, akkor láthatod, hogy a test félig van vízben, és a dőlés 80 fok, tehát ha azt mondom, hogy tizenöt méteres vagy valamivel több is a mélység, akkor a barbának igazat kell adni, hogy volt elég víz, de hogy ne lenne jelölve egy 6-7 méteres sziklazátony... hihetetlen! 
Utólag megnéztem az elektronikus hajózási térképemen, a fenti pozíció nem az elsüllyedésé , viszont ahol zátonyra futott, ott az én elavult adatbázisom is 10 méternél kevesebb vizet jelez! E szerint nincs igaza a parancsnoknak!
Azt írják, hogy az utasok értékeit őrzik.
Kissé mosolygok. Persze meg kell nyugtatni a nagyközönséget. Ha én olasz maffiózó lennék, akkor békaembereket küldenék a roncshoz, ahova sejtésem szerint számos helyen be lehet menni, és aztán bent szabad a vásár... De nem vagyok maffiózó.
Semmit nem tudok a kár nagyságáról. Egy helyen mondtak olyasmit, hogy nagy hasadás van a fenéken. Ami a gyors vízbetörést illeti, ennek igaznak kell lennie. De a nagy az relatív. Egy 289 méter hosszú hajó esetében nekem 60 méteres legalább, de ez is szubjektív.
Hol van a lék? Milyen tereket érint? Mit lehet a helyszínen javítani? Mit lehet lezárni, honnan lehet a vizet kiszivattyúzni, mind-mind megválaszolatlan kérdés eddig. Tehát ki tudja megmondani, mi lesz a hajó sorsa?
Felelősen senki.
Még én sem.
Az ember manapság sok mindenre képes. Egy valamire nem: legyőzni a bolygót, a természeti erőket. Márpedig a roncs a tengerben van, aminek hallatlan az ereje. És ne feledjük, hogy január van, és ez igazán viharos időszak arrafelé, ami még elég sokáig fog tartani. Ha igaz az, hogy többször érezték azt, hogy a víz megmozdította a hajót, akkor nem elképzelhetetlen, hogy egy erős vihar megemeli, esetleg leszabadítja a "méretes fogpiszkálóról", mert én valami effélének képzelem el ezt a zátonyt. És ha leszabadul, ott a part meredeken lejt, és komoly vízmélységek vannak, ha az emlékezetem nem csal.
Hogy hol lesz a hajó a viharos időszak elmúltával, azt senki nem tudhatja.
Hogy mire képes a technika, azt a szakértők nálam sokkal jobban tudják. Hogy mit tudnak gazdaságosan  elvégezni, azt se itthonról fogják megmondani.
És ha más nem marad, akkor még a szétdarabolás is egy lehetőség, az persze a legutolsó az értékmentési sorban.

Címkék: costa concordia

9 komment

No, nem kell megijedni, nem olyan szelek.

 Az előző részben Oleg kínjairól értekeztem. Jó hírem van, kiváló chiefem ismét nekifut majd Sevillának, nem az a feladós fajta. Meg úgy érzi, szeptemberben, amikor a tanév miatt tele a város egyetemistákkal és a meleg sem gatyarohasztó – mondjuk attól nem tartok, hogy a 33-35 fokban meg fogunk fagyni-, tehát turistából is több akad (én nehezen látom az összefüggést a sármja és e között), szóval most majd több esélye lesz. Őszintén szólva, én bizony nem vagyok oda az ötletér, nem nagyon mulattatna a dolog. Valahogy kezdek öregedni, mert hamar fáradok. Vagy az elmúlt másfél év alatt jól hozzászoktam a 2/2 munkatempóhoz.

Na, immáron hivatalosan is senior barba vagyok. Tanult és nagyhírű kollégám, Capt. Malay megemlítette (továbbra sem írom le a nevét, személyiségi jogok, meg ilyesmi), hogy az első horpadásig a hajótesten, amit manőver közben követek el, csak junior parancsnok vagyok. Szívesen maradt volna az nagyon sokáig, de a sors és a szél közbeszólt.  Történt, hogy szép, szeles estén érkeztünk La Corunába. A kikötőről tudni kell, hogy egészen be kell mennünk, odáig, ahová a nagy utasszállítók szoktak állni, ott jól körbefordulni és betolatni a rakpart nyugati végére. Eddig ez ment csuklóból, főleg, hogy a helyi Practicos (révkalauz spanyolul) nagyon tudják a dolgukat. Viszont most volt valami, ami eddig nem, jó kis viharos északnyugati szél. Már eleve a révészt a hullámtörő mögött vettem fel, mert úgy rolláztunk, hogy nem bírt átszállni hozzánk. Gondoltam, hogy kérek egy vontatót a szél miatt, de az a átkozott büszkeség, önteltség, meg a magabiztosság lebeszélt róla. Van gép, orrsugárkormány, jó fajta Becker- kormány, megoldjuk mi ezt önerőből. Elvégre a North Expressen is így csináltuk és ritkán tört össze bármi is. Szóval nem kell ide vontató. Azért Senor Gonsalezt, a pilotot megkérdeztem, hogy szerinte kell- e, azt mondta 4 órával korábban simán, probléma nélkül tették part mellé a testvérhajónkat, de ha akarok, kérjünk, csak lehet ,hogy várnunk kell, mert fiesta van a városban. Tehát nem kérünk, van gép, meg egyebek, nem köll, én meg tökös gyerek vagyok, megoldom. Igen. Amíg van gép, meg a többi. Már eleve kissé beljebb toltuk a hajó orrát a rátartó szél miatt (így mondjuk, ha a part felé fúj a szél), hogy több időnk legyen körbefordulni, közel is mentünk a bent álló utasszállítóhoz, lett is némi szaladgálás odaát, amikor olyan bő 20 méterre volt az orrunk tőlük. Hát tolt a szél rendesen, hátrázni kellett befele, megoldottuk, igaz az orrsugárkormány az maximumon dolgozott. Kicsi előrék, hogy a parttal párhuzamosan közelítsünk. A sebesség picivel volt nagyobb, mint máskor, de nem vészes, jó lesz. Arra azért vigyázni kellett, hogy az ütközők, amik a parton vannak, régi fajták, középen felfogatva, apály esetén szépen befordul az aljuk és hát a korlát, az kaphat ugye. Na, éppen apály volt, de minden jónak látszott. Úgy 8 - 10 méterre lehettünk a parttól, amikor beütött a ménkű. Na, nem szó szerint, csak úgy képletesen, de nagyon. Épp adtam volna egy kis előrét a gépnek, hogy maradjon a párhuzamos állapot, amikor elment a főgép. Magyarul leállt. Vele együtt az orrsugárkormány. Azt tudni kell, hogy nálunk a hajó nem túl nagy mérete miatt kétféle áramforrás van. Menetben, nyílt vízen az áramot a tengelygenerátor termeli, ami a csavartengelyre van rákötve. Manőver közben viszont a segédgépek termelik az áramot a kormányhoz, világításhoz, radarhoz, a tengelygenerátor az orrsugárkormányt táplálja. Ha megy a főgép és forog a csavartengely. Na, ott és akkor, a lehető legrosszabb pillanatban nem ment. Volt áram, a kormány is működött, de álló gépnél aztán lehet bármit is csinálni vele. A szél meg köszönte szépen, élt a lehetőséggel és szépen rátolt minket a partra. A gép meg a kormányok ellentartó ereje nélkül gyönyörű sebességgel, az egész hajó beleremegett. Mivel nem voltunk teljesen párhuzamosan a parttal, hát csak a hajó hátsó harmada, a felépítmény és attól hátra érkezett keményen, az viszont tisztességesen. A felépítmény előtti korlátok szépen becsúsztak a kiforduló ütközők alá, azok meg jó 10 méter hosszan összetörték, ráhajtották a fedélzetre a korlátot. Jó kis recsegős hang kíséretében. Hurrá. Kánonban anyáztunk Senor Gonsalezzel, én magyarul, ő spanyolul. A bócman meg lelkendezve mondta a rádión, hogy captain, káresemény van. A marhája, szerinte én nem látom? Én csináltam, tök egyedül. Szóval így jártam, mert az egy- két, rosszul felrakott ütközőt a sevillai zsilipben én nem nevezném kárnak, azok lejönnek, ha szigorúbban rájuk nézek, mert nincsenek tisztességgel felcsavarozva. Ez itt az én saram, bár nincs az barba aki meg tudta volna oldani. Ott rontottam el, hogy elhittem, én bizony megoldom ezt vontató nélkül, figyelmen kívül hagytam a mottónkat: a tengeren bármi megtörténhet, akár az ellenkezője is. Szerencsére a hajójáró 30 centivel az ütközők felett volt, az nem sérült, mert az lett még volna a szép.
Mára már van szép új korlátunk, le is van festve, a külhéjon viszont nem esett egy karcolás sem, szóval talán még mindig junior kaftán vagyok, majd Malay megmondja.
Hogy olyan nagyon ne legyen jó azért nekem, Felixstoweban is szép viharos szél fújt, úgyhogy a pilot ismét nem tudott beszállni, hát megkértek, leszek szíves magam becsattogni a Landguard Point mögé, majd ott átszáll és kikötünk. Ez eddig nem is nagy was ist, egyenes vonalon befelé és aztán jobbra és ott jöhet is az úriember. De nem jött, mert közben egy indulásban lévő hajó megcsúszott és ilyen még a történelem során nem volt a Harwich Pilotnál, de a befelé tartó hajóra nem jutott pilot. Viszont mi már befordultunk a Landguard Pointnál és nagy erőkkel kerestem a pilot motorosát, amikor hozzám vágták az infót, hogy hát nincs révész. Két opció van, visszafordulok és kimegyek, a Washington bójánál megvárom a révészt, vagy bevállalom, hogy s.k. kikötök. Na, megint az egó bejött a képbe, én már voltam itt, menni fog. A parton kb. 3 ember mutatja, hogy hová kell állni, plusz autók, a kikötő embere szerint meg jó 220 yardom van a két hajó között, nem lesz baj, csak a szél…  Viszont épp fordul az apály, a szél meg párhuzamosan fúj a rakparttal, hát csak nem lesz baj, biztatgattam magam. Nem is lett, de nagyon óvatosan, lassan közelítettem meg a rakpartot és olyan 5 pontos kikötést produkáltam, hogy hinnye. Az más tészta, hogy a Berthing Master – az a személy, aki a rakparton állva mutatja a hajó helyét és irányítja a kikötőköteleket hurcibálókat -, aki történetesen egy hölgy volt, bizony izgatottan szteppelt már a parton, biztosan pisilnie kellett. Mondta is nekem a rádión, hogy kissé gyorsabban is jöhetek, de én a feleségemnél kifejlesztett módszert alkalmaztam, a női hangot ignorálta az agyam. Meg ilyenkor az embert siettetni a legnagyobb felelőtlenség. Csak a szárazföldiek ezt nem értik, sajnos ezekbe a pozíciókba nem egykori tengerészek kerülnek.
Mint a mi új szuperintendánsunk. Hát kérem, kapott a navigációs részleg egy új, utazó műszaki felügyelőt. A feladata, hogy a hajók egy részét évente kétszer meglátogassa. Sajnos ez azt jelenti, hogy idővel kikerülünk az eddigi superintendant szárnyai alól, mivel amíg a hölgy betanul, addig együtt végzik a munkát.
Igen, én is csuklani kezdtem, hölgy. Illetve kislány, vagy mi. A bemutatkozó levelét elolvasva előbb megborotválkoztam tíz körömmel, majd magamhoz szólítottam az utolsó üveg Nyakas féle chardoneyt. A hölgy az hihetetlen tapasztalatokkal van felruházva, 24 életévével együtt már volt 3. tiszt is 4 hónapig, de a jelenlegi helyzetben (ezt majd el kell magyaráznia nekem, mert mi a jelenlegi helyzet?) parti munkára kényszerül. Mint nautikai felügyelő óhajt a hajózás közelében maradni. Előítéleteim vannak, de nemsokára a kedves hölgy fogja az észt osztani nekem, ha hascsikarásom van, hozzá kell fordulnom. Jujj, de jó, lesz téma, amiről írjak majd. Van ennél lejjebb?
Ránk is fér a téma alap, mert a mi Katasztrófa Kisasszonyunk hazament. Igaz, az utolsó héten egészen normális volt, Sevillában sem tűnt el, visszajött esténként a hajóra, lejelentkezett az ügyeletes tisztnél, meg minden. Hiszti sem volt, sőt La Coruna után még a fiúk is idogáltak vele, egészen odáig normalizálódott a helyzet, hogy Oleg megjegyezte, kár, hogy hazamegy. Erre a plafonig ugrottam, aztán azt néztem, hogy drága kollégám mit ivott, mert zöldet beszél. De nem, komolyan gondolta, jesszusom! Minden esetre apuci megjött a kislányért, udvariasan elrabolt fél órát az életemből, megköszönve, hogy vigyáztam a lányára, én meg megálltam röhögés, meg halálhörgések nélkül a dolgot. Addig MD elköszönt mindenkitől, legutoljára tőlem és Olegtól a hídon. Oleg meg lett ölelve és puszilva, én viszont korrekt módon kezet nyújtottam, mivel nem voltunk olyan viszonyban, hogy ilyesmi elköszönés legyen a részem. Na, meg ahogy én képzeltem. MD bizony engemet is megölelt, megpuszilt, meg volt vielen dank, én meg csak vigyorogtam lányos zavaromban, mivel nem nagyon akart elengedni, apuka meg ott állt mellettünk. Hát, azok után, hogy leütöttem, kicsit ordítoztam vele, meg kapott egy vödör hideg vizet antidepresszáns céllal, kissé meglepett a dolog. Nem is igen tudtam, mit mondjak, utána meg ettem a kefét, hogy talán az én hozzáállásom volt rossz a kislányhoz, de hát mit tegyek, én ilyen smirgli vagyok, az asszony is megmondhatja. Ő speciel a bunkó szót használná. :D
Legközelebb az új második tisztről írok, mert Vladimir egy unikum. Olyan orosz akcentusa van, hogy a falra mászok tőle, a kvalitása viszont az óborzalom kategória. Pedig rutinos tiszt, elviekben tudja mit kell csinálni, de amikor végrehajtja, tökéletesen az ellenkezőjét csinálja annak, amit kellene.
Folyt. köv.

Címkék: spanyolország sztori béla kaftán

3 komment

 

Egy betegség és az ünnepek miatt kissé ellógtam a szerkesztői teendőimet, de íme, az újabb rész. Mindenkinek kívánok sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt és jó egészséget!
 
 
Az előző rész kisé hektikusra sikerült, tele helyesírási hibával, mentségemre legyen mondva, nem használom a helyesírás ellenőrzőt, és némileg kapkodtam is.
 
Az elmúlt napokban nem történt érdekes dolog, attól eltekintve, hogy Sevilla után csak rossz időnk volt, a portugál és spanyol partok mentén gyönyörű 5 méteres hullámokkal, ami a mi méreteinknek nem igazán tesz jót. A frissen lefestett orrnak sem. Oleg jól kihasználta a másfél nap holtidőt Sevillában, ráküldte a maffiát a hajó orrára. Ha már tavaly a szárazdokkban nem festették le rendesen, megtesszük mi, ami tőlünk telik.
Sajnos a szépen felvitt festéket a szemből jövő hullámok magukévá tették, így a srácok munkájának eredménye csak néhány fényképen látszik. Kár az időért, az erőfeszítésért, a festékért. Pedig a festéknek volt ideje száradni, több mint egy nap és meleg, száraz időben festették a srácok, előtte alaposan lemosva, az esélyek jók voltak, hogy valahogy kinézzen orr, de i.j.b.
Hogy sztori nélkül ne maradjatok, írok Olegről, aki hihetetlen arc, én nagyon bírom. Olyan első tisztnek, mint én voltam (Malay kollégám szokta nekem ezt mondani), mindenütt ott van, mindenről tud, időnként megválaszol egy- egy e-mailt helyettem -  mondjuk ezt nem kellene tennie, mert én mondjuk nem azt írnám, amit ő, de nem baj.
Szóval Oleg, orosz fiú, 31 éves. A jobbik fajtából való tengerész, nem vásárolt papírokkal, jó angollal, érti a dolgát. Kénytelen érteni, mivel édesapja tengerész és Oleg ott nőtt fel, ahol az örege dolgozott. Szegénynek születéskor meghalt az édesanyja, így hol a nagymamával volt, hol édesapjával, elég korán magába szívta a sós vizet. Ráadásul szerencséje is volt, mert édesapja nagyon hamar belekerült a „zsoldos” körforgásba, így még gyerek fejjel kikúrálták belőle a birodalmi flotta attitűdjeit. Igaz, átesett a ló másik oldalára, kissé germánosra veszi a figurát, de jól van ez így, nyugodtan alszok.
Oleg is elkövette azt a hibát, amit sokan közölünk, megnősült, ráadásul elég korán, 10 évvel ezelőtt. Mostanában jött rá, hogy kissé hiba volt, mert valahol 10 év után kedves asszonyaink megbuggyannak, ez személyes tapasztalatom. Az enyém is így tett, sajnos még nem sikerült kikúrálnom belőle,sőt mostanában félve telefonálok haza, nem tudom milyen hülyeséggel fog felhúzni. Hja kérem, pénz számolva, asszony verve jó :D , de hol van nekünk lehetőségünk ilyesmire? :D
Oleg neje is bedilizős időszakát éli, nem kell dolgozni, a srác fizetéséből királyian élnek. Talán pont ez a baj, jó dolgukban nem tudják, mit tegyenek. (Majd meg kell kérdeznem tanult kollégáimat, hogy ők miként hidalták át ezt a problémát). Szóval Olegben egy ideje benne van az érzés, hogy félrefrigyelt, vagy talán túl korán és most igencsak pótolná azt, amit kihagyott korábban. Mert ugye most jött rá, hogy bizony még vígan élhetné világát, ha nem nősül. Szóval Olegnek tele lett a szamóca mintás napozója (copyrigth Vavyan Fable) az asszonyi hoppáréval és eldöntötte, ő bizony csajozni fog. Erre remek hely Sevilla, egyetem, turisták, fiatalok, a spanyol lányok között is akad szép, szóval terveket szőtt. azt Olegről tudni kell, hogy jóképű gyerek, izmos, nem buflára gyúrt, de kisportolt, ezt el kell ismerni. Irigy is vagyok rá valahol, csak négy évvel fiatalabb, de jó 15 kilóval könnyebb. :D Szóval tervezett, készült, engem is rávett, menjek vele. Mondtam rendben, ezt megnézem magamnak, mert napokig csak arról beszélt, hogy itt, meg ott miként ismerkedett meg lányokkal és milyen hülye volt, hogy nem bocsátkozott kalandokba, mert a sármja az lehengerlő, szerinte. Szerintem meg 200 méterről virít rólunk, hogy ágrólszakadt tengeri csavargók vagyunk, ráadásul a nős részlegről, ami a női populáció számára annyira nem vonzó, kivéve az üzleti szempontból érdekelteket.  Csak hát ezt nekem nem hitte el. Tehát aljas módon röhögni mentem, rám fért valami humoros dolog. Na meg azért is mentem, hogy magamba importáljak egy kis Tinto de Verano nevezetű italt, ami hasonló a mi fröccsünkhöz, csak épp vörösborból készült és édes, eleinte furcsa volt.
Tehát megindultunk, amúgy tengerészesen, Janusz is jött velünk, tehát szülői felügyelet alatt voltunk. Messzire nem jutottunk, csak a kikötői kantinig, ahol már szó nélkül csapolják nekünk a Cruezcampot, ami egy helyi sör, de amíg a helyiek csak pohárral isszák, mi korsóval, mert az úgy jó. Itt egy rövid időre elakadtunk, az a 100 méter a tikkasztó 40 fokban megviselte a szervezetünket, sok folyadékot kellett pótolnunk. Ez a korai záróráig tartott, ami este 7 óra, így betaxiztunk- parancsnok, első tiszt, gépüzemvezető már csak nem fog gyalogolni – a városba, annak is a közepére, mert mi csak ott tudunk költeni, ahol a legdrágább. Itt Janusz elrobogott nyiratkozni, én internetezni, Oleg meg telefonált egyet, majd leült egyik megszokott helyünkre várakozni, közben megkezdte a korábban említett ital fogyasztását, meg az ismerkedést. Így a becsajozási kísérlet elejéről lemaradtam, na de a többi… :D 
Szóval kiléptem az internet kávézóból és indultam a kocsma (nem az, de jobb szót nem találok rá)felé, ami azért kényelmes, mivel alig 30 méterre van  tőlem. Remek hely, minden 1, vagy 2 €, a helyi egyetemisták és fiatalok törzshelye, tanítási időszakban még állni sincs hely, Zsoltival fedeztük fel, már írtam róla. Oleg ott ült az egyik asztalnál, ami az utcára van kirakva a dohányzó közönségnek, mivel egy ideje Spanyolhonban is inkvizícióval honorálják a füstölgőket. Amúgy a spanyolok tekintélyes része dohányzik, de az ájrópjúnió az ájrópajúnió.  Szóval Oleg, aki amúgy nem dohányzik, ott ült az egyik asztalnál cigivel. És magyarázott valakinek. Azt nem láttam kinek, mert bár nem voltak sokan a nyár közepe miatt, de az asztalok nagy része foglalt volt. Nézem, hogy beforduljak – e az ajtón innivalóért, de látom Oleg integetett és mutogatott, ott volt előtte a teli pohár az asztalon. Meg még kettő üres is. Előnye van a srácnak, de behozzuk. Annyira megörültem a teli pohárnak, hogy el is felejtettem megnézni, kivel diskurál Oleg, csak lehuppanta vele szemben, mondván: na, mi a pálya ecsém? Hát remek érzékkel becsücsültem Oleg és beszélgetőpartnere közé, amire éles eszemmel rögtön rájöttem, amikor derékból elhajolt és folytatta a diskurzust. Megfordultam, hogy lássam kihez beszél, hát egy lányhoz. Illetve inkább nőhöz. Vagy valami ilyesmi, mert a 23-29 év közé teendő korosztályt nem tudom, minek nevezzem. Legyen nő. Szóval egy közepesen csúnyácska olyan 25 év körüli nő ült ott, az a kategória, akit két hónap, meg pár Jedi erő magához vétele után akár szépnek is láthat az ember, azzal beszélgetett Oleg. Angolul ráadásul, prezentált is, mondván én lennék a barátja, a kollégája, meg a főnöke is; multifunkcionális személy. Amíg szemrevételeztem magamnak Oleg céltárgyát, addig arról folyt a beszélgetés- na ez így nem pontos, főleg Oleg beszélt, a csaj csak röviden válaszolt-, hogy ha megittuk az italainkat, akkor keressünk egy olyan helyet, ahol táncolni lehet és jól érezzük majd magunkat. A csaj azt válaszolta, hogy meg kell kérdeznie a barátnőjét, mert nincs egyedül. Ó, cseszd meg Oleg, mibe rángatsz bele, nem erről volt szó. Én röhögni jöttem. Gyorsan oda szóltam az ifjú Don Juannak, hogy egyrészt ő csajozik, én mint semleges megfigyelő vagyok jelen, másrészt Januszt is meg kell várnunk. Közben megérkezett a lány barátnője is, italokért volt, és hát mit mondjak, hozzá kissé több alkoholra lett volna szükség. Közben az elcsípett beszélgetésből azt szűrtem le, hogy olaszok, legalábbis Olegnek ezt állították. Nos, orosz bonvivánunk tovább rohamozott, a hölgyek pedig megbeszélték egymás között az ajánlatot. Majd elutasították, mondván a második csaj nem beszél angolul és rosszul érezné magát velünk. (Hát még ha tudná, én mennyire rossz társaság vagyok, mert csak röhögni akarok egyet Oleg kontójára). Erre Oleg egy laza mozdulattal rám mutatott, mondván én beszélek olaszul, keine problem. Levesestányérnyi szemeket meresztettem, mert én ugyan nem tudok olaszul, maximum annyit, hogy spagetti. A második csaj kérdezett tőlem valamit, mire én semlegesen megvontam a vállamat. Na ebből azért levették, hogy én nem beszélek olaszul, az Oleg által feldobott német nyelvtudás meg már nem hozta lázba őket. Erről ennyit, bár azért megkértem a srácot, mielőtt bele akar rángatni valamibe, előtte szóljon, mert vagy nem akarok, vagy nem tetszene az, amit tervez. Közben megjött Janusz, elhörpöltük az italokat és a besózott ifjú harcos kérésére elindultunk a vadászatra. Azért még kiselőadást tartott, hogy a két olasz nő kész lett volna kirúgni a hámból, de én nem tetszettem a másodiknak. Hát, jósrác, ez van, ha nem próbálsz meg belerángatni, nincs bukta, meg a dolog amúgy is kölcsönös volt. Amúgy meg a fizimiskámon nem tudok változtatni.
A következő prédára a katedrális környékén akadt rá barátunk, aminek a lépcsőjén rengeteg ember ült. Vettünk egy fagyit és mi is letelepedtünk. Oleg választotta ki a helyet, két fiatal lány mellett. Én mondtam, hogy a lányok még a büntetendő életkorban vannak, de hát barátunk erősködött. Leültünk a lépcsőre és hallgattuk a térzenét, majd pár perc múlva Oleg odafordult a lányokhoz és kérdezett valamit. Azok összenéztek, majd magyarul a következő párbeszéd hangzott el:
- Mit akar ez a manus, milyen nyelven vartyog?
- Nem tudom. Szerintem angolul, majd apa megmondja, ha visszajött.
Nem tudtam megállni és felnyerítettem, úgy röhögtem, hogy a könnyem potyogott. A lányok néztek, no meg Janusz és Oleg is, hogy mi bajom, a lányok ennek magyarul hangot is adtak. Megfejtettem nekik, szintén magyarul, hogy Olegnek sikerült megtalálnia a Sevillában leledző mondjuk 50 magyarból kettőt, ami azért nem semmi, de tényleg világhatalom vagyunk, mindenütt belénk botlik az ember. Mondjuk a lányok megörültek (nem megőrültek), hogy jé, egy másik magyar, mit csinálok itt, meg a mellettem ülő, nem túl szimpatikus (sic) ember mit akar. Mondtam, a sármját próbálgatja, nem akarja elhinni, hogy olyan már nincs neki, régóta. (Genya vagyok, nem kicsit). Ezen a lányok kicsit vihogtak, Oleg meg követelte, hogy fordítsak. Mondtam neki, viccesnek találják a lányok. Erre barátunk kérte, hogy invitáljam meg a lányokat valahová. Aljas voltam, javasoltam nekik, hogy sajnálkozva ingassák a fejüket, hogy nem jöhetnek velünk – mondjuk ez így is volt, mert apuval, anyuval voltak -, esetleg meg is veregethetnék Oleg vállát, kissé sajnálkozó tekintettel. (Hűűű, rohadt egy alak vagyok). Ezt meg is tették, majd amikor apu és anyu is megjött, és ők is kiörömködték magukat azon, hogy van még magyar e világon, meg hogy hű, tengerészek vagyunk, elbúcsúztunk. Azt még azért megkérdeztem, hogy a lányok hány évesek, csak a történelmi hűség kedvéért; 17 és 19, hát határeset. Cserébe be kellett vallanom éveim súlyos számát, amit szégyenkezve meg is tettem, és a ronda végösszegen még férfiasan behúzott pocakom sem segíthetett.
Továbbálltunk, sétáltunk, én vigyorogtam nem létező bajuszom alatt, Janusz látványosan unta a banánt, pedig mondtam neki, röhögjön ő is, mások kínján a legjobb. Pár perc séta után egy térre jutottunk, ahol asztalok körül emberek álldogáltak és ittak, beszélgettek, a nedűt ilyen kis tavernákban mérték és még le is lehetett ülni, a változatosság kedvéért egy templom lépcsőjére. Magunkhoz szólítottunk némi frissítőt, majd letelepedtünk a lépcsőkre és beszélgetni kezdtünk Janusszal a vitorlásokról, Oleg meg belevetette magát a tömegbe és lánycsoporttól lánycsoportig haladt, próbált szóba elegyedni velük. Ez még csak- csak sikerült is, de mulatozásra szóló invitálását mindenki elutasította. Igazából nem nagyon figyeltem, csak azt láttam, hogy sétálgat, egyik csoporttól a másikig, és volt jó pár. Mi közben megittuk az italunkat, elmentem egy újabb körért, Oleg kezébe is adtam egy pohárral. Egy órányi próbálkozás után Oleg is odajött, feladta. Kissé el volt kenődve, ezt onnan tudtam, hogy javasolta, menjünk a szokásos ír krimónkba és igyunk. Megmondom őszintén itt már annyira nem volt vicces a dolog, mintha kissé a szívére vette volna a dolgot.
A kocsma felé menet Januszra rájött a kisdolog, erről nekem is eszembe jutott, hogy ki kéne mennem, úgyhogy betértünk az első nyitott ajtón, ami történetesen egy fagyizó volt, de kultúrhely, mert sört is adtak.
Letelepedtünk, és Oleg látványosan mérgelődött, hogy nem igaz, hogy nem tud hatni a lányokra. Mondtam neki, hogy majd megkérdezek valakit, mondjuk a felszolgáló csajt, aki beszélt angolul, az majd megmondja neki, hogy mi a frankó. Közben Janusz elvonult a dolgára, Oleg meg letámadott két női hölgyet, akik szerintem anyuka- lánya páros voltak, 35 / 15 leosztásban, és egy Sevilla turista térképet forgattak tanácstalanul. Oleg felajánlotta a segítségét, majd 10 másodper múlva meghívta őket az asztalunkhoz, igyanak valamit. Az idősebb hölgy elutasította, Oleg győzködte őket, én meg a tenyerembe hajtottam őszülő fejemet, mert a szituáció immáron nem vicces volt, hanem kínos. Janusz  visszajött, Oleg is letelepedett, nem kissé csalódottan, és azt hajtogatta, hogy nem érti, nem érti. Közben a felszolgáló lány a mellettünk lévő asztalt szedte le, és félmosollyal hallgatta Oleg angol nyelven elhangzó értetlenkedését. Janusz megbökött, hogy kérdezzem meg akkor a kiscsajt, van –e sármja Olegnek. Megkérdeztem.
Az amúgy bájos kislány a kérdésre megingatta a fejét, majd kijelentette, nincs neki egy csepp sem, Oleg nős, és biztosan tengerész. Én kissé hökkenten bámultam, mert nem mondom, igazam lett, de azért én nem gondoltam komolyan, hogy ez látszik is, csak ugrattam a jósrácot. Kérdeztem, hogy ezt meg honnan veszi? Hát, vonta meg a vállát, az úgy látszik. Rajtam is, én is nős vagyok, de kedves a szemem és én sármos vagyok. Paff, kész lettem, Janusz meg szélesen vigyorgott, mintha valami remek tréfa hangzott volna el. Megittuk a söreinket és az estét záró, immáron megszokott műintézmény felé vettük az irányt, igaz Oleg végigdörmögte az utat, valami olyasmiről, hogy ez nem lehet, meg nem érti. Barátom, öregszünk, veregettem meg a hátát atyailag. :D
Oleg végleg feladta a dolgot, a Phoenix nevű kocsmában már inkább a helyiekkel való kapcsolatot próbálta ápolni. Talált is egy svédet (aki 13 éve érkezett Sevillába, két hét vakációra), egy amerikai exmotorost (aki megkínálta némi hasissal, és mivel Olegnek dunsztja nem volt róla mi az, hát később szabályosan fogni kellett a kezét, nehogy elszálljon), egy olaszt és egy portugált is. Épp csak spanyol polgárral nem sikerült szóba elegyednie. Viszont sikeresen megbirkózott a cigaretta automatával, és nyertem felkiáltással vált boldog tulajdonosává egy pakli koporsószegnek. Nyerő szériája megmaradt, ez tisztán látszott az óvszer automata és a chips automata kipróbálása után. A chipset még megértettem, azt viszont nem, hogy minek neki 10 darab óvszer, egyenként 1€ áron.
A végén azért röhöghettem egy jót, mert míg Oleg a nyerő szériáját használta ki, Janusz elmesélte, hogy amikor a fagyizóban elment a dolgára, megkérte a felszolgáló kislányt, hogy ha kérdezem Olegről, azt válaszolja, amit válaszolt. Marha jót röhögtem. Azért megjegyeztem, hogy engem is belevonni a dologba kissé gonosz volt, bár megérdemeltem, már éppen kezdtem elhinni magamról, hogy vénségemre majd kinézek valahogy. Janusz nagy, boci szemekkel nézett vissza rám, a kislánytól ő azt nem kérte, hogy rólam is mondjon valamit, ugyanis nem gondolta, rákérdezek, miből látni a dolgot. Fene tudja, szerintem ugrat az öreg, mert azóta minden nap elmondja nekem is, Olegnak is, hogy amíg én sármosnak találtattam, addig Oleg nem. Biztos, hogy ugrat, de majd én is kieszelek számára valamit, csak legyen rá időm. Momentán nyakamon a hó vége és ilyenkor termelni kell azokat a papírokat, jelentéseket, amiket senki nem fog elolvasni.
 
 
Folyt. köv., de csak ha akarjátok.

 

Címkék: sztori béla kaftán

8 komment


Minden kedves olvasómnak sikerekben gazdag,
Boldog Új Évet Kívánok! 

Címkék: buék

Szólj hozzá!

Boldog, békés, szeretetben töltött karácsonyt kívánok mindenkinek!
 
 

 

Címkék: karácsony

komment

 Ez csak egy szösszenet lesz, de mulassatok rajta, én speciel lementem az agyamról.

Kedvenc leányzómról lesz szó, kissé kiborítja az embert. Nem mondom, én két nővel élek egy háztartásban, a 20 éves nevelt lányom is ide számít, de még az én edzett idegeimnek is sok volt, amit művel, heveny pofozkodhatnékom támadt.
Történt, hogy Oleg Rotterdamban kiment vásárolni a terminálhoz közel lévő bevásárló központba. A közel alatt fél óra gyaloglás értendő. MD is kikéredzkedett, mondtam menjen Isten hírével, itt csak nem talál magának bulit, de arra megkértem, hogy este hatig találjon már vissza este hatig, mert a jó ég tudja, mikor indulunk, az ügynök nem. MD lelkesen eltrappolt, Oleg megvárta, együtt mentek.
Oleg kb. két óra múlva visszajött, mondta a leányzó leszakadt róla a bevásárló központnál, nem vártra, látta a kiscsaj merre kell menni, visszatalál. Hát nem talált, illetve talán nem akart. Este hatkor kissé megemelkedett a vérnyomásom, de mivel közben kiderült, hogy éjfél körül startolhatunk el, mondtam Olegnek, hogy szóljon nekem, ha az ügynök megjön az üzemanyag mintáért, ha addig nincs a hajón, jelentenünk kell. Nos, nem kellett, mert 10 körül hallottam, hogy megjött. MD a kabinja kulcsát gondosan bent hagyta a zárba, kívülről, amit én még gondosabban begyűjtöttem, Rotterdam nem a világ legbiztonságosabb kikötője manapság. Kereste a kulcsot mindenhol, nem lelte, naná. Jolly Joker megoldást választott, bekopogott hozzám, nyissam már ki a kabinját. Jó fej voltam, a kezébe nyomtam a kulcsot. Később Oleg elmondta, hogy rátelefonált úgy 9 körül, húzzon visszafele, mert lemarad. A csajszi vagy nem ismeri az órát, vagy nagy ívben tesz arra, amit mondanak neki; vélhetőleg az utóbbi eset forog fent.
Apropó kabin. Hát, én nem vagyok az a rendmániás illető, de azért a kabinomban olyan állapotok uralkodnak, hogy bármikor fogadhatok látogató, de MD kabinja olyan, mintha bomba robbant volna benne. A szokásos heti ellenőrzés során lemerevedtem. Ilyet eddig csak a fiam szobájában láttam, a padló egyenletesen van borítva ruhával, csokis papírral, nagy a kupi, nem lányos a környezet.
Vissza az eseményekhez, én bizony ott és akkor elhatároztam, hogy sehol nem fogom kiengedni, és Wilma is megkapja majd azt az e-mailt, amiben nemtetszésemnek adok majd hangot. És lőn. Megérkeztünk La Corunába, a rakodás kezdetéig volt három óra. A város séta távolságban, a maffia tagjai közül ketten mentek is ki vásárolni. MD szintén ment volna, de mondtam nem, én nem akarok rá várni induláskor, nem akarom a rendőrökkel kerestetni, maradjon csak a csinos kis fenekén. Na, neki állt duzzogni, majd a hogy jobban belelovalta magát, következett a hiszti első fokozata. Oleg megpróbálta a kabinjába vezetni,de csak azt érte el, hogy véresre lett karmolva az arca. MD elég gyorsan eljutott a második szintre, itt az irodában lévő széket kezdte el mindenhez odacsapkodni. Közben az én jellememről tartott értekezést, elég harsány hangon. Nem tudtuk megfékezni, úgyhogy az ősi módszerhez folyamodtam: nyakon lett öntve egy vödör hideg vízzel. Ettől megnyugodott. Én annyira nem.
Indulás után éppen nyugiban kávézgatok, kezdődött a normális őrségem. Ekkor betoppant a hídra és következett egy jó háromnegyed órás magánszám, monológ, hogy őt senki sem szereti, az apja egy genya . stb. Komolyan átnyálaztam a munkaköri leírásomat, de ez nincs benne.
De az igazi hökkenet akkor következett, amikor lecsoszogtam a hídról. Általában kívül megyek le, nem csapkodom a lépcsőház ajtaját. MD ott ücsörgött a lépcsőn szipogva, későn vettem észre, nem tudtam surranópályára kerülni. Megint következett egy 10 perces kismonológ, azért csak ennyi, mert közöltem, én inkább mennék aludni, ha nem. Baj. És itt jött a döbbenet, közölte, ő is jönne, de nem szeretne éjszaka egyedül lenni, aludhatna- e nálam?
Aki ismer, tudja, jóképűnek még a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni, úgyhogy pöttyet megdöbbentem, majd kemény 2 másodperc után – ennyi kellett, hogy levegőt tudjak venni -, köszöntem szépen az ajánlatot, és magamra zártam a kabint.
Tanult kollégáim most biztosan mondják magukban, ezt a balfácánt, nem él a lehetőséggel. De köll a francnak, hogy esetleg hónapok múlva, mandinerből valami olyasmi jöjjön vissza, amit nem szeretnék. Nem mondom, a lány nem csúnya, főleg két hónap aszketizmus után, de tabu.
Azt viszont megfigyeltem, hogy a filippínók kerülik, mint a leprást Sevilla óta. Valahol sajnálom szegényt, de sajnos én nem tudok segíteni rajta. És most rettentően figyeljük Oleggel, nehogy hülyeséget csináljon. talán nem lesz baj, mert tegnap megint mosolygott.
 
                                                                          
Még annyit, hogy La Coruna felé menet, szombat este épp csak átvettem az őrséget, látom, van egy pici céltárgy a radaron. ahogy közelebb értünk, kiderült egy wafi (wind attended fucking idiot), vitorlák nélkül, a Vizcayai öböl közepén. Mondjuk szél semmi nem volt – azért ilyen ritkán van arrafelé-, így a vitorláknak semmi értelme nem lett volna. Ahogy néztem őket a távcsővel, mert az ilyenektől minden kitelik, látom veszettül integetnek egy mentőmellénnyel. Ez egyezményes jele a tengeren a segítségkérésnek, de nekem elég lassan esett le a papírtantusz. Na de akkor, Oleg, kápó, aki él és mozog, itten gáz van. Meglassítottunk, körbefordultam és szél alól odaálltunk jó 200 méterre a jachttól. De nem közelítettek, csak integettek, egy nőt és egy férfit láttam a cockpitben. Mondom ez így fura, de hát akkor tegyük le a rescue boatot (motorcsónak) és Oleg menjen át, hogy mi van, amúgy is kell tartanunk gyakorlatot. Elég gyorsan lerakták a srácok a csónakot, de Oleget majd seggbe kell rúgnom, mert mentőmellény nélkül indult neki a kalandnak. Látom, beszél valamit az emberrrel, majd átvesznek egy kötelet és elkezdik vontatni a jachtot. A motorcsónak ugyan nem erre van kitalálva, de azért megoldották. Csak éppen a rádióját nem kapcsolta be a drága Oleg, így meg kellett várnom, amíg visszaérnek.
Nos, egy francia, bérelhető jacht volt az bajba jutott, 4 fővel a fedélzeten, Hortáról tartottak Lorientbe. Már 14 (!) napja voltak úton és nem volt túl jó szelük, elég sokat motoroztak, reggel bedöglött a motor, gázolajuk sem sok van, azóta sodródtak. Vízből sem álltak jól, kajából sem. Azt meg nem is tudták, hogy olyan jó 80 mérfölddel délre vannak onnan, ahol sejtették magukat, mert az igen tisztelt úriembernek fogalma sem volt a GPS kezeléséről. Janusz gépész azonnal átszállt a jachtra, megnézni mit lehet tenni a motorral, mi meg előkészültünk, hogy adunk nekik vizet, gázolajat. 10 perc múlva hív Janusz a rádión, hogy a motorból nem lesz semmi, hengerfejes, úgyhogy a gázolajjal semmire sem mennek, viszont a másik két fő a jachton két kisgyerek, olyan 10 év körüliek. hogy mi van? Lerobogtam a hídról, hogy a saját szememmel lássam, és tényleg, két, abszolúte de csúnya kisgyerek volt a kabinban. Nézek a hombréra, hogy na, barátom, most mi legyen. Mondja, adjunk akkor csak vizet, meg valami kaját, majd megfejtik Lorientig. Hát, mondom az úgy nem lesz jó. Fogják a ruhájukat, a naplót, a gyerekeket és szépen szálljanak át hozzánk. A jachtot lezárjuk és vontára vesszük, reggelre La Corunában vagyunk. Én magukra nem hagyom őket, de körülbelül annyi idő, amíg valami mentőegység kiér hozzájuk, mintha vontán vinnénk. Erre a manus nekiállt, hogy de akkor ő elveszít valami biztosítékot, ami a hajóra van letéve, mert vontatás közben megsérül, meg hasonlók. Mondtam nyugi, csináltam már ilyet – persze, a Balatonon és kis motorcsónakkal, nem egy konténeres hajóval-, de ahogy Malay Tigris kollégámnak mondták nemrég, „végül az is csak egy csónak”(mondjuk ezt az MSC Fabiolára mondták, ami tényleg csak egy 366 méter hosszú csöppség :D ). De nagyon berágtam az ürgére, az a letétet félti, mikor ott a két gyerek, meg az asszony. Teljesen el volt kavarodva, motorja nincs, vize nincs, vitorlázni szemmel láthatólag nem tud. Felemeltem a hangomat, mondtam márpedig most azonnal felpakolnak, átszállnak, csinálják, amit mondok. Mondjuk ez így nem teljesen a könyv szerinti eljárás volt, de nem akartam otthagyni őket, a marhája még kinyírja a családot. Később annyit könnyítettem, hogy az ürge maradhatott a jachtján, adtunk neki egy rádiót, vizet, kaját, de a nőt és a gyerekeket átvettem. Szakács bácsi adott nekik enni, inni, a csoki készletem is le lett nullázva. :D  (Szőrszálhasogató jogászok éppen mondhatják, hogy erőszakkal kényszerítettem őket az átszállásra, eredeti úticéljuktól eltérítettem őket, nyílt tengeren ez kimeríti a kalózkodás tényét. – 5 hónappal az események után tett kiegészítés).
Közben beszóltam (írtam egy e-mailt) a La Coruna mentő- kutató állomásnak, hogy mi a stájsz, jövünk. Szépen bevontattuk a jachtot La Corunába. Az út alatt az asszonyka- kicsi a világ, lenyel nő- elmondta, hogy ők nem akarták ezt az utat de monsiuer Idiot erőltette. Ő is, a gyerekek is tengeribetegek indulás óta, mondjuk nálunk a betermelt csokoládé mennyiségéből ez nem látszott. Kérték a férjuramat, forduljon vissza, de ő nem, az életük árán is elmegy Lorientbe. Soha nem értek volna oda.
Az ürgének kész szerencséje, hogy a jachton maradt, mert Janusz nagyon szerette volna megruházni. Én ugyan nyugtatgattam, de őszintén megmondom, hogy szívesen rúgtam volna bele egy- kettőt. Ilyen felelőtlen barmok vannak, remélem a spanyolok megcsavargatták a tökeit.

 

Címkék: humor spanyolország vészhelyzet anekdota distress tengerhajózás béla kaftán

2 komment

Kissé megkésve íme itt az újabb rész. Sajnos a karácsonyi készülődés sok időmet elvesz, de gondolom senki nem várta körmöt rágva, hogy mi történt velem.

 

Akkor folytatom, mivel nagyon érdeklődtetek a leány viselt dolgai iránt. Zaftos részeket ne várjatok, nem tartok gyertyát senkinek. Azért Wilmanak, a tulaj személyzetisének meg fogom mondani, hogy átnyálaztam a munkaköri leírásomat és abban nincs benne, hogy óvóbácsit kellene játszanom

Szóval Rotterdamban hagytam el a történetet, ahol megfelelő hiszti és toporzékolás után megkaptuk az ellátmányt, valamit én is tanultam családom nőtagjaitól.  Még egy dologban kellett intézkednem, ugyanis a személyzet alulfizetett és kizsigerelt filippínó tagja nagybevásároltak a vámmentes boltban, aminek a neve Sunny Europe. Én a céget nem kultiválom, hozzánk járnak tanulni vevőszolgálat- és vásárlói kezelést. Ez annyit jelent, hogy amíg megveszed, és előre kifizeted a „vámmentes” dolgokat – laptop, telefonok, ruhák, amit katalógusból rendelsz-, addig te vagy a legfontosabb. Viszont miután az ügynökük távozik, kezdődik a drukk: meghozzák-e a vásárolt árut indulásra, és azt kapod-e, amiért fizettél. Ha meg garanciális problémád lenne, azt felejtsd el. Szóval az alulfizetett és kizsigerelt filippínók vettek 2-3 telefont, 3 laptopot (mondjuk bekapcsolni sem tudták, de az nekik kell), digitális kamerát, táskákat; bennem meg fel sem merül, hogy lecseréljem a két éves technikát. Igaz, amire nekem kell, arra tökéletesen megfelel, meg sajnálnák 500-600€ kiadni, nem engedhetem meg magamnak, én még jobban alul vagyok fizetve. A lényeg, az ügynöknek szólva lett, hogy este „tűz Csucsú” van, tehát szóljon, kiszállításkor vegyenek a lista elejére, megtehetik, ahogy számoltam olyan jó 4000$ maradt náluk. Nyolc óra környékén kezdtek idegesek lenni a srácok, mert a bolt ugye zár 5-kor és nem tudták, hogy indulásig megkapják-e a dolgaikat. Elkezdték rágni Oleg fülét, hogy csináljon valamit, mert telefonkártya, meg a sok pénz, amit kiadtak. Oleg meg jött hozzám, hogy akkor most mi legyen, mert megpróbálta hívni az ügyfélszolgálatot és sikerült is beszélnie egy üzenetrögzítővel. Hát, mondom, ha nem jön a cucc meg időben, akkor majd két hét múlva megkapják, én megküldök nekik egy e-mailt, és majd megemlítem, hogy az okozott kellemetlenségért duzzogva elfogadunk némi kompenzációt. Egyébként meg ki fogom tiltani őket a hajóról. Az ügynökünk jött, hogy elvigye az üzemanyag mintákat, meg hozta az indulási engedélyt, megkérdeztem, mit lehet tenni. Hihetetlen szerencséjük van a srácoknak, a bátyja a Sunnynál dolgozik, felhívta, utánanéztek, kiszállítás alatt voltak a dolgok, csak a sofőr listáján még a hajnali indulás szerepelt, ezért gondosan utoljára voltunk hagyva.  A sofőrt el lehetett érni, lett neki szólva, hogy kapkodja a kerekeit, mert megyünk, így mindenki boldog lett, laptop hegyek, némelyik martalócnak meg már 4-5 telefonja van.
23:00-ra volt pilot, mivel a 2. géptiszt volt ütiben, adtam neki egy 45 perces figyelmeztetést, ennek elégnek kell lennie a gép elkészítésére. Janusz, az új güv (új a fenét, 8 éve ezen a hajón van az öregúr) ott sertepertélt a hídon, két éve nem találkoztunk, beszélgetni akart. No, halljuk hogy a második lefúvatja a gépet, majd indítja, illetve indítaná, mert felpörög, de nem kapja el. Pár perc csend ismét lefúvatás, indítási zajok, de nem kapja el. Janusz, aki nem egy diplomata alkat és kb. 3 másodperc alatt képes agyvérzéses állapotba idegesíteni magát, kezdte rágni a bajuszát, majd a harmadik sikertelen kísérletre, „Béla, I go” felkiáltással eltűnt a hídról. Pár perc csend, majd egy újabb sikertelen próbálkozás, ekkor kezdtem egy pöttyet ideges lenni én is, mert indulásig még van 20 perc, de a pilot helyi szokás szerint már 10 perccel korábban meg szokott jönni, köszönés helyett azzal a kérdéssel, hogy mehetünk? Kissé hosszabb csend volt, már éppen hívnám a gépházat, hogy most mégis mi van, mikor megjött a pilot, azzal a felkiáltással, hogy szeva’ barba, mehetünk? Mondom neki, hogy nem azért nem hallja a gépet, mert mi ilyen elektromosan meghajtottak vagyunk, hanem mert még nincs kész, valamit ki kell cserélniük (hú, de belejöttem a füllentésbe!), 10 perc. Ekkor csörgött a telefon, mondja Janusz, hogy 10 perc múlva fent lesz a kontrol a hídon. Szavát be is tartotta, dobj el mindent, uzsgyi. A pilot kirakása után mondta el Janusz, mi volt a gond; magasan kvalifikált második gépészünk lefúvatta a gépet, de utána nem zárta el az indikátor szelepeket, ezért az indító levegő nagy része szépen kiment rajtuk, nem tudta a gépet felpörgetni, és a három sikertelen próbálkozásával elhasználta a levegő nagy részét, meg kellett várni, amíg a kompresszor újra felnyomja a nyomást. Hát mondom, ja, ez ilyen, sokat ne várjon a szerencsétlentől, fejben nem itt van, csak a test, az van a hajón.
Na és akkor jöjjön, amire vártok, a kislány (nagylány) viselt dolgai. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy szülők hogyan engedhetik 12-24 kiéhezett férfi közé a lányukat. Igaz Németországban kicsit másképp állnak ehhez, ahogyan Nathalie, az előző kadét elmondta. Eleve nem szólnak bele a dolgaikba amíg nem drogozik és rendesen tanul, 18 éves kora után meg aztán végképp semmibe. Ehhez képest nekem ötoldalas user manual járt volna a kiscsaj mellé, aki egyébként a Katharine névre hallgat(na). Már érkezése után fél órával kiakasztott, lévén az egyetlen üres kabint kapta, ami az én szintemen van. Éppen a frissen megkapott okmányokat rendeztem, meg gondoltam indulásig leveszem az inget, ezt így egyszerre, amikor kopognak és nyílik az ajtó, meg sem várva azt, hogy szabad, vagy akármi, és a kiscsaj jön befele nagy erőkkel. Na most az, hogy Közép- Európa második legszebb férfi felsőtestét megcsodálhatta, az nem ügy, de kabinom magányába még ennél is alulöltözöttebb lehettem volna, akkor mi van? Van nekünk egy-két fura szokásunk a hajókon, például nem megyünk be senkinek a kabinjába még kopogás után sem, ha nincs válasz, pláne nem a kaftán kabinjába, meg nem megyünk be cipővel. Ő jött, cipővel, belibegve, invitálás nélkül, ruhátlanságomtól mit sem zavartatva, azzal a kérdéssel, hogy éhes, hol itt a risztóránt? Nem röhögtem ki, és szépen elmondtam a két szabályt, meg azt, hogy itten olyan nincs, hogy risztóránt, van viszont étkező, lemegyen, a szakácsot megismeri, mert szép nagy pocakja van és kér vacsorát, ami éppen folyamatban van. Szakács bácsi jó bácsi, majd megmutatja hová ülhet le. Később mesélte vigyorogva Alekszij, hogy szakács bácsi éppen el volt foglalva az ellátmány elhelyezésével, így tőle kért útmutatást; Aleksz leültette, majd elment a szakácsért, hogy ennének. Amikor visszament az étkezőbe és leült, hogy mindjárt jön a vacsora, Kathie megkérdezte, hogy hol az étlap. Aleksz nem úriember, miután jól kiröhögte, elmondta, hogy nálunk étkezéskor kettő dologból választhat: eszik, vagy nem eszik.
Tehát pilot balra el, irány belőve, maximális sebességre feltornázva a gép és kettő órakor én azt mondtam, hogy a hajnali hatos ébredés után én eleget tettem a tulajér, elvonulok a vackomra. Úgy fél négy magasságában arra riadtam, hogy valaki van a kabinban, mi több, ott áll az ágyam mellett. Gyáva ember vagyok, megijedtem, és a gyáva ember bizony veszélyes, ha megijesztik, első reakciómban ütöttem. Fekvő helyzetből az alak gyomrára, majd miután meggörnyedt, kiugrottam az ágyból, hanyatt löktem és rátérdeltem, próbáltam leszorítani kezét, testét. Közben picit koppant a feje a szekrényen, de az nem érdekelt. Jó pár másodpercbe telt, mire felfogtam, hogy a valaki nem védekezik, lengén van öltözve, törékeny, női hangon nyöszörög, ráadásul németül, és fogásra elég jó cicikkel van felszerelve. Felkapcsoltam az olvasólámpát. Navazze Béla, te itten lecsaptad a kadétodat, aki ráadásul nőből van, szépen veszi majd ki magát. De mi a lópikulát csinál a kabinomban az éjszaka kellős közepén? Felsegítettem, leporoltam, leültettem egy székre a nappaliban, majd magamra rántottam egy nadrágot és pólót, hogy szalonképesebb legyek. Szegény ott ült hüppögve, elég rendesen gyomron vágtam, a fejét is beverte, volt rajta egy kis dudor. Kérdeztem mégis mi a fenét keres nálam ilyenkor? Hát kérem, a kisasszony ugye első hajós, és nem tudott aludni, mivel furcsa zajok vannak a kabinjában, magyarul a vibráció miatt. 17 éves az öreglány, zörögnek a dekor panelek. Ha nem bírja, menjen a Malayhoz a Fabiolara, ott kolostori csend van. Miután halkan ordítottam egy kicsit, de az asztalt nem csapkodtam, megint elmondtam, hogy van egy minimum viselkedési norma, meg öltözködési is, ha már kijön a kabinjából, akkor vegyen fel ruhát, ne egy ilyen semmiségben szaladgáljon, pláne ne hozzám, mert ha meglátják, akkor magyarázkodhatok életem végéig. Kezébe nyomtam egy pár füldugót és szépen elküldtem aludni, de az eset óta magamra zárom a kabinomat, pedig nyílt vízen ezt soha nem csináltam.
Eljött a reggel is, olyan táskákkal a szemem alatt mentem a hídra, hogy Oleg ijedtében felsikoltott, majd miután elmeséltem neki, mi történt az éjjel, úgy röhögött, hogy a könnyei potyogtak. Persze, majd ha az ő kabinjába kolbászol be éjszaka a kiscsaj, nem röhög. Elvileg ennek a lánynak is hagynunk kellene, hogy összepiszkolja magát, de a 3 centis műkörmeit elnézve ezzel nekem erős kétségeim vannak. De kezdjük az alapozást a hídon, elmondom neki még egyszer az elemi rendszabályokat, mert atyai türelmem van, állítólag. Szóval Katharine fél kilenckor megjelent a hídon, ahol én már túl voltam a napi kötelező üzeneteken és épp a harmadik kávéval próbáltam helyreállítani a lelki békémet. Közben közeledtünk Doverhez, a láthatóság nem volt túl jó, forgalom is volt rendesen, úgyhogy figyeltem erősen, de közben próbáltam magyarázni a dolgokat a gyereknek. Kezdtem azzal, hogy megkértem, a magas sarkú cipőt, a miniszoknyát és a töménytelen mennyiségű parfümöt felejtse el egy időre, esetleg a karmaival is lehetne valamit csinálni. Kissé elkedvtelenedett, mert azok drágák voltak, de így nem nagyon lehet semmilyen szerszámot a kezébe adni (szerintem amúgy is veszélyes), még egy ecsetet sem. Na, leányzó balra el, 5 perc múlva vissza, átöltözve, nadrág cipő (hölgyeim, tessék figyelni, ugye lehetséges gyorsan öltözni), póló, hát melltartót is vehetett volna, de azt nem mondtam, gondoltam alap, na mindegy, majd nem nézegetünk oda.
Közben készítettem volna egy kávét, de fennforgás volt, mivel egy előttünk haladó tankeren valaki kitalálta, hogy inkább kijönnek jobbra, emiatt nekem is fordulni kellett, meg térni egy keresztbehajósnak, a másik meg előttem akart elmenni, szóval rádiózás, kormányzás, pozíció, a kávé ott állt kitöltve, de nem volt időm elkészíteni. A kisasszony kiszúrta, kérdezte elkészítse-e, meg inna egyet ő is. Persze, mondom, hálás lennék érte, öntse fel tejjel, én úgy iszom. Elkészítette, a magáét is, majd szépen rárakta a bögréket a térképekre. Ettől én már harmadik tiszt koromban sikító frászt kaptam, másodtisztként idegrohamot, de így vagyok azzal is, ha valaki cigivel hadonászik a térkép fölött, netán Aleksz ügyködik rajtuk bagóval a szájában. Mondom: Kathie, ne tedd már a bögréket a térképre, nyomot hagy, kiömlik, nem jó az úgy. Szegénykém fel akarta kapni őket, de olyan szerencsétlenül nyúlt oda, hogy kidöntötte mindkettőt. A teljes Doveri szoros, meg az Angol csatorna keleti fele kávéban úszott. Hát angyali türelmem itt ért végett aznapra, gyorsan rádobáltam papírtörlőt a térképekre, de a kár már megtörtént. Megkértem, akkor menjen le a szakácshoz, segítsen neki az ebédnél amit kell, teríteni, a friss kaját elrendezni, bármit. Kathie távozott, én letudtam a szorost, amikor 11-kor jönnek lelkendezve a fülöpök, egyik a hídszárny irányából, másik a lépcsőházból szakadt be a hídra, hogy a szakácsot leforrázta a kadét. Hurrá, na akkor felkeltjük Alekszot, menjen le és nézze meg mi történt. Szerencsére nem volt nagy baj, a kötény és a póló miatt nem égett meg a mellkasa, de azért nem volt őszinte a mosolya a szakácsnak.
Hogy mi történt? Hát Kathie segíteni akart a tésztát leszűrni, de valahogy a platniról levéve a fazekat, azt sikerült a szakácsa borítani, szerencsére nem is sok ment rá Alden (a szakács neve) barátunk mellkasára, de ettől még Kathie persona non grata lett a konyha környékén. Én meg miután kicsit őszebb lettem, keresztelőt tartottam: Kathie mától a Miss Disaster (Katasztrófa Kisasszony) néven lesz ismert a hajón – továbbiakban MD. A fene megegye, tetszik neki a becenév. Szép egy hónapnak nézünk elébe.
A napnak még nem volt vége, mert következett az esti őrség, ami azért jó, mert olyankor belekiabál az ember a rádióba, hogy egy, kettő, három, négy, öt és vagy valaki érti, akkor dumálunk egy kicsit, vagy nem érti senki, de az nem jó. Mondjuk most nem értette senki, ezzel szemben ott volt az előző cégem egyik hajója és rajta egy korábbi parancsnokom, vele váltottam pár szót. Kicsi a világ. MD is feljött a hídra, de most nem kellett kávét készítenie. Viszont árgus szemekkel lestem, mihez nyúl. Hát, babrálni nem babrált semmivel, viszont igen furcsa kérdései voltak. Kezdte azzal, hogy óvszert kért. Tőlem. Miután kiköhögtem a félrenyelt kávét és magamhoz tértem a sokkból, megkérdeztem, minek az neki. Jó az, ha van, jött a válasz, ő meg elfelejtett hozni. Remélem, hogy tisztasági betétet hozott, meg lettem nyugtatva, az van nála, de most egy darabig nem lesz rá szüksége, mivel épp túl van a nehéz napjain. Na, ez kicsivel több információ volt, mint amire szükségem lett volna, ezt el is morogtam a nem létező bajuszom alatt. Megmondtam neki, kérjen Aleksztől, biztos van a gyógyszerszekrényben, elvileg kell lennie. Csodálkozott, hogy én nem tudom, meg nekem nincs saját? Kicsit elkezdtem vakarózni, mert a témakör nem kellemes, de megnyugtattam, nem tudom, mivel nem kerestem eddig, de az biztos, hogy aszpirin van, mert abból elvittem már pár szemet. De MD csak nem akart leszakadni a témáról, igencsak firtatta, hogy miért nincs saját, meg mi nem szeretjük itt a nőket? Hát, őőőőőőőő. Kínomba előadást tartottam a nemi betegségekről, bár szerintem az a fenyegetés, hogy esetleg leesnek a tökei egy fertőzés következtében, nem hatották meg. Kértem, hogy hanyagoljuk a témát, mert bár nem vagyok prűd, azért egy idegennel ilyesmiről nem fecsegünk. MD a témaváltást nem úgy értelmezte, ahogy én, előadta, hogy neki már nem egy fiúja volt, de nem voltak jók az ágyban, úgyhogy dobva lettek, most nincs senkije – megint olyan információk, amik nélkül én vígan ellennék. De itt a hajón, folytatta MD, szerencsére (!) van egy két jóképű pasi. Egy vészcsengő rikoltott fel a fejemben, ebből még piszok nagy gond lesz, meg kellene előzni valahogy. Mondtam neki, lehet, hogy jóképűek, de mindegyikünk nős, és ha lehet ne nagyon szűrje össze a levet itt senkivel, mert komoly problémákat okozhat. Nekem.
Miért? Tilos a szex a hajón? Nem picinyem, nem tilos, de akinek nem jut belőle, az esetleg morcos lesz a másik kielégült képét látva, és ezen még az sem segít, ha a szerencsés (?) áldozatnak citromba kell harapnia reggelente. Végül MD magamra hagyott, de azért valahogy a rossz előérzetem megmaradt. Reggel aztán Oleg mondta, hogy MD látogatást tett nála, miután engem békén hagyott, elújságolva neki, hogy nekem nincs óvszerem, és hozzá küldtem. Oleg kissé meglepődött, de nem akarta felkelteni Alekszet és adott óvszert a kiscsajnak, azt viszont nem kérdezte meg, hogy minek neki. Csakhogy MD nem elégedett meg ezzel, nem hagyta Oleget – aki egyébként tényleg jóképű, kisportolt srác -, szépen leült a kabinjában filmet nézni és nála is elkezdte forszírozni a korábbi témákat. Viszont Oleg lazán kidobta a kabinból, amikor beelegelt, mondván aludni szeretne. Azért nem kell izgulni, MD talált magának játékszert éjszakára. Másnap reggel kicsit korábban keltem és indultam fel a hídra. Kilépek a kabinból, és kővé dermedtem. MD kabinjának ajtajába ott áll az egyik matrózom, a legfiatalabb, és nagyban csókolóznak. Mármint a matróz, név szerint Noel, és MD. Úgy el voltak merülve egymásban, hogy csak akkor vettek észre kettő méterről, amikor becsuktam az ajtót. Én nem szóltam semmit, csak felballagtam a hídra. Később Noel is feljött, kissé szégyenlősen, meg zavartan, azt akarta tudni, hogy haza fogom-e küldeni, mert együtt aludt a lánnyal. Miért küldeném? 19 éves, papíron felnőtt nő, azt csinál, amit akar, csak Noel ne azt kapja majd vissza, hogy megerőszakolta, a többivel meg számoljon el saját maga, elvégre feleség és gyereke van. Meg ha lehet, tartsák titokban a dolgot, mert nem szeretném, ha probléma lenne belőle. De lesz még ebből baj, én mondom.
Hiányoltátok Ralfot, a hivatásos elektronikai megsemmisítőt. Mi mondjuk nem nagyon, de van helyette Rumen, a bulgár második gépész. Elég fura figura, zárkózott és nem iszik, az ilyenektől pedig én legalább annyira tartok, mint azoktól, akik aktív alkoholisták. Rumen viszont szerencsétlen egy pasi. Lehet, hogy amúgy nem egy rossz gépész, de bármihez nyúl azt elrontja. Zsolti elég sokat küszködött vele, de nem piszkálta túlságosan, mert nemrég halt meg a fia. Csakhogy Rumen nincs itt fejben. Beszél hozzá az ember és látja, hogy a tekintete elüvegesedik, és nem is jut el a tudatáig, amit mondunk. A baj csak ezzel az, hogy hibát hibára halmoz. A hibázás lehetősége benne van a pakliba, emberek vagyunk, de nem napi többszöri alkalommal. Szóval lehet, hogy értené a dolgát, de amennyi hülyeséget csinál, arra nem magyarázat a családi tragédia.
A legutolsó ilyen hibánál betelt a pohár és haza fogom küldeni Rotterdamból. Történt, hogy éppen a Gibraltári szorosban mentünk, Tanger Med volt a következő kikötő, Marokkóban. A szoros igen forgalmas, emiatt ún. szeparációs zónára van osztva, ami azt jelenti, hogy a keletre és a nyugatra tartó hajók a megfelelő forgalmi sávokban haladhatnak, a sávok között meg egy elválasztó (szeparáló) terület van. Na nem úgy, mint az utakon, ez csak térképen létezik, de úgy kell haladni, hogy mindenki a saját sávjában. Ezt bonyolítja az elég tisztességes keresztirányú kompforgalom, a rengeteg helyi halász, meg az évnek ebben a szakában meglehetős számban előforduló, a szabályokra nagy ívben tevő vitorlás.
Na itt haladtunk teljes sebességgel, a halászokat kerülgetve, előttünk, mögöttünk hajók, szokatlanul nagy volt a forgalom. Jobbról jött egy komp, az azonosító adatai szerint 1200 emberrel a fedélzeten, akinek utat kellett volna adni. Aleksz azonban levajazta rádión, hogy elmegyünk előtte, ne kelljen lassítanunk, nagyot térnünk. A kersztbehajósok többnyire együttműködőek, ez a fazon meg kifejezetten az volt, mert ő ajánlotta fel, hogy menjünk csak. A CPA (closest point of approach = ennyire kerülünk közel a másik hajóhoz)mondjuk csak 0.2 mérföld volt, ami már nem is határeset, mert mi toltuk 17 csomóval, ő meg jött 21-el; de még ifjú titánként sikolyokat csikartam ki az indiai barbából, amikor a CSCL Rotterdammal a Kínai tengeren ennél kisebb távolságban húztam el a halászoktól. Szóval rendben, menjünk, a kormány robotban, Aleksz is, én is figyelünk nagyon, mert a halászok közt rengeteg a kisebb jacht, azok meg körülnézés nélkül képesek megindulni. Most kormányhoz nem nyúlunk, amíg a komp el nem megy mögöttünk.  Nézek ám jobbra, mert a Balears S.A. hajója bitang nagy és azért nem feltétlenül hiszek a radarnak, de az irányszög szép lassan változik jó lesz ez. Közben egy elmebeteg jachtos miatt mégis muszáj két fokot igazítani az útirányon. És ekkor plíb,ding, meg egyéb hangok kíséretében leáll a főgép, elmegy az áram. sötétek a radarok, rádió van akkuról, de a kormány beakadva jobbra 5-nél, mi meg a sebességből veszítve fordulunk be gyönyörűen a komp elé. Rádió felkap és csak kiabálok bele, hogy a komp térjen, mert leállt a főgép és nem vagyunk kormányozhatóak, ugyanezt teszi Aleksz a másik figyelt frekvencián. Válasz nem jön, de a kompon figyeltek, levették, hogy elcsesztük, és fordultak. Nem mondom, közel volt, ha 70- 80 méterre sepert el mellettünk sokat mondok, a farvize eléggé megdobált minket.
Közben beindult a vészgenerátor, lett áram, majd két perc múlva rendes generátorok is, hív Janusz, hogy csinálja a gépet, indítja, minden rendben, adja a kontrolt. Elég gyorsan átnézte az öreg a vasat, fura, azt viszont nem mondta, hogy mitől állt le. Szóval megúsztuk, de kissé leizzadtam, Aleksz is mondta, hű cap, ez k***a közel volt. De közben a marokkói forgalomirányítás elkezdett érdeklődni, hogy mégis miért táborozunk mi ott és mi volt ez az ütközés közeli helyzet a komppal. Mondtam leállt a főgép a legrosszabb pillanatban, de már indítjuk újra, 5 percen belül úton vagyunk ismét.
Így is lett, szépen gyorsítunk, hív Janusz, hogy a maradék időre már ne menjünk vissza tengelygenerátorra és jön föl a hídra, mert beszélni akar velem. Persze, oké, maradjunk, gyere. Nem jól hangzott, lehet, hogy valami nagyon elszállt a vasban és meg kell állni javítani Tangerben? Ennek senki nem fog örülni. Jön Janusz, apáim, a feje vörös, mint a cékla, tisztára agyvérzés közeli állapotban és ordít, hogy a második géptiszt egy idióta, a vécét nem szabadna lehúznia egyedül. Mondom ez rendben, de ne kapjon nekem itt infarktust, mert szerintem az arab kórházak nem világhírűek, és mégis pontosan mi történt?
Rumen leállította a főgépet. Nem műszaki hiba volt, hanem leballagott a géphez és kézzel megállította. Hogy ez hogyan történhetett? Rumen számára rém egyszerűen, ő félreértett valamit. Janusz szerint meg egy idióta. A segédgépeket készültek indítani és Janusz szólt neki, nézzen meg egy olaj szintet, mielőtt beindítják a gépeket. Ezt értelmezte úgy Rumen, hogy neki le kell állítani a főgépet. Na most Janusz angolja nem az a chambridgei vagy oxfordi tökély, de azért ezt félreérteni nem lehet. Meg ahány manővert itt már megcsinált Rumen, tudhatja, hogy a gépet 0 pitchen és alacsony fordulatról állítjuk le, nem a 600-as maximumról és a maximumterhelésről, főleg nem kézzel.
Elkezdtem gondolkozni, ebből nagy baj lehetett volna, de mekkora baj lesz, ha egy hasonló dolgot a folyón, vagy La Corunara való érkezéskor játszik meg? Basszus, egy hónapja vagyok kaftán és komoly kérdésről kell döntenem igen gyorsan. Hamburgban mindjárt öt óra, ez reggelig nem várhat. Felhívtam a személyzetist, aki éppen nem volt már bent, csak valami helyettese, mondtam neki nagy gáz van, ez és ez történt, a géptiszt veszélyes a hajóra, mert kiszámíthatatlan, váltsák le. A vonal túlsó felén lévő manus az elkezdte, hogy azért ez nem így megy barba, ennek menete van, meg írásban, meg legyek fair. Elkezdtem ordítani, hogy én piszok fair vagyok, mert telefonáltam és nem vesztegettem az időt e-mailra, nekem ne a kifogásokkal jöjjön, hanem azzal, hogy mikor és hol tudják válltani a manust. Ja, és a föld alól is kerítse elő a beosztómat, szóljon neki, mert én érkezem Tangerbe, nem lesz időm lányregényeket írni, de valamit tenni kell, most. És ezzel köszönés nélkül letettem a telefont. Hatásosan ordíthattam, mert 15 perc múlva hívott a személyzetisem, akinek vázoltam a problémát, mondván szerintem reggelre meglesz a gépész elbocsájtója. Azért azt hozzá tettem, hogy szegény Rumen nem biztos, hogy ennyire ostoba, csak fejben nincs itt a fia halála miatt, és első dühömben nem vágnák alá nagyon, de haza kell mennie. Megállapodtunk, hogy ajánljak fel neki egy közös megegyezéses leváltást és megnézik, hogy mit lehet tenni majd az érdekében. A hamburgiak javára legyen mondva, másnap estére már volt is váltó, csak éppen a hajóra a való leutazását nem tudták leszervezni, de mindegy, jó lesz Rotterdamból is, addig nem engedjük a gép közelébe. Amikor mondtam Janusznak, hogy mi lesz, az öreg nézett, hogy meg merem ezt lépni? Meg, mert már korábban meg kellett volna lépni, amikor az első hibáit elkövette, nem kellett volna eddig várni.
Nem könnyű döntés az ilyen, főleg úgy, hogy aludtam már rá egyet, tudom, hogy ennek következményei lesznek a számára, de én nem gondolhatok csak Rumenre, a hajó érdekeit kell néznem.  Van olyan parancsnok, aki egész életében nem küld haza senkit a hajóról, én meg egy hónappal a kinevezésem után meglépem. Nem igazából érdekel, mit gondolnak rólam Hamburgban, meg a tulaj irodájában – mert őket is értesítettem - az eset után, de abban biztos vagyok, hogy bár későn, de azt tettem, ami helyes. Legnehezebb része megmondani az illetőnek, hogy megy haza. Erre Sevillán került sor, meglepődésemre Rumen nem ellenkezett, bár elsírta magát. Viszont azóta látom rajta, hogy megkönnyebbült, mintha egy teher került volna le a válláról, szerintem ő is érezte, hogy nagyon nem jól mennek a dolgai.
Közben Sevillán támadt egy kis izgalom: a kedd délután érkezés után MD kiment a városba, mondván körülnézne. Később tudtam meg, hogy Noellel megbeszélték, hogy kint találkoznak, és együtt néznek körül. A találkozóból nem lett semmi, Noel nem lelte szíve hölgyét, sőt, az reggelig a hajón sem mutatkozott. Vakarhattam a fejem, mert tőlem kért engedélyt kimenni, de azt, hogy meddig maradhat kint, Olegtől kérdezte meg. Oleg annyit mondott csak neki, hogy indulásig azt csinál, amit akar, csütörtök délre érjen vissza a hajóra. Szóval nem tudtam, most eltűnt a lány, vagy a kapott szabadidőt tölti ki tartalmasan. Szerda estére Noel már igencsak izgult, én is kezdtem gondolkozni és rémképeket látni, már háromszor is hívni akartam az ügynököt, hogy gáz van, de végül elhatároztam, hogy majd akkor, ha reggelig sem kerül elő. Előkerült, éjfél után zörögnek az ajtómon, kinyitom, hát ott áll MD, kissé becsiccsentve, kissé ziláltan, mondván: hello baby, megjöttem, és kaptam egy puszit. Noel is előkerült a hírre, hogy MD megjött, mondtam neki dugjuk ágyba a lökött libát, aki közben elmesélte, hogy valahol elhagyta a tárcáját a jogsijával, meg a bugyiját is. Mivel a ruhája eléggé meg volt viselve, kérdeztem megerőszakolták? Á, nem darling (a babyért és ezért is számolunk még), party volt, komoly party. Hát az látszott, a kiscsaj nem aprózta el, beleveretett a közepébe rendesen. Szerencsére az útlevelét nem vesztette el, mondjuk a kabinomból nehéz is lenne.
Noel eléggé lógatta az orrát, hogy hát milyen lány ez? Ilyen barátom, ne foglalkozz vele, megvolt, ha jó volt örüljél, de szerintem mostantól tartsd magad távol tőle. Megvonta a srác a vállát és elballagott, azért én reggel szóltam a bócmannak, hogy figyeljenek oda rá és éles szerszámot ne adjanak a kezébe, a szakácsnak is szólok majd, hogy zárja a késeket. MD-vel meg lesz egy interjúm, ha kialudta a mámorát és szerintem Wilmának is szólok majd pár kedves szót.
 
 
 

5 komment

Valahol Sevilla környékén fejeztem be az előző részt, ha jól tévedek. Eseménytelen utunk volt, kimaradt La Coruna, mert olyan sok rakomány volt, hogy mi nem tudtuk volna felvenni, a bérlő küldött oda egy másik hajót.  Szépen, economic  speeden felcsoszogtunk hát a  sápadt hülyék országába (copyright Zsolti). Kedd reggel 9-kor pilot, nagyon nem is kellett az időt gyilkolnunk a Sunk Centertől délre, csak két kört kellett tenniük a fiúknak.

Hívom Harwich irányítást a rádión, mondván jövünk, helló, amikor beleszól egy ismerős hang, hogy „Béla a pilot ladder a bal oldalon, másfél méter”. Kérdezem ki vagy, hát Malay parancsnok úr, az MSC Fabioláról. Ott állnak Felixstowe-ban, ha sietünk, akkor lesz egy jó óránk és meg tudjuk látogatni. Jó lenne, ha már volt olyan kedves és megvárt, hátha van neki jófajta söre.

Úgyhogy amikor a pilot megjött, kértem, hogy igyekezzünk befele, amennyire lehet, mert átmennék a másik hajóra. Siettünk is, a manővert is hamar letudtuk, az ügynök is jött időben, sőt, volt olyan kedves és át is vitt minket a másik terminálra. Hát, a méreteiből már gondoltam, hogy a hajó nem egy kis darab, de amikor elkezdtünk felmászni a hajójárón bizony mondtam, kövér egy dög. Viszont csak két szinttel magasabb a felépítményük, de van lift! Az első tiszt fogadott minket, majd beterelt a liftbe és mondta, hogy legfelső szint majd onnan még egy felfele a hídra, ott a barba. Így is volt, Malay ott volt a hídon, ahonnan lenézve az én hajómra nem is volt bántó a megjegyzés, hogy az a mentőcsónak a tiéd? Az hát, mindenki kezdte valahol, én is szeretnék nagyobb hajóra kerülni, de sajnos a beskatulyázás itt is megvan. Legjobb esetben kaphatnék egy 1200-1500 TEU-s hajót, én már azzal is boldog lennék. Na majd otthon megkérem Malayt, szóljon két szót az érdekemben,hátha. Csak adnak a szavára, ha már a cég zászlóshajójának a parancsnoka.

Szóval meglátogattuk Malayt, volt jófajta sör is, sőt még egy üveg Tshingtao is akadt, aminek én jobban örültem, mint bármilyen finom bornak, évek óta nem ittam. Sőt, még egy kávét is kaptam, kifejezetten a híd presszó gépéből - figyelem, gombnyomásos presszó gép -, nem ilyen papírszűrős izé. Rendes, finom presszó kávé volt. Jót beszélgettünk, vagy jó három órát, mert elhúzódott a rakodásuk, csak akkor lettünk kidobva, amikor már a pilot is a hajón volt. Néztem a manőverüket, hát ugye az nem egyszerű történet. Én maximum 6 kötelet használok összesen normál esetben, nekik elől és hátul van ennyi. Nekünk nem kell vontató kikötéshez, induláshoz, nekik kell, mert azért azt a tömeget megmozdítani nem piskóta. Amíg nekünk az elindulás onnan, hogy dobj el mindent, addig, hogy bemegyünk a hídszárnyról 10-12 perc, nekik bizony jó háromnegyed óra volt, igaz körbe is kellett fordítani a hajót. Sajnos körülnézésre nem volt idő, pedig igen kíváncsi lettem volna a híd navigációs rendszerére, a legújabb modell. Nem baj, majd amikor legközelebb leváltom Malayt, megismerkedek azzal is. :D

Gond nélkül letudtuk Felixstowe-t, Rotterdam is megvolt, szerviz az elfüstölt mélységmérőhöz, meg a watch alarmhoz, ami két hete kissé eseménydússá tette az indulásunkat. Na, a mélységmérő érdekes lett, mert olyan öreg darab, hogy nincs hozzá alkatrész, a szerelők négy másikból próbáltak összerakni egyet, nem sok sikerrel. Mérni mér, de sajnos nem rögzíti az adatokat, pedig az előírás. Így kénytelenek leszünk kapni egy újat, amit duzzogva el is fogunk fogadni. A watch alarmról meg kiderült, hogy bizony NEM lehet rákötni a robotra, mivel az annyira régi modell. Hát nem megmondtam? Eleve mekkora marhaság bármit is rákötni? Úgyhogy a szerkentyű s.k. kibelezése szakorvosilag jóvá lett hagyva.

Hazament Zsolti, legnagyobb sajnálatomra, mert Ő kifejezetten az a csóka, akivel jó együtt hajózni, a gépet is érti nagyon, minden parancsnok ilyen gépészt szeretne. A kihajózása körül lett egy kis kapkodás, mert az OPDR kora reggel helyett éjfélre hozta az indulást. Rögtön szóltam a személyzetisnek, meg annak az ügynökségnek, akik a dolgokat intézik Rotterdamban, hogy legyen neki egy szoba a hotelben. Erre lett nagy kapkodás, mert akkor inkább menjen haza az esti Malév géppel, én készíthettem az új fizetési lapot, neki meg lett 2,5 órája átadni a hajót az új gépésznek. Az kajával is volt egy kis csuklás, négy óra körül elkezdtem aggódni, hogy hol van a teherautó, mert sok már nem volta hajón. Elkezdtem telefonálni, kiderült, elnézték a szállítónál a naptárt, másnapra voltunk kiírva náluk. Még jó, hogy péntek óta kétszer is megadtam nekik az érkezést / indulást, és ott eleve éjfelet, hogy minél korábban megkapjuk a kaját.

Kaptam ismét egy utast- kadétot, ismét egy lányt, nekem ez a keresztem úgy fest, bár Malay azt mondta, hogy most nála is van kettő, igaz azok csak ilyen európai körútra szállnak be hozzájuk, az irodába frissen felvett tanoncok, lássanak hajót. Az én tanoncomat viszont elvileg azért küldték, hogy jól piszkolja, meg festékezze össze magát, tanulja a hajósmesterséget. Na, nem ugráltam örömömben, megint nem leszek egyedül a szintemen, de hát ez van, ezt kell szeretni.

Na, a kislány, aki egyébként a Katharine névre hallgat, kisebb izgalmak között érkezett meg. Ugyanis azt nem mondták meg nekem, hogy a kedves papa és mama hozza majd autóval, hogy lássák hová kerül féltett leányuk. Éppen a járónál ácsingóztam, mert Zsolti akkor ment el, amikor megjöttek. Először azt hittem a német rendszám láttán, hogy valaki a cégtől, de láttam, hogy a betűk a rendszámon nem stimmelnek, mondjuk ettől nem nyugodtam meg, de mivel a hátunk mögött egy német önjáró rakodott, gondoltam oda mennek, csak hülye helyen álltak meg. Na meg ugye nem vártam én öltönyös fazont, elegáns nőt, meg kislányt sem, az autóból egy komplett család kászálódott ki. Mivel a hídon a két szerelő kártékonykodott a mélységmérő, meg a watch alarm körül, a kaja ügyében is meg kellett nyomnom a vészjelzőt, poroltam felfele. Ott a két szerelő derékig benne a kontroll pultban, lezöttyenek a számítógép elé, hogy előkeressem a telefonszámot, amit hívnom kell a kaja miatt. Hallom, hogy nyílik az ajtó és valakik bejönnek és németül köszönnek; látni ugye nem láttam őket mivel a gép a sarkban van, de az egyik szerelő németül visszaköszön és elkezdenek beszélgetni. Az a szó még megütötte a fülemet, hogy Kapitän, de már tárcsáztam shippi számát, úgyhogy azt most felejtsék el, hogy én bárkinek is megfordulok, kaja kell, ma este. Na, a két perces telefonos vitát letudtam, ami arról szólt, hogy ma semmi szín alatt nem lesz kaja, és azzal zártam le, hogy én kaja nélkül el nem indulok, mert még Tangerig sem tartana ki, ott meg nem veszek, és a késésért, okozott károkért a shippit terheli a felelősség, úgyhogy legyen kaja. Még elolvastam két e-mailt gyorsan, amikor megszólal a hátam mögött egy hang: Herr Kapitän. Megfordulok a székemen, hát az öltönyös fazon áll ott, meg a felesége egy idősebb, meg egy olyan 10 év körüli lánnyal. Az egész család úgy volt öltözve, mintha templomba, vagy esküvőre mennének. Gyorsan végignéztem magamon, hogy most éppen rövid naciba vagyok- e, de még mindig királyi díszben feszítettem, fehér ing, hosszú nadrág, arany csíkok könyékig, úgyhogy a dolgot kis jóindulattal ki lehetett hozni döntetlenre.

Na, mondom, ha ezeket a cégtől most ette ide a fene, akkor a legrosszabbkor jöttek, meg szólhattak volna előre, mert a híd is kissé kuplerájos volt, meg a szakács sem készült extra kajával. Felálltam, hogy köszöntsem őket és ekkor megszólalt az asszonyka – aki német mércével mérve egész csinoska volt, úgy 38 körüli –, hogy: „Grosse Gott, er ist ein Kind”. Na az én németem nincs göthei magasságokban, de ezt azért értem: Jesszumpepi, ez egy kölyök. A hölgy kedves mamája, az a kölyök, ez az új kapcsolat nem kezdődik jól. Reakcióm az arcomra is kiülhetett, mert a hátuk mögött álló szerelő, Arthur, akit évek óta ismerek és tudja, hogy valamit pötyögök németül, elég szélesen vigyorgott. Kérdezem, mit szeretnének, ki fia borja a kis család, mihez tartás végett németül, tudja a hölgy, hogy értettem, amit mondott. Az apuka mondja, hogy hát a nagyobbik lány lenne az én diákom, elhozták, meghozták, elkísérték. Erre néztem egy nagyot, elkísérik? Van egy üres kabinunk, itt bizony nem férnek el mindannyian. Megnyugtattak, nem, csak a hajóig kísérték el a lányt, meg megnézték együtt Rotterdamot, és hát látni szerették volna, hova, milyen emberek közé kerül a gyerek,meg az apuka szeretett volna beszélni a Herr Kapitännel. Nézem a lányt – fenét lány, 19 éves, majdnem annyi mint a sajátom –, aki ilyen kosztümféle cuccban egy kész nőnek hatott, műkörmök, tűsarkú cipő, smink, ékszerek; na mondom ez ide mondjuk nem lesz teljesen jó, de majd faragunk rajta.

Hát mondom, akkor tessék, mert a Herr Kapitän itten az kérem, én lennék. Jó, jó, mondja az ember, de nem itt, ha lehetne, akkor csak én halljam. Akkor vonuljunk le a kabinomba, legalább megmutatom, hol lakik majd a lány. Gondoltam majd ott a család el lesz a rendezkedéssel, de nem, anyu apu nyomult be utánam a kabinba, ami szerencsére ki volt takarítva, meg minden, háló ajtó becsukva. Na jó, csüccs, és akkor halljuk a mondandót. Hát kérem, használati utasítást kaptam a lányhoz, amit végig tudtam úgy hallgatni, hogy nem röhögtem el magam; hozzátenném, én megértem az atyai aggodalmat, én is így éreznék, csak én a lányomat nem engedném így oda egy hajóra. Mondjuk van annyi esze, hogy ne akarjon menni. Szóval meg lettem kérve, hogy a lánynak ne adjak tömény italt, meg cigit se – vazze, 19 évesés ez itten nem óvoda –, sört ihat, tartsam távol tőle a srácokat (aha, gardedám legyek), meg kaptam egy borítékot 1500€- val, hogy ha valahol ki akar menni a városba, adjak neki 200 pénzt, és ha valamit venni akar, akkor legyen miből fedezni a kiadást. Na a borítékot visszaadtam, tessék a lányra bízni a pénzt, a töményet megígérem, hogy nem adok (arra nézve nem tettem ígéretet, hogy más sem ad), de amúgy ez itt nem kisdedóvó, és azzal indítunk, hogy felnőttként kezeljük majd. Arra figyelünk, hogy össze ne törje magát, de a fiúkat meg tartsa ő távol magától, ez is része ennek a bulinak; na jó, majd azért szólok nekik, hogy ne legyenek romantikus hajlamaik, mondjuk az előző lánynál nem voltak, tehát ilyen szempontból gond nem lesz. Amikor ezt mondtam, akkor érkezett meg a deck hand színe virága, vállukon a lány csomagjaival, három bőrönddel. Mondta később Oleg, hogy öten akarták a három bőröndöt felvinni a kabinba; akkor azért itt még majd vigyázni kell, már most erőteljes az érdeklődés. Ebből mi lesz?

 

 

 

  

Címkék: béla kaftán

4 komment

Ott hagytam el a történet folyamát, hogy bár időben voltunk Sevillán, mivel vissza kellett mennünk Tanger Medbe, lett egy nap késésünk. Sajnos kehes géppel esélyünk sem volt behozni a lemaradást, bár volt egy kis szerencsénk is. Elvileg La Corunára vasárnap este kellett volna érkeznünk, de ott vasárnap fieszta volt, így a bérlő mondta, hogy érkezzünk meg hétfőn reggel 7-ig, mert reggel nyolcra rendel melósokat. Ez jól jött, mivel a portugál partoknál szép kis szembe szél fújt, a kehes gépből is vissza kellett venni, mert ütött a hajó a hullámokon. Így hétfőn reggel 5-re értünk La Corunába és elkezdtük szövögetni a terveket, illetve Zsolti, hogy Felixstowe-ban bizony szétborítja megint a gépet, kicseréli azt a hengerfejt, ami vacakol és ami miatt nem tudunk menni. Ezt azért nem tudtuk eddig megtenni, mert a meló kb. 12 óra és úgy kellene megoldanunk, hogy emiatt ne késsen a hajó, mert az veszteség a tulajnak. Sajnos sehol nem volt ennyi állásidőnk, Rotterdamban lenne, de ott jön üzemanyag, meg pénteken megtudtuk, hogy a turbót is jönnek javítani (annak is itt volt az ideje), és a regiszter is jön éves szemle miatt. 
.

A képen a kissé megvisel Zsolti kápó. :) Osztom neki az észt.

Így reggel küldtem a levelet a tulajnak, hogy mit fogunk csinálni, a bérlőt is értesítem délután, jobb, ha felveszi a kapcsolatot velük, mert Rotterdamban lenne ugyan elég idő a szerelésre, de nem a turbóval, meg a szemlével együtt. Viszont ha a turbót kitisztítják, akkor a hengerfejet is meg kell csinálni, sőt előtte, mert különben nincs értelme az egésznek.
A tulaj rábólintott, szólt a bérlőnek – úgy fest nem engedélyt kell kérnem, hanem mondanom, hogy mit fogok csinálni-, csak annyit kért, hogy az off-hire (bérleten kívüli idő)költségén kívül ne legyen semmi extra. Üzenet ment Felixstowe-ba az ügynöknek, kérvén úgy rendezze a rakpartot, hogy nekünk kell 13 óra javításra. A válasz meg is jött, rendben, rakpart tisztázva, 13 immobilizációra engedély megadva. Zsoltiék előkészíthetik az új hengerfejet, érkezés után lehet majd nekiesni.
Na ebből nem lett semmi, mert éppen felvettem a pilotot, amikor hívott az ügynök, hogy hát mégsem lesz rakpart, rakodás végén azonnal mennünk kell. Legfeljebb átállhatunk egy másik rakpartra, de ugye gép nélkül vontatót kell használni, meg a pilot, meg a többi, mindez egy szép, kerek 6.000 fontos plusz költséget jelentene a tulajnak. Ezt ugye kerülni kellett, hát szegény Zsoltinak nem maradt más, mint Rotterdam. Viszont megmondtam mindenkinek előre, hogy legalább 17 órával számoljanak, mert bunker és szemle mellett ki tudja mikor tudnak nekilátni és mikorra lesznek kész
Berzenkedtem Nathalie, a „lányom” ellen, mert 13 lettünk, meg nő a hajón rossz ómen, de az eltelt 15 nap alatt kellemesen csalódtam. A kislány tényleg úgy gondolta, hogy megpróbálja megérteni, miről szól ez az egész, megfogta a munka nehezebbik végét, zokszó nélkül verte a rozsdát, stb. Hagytuk, hogy összefestékezze magát, meg jó piszkos legyen, komolyan mondom, élvezte. Volt egy igen fura szokása, mindent felírt. Ha épp volt nála papír, akkor arra, ha nem, akkor a kezére. Megkérdeztem ezt ugyan miért csinálja, hát kiderült, hogy hobbiból történeteket ír, meg színházi forgatókönyveket. Aranyos hobbi, de azért remélem, hogy nem látom viszont magunkat egy színdarabban. Belerázódott ebbe az egészbe és ha nem kezdődne neki az oskola, még maradt volna még. A srácok is megszokták, igaz előre be kellett ígérnem nekik, hogy aki nőként mer rá tekinteni, azt kasztrálom. De a kislány beült közén filmet nézni, elfogadta a sört és jót nevetett a vaskos vicceken. Sőt, egyszer még be is szólt nekem, hogy „kuss legyen”, amikor nem akartam hagyni Zsoltit, hogy egy velem kapcsolatos történetet elmeséljen. Csak az esett rosszul, hogy amikor elment a hajóról, velem csak lejattolt, a Zsoltit meg megölelte, sőt puszit is adott. Hiába, ahogy öregszem, a sármom kifakul. Bár, Zsolti sem az a kimondott Brad Pritt, meg már 45 éves, úgyhogy nem értem. :D
Na, túléltük az éves szemlét, szerencsésen. A hajó kész volt rá, természetesen, de azért pár hiányosságot találtak. No, nem sokat, meg nem komolyakat és mindegyikről tudtunk, sőt pont a szemle ideje alatt néhányat éppen kijavítottak. Azért a papírra szépen rákerült és emiatt még vissza kell, hogy jöjjenek, no meg mivel a gépet éppen szerelték, sajnos ott nem tudták végigcsinálni a szemlét. Hát, emiatt is vissza fognak jönni egy hónapon belül, de akkor már csak azokat a dolgokat ellenőrzik majd, amiket most nem tudtak, illetve azt, hogy a hiányosságokat kijavítottuk.
Zsolti is boldoggá tette a tulajt, mert a turbó ki- és beszerelése ellenére 20 perccel a rakodás vége után volt gép, így nem volt off- hire. Az éves rádiós szemle alkalmával kaptunk egy új berendezést is, az úgynevezett Watch Alarm Systemet. Ilyen volt eddig is, de nem volt rákötve a fekete dobozra, lévén 17 éves modell, meg nem volt pótlólagos hangszórója a kabinomba és a lakótérbe sem. Amikor a szerelő szerelte befele, látom, hogy köti rá a robotkormány kapcsolójára. Mondom ezt így hogy? A józan ész azt diktálja, hogy a robotra nem kéne semmi kiegészítőt rákötni, nem jó az. A szerelő megnyugtatott, hogy ez így teljesen jól van, elfogadott, mert a rendszer lényege, hogy a rendszert automata módban üzemeltessük, amikor valaki felkapcsolja a robotot, akkor automatikusan bekapcsol. Azért nekem kissé viszketnem kellett az ötlettől és igazam is lett. Indulás után ugyanis, amikor a pilot kérésére fel akartam kapcsolni a robotot, akkor az szépen tolt egy teljesen balra kormányt, majdnem legázoltunk egy tanker bárkát, meg egy másikat. Kézi kormányzással jöttem ki Rotterdamból, közben hívtam a szerelőt – hajnali négykor-, hogy mégis mi a fene van, azért kézzel végigkormányozni az utat La Corunáig nem lenne egy truváj dolog.
A jósrác mondott ezt- azt, mit próbáljunk ki, meg azt is, hogy ha semmi nem működik, akkor belezzem ki a mikrokapcsolót, ami a robot felkapcsolására elindítja a rendszert. Mondanom sem kell, hogy miután a pilot elment, nem próbálgattam én semmit, hanem rögtön kibeleztem a kapcsolót. Így a robot normálisan működött, a watch alarm meg megy manuális módban, csak a kikötőben kell lekapcsolni. Egyébként a rendszer lényege az, hogy ébren tartsa az őrséges tisztet egy erős hangjelzéssel, amit az előre beállított időintervallum után ad le. Illetve, ha a tiszt nem reagál rá, megnyomva egy gombot, akkor szívrohamot okozó hangerővel nekiáll visítani a kabinomban. Ha én sem robogok fel a hídra erre a jelre, akkor nekiáll ordítani egy harmadik helyen is, arra már a teljes személyzet felkel, és valaki csak körülnéz majd, hogy mégis mi van.
La Coruna után este nézünk egy filmet Zsoltival a kabinjában és üdítőzünk, amikor csörög a telefon, mondja Oleg, hogy jön velünk szembe az MSC Fabiola. Beszállásom óta ki volt rakva a cetli az AIS-ra, hogy még az iccaka kellős közepén is szóljanak, ha meglátják. A PD zászlós hajója, magyar a parancsnok, Zsolti osztálytársa, a Malay Tigris. Van tisztességes neve, de nem írom le, közülünk mindenki csak így ismeri; van neki egy blogja, keressetek rá a neten. Robogtunk felfele Zsoltival, hívom a hajót rádión, mondom a parancsnokkal beszélnék, ha ráér. Malay még behajózásom előtt mondta, hogy kiadja utasításba, figyeljenek minket, de azért a tisztje lekáderezet, név, születési, hely, lábméret, mielőtt felhívta volna a parancsnokát. De Malay jött és jó két órát dumáltunk, közben a két új rádiónk is túlmelegedett, de azért jó volt beszélni vele. Pár nap múlva megy haza Haburgból, alaposan megcsúszott a váltása, már otthon kellene lennie.
Na, a gép remekül meg lett csinálva, az idő is velünk volt, így a lutrira megadott érkezést nem hogy tartani tudtuk La Corunaig, de még korábban is estünk be, jó esélyt adva ezzel magunknak, hogy a déli dagállyal fel tudunk menni Sevillába és lesz egy esténk kikötve. Így is lett szépen megérkeztünk, este hatra kikötöttünk, csak a mélységmérő égett ki a folyón felfele menet, 17 évet szolgát, füstölögjön békében. Illetve csessze meg, ez a cucc nagyon kell a folyón, mert lefele jövet bizony rezgett a léc, hogy van-e elég víz alattunk, volt, de hogy mennyi, azt fedje a tudatlanság jótékony homálya.
Na Sevillán szépen kimentünk a partra. Én internetezni szerettem volna, de a Zsolti rávett, hogy menjek el vele vásárolni. Megy haza Rotterdamból, a fiának, meg a sógorának akart venni valamit. Én az ilyesmiről leszoktam, mert itt is ugyanazokat a dolgokat lehet megvenni, mint otthon, csak drágábban. Azért megígérte, hogy a vásárlás után mehetünk internetezni. Szóval vettünk a fiának egy rollert, meg autókat, a sógora meg kapott csalikat, tengerre valókat, mert nagy pecás. Majd a cápák szépen harapnak rá a Dunán. Még internetezni is eljutottam, de sajnos zárás előtt értünk oda, így csak beköszönni volt időm egy- két helyre, az olvasatlan 180 levelem közül is csak néhányat futottam át. Közben Zsolti leült a szomszédos italmérésben, ami, mint kiderült, a helyi diákság kedvelt helye, mivel minden 1€. A sör, a tinto verano is. Ez egy igen érdekes ital, vörösbort rontanak el valami szénsavas limonádéval és úgy csapolják, mint a sört. Na, mire előkerültem, addigra Zsolti túl volt kettő ilyenen, korsó méretben és szemlélődött, lábánál a rollerrel. Odamentem ahol támasztott egy ilyen asztalt, mondja, igyak ilyen vörösboros löttyöt én is. Mondom jó, elment rendelni és a sorból visszakiabált, hogy valamit nem akarok- e enni. Utána látom, hogy két kiscsajjal beszélget. Tudtam, hogy tanul spanyolul, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megy neki. Sőt annyira, hogy a két kiscsajjal jött vissza az asztalhoz. Lehet, hogy van valami abban a 45 éves kinézetében? :Na kiderült, hogy nem a Zsolt perfekt spanyol, hanem a két lány magyar cserediák és nem hitték el Zsoltinak, hogy mi meg magyar tengerészek vagyunk. Mivel ugye Sevilla jó 70 km-re van a tengertől. Szóval odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy igaz- e, amit Zsolti mond. Ha tréfásabb kedvemben vagyok, akkor letagadom, de így elismertem a tényt, hogy bizony azok vagyunk. Jött a következő kérdés, hogy én mi vagyok a hajón? Mondom, én lennék Isten után az első, a parancsnok. Na, erre elkezdtek vihogni, hogy ilyen fiatalon parancsnok. Tessék? Fiatalon? Nem mondom, meg voltam borotválkozva, fésülködve, meg nem is úszott fényárban a helyiség, a lányok is ittak már szemmel láthatólag, no de akkor most mi van? Kihúztam magam (hogy a pocakom ne látszódjon), hogy azért még kinézek valahogy. Viszont a két lány vihogása, meg Zsolti marhulása kb. 3 percig tudott lekötni, kifejezetten terhemre volt, fáradt voltam, rosszkedvű. A lányok le is vették, hogy nem vagyok az est fénypontja és ott is hagytak minket, ekkor kezdődött Zsolti részéről a litánia hogy miként lehetek én ilyen búval******, elrontom a jó kis dolgot. Lehet, de azt nem mondtam neki, hogy ne hetyegjen a lányokkal, csak én nem voltam a társalgásra ráhangolva.
Na, kis idő elteltével Zsoltira rájött a mehetnék, kitalálta, hogy menjünk diszkóba. Bólintottam, menjünk, bár azzal a csomaggal, ami nála van, sehová nem fognak minket beengedni. Meg ahogy öltözve vagyunk, az is cinkes. Én póló, rövidnaci, ő sem szmokingban volt, szóval nagy kockázatot nem vállaltam dologgal. Így is lett, az első helyre az öltözékünk miatt nem engedtek be, a második helyre meg a nagy doboz miatt, amit Zsolti cipelt. Ezen ő annyira felhúzta magát, hogy muszáj volt beülnünk valahová vacsorázni. Javasoltam, hogy utána menjünk el a megszokott ír kocsmámba. Hátsó szándékkal, mert ott van wifi, gondoltam megpróbálok a telefonomról netezni. Odáig azonban nem jutottunk el, mert Zsoltink meglátott a folyóparton egy koktélbárt és oda neki be kellett mennie. Nem mondom, korrekt hely volt, volt zene is és Zsolti csomagja sem volt gond, így táncolhatott is, míg én őriztem a fia rollerját. Hajnali kettő körül már nagyon mentem volna vissza a hajóra, de sajnos a kedves mestert csak három óra körül tudtam rábeszélni a távozásra, amikor közöltem vele, hogy az utolsó, általa rendelt kört kártyával fizettem ki és annyi kp van még nálam, ami a taxira kell. Még megpróbált lázadni a taxiban, hogy a sofőr vigyen minket valami night klubba, sajnos lázadása sikerrel járt és valami ilyesmi helyen kötöttünk ki. Zsolti tárgyalt a bulgár bedobó emberrel, hogy mit lehet odabent csinálni, mi az árfekvés meg a többi. Addig én félálomban bóbiskoltam a háttérben, arra riadtam meg, hogy Zsolti közölte, bemegy körülnézni, na mondom, akkor én elszívok egy cigit, de a dobozt sem voltidőm előhalászni, Zsolti már jött is vissza, mondván menjünk. Szemmel láthatólag nem volt elájulva attól, amit bent látott. A taxi még ott volt a bejáratnál, tuti, hogy a sofőr tudta, mi van odabent, gondolta megvár minket. Így fél négyre a hajón voltunk még aludni, is sikerült egy kicsit, mielőtt fel kellett kelnem, hogy a reggeli jelentéseket világgá küldjem.
Nem mondom, hogy friss és üde voltam, sok alvás nem jutott, hála cimborámnak, na de lehettem volna erélyesebb is az éjjel. Elküldtem az elküldendőket és éppen a kávémat kavargattam a hídszárnyon könyökölve, amikor egy autó fékezett a hajó mellett. Mivel vártam az ügynököt, nem lepődtem meg, de két hete mintha másmilyen autója lett volna. A kávét félrenyeltem, amikor megláttam, hogy az autóból egy GL szemléző kászálódik ki. Regiszter? Itt? Nekünk? Miért? Elolvastam minden üzenetet tegnap, azokban szó nem volt a fickóról.
Lerobogtam, hogy fogadjam és megtudjam, hogy mi is történik. Az úriember átadta a megbízólevelét és valóban, görög volt a falóban: számunkra rendelte meg a tulaj a főgép elmaradt szemléjének pótlását. Ezzel tulajdonképpen nincs baj, csak kettő: ilyesmiről illik előre értesíteni a parancsnokot, hogy a hajó készen álljon a szemlére. A másik probléma az elsőből jött: Zsolti frissen, üdén, reggel hétkor már a turbó levegőhűtőjének szivárgó vízcsövét hegesztette, meg az egyik porlasztócsúcson mókolt. Mondanom sem kell, mennyire örült, amikor lelkendezve lementem hozzá, hogy itt van a regiszter, a főgép miatt. Mivel a gép egy jó óra múlva lett kész a szemlére, addig javasoltam a regiszternek, hogy ami hiányosság volt Rotterdamban és ki lett javítva, azt legyen szíves törölni a jelentésből. Igaz ugyan, hogy csak a gép miatt jött, de ha már itt volt, kihasználtuk. Mivel a gép szemléje remekül sikerült, így az éves szemle jelentésén mára csak két dolog maradt és ezeket is javítani fogják most Rotterdamban. Amikor késő délután, hulla fáradtan elküldtem a cégnek a jelentés nem kicsit voltam megelégedve. Kaptunk is egy „jól van”-t tőlük, mivel nem gondolták, hogy az elmúlt hét alatt mi a kifogások nagy részét annuláltuk.
 

 

Címkék: Béla kaftán

6 komment

 Azt írta Seafalcon, alias Pista Bátyám, hogy mutatkozzam be. Meg azt is, hogy képet is tegyek be, mert azt "szeressék" az olvasók. 

Mivel ez életem első blogbejegyzése, az utóbbit megkísérlem, de nem garantálom a sikert - meg nem is megy élményszámba engem nézegetni.

Szóval Tanácstalan fedőnéven szerepelek, utalva beosztásom legfontosabb ismérvére. Profin tudom vonogatni a vállamat a nekem feltett kérdésekre. Van egy másik, régebb óta használt nickem is, de erről majd egy történet keretében mesélek.

Tehát még a múlt század utolsó negyedében születtem, mint egészen kicsi gyermek. Ifjúságomat a kies Kőbánya festői lakótelepi házai között töltöttem. Ebből kiderül, hogy pösti gyerök vagyok, bár mára már kivándoroltam.

Hogy miért lettem tengerész, azt a mai napig nem tudom megmondani, de jelzés értékű, hogy soha nem tanultam más. Illetve igen, azért a főiskolán szereztem egy logisztikusi diplomát is, mert az jó, ha van. 

De valójában, a katonaságnál eltöltött idő kivételével, ahol logikusan harckocsizó voltam, mindig hajókon dolgoztam, már a középiskolai nyári gyakorlatoktól kezdődően, a Dunán, később a Balatonon. 1996 óta vagyok tengerész, 2002 óta tiszt, és idén neveztek ki parancsnoknak. Az biztos , hogy ifjú suhancként még parancsnok akartam lenni egy tengerjárón, azóta viszont láttam, hogy ez mennyire nem romantikus dolog és kezdtem leszokni róla. Hogy mégis az lettem? Ha már ezt választottam és ezt kell csinálnom, akkor miért maradjak beosztott tiszt? Meg különben is, eddig mindig úgy gondoltam én jobban csinálnám, mint a parancsnokaim - hát most megmutathatom. 

Nem írtam naplót, történeteket, ezeket a firkálmányokat azért kezdtem lepötyögni, mert mind testi épségemre, mind a cipőimre nézve üdvösebbnek tartottam így levezetni a feszültséget, mint a híd vagy a felépítmény fém részeit rugdosni. A történetek igazak, megtörténtek és nagyon nincsenek kiszínezve. Ha meg úgy érzi valaki, hogy valamit kihagytam, hiányzik az valóban úgy van, mert mindent azért én sem merek leírni. Ki tudja, ki olvassa.

Úgy fest, még a képet is sikerült beszúrnom.

2 komment

HÍR TV
november 19-én
22.05-kor kezdődő Vetítő című műsorában:
Portréfilm Dávidházy András tengerészkapitányról.

Aki teheti, nézze meg!

Szólj hozzá!

Mint ígértem, capt. Garay Béla, aktív tengerész - aki most éppen passzív, egy térdműtét miatt - írásait is közreadom. Azonban bibi van a blog.hu blogmotor körül, és még nem tud  szerkesztőnek bejelentkezni. Ezért én adom közre az első részt. Nagyon jó pillanatban kezdte az írást, hiszen attól a pillanattól, amikor parancsnok lett.

2011.08.17.

Nos, hát eljött ez a nap is, illetve éjszaka, amikor elődömmel felvonultunk a hídra és ott ünnepélyesen bejegyeztetett, hogy 00:00-tól átvettem a rémuralmat.
Amikor levizsgáztam, a vizsgabiztosok a gratuláció után hozzátették, hogy bizony uraim, mostantól parancsnokok, a könnyű életnek vége. Jót vigyorogtam, mert első tisztként sem hawaii berendezkedésű hajón voltam, annyira nehéz nem lehet. Pedig de.
Kezdődött azzal, hogy a még elődöm által megrendelt bonded store (belső fogyasztásra szánt vámmentes cucc) hiányosan érkezett, mondjuk bánta a fene, meglátva, hogy a shipi az egy hónappal korábbi 7€ helyett most 11€ - ért hozta a lónyálat, és ennyi lenne a Fanta és Sprite ára. Mondjuk ki sem tudtam volna fizetni, mivel elődöm, Adrian – aki egyébként egy roppant alapos és gondos kaftán – elfelejtett pénzt kérni Rotterdamra. Szóval bánta a fene a dolgot, mondjuk a srácok morogtak, mert a kólát nem kedvelik, bár szerény vélemény szerint a Fanta sem jobb.
Mert itt van például a Zsolti kápó – elég rossz egy példa, megint összerakott vele a sors -, aki a nagy melegre való tekintettel, ha lehet, akkor inkább egy pohár laza fröccsel frissül. Szegény küzd rendesen a géppel, úgyhogy csak ritkán lehet neki inni, úgy óránként. Mondjuk az pozitívum, hogy Ralf (céges elek, mindenhez ért, csak a villanyhoz nem) nincs itt, sőt, idén már nem is jön, mert már járt errefelé. Szétborított ezt-, azt, szétkötözött ezt-, azt, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát.
Van helyette viszont bulgár 2. géptiszt, mert az úgy jó és újabban papír szerint kell. Az új papír szerint 11 emberre nem kell, hogy szakács főzzön, mert a martalóc el van kenyéren és vízen-hónapokon keresztül, ugye. Na, Rumen, a teljesen új gépész. Aki bulgár és annyira új, hogy eddig még csak bulgár személyzet között hajózott, nagy néha oroszokkal, úgyhogy itt teljesen meg volt lepődve, hogy magyarok is vannak, sőt, filippínók is. Szóval Rumen egy szimpatikus ember, kettőt nem szól egész nap. Én azt hittem azért, mert pár hónapja halt meg a fia és emiatt hallgatag, de sajnos az eltelt két hét során rájöttem: azért nem beszél, mert nem tud angolul. Az angolon kívül még egy dologhoz nem ért sajnos: a gépekhez. Merthogy eddig kettős beosztásban volt, elektrikus / gépész és ott főleg a villanyász szaktudására volt szükség.
De vissza a géphez: azt már láttam az eltelt kettő hétben, hogy unatkozni nem fogok, mivel a főgéppel nem pici bajok vannak. Négyütemű dízel, amit én Zsoltival kánonban tudok utálni, mert csak a baj van vele. Hengerenként ugye 4 szelep, vezérműtengely, miazmás, hát bizony erő is kevesebb benne, meg a javítása is macerásabb, mint egy kétüteműé.
Azt még nem tudjuk mi baja, mert sehol nincs idő szétborítani egy napra, de Zsolti az egyik henger szívószelepeire tippel, meg vélhetőleg a turbó is oda van, de minimum dzsuvás, mert az elmúlt 4 hétben a maximális terhelés 65%- val tudunk menni, ami ugye nem jó.
A gépnek sem, de most már nekem sem, mert bizony erőteljes agytornára van szükségem minden reggel, hogy megmagyarázzam a bérlőnek, hogy mi miért is nem tudjuk az elvárt sebességet tartani. Mondjuk nem hülyék, tudniuk kell, hogy lassabbak vagyunk, mint korábban, ráadásul a többi hajójuk közül nem egy szépen söpör el mellettünk. Szóval reggeljeimet megnehezíti a 77 parancsnoki mese legújabb fejezetének megszülése a bérlő számára. Majd írok a felsőoktatás korifeusainak, hogy ejnye, hadoválni, homályozni nem csak az ügyvédeket, meg a banki irányultságú menedzsereket kellene megtanítani. Nekem is jól jönne most némi hanta- gyakorlat.
Nem szaladok ennyire előre, kezdjük ott, ahol én kezdtem, Rotterdamban. Sikeresen túlestem az első önálló manőveremen, senki nem fogta a kezem, más ám ez így. Gond nélkül elértük a pilothajót és a pilot kiszállt, amikor Zsolti felszól a hídra, hogy hát nem ártana megállni, mert neki sürgős szerelni valója támadt. Jókor, pont a Maas Centernél, ahol egymást érik a hajók, gondolom a forgalomirányító marhára fog örülni nekünk, ha elkezdünk ott sodródni. Meg különben is, a Zsoltinak mániája a szerelés, előző éjjel szerelt Felixstoweban, aznap meg szintén, reggeltől indulásig. Na de ha ez a heppje, akkor ez van.
Szóval megbeszéltem vele, hogy egy órát tartsa össze a gépet, elvánszorgunk a horgonyzóhelyig és ott szerelhet kedvére, mert én inkább nem sodródnék itten ha nem muszáj. Félerőn elvánszorogtunk a horgonyzóig és túleshettem életem első horgonydobásán, ami ráadásul egyből izgalmas lett, mert a végére elfogyott a gép, úgyhogy ha a horgony nem tart… de erre inkább nem gondolnék.
Az előző bekezdés óta eltelt egy bő hét, amely alatt rá kellett jönnöm, hogy bizony az a némi hanta gyakorlat, hát az nagyon hiányzik. Ugyanis a gép napról napra vacakabb, kellene valahol egy jó 12- 14 óra állás, de azt ugye nem lehet, nehogy kiessen akár két órára is a bérletből a hajó. Oldjuk meg úgy, hogy korábban odaérünk. De azt meg hogyan, ha a gép az elvárt menetidő betartásához sem elég?
Lett egy lányom is, egy alig 18 éves – illetve egy hónap múlva lesz annyi- német kiscsaj, aki a tengerész élet rejtelmeivel akar megismerkedni. Kifejezetten felhívtak a tulajdonostól, mondván azért kerül ide, mert van otthon egy hasonló korú, tehát majd tudok vele bánni. Ja, megvonom tőle a zsebpénzét? Mert otthon ugye ez megy, na de vele mit kezdjek? Elfenekeljem?
Szerencsére (?) a Csatornában és Vizcayai-öbölben is rossz idő volt, lehetett mire fogni a lassúságot. Így nagyjából időben értünk La Corunaba és időben Tanger Medre is, ahol megkezdődött a "parancsnoknak szívnia kell..." című tapasztalatszerzés. Ez egy-két éve üzemben lévő terminál Marokkóban, félig a svájci Eurogate, félig a Maersk csoport a tulaj. De sajnos már Afrika, annak is az arabos része. Hiába érkeztem percre pontosan, hiába volt kettő napja előre lefoglalt rakpart, menetrend, elküldtek a helyiek horgonyt dobni. Nem örültem neki, mert a horgonyzóhelyen már állt négy másik hajó és a rádión hallottam, hogy két másik nagy is jön; ebből következtettem, hogy bezony itt se nem megyünk be gyorsan, se nem jövünk ki gyorsan. Ami azért nem jó, mert jó lenne elérni a déli dagályt Sevillára, mert akkor este ki lennénk kötve, lehetne menni a városba.
cumi.jpgNa, elballagtunk a kijelölt pozícióba vasat dobni és már láttam, hogy megint igazam lesz, cucli következik. Ugyanis a már horgonyon lévő hajóknak 40 méteres vízben jelöltek helyet, nekem 67 méteres víz jutott. Ami azt jelenti, hogy a horgonyláncból 7-8 nódust ( 1 nódus = 27,5 méter) kellene a vízbe ereszteni. Ez még nem baj, csak nekünk lánconként van 9 nódus, szóval mi marad a hajón? Na meg Adriantól tudom, hogy a köves fenék miatt nem truváj itt horgonyozni, neki egy hónapja egyáltalán nem tartott a vas. Köztes megoldást választottam, vízbe rakunk 6-ot és piszkosul figyelünk, hogy tart- e a horgony, a gépet meg rövid indítási idővel mondjuk le; az azt jelenti, hogy normál esetben a gépnek 45 perc kell, hogy kész legyen, vész esetén 5 perc alatt megvan, csak hideg, nem jó neki, ha úgy terheljük.
Na, ledobtuk a vasat és erősen figyeltük, hogy tart- e. Nem tartott. Illetve az elején még igen, de 6-kor lelkendezve hívott Oleg, az első tiszt, hogy tök jó, a Zsoltit már kiverte az ágyból, mert szánt a horgony, jöjjek már, mert a mögöttünk álló hajón sikítoznak, hogy izé. Robogtam a hídra, addigra Oleg kirakatott még egy nódust a vízbe, hátha megfogja a hajót. Sajnos nem, úgyhogy Zsolti gyorsaságára szükség volt. Gép 3 percen belül, lehet előre veretni, meg húzni a horgonyt. Közben szólok a kikötőnek, hogy szántott a vas, felszedem, odébb megyek, megint ledobom. Bólogattak hevesen, a másik hajón is, hallottam, hogy sóhajtottak.
Na oddébb kolbászoltunk, kissé messzebb a többiektől, ahol kicsit sekélyebb a víz és akkor vas le megint. Hétkor meg is voltunk, kukkoltam fél órát, mondom hátha nem tart, de úgy festett most jó, hát lementem reggelizni. Éppen leültem az asztalhoz, amikor hív Oleg, hogy szólt a kikötó, húzzuk a horgonyt, meg a belünket a bejárathoz, mert bemegyünk. Telefon, Zsolti, gép, horgony hajrá. Komolyan, 16 perc alatt fent volt avas, mi meg úton a bejárat felé. Kb. 1 mérföldre lehettünk a pilot felvevő helytől, amikor szólnak rádión, hogy bocsi, de nem mi következünk, hanem valaki, aki most gyün Algecirasból, az köt ki. Leszek szíves visszamenni a helyemre és megint ledobni a horgonyt. Mondtam én mindent, csak szépet nem, de mit lehet csinálni, visszamegyünk, ledobjuk. Egy pillanatra átfutott az agyamon az ötlet, hogy inkább elmegyek sodródni Ceuta elé, még az is jobb, de elhessentettem, mert ha nem vagyok szem előtt, arab barátaink még elfelejtenek minket (ami amúgy nem lenne baj).
Na, akkor menjünk, dobjuk le a vasat megint, 10 nap alatt harmadszor, nem baj, gyakorolni kell ezt. Megvan, lement, tart, gép lemond, szem kopog, mert már 10 óra és a reggeli kimaradt, oda se neki, fogyni szeretnék, meg ebédig csak 2 óra van hátra. Addig semmi nem történt, csak én zörögtem a bérlőnél, ugyan mondjanak már valamit, mégis mikor lesz rakpart nekünk. Ott meglepődve hallották, hogy nemhogy nem végeztünk még, de horgonyon vagyunk.
Na, dél is lett, lementem ebédelni, mondom Alekszijnek, a második tisztnek, hogy figyeljen a vasra erősen, meg a rádióra és a telefonra is, ki tudja, hátha hívnak, hogy mi van. A leves közepén tartottam, amikor hív a srác, hogy szóltak, húzzuk a horgonyt, pilot egy óra múlva. Zsolti, gép, horgony fel. Beszólok rádión a kikötőnek, hogy akkor úton vagyunk, a válaszra meg majdnem összetörtem a brekegőt, mert ugye bocsi, megint tévedés volt, maradjak a seggemen. Na akkor forduljunk körbe, vissza a helyünkre, vas le megint. A srácok biztos azt gondolták, meghülyültem, vagy ilyesmi. Az ebédet meg megette a fene. A bérlőnek, meg a helyi ügynöknek azért küldtem egy e-mailt, mondván nem buli ám az, ami történik.
horgony.jpgNa délután négyig nem történt semmi, közben a híd tetején verték a srácok a rozsdát, én meg 10 cm-re füleltem a rádiótól, hogy hívnak-e, amikor látom, hogy hirtelen elkezd a GPS-en a sebességmérő számokat mutatni, meg egy irányt is, amerre haladunk. Hogyaza, szánt a horgony. Zsolti, gép, Oleg, futás, húzzuk, dobjuk, csináljuk, közben a mögöttünk álló hajóról megint sikolyok, hogy mi van. Felszedtük, megyünk vissza a helyünkre, de mondom én bizony csalok, kijjebb megyek, ahol még kevesebb a víz, mert ez így nem állapot. Ekkor csörgött a telefon, hívott a bérlő, hogy holnap hajnalig nem tudnak minket rakni, úgyhogy tapossunk a gázba és húzzunk Sevillába, lehetőleg legyünk a folyó torkolatánál éjfélig, hogy fel tudjunk menni a folyón a dagállyal és reggelre ott legyünk. Egy időre megszabadultunk az araboktól, de kellett kapkodni a lábainkat, nekem meg üstöléssel küldeni az ügynöknek az érkezési papírokat, hogy ne legyen gondunk.
Nem lett, Spanyolország kultúrhely, időben volt pilot és reggel 7-re meg is érkeztünk. Viszont hála arab nem barátainknak, amit terveztünk, hogy egy esti érkezés esetén Zsolti szétszedi a gépet, na abból nem lett semmi. Sajnos lett egy nap késésünk.
 
Folytatása egy hét múlva.
Úgy tervezem, hogy hetente adom le a leveleket, és addigra talán Béla is behajózik, akkor meg ahogyan jönnek.

Címkék: Béla kaftán

16 komment

A minap egy kellemes találkozón voltam, ahol tengerészek és volt tengerészek jöttünk össze. Ettünk, ittunk és sokat beszélgettünk.

Utána jött az ötlet, hogy a két aktív parancsnokot meghívom ebbe a blogba társszerkesztőnek. Mindketten elvállalták.

Az egyik capt. Minarik László, alias Maláj. Van neki is blogja, és hozzájárulásával átveszek tőle egy sorozatot. Ő lesz az egyik, aki ide is fog ide írni.

Egyébként ennek a hajónak, a Fabiolának a parancsnoka:

 

A másik parancsnok, aki ide is fog írni, capt. Garay Béla, alias Béla kaftán. Ő más vizeken hajózik, hogy merre, azt megtudhatjátok majd a Béla kaftán levelei című sorozatból.

Egyelőre gondok vannak a blog.hu admin felületén, mert én meghívtam őket a rendszeren keresztül, de nem tudják a meghívást elfogadni. Amint sikerül, írhatnak is.

Addig is, holnap reggel elindítom a sorozatot, egyelőre én szerkesztem.

Címkék: Béla kaftán Maláj

Szólj hozzá!

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínüleg operálni kell.

Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna. Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.

Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárás-jelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk ( a hajó felusz meg leusz).

 

SZOLZSENYICINT OLVASOK...

Idézet a cári Oroszország börtönviszonyairól:

"Oroszországban senki sem mondott búcsút a nagyböjtnek anélkül, hogy ne vitt volna adományokat a közös börtönkonyhára az ismeretlen foglyok részére. Vittek karácsonyi sonkát, lepényt, pirogot, pászkát. Még a legszegényebb anyóka is vitt vagy tíz darab festett tojást s könnyebb lett tőle a lelke. Istenem, hová lett a régi orosz jószívűség? Az öntudatosság lépett a helyébe. Oly drasztikusan s jóvátehetetlenül megfélemlítették népünket, hogy végképp leszokott arról, hogy mások szenvedéseivel is törődjék."

Van-e ennél nagyobb bűn? Egy népet átalakítani, megfosztani az évezredek alatt meggyökerezett jó tulajdonságától? Ez sajnos nagyon gyorsan megy! Lásd kis hazánkat is! Mi magunk (a félrevezetett énje az országnak) mondjuk, hogy a magyar nem szeret dolgozni. Hogy lopni nem bűn a munkahelyről. Ezt mindössze a 32 éves Kádár uralom alatt sikerült elérnie a Forradalmi Munkás-paraszt Kormánynak, és a munkásosztály élcsapatának, az MSZMP-nek.

 

November 28. Kedd, spanyol partok. Ez nem ér, mert 29-én írom... Valami gubanc volt a komputerrel egész nap, és nem tudtam használni.

 

November 29. Szerda, Biscay. A barba mindenféle trükköket bevetett, és végül a Windows memóriaigényének módosításával helyrehozta a dolgot. Ennyi.

Cs. Sanyi olyan, mint a nagymamánk... Hétfő délben pudingot csinált. Tegnap ebédhez fagyit adott. Délutáni kávéra citromos sümetényt főzött... Csak az a nüanc homályítja a dolgot, hogy nem jószántából csinálja, és nagyon prüszköl érte. A barba (1951-es születésű) étlapot szerkesztett, és abban ilyen szigorú előírások vannak: kedd, csüt, pént. sütemény a kávéhoz! A reggeliket, és az ebédeket beírta, néhány vacsorát is, de pár esetben az lesz, amit a személyzet akar. Én majd jól bepanaszolom Sanyi mamát, mert nem akar tejszínhabos kakaót adni kuglóffal...

Bezzeg az ukránszép nádszálnaccságának csinál tejbezabpelyhet! Persze rá is fér, legalább a szőre legyen fényes, ha már szép nem lehet tőle. Olyan véznácska szegény, (minek hord az ilyen cicanadrágot?) meg csúnyácska is... De nem egy szószátyár, legalábbis velünk nem. Már vagy háromszor mondta, hogy málcájt...

Jensnek Ü. L. nem volt jó, ennek meg Cs. Sanyi.

A délutánok jól eltelnek, mert a Misi mindig megjelenik egykor, és kb. fél háromig szóval tart. Tud mesélni. Kifelé a fejéből... Rendes manus.

 

November 29. Szerda, Biscay. Továbbra is fáj a ... Nem a lábam, a derekam. Ébredéskor mindig azt hiszem, hogy na, most már oké, aztán szomorúan állapítom meg, hogy nem... Továbbra is belenyilall, amikor felkelek, és egész nap óvatosan mozgok.

Egyébként minden rendben... Pocsék az idő, 7-8-as délkeleti, oldalról kapjuk... Délutánra gyümölcstortát sütött Sanyimama... Fel is hozta a hídra a kávéhoz. És én most megyek haza (ha minden jól megy)?

 

December 1. Csütörtök. Angol - csatorna... Utolsó hónapja az évnek! Vajon mit hoz? Hazamehetek-e Cuxhavenből, illetve leghamarabb Nordheimből? Otthon leszek-e karácsonykor, szilveszterkor? Mi lesz Atlantic Star sorsa? És Zsané? Hogy van a kis család? Lesz már kocsi ebben a hónapban?

LENIN ELVTÁRS MONDTA...

Természetesen a Gulágot olvasom továbbra is. Arról ír Szolzsenyicin hogy Lenin kijelenti, a cári köztörvényes bűnözőknek igenis soraik közt a helyük, mert ők a burzsoázia ellen vétettek, annak a törvényeit becsületes proletárok és kommunisták nem ismerhetik el! Nyilván azok alkották a párt gerincét... Rajtuk keresztül érvényesítette a párt ideológiai és erkölcsi fölényét. És ezt a hetedhét-országra szóló gengsztert istenítettük mi, parancsszóra!

Meg az általa alapított rendszert, ahol futószalagon gyártották a halálos ítéleteket 1922 július 1-ig büntető törvénykönyv nélkül! Az ítéleteket a bírák egészséges proletár jogszemléletére bízták! A 1922. július 8-án induló eszer perben egy 25 éves péklegény képviselte a vádat (egészséges... meg proletár... meg minden...). Egyébként erre a perre készítették el, s július 1-én lépett érvénybe a BTK., mert a külföld is felfigyelt a perre, és mit mondanak, ha nincs BTK., ami alapján elítélhetik őket!

 

Ha olyan lennék…

Akkor most azt mondanám, hogy én már akkor is! Én már 1966-ban is megmondtam nekik! A véleményemet! Beléjük!

De nem vagyok olyan...

És csak annyi történt, hogy negyedikben a Kommunista Kiáltványt tanultuk. A tanárnő annak és rendje módja szerint feladta megtanulásra. Én töriből a jók közé tartoztam az osztályban. De nem ment a fejembe, hiába tanultam, aztán már magoltam, talán megérzés volt, hogy felelek belőle?

Persze, hogy engem hívott ki a tanár. Szóval nyekegtem, makogtam, nem ment az istennek se. Olyan szép kettes-alát sikerült összehoznom! Hogy lett belőle egyes mégis?

- Pista ez nem megy - állapította meg a tagadhatatlan tényt a tanárnő.

- Nem.

- Miért, nem tanult?

- Dehogynem tanárnő, tanultam én sokat is, de nem tudom bevenni a Kommunista Kiáltványt, mondtam a világ legtermészetesebb hangján. Erre a tanárnő elvörösödött, felkapta vizet, de az egész vödröt ám, és kifakadt, hogy ő ezt rólam nem gondolta... Meg hogy mondhatok én ilyent... meg hogy hú... meg hogy hű... meg hogy maga Pista...

Én meg nem értettem, mi a baja? Mit mondtam, ami rossz? Hisz én ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy ez a politikai bla-bla szöveg érthetetlen számomra (azóta is azt mondom, tessék elmondani a gondolataikat - ha vannak - világosan) az agyam képtelen elfogadni, képtelen elraktározni, ami ennyire haszontalan, érthetetlen.

Nem tudom, hány év telt el azóta, de minimum huszonöt. Akkorra libegett le a papírtantusz, hogy amit mondtam, annak politikai éle volt. De kérem, egy tizennyolcadik évében járó, akkor még igencsak gyerek, hogy gondolhatott volna erre? Mondtam, ahogy mondtuk: nem tudom bevenni a földrajzból a földtörténetet, mert olyan száraz, sose tudtam bevenni az elektromosságtant, azóta se tudom... De a Kommunista Kiáltványra mondani ezt, annak a tanár szerint politikai mondanivalója, és színezete volt, bár énnekem erről fogalmam se volt, annyira nem érdekelt a politika, ugyanis a Vasas nem politikai csapat volt (jó, akkor az volt, de én nem tudtam…), és csak ez az egy értelmes dolog létezett akkoriban a világon, amire érdemes volt odafigyelni!

Így nem tulajdonítok magamnak "ellenállói" babérokat. Csak ennyi történt.

HAZAMEGYEK!

Na! Mire ébredtem ma reggel? A barba leszaladt, és újságolja, hogy nem kell orvoshoz mennem Cuxhavenben, mertleváltanak. Hétfőn 13:50-kor száll le K. J. gépe, és B. F. is jön S. I.-t váltani! Soha rosszabb híreket! Szép az élet gyerekek! Még akkor is, ha a legnagyobb sajnálatomra nem tudok résztvenni a bulkhead állításban, pedig minden vágyam az volt, hogy hazautazás előtt még egyszer kikészítsem. (A barba így gondolta, mert sajnákozott azon, hogy nem tudjuk megmutatni... Óh, de sajnálom. Meg: Ah!)

Úgy gondolom, hogy mivel a barba megtelexezte a Marlow-nak, hogy a lábammal úgyis hazaküldenek, így a Marlow simán leváltat. Talán rá is kérdezett náluk, hogy vajon igazságom vagyon-é? De a lényeg, hogy: kedden reggel 8:50-kor felszáll a gépünk Brémából!

- két nap 13 óra, azaz, 61 óra, azaz 3660 perc, azaz 219.600 másodpercem van hátra, ha 5-én reggel hatkor hagyjuk el a hajót.

 

December 2. Szombat. Északi tenger. És milyen jókor jött ez a hazautazás. Elmondhatjuk, ezt az utat megúsztuk, különösebb rossz idő nélkül, hiszen nyolcasnál nem volt rosszabb sehol...

 

December 3. Vasárnap, Cuxhaven. Tegnap éjjel bejöttünk, féltizenkettőre kötöttünk ki. Este, amikor a szolit leadtam, nem tudtam fentmaradni, olyan álmos voltam. Aludtam fél tízig, így aztán nem csoda, ha hajnali kettőkor azzal feküdtem le, hogy megpróbálok aludni. Ha nehezen is, de sikerült. Negyed tízig aludtam! Végre egyszer úgy igazándiból...

Reggel telefon haza, Encsike röpködött az örömtől, hogy kedden megyek haza! Aztán egy sör a városban, irtó messze van a kikötőtől, vagy csak nekem messze már minden ezzel az ócska lábammal?

Délután Jens volt a hajón. Cuxhaveni. Január elején lesz kész a hajója, a Potosi, kérdezte, nem akarok-e vele menni? Nem akartam.

Este Cs. Sanyival kimentünk, oda egy kocsi megállt, vissza taxi. Vannak még rendes németek. Sokáig járkáltunk, de megérte, nagyon hangulatos kocsmát találtunk. Sanyi döntött, jön haza Livornóból, így most körbetelefonált mindenkit aki számit.

 

December 4. Hétfő, Cuxhaven. Megkezdtem az utolsó huszonnégy órát...

Ment minden, mint a karikacsapás!

Délután négyre érkezett meg K. Jani A barba örült neki. Ennek én is örülök. Viszont:

Állítólag azért váltottak le, mert a Potosira (Jens hajójára) kellenék. Állítólag január elején lesz kész. De van egy rossz érzésem. Hogy a karácsonyomat el akarják szúrni. Mert olyat mondott a K. Jani, hogy le kell vinni a hajót Komáromból Konstancára, és ott lenne a lobogócsere. Ebben én nem bízom...

Jaj Istenem, holnap hazamegyek! Ez a legszebb nap a hajózásban!!!

A telex szerint 08:50-kor Brémából, 11:10-kor Münchenből indulás. Így Münchenben nem lesz időm a free shopban vásárolni! Ez legyen a legnagyobb baj!!

 

December 5. Kedd, Cuxhaven - Budapest. Hát itthon vagyok! Ezt nagybetűkkel kellett volna írnom! Eseménytelen utazás után, mert ezek a legjobbak, ha nem történik semmi, csak felülünk a repülőre, és leszállunk Ferihegy 2-n. A minibusz elhozott olcsón, ide a Dereglye utcába. Gyönyörű, tartós havazást hoztam.

Csuda klassz a lakás, fantasztikus, hogy majd minden bútort elhozott Encsike, és minden elfért, és nem vagyunk zsúfoltan.

Ő itthon várt, nem tudott kijönni a reptérre, csak a gyerekek. Be voltam sózva, így ebéd után lementünk sétálni, ismerkedni a környékkel. Ismertem én, persze, de másképpen, mint az itt lakók ismerik. Most megjegyeztem, merre milyen üzlet van, csuda jól ellátott terület, a két üzletházzal, piaccal. Jó a közlekedés, HÉV, busz, és mégis csendes a környék, nem hallik a Lajos utca zsivaja. Hóesésben sétáltunk az asszonykámmal, nagyon jó volt...

 

Megjegyzések 2001-ből:

Az Atlantic Star című, első könyvem nem jelen meg, és nem is tervezem.

A Zsan hét napja című kéziratnak hasonló a sorsa, de ebből még lehet valami, alapos átdolgozás után.

 

Megjegyzés 2011-ből: a Kommunista Kiáltványt azóta se tudom bevenni! Bár most már igaza lenne a tanárnőnek...

 Új naplóval folytatom!

Címkék: napló president kihajózás

Szólj hozzá!

 

November 22. Szerda, Sagunto - horgonyon. De jó! Csak holnap délben kezdik el a berakást, így holnap reggel be kell mennünk, ez reggel nyolc lehet, műtrágyát viszünk, ezt sajnos 3-4 óra alatt berakják.

Hindrichs szeretne péntek este érkezni, az elseje lenne, Cuxhavenbe, egy hétvége hiú ábrándjait kergeti. Mindenesetre, mivel a következő kikötőben szintén ömlesztett lesz, így mosni kell a raktárat, és ez minimum egy plusz napot jelent. Ott mindenképpen kimegyek orvoshoz. Ha kell, akkor vállalom, hogy még átmegyek a hajóval Livornóba is... De nem ragaszkodom hozzá.

 

CS. Misi Balogh Béla bácsiról mesél

 

A délutáni kávénál M. Balogh Béla bácsiról mondott el egy sztorit. Nem is tudtam, hogy az öreg festette a haját...

Én is hajóztam az öreggel, a Cegléden boldogítottuk egymást, még Encsike is ismeri, bár lehet, hogy nem emlékszik rá. Csupaszív, segítőkész, rádiós-gazdasági tiszt volt. Az 1976-os Trieszti együttöltött szilveszterünket is neki köszönhetjük, és ezen keresztül egy kicsit az Atlantic Starban is benne van, hisz erről a kikötőiről akartam egy rövid írást összehozni, és regény lett belőle. De most nem erről akarok szólni.

Cs. Misi nem megy a szomszédba segítségért, ha mesélni kell. Tehát a sztori:

Valamelyik zöld szörnyetegen történt, Triesztben. Béla bácsi kitette a rendelést a szalonba.

Én beírtam hat üveg Grappa Juliát. Béla bácsi csodálkozik:

- Te szereted a Grappát? Végre egy úriember! Én is imádom, de valahogy mindig elfeledkezem róla.

Ezzel a dolog el is felejtve, addig, amíg a shipi megérkezik a rendeléssel. Jön Béla bácsi:

- Misikém, két üveggel kivettem a Grappából, ha kéred az egyiket...

- Persze, de sör is kellene.

- Tudod, az nem gond!

Kávé után behívtam az öreget. Öregnek mondom, mert egy, vagy két évvel idősebb volt mint én.

- Gyere Béla bácsi, megkóstoljuk a Grappát.

Jött is az öreg azonnal. Megbontjuk az üveget, szétáradt a kabinban a fenséges illat. Kis kupicába töltöttem.

- Na, egészség!

- Egészség! - emelte az öreg a poharat .

- Egy sört gyorsítónak?

- Ha nem haragszol, én nem sörözöm a Grappával. Hozok Campari szódát, kérsz te is?

- Én már csak a sörnél maradok.

Hát úgy öt óráig megkóstoltuk az üveggel. Én lenyomtam pár sört, az öreg Campari szódával öblögette. Elköszönt, hogy vacsorakor találkozunk.

- Nem láttad Béla bácsit? - kérdezi a barba a vacsoránál.

- Azt mondta, jön...

Reggel a szakács is őt kérdezi.

- Majd csak látjuk reggelinél.

De nem láttuk. Azt mondja a szakács, hogy biztosan elaludt, ébresszük fel. Nosza a kabinhoz. Kopogtatunk, semmi. Dörömbölünk. Kiszól Béla:

- Majd megyek, most dolgom van...

Kávénál se híre se hamva az öregnek. Dörömbölés, ugyanaz a válasz. Aztán ebédnél megjelent. Micisapkában.

- Ugyan Béla bácsi, csak nem a sapkában akarsz az asztalhoz ülni? - néz rá szigorúan a barba.

- Hát, izé... Most éppen nem..., mert ha... meg... - szabódik az öreg, de csak nem akarja levenni a sapkát. Aztán elvörösödik mint a főtt rák, és azt mondja:

- Jól van, de aztán ne röhögjetek ki.

Lekerül a sapka, és mi nem tudunk szóhoz jutni. Béla bácsi feje lángol! Mit lángol! Tűzvörös! Fantasztikusan színpompás. Aztán persze kitört a röhögés. Percekig tartó, felszabadult, harsány hahota... Ilyen piros hajat még senki se látott.

- Szóval az történt - kezdte Béla bácsi, és mi alig tudtuk abbahagyni a röhögést , hogy beittunk tegnap este a Grappa Juliából. Amikor hazajöttem a kabinomba, eszembe jutott, hogy ma van a hajfestős napom. Világosbarna lett volna eredetileg. Összeállítottam a kenyőcsöt, felkentem a fejemre, és leültem, hogy kivárjam a fél órát.

Közben kinyitottam egy Campari szódát, lement. Aztán a következő is. A harmadikat reggel találtam meg magam mellett félig. Nagyon kellemeset aludtam. Jó ez a Grappa, semmi fejfájás, semmi macskajaj, de azért...

Éreztem, a fejem nem kóser... Egy kicsit fájt is. Valami van... Odanyúlok, hát csupa ragacs. Úristen! Hisz én rajtafelejtettem a vegyszert! Most mi lesz? Gyerünk a fürdőbe, zuhany alá... Mint az őrült álltam neki, hogy lemossam. Egész délelőtt mást se csináltam, az eredményét látjátok...

     

Én viszont délután kifestettem a hídon, ami elmaradt. Nagyon szép lett, mert nagyon ügyes vagyok!

 

November 23. Csütörtök, Sagunto. Ez a nap jól indult. Hatkor keltem, gyerünk ki telefont keresni. Nagy nehezen találtam, beszéltem az asszonykámmal. Mint mindig, most is csudajó volt. Csak ne kéne mindig olyan hamar befejezni!

Kettőig oké, utána bolondokháza. Kivan a lábam, reggel telefonáláskor megrándult a derekam, szerencsére nem tartott soká.

Ilyen kikötőben még nem voltam... Borzalmas, kint 5-ös, maximum 6-os idő van, mi meg stigózunk a partnál. Előre hátra csúszkál a hajó, de a kötelek nem engedik, ezért rángat, billeg, vitustáncot jár... Mi ilyenkor a teendő: rohanj előre, húzd rá az orrkötelet, szaladj hátra. feszítsd meg a hátsó springet, és közben kirakás, a hajó merülése gyorsan változik! Engedj az orrnak, húzd rá a farát, aztán ahogy előrébb megy az elevátor, akkor az orra bukik le, húzd rá az..., stb., stb. Közben figyelemmel kísérni a rakodást! Hát csoda, ha kivagyok mint a liba?

Este nyolcra átálltunk egy másik rakpartra, ahol nem mozgunk annyira. Hát ez a helyzet a nagy világpolitikában...

 

November 24. Péntek Sagunto. Négy hónapja kezdtem el a naplómat, négy hónapja jöttünk haza Szarvasról, és mentünk ki a reptérre. Encsike! Megyek haza nemsokára!

Nyugis éjszaka. tizenegytől reggelig aludtam egyfolytában, mint a bunda. Rettentő jólesett, és nagyon hiányzott már! Jellemző, hogy 07.10-kor ébredtem az óracsörgésre, de az már héttől szólt, és nem ébredtem fel rá. És ami még ennél is szebb, olyan, hogy csak a mesében van, délután kettőtől ötig is aludtam! Így aztán az éjszakai szolgálatig már nem volt szükségem az alvásra!

Gyönyörűen beraktam a hajót, fél láb fartrimm, ahogy az elő vagyon írva, Dőlés nulla fok. Persze ez nem olyan, hogy beraktam a hajót, mint egyes MAHART-os barbák nagyképű dumája, aki azt se tudja, merre van a raktár, mert valójában én kezeltem a rakodó-berendezést, és csuda klassz volt úgy rakni, ahogy jólesett, ahogy szükségét láttam, és ebben a spanyolok is partnerek voltak.

22.30-kor indultunk.

 

November 25. Szombat, spanyol partok. Semmi különös, megyünk.

 

November 26. Vasárnap, Alborán - tenger. Fáj a derekam is. Az rohadt érzés, amikor az ember tudja, hogy egy rossz mozdulat, és kész. Megrándul, úgy maradsz, nem tudsz megmozdulni. Rohadt, és rettenetes érzés. Újabb adalék, hogy orvoshoz menjek.

Naptárreformot vezettünk be a hajón:

Így következnek a napok: csütörtök, péntek, szerda, kedd, hétfő, kedd szerda, csütörtök ismét. Ennek az a hatalmas előnye, hogy nem kell figyelembe venni miszerint a matrózok szerződésében az áll, hogy szombat déltől vasárnap estig nincs munkaidő! Rám ez persze nem vonatkozik, mert én a napi tizenkét órát, és kikötőben már kétszer is hoztam a 19-20 órát... De hát én csak túlórapénzt annyit kapok, mint az ő félhavi fizetésük...

 

ÁLLÍTSUK MEG A BŰNÖZÉST!

Ez egyszerűen tűrhetetlen! És azt mondom, igazuk van! Persze a hatalmas bűnözési hullám megfékezése komoly erőfeszítéseket igényel még. Valószínűleg ki kell bővíteni a börtönöket. A legegyszerűbb az lenne, ha egyszerűen bekerítenék őket. Drótkerítést húznának, őrtornyokat ácsolnának, ahova géppuskásokat kellene telepíteni. És a bűnök súlyának megfelelően 15-20-25 éveket kell kiosztani a megátalkodott csürhére. Akiknek e bűn az életelemük, az élteti őket, ha a törvényes államrend ellen izgatnak, ágálnak. És természetesen nem szabad bedőlni a trükköknek se! Mert ezek mindenre képesek. Jól kiképzett nyomozókat kell odaküldeni. Spiclihálózatot kell létrehozni. A besúgókat jól meg kell fizetni, hogy a legapróbb szabálytalanság is az éber hatóság tudomására jusson.

Jó ötlet, ha a potenciális bűnözőket megjelölik. A sárga csillag már foglalt, a vörös is. Lehetne, mondjuk kék. Mint az egyesült Európa színe. Ahova most mindenki igyekszik. Annak szellemében cselekszik. Akkor tudhatná mindenki, hogy a legtisztább demokrácia érdekében lettek ezek a megátalkodottak megjelölve.

Mert a demokráciában is harcolni kell a bűn ellen. De csak a törvény adta keretek között! Erre igen kényesek vagyunk. Mert azt tudja mindenki, hogy a demokratikus rendőrséggel szemben mindig lépéselőnyben vannak a bűnözők. Ezért kell a fokozott éberség! Ha tudjuk, mekkora bűnhullámra számíthatunk, akkor eredményesen harcolhatunk ellene. Mert tudjátok meg, ezek a zsiványok képesek arra, hogy a gyermekeket is a bűn fertőjében neveljék. És nem is akarnak ellene tenni semmit!

Azt is el tudom képzelni, hogy elküldik az ötéves gyermeket a boltba, ahol az magyarul fog egy szelet csokit kérni a boltostól! Hallatlan fifikás kijátszása a rendnek, a törvénynek! Az is elképzelhető, hogy János bácsi a postás magyarul mondja majd Juliska néninek, hogy megint írt a fia Pozsonyból (sic! pedig Bratislava! No comment!) Tűrheti ezt egy törvénytisztelő szlovák állampolgár? El lehet menni szó nélkül ekkora törvénysértés mellett? Mit szól majd Európa, ha teret engedtek a bűnözésnek?

Vessétek börtönbe őket! Kerítsétek be őket! Szögesdrót mögé velük! Szigeteljétek el őket! Az ország lakosságának egyötödét! Mert mi azt megcsinálni? Csupán demokrácia kérdése! Bizton számíthattok a délkeleti szomszéd demokratikus közvéleményének és kormányának támogatására!

Mindezt csak azért említem meg, mert a napokban hallgattam a BBC-t, ahol bemondták, hogy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Ezentúl, hivatalos helyen a magyar a magyarral csak szlovákul beszélhet! (Jé, már akkor is! – beszúrás 2010-ből)

 

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

 

Szólj hozzá!

 

November 10, Péntek. Duisburg - Rajna - Maas - Rotterdam. Hétre végeztünk a berakással. Fél nyolcra a kirakással. Ugyanis a vízállás miatt ki kellett rakni, nem tudjuk a teljes rakományt levinni. Nem gond, majd Rotterdamban berakjuk.
Nem tudok napirendre térni, hogy milyen forgalom van a Rajnán! Volt úgy, hogy 8 szembejövő vízi szállító alkalmatosságot számoltam össze, miközben egy uszály előzött minket, kettő meg utánunk jött! Ami jópofa: van vagy három "benzinkút" is, egy Esso-t, két BP-t láttam. Uszály megáll, a kormányos kiszól, valahogy ilyenképp:
- Huszonöt tonna dieselt, lesszíves! - a kutas megtölti, ő meg veszi a kalapját, meg az uszályát, és folytatja az útját. (Ezek a benzinkutak állóhajók).
Este 22.30-ra érkezünk R'damba, a Bottlek-Steinweg rakparthoz. (Azt hittem oda, ahol a Pancon 3-mal is rakodtunk!) Ilyen helyen még nem álltam, a Maas parton, eddig mindig egy belső öbölben kötöttünk ki.
Én hattól tízig aludtam, mert az őrségben már alig bírtam magam, olyan álmos voltam, így nem tudom, mikor tudok elaludni...
November 11, Szombat, Rotterdam. Északi tenger. Achim azt mondaná: ma 11óra 11 perc 11 másodperckor kezdődik a karneváli készülődés! Ő már csak tudja, a tengerészeti főiskolán egyszer karnevál hercege, vagy mi a szösz volt, ő szervezte az egészet. És a fent említett dátumkor kezdett...

Variációk egy témára:Vagyishogyanlehet a másikkalkiszúrni?

1., Ahogy a barba velem:
      Éjfélkor azt mondja: majd négykor kelj fel, és nézd meg a köteleket, a dagály miatt. Így aztán hogyan van az ember? Éjfélkor, amikor tudom, hogy gyenge négy órám van aludni, akkor az ember csak azért is hánykolódik. Negyed ötkor feküdtem le, naná, hogy háromnegyed ötkor még órát néztem. Fél hatkor bejelzett a gépházi alarm, ilyenkor az egész hajón vijjog a sziréna: jó reggelt minden kedves tengerésznek! Az anyádnak!
2. Ahogy a barba a két matrózzal:
      Negyed hétkor lejön, én kávézom a szalonban, beszól, hogy a két AB (matróz) tegye ki a járót. Szóltam nekik, P. békésen szunyókált, J. kávézott. Felkeltek, kimentek, kitették... Háromnegyed hétkor lejön a barba a szalonba, leteremti az AB-ket, hogy miért nem veszik észre, hogy a járó felfelé áll, annyira lent vagyunk, azonnal tegyék helyre. Természetesen negyed kilenckor már annyira kinn volt a hajó a vízből, hogy újra ki kellett tenni a partra... Ja! Senki nem használta a járót, mert a partról be lehetett lépni a fedélzetre...
3. Ahogy a barba Cs. Sanyival:
      Ugyanis megjött a megrendelt kaja, már alig volt mit ennünk... Így aztán a parancsnok, azt mondta Sanyinak: ő német, ő csak német kaját hajlandó enni. Nekünk azt főz a szakács, amit akar, neki német koszt kell. Még jó, hogy az ukránszép nádszálkisasszonynak nem ukrán kaja kell, scsí, scsá meg pcsá! Mindhárom káposztás étel, de valószínűleg torkig lehet vele, mert nem nagyon eszi... Tele van vele a scsája meg a ...
4. Ahogy B. Zoli Cs. Misivel:
      Misi váltotta Zolit a gépben. Mint említém volt fentebb, fél hatkor bejelzett a gépházi alarm. Misi le a gépházba, attól kezdve egész nap nem lehetett látni, nem ebédelt, nem kávézott, nem csinált semmi mást mint a kettes segédgépet bűvölte. Én mint a liba kikészültem, mert rakodás közben le a raktárba, fel a raktárból, le az uszályba, fel a hajóra, merülést nézni a parton, stb. stb. stb. Este, vacsora után, miután Misit vacsorázni se láttam, találkozunk a pupán.
- Mit csinálsz, hogy egész nap nem láttalak? - kérdeztem.
- A kettes segédgép bejelzett, és egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a hibát - mondta, és láttam rajta, mindjárt elsírja magát, az ötvenkét évével, a harminc év gépházi tapasztalattal a háta megett. Szégyellte is magát, de már láttam, idegileg is kikészült, hogy oda kell állni a barba elé, és azt mondani:
- Nem tudom mi a hiba, pedig egész nap ezen dolgoztam, kipucoltam az adagolót, kicseréltem a szűrőt, a termosztátot, (vagy mi a fenét, én nem értek hozzá) végigmentem mindenen, a víznyomás, a hűtés, az adagolás, minden, de minden rendben van!
- A segédgép bejelez, hogy az olajnyomás leesett. Ennek 1,8 bar-nál kell bekövetkeznie, holott a nyomás 4,8 bar, ami az előírás, nem? Ez a hibajelzés, ezt írja ki a komputer? - kérdezem, s közben látom, hogy nyúlik Misi pofija kegyetlenül, és zavarodott a tekintete.
- Honnan a fenéből tudod? - kérdezi.
- Rá se ránts, mondom, ez egy fantom alarm, mindig ezt csinálja, bejelentettük a hajógyárnak is, garanciális hibaként fogják kijavítani, ha féléves lesz a hajó. Csak ki kell nyomni az alarmot, és kész. A Zoli is mindig ezt csinálta!
- Zoli tudott róla?
- Hát nem adta át?
- Nem! Ó, hogy a fene essen bele - mondta, és láttam rajta, mázsás kövek záporoznak a szívéről...
Nyolckor indultunk el.
November 12, Vasárnap, Angol csatorna. Rettentően dühít, hogy nem tudok érdemben haladni a könyvvel! Egyszerűen kiestem a ritmusból, és napi fél oldalakat kínlódok ki magamból és nem érzem, hogy jó lenne. Hatalmas kiszúrás volt velem, amikor megszakadt a gondolatsor, nem tudom úgy folytatni, ahogy indult. És attól tartok, hogy így, semmit nem ér ez a fejezet. Pontosan azt érzem, amit egyszer Csoóri ki is használt... Ő utcai telefonfülkéből hívta fel valamelyik pártfőnököt, tudva, hogy az valamiért rettenetesen letolja. Ez meg is történt, mire Csoóri:
- Jaj, ha lehetne, még egyszer elmondaná, mert nagy az utcazaj, nem értettem jól, amit mondott!
Ezzel a dolog méregfogát húzta ki. Egy hatalmas dühkitörést nem lehet megismételni. Illetőkém ott állt leforrázva, hisz nem tudja még egyszer ugyanolyan lendületesen leteremteni a vétkest...
Én sem tudom ugyanúgy vitatkoztatni Évát és Zsant a könyvben...
November 13, Hétfő, Angol csatorna, Viscaya. Hajnalban és délután 46 oldalt írtam!
November 15, Szerda, spanyol - portugál partok. No lám, megint kimaradt egy nap... Az indok természetesen ugyanaz, mint pár héttel ezelőtt: nagyon mozogtunk, nem mertem kinyitni a notebookomat. És tegnap egész nap olyan üres volt. Hiányzott Zsan. Kár, hogy befejeztem. Illetve a történetnek vége, mert eddig tartott, nem tovább, kár ülni és tovább figyelni. Hát akkor mit lehet csinálni?
November 16, Péntek, portugál partok. Az idő nem olvasta az időjárás-jelentést. Erős, 7-8-as szél fújt, és mi mozogtunk eléggé. Bár mint egyszer már említettem, ez a hajó kellemes mozgású, nem vészes... Ma hajnalban 3 és 4 között a szelet mintha elfújta volna a szél. Hipp-hopp megszűnt. Most nyugati dögök vannak, abban lityegünk...
Tegnap délben alig tudtam feljönni a hídra. Húsz percbe tellett, amíg felöltöztem. A derekam... Ma éjfélkor már gyorsabban ment. Mindenesetre a szolgálat alatt nem viháncolok. Ülök szépen...
November 17, Péntek, Trafalgar öböl. Semmi különös. Este Gibraltár. Elővettem az Atlantic Start. Rögtön az elején találtam pár hibát, pedig én kétszer végigolvastam, egyszer Apa is. Eddig csak rövid i-t találtam hosszú helyett. Azt hiszem, néhol belejavítok majd...
November 18, Szombat, Alborán-tenger. A kilencedik fejezetig átnéztem az Atlanticot.
Jelentem a hajót sikeres átépítésnek vetette alá a parancsnok. Az irodából kiszereltette a mosdót, helyére az öltözőből felhozatta a kápó anyagos szekrényét. Így Misi most egy ládában tárolja a mütyüröket, ömlesztve. A híd két oldaláról leszereltette a két keresőreflektort. A kémény mögé villanyt szereltetett. Az árbocról lejön a hátravilágító reflektor, és a felső piros lámpára lesz rászerelve. A hidat átfestette zöld helyett most alapozó szürke, mert megfelelő színű fedőfesték nincs. A szalonban a viaszosvásznat kicseréltette fehérre. Nem tudom, minek vett huszonöt métert? Gondolom, még van néhány jó ötlet a tarsolyában.
November 19, Vasárnap, Sagunto. Holnap hajnalig horgonyon állunk. Gőzerővel javítom az Atlantic Start, már a 116 oldalnál tartok. Hellyel-közzel hozzá is írtam, a lényegen nem változtat, két újabb sztori belekerült.
November 20, Hétfő, Sagunto. Csodálatos napnak nézek elébe: hajnali ötkor jön a pilot. Én ugyebár éjféltől szolgálatban vagyok, hogy minek...? Hatra ígérik a kikötést, és hétkor kezdenek. Ez azt jelenti, dél körül kész lehetnek, és így szerencsémre még lenyomhatom a szolgálatot déltől este hatig a hídon! Csuda jó lesz!
Készül mindenki haza...
Én a karácsonyt mindenképpen szeretném otthon tölteni.
B. Jani azt mondta, elég volt. Jenssel sokkal jobb volt neki. (Nekem ez jobb barba!)
Sz. Pistát a Marlow dec. 10-ig váltja, illetve a HMS, hagyatéki tárgyalás miatt...
Cs. Sanyi se akar maradni. Nem szeret úgy főzni, hogy tudja, kritizálják, és csak azért, mert nem német. Nekünk szívesen főz, de a barbának, és a naccságos Oxánának (így hívják!) nem. Csak turkálják az ételt, othagyják, kritizálják...
Csak Cs. Misi lesz legény a talpán. Ki tudja meddig?
Igazam lett... Csak: azt hittem, lesz időm megreggelizni, és ebédelni! Kis naiv voltam. Viszont a kirakással 13.00-ra végeztünk.
November 21, Kedd, Úton, Barcelona. Rettenetesen fáj a lábam... Pedig a tegnapi nap nem is volt megerőltető. Csak reggel azzal indítottam, hogy a köszvényes bütykeimre ejtettem egy fagerendát, és így lehoztam magamnak a csillagokat... A fagerendát a partról loptuk a barbával. A vállam véraláfutásos lett, olyan dög nehéz volt.
Hajnali hatkor érkezünk Barcelonába, érkezéskor pilot jön, bemegyünk, kiraknak, elmegyünk, 12-18-ig szolgálat a hídon, de ma okosabb vagyok. nem reggelizem, és az ebédet is kihagyom! (Így hátha bejön, legalább az egyik...)
Muszáj hazamennem záros határidőn belül. Nagyon szeretném kihúzni az 50. hétig, most a 47-et kezdtük. (Dec. 11-17 között kéne hazajutni...)
Bejött. Reggeliztem, melegszendvicset: sonka, őszibarackbefőtt, szelet sajt. Finom!
Beszéltem a barbával, azt mondta, legegyszerűbb orvoshoz menni, és úgy haza. Tehát: Cuxhavenben orvos, Jó lenne onnan még Nordheimbe átmenni, és Livornóba. Onnan lenne az igazi hazajönni. Tehát ez az út is.
folytatása következik
.

Címkék: napló president

2 komment

November 6. Hétfő, Angol csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke alcímet szúrtam be. Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt csinál, ez és az történik....

Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés!

Egész délután a komputerrel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam... Napló, Zsan, stb...!

Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem!

 

A hajdanvolt ünnep: november 7, Kedd, Angol csatorna, Rotterdam. Ma tudtam meg, hogy lelőtték Rabint. Ilyen az élet! Gondolom a világ felháborodott, a sajtónak volt téma napok, (hetek) óta! Egy arabképű fazont láttam a TV-ben, katonák, rendőrök hurcolászták... Gondolom a merénylő. Mikor követte el tettét? Nem tudom. Valószínű, hogy nem is tudom meg soha napra órára, pedig most a sajtó tele lehet vele. A lényeg: a világból elment egy ember, és alapjában véve nem történt semmi különös. Hiszen a hajó ugyanúgy megy, dolgozunk, bosszankodunk az apróbb-nagyobb kellemetlenségek miatt, örülünk, ha van minek, és nem tudunk semmiről. Nekünk ez a 6 hónap politikamentes, általában utólag értesülünk mindenről, és semmi, de semmi probléma nem adódott még ebből. Elment Rabin... Ha véletlenül nem kapcsolom be éjfélkor a TV-t, akkor esetleg évek múlva feltűnik, és megjegyzem:

- Nahát ez a Rabin, hogy visszavonult a politikától, nem hallani róla semmit...

Akkor esetleg valaki emlékszik:

- De hát 1995 novemberében lelőtték!

- Na ne mondd! Valóban?

És kész. Ennyi. Sajnos így van mindenkivel. Hiányzik a családnak. Hiányzik a barátoknak. Hiányzik a politikai ellenfeleinek, hisz nincs ki ellen kikelni... De valójában nem történt semmi. Beülnek a helyére, átveszi a helyét, talán arra érdemesebb valaki...

Ugyanez a helyzet az otthoni dolgokkal is. Idén az első hat hónapot a Pancon 3-on töltöttem. Tudtam, hogy létezik egy mumus, egy politikai ördögfajzat, "valami Bokros" de addig, amíg haza nem mentem, nem létezett. Számomra. És ha számomra nem létezik, akkor valójában nem is létezik. Olyan, mint a II. Világháború. Hallottam róla, de nem éltem át, bármilyen közel is volt a születésemhez, számomra történelem.

 

MOZAIKOK

Számomra a világ 3-4-6 hónapokra létezik, úgy, ahogy otthon mindenki mindennap megéli. És 6-8-10 hónapos szakaszokra oszlik, ahogy a világkuncsorgó tengerészeknek adatott... Az én életem rövidebb hosszabb szakaszokból álló két párhuzamos mozaikkép. Egyet úgy hívnak: hajózás. A másikat: a család, az otthon, a barátok. Most a hajózáshoz teszek apró darabokat. Behajózáskor gondolatban letérdelek egy doboz színes, csillogó kövecske mellé. Csak a legfelső látszik. Izgalmas játék beletúrni, kivenni egyet, és megnézni, mit írtak rá az istenek (vagy az istenek nevében a kereskedők, akik a hajónak a rakományt szerzik). Aztán a kupac elkezd lassabban, gyorsabban fogyni. Nézem a mostani fogyó halmot:

Az első kövek: Konstanca, Galatz. Ezekből van már egy-egy, de kifakultak. Ott vannak elől, alig látszanak. A Hévíz motoroson, első hajómon szedegettem össze... Boszporusz, Dardanellák. Ezekből több van már a hosszú mozaikban, s a boszporuszi mindenütt ékkő, de a Dardanelláké is szépen csillogóak… Az idén beépítettem egy szép, értékes mozaiklapocskát, amit a másik képhez, az otthon készülőhöz is szeretnék hozzáadni. A komáromi Fekete Feri barátságát, aki úton volt a hajógyár jóvoltából.

Szép kő a lisszaboni. Aprócska, de kedves a maríni. A huelvai Kolombuszt idézi, a roueni a nem szeretett, de mindig megcsodált Frankhont, a sokadik, magamse tudom hányadik trieszti is megunhatatlan. A triesztiek közül a legemlékezetesebbek, amiket Encsikével együtt tettünk hozzá. Nem egyedül építem a tengeri mozaikomat se... 1976 óta néha-néha Enikő is besegít... A legszebb köveim közül valók - már-már drágakőszámba veszem - az antwerpeniek: az elsőt 1977 szilveszterekor adtuk a tarka, s akkor már négy éve készülő monumentális, akkor még végtelennek tűnő mozaikszőnyeghez Encsivel. A második 1993 júliusában került bele, mindannyian ott voltunk, a gyerekek is hozzátették a maguk darabjait. S az utolsó idén augusztusban: Fekete Ferinek mutattam meg a várost, a Grote Marktot, elsétáltunk a Schelde partra, és így magyaráztam: itt is jártunk Encsivel, ott ült le a gyerekekkel, ebben a presszóban fagylaltoztunk, s itt ittam a Leffe sört, ami számomra azóta is a világ legjobb söre!

A Präsidenten az idén készülő mozaik kicsit elnagyolt. A kövei aprók, alig látszanak, a színek sem az igaziak. De sose lehet minden tökéletes... Majd a következő... De ettől az évtől kezdve a mozaik szilárd lesz, betonba ágyazom. A naplóm adja a kötőanyagot. Persze, ha belegondolok, én mindig is törekedtem az élményeim megörökítésére. Az első évekből hatalmas diagyüjteményem van. (És ki fogja megnézni? Szabolcsban bízom, hogy egyszer talán kíváncsi lesz rá...) Három és fél éve a hajón készült videóknak az "Egy tengerész naplójából..." címet adom. De ez a napló az igazi!

 

Délelőtt jött a hír Duisburgba megyünk. Érdekel, és izgalmasnak ígérkezik az út. Vacsorára Dordrechtbe érkeztünk, holland város R'damtól nem messze. Most arra várunk, hogy nyissák a hidat, és elinduljunk a 14-15 órás viziútra a Rajnán, a Ruhr-vidék egyik fellegvárába, Duisburgba... Bár az örömöm nem teljes, mert akik voltak ott, a hatalmas acélgyárban, azt mondják, hogy nagy a hajtás, őrültekháza, és minden. Az áru Saguntónak és Barcelonának szól, ugyanúgy, mint a második utunkon, csak akkor Antwerpen volt a berakó kikötő.

 

November 8. Maas - Rajna, Duisburg.

DUISBURG

Fantasztikus!

Mintha egy tejesköcsögben hajóznánk... Olyan sűrű a köd a folyón, hogy nem látjuk a hajó orrát. Ez nem túlzás! És teljes sebességgel haladunk, egymás után passzáljuk a "családi" uszályokat (egy család lakik az uszályon, és hajóznak keresztül-kasul Hollandiában, Belgiumban, Németországban) és Franzi, a kormányos, egykedvűen ücsörög, szívja a bagót, issza a kávét, ezt csinálja 6-án este tíztől egyfolytában! Akkor lépett szolgálatba, lehozott egy hajót Dordrechtbe, utána beszállt hozzánk, és visszamegy Duisburgba, ha minden smakkol, akkor de. 9-re érkezünk. Több mint harminc óra egyhuzamban, nem kis teljesítmény! És ezután csak egy-két napnyi pihenő jár. Állítólag igen jól megfizetik őket…

A hajót fantasztikus biztonsággal kormányozza! Egész idő alatt a folyami radar (ez speciális, km-ben mutat mindent, és más funkciói vannak, mint a tengerieknek.) képernyőjére meredt. Hiába nézett volna ki, semmit nem láthatott volna... A köd miatt. Én is figyeltem a képernyőt. Ha híd látszott a képernyőn, akkor felálltam, az ablakhoz léptem, és meresztettem a szemem, mikor látom meg? Volt olyan, hogy a hajó orra már átment a híd alatt, mire megláttam a magasban lévő úttestet. Máskor, talán elbóbiskoltam, vagy csak a figyelmem lankadt, azt vettem észre, hogy a hajó orra felett, kb. 15 méter magasan vonat robog át! Csak a világító vonatablakok látszottak, sejlettek át a tejfehér függönyön.

9-kor ébresztett a barba, hogy öt perc múlva érkezünk. Felmentem, mindenütt sűrű köd, semmit nem látni. Ezután egy éles balkanyar, egy még élesebb jobbkanyar, és bent voltunk a hajógyár udvarán. Előttünk egy viszonylag széles öböl, a vége hosszában megosztva, az egyik fele fedett hangár! Várakozóhelyre kötöttünk, semmi információnk sincs... A rakodás a hangárban lesz. P.-ék a Norsteinnel és a Franciával számtalanszor voltak itt, azt mondják, ez a legjobb hely, mert itt shiftelés nélkül beraknak. Adja Isten!

A kikötésnél egyébként a szakács a főszereplő: mikor a hajó egy méterre van a rakparttól, kiugrik, és ő szedi el a köteleket! Ő is szerzett már gyakorlatot már a Francián... Csak én néztem itt mindenre, mint egy bocika...

 

ERRŐL KÖNYVET LEHETNE ÍRNI!

Azt hiszem, tudom mi lesz a következő könyv témája. Ma kávénál ötlöttem ki, illetve ugrott be. De! Ennek is valahogy, valami köze van a Zsanhoz: Zsan ötletét egy otthoni néger állami gondozott kislány adta, akit megsajnáltam. Éva, a könyvbeli barátnője az az erdélyi nő, akivel Galacban beszélgettünk, és megsajnáltam.

Most is adott az a nő, akit megsajnáltam. A barba felesége! Nem látom sokat. Alig találkozom vele. De soha nincs olyan érzésem, hogy a felesége lenne. Nincs egy kedves szó köztük, egy villanás, amiből látnám, összetartoznak. Nincs egy cirógatás, egy simogatás, egy titkos kézszorítás. Azt mondaná valaki, régi házasok, minek? Kilenc hónapja vette el. Illetve kilenc hónapja vette meg. Nem láttam egyszer se mosolyogni. Két idegen ember ül az asztalnál egymás mellett, nincs beszédtéma, nincs közös nyelv. Illetve az asszonyka(?) pötyög valamit angolul, de ez édeskevés ahhoz, hogy, mint férj-feleség beszélgethessenek... Az ábra a következő lehet: a parancsnok vett magának egy nőt, aki minden este aláfekszik, kimos rá, takarít. Kész. Ennyi. De ehhez minek feleségül venni? Az asszony nyilván soha nem álmodott jólétbe került az ukrajnai mindennapokból. De kérdés: megéri-e elcserélni egy Aduira, egy mosógépre, egy videóra a mindennapok mosolyát?

Ráadásul szegény a tengert se bírja. Állandóan hányt eddig is, ahogy a szakácsnak mondta, és most a tél jön, a hírhedten viharos Vizcayán végigszenvedheti a legrosszabb időket.

Végül is ez csak egy csak egy téma. Ki tudja, megírom-e? Vagy csak egy epizód lesz egy könyvben! Mindenesetre felírtam magamnak. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, és ez csak a látszat legyen! De: este kilenckor bekopogtam, a rakodás miatt. Az asszony TV-t nézett, a barba komputerezett. Családi életet éltek?

Délután hatalmast aludtam. Az éjszakai őrség után két óra alvás jutott csak, aztán kikötés, és utána már nem tudtam visszafeküdni. Ebédre rántott csirkét csinált. S. Ez köztudottan koleszterinmentes kaja, így jóízűen ettem belőle. Nem úgy a barba. Neki sütni kellett, mert ha rántja a szakács, akkor ő szalmonellás fertőzést kap! Ajjaj! Ezek szerint a "Paniert Mehl"-ben, azaz a prézliben lakozik a rá ártalmas speciális szalmonella, mert reggelikre általában tojást eszik!

Apróságok, bosszúságok: P.-ék a hidat festették belülről. Egyszer lefestették 12.00 és 16.30 között. Akkor a barba azt mondja, ötig fessék le még egyszer! És ha éjjel lesz rakodás, akkor egész éjjel fessék, hogy indulásra kész legyen! De nem rakodnak...

 

November 9. Csütörtök, Duisburg. A fene egye meg! Írom a Zsant, egy mondat közepénél elhívtak, és fogalmam sincs mit akartam mondani. Nemcsak az, amit akkor írtam, de az egész párbeszéd lényegét elvesztettem. Mert ez egy fontos rész lett volna...! Pont a 300. oldalt (flekket) írom. És hiába töröm az agyamat, nem ugrik be, hogy akartam továbbvinni.

Nem is mondtam: az új kabinom jóval tágasabb. Majdnem megfelelő. De itt sincs egy normális méretű szófa, ahova ledőlhetnék tíz percre. És természetesen ágytakaró sincs, hogy az ágyra lehetne leheveredni, ha csak pár percem van, és dög fáradt vagyok. De van íróasztal, egy kis tárgyalóasztal, vannak fiókjaim, szekrénykéim, bent van a fürdő és a WC, ez mind-mind nagyon fontos. Frizsiderem is van, és napok óta most jöttem rá, hogy már nem kell lemennem a konyhába, ha hideg vizet akarok inni.

A rakodást váratlanul elkezdtük este hatkor. Nyolcra be akarták fejezni, de a kiballasztolás nem ment olyan gyorsan, így elmentek, azzal, hogy holnap reggel 6-ra visszajönnek, mivel a Rajna vize csak 305 centi, és a mi merülésünk 320 lesz, el se tudunk menni... Így egy szabad este, természetesen telefon! Hála Istennek, minden rendben otthon...

 

Folytatása következik

 

.

 

Címkék: napló president katalógusfeleség

2 komment

Október 25. Szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárásjelentést vesz a telex. A Biscayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál' Istennek.

Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó...

Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.

Este kimentem, így már valóban voltam Lisszabonban, nemcsak úgy, mint múltkor, hogy kiléptem a kikötőkapun, és vissza... Találtunk egy szupermarketet, ami fél tízig nyitva volt, és márkával fizethettünk. Az más kérdés, hogy 120 helyett 90-ért váltottak. Voltunk egy kis étteremben is, olyan, amilyet Olaszországban is, Spanyolországban is erősen hiányolok. Nem elegáns, hanem kellemes. Ugyanis meggyőződésem, hogy nem az úgynevezett elegáns helyeken érzik az emberek igazán jól magukat. Nincs mitől!

Beszéltem Encsivel. Először komplikáltnak tűnt a dolog, mert nem tudtam, hova telefonáljak, ugyanis ma költöztek. De az új lakásban, ő vette fel a kagylót. Átcuccoltak, csak egy kicsit drágán. Egy pótkocsis kamion kétszer fordult... 100 és 200 ezer közötti számlára számíthatunk. Encsike a Margit körúton alszik ma Szabolccsal, Ninó Kerinél, én meg a hajón... Holnap kapja meg a lakás árát, és holnap fizeti ki az újat. Aztán már csak két-három év, és biztosan minden a helyére kerül... Jó lenne decemberben hazamenni.

Miután visszajöttünk, Cs. S.-el boroztunk, ő rosét vett, én verde brancót. Ő választott jobban. Z.-ből kibukott a paraszt. Ugyanis Frau Riou érdeklődött, mikorra érhetnénk Barcelonába (ez a mániája ennek a csajnak?) és azt találtam mondani, hogy mindenki előbb hazaérhet, ha így megy, mint ő. Minek iszik, aki nem bírja?

 

Október 26. Csütörtök, Lisszabon. Csúnya esős idő, fáj a lábam az esti mászkálástól.

És akkor mit csinál az okos polgár? Ahelyett, hogy délelőtt pihenne, 9-kor kimegy a hajónak vásárolni a szupermarketbe. Előbb pénzváltás, 100-at adtak a márkáért, tehát tegnap este nem vágtak át nagyon. Cs. S. azt mondta, annyit vásárolunk, hogy kézben könnyedén behozzuk, volt nála két műanyagzsák. Pontosan 200 márkát költöttünk el. Púpozva volt a bevásárlókocsi! Kivittük a kocsit a parkolóba, taxi nincs, kettő is elrobogott, erre úgy döntöttünk, betoljuk a kikötőbe... Hát, mit mondjak...? Enyhe kifejezés az, hogy mindenki megnézett, ránkcsodálkoztak. Egy hölgy, sokáig együtt haladtunk, tíz lépésenként hátrafordult, nézett minket, és motyogott magában. Aluljáróban lépcsőn le-fel, járdán, úttesten, síneken keresztül. A hölgy meg forgott hátra, egyszer majdnem hasra is esett... Betoltuk a hajó mellé, és én visszavittem a kocsit a bevásárlóközpontba, ha még nem fájt volna a lábam.

Vettem S.-nek képeslapot, sört. Bejöttem, erre B. Z. majdnem nekem támad, miért nem mondtam, hogy veszek sört, neki is hozhattam volna. Kedves. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem mondta, amikor kimentem! Kezd nagyon tele lenni a tököm vele!

Fél hatra átálltunk a seixali kikötőbe. Igaza volt a barbának. Mocsok, szénpor, vasérc a rakparton, a vasműből vastagon száll a füst, a szél a hajóra hozza. Hatkor elkezdték a kirakást.

Egész nap lógott valami a levegőben. A Vili marhára durcás. Most este is, kijött leváltani, de a mérhetetlen sértődés ott volt az arcán. Azt mondják a srácok, reggel ki akart menni. A barba közölte, hogy csatlakozik. Vili kötötte az ebet a karóhoz, hogy egyedül megy, ezen összevesztek, és most azóta a barba cseszegeti egész nap. Hurrá, egymással szórakozzanak...

Nem találtam telefont, így hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom, nem tudtam. Pedig ma fizették a lakást...

 

Október 27. Péntek, Seixal, úton. Ma három hónapja érkeztem a hajóra. Több évnek tűnik. Életemben nem utáltam még hajót úgy, ahogy ezt. Azt hiszem, Wessels hajóra nem jövök többet, legalábbis a tudomány mai állása szerint...

Délre befejezték a kirakást, egykor indultunk. Először úgy volt, hogy Aviles, illetve egy másik északspanyol kikötő, az északra menve útba esett volna, de most Huelva felé megyünk. Cellulózt rakunk be Bordeaux-nak. Ott se voltam még...

 

Október 28. Szombat, úton, Huleva. Éjfélkor egy telexet találtam a hajónaplóban, miszerint hétfő reggel 08.30-kor kezdik a berakást. Így horgonyra állunk.

 

Október 29. Vasárnap, Huelva. Már a 230 oldal körül járok. Most elég jól megy. Még elég sok hátravan, de a felén már túl vagyok.

Vacsorára bejöttünk a kikötőbe. Ugyanazon a rakparton állunk, mint múltkor. Vacsora után pedig kimentem Cs. S.-sel a városba. Beszéltem Encsivel, sikeresen lezajlott a költözködés, hála Istennek, jól szurkoltam. Most már végérvényesen Óbudán lakunk, de Encsikére vár még: a telefon, a gáz, a villany elintézése. A jelzálog levétele a Margit körúti lakásról, amit nem tett meg az OTP a sortatarozás kifizetése után, az OTP folyószámla áthelyezése a III. kerületbe. És még csomó szaladgálnivaló. Azt mondta, nem is ír levelet Bordeaux-ba...

Kicsit berúgtam, megittam két sört, egy pohár rosé, egy pohár vörös, egy pohár fehér bort. A sör jó volt, a bor egyik se. Ilyen a szerencsém.

A barbával elintéztem, küldje el a telexet a Marlow-nak, hogy a fizetésem mellé küldjenek egy igazolást is a bankba, hogy munkabér, akkor nem váltják át forintra a felét, Bokros elvtárs akarata szerint…

 

Október 30. Hétfő, Huelva. Reggel nyolc harminckor kezdtük a berakást.

Délután újabb híreket kaptunk a lobogócseréről. Most az a legfrissebb infó, hogy semmit nem tudunk. Nincs meg a lobogócsere helyszíne, nem valószínű, hogy Bordeaux. B. Z. este táviratot adott fel a Marlow-nak, mindenképen hazamenne Franciaországból. Kezdem megsajnálni... A parancsnok mindenesetre emberségesen áll hozzá.

Este 20.30-kor indultunk.

 

Október 31. Kedd, spanyol-portugál partok. Másodszor is megjött hivatalosan, hogy Bordeauxban meglesz a lobogócsere. Azóta Z. egyfolytában vigyorog...

Megy a chief is, kocsival. Ezen morog, mert nem szeret vezetni. Milyen ember...? A barba is megy.

Egészen partközelben hajózunk, mert délkeleti 7-8-as idő van. Ilyen közel még sose hajóztam a portugál partok mellett.

 

November 1. Szerda, portugál-spanyol partok. Semmi különös. megyünk, és mindenki készül haza. Úgy látszik én is. Ugyanis velem csináltatja a Vili a dolgainak egy részét, amit neki kéne az átadás átvételhez. A srácoknak kitalálta a lehető legéletveszélyesebb munkát, a marhája! Be akarja őket küldeni a híd-hidraulika oszlopát takarítani.

1. Minek? 2. Ha a híd leesik a bakokról mi menti meg őket? Állat ez az emberszabású német.

 

November 2. Csütörtök, Viscaya. Nagyon írom a könyvet. Már közeledik a vége, befejeztem a 23. fejezetet és eddig több mint 260 oldal. Minimum 60 oldal hiányzik még, de lehet, hogy több is. Nem tudom. Mindenesetre a végét, és a törénéseket is tudom.

Tegnap délután telex jött a Marlow-tól, hogy mindkét részről ellenőrizték, (csak nem tudom mit), és nincs igazam. Valószínűleg ez azt akarja jelenteni, hogy nem teszik az átutalás mellé, hogy fizetés.

Megtörtént, amitől féltem. Kifogyott a tinta a printerből. Most hogy írom a leveleimet? Nem tudom kimásolni a naplórészleteket!

 

November 3. Péntek, Viscaya, Bordeaux. Hajnalban említettem a babának a printergondot, mondta, megpróbál az ügynökkel szereztetni, csak írjam fel a megfelelő adatokat. Nincs sok reményem, de hátha.

Reggel fél hétkor érkezünk, aztán a pilóta viszi fel a hajót La Gironde-on Bordeaux-ig. És ott... Mindenféle jóság. Kirakás, átlobogózás, váltás, berakás, megbolondulás(?)…

Nagyjából igaz. Kikötés 13.30-kor, attól kezdve én vagyok a chief... Rakodás, Germanischer Lloyd regiszterek, bolondokháza. Új captain sehol! Így Jens és Vili is maradnak. Csak nem végleg!? Viszont Encsikével beszéltem. Cs. M. az új gépész. 1974-75 Herend, ő 1.géptiszt, én deck-boy. Hozott levelet, egy csomagot meleg ruhával és vízhatlan nadrágot.

 

November 4. Szombat, Bordeaux. Csupa jó hír: 9-kor megjött az új barba, az ügynök hozott a printerhez kazettát. Meghozta Enikő levelét, és átadta Apa vaskos két borítékját is. Ezek elolvasása menetre marad... Csak este 6-kor indulunk.

Az új parancsnok, olyan mittudoménhányévesnek látszik. Lehet negyven, de lehet ötvenöt is. A feleségével jött. Jens szerint állandóan viszi magával hajóra. Hát ide hozta.

Katalógusfeleség... Ez úgy működik, hogy a katalógusból kiválasztja, kipróbálja, ha megtetszik, viheti. A filippin csaj 2500 márka, a kínai 3000, az ukrán 3500, a lengyel-magyar: 4000. Ez a csaj ukrán... Hm. Jópofa...

LOBOGÓCSERE

Ma reggel minden együtt van a lobogócseréhez. A szükséges pénzügyi manővereket végrehajtotta a tulajdonos a Wessels River Liner GmbH, a Haren Ems-ben működő német hajózási vállalat. A komáromi hajógyárban épült PRÄSIDENT hajója után járó adóvisszatérítést elkönyvelték, így a hajót kivonják a német fennhatóság, és legfőképpen adótörvények alól.

A német törvények szerint idegen állampolgár csak a végzettségénél egy fokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhat (hajón így van, máshol nem tudom...). Az én esetemben ez azt jelenti, hogy második tisztként hajóztam be. Most szükségtelen a német első tiszt, így hazamegy Mr. Wilhelm Lampen.

A hajót továbbra is a Germanischer Lloydnál regisztrálják, azaz, ez a patinás cég felügyeli műszakilag. Ezért a képviselője megjelent, mindent, de mindent leellenőrzött, és kiállítják a ciprusi okmányokat. A hajó neve alatt lefestettük a német anyakikötő nevét, s a tengerkék alapra felkerült: LIMASSOL. Ma reggel már a ciprusi lobogót lengette a szél a lobogórúdon.

Ezzel kikerült a hajó a német fennhatóság alól, és ezentúl a ciprusi törvényeknek, előírásoknak kell, hogy megfeleljen. A biztonságtechnikai berendezésekben a kötelező kódszámokat átírták ciprusira. Így az INMARSAT számot a telex computerben is ciprusira (43-al kezdődik, míg a német 42-vel) változtatták, az eddigi DQNA hívójelet P3NV6-ra változott, az EPIRB bóját - amelyik veszély esetén a pozíciónkat sugározza - is átprogramozták, most már a ciprusi hajóazonosító alapján keresnének, ha bajba jutnánk.

És én vagyok a hajó első tisztje, bár ez nem nagy boldogság, mert több munkával jár, de ugyanannyi pénzzel.

Alig telt el pár óra, máris nagy változások vannak készülőben. Az új barba saját ízlésének megfelelően alakítja át a hajót...

 

November 5. Vasárnap, Vizcaya. Egész délután a hidat takarítottam. Délelőtt a barba is. Ja, Hindrichs a neve. Ki fogom festeni, a délutáni őrségek alatt (nem a barbát, hanem a hidat). Ez nem gond, gyorsabban megy az idő, ha dolgozom. A gond ott kezdődik, hogy ő is, meg az asszony is otthagyták nekem a koszos bögréiket. Ma elmostam, holnap már nem, tisztiszolgát hozzanak magukkal...

Jó 7-es időben megyünk, szerencsére hátulról kapjuk.

Az éjszakai őrség alatt a Zsant javítottam (a könyv amit írtam akkoriban, de nem jelent meg – beszúrás 2010). Illetve nem is javítottam, hanem erre a szövegszerkesztőre dolgoztam át, nagy munka, nem részletezem.

Éjszaka fáztam, 9 fokra hűlt le a levegő két nap alatt 24-ről! Juj!

 

Folytatása következik

 

.

 

Címkék: napló president

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása