Csendes napnak ígérkezett a mai. Megérkezünk Genovába, aztán holnap bolondokháza, mert érkezés után rögtön kezdik a melót. Nem így történt.

Piotrek Zmich

Hétkor felmegyek őrségbe, tíz perc múlva jön a második tiszt és jelenti, hogy Piotrek nem érzi jól magát. Halál sápadt, szorít a ball mellkasa, a fájdalom átsugárzik a vállába és az egész bal karjába. Mire gondol az ember először? Az infarktus jellegzetes tünete. Ha még azt is hozzáveszem, hogy a pulzus felszaladt, kiveri a víz, akkor kétség nem férhet hozzá.

Rumcájsz kapitány éppen végzett a vacsorával, lementem, és jelentem. Azonnal felverte az egész környéket. Telefonált Marseille-be, orvost kért, elmondta a tüneteket, megmondta milyen gyógyszer van a hajón. Persze, hogy azt mondták szívinfarktus ellenit adjuk be. Ők felhívták MRCC La Garde-ot (Marine Rescue Coordinating Centre Tengeri kutatásokat koordináló központ), akik MRCC Korzikán keresztül felvették a kapcsolatot a hajóval.

Megkérték a pozíciónkat, és azonnal közölték: mentőhelikoptert küldenek orvossal.

De mégse ez történt, mert már olasz vizeken voltunk.

Átadtak az olaszoknak.

MRCC Genova kikérdezett, majd felvette a kapcsolatot a savonai hatósággal, s azok egy Parti Őrség rohamcsónakot küldtek orvossal.

Északnak fordultunk, negyed óra múlva már láttuk a radaron a csónakot. Az idő tökéletes, szélcsendes, a tengeren csak kisebb holthullámok.

Amikor a rohamcsónak megérkezett, már sejtettem, hogy nem megy olyan könnyen a dolog. Egy fiatal kis doktornő jött, és messziről látni lehetett, hogy a gondolatra is belezöldül, hogy neki az öt méteres pilotlépcsőt meg kell másznia...

Ráadásul a Parti Őrség itt is olyan, mint Amerikában. Ész nélkül tudnak rohanni a nyílt vízen, de manőverezni... Nem kimondott tengerészek. Több mint húsz percbe tellett, amíg a doktornő feljött. Amikor először a csónak megközelítette a hajót, a csaj nem volt hajlandó elengedni a korlátot. Utána meg a kormányos nem tudta hajó mellé hozni a kishajót. Nagy nehezen felkászálódtak.

Hordozható EKG-t kapcsoltak Piotrekre, és elrendelték, azonnal kórházba kell vinni. Még jó, hogy azt is hozzátették, nem súlyos, de kivizsgálásra van szüksége. A távozás ugyanilyen macerás volt. A csónak vezetője képtelen volt a hajó mellé jönni úgy, hogy át lehessen szállni. Szegény doktorka néni ott csüngött a pilotlétra végén legalább tíz percig, amíg a mentőhajó manőverezgetett. Szegény úgy karolta a kötelet, mintha ettől függne az élete.

Végül elvitték Piotreket.

Hajnali fél kettőkor kötöttünk ki.

Július 16. péntek, Genova, úton. Manőver után még beszélgettem Adammal, és egy kicsit vodkáztunk is. Háromkor kerültem ágyba. Fél hatkor keltem. Olyan voltam, mint a mosott...

Az ügynök szerint Piotrek jobban van, az infarktus nem volt súlyos, ellenben a sok dohányzás (és a pia, teszem én hozzá) miatt legalább egy hétig a kórházban kell maradnia. Vajon megérkezik-e az új matróz Marseille-be?

Délelőtt háromszor is próbáltam hívni az asszonyt, de valahova elcsámborgott. Hát persze, nincs otthon Szabolcs - címerezik -, Nimród tegnap elrepült, most aztán éli a világát! Pedig most nagyon kellett volna beszélnünk. Lehet, hogy Marseille-ből nem lesz lehetőségem felhívni, ugyanis reggel ötkor érkezünk, délelőtt és délután rakodás, este elmenetel, és hogy teljes legyen az öröm, napközben jön a Germanischer Lloyd képviselője megújítani a hajó lejárt okmányait. Daru terhelési próbát kell csinálni, letenni a két mentőcsónakot, vízpróba a garázs rámpájánál. Erre már csak hab, hogy közben lezajlik a parancsnok váltás, és az új barba még nem volt ezen a hajón, tehát nem ismeri, nyilván negyedóránként hív, hogy ez hogy van, az meg hogyan?

Azért ezt a naplórészletet megpróbálom még az éjszaka kinyomtatni, és elküldeni.

Július 17. szombat, úton, Marseille. Persze, hogy nem volt időm megcsinálni. Egész éjszaka a berakást terveztem, stabilitást számoltam, mert Mr. Godfrey utasított, hogy lóhalálában jöjjünk, mert reggel berakunk, és nyomás Algírba.

A lóhalál megvolt, fél hatra a pilot állomásnál voltunk, hat előtt öt perccel kikötöttünk. Fél hétkor elkezdték a munkát, de a stivador csak nevetett, amikor kérdeztem, mikor végeznek.

- Délután nincs munka, chief! - mondta. - A kikötőben senki nem túlórázik, és az nekünk csak rossz lenne, ha elvállalnánk.

Milyen rendesek! Az első komplett hétvége Marseille-ben! Csak hétfőn reggel kezdenek, s délután mehetünk. Felhívtam Encsikét, álmos volt szegény, az első (hat negyvenkor) hívásomat nem is hallotta. Tegnap a keresztlányunkat látogatta meg. Johnny, az apjuk, Amerikában van, Aranka egyedül, így elment megvizitálni őket.

A virágot megkapta, de nem 11-én, hanem csak hétfőn! Örült ám neki!

Délelőtt bolondokháza. Itt a Germanischer Lloyd két embere, nem győzzük őket körülugrálni, és kiszolgálni, de ez várható volt. De semmi gond, minden rendben van.

Megjött az új parancsnok.

Még semmit se tudok róla, csak azt, hogy a beszéde teljesen érthető, hiányzik belőle a franciás raccsoló, "h" nélküli akcentus. Zbigniew szerint, jobb mint Rumcájsz kapitány volt, de hiszem, ha látom, és jobb nem is igen kell!

Július 18. vasárnap, Marseille. Csendes, nyugodt hétvége. Nem dolgozik a kikötő, én is csak délelőttre kerestem munkát. Mentőcsónak gyakorlatot tartattam, ki akartuk próbálni a jobb oldali mentőcsónak új motorját, de nem tudtuk vízre tenni, mert a fenékdugó mellett befolyt a víz.

Végre egy kis turistáskodás

Kimentem fél kettő felé. Útközbe összefutottam Janussal a második gépésszel és Sztasuval a gépszerelővel. Megnéztük a tengerparti katedrálist, itt már voltam valamikor a hetvenes évek végén, és utána taxival felmentünk a dombra a Notre Dame de la Garde székesegyházhoz. Amikor a Körösön voltam, akkor Fos sur Merből átjöttünk, de késő este lévén csak körbeautóztuk, megnéztük a város esti fényeit, és már mentünk is.

A Notre Dame de la Garde

Most bementünk, megnéztük a kriptát is, és élveztük a rekkenő nyári hőségben a kellemesen hűvös szellőt a templom előtt. Odabent elég meleg volt, talán a töméntelen mennyiségű égő gyertya miatt. Vettem egy mécsest, és meggyújtottam Gyigyike és nagymama, meg Berci nagypapa emlékére.

És akkor olyan történt, ami még soha. Elkezdett fájni, hogy soha nem ismertem az apai nagymamám, és nagyapámmal is csak egyszer találkoztam. Hiszen én nagyszülők nélkül nőttem fel. Milyen odabújni a nagymamához, a nagyapa történeteit hallgatni, nem tudom...

Tizenéves kisfiú voltam Nagyszékelyben, amikor Ortmann nagypapát és nagymamát (persze nekem nem az igazi nagymamám) vártuk látogatóba Munkácsról. Abból az időből csak arra emlékszem, hogy egy szálfatermetű, szúrós bajszú öregúr barackot nyomott a fejemre, amikor megérkezett. Később persze megismertem, amikor áttelepültek, de közelebbi - nagyapa unoka - viszony sose alakult ki közöttünk.

Itt, Marseille-ben, a katedrálisban leültem, és elmondtam egy miatyánkot mindegyikükért. A felmenőimért, akiket ismertem és azokért is akiket alig, vagy nem. Valószínű, hogy apa naplója-levele hozta ki belőlem ezt az érzést, hiszen ott is, és a verseiben is olyan szépen ír mindig a sose látott nagymamámról...

Busszal akartunk lejönni, de észrevettük, hogy ott van egy "kisvonat". Afféle turista látványosság-attrakció, négy kocsit húz a mozdonynak álcázott vontató. Harminc frank volt a jegy, de hiába tukmáltuk a sofőrre, az Istennek se akarta elfogadni a jegy árát. Lehet, hogy az a menettérti díja, és csak lent, a régi kikötőnél kell fizetni, amikor felindul. Megszámolta az utasokat, mindenki megvolt, és indult.

Lehet, hogy hárman még most is várják odafönt, hogy mikor jön az övék...

Július 19. hétfő, Marseille, úton. Igazából még nem ismerem az új parancsnokot, de azért már van némi elképzelésem róla.

Az új barba

Az a fajta, aki nem engedheti meg magának, hogy szomjas legyen, ezért folyamatosan iszik. Na, nem vizet. Így el kell kapnom majd a reggeli pillanatokat, amikor megbeszélhetjük a közös dolgainkat, bár később úgyis elfelejti.

Azért meg kell mondani, hogy jól lehet vele beszélgetni. Tegnap ebédnél legalább másfél óráig tartottuk szóval egymást. Közben elköltöttük az ebédet:

Előétel: főtt rák, majd utána paradicsomleves. A szalonnával tűzdelt sertéscombhoz sült burgonya volt a köret és sok saláta. Persze a bor, mint mindig kint volt az asztalon.

- Nincs valami minőségi bora? - kérdezte a barba a szakácsot. - Elvégre vasárnap van!

Lett minőségi vörösbor (hú, de finom!), utána sajtot ettem, és csak ezután jött a fagylalt.

- Hol a tejszínhab? - kérdé megint a parancsnok.

- Sajnos nincs... - mondja Henyu (Henryk), és széttárja a karját. A barba nem győzte csóválni a fejét.

- Legközelebb feltétlenül legyen! Akkor adjon cukrot...

A szakács eléje tette, s érdeklődve vártam, hogy mi a túrónak neki fagylalt közben kristálycukor? Jól megszórta vele a fagylaltot, miközben figyelmeztette Henyut, hogy rendeljen porcukrot is legközelebb... Ezután bedörgölte az adagját.

Megbeszéltük, hogy ma felhívja Mr. Papelardot az ügyemben.

Ma délelőtt megyek hozzá:

- Akkor felhívja Párizst?

- Persze, hogyne... - megvakarja a fejét -, minek is...?

Elmagyaráztam.

Nos, két héttel tovább maradok, augusztus közepéig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz, hova kell ember és mikor. A lényeg az, hogy a cég nem zárkózik el az elől, hogy alkalmazzon a továbbiakban. Kell-e mondjam, hogy azonnal szaladtam haza telefonálni? Encsike is örült, és én is megnyugodtam, hogy ő is megnyugodott, mivel este tudott beszélni a nagyfiával.

Július 9. péntek, úton. Befejeztem, sőt, még egyszer elolvastam a naplót. Ezzel ki is tellett a délelőtti őrség.

Július 10. szombat, úton, Algír. Délután érkeztünk. Három órát horgonyoztunk, először, amióta a hajón vagyok. Mindenki örült, hogy bevittek, és ma már nem dolgoztak, mert estére barbeque-t rendeztünk.

Ökörsütés Petra módra

Nem mondom, hogy ilyen jól még nem éreztem magam, de sokkal jobb volt, mint például a németekkel. Rumcájsz kapitány végigmarháskodta az estét, nagyokat nevettünk, és közben fogyott az ital, és a sok-sok frissensült.
Én a Ricard-ra szavaztam, (egyfajta pastis, azaz ánizslikőr, de 5 fokkal veri a Smirnoff vodkát, mert az csak 40 fokos) és a sültekhez előbb rozé, majd vörösbort ittam a főgépésszel együtt. Volt sertéstarja, pácolt, fűszerezett csirkecomb, saslik, kolbász és lazac (Búzahús nem! - beszúrás 2015-ből, érti, aki érti...). Mindenből csak egy szeletet ettem, ebből is látszik, hogy milyen mértéktartó voltam. Mivel szűkösen voltunk, ezért nem fért volna mindenki oda a tűzhöz, így Henryk készítette el mindenkinek. Mi a fehér asztal mellett terpeszkedtünk, készítettem néhány felvételt, hallgattuk a zenét, és jól éreztük magunk.
Legfőképpen Nowakowski, az új matróz, aki egy "kicsivel" többet ivott a kelleténél, és eléggé hülyén tud ilyenkor viselkedni (hangoskodni). De semmi rendzavarás nem volt.

Rumcájsz furcsa véleménye

Adam vicceket mesélt vacsora közben, a barba nagyokat vihogott, aztán politizáltunk is egy kicsit, igaz, egészen más szemszögből, mint otthon szoktunk. Adammal megpróbáltuk meggyőzni a parancsnokot, hogy nincs igaza, de nem lehetett.
Nagyon furcsa álláspontot foglalt, főleg azért volt számomra az, mert a közismert francia sovinizmussal szöges ellentétben áll.
Azt mondja, hogy az a fejlődés útja, hogy mindenkinek egy nyelvet kell beszélnie, mégpedig az angolt. Rossz példának hozta fel, hogy ő például nem tud az apósával beszélni, mert az olyan tájszólást beszél, amit nem ért, s az öreg nem beszéli az irodalmi franciát. Mindenki használja az angolt, mondja ő, aki ráadásul olyan cefet kiejtéssel beszéli, hogy sokszor alig lehet érteni, hogy mit is akar mondani. Persze ez nem az ő hibája, hanem az anyanyelvéé. Ugyanis az a fajta francia, aki képtelen kimondani a "h" betűt. Amikor szó eleji "h"-t kell mondania, majdnem kitörik a nyelve, erőteljesen megnyomja a "h" után következő magánhangzót: "'ev" mondja a "hev" (have) helyett.
Milyen szép lenne a világ magyarázta hevesen , ha mindenki csak angolul beszélne, nem lennének kommunikációs gondok. (Ezt különösen furcsa hallani egy olyan nemzet fiától, ahol az angolt nem beszélik, mert:
1., úgymond az ellenség nyelve
2., tanuljon meg franciául az, aki Franciaországban beszélni akar egy bennszülöttel - ez az általános vélemény még mindig él).
- És azzal befellegzik minden kultúrának - válaszoltam. - A francia is csak addig létezik, amíg van francia nyelv. A magyarok, és a kis nemzetek egyetlen túlélési lehetősége, ha megőrzik az anyanyelvüket. Ha nem ezt teszik, akkor megmarad az "európai", ami egy szánalmas emberi halmaz lesz. "Hazádnak rendületlenül légy híve óh, magyar, bölcsőd ez, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar", ez csak magyarul jelenti azt, ami ebben a fohászban benne van, gondoltam magamban, de ugye ezt így le se tudnám fordítani. Egy "nemzetközi angol (amerikai)" kultúrán felnevelkedettnek semmit se mondanak, még ha le is fordítják.
Ebben Adam is egyetértett.
Két nyelvre lenne csak szükség (mondjuk mi a barbának): az irodalmi anyanyelvre, és az angolra. Milyen sivár és szomorú lenne (lesz!) a világ, ha eltűnne az ezerszínű kultúra és megmarad az amerikai szenny! Pedig valami ilyesmi vár ránk. Azt nem mondom, hogy eltűnnek a kis nyelvek, nemzetek, mert egy bizonyos értelmi szint alatt nem lehet kétnyelvűséget erőltetni egy népre (úgy, hogy iskolában tanulják a nyelvet).
Ez azt hiszem nem pontos megfogalmazás: a nép egy jókora hányada nem lesz kétnyelvű, ha az élet nem kényszeríti rá. Márpedig bármilyen fejlődés is legyen, erre csak kemény diktatúra képes rászorítani a lakosságot. Lásd a Romániában, Jugoszláviában és Szlovákiában élő magyarokat. A kemény diktatórikus eszközökkel se tudták elérni, hogy mindenütt kétnyelvűek legyenek persze van ahol ez bevált -, észérvekkel pedig sose lesz sikeres ilyen politika. Persze ez csak az általam belátható, mondjuk jó száz évnyi időszakra vonatkozik.
Ám, ha engem kérdeznek, akkor minden maradjon úgy, ahogyan van. Akinek szüksége van az idegen nyelvre megtanulja (lásd virágárus Mareille-ben), akinek nincs nem. Rumcájsz kapitány pedig beszéljen az apósával eszperantóul...
Kellemes este volt.
Jöhet a holnap, és a kirakás.

Július 11. vasárnap, Algír. Ma van Encsikének a születésnapja. Remélem, rájött, hogy nem azért kértem, legyen otthon, mert telefonálni akarok, hanem mert a virágot küldtem. Még egyszer, innen is azt kívánom, hogy éljen szép hosszú, és boldog életet (mert ilyen önző vagyok...!) Kár, hogy nem láthatom, milyen csokrot küldtem!
Ilyen az élet. Kevés rakománnyal érkeztünk, arra számítottam, hogy hamar végzünk, s tessék: három konténerszállító hajót kell kirakniuk előttünk, ezért a mieinkhez hozzá se nyúltak, a raktártetőket levetették, és saját daruval raktak ki a raktárból. Így viszont borzalmas lassan megy a munka. A változatosság kedvéért, ma a másik bokám dagadt be.

Július 12. hétfő, Algír. A tegnapinál lassabban már nem lehet dolgozni. Gondoltam én. Viszont bemutatták ők, hogy lehet. Nyolc konténer és nyolc lánctalpas traktor maradt a garázsban holnapra. Jelentem a barbának, és hozzáteszem:
- Maximum egy órai munka.
Olyan jót nevetett, hogy a könnye is kicsordult.
- Várjuk ki a végét... - mondta.
Lehet, hogy többet tud mint én?

A küldönc

Van Mr. Kaddernek egy fullajtárja. Azt hiszem, ő a tipikus arab. Valahol azt hallottam, hogy normális arab körökben (állítólag ilyenek is vannak, és én készséggel el is hiszem) sose mondják egy külföldinek azt, hogy "nem tudom". Mindenképpen igyekeznek segíteni rajta.
Nos a fullajtár is ilyen lehet, mert segíteni akart rajtam.
Délelőtt kerestem a főnökét, de helyette csak ő jelent meg a hajónál. A "rotációt" akartam megkérdezni. Erre nincs igazán jó magyar szó, csak körülírni lehet: milyen sorrendben következnek a kikötők? Magyarán: Genovába vagy Marseille-be megyünk-e előbb? Fontos tudni, mert a konténereket e szerint kell a fedélzeten elhelyezni, hogy biztosítsuk a lehetőséget a berakásra, mert most az összes ürest (120-at) a franciákhoz visszük.
Kérdem a fickótól:
- Tudja a rotációt?
- Igen - bólint is hozzá.
- Akkor melyik lesz az első kikötőnk?
- Genova vagy Marseille - kapom a frappáns és mindenképpen igaz választ.
Még jó, hogy "fel lettem világosítva". 

Július 13. kedd, Algír, úton. A hátralévő rakományt háromnegyed óra alatt kirakták, de az egy mafira és az egy trailerre két órát kellett várnunk. Pontosan dél volt, amikor a pilot megjött, és elindultunk.
Jó hírt nyomtatott ki a telex. Megerősítették, hogy Rumcájsz kapitány átszáll a Clipper Cayenne-re. Nem ez az igazán jó, hanem az, hogy nem Costagiola jön vissza, mert ezzel riogatott napok óta a tréfás kedvű parancsnok. Most mindenki örül, engem is beleértve. Viszont a második tiszt öröme nem felhőtlen, mert három hete megkérte a váltását, és semmi választ nem kapott.
Eléggé nagy a fluktuáció, immár a harmadik barbával hajózom majd, aztán Andrzej is elmegy rövidesen hiszen lejárt a szerződése, s majd megy Andre is, a főgépész. Ő ezzel befejezi a tengerész pályafutását, nyugdíjba megy.
Jó viharos volt a tenger, amikor kifutottunk, később megnyugodott.
Láttam az MTV2-ben, hogy megint árvizek vannak otthon, irdatlan mennyiségű csapadék esett, házakat öntött el a víz, hatan meg is haltak.

Július 14. szerda, úton. Ma van a franciák nemzeti ünnepe. Vajon, ha angolul oktatnának Franciaországban, milyen érzéseket hordozna számukra ez a dátum? A Marseillaise csak franciául dobogtatja meg a szíveket (bögyömben van nagyon Rumcájsz kapitány álláspontja).
Csendes nap, de tévézni nem lehet, mert a tenger hullámos, kicsit mozgunk, nem nagyon, de arra elég, hogy ne lehessen fogni a műholdat.

Július 3. szombat, Algír. Elkezdték a garázs kirakását, és rögtön bele is fáradtak, hogy milyen sok az áru. Minek hoztunk ennyit, amikor alig van hely a raktárakban, kérdezte a stivador, de ez hülye kérdés volt, tehát válasz nélkül hagytam, mert ők rendelték.
Megint "mentan" van, mert megjött a veszélyes áru átvevője, vagy három órája közölte, hogy kirakják, azóta hírét se láttam, de legalább nem visszük újabb turistaútra a konténereket.
Őrült meleg van. Árnyékban 34, de a garázsban megreked, nincs levegő, öt perc alatt átizzadtam az overallomat. Nem is töltök ott többet, mint öt perc óráként. Lemegyek, megnézem, hogy mi a helyzet, aztán nyomás fel az irodámba. Körberakom magam papírokkal, és mindenki láthatja, hogy éppen nagy munkában vagyok...

Július 4. vasárnap, Algír, úton. Kiraktunk, beraktunk, elmentünk. Ez minden, ami történt... Jött egy telex, hogy Kaminski és Petrovic átszáll a Southern Traderre. Jó lenne, ha már rólam is esne némi szó, bár úgy tűnik, hogy csak az utolsó pillanatban aktivizálják magukat.

Július 5. hétfő, úton. Megyünk, holnap Genova, többet nem tudok elmondani a mai napról.

Július 6. kedd, úton, Genova. Valami rettentő fontos lehet a rakomány körül, mert mindenki izgul, ideges, kérik a rakodási tervet, csak tudnám, hogy minek? Alig viszünk valamit... A fedélzeten csak egy sorban lesz konténer, a raktárban 150 tonna vegyes áru, három trailer, slussz.
Na, mindegy, megcsináltam ebéd után, elküldtük faxon, most mindenki boldog lehet.
Fél nyolc után kötöttünk ki, azonnal hívtam Encsikét.

Július 7. szerda, Genova, úton. Ez a nap hülyén kezdődött. Hajnali fél kettőkor kopogásra ébredek. A melósok voltak, és reklamálták, hogy a darunk nincs bekapcsolva. Jópofa. Két okból is:
Az első, hogy parti daruval kellett volna dolgozniuk.
A második, hogy mindenki tudta: éjjel egykor kezdenek dolgozni, és senki se volt fent. Nekem kellett ébreszteni a második tisztet és a szolgálatos matrózt is. Utána elég sokáig nem tudtam elaludni. Viszont háromnegyed hatkor keltem, ami elég nehéz volt.
Délre befejezték a munkát.
Valami lappanghat bennem, megfázás féle, mert fáj a bokaizületem, megfigyeltem, hogy akkor szokott, ha levert vagyok, de most nem vagyok, és mégis, szóval nem ragozom tovább.
Manőver után kipróbáltam, hogy el tudok-e aludni, mit mondjak, nem kellett sokáig próbálkoznom, fél hatkor ébredtem.
A hídon a barba vigyorogva várt. Ennek ellenére rossz híre volt. Holnap el is jövünk Marseille-ből, nem várjuk meg a harminc konténert. Új rakományjegyzék érkezett faxon.
Mr. Osmonde azonnal felhívta a hajót, hogy megérkezett-e?
- Persze -, válaszolta a barba.
- Akkor jó, rögtön el is küldhetik a rakodási tervet.
- Azt nem lehet! - mondtam neki, vigyorgott Rumcájsz, majd folytatta: - ugyanis a chief alszik. Időnként szokott... Ma is hajnali egytől délután kettőig volt szolgálatban, de ha Mr. Osmonde-nak olyan sürgős, akkor megcsinálja a szolgálatában éjfélig, s hajnalban elfaxoljuk haza...
- Nem, annyira nem sürgős - tiltakozott Mr. Osmonde.
És a parancsnok megelégedetten somolygott.

Július 8. csütörtök, úton, Marseille, úton. Ez megint ilyen hülye napra sikeredett. Érkezünk, kirakunk, berakunk, és elmegyünk, csak azért, hogy kiteljen a napom reggel héttől éjfélig. Na, azért nem panaszkodom, mert kimondottam várom az ilyen napokat, ezek jól fizetnek. Ma például 56 dollárt kapok a túlórákért.

A franciák már csak nem változnak

Alapjában véve kellemes népség, kivéve Clemanceau-t. Barátságosak, segítőkészek, de legalább annyira utálják az angolokat, mint mi hajdanán az oroszokat (akarom mondani a szovjetek politikáját).
Ebből aztán az következik, hogy az angolt úgy beszélik, vagy csak sokkal gyengébben, mint mi az oroszt. Ezt ma is tapasztalhattam.
Rumcájsz kapitány azt tanácsolta, hogy menjek ki délelőtt, és utaljam haza a fizetésem. Azt is megtette, hogy felhívta az ügynököt, hogy érdeklődje meg, lehetséges-e? Örültem a lehetőségnek, sőt, kaptam rajta. Kilenckor ki is vitt a pasas.
Kedvesen megmutatta a kocsiból, hol a bank, és intett, hogy mehetek egyedül.
- Beszélnek angolul? - kérdeztem, mert rossz tapasztalataim már voltak, a jók pedig még valahogy nem jöttekek még össze...
- Hát persze... - volt az öntudatos válasz az ügynök részéről.
Hát persze, hogy nem, volt a tapasztalat.
- Good morning - köszöntem illedelmesen a bankban, mert ezt még otthon a lelkemre kötötték, hogy legyek jó és illedelmes. - Do you speak english?
Hát nem vagyok egy újkapu, de hölgyemény elég agg borjú lehetett az angolhoz, mert csak nézett rám, aztán annyit intett a fejével, hogy mi a francot képzelek?
Szóval egy kukkot nem tudtunk az ügyben tárgyalni. Azért a nyelv nem tudásnak is megvannak az előnyei, így nem értette, hogy mit mondtam - magyarul -, amíg távozóban voltam.
A következő bankban, Credit Lyonnaise, a kreol bőrű leányzó kissé szégyellte bevallani, hogy nem, mert a kérdésemre bólintott, és mondta is:
- Yes, I do.
Ezzel ki is jött belőle minden, amit angolul tudott, s innen már franciául folyt a társalgás. (Ez a különbség köztem és a franciák között: én csak azt tudom megmondani franciául - helyesen -, hogy nem beszélek franciául, s nem is. A hölgyike viszont csak azt tudja angolul, hogy tud, pedig nem). Mert ketten is voltak az ablaknál, és egymás között azt tárgyalhatták, hogy tulajdonképpen mi a fenét képzelek, hogy nem beszélek franciául?
Voltam egy harmadik bankban is, de nem írom le, hogyan ment a társalgás, mert unalmas lenne.
Soha az életben nem gondoltam volna, hogy Franciaország egyik legnagyobb városában, három bankban se lehet összeszedni egy angolul úgy-ahogy makogó tisztviselőt! Viszont marhára odavannak a műveltségükkel, pedig az angol tudása a bankszakmában minimális követelmény...
Azért nem volt eredménytelen a kimenetel. Egy virágboltban (ahol a két eladó ötven százaléka viszonylag jól beszélt angolul) rendeltem egy csokréta virágot Encsike közelgő születésnapjára. Remélem örömet szereztem vele!
Aztán, hogy mégse fáradjak hiába a pénz átutalással, bementem egy postára - ahol senki se tudott angolul, legfőképpen az a vörös hajú, szeplős kis hölgyike, akihez a sors küldött -, és kiderült, hogy van lehetőség az átutalásra. Persze a tárgyalás a következőképpen folyt: elővettem egy százdollárost, és megmondtam, hogy Hongrie, s a dollár berreget mint a repülőgép. Ez tisztára érthető volt, mert megmondta a csaj, hogy nem, azaz itt nem, máshol igen. Megkaptam a címet is: Corbeille.
Elindultam a megadott irányba, és nem akartam hinni a szememnek. Egy patikának volt ez a neve. Nem akartam elhinni, hogy ilyen ökrök legyenek, ténferegtem egy kicsit, és kiderült, hogy a környék neve ez, és a közelben megtaláltam a főpostát is. Piros pont a vörös hajú kislánynak.
Bementem, és lám: az információban levő fiatalember el tudta mondani érthető nyelven, hogy mi a teendő: A Western Union foglalkozik pénzküldéssel külföldre. Töltsem ki az űrlapot, kapok egy titkos kódot, azt telefonáljam meg Encsinek, adjak meg egy jelszót is, és fizessem be bármelyik ablaknál a pénzt. De előbb váltsam át frankra. Aztán megkapom forintban (kétszeres árfolyam és váltási veszteséggel). Bármelyik pénztáros megmondja, hogy van-e Pesten a Western Unionnak kirendeltsége. Meg ám, a jó anyjukat! Csak franciául... Ha kivártam a soromat... És veszettül drágán utalják át...!
Nem vártam ki a sort, odamentem az ablakhoz, mindenki nézett, hogy milyen illetlen vagyok, de nem érdekelt.
- Beszél angolul?
Hát még ezt se értették...
Ennyit a Főpostáról.
Bementem a hajóra.
Annyi vigaszom volt, hogy megjött apa levele.
Indulás előtt ment el Krzsysztof Kaminski, szállodába vonul két napra, s ha megjön a hajója, akkor beszáll. Az új matróz szép szál ember. Van vagy két méter, s legalább 130 kg. Krzsysztof, szegényes angol tudásával - bár nem francia - csak annyit mondott: chief, good man. És ez elindított egy "panaszözönt", a többiek is elkezdték mondogatni, hogy maradhatnék a hajón, sokkal inkább én, mint Marek, a volt-következő lengyel chief. Nem mondom, hogy rossz volt hallgatni.
Nenad is kiszállt, nem tudom mikor, valószínűleg, a berakás közben, és "nem volt ideje" megkeresni, hogy elbúcsúzzon... Ő nem érezte jól magát a hajón, sokat panaszkodott a lengyelekre. Mindig csak a lengyel adókat nézik a tévén, nem csatangolhatott kedvére a csatornák között. Bár az igazat megvallva, mindig ott ült a szalonban, és nézte a filmeket. Nem nagyon értem a panaszát, mert olyan mindegy, hogy a francia nyelvű filmet nem érti, vagy a lengyelt (és ez utóbbiból pár szót el tud kapni, hiszen azért ez szláv nyelv, akárcsak a horvát). A Southern Traderen jobban érzi majd magát, ott a gépszemélyzet horvát.
Az éjszakai őrség alatt leellenőriztem a rakományjegyzékeket, 8 lánctalpas bulldózer, egy kamion, és egy mafi nem szerepel rajta.
Elkezdtem olvasni apa naplóját, de nagy volt a forgalom, nem tudtam figyelni rá, inkább meghagytam holnapra.

Július 1. csütörtök, úton, Algír. Újabb három napos pihenő következik. Reggel hétkor érkeztünk, egy csapattal kezdték a kirakást, holnap péntek, azaz arab vasárnap van, így nem dolgoznak. Lehet, hogy a forduló úgy jön ki, hogy megint lesz egy vasárnap esténk Marseille-ben.
Egész nap a volt dombóvári osztálytársaimon járt az eszem. Nem tudom, mi lehet Sarekkal, miért nem jelentkezett, de az az igazság, hogy egy lapon azt írtam, hogy majd ha hazajövök jelentkezem.

Július 2. péntek, Algír. Annak ellenére, hogy arab vasárnap van, mégis dolgoznak. Azért szerencsém is van, mert csak a fedélzeten, ma üres konténereket raknak be. A deck Andrzej feladata, időnként kimegyek ellenőrizni, hogy nincs-e valami gubanc, megállapítom, hogy milyen meleg van, a második tiszt megtörli izzadó homlokát, és bejövök a hűvösre.
Reggel segítettem Rumcájsz kapitánynak komputer ügyben. Nyomtatót kellett beállítani, adatmentést csinálni, és egyéb "rettentő komplikált" feladataim voltak. Bár aki nem ismeri, annak valóban kínaiul vannak ezek a dolgok. Így aztán elkészült ő is a hó végével. Bődületes, hogy milyen adminisztráció van... Mint a Mahartnál régen. Összesítések... Összesítések az összesítésekről, meg azokról is...
Lehet, hogy Nenad átszáll a Southern Traderre, ez klasszikus ro-ro hajó, konténereket nem szállít, és Marseille - Tunisz útvonalat járja, menetrendszerűen. Sokkal nagyobb, mint mi vagyunk, és jóval kényelmesebb is. Nem lenne rossz átszállni nekem is...

Rumcájsz trükkje

Pár nappal ezelőtt kaptunk egy telexet Mr. Godfrey-től, hogy igazán nagyra értékeli az Algírból küldött napi jelentéseket, igen sokat segítettek. Akkor nem értettem, hogy miért a dicséret, hiszen eddig is ment. Ma leesett a tantusz, de ehhez a parancsnok magyarázata is szükségeltetett.
Ugyanis megkért, hogy az adatlapra, amit komputerrel állítottam össze a legnagyobb megelégedésére, a fejlécre írjam rá a hajó nevét is.
- Minek? - adtam az értetlent. Úgyis bemásolja az adatokat a telexbe...
A pasi szeme hamiskásan csillogott.
- Nem úgy van az chief! Olyan szépen mutat, elküldöm inkább faxon! Amíg bepötyögöm a 9 jegyű hívószámot, és elindítom, a telexnél még csak a fejlécnél tartanék... Nem szeretem túldolgozni magam! - mondta, és jókedvűen nevetett hozzá.

A napi jelentés

Ha már itt tartunk, miért is kell ez a jelentés?
Algírban a munkaidő: 07.00-13.00 13.00-19.00 és 19.00-07.00, de a harmadik műszakot csak igen sürgős esetben tartják meg.
Na, már most...
A fent említett időszakot arcpirulás nélkül le is számlázzák. Ekkor jön a napi jelentés, mert abban van egy rovat: tényleges munkaidő. Ide szépen beírom, hogy 7.55-kor kezdett a műszak, és 12.05-kor elhúzták a belüket.
Mert azt tudni kell, hogy a munkakezdés időpontja csak laza iránymutatóként szolgál (mint hajdanában nálunk is, a szocializmusban). Nagyjából addigra illik bent lenni a kikötő területén. Negyed nyolc felé szálingózni kezdenek a hajóhoz.
Amikor ideértek, leülnek, vagy azért, hogy kipihenjék az ideút fáradalmait, vagy azért, hogy erőt gyűjtsenek a napi munkához. Közben persze kihasználják az időt egy kis beszélgetésre az ismerősök, és itt mindenkinek sok kebelbarátja van.
A következő menet az, hogy kinyittatják a garázst.
Akkor elszörnyülködnek azon, hogy mennyi rakomány van, és leülnek egy pöttyet pihenni. Vagy a falnak támaszkodnak. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy ez csak látszat, valójában most a villástargoncára várakoznak, mert nem veszik észre, hogy a vezető is támasztja a falat. Ha Janusz ideges lett, hogy mi lesz már, út végén megy haza, nyomás dolgozni, akkor azt mondják, hogy nincs teherautó. És ebben nagyon is igazuk van, mert egy szál se érkezett még meg.
Akkor elmennek keresni.
Közben megjött a teherautó, de nincs villástargonca, mert a vezetője a teherautót keresi.
Ha minden összejött, akkor előveszik a legutolsó trükköt, a manifesztet (rakományjegyzék). Elkezdik módszeresen keresni, hogy mibe lehet belekötni? És persze, hála a franciák precizitásának, mindig akad olyan áru, ami nem szerepel a jegyzéken (most például a veszélyes rakomány, egy kisméretű villástargonca). Erre megrohannak, és kérdezik, hogy most mi lesz? (Mintha nem tudnák: félrerakják, és amikor elintézik a formaságokat, az utolsó napon kirakják.) És ekkor már jól benne vagyunk az időben, nyolc is elmúlt, tehát nem húzzák tovább az időt, elkezdik a munkát 08.15-kor.
Én meg előveszem a kis noteszomat, bevésem: 08.30 - garázs kirakása elkezdve. Ezt azért teszem, mert úgyis leimádkoznak belőle valamit, hát járjon jól a charterer is...

Turista konténerek

Ha már szót ejtettem a veszélyes rakományról, akkor azt is elmondom, hogy van két konténer "veszélyes" árunk is (IMO class 2.2). Na nem kell megijedni. Ez csupán robbanásveszélyes gázt jelent. Nem afféle francos, kerek tartályban visszük, hanem egyszerű, mezei kockában. Ugyanis a francia parfümöt (amit gáz hajt ki az üvegcséből) nem kell tartályba tenni. Kartondobozokba rakják, azzal kitömik a konténert, és mehet a hajó, ott a "veszélyes" rakomány.
Az ilyet nem igazán szeretjük. Na, nem azért, mintha attól tartanánk, hogy felrobban, hanem mert igen sok a gond vele Algírban. Nem tudom miért, de az átvevő mindig nagy titokban van. Ha kérdezzük, hogy mikor rakják ki, akkor csak a vállukat vonogatják, hogy nincs átvevő... (Ezt marhára nem értem.)
Ha megjön az átvevő, akkor hurrá. A pasi megszemléli a konténert, és közli, hogy ezt mostan kirakják. El akarok menni, de nem enged, mert valami olyasmit makog, hogy "mentan". Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de azért maradok. Fél óra múlva, amikor már baromira izzadok, bemegyek a lakótérbe, mert a hőség kibírhatatlan, a vas izzik körülöttem, és a "mentan" csak nem akar bekövetkezni. Két óra múlva megint jönnek (a "mentan" tehát azt jelenti, hogy "két óra múlva"), hogy no lám, megjött a vám, és mindjárt "mentan" lesz, és kirakják (újabb két óra?). Akkor hurrá. De még mindig nem a kirakással foglalkoznak, hanem elébb kinyitják a vám jelenlétében, s a vámos végigkurkássza, hogy valóban az-e a rakomány, ami a papíron szerepel? Kinyit vagy húsz-harminc kartont, kivesz magának négy-öt különféle parfümöt.
Kirakni még nem lehet (még nincs "mentan"), mert várni kell a Gazdasági Minisztérium emberére.
Hála Allahnak, az is megérkezik.
Felnyit húsz-harminc kartont, végigkurkássza, hogy valóban az-e a rakomány, ami a papíron szerepel? Kivesz magának, a minisztériumi kollégáknak, a rokonságnak vagy negyven darab parfümöt, és alig tud lemenni a járón.
Na, most lehet kirakni! Most lesz mentan. Még két óra, s már csak a hűlt helye a rakománynak a fedélzeten (azért nem nagyon "hűlt" a helye, mert dög forró a vas).
Az elmúlt úton volt négy ilyen konténer. Kettőnek megjött az átvevője, ki is rakták, kettőnek azonban nem. Rettentő egyszerű a megoldás. Az áru csinál egy kanyart. Turistaút a Földközi-tengeren. Ha most se jön meg az átvevő, akkor még egy rundó lesz belőle. Egyszer valaki csak megunja...

Június 26. szombat, úton, Genova, úton. Jó húzós nap volt. Hajnalban érkeztünk, fél hatra kötöttünk ki, azonnal elkezdtek dolgozni, és hatkor már el is jöttünk. Arra azért volt időm, hogy felhívjam Encsit. Híre terjedt, hogy Marseille-ben sztrájk van a kikötőben. Nem is végzünk egy nap alatt, henm csak valamikor kedden. Két rakparton raknak be, persze van is mit, mert 1300 köbméter palettát és ládát viszünk. Ez nagyon sok, féleg, ha azt is nézem, hogy rolling cargót, azaz gördülő rakományt is felveszünk. 
Június 27. vasárnap, úton, Marseille. Jerome olyan volt, mint egy vad motoros. Húzta a gázt, hogy minél előbb megérkezzünk a kikötőkbe. Most meg: Reggel megyek fel őrségbe. Rumcájsz kedvesen vigyorog, és kifejtette az álláspontját: - Egy kicsit visszavettem a sebességből. Így délután fél egykor érkezünk a pilotállomásra, mindenki kényelmesen megebédelhet, aztán jöhet a manőver. Az az egy óra nem oszt, nem szoroz, hiszen ma úgyse dolgoznak. Így is volt. Megérkeztünk ebéd után, kikötöttünk, majd csináltunk egy mentőcsónak gyakorlatot, mindenki mehetett, amerre látott. Persze egy tiszt, egy matróz és egy gépésznek bent kellett maradnia, így én voltam a tiszt. Andrzej kiment, én pedig felhívtam Encsikét.

Marseille nem változott

Négykor ledőltem egy kicsit, majd este hétkor kimentem a városba. Akármilyen messze is van, kell egy kis séta, kikapcsolódás. Úgyis először esik meg, amióta itt vagyok, hogy kijutok a hajóról. Buszra szálltam, mert a 35-össel is vagy hét megálló volt a Régi Kikötő - most jachtok sorakoznak egymás mellett -, s gyalog vagy háromnegyedóra a jó lábúaknak. Ugyanolyan volt, mint amikor Encsikével itt jártunk 1982-ben. Csak az a különbség, hogy sokkal több az arab... Megtaláltam azt a boltot is, amiben Pőcze parancsnok vasútmodelleket nézett. Megittam egy sört abban a bárban, ahol hajdanán fagyiztunk az asszonnyal. Végigsétáltam a Boulevard des Capucines-en még az is lehet, hogy jól írtam, aztán buszra szálltam, és bejöttem a hajóra. Éppen akkor érkezett meg Wadek, az új fedélzetmester. Kíváncsi leszek, hogyan értjük meg egymást, mert nemigen beszél angolul. Bár nekem a lengyel egyre jobban megy, de még nem beszélek igazán, úgy tudok kerek mondatokat elővarázsolni az okos fejemből, hogy előbb megnézem a szótárban, aztán elmondom. Bár az orosz alapján elég sok szó összejött már, azért egyáltalán nem könnyű. Főleg azért nem, mert most "vérre megy a dolog", meg kell tanulnom a nyelvet, ha a lengyelek között akarok hajózni a későbbiekben is.
Június 28. hétfő, Marseille. Ilyen se volt még! Itt egy teljes munkanap, és nem használják ki! Reggel nyolckor kezdték a munkát, tízkor vették a burnuszukat, és elmentek az arabok... Persze nem mondták volna, hogy mára kész, hanem azzal bíztattak, hogy majd, majd... Akkor begurultam, és elmentem az irodába, hogy utána járjak a dolognak. - Jó napot kívánok, a Petráról vagyok a second capitan. Uraim, mikor folytatják a berakást? - kérdeztem illedelmesen, mert Encsi mindig a lelkemre köti, hogy legyek illedelmes, és jó... Egy nyegle arab terpeszkedett egy széken, de olyan erőbedobással, ahogyan csak arabul lehet terpeszkedni. - Mit tudom én!? - hárította el a kérdést. Egy fazon újságot olvasott, felkapta a fejét. Megkérdezte: - Az első tiszt a Petráról? - Aha... - illedelmeskedtem újfent. Nos, az újságos tag akkora üvöltést csapott a terpeszkedő irányába, mintha egy oroszlánfalka seggét rúgnák éppen szét. A nyegle meg felugrott, és én olyan készséges faszit még életemben nem láttam. Aszondja: - Erre parancsoljon chief, mindjárt megkérdezzük... És lőn, megkérdeztük, és kiderült, hogy mára konyec travaj. Milyen jó, hogy Jerome elment, és így a hajón nem üvöltözik senki... Janusz, a bosun úgy elment, hogy el se köszönt. Persze ilyenkor adj uramisten, de azonnal kell menni a taxihoz, ezt tudom, de akkor is, reggel többször is találkoztunk, és elutazónak illik elköszönni. Az újjal meg jól megleszek, mert még nem is "this is bosun", szinte semmit se tud angolul, de nem baj, mert így jobban rá leszek kényszerítve a lengyel tanulására. Ma már megdicsért, hogy milyen szépen mondtam, hogy aszondja: "Dzsiseny nye pracujon, tilko jutro rano o suszte" Azaz: ma nem dolgoznak, csak holnap reggel hatkor. Azt hiszem, jobb fedélzetmester lesz, mint Janusz volt. Szinte oda se kellett figyelnem a berakásra, mindent intézett a raktárban. Eltáncoltam, hogyan akarom, és ment minden, mint a karikacsapás. Negyed ötkor felhívtam Encsit, ott volt apa is, vele is beszéltem, negyven oldalnyi naplót ígért, kíváncsian várom.
Június 29. kedd, Marseille, úton. Ahogyan mondtam Wadeknak, reggel hatkor megjöttek, és délre úgy telezsúfolták a raktárt, ahogyan az elő van írva. Őrület, lehet bármennyi rakomány, ezek egy műszak alatt elkészülnek vele a garázsban. A fedélzeten csak fél négykor fejezték be, mert volt egy kis eső is, és sok volt a konténer is. Azért az túlzás, hogy az új fedélzetmester mennyire beszéli a lengyelt. Be nem áll a szája, és csak mondja, s nem látom rajta, hogy felmerülne benne a gondolat, hogy kétségeim lennének a mondanivalójával kapcsolatban. Ennyire azért nem kellene tanulnom... Este megcsináltam a túlóra elszámolásomat
Június 30. szerda, úton. A szokásos menetnap. Semmi különös. Kaptunk egy telexet, hogy Genovában elszúrták a dolgokat az előző úton, mert a trailereket fordítva rakták ki. Így most ami a hajón van, azt kirakjuk majd, s amit ott fogtak, azt elhozzuk Marseille-be. Holnap reggel hatkor érkezhetünk Algírba.

Június 19. szombat, úton. Mennyire igaza volt a barbának. Hiába volt hullámos a tenger, a jól megválasztott útirányban nem mozogtunk, jól aludhattunk, és a rakomány is rendben van. Délután egykor elértük a spanyol francia határt, s a rossz idő mintegy egy óra alatt elmúlt...
Az este eszembe jutott a barba első őrségátadása, és hangosan felröhögtem, Piotr csak nézett, hogy mi bajom van... Történt ugyanis, hogy éppen a távcsővel kémleltem a horizontot, amikor a hátam mögött Rumcájsz váratlanul közölte, hogy:
- I'm 87 (87 vagyok).
Hát annyinak nem néz ki. Legfeljebb ötvenötnek, pedig csak 45 éves. Nem értem, miért öregíti magát ennyire? Ha pedig a súlyára gondolt, akkor csúnyán hazudik, mert legalább 120, persze ha ehhez hozzáveszem, hogy van vagy 165 centi, akkor eléggé gömbölyded. Amikor látta, hogy egy pöttyet megrökönyödtem, akkor bővebben is kifejtette. A továbbiakban a "298 vagyok" kifejezésen azt kell értenem, hogy az az útirány, annyit kormányoz...
Ez is egy adalék ahhoz, hogy mennyire lazán veszi az angolt.

Június 20. vasárnap, úton, Algír. Laza nap, délután tűzoltási gyakorlat a gépházban. Nenad megmutatta a menekülési útvonalakat, a vízmentes válaszfalakat bezártuk, és ezzel kész.
Utána bemutattam néhány egyszerű trükköt a barbának az Excelben. Például azt, hogy hogyan lehet felülírni egy cellát. Ebből is látszik, hogy nem nagyzolt, amikor azt mondta, hogy tök hozzá...
Ebéd: előétel pácolt hering, leves: zsurek (egyébként zableves, de mindent lehet benne érezni, a zabot kivéve), sült kacsacomb párolt zöldbabbal és sült burgonyával, őszibarack- és csokoládéfagylalt, eper, sajtok, kávé, vörösbor. Erről jut eszembe, lemegyek és lenyomok egy adag fagyit még, mert a maradékot a hűtőben tartja Henryk, besegítek, nehogy elolvadjon... 

Június 21. hétfő, Algír. Egy csapattal kezdtek el dolgozni. A garázsban akartak kezdeni, de mivel túl nagy volt a merülésünk és a rámpa túl meredek, ezért a fedélzetről kezdték a kirakást. Alant mostan egy tudományos értekezés veszi kezdetét, melynek címe:

Néhány gondolat az algériai alkotmánnyal kapcsolatban, különös kihatással az ebédidőmre

Ugyanis az előző úton hoztunk egy lánctalpas aszfaltterítő masinát. Nagy okosan úgy raktuk be Marseille-ben, hogy nem tudtak más rakományhoz hozzáférni, s mindenképpen ki kellett rakniuk. Na, már most. Minden bizonnyal az algériai alkotmány előírása az, hogy a hajóból lánctalpas jármű nem léphet - azaz nem lánctalpazhat - partra, hanem csak tréleren lehet a hajóból kivinni, nehogy összelánctalpazza az algiri kikötő szentséges talaját. Kikötői hatóság nem lehet akkora barom, hogy ilyen előírást hozzon, ezért csak az alkotmányban lehet benne, s az eltörléséhez kétharmados többség kell, ami nem jön össze, ezért az előírás életben van. Tehát gyorsan megrendelték a megfelelő trélert, aminek van két lehajtható rámpája hátul, s azon a lánctalpas fel tud kapaszkodni, s mehet Isten hírével. Istenével igen, de nem Allah hírével. Ugyanis amikor az aszfaltterítő fel akart kapaszkodni, akkor az egyik felhajtó rámpa ami egyébként gépkocsikra van méretezve - letörött. Pedig jól "meg volt csinálva".
Ahogyan az unokaöcsém kioktatott valamikor: ha van nálad drót, kalapács és harapófogó, akkor a Trabit mindig meg tudod javítani, ha útközben lerobban. Szegény Trabim esetében ez igaz is volt, de a trélernél láthatólag nem jött be, pedig elég vastag dróttal kötözték meg a rámpát.
Persze mindenre van megoldás, mert kiemeltük a raktártetőt, s daruval felemeltük a lánctalpas munkagépet, a tréler aláhajtott, leengedtük a gépet, s máris mehetett. Hogy hogyan jön le, az nem a mi gondunk (talán vöröskeresztes helikopter segítségével).
Nem ez volt az első eset. Az ezt megelőző úton egy lánctalpas árokásót hoztunk. Megjött a tréler, leengedte a rámpát (ami keskenyebb volt a kelleténél), és a gép felhajtott rá. Azaz csak félig. Mert akkor leborult a földre. (Nesze neked alkotmány, mégis összelánctalpazták a kikötőt...) Amilyen lökött vagyok, ott bámultam a közelben, hogy fel-e tud-e menni, avagy nem-e tud-e felmenni? Amikor meg borult, akkor tizenöt méteres síkfutásban világcsúcsot javítottam.
Most nem hozunk semmiféle lánctalpas járművet. Csak egy gumikerekes árokásót, ami kimehet a saját lábán, azaz kerekén. Persze ha beindul... Mert Allahnak se akart elindulni. Két órába tellett, amíg megérkezett Algéria legszakértőbb gumikerekes árokásó beindítója, és akkor szépen kigurult (de az ebédidőmnek annyi). Persze ez se az első eset.
Amikor a felborulós típusú árokásót hoztuk, akkor volt egy 65 tonna önsúlyú villástargonca is - konténerek cepelésére használják - a garázsban. Na, ez is olyan fajta volt, ami nem akart az araboknak beindulni. Viszont nem vitte el az ebédidőmet, mert nem szoktam két napig ebédelni, ugyanis a forklift ennyi ideig trónolt a garázs közepén. Első nekifutásra mindenki körbevette, és megpróbálták rávenni, hogy induljon be. No, nem ment. Akkor jöttek, és közölték: - big problem!
Rájuk hagytam, mert úgy látszott, hogy igazuk van. Azt zokon vették, hogy nem voltam hajlandó meg se próbálkozni a motor beindításával. Akkor előálltak a varázsszóval: "apremidi". Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de ha az olasz alapján akarom megfejteni: aprire kinyitni, a midi nyilván közepet jelent, akkor marhaság jön ki. Biztos úgy kell érteni, mint a spanyol manyanát (holnap), vagy az orosz szicsaszt (mindjárt). Ugyanis az adott országokban, ha egy problémára ezt mondják, akkor ugyanúgy eltűnik mindenki, mint jelen esetben az arabok. 
Na, másnap jött egy "65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista", de rövid próbálkozás után közölte, hogy "problem", és indítsam be. Neki se voltam hajlandó, de még a fedélzetmester se. Specialista el, most nem mondták, hogy "apremidi", csak lazán otthagyták a gépet. Következő nap nem jött egy 65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista se, de az egyik kamionsöfőr megunta kerülgetni a monstrumot, felmászott rá, kinyitotta a motorháztetőt, s lazán bekötötte az akkumulátort, és vidáman kipöfögött vele a sok specialista legnagyobb csodálkozására. Ugyanis a kirakás mindettől függetlenül zajlott a garázsban, csak az nehezítette kissé a dolgot, hogy a dög pontosan középen volt, és nem tudott a kamion bejönni az áruért, targoncával kellett kihordani. Olcsó játék...

Június 22. kedd, Algír. Most valahogy nem mennek olyan "flottul" a dolgok, mint máskor. Irtó lassan megy a kirakás, nincs elég forklift, kevés a szállítójármű. Lehet, hogy holnap el se megyünk? Mr. Kadder szerint Jerome Kanadába ment egy speciális, nehéz árut szállító hajóra, de szeptemberben visszajön. Azt is mondja, hogy a következő úton sok rakományunk lesz, lehet, hogy másik rakparton rakjuk ki a vegyes árut.
Nyugi van, Rumcájsz kapitány állandóan vigyorog, és mindennel meg van elégedve.

Június 23. szerda, Algír, úton. Jókor indultunk: pontosan az őrségem kezdetekor, este hétkor, így ma is megvolt a tizenhét órám...

Június 24. csütörtök, úton. Picit mozogtunk, délután jól kialudtam magam, fél egytől este ötig húztam a lóbőrt. Hétre megjött a rakománylista, úgy meg leszünk rakva, mint egy kofás szekér. Nyolc konténert nem is tudtam felvenni. Biztosan változik még a lista... Holnap este tíz körül érkezhetünk.

Június 25. péntek, úton. Nem érkezhetünk este tízre. Mr. Godfrey telexezett, hogy csak holnap reggel nyolckor visznek be, így lassított menetben megyünk. Bolondokháza lesz holnap. Viszont ha délután el tudunk indulni, akkor a vasárnap délután a miénk Marseille-ben! 

Június 14. hétfő, Algír, úton. Elment Jerome, oda a marhaság! Így aztán megint nyugis napunk volt. A berakást negyed tizenkettőkor fejezték be, és négykor indultunk. De kettőig arra vártunk, hogy egy mafi árut vámkezeljenek, de aztán itt hagytuk, mert nem győztük kivárni. Elképzelem, hogy cpt. Costagliola mit összecseszegetett volna, hogy miért nem tudom, hogy mi a helyzet, mikor rakják be, mikor indulhatunk, mi van már, hát én semmit se tudok? Ehelyett Rumcájsz kapitány vigyorogva közölte, hogy ez jellemző az algériaiakra, és no problem, legalább van időnk megkötözni a rakományt rendesen, s arra nem kell várni. Minden csak nézőpontkérdése.

Visszatért a gyermekkorom...

Tegnap a szomszédos hajóról kiraktak négy kamion tehenet. Szegény állatok a rekkenő napon majd hőgutát kapnak, de ki kell várniuk nekik is a vámkezelés egyáltalán nem villámgyors procedúráját. Délelőtt legalább egy órát tébláboltam a kamionok között itt álltak a hajónk mellett , és szívtam magamba a tehenek leheletét.
Olyan volt az illat, mint hajdanán nyáreste, Nagyszékelyben, amikor jött haza a gulya, egy-egy tehénlepény felverte a lágy, szinte folyós port, s az állatok maguktól mentek be a szélesre tárt kapun, s álltak be az istállóba. Hallottam, ahogy a tehénpásztor nagyokat durrant az ostorával. Azt én is megtanultam, tudtam fonni sudarat is rafiából. Nem ám három fonatút, mint a lányok copfja, hanem két szálból, megpödörve, s elkötve a végét. Eleinte nehezen ment a kezelése, főleg a hosszú ostor megpörgetése, és a visszavágáskor sokszor veszélyben volt a szemem is... De később már célba vettem a tyúkokat, s megcsippentettem az ostorommal a lábukat is, ha akartam! Aztán gondolatban elmentem Földesiékhez, akiktől a tejet hordtam háromliteres, alumínium fedeles kannában, s amíg a sváb néni fejte a tehenet, én az istálló ajtajában bámultam. Nemigen merészkedtem az állatok közé. Nem voltam valami nagy hős, kicsit tartottam a tehenektől és a lovaktól is. Mezítlábasan, klottgatyában néha azért bemerészkedtem, felmérve a távolságot, ahova biztosan nem tud már rúgni a magyar pampák vad bikája (pedig csak tehenek, ökrök voltak), s onnan figyeltem, hogyan csurran a habos tej a sajtárba. Metsző hangon vágott bele a bádogedénybe a tűhegyes tejsugár, s lassan-lassan emelkedett a szintje, ahogy a fejőnő gyakorlott ujjai kimasszírozták az állat tőgyéből.
Fantasztikus volt ott mászkálni a kamionok között... Belebámultam az állatok szemébe, azok odahajoltak, rám lehelték a gyerekkorom elfelejthetetlen illatát. Nagyokat pislogtak, s nyáladzó szájjal bökdösték a kamion rácsát. Szegények szomjasak lehettek, alattuk a széna (nem szalma, nem tévedés, széna volt az alom, s azt is ették...) is csupa mocsok volt már. Sajnáltam szegényeket, annyira nem illettek a kikötő forgatagába, nyüzsgésébe.
Vajon mi lesz a sorsuk? Biztosan nem vágóhídra viszik, mert akkor fagyasztva érkeztek volna, hűtőhajón. Mindegyik fülében ott volt valami jelölés, egy-egy szám, ki tudja miféle, valószínűbbnek tartom, hogy tenyészállatok lehettek...

Június 15. kedd, úton. Semmi különös, megyünk, és élvezem, hogy az új captain teljesen normális.

Június 16. szerda, úton, Genova. Este megérkeztünk, tízre kikötöttünk. Negyed tizenegykor már Encsikével beszéltem. Nagy újsággal fogadott.

Új Mahart vezérigazgató: Szalma Boti

Azt akarta, hogy kibarkohbázzam, de erre nem volt idő. Valóban, majdnem leejtettem a kagylót, amikor megmondta, hogy Botika nyerte mag a pályázatot. Gratulálok neki, bár ez nem sokat ér egy naplóban... Remélem, majd gatyába rázza a vállalatot. És azt hiszem, hogy nem lesz rajta, hogy legyen tengerhajózásunk. Utoljára, amikor beszéltünk, ez volt a véleménye, az is lehet, hogy akkor dolgozta ki a pályázatát, és erre a következtetésre jutott.
Apa közölte a hírt Encsivel. Rögtön felhívta az asszony Itha nénit, Boti anyukáját, és gratulált. Az új vezérnek is kijárt a gratuláló telefonból...
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy kik repülnek majd?
Megjelentem. A Svédcsavar című írásomat tette be Tabák András a lapba. Újra csökkentették a honoráriumot, már csak 2000 forintot fizetnek érte.
Vajon mi lesz a többi írásommal, amit átadtam? Nem hinném, hogy a Mba Mba megjelenik... Apát fel akarom hívni Marseille-ből, hogy megtudjam, megjelent-e már a CÉH, és mi lett a sorsa a Szuburbánus dekameronnak?
Az asszonyka megkapta a levelemet.
Ma beszéltem a barbával, hogy mi a véleménye arról, hogy írni akarok a személyzeti vezetőnek, s kérni, hogy a cégnél dolgozhassam. Megadta a nevét, s bíztatott, hogy adjam oda, elküldi.

Június 17. csütörtök, Genova, úton. Reggel felhívtam apát. Nagyon megörült a hívásomnak. Ha másra nem, hát erre jó a világkártya (hívhatok mindenkit, a saját költségemre, és nem kell megkérdeztetni, fizetik-e a hívásomat?).
Mindkét könyve megjelent, és jövőre tervezi a Zrínyi a vársorozat folytatását. Nem beszéltünk túl hosszan, várom a Naplót, és benne az otthoni híreket.
Nem érzem magam jól. Lehet, hogy a légkondiban egy kicsit megfáztam, semmi különös, csak egy kis fejfájás és levertség. Tízre befejezték a berakást a garázsban, teljes nyugi van, a fedélzeten délután három körül lettek készen.

Az ilyen hajót szeretem

Jó hajó a Petra. Szakmailag sokkal többet nyújt, mint egy német coaster. Itt első tiszt vagyok, míg ott egy kezdő harmadik tiszt is fél kézzel elvégzi a teendőket.
Itt van mit csinálni, használhatom az eszem, megtervezni egy berakást, amikor a hordképesség küszöbén van a hajó, és sokféle rakományunk van, ez igazi feladat. És élvezem is csinálni. Jó, van hozzá komputer, de fejlesztettem saját programot is, Rumcájsz kapitány csak nézett, amikor megmutattam.
Jó lenne, ha az Orbigny-nél végre meggyökerezhetnék.
Úgy számolom, hogy elég szépen összejön a túlóra ebben a hónapban (600$ körül). Ebben az is szerepet játszik, hogy egy állami ünnep is volt, és legalább háromszor fordult elő, hogy reggel érkeztünk, este indultunk, és ez 17-18 órát jelent egy nap.
Megírtam a levelet capt. Papelard-nak, az Orbigny személyzetisének, most aztán várom a válaszát. Holnap küldi el a barba.

Június 18. péntek, úton, Marseille, úton. Úgy letelt az egy hónap, ahogyan az elő van írva. Május 18-án 10.30-kor kötött ki a Petra, s ma szintén fél tizenegykor kötöttünk ki!
Délelőtt az ügynök azzal a hírrel jött, hogy délután egytől este kilencig dolgoznak, mert holnap nagy népi banzáj lesz Marseille-ben, s nem akarják, hogy a hajó maradjon. (Én viszont szeretném, s ebben nem vagyok egyedül, még a parancsnok is ezen a véleményen van.)
De persze mindez mit se ért, mert úgy elmentünk este fél tízkor, ahogyan az "meg lett mondva". Délután ötkor kimentem telefonálni, de senki se volt otthon. Utána már nem tudtam, mert fél nyolckor fejezték be a berakást, és

Rumcájsz kapitány

irtóra tudott aggódni a stabilitás miatt, ezért át kellett számolnom az egészet. Addigra negyed tíz lett, s az indulás miatt nem tudtam kijutni a telefonfülkéhez.
Egyébként a barba nem egy angol professzor, Jerome sokkal jobban beszélte a nyelvet, de ez legyen a legnagyobb baj a parancsnokkal. Délután sikerült zavarba hoznia Nenadot.
A második gépész éppen aludt, amikor a barba a stabilitás miatt kezdett aggódni. A lényeg az volt, hogy folyassák túl a teli ballaszttankokat, hogy biztosak lehessünk benne, hogy tele van (ez egy olyan különleges német építésű hajó, hogy nincsenek szondacsövek, a tankok szintjelzői pedig nem működnek, így csak a teli és üres állapotot ismerjük).
Tehát Rumcájsz bekopogott Nenadhoz. A horvát véreres, kialvatlan szemmel nyitott ajtót. A barba felnézett a magasba, s megszólalt:
- Captain speaking... (a parancsnok beszél)
Erre Nenad körülnézett, hogy van-e valaki más parancsnok is, aki szintén beszélhetne Rumcájszon kívül, de én hallgattam, mint a csuka, tehát nyilvánvaló volt, hogy csak a barba beszélhet. Hogy ezt minek szóban is megerősíteni? (Egyébként az én titulusom ezen a hajón nem a chief officer, hanem a seconde capitain másodkapitány, a franciák így mondják az első tisztet).
Rumcájsz nyilván összetévesztette Nenadot a telefonnal, mert akkor szokás így kezdeni a mondatot.
Valószínű, hogy élvezi a parancsnokságot, még nem szokta meg...
Utána elmondta, hogy mit akar, Nenad felfogta, és nem töltötte meg a négyes twindeck tankot, hanem csak azt, amit kellett...
Az időjárás jelentés rossz időt (misztrál) adott. Északnyugatról zúdul a Lion-öbölre, s felkorbácsolja a vizet, 7-9-es erősségű, és általában két három napig tart. Érdekessége, hogy a francia-spanyol határnál megszűnik, mintha elvágták volna...
Rumcájsz a hídon mutatja, hogy milyen időjárás-jelentés érkezett. Aztán elmagyarázta, hogy merre megyünk: - A part mellett, másfél, két mérföldnyire megyünk, aztán délnyugatra fordulunk, és San Sebastian után fordulunk csak Algír felé. Első, és a legfontosabb, hogy jól aludjunk. Aztán a rakomány is fontos, meg a hajó is, de a döntő, hogy a legénység ne szenvedjen a rossz időtől. Ha jól alszanak, másnap jól dolgoznak!

Június 11. péntek, úton, Algír. Nem tellett bele egy hét, s újra itt vagyunk.

Rumcájsz Pavarotti

Csípem az új captaint. Vidám fickónak látszik, ez már a második alkalom, hogy parancsnok. Először februárban volt egy hónapig, ezen a hajón, aztán elment a Karib-tengerre chiefnek, és most megint itt barbáskodik, mintegy két hónapig.
Reggel, érkezés előtt beszélgettünk. Mondta, húsz kilóval ezelőtt hagyta abba a dohányzást (mintegy három éve). Nagyjából vázoltam az eddigi tengerész pályafutásomat, említettem, hogy kihagytam majdnem öt évet. Erre lelkendezve elmesélte, hogy ő tízet hagyott ki, mert volt egy diszkója, és azt vezette. Gondolom csajokkal, és ő volt a puffpapa... El tudom róla képzelni. Olyan "zsivány" feje van. A szövege is mutatta. Elmesélte, hogy kinevezése előtt a központban kérdezték, hogy ismeri e a komputert, az Excelt és a Microsoft Works-öt? Hát persze, válaszolta. Aztán vett egy komputert, és azon nyavalyog, mert halvány gőze sincs róla. Felajánlottam a segítségemet, ha szükséges. Azt hiszem, az lesz, mert ma délután röhej volt nézni, hogy mit összeszerencsétlenkedett egy táblázattal. Jerome után kicsit szokatlan, hogy elég lazára veszi a figurát. Illetve igyekszik azt mutatni.
Megnyugtatott, hogy nem szól bele a dolgomba, nem akar első tiszt lenni, csak akkor szóljak, ha problémám van. Erre ma reggel élénken érdeklődött, hogy van-e a matrózoknak munkájuk... (Hát hogy a francba ne lenne?) 
Az első manőver kissé meredekre sikerült, mert úgy jött be farral az öbölbe, mintha lekésné a randiját, csak úgy nyomultunk, aztán egy kicsit elkaptuk a rakpartot, elrendeztünk egy betonkockát, s megérkeztünk. Legalább fél órával rövidebb manőver volt, mint Costagliolával...

Június 12. szombat, Algír. Csendes, nyugodt nap. Ja, hogy közben ment a kirakás? Ez most különösebben nem érdekes, mert Jeromot elette a jó fene, így nyugi van.

Adam Zalewski

Ő az elektrikus, még nem beszéltem róla. Talán a legjobb fej a hajón. Jól beszél angolul, és úgy érzem, művelt. Legalábbis ahogy a nyelvekhez, a történelemhez, a kultúrához viszonyul, mind azt bizonyítja. Sokat tud a magyarokról, Budapestről, bár még nem járt nálunk. Ha tehetjük, akkor nyelvészkedünk. Mindketten örülünk, ha egy-egy közös szót találunk. A legutóbbi napok termése:
szablya - szabla, pogány - pogan, sapka - czapka (mindkettő török!), harcos - harczerz (bár ez amolyan leventefélét jelent), várta - warta (Adam szerint a német "warten" igéből származik, de számomra meglepő lenne, ha a magyar is onnan eredne, hiszen számomra tipikusan magyar szó. Bár ha belegondolok, hogy nincsen igei alakja, csak a "vártán áll" alakot ismerjük, akkor lehet hogy mi is a labancoktól vettük át (talán a húsz évre besorozott magyar parasztfiúk hozták haza ebben az alakban?). Hogy folytassam a sort: csákó - czako (gondolom a közös Habsburg hadsereg és a huszárság - husar miatt ugyanaz a szó. A vödör - wiadra, páncél - piancel. És van egy meglepő egyezés: ország - orszag. De a lengyel szónak a jelentését csak körülírni tudta Adam: középen áll a király, és jobbra-balra tőle csökkenő sorrendben a nemesség. Hát azért valahol ugyanazt jelenti, hiszen a középkorban az országot mindenütt csak a nemesség jelentette. És még egy jelentése van: a seregben staj w orszage azt jelenti, hogy egyes sorban sorakozó. Szerintem tőlünk vették át a szót. A kolarabe az karalábé, bár ez nemzetközi, vagy német eredetű szó lehet mindkét nyelvben.

Június 13. vasárnap, Algír. Ma belelendültek a fiúk, mert a fedélzetre beraktak 113 konténert, és kirakták a "garazsat". Ma se volt semmi probléma, mert nincs aki csináljon (Jerome). Még sose láttam, hogy Costagliola olvasott volna, ma délután Rumcájsz kapitány a hasát vakargatva böngészett egy könyvet, amikor felmentem hozzá.
Van nekünk egy tökös gépészünk, az a neve, hogy

Nenad Stojkovic

Ebből az is kiderül, hogy ő a horvát a hajón. Nem tudom, hogy honnan szalajtották, de az biztos, hogy az ukrán maffia nem tőle fog észt rablani.
Állandó harcban állunk a ballasztolás tárgyában. Ugyanis a hajónak vannak ballaszttankjai, amikbe tengervizet lehet tölteni, ha a stabilitás, vagy az úszáshelyzet megkívánja. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy telefonálok a gépházba.
- A chief vagyok...
- Itt a second (második gépész)...
- Töltsd meg a 4-es ballaszttankot. A jobb és a bal oldalt is.
- Oké!
Minden rendben van. Gondolná a gyanútlan szemlélő. Toplálok a parton, látom, hogy ömlik a víz a hármas tank túlfolyójából. Telefon a gépházba:
- A hármas bal tele, most a négyest...
- Oké...!
Mászkálok a parton, látom, hogy az ötös túlfolyón ömlik a víz. Telefon a gépházba:
- Az ötös tele volt, a 4-est kell tölteni.
- Az nem lehet, a négyes megy.
- Akkor gyere fel és nézd meg!
Megnézi. Csodálkozik, és csodálkozását elhagyni nem tudja.
- Je benti boga... - mondja, és búsan elkezdi tölteni a négyest, ha már ilyen makacs vagyok. És ez állandóan így megy. Azt hiszem, ha egy ballaszttankot befejez, akkor nem zárja el a szelepet. De ez az én saram. Miért vagyok olyan hülye, hogy nem mondom, ha kész, zárja el... 
Egyébként jó srác. Sokat röhög, de tele a hócipője a pápával. Ugyanis egy hete napi 28,5 órában a pápa lengyelországi látogatását adja a Polonia állami tv, és mindenki ezt nézi nagy áhítattal.
Jelzem én is szívesen nézem. A papierz (pápa) olyan öreg, hogy alig tud beszélni. Így aztán nem hadar, jól lehet gyakorolni a lengyel szavak felismerését, szétválasztását, még akkor is, ha nemigen értem még. De szavakat elkapok, és ez jó... Egyébként az fantasztikus, hogy mennyien vannak kint egy-egy misén. A legutóbbin hatszázezer nép volt jelen... És üvöltik torkuk szakadtából, mintha Fradi meccsen lennének: kochamy cie, azaz szeretünk... Jópofa az adások jelmondata: Bog w milosci, Pawel Jan II w Polsce. Azaz: Isten a szeretetben, a pápa Lengyelországban van. Kíváncsi leszek, mekkora banzáj lesz Krakkóban?

Ettem valamit

Ma ebédre saslik volt sült krumplival, és fagyi, este pedig flaki, sokkal jobb, mint amit az előző szakács csinált. Utána ananászbefőtt, legvégül gyümölcs. Friss datolya, öklömnyi sárgabarack, és egy sose kóstolt valami, alakra, mint a körte. A színe, mint a kajszibaracké, állaga, mint a ringló, az íze meg olyan, mint az ő saját íze. Azt nem lehet leírni. Mindenestre édes volt, hármat ettem, de az egyik korcs volt, mert csak két magot találtam benne, míg a többiben hármat... Senki nem tudta a nevét, így most én se árulom el.

Június 5. szombat, Algír, úton. Nyugis éjszaka volt, jól kialudtam magam, reggel lementem a szalonba, hogy megnézzem a reggeli híreket a tévében, de nem voltak. Valami "hírtelen" reggeli műsor volt, lévén hétvége.

Botrány

Ahogyan az lenni szokott, ha valami jó, akkor annak el kell romlania. Tehát Janusz azzal a hírrel jött, hogy reggel ötkor két suhancot látott a fedélzeten, két mentőgyűrűnk hiányzik, ott úsznak a hajó mellett, és a pilotlétra le van engedve a vízig.
Kimentem, megnéztem, igaza volt. Felhívtam a hajóra a parton posztoló rendőrt (éjjel nappal őrzik az összes hajót), hogy vizsgáljuk meg a konténereket. Az egyik nyitva volt, de nem találtunk benne senkit. Mire végeztem, Jerome lejött reggelizni. Azonnal beszámoltam neki a dolgokról.
Még soha nem láttam senkit ennyire dühbe gurulni.
Miért nem szóltam neki reggel ötkor, ez volt az első kérdése. Nagy nehezen el tudtam magyarázni, hogy azért, mert nekem is csak most szóltak. Egy kicsit megnyugodott, és azt mondta, hogy azt jól tettem, hogy rendőrrel vizsgáltuk végig a konténereket (felhúzott géppisztollyal járta ám végig a fedélzetet...). Ezután jól lebarmolta a fedélzetmestert, hogy lehet ennyire bolond, hogy nem ébresztette fel.
Ebben persze igaza van.
A szokásos eljárás az, hogy algériai kikötőkben éjszakára bezárkózunk, minden páncélajtó kulcsra zárva, s ha valakit látunk a fedélzeten, akkor a parancsnokot ébreszteni kell, aki felhívja a rendőrséget telefonon, azok megszállják a hajót, és átkutatják.
A bosun persze nem akarta, hogy hajnali ötkor felverjék az egész hajót.
Az is igen valószínű, hogy csak lopni akartak valamit, de mivel minden zárva, dühükben kidobták a két mozdítható tárgyat mentőgyűrű , s elmentek. Ez máshol is előfordulhat, nemcsak Algírban. Indulás előtt a rendőrség átvizsgálta a hajót, és senkit nem találtak. (Ettől persze még lehet potyautas...) A konténerek üresek, ez biztos, mert berakás előtt kinyitjuk (az üreseket), megvizsgáljuk, majd leplombálja az egyik matróz, s csak ezután lehet berakni a hajóba. Legfeljebb megrakott konténerben lehet potyautas, de az a hatóságok sara, mert ezek már leplombálva jönnek.
Tehát Jerome lebarmolta az összes matrózt, a fedélzetmestert, gondolom a hátam mögött engem is, hogyan lehet valaki ennyire hülye? Egész délelőtt rémtörténetekkel traktált, amik itt történtek a zavargások ideje alatt. Egyébként a kikötő még mindig le van zárva, tengerész nem léphet partra, de úgy mondják, hamarosan feloldják a partra lépési tilalmat, mert a helyzet konszolidálódott.
Jerome egész délután azt magyarázta, hogy ezek mind jó matrózok, a fedélzetmester egészen kiváló, csak lehet, hogy kicsit fáradtak. Azt hiszem, rájött, hogy a kitörésével hülyét csinált magából. Az a típus lehet, aki előbb robban, aztán összehord mindent, amit később megbán...
Szép időben hajózunk, este hétkor indultunk, két órát horgonyon álltunk Algír előtt, mert mind a két gép hűtőrendszere bemondta az unalmast, aztán felhúztuk a macskát, s azóta megyünk.
Azért az őrület, hogy mennyire tud mozogni ez a hajó. Délután döghullámok érkeztek a Lion-öbölből, nem nagyok, de mi billegtünk rendesen.
Algírban beraktunk egy "mafi"-t, rajta egy szivattyúházzal. A mafi egy olyan utánfutó, aminek a kerekei tömörgumiból vannak, és aprók. Ezt kapcsolják rá a nyerges vontatóra. Egyszerűen nevetséges, ahogyan az arabok megkötötték az irdatlan szerkezetet. Még húsz láncot kellet ráraknunk, hogy biztonságban szállíthassuk!

Június 6. vasárnap, úton. Először Genova, azután Marseille, s onnan hazamegy Jerome. Ma jelentette be, és ettől mindenki vidám és megelégedett lett a hajón. Én is.

Június 7. hétfő, úton, Genova. Tűzoltógyakorlatot tartottunk. Eléggé gyakorlott a legénység, persze lehet, hogy ebben része van annak, hogy nemrégen valódi tüzet oltottak. A konyhában volt "vélt" tűz, és a fedélzetmestert öltöztettük be a tűzálló ruhába. Szép volt, mint egy marslakó. Későn este érkeztünk, éjfél is elmúlt, mire kikötöttünk.

Június 8. kedd, Genova, úton. Jó húzós nap volt, reggel hatkor keltem, és háromig megállás nélkül nyomtuk az ipart. És persze héttől éjfélig a szokásos szolgálat.
Azzal már teljesen tisztában vagyok, hogy milyen a cigányok helyzete Magyarországon. Örülök annak is, hogy Békéscsabán szlovák magángimnázium nyílt, a horvát nemzetiségi műsort is végignéztem, de azért jó lenne, ha lenne valami műsor is délután az MTV 2-ben. Semmi hírem nincs otthonról. A meccset láttam vasárnap délután, hát jól elvertek a románok...
Az elmúlt héten 84 órát dolgoztam összesen, ez ugyebár napi 12 óra pontosan, benne a szombat, vasárnap, és egy állami ünnep (3.-a a lengyeleknél az volt).

Június 9. szerda, úton, Marseille, úton. Azért ez nem az igazi. Még azt se lehet mondani, hogy reggel érkeztünk, mert tizenegyre kötöttünk ki, és este fél hétre kész volt a ki- és a berakás. Nem lehet ránk fogni, hogy állandóan a városban lófrálunk, és alig látni a legénységet a hajón.

Jerome nélkül

A legszebb pillanat az volt, amikor kezet fogtam cpt. Costagliolával és elhúzta a belét. Az igazat megvallva nem egy átok rossz ember, inkább pukkancs, és az a típus, aki a bolhából szívesebben csinálna egy állatkertet, mint csak holmi elefántot. Azt hiszem, hogy bizonytalan a tudása, és ezért igyekszik túlbiztosítani magát, és a zavar legkisebb jelére pánikba esik.
Az biztos, hogy hajóztam már rosszabb parancsnokkal is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy alig várom, hogy visszajöjjön.
Pedig biztosra ígérte, a lengyelek legnagyobb bánatára!

Új seprő, más parancsnok

Nem vagyok benne biztos, hogy a Heydal ősi francia név, de az új barbát így hívják. A fiúk csak möszjő Pavarottinak becézik, mert csak egy picit magasabb, de a hasa talán nagyobb. Arcra a híres tenor és Rumcájsz keveréke.
Fél hétre voltunk készen a berakással, és csak kilenckor indultunk. Mennyivel jobb, mint Jerome esetében, aki már fél nyolckor elhúzta volna a csíkot.
Így volt időm még kimenni, és felhívni Encsit. A rakomány megkötésére is bőven volt idő, és nem volt idegeskedés, hogy készen lesznek-e amire a pilot megérkezik.
Három levelet küldtem haza, Mr. Goodrfrey, a Mafret (charterer, hajóbérlő cég) képviselője elvitte a leveleket. Remélem, hogy becsülettel postára adja, mert angol, és azok igazi tengerészek, s valóban tudják, mennyire fontos a tengerésznek és a családnak a levél.
Indulás után vittem a barbának a rakománylistát, amit Jerome megkövetelt.
- Erre nincs szükség , mondta, és megvakarta hordóhasát.

Június 10. csütörtök, úton. Délelőtt kényelmesen megcsináltam az algériaiak által megkövetelt rakományösszesítőt, és odaadtam a barbának.
Janusz állandóan rágta a fülem, hogy rendeljek overallokat a legénységnek, mert a tűz oltásakor egy rend mindenkinek teljesen tönkrement. Jerome kereken elutasította, mert csak kettő jár behajózásonként, mondta, és lehet, hogy még ki lehetett volna mosni, sőt, lehet, hogy ki is mosták, és csak engem akarnak a falhoz állítani. Most megrendelem, mert Rumcájsz azonnal rábólintott.

Az újpesti újságos és Hadnagy Gábor

Tegnap el is felejtettem, hogy mit mesélt Encsike:
Még valamikor jó egy hónappal a behajózásom előtt, Biró Endrénél járva, az újpesti piacon bóklászva szóba elegyedtem egy újság és könyvárussal. Szó szót követett, s otthagytam eladásra a nálam levő egyetlen példány Bonzsúr Indonéziát. A napokban keresett a hölgy, hogy eladta, és vihetünk még vagy öt példányt. Encsike reklamálta, hogy miért nem a vecsési piacon terjesztettem ilyen hallatlanul nagy tételben... Hadnagy Gabi is telefonált. A napokban eladott tizenegy Bonzsúr Indonéziát, és még kellene vagy 30 példány, mert keresik és viszik, mint a cukrot. Gondolom ez annak az újságcikknek köszönhető, amit Betz Pista írt a Magyar Hajózásba.
Sajnos, vagy nem, de ebből a pénzből semmit se látok, mert felajánlottam az árát a Kassa motoros felújítására létrehozott alapítványnak. Ha már nem tudok tevőlegesen részt venni a felújításban, akkor ennyit megérdemel tőlem az utolsó, Magyarországon még fellelhető Duna-tengerjáró hajó. (Részt vett a második világháborúban is, Kassa néven Dávidházy Bandi bácsi volt az utolsó parancsnoka. Később átkeresztelték Budapestre, s ez volt a "kis" Budapest, mert később jött a Várnában épült 6500 tonnás "nagy".)

Május 31. hétfő, úton. Hóvégéztem. Megcsináltam a túlóra elszámolásokat, Janusz, a fedélzetmester 650 $-t hozott össze. Hát még fizetésnek se rossz! Igaz, ezért 456 órát dolgozott ebben a hónapban.

Jerome Costagliola

Az elszámolást megcsináltam Excelben, a parancsnok csak nézett, hogy mennyire értem a komputert. Gondolom, furcsállja egy "balkánitól", bár mindenkivel nagyon udvarias, de ezt oly módon teszi, hogy nem szeretem. Olyan, mint egy elfuserált amerikai bájgúnár, aki minden helyzetből, minden pillanatban ki tudja villantani mind a harminckét fogát mosoly gyanánt. Aztán az ember háta mögött meg elmondja mindenfélének. Nálam nem jó az ilyen hapsi. Még akkor se, ha francia. Bár ez a tag annyira francia, amennyire én hottentotta. Oranban született, bár az arabot nem beszéli, nem vagyok benne biztos, hogy a felmenői között csak ősi és büszke gallok lennének. Ha mást nem veszek, mint azt, ahogyan alávágott az előző első tisztnek, az is elég. Szemben mosolygott, meg "összemercizte" magát, ahogyan csak tudta, aztán hétfőn este közölte vele, hogy:
- Sajnos, Mr. Trebikki (mert így hívta Krzysztof Trebinckit) holnap haza kell mennie, mert az új chief már itt van.
Szegény "Trebikki" se köpni, se nyelni nem tudott.
Egy régebbi gépüzemvezető, szintén francia, mondta a barbának, hogy háromféle "costa" van:
1. Costa Rica
2. Costa Brava
3. Costa Gliola, ugyanis Jerome Costagliolának hívják a főnököt. Az meg bambán vigyorgott, és sűrűn mercizett. Van, aki csak "mon petit Jerome-nak" becézi, ugyanis nőtlen, de nagyon tudja riszálni a farát, és marha kecsesen tud cigarettázni...
Azt azért megtette, hogy elküldte Párizsba az elszámolást a kérésemmel együtt, hogy utalják haza, ne Lengyelországba. Kíváncsi leszek, megteszik-e? Ha nem, akkor mehetek Gdyniába hazamenetel helyett!
Este szóba került a "bigos", egy lengyel népszerű kaja. Andrzej nem tudta elmagyarázni, hogyan készítik, de megígérte, hogy utánanéz. Közben megnéztem a szótárban, hogy mit jelent, hát kiderült, hogy székelykáposzta. Majd megkérem Henryket, hogy csináljon. Andrzej meg jót vigyorgott, amikor leírtam a kaja magyar nevét, hogy benne van az én nevem is, meg a káposztáé is, (lengyelül kapusta).

Június

Június 1. kedd, úton, Algír. Szép időben hajózunk. Leadtam mindent, ami a hó végéhez kell. Megjött a válasz a cégtől a kérésemre, sajnos nem tudják hazautalni a pénzt, így a hajón veszem fel. A jövő hónapban kapok először, és a kihajózáskor. Remélem, hogy hajót tudok cserélni, és akkor bankból hazautalom.
Beszélgettem Henrykkel, azt mondja, hogy lehet, hogy Trenbicky visszajön parancsnoknak. Kezdik lecserélni a franciákat lengyelekre. Lehet, hogy későn jöttem ehhez a céghez is? Vagy talán szerencsém lehet, és kaphatok majd egy hajót?

Június 2. szerda, Algír. Most amit mondok, az szentségtörés. Jobban szeretek Algírban lenni, mint Marseille-ben. Ugyanis nyugisabb, nincs az a nagy rohanás, és jókat derülök.

Jerome, a pukkancs...

Ma kora reggel például azon, hogy a barba mennyire fel tudja magát pörgetni apróságokon, semmiségeken. Megyek fel a hídra. Hallom, hogy a "putan cartouche", meg minden. A rádiószobában a parancsnok veri az asztalt, hogy nem találja a tintakazettát a nyomtatóhoz, pedig biztosan emlékszik, hogy Marseille-ben kaptunk hármat, és ide tette a fiókba, a dobozba, és most ez a feslett erkölcsű kazetta nincs... Két dobozt már rendesen feltúrt, kivettem a harmadikat, abban voltak.
- Merci, merci "bokú" hajlongott, és azonnal lecsillapodott.
Délelőtt megyek hozzá valamiért, hát csapkodja az asztalt, hogy a hülye Möszjő Kada elvitte az összes manifesztet, hogyan lehet így dolgozni? Most azonnal keressem meg, és rögtön hozza vissza, és putan, meg sok egyéb, amit biztosan jó, hogy nem értettem.
M.jő Kadát egy óra múlva felkísértem hozzá.
- Hol vannak a manifesztek (vámnyilatkozat a hajón levő összes áruról)? támadt neki.
- Elvittem a vámra, elintéztem a formaságokat mondta az ügynök, kissé mérgesen.
- Merci boku hajlongott, és máris vigyorgott a főnök...
Este visszahoztak egy tréler rakományt, mert az olaszok hülyén írták a vámnyilatkozatra. Vegyes áruként írták meg a manifesztet, pedig gördülő áru, egy megrakott tréler volt. A captain megint dühöngött, hogy a fenébe van ez? Jelzem ezt én se értem, hogy a jó büdös francba lehet ennyire lazán venni a manifeszteket? Vagy 120 konténer szerepelt rajtuk, és összesen 81-et hoztunk. Amikor mondtam a barbának a genovai indulás után, csak legyintet. A szokásos eljárás, mondta, no problem... Ha nem, hát nem.
Egyébként jól érzem magam, de igazán.
Ma külön öröm ért: Henryk behozta az MTV 2-t, pedig én tegnap egész délután próbálkoztam vele.

Június 3. csütörtök, Algír. Hajnalban felkeltem, hogy nézzem az MTV 2 reggeli műsorát. És milyen jó, mert napközben nem tudtam, a legénység miatt nem akartam átkapcsolni a déli híradóra, mert a Spartacus c. film ment az RTL 7-en (a lengyel RTL-en).
Semmi különös, irtó lassan megy a kirakás, tehát nyugi van.
Este a Polonia tv (a hivatalos, állami adó) bemondta, hogy vége a szerbiai háborúnak. Sajnos nem tudtam az esti híradót se nézni... Sokat érek azzal, hogy van MTV 2!

Jerome itt, Jerome ott

Jerome tipikus parancsnok! Délután fél kettőkor, amikor ebédszünetük van a melósoknak, bent ültem a szalonban, és kávéztam. Megjelenik a mi Costagliolánk, és felháborodva közli, hogy ha nincs a fedélzeten, akkor semmi se megy rendben, mindent neki kell intézni, mi lenne, ha ő nem lenne a hajón!? (Tipikus "hülye parancsnok" szöveg...) Ugyanis jött egy szakadt fószer, egyenesen felment hozzá (ez egyébként a szokás, mert mindenki tudja, hogy "francia", s egyedül vele tudnak beszélni), hogy aszondja, megjött a veszélyes rakományért.
A barba jött-ment-rohangált-rendelkezett-intézkedett, hadonászott, riszálta a popsiját, szemmel láthatólag boldog volt, hogy elefántot csinálhat a bolhából, amikor is az átvevő közölte, hogy mégse viszi el a konténert, mert még nincsenek meg a vámpapírok. Majd holnap visszajön. Ezzel otthagyta Jerome-ot a legnagyobb intézkedés közepette.
Ma lengyel nemzeti ünnep volt, tehát minden óra túlóra volt.
Ebéd: előétel füstölt lazac citrommártással, barscs (céklaleves), sült csirke burgonyapürével és párolt karottával, fagyi, banán, zöldalma.
Vacsorára lengyel népi eledelt kaptunk: krumplinudli, párolt káposzta és sült szalonna. Az a baja, hogy túlzottan fogyókúrás, egyébként finom. 

Június 4. péntek, Algír. Ma reggel is felkeltem a TV műsort nézni.

MTV 2

Na, azért még nincs annyira vége a szerbiai háborúnak, de már igen közel van... Martonyi nyilatkozott, ezen kívül valami botrány van a hadügyminisztérium körül, de nem tudom, hogy mi, nem ismerem az előzményét. Valamit motyogtak arról, hogy két főkatona felszólíttatott a lemondásra, de nem mondanak le (mint ahogy egy szoci miniszter se hallgatta meg Torgyán felszólításgatásait). Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az az első magyar politikus, aki kiáll, és azt mondja:
- Hibáztam, lemondok. - és a miniszterelnök el is fogadja! Úgy gondolom, erre még jócskán várni kell...
Ma nem dolgoznak.
Leltárokat csináltam, adminisztráltam, körbetekeregtem a hajót, lazítottam egy kicsit.
Egyik matrózunk, Krzsysztof Kurzinka, út végén átszáll egy másik hajóra. Mintha valami afférja lenne a "this is bosun"-nal. Egyébként Janusz nekem kiváló segítőtárs, de a lengyelek nemigen szeretik, mert zavarja őket dolgozni, nincs egy percnyi megállás. Andrzej is mondta, hogy nem túlzottan kedvelt a matrózok körében.

Május 23. vasárnap, úton, Algír. Jelentkezzen, aki evett már vaníliafagylaltot almalekvárral. Senki? Akkor itt vagyok én...

Étkezési szokások...

Az igazat megvallva, nem is lekvár, hanem krém. A Paduán a Maci ette mindig ezzel a palacsintát. Itt a vaníliafagyira teszik, szokások és pofonok különbözőek, nem igaz? A mai ebéd: tojásleves, sült sonka párolt káposztával, főtt rizs és főtt burgonya.
A franciák nem ettek levest. A Pinkipinki (még nem tudom a tisztességes nevét, de ő a főgépész) például előbb paradicsomot és paprikát eszik vajas kenyérrel, majd utána a sonkát rizzsel. A parancsnok előbb megeszi a párolt káposztát, aztán a rizst kivillázza a tányérból, s a legvégén eszi meg a sonkát. De a vörösbort mindenki szereti (még én is). Erre mondják azt, hogy ahány ház, annyi szokás.
Végre jó időben megyünk.
Délután véglegesen rendbe hoztam a kabinomat. Nem lehet elterpeszkedni, csak "lakni", mert a chief, aki állandóan ezen a hajón van, s július végén jön vissza, totálisan berendezkedett, itt hagyta a könyveit, rádióját, kazettáit.
Este érkeztünk Algír elé, rögtön be is vittek, így éjfél körül végeztem a dolgaimmal. Egyelőre élvezem a manővereket, ez a farral való kikötés teljesen új számomra, de nem egy túlzottan komplikált dolog, főleg, mert a matrózok értik a dolgukat. Két matrózzal és egy olajozóval manőverezek. Manőver után mindent bezártunk, még a járót is felhúztuk, egy matróz ügyel a hídon. A városba nincs kimenetel, de nem is hiányzik... Eleget voltam itt, amíg a Mahartnál hajóztam.
Remélem, már megvan a garázs pályázatának az eredménye. Rettentően kíváncs vagyok, hogy megkaptuk-e?

Május 24. hétfő, Algír. Könnyű napnak ígérkezett, aztán kellemetlenül folytatódott. Reggel, ahogyan az még Algériában is illik, megjöttek a melósok. Elkezdtek nyavalyogni, azaz a kirakást mímelték. Hogy mennyit el tudnak tökörészni a konténerekkel, az nem igaz!
Aztán jött a fekete leves:
A rámpa nyitásakor mindig ideges voltam egy kicsit, mert sose ment rendesen, aztán ma beütött a krach. A rajzon a csapszegnek (hidraulikusan) be kell mennie a házba, ezáltal a rámpa vízmentesen záródik. A kinyitása automatikusan zajlik le, illetve egy zöld lámpa kigyulladása jelzi, hogy a csapszegek a helyükön vannak, lehet nyitni a rámpát.
Amit a rajzon 1-el jelöltem, az a csapszeg a helyén maradt, és így a nyitáskor a ház kiszakadt. A captain fejét fogva rohangált, hogy most mi lesz, jelzem én se tudtam, nagyon meg voltam ijedve. Hát az lett, hogy a lengyel szerelő két óra alatt megcsinálta, hogy jobb lett, mint új korában. Azért a frász kitört, amíg el nem készült.
Délután bemutattak az ügynöknek, Mr. Kada, mondták, nagyon rendes manus. Este, amikor végeztek a munkával, akkor felmentem a barbához, hogy felvigyem a napi riportot, megkérdezte, hogy nem hajóztam-e a Mahartnál. Amikor bólintottam, akkor diadalittasan fordult a barátjához, "ugye, hogy megmondtam!", kiáltással. A kurván kívül találtam még két szót, ami közös a magyarban és a lengyelben. Kiejtés szerint írom le, mert úgy világosabb, és a lengyelben van pár betü, amit nem tud a komputer:
Az világos, hogy a pénz és a penyondze az közös eredetű, csak azon kell vitatkozni, hogy ki vette át kitől, vagy hol a közös ős. A másik a psztrang, amiből hármat is letoltam vacsorára. Meg kell, hogy mondjam, hogy eddig a legjobb hal volt, amit kóstoltam! Az a baja a halnak, hogy önmagában nem étel, mert nem laktat... Találtam egy érdekességet a szótárban. A "magyarán mondva", azt a polyák úgy mondja, hogy "lengyelén mondva". Ki hitte volna? A nyelvem kezd összegabalyodni, mert megtanultam azt, hogy 1999: tisoncs-dzsevencsszet-dzsevencsdzsesoncs-dzsevencs. Mennyivel könnyebb lesz a dva tisoncsi, a 2000! Ma a tipikus lengyel kaják közül barscsot készített Stanislav, a szakács. Annak ellenére, hogy céklaleves, meg lehet enni, sőt, finom!

Május 25. kedd, Algír. Azt mondták, hogy estére kész leszünk, tehát nem fejezték be a kirakást, nemhogy a berakást, bár meg kell mondani, hogy a 175 konténerből már beraktak 122-őt a fedélzetre. A garázsban viszont csak három trélert viszünk, azt nem lesz nehéz berakni.
Úgy néz ki, hogy reggel héttől este nyolcig kell dolgoznom (Algírban), s a teljes éjszakát átalhatom, tegnap fél tízkor feküdtem, és fél hétkor keltem.
Ebédre flaki, azaz pacalleves volt. Két tányérral bedörgöltem...

This Is bosun

Magamban így hívom a fedélzetmestert. Ugyanis minden mondatot így kezd: this is. Tehát this is cargo, this is ship's cargo, no this is other (ez a mi rakományunk). This is man is good man (ez jó ember), this is captain is this is craizy (a parancsnok lökött). Egyébként csak akkor nem beszélgetünk, ha alszunk, vagy én a hídon vagyok, ő meg a raktárban. Be nem áll a szája, csodálom, hogy soha nem fárad el. Andrzej, a második tiszt szerint, ha meghal, még két hétig beszél lendületből. (Ők így mondják, ha a hótta után a száját úgy kell agyonverni valakinek.)
Egyébként szeretem.
Úgy ismeri a hajót, mint a tenyerét, minden munkát megcsinál és csináltat magától. Hiába, no, tíz éve van a hajón, és a járaton. (Tíz évig Marseille - Genova - Algír - Marseille, hát nem semmi!) Igaz, nagyon jól keres, és most az a nagy bánata és minden matróznak , hogy a "this is captain is this is craizy" nem engedi őket eleget túlórázni, napi tíz óra után leállítja őket, tehát két órát hoznak érdemben naponta (nem számítva a szombat és vasárnapot, amikor összesen tíz túlórájuk van).
Azt külön szeretem benne, hogy szívesen mondja a dolgokat lengyelül, amióta észrevette, hogy szívesen tanulom (így ma azt tanultam tőle, hogy: wórek plastykowy, dwe rolki - két tekercs plasztik zsák (szemetes)).
Családos, két fia van, egy 21 és egy 16 éves. Gdynia külvárosában Új Gdyniában lakik nem messze Krzysztof Trenbickitől, az előző chieftől. Nagy üzletember, ma például beszerzett egy órát, eredeti Seciko!, egy karton cigarettáért öt dollárért. De alkudott napszemüvegre is, nem tudom, hány doboz sört adott érte?

Május 26. szerda, Algír, úton. Ez is egy jó hosszú nap volt. Egész nap rakodás, fél hétkor indultunk, aztán ugye héttől enyém a híd... Azért az tiszta őrület, hogy ezzel a rakománnyal mennyit el tudtak szarkodni! Sok árut összetörtek, csináltam egy teljes oldal kárjelentést, csak néztek a szemükkel, amikor a barba bemutatta indulás előtt!
Ma ebédre levesnek zsurek volt. Már Gdyniában is szerettem. Sajnálom, hogy ma nem lehettem otthon. Ma volt apa és Szabolcs közös könyvbemutatója! Alig várom, hogy Marseille-ből telefonáljak!

Május 27. csütörtök, úton. Nyugis nap. Leadtam a két szolgálatot, ebéd után csináltam egy programot a hajó stabilitáshoz, a barba úgy örült neki, mint majom a farkának. Megjött a cégtől (Cie. Orbigny), hogy a fitter és a szakács megy haza. Ugyanúgy örülnek, mint a barba...
Örömében piroskit készített a szakács vacsorára. Hű, de finom! De ez nem azonos azzal, amit az oroszok esznek, ez főtt, töltött tészta. Igazi diétás kaja, a töltelékben darált füstölt hús volt, és hagymás gombával volt leöntve az egész.

Május 28. péntek, úton, Marseille. Reggel kilenckor kötöttünk ki, és percek múlva már ki is rakták a garázst. Aztán megfeneklett a munkakedv, de délre már a vegyes áru felét berakták. Közben megjött az új főgépész, aki állandóan visszajár a hajóra, ő is francia. Hamarosan beszállt az új szakács és a fitter.

Pinkipinki

Kihajózik Pinkipinki, a chief engineer. Rá is fér, négy hónapig volt a hajón, ez azt jelenti, hogy februárban hajózott be, a január végi esküvő után. Jópofa sztori, ahogyan a nevét kapta.
Kiadta a munkát, hogy a vészszivattyút le kell festeni. Annak ugye piros a színe, mint mindenütt a világon. Csak a Petrán nem, és akkor. Ugyanis a fitter, aki a munkát kapta, látván, hogy kevés a piros festék, egy kis fehéret kevert hozzá.
Az is lehet, hogy egy kicsit sokat.
Ugyanis amikor a kápó meglátta, hogy mit csinál, hadonászva, üvöltve szaladt hozzá:
- Stop! Stop! No pinkipinki! Stop! No pinkipinki!
Ugyanis a "pink" angolul rózsaszínűt jelent (Pink Panter, A rózsaszín párduc).

A rossz hír

hogy a parancsnok nem megy haza, hiába volt a nagy reménykedés a legénység részéről. Tehát nekem is vele kell kijönni, de elég nehéz lesz, mert a vállalat felé jó fiú, ami magyarán azt jelenti, hogy a legénységet üti-vágja, ahol lehet, betart nekik.
Azt már említettem, hogy tűz volt három úttal ezelőtt. Amíg oltották s én hiszek nekik egy rend munkaruha tönkrement a füsttől és a koromtól. Kellene mindegyiknek egy másik overall. A barba kerek perc visszautasította, s nekem a bosun rágja a fülem, hogy most mit is csináljanak? Egyelőre fogalmam sincs! Azt nem lehet mondani, hogy az arabok jól dolgoznak Algírban, de amit ezek művelnek, az minden kritikán aluli. Igaz, ez a legnagyobb arab város Európában. Nem lehet velük szót érteni, azt teszik amit akarnak. Ma semmi különös nem volt enni, de azt újólag el kell mondanom, hogy a sajtokat: brié, camembert, és egy fokhagymás, kenhető sajt, a bursine, igazán finom... Az egészben a legszebb, hogy szinte csak én eszem a tiszti szalonban!
Beszéltem a családdal, nem hosszan, mert sietnem kellett vissza a hajóra.
A garázst nem mi kaptuk meg, valójában örülök is neki. Megmarad a pénz, nem verjük magunkat adósságba. Persze, ha megkapjuk, akkor is örülnék, de akkor nyomasztana a helyzet, amíg el nem rendeztünk mindent.

Május 29. szombat, úton, Genova. Jól kialudtam magam. Napközben a szokásos szolgálat. A manőver után felhívtam a családot, lehetett úgy este negyed tizenegy.
Telefon haza, utána még söröztünk egyet Andrzejjel és Nenaddal (a második gépész).

Május 30. vasárnap, Genova úton. Hát mit mondjak, ezzel a hajóval még vasárnap se állunk? Túlórában dolgoztak, este hatkor kész volt a ki és berakás, és söprés. Nem hinném, hogy amíg itt vagyok, túl sokat kellene a lábamat koptatnom a városba járkálással.
Ebéd: előétel lazac, majd paradicsomleves, sült csirke, vörösbor, sajt, torta és fagylalt, legvégül kávé. És mindez úgy szervírozva, mintha étteremben lennénk. Nem kell éheznem.
Henryk, az új szakács állítólag a legjobb a MAG-nál (az ügynökségnél). El is hiszem.

Ha magyar vagy, miért nem beszélsz magyarul?

Ez úgy látszik, már szokásos kérdés Olaszországban. Először Triesztben fordult elő, amikor Encsike hazautazott, azt hiszem, a Ceglédről.
Ma sétálok a rakparton. Odajön egy férfi. Van-e horvát hajón, kérdezi, mert bajban van. Izraeli társaságnál hajózik tizenhét éve, most akar behajózni, de a hajó késik. Telefonra kellene pénz, mondja.
- A második gépész horvát mondtam, és elindultunk, hogy megkeressük Nenadot a hajón.
- Mindenki lengyel a hajón? volt a következő kérdés.
- Magyar vagyok, a parancsnok és a gépüzemvezető francia válaszoltam , a többiek lengyelek.
- Hát akkor miért nem beszélsz magyarul? kérdezte. Sok magyar van a hajónkon, tőlük tanultam, egyébként a határ horvát oldalán lakom magyarázta.
Felvittem Nenadhoz, aztán mentem a dolgomra, így később már nem találtam, és nem tudtam vele beszélni...

Carry-le-Rouet

Petra

Rossz ómen vagyok

Piotr

Elkezdem a következő hajómon írt naplómat:

Május 13. csütörtök, Reggel elmentem az OTP-be, kész lett a bankkártyám. Délelőtt felhívtam a MAG-ot (Morska Agencija Gdynia). Kínáltak egy ro-ro hajót. A baj csak az, hogy két hónapos időtartamra. Francia tulajdonos, három francia van rajta, a parancsnok, a főgépész és a második gépész. A többiek lengyelek. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a dolog? Mindenesetre felhívtam HMS-t, és megkérdeztem, hogy Dani Karcsi mikor akar hazajönni, ugyanis kaptam egy ajánlatot a lengyelektől. Ezután el kellett faxolnom az irataimat, megcsináltuk a másolatokat tíz oldal lett , és elküldtük. Felhívtam őket újra, megadtam pár hiányzó adatot.

Hogy a tulajdonos elfogad-e, azt csak holnap tudom meg, mert ma ünnep lévén munkaszüneti nap van Franciaországban. Ha minden oké, akkor vasárnap el kell utaznom Gdyniába és onnan tovább Marseille-be. Nincs szándékomban sok cuccot vinni.

Május 14. péntek, Itthon vártam a telefonokat. A HMS jelentkezett, mert a franciák érdeklődtek utánam. Elkérték Krémers telefonszámát a Marlowtól. Pista szerint lehet, hogy Kremers betart...

De nem, mert fél óra múlva hívott Pyzek a MAG-tól, hogy minden oké. Így hétfő reggel Gdyniában kell lennem, tehát vasárnap reggel utazom. Van egy vonat éjjel fél háromkor, azzal reggel fél nyolckor leszek a tengerparti városban.

Aláírom a szerződést, és mehetek is tovább: Gdansk - Hamburg - München - Marseille útvonalon. A hajó neve Petra, 1983-ban épült, bahamai lobogó alatt hajózik.

Hát ez megvan...

Vettem egy Adidas edzőcipőt, hogy legyen miben dolgoznom...

Május 15. szombat, Beállítottam a régi laptopomat, és átvettem az itthon maradók számára mindent, ami kell.

Az indulás előtti percek...

Délelőtt vásároltam, Aztán elmentem a Keletibe, megvettem a jegyemet, Intercityvel utazom Varsóig. Délután itthon, illetve elmentünk a Flóriánba, kaptam az elmúlt születésnapomra két pólót.

Felhívtam apát, a Szuburbánus dekameron eddig fantasztikusan jó szerinte. Az eddigi legjobb, mint mindig, ha valami újat adok át! Indul egy új folyóirat, annak akarja elküldeni.

Érdekes ez az írás. Nem lehet sürgetni. Most valami megfoghatatlan "dolog" (ihlet) rám tört, és ezen jár az agyam. Napjaink görbe, torz, de nagyon is valós tükre.

Csuda finom vacsora volt. Borzasztóan kiéheztem a rántott csirkére, Encsike annyit sütött, hogy holnapra is marad!

Pezsgőt is bontottunk, Soproni kékfrankost is ittunk, eper parfé volt a desszert tejszínhabbal és eperrel, Holnap ilyenkor már hol leszek?

Itt most kikapcsolom a komputert, és csak Marseille-ben folytatom a naplóm!

Május 16. vasárnap, Budapest, Gdynia. Korai kelés, a gyerekek is készülődtek, elkészítettem az útravalót, és gyerünk a Keletibe, irány

Lengyelország

Az Eurocity kényelmes. Egyedül utaztam a kupéban egészen a lengyel határig. Ott betelepedett két utas, egy úr, aki egy szót se szólt, és egy hölgy. Lengyel volt, de Bécsben él. Vele olaszul tudtam beszélni. Rettentően meglepődött, amikor kiderült, hogy beszélem a nyelvet.

Varsóban sokáig nem tudtam magam elhatározni, hogy mit tegyek? Utazzam hajnali háromig, s aztán Gdyniában hotel, ahogy Encsikével megbeszéltük, vagy vegyek kusettet, és hajnali vonattal menjek, ami fél nyolcra érkezik a tengerparti városba? Végül az elsővel elmentem, nem akartam, hogy esetleg lemaradjak, és akkor mit csinálok, hiszen egyedül vagyok.

Ilyen zsúfolt vonaton még nem is utaztam, ha nem számítom, amikor 18 éves koromban voltam egy társas úton. Kicsit aludtam, s amikor megérkeztem úgy döntöttem, hogy nem megyek szállodába, hiszen úgy éreztem, hogy pihent vagyok.

Május 17. hétfő, Gdynia. A várócsarnokban megszálltak a hajléktalanok, pénzt, cigarettát, kaját kunyeráltak, így bevágódtam ez első taxiba, és elmentem a Neptun Hotelbe. Ebben voltam, amikor a radartanfolyamot csináltam, csak akkor még Hotel Garnizowanynak hívták. Hát mit mondjak, nem egy kimondott olcsó szálloda, igaz, csak kétszemélyes szobát kaptam. A szóló ára 99 Zl. lett volna, ezért 132,68-at fizettem.

Reggel nyolckor csöngött a vekker.

Személyes találkozások

Reggeli, majd irány pénzt szerezni, mert a szállodát tízig el kellett hagyni, és ki is kellett fizetnem, de nem volt elég pénzem. Kivettem egy százast, elintéztem, és utána már az Inter Marine ügynökségre mentem. Beszéltem Malgorzatával, a hölggyel, aki az ügyeimet intézte. Hát itt is úgy van, mint otthon. A nyár eleje és a karácsony előtti időszak a szezon. Sokan vannak, akik visszajárnak. Szerencse is kell, hogy be tudjak hajózni.

A Baltik Marine elköltözött. Közel van a MAG-hoz, abban az utcában, ahol a szálloda van. Az ulica Jana z Kolnában. Még jó, hogy itt voltam két hónapot, és szinte azonnal beugrott, hol kell keresnem őket, amikor megláttam a kézzel írt papírt az ajtón. Elég jól ismerem Gdyniát. Modern iroda, látszik, hogy jól megy nekik. Sajnos Tomasz Urbannal nem tudtam beszélni. Elfoglalt volt, s nekem időre kellett mennem Mr. Pyzikhez az igen közeli Morska Agencjába.

Gyorsan elintéztük a formaságokat. A szerződés 2,5 hónapos, hát ez nem igazán az, amire számítottam. Így augusztus elején otthon leszek, csak tudnám, hogy mit csinálok majd? A hajó két tisztes, tizenhárman leszünk, mint a Wittsandon. Sok túlórám is lesz, 120 óra felett fizetik, azt mondta Pyzik, hogy összejön havi negyven fizetett túlóra is. Annyi megvolt a Humberen is, amikor Alexban raktuk ki a cukrot.

Amikor elbúcsúztam az ügynökségen, bemutatott egy férfit aki ugyanezzel a járattal jön Hamburgba. Ugyanehhez a céghez, de egy másik hajóra, és nem Marseille-be, hanem Francia Guayanába repül. Párizsban éjszakázik, s csak holnap indul tovább. Szakács. Felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, de a csomagok, és a kisfia hét éves, Wukasnak hívják, ahogyan a kiejtésből kivettem, de itt van az a francos lengyel betű: "L" és keresztben áthúzva (Ł, ł), amit "wu"-nak ejtenek, tehát Lucas. Valójában a srác miatt nem fértem be a pici Daihatsujába. Így taxival mentem ki a reptérre. 66,8 Zł.-t kellett fizetnem, és 67 volt a készpénzem. A taxis vigyorgott, amikor összeguberáltam az aprót. Mintha a Ferihegy 2-őn lennénk. Modern, szép, de kicsi repülőtér, az épületből látni a le és felszálló gépeket. Még a régire emlékeztem. Kellemes csalódás volt.

Felszállás után elmentünk egy irdatlan nagy, sztráda menti bevásárlóközpont mellett. Ki tudtam venni a nevét: Auchant. Nagyobb, mint a budaörsi. Igaz, itt több a hely... A repülőút eseménytelen volt, Gdansk - Hamburg - München - Marseille, ha nem számítom azt, hogy Münchenből egy órás késéssel indultunk, mert nem érkezett meg a gép. Hamburgban nem értettem, hogy miért szállnak be az utasok olyan korán egy óra volt még az indulásig, s már csak egyedül nézelődtem a váróban.

Megnéztem az órám.

15.38-at mutatott. Érthetetlen. Megnéztem a reptéri órát, azon 16.38 volt.

Megnéztem az órám.

Egy órával kevesebbet mutatott, mert a téli időszámítás szerinti állásban volt.

Berohantam a gépbe. Azonnal indult.

Finom volt a kaja a francia járaton. Hideget adtak, füstölt és gépsonkát, s hozzá savanyított spárgát. Pralinét is kaptunk, és - jellemző , hogy itt alig ittak sört, de borért vagy négyszer fordult a lófejű légikisasszony. Én is azt kértem, fehér német bort kaptam, hát mit mondjak? Kevés olyan, üzletben kapható magyar bor van, ami nem jobb, vagy sokkal jobb, mint ez.

A csomagot még ki se vettem, de már felhívtam Encsit.

Egy taxis várt, s elhozott egy kis falu, még kisebb szállodájába. Itt írom a Naplót.

Disznó a tulajdonos, mert nincs konnektor a szobában, ki kellett húznom a frizsidert, mert az úgyis zárva van, tehát számomra használhatatlan.

Nem tudom, mikor megyek a hajóra, mert a taxis egy mogorvának tűnő, de később kiderült, hogy csak az volt a baj, hogy francia, ugyanis nem beszélt angolul mutatta, hogy holnap előbb felhívja az ügynökséget. A lábamra rá is fér a pihenés, mert az új cipő már eléggé nyomta. 

Január 26. Kedd. 1 nap. Aveiro, úton. Semmi más dolgunk nem volt reggel, mint eldobni a köteleket, és elindulni.
Holnap már "szívességből" hajózom! Ez az utolsó napja a szerződésnek. Ahogyan az már lenni szokott, H. Pistával egyre többet sütjük el az ilyenkor szokásos "hazamenős" humort, élceket, tengerész közhelyeket.

Január 27. szerda. Setubal. Lejárt a szerződésem! Hajnali fél kettőkor kötöttünk ki. Dolgozni csak reggel nyolckor, hajóidő szerint kilenckor kezdenek, ez jó...
Fáj a szívem... Aki kint volt, azt mondja, gyönyörű az óváros, itt állunk a város centrumához közel, és nem volt alkalmam kimenni. Éjjel egyig raktak. Igaz, a barba leváltott este hatkor, és csak tizenegykor kezdtem, de a lábam már fájt (a bokám), és nem mertem megkockáztatni, hogy éjjel elindulunk, és ne aludjak előtte.
Csak a kikötőkapuig sétáltam el, ugyanis ott találtam telefonfülkét.
Szabolcsnak 39 fokos láza van, őt is elkapta az influenza.
Orbán országos gyásznapot rendelt el az autóbusz-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Kőszegi iskolások voltak szegények...
Levelet és egy kis csomagot kaptam a volt osztályfőnökömtől. Elküldte két könyvét, gondolom Dombóvár helytörténetével foglalkozik. Amíg gimis voltam, addig a férje jelentetett meg egy kötetet ebben a témában.

Január 28. Csütörtök. Setubal. Éjjel kettőig raktak. Mögöttünk áll egy hajó, az MV Hanse. Rizst raknak be, odasétáltam egy kicsit bámészkodni. Kijött a chief.
- Jonapot kivanok... - mondta, oroszos kiejtéssel.
Kiderült, hogy a Radnótin volt harmadik tiszt. Csak úgy sorolta az ismerősök neveit:
- Vamos Gyorgy, Czako Peti, Cipo (Vecsernyés Pista, volt évfolyamtársam a főiskolán), Barat Laci, és így tovább... Kiderült, hogy akkor volt rajta, amikor a Humberen voltam, és az Indiai-óceánon találkoztunk. Erre mondják azt, hogy: kicsi a világ!
Most már biztos, hogy hazamegyek!
Ugyanis megérkezett délelőtt a távirat a Marlowtól, hogy jönnek a váltók.

Lojzi felrobbant...

Délután telefonált őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr. Befejezte a tanfolyamot, és felrobbant...! A tűzoltó vizsgán egy CO2 palackkal kellett tüzet oltaniuk, és felrobbant a kezében. Súlyos fagyási sérülést szerzett a kézfejére, de le tud jönni a hajóra. Jellemző: olyan típusú palackkal gyakorlatoztak, amelyiket már kivonták a forgalomból a veszélyessége miatt.
Deutschland, Deutschland, über alles...
A kirakás továbbra is lassan megy. A barba este hattól tizenegyig adta a szolgálatot, így aztán kisétáltam videózni. Valóban a város központjánál van a kikötő, nem kell ötszáz métert se menni, hogy az óvárosba jusson az ember. Hangulatos hely. Zegzugos, kanyargós, keskeny utcák, tele üzlettel, sok az ajándékbolt, el tudom képzelni, hogy mi lehet itt nyáron, a turista szezonban! Öt percnyi videót csináltam, pontosan betelt a második egy órás szalag. Tervezni se lehetett volna jobban!

Január 29. Péntek. Setubal, úton. Kidolgozták a második műszakot is. Háromnegyed kettőkor lettek készen. Jó hosszú szolgálatnak nézek elébe. Nem aludtam este, fájó lábbal jöttem fel a hídra. A barba fél háromig volt fent, hétkor jön váltani.
A barba délelőtt nem adta le Ciprusnak, hogy mikor érkezünk, így kénytelen voltam délután rászólni, ugyanis ez az utolsó nap, amikor értesítheti őket. Este el is küldte. Milyen jó, hogy megmondtam Enikőnek, hogy hívja fel a HMS-t, s mondja meg, hogy hétfőn vagy kedden érkezhetünk, így legalább tudják, mert a Marlow már biztosan nem tudta értesíteni Budapestet.
Mindent nekem kell intéznem...
Óriásit aludtam délután öt és tizenegy óra között.

Január 30. Szombat. úton. Hülye idő van, féloldalról előlről jönnek a hullámok, alávágnak a hajónak, megemelik, és amikor visszazuhan a következő hullámhegyre, remeg, rázkódik minden. Nagyon tele van a cipőm már ezzel a hajóval...

Január 31. Vasárnap. úton. Még a holnapi nap, és utána megérkezünk, lezavarom az utolsó manővert, s mehetek haza! Már csak ez a gondolat éltet. Jézusom! Ha belegondolok, hogy három nap múlva már otthon lehetek... Nem is igaz!
Jó lett az idő, és megyünk, mint az olajozott rosseb... Igaz, hogy visz az áramlás, de 14 csomóval "rohanunk"! Mit nem tesz, ha a gépész is megy haza!

Február 1. Hétfő. úton, Angol-csatorna. Egész éjjel a rádió-elszámolást csináltam. Szerencsénkre egy magasnyomású légréteg van a környéken, így az idő változatlanul jó. Holnap reggel érkezünk. A Marlow már tudja... Elkezdem a kabintakarítást, mosást, és a készülődést haza.
Persze este már nem tudtam aludni. Megjött, hogy a behajózók 2-án 14:05-kor érkeznek, mi 3-án 10:55-kor indulunk. Remélem, kora délután már otthon leszek!

Február 2. Kedd. úton, Antwerpen, a kihajózó kikötő! Szerencsém volt, mert a barba Flushingtól (Vliessingen) vitte a hajót, így pár órát még aludni is tudtam! Reggel negyed nyolckor zavart ki az ágyból, mert érkeztünk a zsiliphez. 
Sajnos, a munkások már sorban álltak a parton, így még ki se kötöttünk, amikor már ott türelmetlenkedtek, hogy nyissuk ki a raktárt. Egy komplett műtrágyagyárat szállítanak Egyiptomba. A Krupp cég a szállító, érdekes, hogy Antwerpenben a szerkezeti elemeket és az ahhoz való anyagokat rakjuk be, a gépi berendezést Spanyolországban készítik.
Amíg rakodtak, el-elszaladtam, mert mostam, elkezdtem csomagolni, közben kitakarítottam a fürdőmet...
Persze amint az ilyenkor szokásos, megjött az élelmiszer, be kellett rakni, s amíg hurcolkodtunk, megjöttek a váltók. Sajnos B. Botond még nem volt ilyen típusú hajón, így az átadás délután fél öttől este tízig tartott.
Közben megjött őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr is, most fitness miatt hozott egy szobakerékpárt is. Lohmann este tíz körül ment el.
Fél éjfél körül már nem álltam a lábamon. Ráadásul még nem fejeztem be a csomagolást.
Negyed egykor felvánszorogtam, becsomagoltam a bőröndöt, a Macitól kapott melóscipőt itt hagyom a hajón, mert van vagy két kiló, és óriási (45-ös, vasalt orrú, stb. a német munkavédelmi előírásoknak is megfelelő). Nem csomagoltam be a videolejátszót se, amit szintén nekem adott, de nem akarok még egy csomagot... Beállítottam az órát háromnegyed hatra, és elájultam...

Február 3. szerda. Antwerpen - Budapest. Hétre jött a taxi. Fél kilenckor már a brüsszeli repülőtéren voltunk.
Láttam egy laptopot, 3500 márkáért, a pénz meg is lett volna, de biztosan lebuknék a vámon, ha hazahoznám...
Fél órás késéssel indultunk, mert a forgalomirányítók egy gépet rosszul soroltak be, és ácsorognunk kellett, amíg ki tudták szedni a sorból.
Frankfurtban háromnegyed óránk volt, idejében beszálltam a gépre, de H. Pistát és I. Csabát háromszor is kellett hívni, amíg a bárból előkászálódtak...
Idejében érkeztünk a Ferihegy 2B-re, már elég szép a repterünk, nemzetközi színvonalú.
Legnagyobb meglepetésemre az egész család kint volt. Legjobb esetben is csak Nimródot és Encsikét vártam, de Szabolcs is "meggyógyult", s kijött. (Kutyául ugat még...) Csodálatos dolog hazaérkezni! A vacsora finom pulykanyak leves volt, már ki voltam éhezve egy Encsike féle levesre. Utána fehérboros, gombás csirkemell volt. És rakott valami, franciás nevű édesség, istenesen bezabáltam belőle...

Charlotte torta volt az a franciás nevű édesség, a receptje kint van ám a Főzőcske oldalon! (2006 áprilisából a beszúrás) 

Január 13. szerda. 14 nap. Antwerpen. Ma este jót söröztünk a barbával. Persze ennek előzménye is volt.

Ez is hosszú nap volt...

Reggel ötkor keltem, fél hatra jöttek a melósok. Borzasztó gyorsan kirakták az 1200 tonna vastekercset. Közben rakomány-surveyor is jött, egy kicsit bennem volt a frász, hogy rendben találják-e a rakományt. Délutánra kiderült, hogy minden oké.

Közben a srácok elkezdték felfesteni a Niklas nevet. Háromra kirakták a hajót, nyomás raktárt takarítani. Közben megjött a sztór, gyerünk kirakni a kamiont. Olyan finom "illatos", magyarán penetránsan büdös sajtot kaptunk, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam! Utána azonnal átálltunk egy másik rakparthoz, háromnegyed hat után kötöttünk ki. Itt rakunk be, két napra vállalták, mert még nincs itt a teljes rakomány.

Vacsora után megünnepeltük a hajó átnevezését (a névadó, Niklas, a parancsnok fia, kilenc éves). Utána kimentem, és felhívtam az asszonyt. Végre tudtam beszélni, mert a kisebbik fiam hajlandó volt leszállni a telefonról.

Nagy örömöt okozott, hogy levelet kaptam Gömöry tanár úrtól, a volt latin-magyar tanáromtól. Már kezdtem azt hinni, hogy válasz nélkül hagyja a két könyvemet... De mentségére legyen mondva a kora, nyolcvan felett van, és a gyenge látása.

Délután láttunk egy magyar uszályt. Apró öröm, ami megdobogtatja a szívet, csakúgy, mint Moerdijkban egy kamion, mely egy bizonyos Mácsai László vállalkozó nevét hirdette a ponyváján.

Január 14. Csütörtök. 13 nap. Antwerpen. Szerencsére nincs az egész rakomány a rakpart mellett, így csak holnap mehetünk el. Gondolom ezért is kezdtek egészen "emberi" időpontban, reggel nyolckor, s fél négykor már befejezték a munkát.

Január 15. Péntek. 12 nap. Antwerpen, úton. Délután háromra végeztek a rakodással. Azt hiszem, a barba elégedett velem, mert láttam rajta, hogy érzi, hogy ismerem a hajót. A rakodás vége előtt húsz centit orra voltunk bukva, ő azt akarta, hogy minimális fartrimmel induljunk, s félve nézte a merülést a berakás végén. Persze amikor kész lettünk, tizenöt centi volt a trimm, és ennek meglehetősen örült. A rakomány elhelyezéssel is elégedett volt.

Négykor elindultunk. Lohmann viszi ki a hajót a tengerre - az ő "saját" hajója, nem bízza másra a veszélyes helyzeteket -, én csak este tizenegykor megyek fel váltani. Az azért egy kicsit sértő, ahogyan megkérdezi, hogy lemehet-e, meg tudom-e oldani a hajózási helyzetet? Odakint dühöng a szar, kilences nyugati, északnyugati szél van.

Indulás előtt megroppant a térdem. Most, amikor írom a naplót, délután fél ötkor, még érzem...

Január 16. Szombat. 11 nap. úton, Északi-tenger. A hajnali őrségben iszonyú rossz idő volt, 9-es vihar dühöngött, de szerencsére úgy kaptuk a hullámokat, hogy nem mozogtunk különösebben, csak a sebességünk volt 4-5 csomó, ami "volt jobb"...

Délre lecsendesedett, a végén egészen sima lett a víz.

A Lojzi meg a parancsnok nagyon egy húron pendülnek, már ami a naplóírást illeti. Mindketten elég trehányak ebből a szempontból, pedig fontos dokumentum, nem is érdekel, hogy ők hogyan csinálják, én írom, ahogyan jónak látom.

A lábam nem igazán javul, bár nem fáj annyira, mint amikor megroppant.

Január 17. Vasárnap. 10 nap. Angol-csatorna, úton. Hajnalban ránk tört a vihar, 8-as, 9-es erősségű szél fúj, természetesen szembe kapjuk, alig megyünk.

Január 18. Hétfő. 9 nap. Vizcaya, úton. Tovább tart az ítéletidő. Tele van a hócipőm...

Január 19. Kedd. 8 nap. Vizcaya, úton. Borzalmasan szar idő van. Hajnalban távirat jött a Marlow-tól.

Ma délután kellett volna érkeznünk Aveiróba, de még mindig a Vizcayán hánykolódunk.

Január 20. szerda. 7 nap. Vizcaya, úton. Nem tudni, hova megyünk. Lehet, hogy Leixoesban kötünk ki, Aveiro előtt sok hajó horgonyoz, a kikötő zárva van a rossz idő miatt.

Továbbra is dühöng a vihar. Ilyen ítéletidőben régen hajóztam. Tegnap megfájdult a hátam, már nem bírom a sok döglést, mert arra nincs lehetőség, hogy valamit mozogjon az ember, de még arra se, hogy talpon legyen. Egyszerűen borzalmas!

Este megjött, hogy marad Aveiro, éjfél előtt érkeztünk.

Január 21. Csütörtök. 6 nap. Aveiro, horgonyon. Nem is igaz, hogy végre egy kis nyugalom van, igaz, még mindig lityegünk egy kicsit, de a horgonyon már kibírható.

Megérkeztünk Aveiro elé

A Helén jól kikapta az utat: Gentből visznek szójalisztet egy algériai kikötőbe. Szegények... Mr. Schiffner táviratozott Lohmannak, hogy beszéljen a "punk" barba fejével, mert kijelentette, hogy nem hajlandó Algériába menni. Köztünk legyen szólva: tökéletesen meg tudom érteni.

Az egész napot horgonyon töltjük, egy kis pihenés a rettentő útért. Holnap reggel visznek be.

Délután jött a hír, hogy öt után kikötünk. A hír igaz, csak nem ma, hanem majd...

Délután kinyomtattam a Szétrúgok mindenkit 6-ot, mert meg akartam mutatni K. Gabinak. Említettem, hogy elmondom benne a véleményemet az amerikai filmekről. Annyira tetszett neki, hogy elkérte, hogy megmutathassa otthon.

Este a barba elküldte a váltási kérelmemet a Marlow-nak. Február 2-án vagy 3-án lehetünk Antwerpenben.

Január 22. Péntek. 5 nap. Aveiro, horgonyon. Az egész napot horgonyon töltöttük. Lehet, hogy csak hétfőn megyünk be?

Délután beszélgettem egy sort a parancsnokkal.

A cégében (Hermann Lohmann Schiffahrtsgesellschaft mbH) a Harren und Partner cég a főrészvényes. Mr. Harren hét éve kezdett két hajóval, a Paduával és a Pandorával, most tizenhét hajója van. Lohmann 26 évesen kezdett hajózni az apja cégénél (egy hajója volt, és az istennek se akart fejleszteni), két év múlva már parancsnok volt.

Most ő is ezzel a két hajóval kezdi a pályafutását, és természetesen fejleszteni akarja a cégét, de előbb be kell indulni ebben a pangó piacban.

Január 23. Szombat. 4 nap. Aveiro. Milyen jó, hogy elküldtem a telexet. Délelőtt kikötöttünk. Csak hétfőn kezdik a kirakást, hat órára vállalták.

Bringával könnyebb!

Vacsora után kimentünk K. Gabival, aki délután vett egy kerékpárt 30 márkáért egy kerékpárszervizben. Kerestünk egy ATM bankjegykiadó automatát, és levettem a forintszámlámról 5000 escudót, milyen jó, hogy vészhelyzetre itt van nálam. Igaz, ilyenkor kétszeres váltás miatt (márkáról forintra, forintról escudóra) nem a legjobban járok, de ilyenkor, hét végén, amikor nem lehet pénzt váltani, megéri.

Közben az a kerékpár, amelyikkel én mentem, egy kicsit elromlott, így keresnünk kellett egy üzletet, ahol szerszámot kért Gabi, és megreparálta a bringát.

Visszajöttünk a kikötőhöz, bementünk a legközelebbi kocsmába, ahonnan felhívtam Encsit.

Közben megérkezett mindenki, a parancsnokot kivéve. Söröztünk, boroztunk, aztán fél tizenegykor kirúgtak, és bejöttünk a hajóra.

Ha még maradnék a hajón, biztosan vettem volna egy bringát magamnak, nagyon jó dolog, főleg nekem, aki olyan "hadilábon" állok a lábammal...

Január 24. Vasárnap. 3 nap. Aveiro. Szép az idő, süt a nap, nyugi van. Délelőtt térképeket, szakkönyveket javítottam.

Rég volt ilyen jó napom!

Ebéd után kerékpárra kaptunk Gabival, és nekiindultunk a vakvilágnak, bár stílusosabb lenne azt mondanom, hogy a vakportugáliának...

A legközelebbi kisváros Gafanha de Nazare. Jó hosszú, legalább öt kilométer. Átkerekeztünk rajta, hamarosan Gafanha de Alquembe értünk. Itt egy kedves benzinkutas felfújta a gumikat, majd tovább kerekeztünk. Egy ocsmány büdös tó partján vezetett az út, átmentünk egy háromlyukú hídon (hiába no, ebben még fejlődniük kell, hol van ez a hortobágyi kilenclyukútól, bár az igazat megvallva, azt még nem láttam... Legfeljebb betartom a fokozatosság elvét, de hol találok egy hatlyukút?)

A híd végében kezdődött egy nagyobb város, Ílhavo, bementünk egy kellemes térre, ott pihentünk öt percet, majd visszaindultunk. Sörözni ott akartunk, ahol tegnap este voltunk, a kikötő mellett, de zárva volt, ezért visszakerekeztünk Gafanha de Nazaréba, és az első (szerencsére falu végi) bárban bekebeleztünk egy sört.

Vacsora után ismét kimentünk bringázni, de most csak a faluban tekertünk keresztbe kasul. Megnéztük a templom környékét, ott van egy helyben minden, amire a léleknek szüksége van: templom, kultúrpalota, és a temető... Ez utóbbit kőfal vette körül, de átláttunk a tetején, igen barátságos, lakályos kripták sorakoznak egymás mellett, némelyikben még világítás is volt, bár azt hiszem, ez az, ami abszolút fölösleges...

Összetalálkoztunk a többiekkel is, a barba megint egyedül őrizte a házat...

A délutáni bárban megittunk megint egy sört, és felhívtam Enikőt. Meg kellett szakíttatnom a beszélgetést, Klárival beszélt, és ha belelendülnek... Megérkezett a tarantói és az antwerpeni levelem, egyszerre. Mégse kellett az olaszokban csalódnom, sőt az olasz postában se, mert mindig ilyen pocsék volt.

Fél kilencre bent voltunk.

újólag panasszal élek a popsim iránt...

Január 25. Hétfő. 2 nap. Aveiro. Kicsit izgalmas volt a kirakás, mert aggódtunk, hogyan tudják majd kirakni az acéllemezeket, amire rárakták Antwerpenben a vasgerendákat. Először veszekedtek, vitatkoztak velünk, de két karton cigaretta megtette a hatását, és kiügyeskedték az összes rakományt. Szerencsére jól elhúzódott a munka, és csak holnap reggel indulhatunk. A parancsnok savanykodott ezen, így nem mertem vigyorogni, hogy lássa az örömömet, mert ez egyre inkább azt jelenti, hogy a setubali kirakás után ballasztban megyünk fel Antwerpenbe.

Néztük a ZDF híreit, egy magyar autóbusz lezuhant Ausztriában egy szakadékba, tizenhatan haltak meg.

Politizálunk a parancsnokkal...

A barba sokat politizál. Szidja a kormányt, mint a bokrot. Nem ért egyet a családpolitikájukkal, a biztosítási rendszerrel, és legfőképpen a zöldek akcióival. Le akarják állítani az összes atomerőművet Németországban, és Franciaországból és Angliából vissza akarják hozatni a kivitt atomhulladékot. Ez jelzem, nekem is magas... Tetemes költséggel jár, és nekik kell akkor tárolni... A kormány engedélyezni akarja az egyneműek közötti házasságot. Ez persze magánügy, és akkor nem értek vele egyet, ha ezekben a kapcsolatokban engedélyezik az örökbefogadást. (Ugyanis akkor egy normális gyermeknek ez a kapcsolat lesz a követendő példa...) Ha nem lehet fogadott gyermek az ilyen "családban", akkor ám tegyék, ha "szeretik" egymást, akkor legyenek meg azok a jogaik, amik a házastársakat megilletik. Remélem a mi demokráciánk sokára éri el ezt a fejlettségi szintet, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk...

Este volt egy film a tévében, a parancsnok úgy örült neki, mint egy gyerek, mert ott forgatták a jeleneteket, ahol lakik. A bankjában, a szomszédos utcában, a közeli téren... Miután sokat kommentálta, még én is élveztem. Bugyutácska vígjáték volt.

Január 9. Szombat. 18 nap. úton. Éjfélkor rossz hírrel várt a barba. Távirat jött Mr. Kremerstől.

A hülyék...

Kornél az, aki tovább akart maradni - legalább áprilisig -, és én vagyok az, aki haza akar menni, és a marhája most hazaküldi Kornélt, és a szabadsága letöltése után akarja visszahozni a MV Niklasra. Tehát én maradhatnék még minimum két hónapig a hajón. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólna az asszonyka? Arról nem beszélve, hogy Kornél bizonyítványai lejárnak tavasszal, nem tud majd visszaszállni. Addig maradt volna, amíg lehet, hogy aztán meghosszabbítsa.
Persze azt is el tudom képzelni, hogy capt. Grützner örömmel szúrt ki Kornéllal, és Lojzi igazgató úr, szegény annyira bugyuta, hogy nem fogta fel, hogy miről is lett légyen szó. Mert Krémers mind a két parancsnokot megkérdezte, hogy hogyan is legyen a váltás. Nem tudom, hogy mit beszélt Lohmannal, mert utalt a telexében arra is, hogy a tulajdonossal is tárgyalt. Lohmannak Hamburgban mondtam, hogy pár hét nem a világ, ha kell, akkor persze maradok, de nem plusz két hónapot!
Nem tudom, mi tévő legyek. Ugyanis a két állandó barba, Lohmann és Lojzi igazgató úr olyanok, akikkel szívesen hajóznék máskor is, de akkor hogyan tovább? Sose lehet belőlem barba, ha itt maradok. Vagy esetleg mégis, ha bővítik a hajóparkot?
Na, mindegy. Ha már így alakult, akkor ez van. Nem tudok semmit se tenni, főleg, innen a hajóról.

Az az ökör punk...

Az a helyzet, hogy kettőkor megint beszélgettünk Kornéllal. Igazam volt, capt. Punk Grützner kavarta meg a szart, ő küldött olyan táviratot - amíg Kornél az igazak álmát aludta - Mr. Kremersnek, amire az felkapta a vizet. Tehát az lesz, hogy Kornél hazamegy, és amikor nekem lejár a mandátumom, akkor idejön. Marad az eredeti terv, hogy január végén utazom haza. És megbeszéltük, hogy visszajövök, május közepén leváltom, és ez azt is jelenti, hogy jövő karácsonykor otthon leszek. Illetve meglátjuk, hogy ide jövök, vagy a Helenre E. helyett...?

Készülődés minden vonalon...

Az igazgató úr készül haza, de marhára. Ebből adódóan most mindenki dolgozik. A matrózok takarítanak, én is a hídon, Lojzi pedig nyüzsög. Pótlólag be kellett írnom egy mentőcsónak gyakorlatot. Röhej: voltam a Csokonain, egy halom ócskavas volt már, a Pancon 3 alig vánszorgott, egy lestrapált kurva volt. A Humber egy 25 éves félig roncs, de mindegyiken működött a mentőcsónak. Ezen a hat és fél éves, modern hajón nem! A motor indítóakkumulátora ment tönkre, és még nem pótolták. Na, mindegy, a gyakorlatot azért beírom, mert ellenőrizhetik a kikötőben. Ebben a hónapban esedékes a Port State Controll, szerencsére majd csak 28-a után, s addigra már jó lenne megpattanni innen. Ez minden félévben esedékes, s akkor mindent leellenőriznek, jó alaposan. Rá is fér sok hajóra, szerencsére, az elmúlt félévi ellenőrzés során semmi hiányosságot nem tapasztaltak, s ezt nem minden hajó mondhatja el magáról. Egy teljes napot vesz igénybe az ellenőrzés. Legutóbb a Humberen volt szerencsém egy ilyen ellenőrzéshez, és tizenhét hibapontos listát kaptunk.

Január 10. Vasárnap. 17 nap. úton, Moerdijk. Olyan lassan megyünk, hogy az már majdnem hátra. Reggel hat előtt nem akar érkezni a pilot állomásra Lojzi. Ez most számomra nagyon kellemes, mert így még ki is aludhatom magam kikötés előtt.
Ma hajnalban jól jött a Szülőföldünk. Vége a vasutassztrájknak. A MÁV vezérigazgató meghalt a hivatalában.
Hat húszkor érkeztünk a pilot állomáshoz, tízkor kötöttünk ki. Holnap fél nyolckor kezdik a kirakást, négy órára vállalják. Ezt nem akarom elfogadni, mert 190 emelés lesz, ha négyesével rakják, és ha óránként húszat ki tudnak rakni, akkor is tíz órai munka. Na, meglátjuk, hogy csak a szájuk nagy, vagy meg is tudják csinálni?
Ebéd után elengedtük a fedélzeti rakományt. Közben a barba megkért, hogy vegyem át a videómat egy kazettára. Megtettem. Egy picit lebuktunk. Volt benne egy jelenet, a hídon, amikor mondom, hogy ez Lojzi kapitány asztala. Naná, hogy megértette, kérdezte is, hogy a kapitány, az capitan-e? Gondolom, a Lojzit hozzá tudta tenni... Három után pár perccel megjött

Hermann Lohmann

az új parancsnok. Lojzi igazgató úr másfél óra alatt átadta a hajót, és már tűzött is el, Lohmann felesége vitte haza.
Az első amit kérdeztem, hogy mi lesz az utunk. Erről nincs semmi hír.
Vacsora után másfél órát beszélgettünk, Lojzival összesen nem lehetett ennyit.
Kikérdezte a hajó állapotát.
Elmondta, hogy most év elején két hétig pang a piac, örültek, hogy tudtak rakományt szerezni erre az időszakra. Két vonaljáraton dolgoznak:
Rotterdamból Saguntóba van százezer tonna vas, ez egy évet venne igénybe elszállítani, és Dél Spanyolországból lenne valami ásványféleség vissza Angliába. Ez lenne a mi hajónknak
Egy másik pedig Hamburgba lenne szállítani való alumínium őrlemény...
Kíváncsi leszek, hogy mikor tudok hazamenni? És főleg, hogy honnan?
Telefon haza
Felhívtam az asszonyt, Szabolcs vette fel, gyorsan elmondta, hogy volt bent a 2zsiráfnál és azt mondták, hogy több írás is megjelenik a könyvből. Február 12-én lesz a felolvasó estje a gimiben.
Csaba öcsém az egyik nap buszra várakozott, és egy srácnál látott egy újságot, és a kölyök Szabolcs versét olvasta. Nagyot dobbant az öcsém szíve...! Én meg büszke vagyok a fiamra! Nagyon valószínűnek tartom, hogy a 2zsiráf volt.
Tarantóból nem érkezett meg a levelem. Valószínűnek tartom, hogy Livornóból se. Ha így van, akkor csalódtam az olaszokban!

Január 11. Hétfő. 16 nap. Moerdijk. Megkezdtük az első napot az új barbával. Szóltam, hogy kérjen valami kötözési pénzt a charterertől a srácoknak. Megígérte, kíváncsi vagyok, hogy be is tartja-e?
Délelőtt fél tízre csak a fedélzeti rakomány felét rakták ki, nem megyünk el előbb, mint késő este (csak a szájukkal raknak olyan gyorsan...)

Tele van a hócipőm

mert ma mindenki hülye, csak én nem. Délben lettek készen a fedélzeti rakomány kirakásával. Gyorsan elő kellett készíteni a raktárt a nyitáshoz, nyilvánvaló, hogy nem mentünk ebédelni. Erre K. Gabin kitört a "szakács betegség", és hisztizni kezdett, hogy miért nem jönnek az emberek enni? Ez jellemző sok szakácsra, azt hiszik, hogy azért van a legénység, hogy nekik munkájuk legyen, és oda vannak, meg vissza, ha nem ül mindenki pontban tizenkettőkor az asztalnál. A stromó is kiakadt, és teljesen váratlanul begorombult. A barba ideges, mert sok a dolga az új hajópapírokkal...
Új rendszert vezetett be, pilottal csak ő hajózik folyón, ezért a szolgálati rend ma egy kicsit felborul, ami azt jelenti, hogy éjfélig lehetek, mert akkorra lehetnek készen a kirakással. Utána ő lesz szolgálatban, majd én a tengeren, és megint újra ő, amikor a Scheldén hajózunk, Antwerpenbe.
Este hatkor ledőltem két órára. Fél hétkor hallom, hogy hív a barba:
- Mister mate (mert ő így hív, tiszt úrnak...).
Felkeltem, bekopogtam a kabinjába.
Senki.
Felmentem a hídra, ott találtam.
- Hívott, captain? - kérdeztem. Nagyot nézett.
- Én ugyan nem... - mondta.
Újra álmodtam, de most ezt a rövidet!
Éjfél előtt tíz perccel fejezték be a kirakást.

Január 12. Kedd. 15 nap. Moerdijk, úton, Antwerpen. Milyen kár, hogy nem a belső vízi úton megyünk, a csatornákon keresztül-kasul, úgy csak kilenc óra lett volna az út, így tizennyolc...

Ez egy szép nap volt...!

Kezdem ott, hogy részletekben tudtam csak aludni, így egész nap kóvályogtam. Kora délután kikötöttünk, megjött a Germanischer Lloyd képviselője, és hivatalosan átnevezték a hajót. Már valóban Niklas vagyunk!
Ötkor kimentem a Jumbo vámmentes üzletbe.
Moerdijkban K. Gabi szerzett egy ócska bringát. Ez volt a próbaútja.
Először akkor estem vele, amikor kontrázni próbáltam, és nem volt rajta. Másodszor, amikor be akartam fordulni, de csak a kormány fordult, a kerék nem, mert olyan laza volt a kormányt leszorító csavar. Harmadszor, amikor egy raktárépület mögül kiértem, a szél feldöntött.
Bevásároltam. Nemcsak magamnak, hanem a srácoknak is. Vettem egy jópofa rádiós órát a konyhába.
Már odafelé menet is elkezdett a hó esni, amikor visszaindultam, vízszintesen zuhogott. Totál eláztam. Néhol már olyan nagy hó volt, hogy nem tudtam tekerni, tolni kellett a bringát. Ráadásul nem téli cipő volt rajtam. Egy telefonfülkénél megálltam, megpróbáltam Encsit felhívni, de hiába hívtam negyed órán keresztül, állandóan mással beszéltek. Már borzalmasan fáztam, nem tudtam tovább várni. Induláskor alig jött fel a kesztyűm, csurom víz volt. Amíg le nem húztam, nem éreztem, mert melegen tartotta a testhőmérséklet, de amikor felvettem, jéghideg volt.
Mint egy hóember állítottam be a hajóra. A dzsekim kívül elázott, belül szerencsére nem lettem nedves. De az overallom combközéptől átázott, és az alatta levő nadrágból is csöpögött a víz.
A popsikám is fáj, a bringaülés dög kemény volt...
Ráadásul holnap reggel fél hatkor akarják kezdeni a kirakást...
Délután beszélgettem a barbával. Kérdeztem, hogy beszélt-e vele Lojzi igazgató úr a váltásomról és Kornélról? Sajnos nem megy, amit elképzeltek, mert Mr. Kremers nem engedi hajóra Kornélt amíg le nem töltötte a szabadságát és meg nem hosszabbította a tiszti oklevelét. De azért nekem sántít valami a dologban, mert ha a tulajdonos kér valakit, akkor a Marlow-nak küldeni kell. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a sorsunk?
Megvan az utunk: Antwerpenben rakunk be Aveirónak és Setubalnak (mindkettő portugál) 3487 tonna vasat.

Január 3. Vasárnap. 24 nap. úton. Éjfélkor kis rendet raktam Lojzi igazgató úr után, mert mindent elhanyagolt a komputeres játék kedvéért, aztán megírtam a Naplómat. A Szülőföldünk nem igazán jön...

Teljesen jó idő fogadott délben. Sima víz, ragyogó napsütés, kellemes meleg, az ilyen januári időt szeretem igazán... Egy szál trikóban ácsorogtam a híd szélén.

Egy óra után beállítottuk a komputert a végleges helyére, és végre egy kis rendet csináltam a hídon. Már csak a printert kellene beállítani...

Kicsit videóztam.

Január 4. Hétfő. 23 nap. úton, Gibraltár, úton. Olyan lassan megyünk, hogy az őrület. Reggel nyolcra akar érkezni a két parancsnok. A Pandorán egy bizonyos Fred Grützner a barba. Amikor K. Gabi kiszállt, azt mondta:

- Gyerekek, ez egy szuper jó fej!

Capt. Grützner

K. Gabi szerint jó a saját emberismerete, ám most mellé fogott. Nem egy kimondott vadember, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor tör ki, és megy át hülyébe mesélte később K. Kornél Az ilyen embert nagyon nem tudom szeretni. Amikor Milazzóból indult a Pandora, Kornél elmondta, hogy egész nap remegő gyomorral várta, hogy mikor kezd dühöngeni, ugyanis gyanúsan jókedvű volt a parancsnok aznap. Ez az indulási manőver után következett be. Azon bukott ki, hogy Kornél nem maradt a hídon (ugyan minek tette volna?), s tombolni kezdett, hogy a magyarok kitúrják a németeket a helyükről, s nekik nincs munkájuk.

Pedig nincs igaza. Kíváncsi lennék, hogy hány német akar eljönni matrózkodni a hajókra, főleg ennyi pénzért. Persze Grützner urat nem is ez zavarja, hanem a tisztek. Na, ja. Én is abban ügyködöm, hogy nekem legyen állásom, és ne neki...

A hajnali őrségben megbeszéltük az eddigi hajóinkat, elmeséltem a csodálatos Humber még csodálatosabb kalandjait Lattakián, Ege Gübrében, a konstancai javítást, a vasrakomány kirakásával járó gondokat, a sok-sok kötélszakadást, csiga és görgőtörést...

Gibraltár

Hattól háromnegyed kilencig aludtam. Amikor ébredtem, a pilot már a hajón volt. Ez igazán rendes volt Lojzi igazgató úrtól.

A másik, amin meghatódtam, hogy a kikötés után elküldött, menjek ki a városba, nincs rám szükség olajozásnál. A Presidenttel voltam itt utoljára, de nem tudtam kimenni. Sőt, még sehol se voltam úgy olajozni, hogy a barba kiküldött volna a városba. K. Gabival sétáltunk, elmentünk a szikla lábához, majmot nem láttam.

A Pandora horgonyon volt, amíg bevettük az olajat. Közben Lojzi beszélt Mr. Kremers-szel. Két héten belül átszáll a Presidentről a Pandorára E. Laci, majd Kornél jön erre a hajóra, amint kikötünk. S abból a kikötőből én is megyek haza!

Fél tizenkettőkor indultunk, hallottam, amikor Kornél bejelentkezik fél háromkor Tarifa Controllnak. Hívtam a 16-os csatornán.

Nem válaszolt.

A 10-esen is átszóltam.

Nincs válasz. Később beleszólt, hogy hallott, de "az a barom fent volt a hídon". "Az a barom" Herr Grützner, a Pandora barbája. Sajnálom Kornélt, olyan lehet a helyzete, mint nekem volt a Presidenten.

Este hatkor elvonultam, és irtó nagyot aludtam.

Január 5. Kedd. 22 nap. úton. Lojzi adott egy csomó munkát, különböző hivatalos nyomtatványokat készítek, MV Niklas névre. Ha már a Maci megvette a festékkazettát, akkor ez a minimum, nem igaz?

Ma 3363,0 KHz-es hullámhosszon beszéltünk Kornéllal. Jól jön, holnap éjjel is összejövünk.

Délben Lojzi igazgató úr jajongva várt a hídon. Éjjel kikapcsoltam az Inmarsat C-t, és nem találta a sok felesleges időjárási telexet. Nem tudta bekapcsolni a komputert se...

Abban igaza volt, hogy elfelejtettem az Inmarsatot beállítani a kikapcsolás után, s a komputer képernyőjét is kihúztam, de megértő volt, mert az éjszakai munkához kellett a saját laptopom, s ahhoz használtam a displayt. Délutánra is adott egy csomó új nyomtatványt, hogy vigyem be a gépbe, és nyomtassam ki az új hajónévvel.

Este nem tudtam aludni, hosszú éjszakám lesz...

Január 6. szerda. 21 nap. úton. Sajnos megfordult a szél, most délkeleti, ez rossz lesz, ha Vizcayára érünk, mert akkor oldalról jön.

Hajnali kettőkor beszéltem Kornéllal. Mesélt egy jó sztorit a barbáról. Captain Grützner egy punk. Most is zselézi a haját, és van fülbevalója, de régebben még festette is magát.

Punk barba...

Hollandiában történt, hogy talált a hajón piros, kék és zöld sprayt, tehát kicsinosította a haját, s égnek meresztette. Ezen kívül volt fél kiló fülbevalója és egy orrkarikája, amitől nagyon szép volt, legalább is punk lányos körökben, gondolom én. A hatósági vizsgálat tőle kérdezte, hogy hol találják a parancsnokot. Amikor kiderült, hogy ő lenne a hajó első embere, nyilvánvaló lett, hogy a hatóság nem punk lányokból áll, és nagy botrányt csináltak, még a hajótulajdonosnál is hivatalos panaszt emeltek ellene. Azóta csak zseléz, és leszerelt a fejéről egynehány fülbevalót is...

Kávénál elmeséltem capt. Grützner esetét a hatóságokkal, a srácok jót derültek rajta, s cserébe elmondták a "Copfos" esetét, aki szintén parancsnok volt a Harren cégnél.

Rocker barba

Copfos nem punk volt, hanem rocker. Szép, gusztusos tetoválás borította a mellét, szögekkel kivert bőrnadrág és dzseki volt az öltözéke, a haját természetesen copfban viselte, és megőrült a motorokért, Harley Davidsonja volt.

Egyik alkalommal kint volt a legénységgel Aveiróban - Portugália - egy kocsmában. A kocsmárosnak volt egy mosómedvéje, amelyik valami mennyezeten futó csővezetéken pihent. Már be voltak egy kicsit szíva, amikor jött az ötlet, hogy nem hajó a hajó mosómedve nélkül, s beviszik a Paduára. Az egyik matróz felugrott, belekapaszkodott a mosómedvébe, lecibálta, de a szegény jószág megijedt - azt hiszem, ezen nincs mit csodálkozni -, és beleharapott ez első elé kerülő emberbe. Ez történetesen a Copfos ujja volt.

Egy másik matróz ezért elkapta hátulról a mosómedve fejét, szorította az állkapcsát, és ököllel püfölte szegény állat fejét, hogy engedné már el a parancsnok úr ujját. A rendőrség is kijött. Copfos úgy tudta magát kidumálni, hogy nem volt az állaton nyakörv, nem tudhatta, hogy magántulajdonban van, azaz a kocsmárosé...

Copfost később kirúgták a Harren und Partner cégtől. Akkor a Pandorán volt, éjfélkor átvette a szolgálatot a Macitól - aki akkor első tiszt volt -, és első dolga volt lemenni a második tiszti kabinba, hogy játsszon a komputerrel. Fél óra múlva a hajó zátonyon volt. Kettőszázezer márkás kár keletkezett, ki kellett dokkolni a hajót. Persze Macira próbálta kenni a dolgot, de nem sikerült, mert az éjféli pont pontos volt, így tudta, hogy a hajó milyen pozícióban van...

Ez egy ilyen übermensch volt.

A hajnali szolgálatban kértem Kornéltól egy "teszt" táviratot, és ezzel sikerült megnyugtatnom Lojzi igazgató úr kicsi szívét, hogy nem rontottam el az Inmarsat-C komputert, amikor kikapcsoltam.

Január 7. Csütörtök. 20 nap. úton. Hajnalban faxot küldtem az asszonykának a hazautazásomról.

Sajnos, be kell látnom, hogy felelőtlen vagyok.

Nem szabad ilyen gyereknek, mint a felséges Lojzi barba, megmutatni olyan dolgokat, amit nem ismer, mert elkezd vele játszani, anélkül, hogy tudná, hogy mit csinál. Tegnap megmutattam, hogyan töröltem ki az EGC, azaz időjárási telexeket, erre ma nekiállt, és ezzel mindent kitörölt a komputer belső naplóból, így nem tudom elszámolni a küldött telexeket...

Január 8. Péntek. 19 nap. úton. Az idő elromlott, meglehetősen billegünk, de azért kibírható. Most is 7-es, 8-as erősségű, de félhátulról jön, így riszáljuk azt a szép popsinkat, csúszkálunk a hullámok hátán, de azért megyünk, és a mozgás kibírható.

Délben váratlan hírrel örvendeztetett meg Lojzi igazgató úr:

A President Liverpoolban van, vagy ott lesz a hét végén. Így E. Laci átszáll a Pandorára Cardiffban. Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor Kornél még elér minket Antwerpenben, és akkor 14-15 körül otthon lehetnék. Túl szép, hogy igaz legyen!

1999

Komputerizáljuk a hidat

December 25. Péntek. 33 nap. Taranto. Hiába, a bizalom a legfontosabb. A digók meg is hálálták. Annyira, hogy reggel megígérték, hogy ma se dolgoznak. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más hajót ne raknának.)
Ez is egy fajta karácsonyi ajándék...
Szóval szép, csendes napunk volt, csak K. Gabit nem lehet leállítani, és úgy töm minket, mintha attól függne az élete, hogy napi hány kilót hízik a csapat. Vacsorára tésztában sült csülök volt. (Bejgli, csoki, marcipán...)

December 26. Szombat. 32 nap. Taranto. Ma végre folytatták a berakást. Egy kicsit tele lett a hócipőm, mert reggel héttől este tizenegyig voltam, a végére tisztességesen megfájdult a lábam. Holnap folyt. köv.

Kutyák...

A legtöbb kikötőben van egy-két kóborló jószág. Azt hiszem, azonban Tarantóban van a legtöbb, ha az egy méter rakpartra eső kutyák számát nézzük. Öt hajó fér el egymás után, és mindegyik járójánál ott a szeretetcsomag a szakácsoktól. Olyan urak azek az ebek, hogy a marcipánt már meg se eszik, hagyják ebek harmincadjára... Amikor 23-án telefonáltunk K. Gabival, sült májat kaptak, és ezzel bekerültünk a szívük csücskébe.
Ma délelőtt összejött mindegyik a vagonok között - pedig nem volt nálam máj -, szám szerint nyolc, és mivel én nagyon szép és kívánatos vagyok (kutyaszemmel is, főleg ha májat hozok magammal...) ezért letámadtak, hogy csak a csóválódó farkak látszottak (aláhúzom: csak a kutyáké...). Persze koszosak is ahogy az egy kikötői házőrzőhöz illik. Nem győztem kimosakodni, olyan büdös lett a kezem, mire mindegyik füle tövét végigvakartam, és elhessegettem valahogyan őket.

December 27. Vasárnap. 31 nap. Taranto. Azt mondják, hétfőn mehetünk el. Ma is hasonló a program a tagnapihoz. Raktárból a fedélzetre, onnan az irodába érdeklődni, aztán a vagonokra, megvizsgálni minden egyes tételt, hibalistát csinálni, veszekedni, idegeskedni (a parancsnokkal együtt, mert egy kicsit elbaltáztuk a berakást, lehet, hogy jó nagy fartrimmel kell indulni, de ő rendelkezett úgy hogy meg kell cserélni a rakományt, és a könnyű csöveket előre rakatta, így hátra került a nehéz rakomány).
Azt mondja, majd meglátjuk. Igen ám, de akkor már késő lesz, mert maximális mennyiségű vasat veszünk fel, és akkor már nem lehet ballaszttal egyenesíteni...
Hát nem örülnék, ha ezt a stílust kellene a jövőben folytatnom...
Bár a Macival se lenne most másképp, ez azért nagyon fárasztó munkarend a számomra. A fiataloknak való... Délben már nem éreztem a lábam. Kell vagy három menetnap, hogy helyrejöjjön.
Nem baj. Ma kezdtem meg a hatodik, azaz az utolsó hónapomat! És bízom benne, hogy nem kell napra kitölteni a szerződést, bár a pénz nagyon kellene. A tudomány mai állása szerint holnap berakják a fedélzeti rakományt, és elmegyünk.

December 28. Hétfő. 30 nap. Taranto. Kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Reggel héttől ma reggel nyolcig egyfolytában. Amikor kész volt a berakás, még egyeztetni kellett az irodában, merülés alapján meghatározni a berakott mennyiséget, leszámlálni a hajóban levő rakományt, szóval nem unatkoztam, csak közben nagyon fájt a lábam...
Délelőtt kötözik a rakományt a raktárban, délután berakják a fedélzetre a 150 tonna csövet, és este elmehetünk...

A tudomány egy helyben toporog...

Egy tapodtat se haladt tegnap óta. Ugyanis a mai állás szerint nem ma, hanem csak holnap indulunk, s ez tegnap is így volt.
Történt az, hogy reggel fél nyolckor már le is feküdtem, és erősen meghagytam K. Gabinak, hogy egy vacak ebéd miatt fel ne ébresszen! Nem is keltett fel délben. A barba már fél tízkor kivert az ágyból, mert gondja volt a rakománnyal, és nélkülem egy lépést se! Amikor felmentem a hídra, idegesen kérdezte, hogy mi a túró a "tube". Megmondtam, hogy csövet jelent angolul. Ő eddig abban hitben élt, hogy "pipe"-nak hívják, de ezt a szót csak a kis átmérőjű esetében használják.
- Ah, so! - mondta, és okosan bólogatott, mint aki nem érti, hogy ez a frappáns megoldás miért nem neki jutott az eszébe, s máris mehettem volna aludni, mert a rettentő gondjára ilyen hamar gyógyírt találtam.
Mint a fenti ábra is mutatja, angolban nem egy durranás a pasas, ami egyáltalán nem zavarja, mert ő tökre érti amit magyaráz. Azt hiszem az a hozzáállása a személyzethez, hogy az ő dolga, hogy megmondja amit akar, a mi dolgunk az, hogy értsük is, amit mond... Eközben úgy tudja a némettel keverni a hohdajcs tájszólású angolját, hogy az már szép. De szerintem ezt észre se veszi.
Pl.: Azt kérdezte Gabitól, hogy kész-e a kávéja, ezt én úgy értettem, hogy kinyomtattam-e a megjegyzéseket a rakományra. Hiába, "keptenül" tudni kell, és Gabi már ismeri, mert hajózott vele.
Szóval a rakománnyal volt baja, és ebből kezdődött a balhé...
Az a harci helyzet, hogy a fedélzeti rakomány eléggé veszélyes dolog, ilyenkor télidőben. A hajó veszettül billeg (a lengési periódus kicsi, rángat a hajó), tehát ha a decken viszünk valamit (most 12,5 méter hosszú és 50 centi átmérőjű csövekről van szó), azt rendesen meg kell kötni.
A raktártető oldalán vannak speciális nyílások, ahova 10x10-es vasoszlopokat lehet behelyezni, hogy (eredetileg farakományhoz készítenek ilyet) a csövet oldalt megtámassza. Érkezéskor megbeszéltük, hogy két-két oszlopot készítenek a digók a műhelyben, egy oldalra, egy blokkhoz. úgy egyeztünk meg, hogy két blokkban vesszük föl a rakományt.
A barba most kitalálta, hogy blokkonként 4-4 kell, és három blokkot csinálunk. Ehhez természetesen le kell gyártani az oszlopokat, így azt az éjjel elkészítik, és holnap indulhatunk is...
Hogy miért nem akkor találta ki, amikor 21-én megbeszéltük, hogy hogyan kötözik meg a rakományt, azt senki se nem tudhassa...
Így az olaszok pipák, mi pedig egy éjszakát nyertünk...
Délután fél egykor ledőltem egy picit, és négy után ébredtem arra, hogy csurom víz vagyok - a kabinfűtés túl jó. Jót aludtam, de kellett is, mert ahogy kinéztem a fedélzetre, hogy megtapasztaljam a dolgok állását, azt vettem észre, hogy a barba már el is húzott, s egyedül maradtam. Annyit még megtett, hogy odaszólt az olaszoknak, hogyha valami gondjuk van, akkor velem beszéljék meg, mert én vagyok a hajó "cargo manager"-e. Azért utána mentem a hídra, és kikérdeztem, hogy mi az elképzelése, hogyha az olaszok kérdezik, akkor válaszolni tudjak. Lehet, hogy rossz néven vette, mert megzavartam a Deutschewelle híreinek hallgatását...
Szóval este 11-ig én rakodtam. Akkor a melósok elmentek, és én is lefeküdtem. Igaz, félálomban még hallottam valami gyanús csörömpölést a fedélzetről, de álmomban se gondoltam volna, hogy visszajöttek, és suttyomban dolgozik a kötözőbrigád.

December 29. Kedd. 29 nap. Taranto, úton. Reggel arra ébredtem, hogy a digók éjjel előkészítették a rakomány kötözését. Tehát nem volt más dolgom, mint megmondani, hogy egy csövet át kell rakni, mert egyedül állt a blokk tetején. Szétszedték a befűzött drótköteleket, és átrakták.
Becs' szóra mondom, hogy először hallottam, hogy Olaszországban a melós operaáriát énekelt munka közben. De amíg szétszedték a kötözést, valami hasonló volt az ária szövege:
- La donna é mobile, puttana Madonna... (Az asszony ingatag, a kurva anyját... (kb.))
Fél kettő is elmúlt, mire befejezték a munkát. De amit mondtam, azt becsülettel megcsinálták.
Akkor kértek fejenként egy-egy kólát, Lojzi (inkább így, vagy igazgató úrnak hívjuk egymás között a barbát, a Zámbó Jimmy nem terjedt el a köztudatban) azt mondta, hogy nem vagyunk bár, ott lehet kérni. Végül kaptak fejenként egy egész dobozzal. Valahogy nem tudták megszeretni a parancsnokot. Ebbe egy kicsit be is segítettem, mert volt egy acéltekercs, amit rondán megbarmoltak rakodás közben, leszakították a védőburkot, a tekercs meg is sérült. Megtettem a megfelelő megjegyzést, és aztán amikor arra akartak rávenni, hogy szépítsük a dolgot, akkor megmondtam, hogy a barba nem járul hozzá, ami igaz is volt. Egyébként jól kijöttem velük. Azt külön értékelték, hogy beszélek olaszul.
A rakománypapírokat 17 órakor hozták.
Már majdnem végeztek a papírmunkával, amikor behívott a parancsnok, és jajongva kérdezte, hogy miért nem tettem megjegyzést a 24 darab mit tudom én milyen vasdarabra? Ugyanis az szerinte nem volt "tiszta" rakomány.
Egyem a kis szívét. Akkor miért írta alá? Amikor megcsináltam a listát a megjegyzésekről, azt mondta, hogy minden rendben van. Azért az egy dolog, hogy valaki lusta, mint a dög, de azt, ami a saját felelőssége, már ne akarja áthárítani rám! Azt már megfigyeltem, hogyha mondok valamit, az sokszor az egyik fülén be, a másikon ki, és sokszor az utolsó utáni pillanatban ébred. Amikor az ügynök elment, akkor a halántékát böködve mutatta, hogy mi a véleménye a barbáról.
A Macival jobb volt hajózni. Persze, a dolgok egy kicsit el vannak túlozva, mert azért nem rossz pasas, csak meg kell ismerni, és az hogy az "ellenfél", a rakomány feladója nem kedveli, az nem jelenti azt, hogy nem a barbának van igaza, amikor a hajó érdekeit védi. És a hülyeségeit abszolút természetesen adja elő - ezért nem zavar különösebben -, mintha minden magától értetődő lenne. Ha ugyanezeket úgy csinálná, hogy abból azt érezném, hogy kiszúrásből teszi, vagy azért, hogy éreztesse, hogy ő az übermensch, az nagyon bökné a csőrömet. Pontosan ezért utáltam Jens Cohrs parancsnokot a MV Presidenten, mert bár sokkal kevesebb hülyesége volt, mindig éreztette, hogy ő német mivoltában mindenki felett áll.
Magyarán mondva: Őfelsége Lojzi kapitány egy egyéniség...

I. Csaba

Szeretem, mert szorgalmas fiú, és érti a szakmáját. Állandóan bütyköl, mindent megcsinál, amihez szerszám és alkatrész van a hajón. Csak még nem ismeri teljesen a hajót, de ez hamar elmúlik. 
Ezen kívül szórakoztató. Be nem áll a szája. Mindenről eszébe jut valami, mindenhez kapcsolódik egy-egy sztori.
Gyakran feljár a hídra délutánonként beszélgetni.

December 21. Hétfő. 37 nap. úton, Taranto. Korzika felett alacsonynyomású ciklon van, lassan halad keletre, már adják a viharjelzést. Remélem reggelig nem jön meg a rossz idő, és abban is reménykedem, hogy bevisznek horgonyra a külső kikötőbe. Ez azt is jelenthetné, hogy a régi kikötőbe megyünk, ahonnan ki tudnék menni, és felhívhatnám a családot!
K. Gabi egy disznó, olyan ropogós, puhabelű bucikat csinált vacsorára, hogy muszáj volt ennem...
Lehet, hogy a Maci már megvette a negyedik (ha azt is számítom, amit M. J.-nek adott ajándékba, akkor az ötödik) maroktelefonját, mert Alfrédnak színes kijelzős Siemense van, és Macinak majd elcsöppent a nyála, amikor meglátta. Kézbe vette, percekig forgatta, simogatta, csak éppen nem csókolta körbe, s közben mondogatta:
- Farben display, farben display...
Hát, nem is ember az, akinek nincsen színes kijelzős maroktelefonja!

Mégis Niklas vagyunk...

Érkezés előtt felhívtam Taranto Port Controllt, ahogyan az elő vagyon írva. Bejelentkeztem, itt a Padua, és megadtam az érkezést, reggel 6.45-re. Marhára csodálkoztak, hogy vajon mi a túrót keresünk itt.
Később visszahívtak, hogy sorry, mi nem a Padua vagyunk, hanem a hajó neve Niklas. Még jó, hogy a digóktól megtudtuk, mert a tulajdonos tojik a fejünkre, és elfelejtette megemlíteni ezt a tényt, oly annyira, hogy a telexen, amit kaptunk még a Padua szerepel...
Egyre kikötöttünk. Rakodni csak holnap kezdenek. Este felhívtam Encsikét, igazán megörült. Beszéltem Szabolccsal, lefordította olaszra a Na, gyere ide, édes fiam...-at, igaz, hogy csak a címét, igaz, hogy azt is rosszul, de a lényeg a műfordítás...!

December 22. Kedd. 36 nap. Taranto. Kellemes éjszakám volt, hiszen végigaludtam. Reggel zuhogott az eső, aztán kiderült, és most hülye hideg szél fúj. Tipikus hidegfront! Remélem, mire elesz innen minket a fene, addigra minden jó lesz. Megkérdeztem a barbát, hogyan adjuk a szolgálatot.
- Huszonnégy órából negyvennyolcat te leszel... - mondta vigyorogva. Aztán megegyeztünk, hogy én adom az éjszakai ügyeletet, és nappal ő felügyel. Lám, vele is lehet dolgozni (a MV Pandorán nem állt ki, legalább is így mondta K. K.), bár azt hiszem, hogy csak azért ilyen engedékeny, mert Moerdijkból vagy Antwerpenből megy haza.
Jó lenne, ha Lohmann, a tulaj jönne le parancsnoknak. Akkor egy kicsit tovább is maradnék, mint január vége, hátha be tudom magam építeni a céghez...

Mégis Padua vagyunk

Bejött a Kikötőkapitányság embere, és teljesen fel volt háborodva, hogy most milyen hajó vagyunk, mi a nevünk? Megmutattuk az okmányokat, hogy Padua névre szólnak.
- Na, akkor ez a hajó neve! - tette le a voksát, és kiállította a hivatalos papírokat a Paduának.

Mégis Niklas vagyunk

Délben kaptunk egy táviratot a tulajtól, hogy a hajó december 18. déli 12 órától a Hermann Lohmann Shipping Co. Bremen tulajdonában van, a neve Niklas, más nevet használni tilos!
Legközelebb talán Paduai Szent Niklas néven kellene bejelentkezni a kikötőbe...

Nyugodt szentesténk lesz

A stivador reggel jó hírrel állított be. Egy hajó elindult Thesszalonikiből és hoz még 800 tonna vasat számunkra, azt meg kell várnunk, és átrakni. 
December 24-én érkezhet, remélem jó későn, mert ahol most jönnek jó kis vihar tombol (ha másnak, akkor hál' istennek...!).
Így a karácsonyi ajándékom az lesz, hogy felhívom apáékat, remélem délután kettő körül András is ott lesz.
Este a barba elküldött aludni, ő volt éjfélig. Minden csak idomítás kérdése...

December 23. szerda. 35 nap. Taranto. Éjfélkor kijöttem, sehol senki. Este tízkor elhúztak a melósok, mint a vadlibák, így visszafeküdtem, és reggelig aludtam. (Pedig féltem, hogy nem tudok elaludni, szerencsére keveset, talán ha 3/4 órát aludtam éjfél előtt.) Eddig 500 tonna csövet raktak be, az összrakományunk 3500 tonna lesz.
Reggel faxot találtam a hídon, az unokatesómtól jött, karácsonyi üdvözlet volt. Küldtem én is.
Ezután készen álltunk a berakásra, de csak álltunk, álltunk, és ők is álltak, nem lett semmi belőle. Egész nap vártuk a rakományt, végül kinyökögték, hogy sajnos nincs kész. A hajó, amit várunk ma reggel azt adta, hogy huszonötödikén érkezik. Hál' Istennek, mondom én.
Mivel deckrakományt viszünk, ezért bejött a stivador, és megbeszéltük, hogyan kötözik meg a fedélzeten a csöveket. Ezzel a mai napra rendelt szolgálat letudva.
Megcsináltam az útvonalat Moerdijkig, az lesz az első kikötő, még akkor is, ha nem látszik logikusnak, mert Antwerpen közelebb van.
Utána egy kicsit

Törtem, zúztam...

Elsőnek elhajítottam a legjobb zseblámpát, összetört az izzó benne, szerencsére valami amerikai spéci szerkezet, így alig találtunk hozzávaló körtét.
A barba délután kitalálta, hogy át kell rendezni az irodát és a 2. tiszti kabint, amit segédirodának használunk, ott van a hajó komputerje - nem egy nagy durranás, 286-os processzora van, hiába no, 92-es típus - és a fénymásoló. Amikor a fénymásolót átvittem az irodába, egy kicsit szétkaptam, de úgy, hogy I. Cs. segítsége kellett hozzá, hogy összerakjuk. Kihullott belőle a fénymásoló por, aki ismeri az tudja, hogy egy kicsit zsíros, hogy jobban tapadjon, na, ez tapadt mindenhez: a kezemre, az asztalra, a padlóra, a porszívóra - amivel kitisztítottuk, mert belül is csupa fekete trutyi lett -, a falra...
Miközben felraktuk a fémkeretet az asztalra, ez tartja, hogyha a hajó dülöngél ne essen le, elvesztettem a hatos fúrót. Persze valahol meg kell lennie ebben a dimenzióban, de valakinek meg is kellene találnia.
Levertem a ragasztórudat az asztalról, letörött a tekerője, filléres dolog, de ez az egy tartalék, és a hídon már fogytán van, ha elveszne, nem lenne mivel térképet javítani.
A hidat nem tudtam kinyitni, majdnem beletörtem a kulcsot. Hát persze, hogy nem nyílott, mert nyitva volt...
Fürdéskor, amikor levettem a trikómat, a nyaka a kezemben maradt, most van egy nyakam, meg egy hátamelejem...
K. Gabi adott hat karácsonyi üdvözlőkártyát, a vacsorához akarja dekorációnak kitenni szentesete, megkért, hogy írjam rá angolul, hogy kellemes karácsonyt, de a lelkemre kötötte, nehogy ma lássak hozzá... (Ő viszont ma készítette el a karácsonyi bejglit, le a kalappal előtte!)

De a telefon sikerült!

A telefon viszont elsőre bejött, és amikor megszakadt, akkor nem én rúgtam ki a csatlakozót a falból, hanem Szabolcs.
Elbúcsúztam Encsikétől, és megbeszéltük, hogy holnap pontban hétkor gyertyát gyújtanak, történjék bármi, mert pontban akkor gondolok rájuk. De én úgy tervezem, hogy pontban akkor telefonálok haza, ha nem lesz túlzsúfolt a nemzetközi vonal. Pontban akkor...
Szabolcs megvette a 2zsiráfot. Jól megöregítettek. Negyvenhét évesen kezdtem írni, és 1977-ben jelent meg az első könyvem a lap szerint, tehát ma hatvannyolc éves vagyok. És még hajózom! Ilyen barom is csak én lehetek...
Nagyon klassz grafika van az íráshoz, egy pizsamás, szivarozó pacák tesped a karosszékben, a szőnyeg szélén egy srác, zöld színű trikóban. Az első részt adták le, ami benne volt az Ezredvégben is, úgy látszik, Neudl Erika elfelejtette, pedig megmondtam neki, hogy az már megjelent!

December 24. Csütörtök. 34 nap. Taranto. Boldogságban, és szeretetben töltött Kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek, a gyerekeknek gazdag Jézuskát!
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
A magunk módján mi is ünnepélyessé kívánjuk tenni ezt az estét. Például: reggel héttől nem dolgoznak, kíváncsi vagyok, hogy háromtól éjjel tizenegyig jönnek-e? Ugyanis délelőtt meghoztak egy csomó nylonzacskóba burkolt finomacél árut, ami gyanúsan a miénk.
Délelőtt átmentem egy másik hajóra, mert a Cabo de Gata körüli új szeparációs rendszer adatait szerettem volna megtudni, de nekik sincs meg. Óriási hajó. A deadweightje 55.000 tonna, ami annyit jelent, hogy ennyi a hordképessége (ballaszttal és üzemanyaggal együtt). A szívem fájt, amikor megláttam az első tiszt kabinját, nagyobb, mint a mi teljes lakóterünk (az irodájával együtt)! 
Január 4-ig rakodnak, tizenegyezer tonna csövet visznek valahova. Filippínó a személyzet.
Ma már az ebéd is finom volt: póréhagyma leves, sült csirke rizi-bizivel. És hatalmas fürt szőlő... Ebédnél mondta a barba, hogy az új parancsnok csak két vagy három hétig lesz, azután visszajön, s nyárig marad. Az ő hajója lesz a MV Padua (Niklas), mert ez ciprusi lobogó alatt marad, míg a MV Pandora antiguai alatt hajózik majd, és az fizetés szempontjából nem előnyös a számára. Gondolom a Macinak se, de ő még nem ugrálhat... Így aztán mindenképpen tűzök haza ahogy letelik a szerződésem (feltéve, ha nem mondják, hogy maradjak addig, amíg Bücker vissza nem jön...).
Ebéd után felhívtam apáékat, ahogyan számítottam, Andrásék is ott voltak. A Casanova korrektúráját már megkapta apa, tehát úgy néz ki, sínen van a könyv. Megjelent egy verseskötete is. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot.
Rendes időben volt a vacsora. Semmi különleges ünnepi hangulat, de azért van fánk (nem farsangi, hanem karácsony-) - igaz, hogy műanyag, s ezért egy igazi fenyőgallyat is beszereztünk -, ünnepi vacsora volt, borleves, rántott hal, majonézes burgonyasaláta, diós és mákos bejgli, ír kávé, bor, mogyoró, marcipán, banán, mandarin, sajtos rúd. Részegség nem volt.
Vacsora után kimentem. Milyen digók ezek az olaszok, hogy még este hét előtt tíz perccel is rakodtak az olasz hajónál?
A telefonfülkénél vártam egy picit, úgy intéztem, hogy

Pontban hétkor hívtam a családot

Fantasztikus volt. Encsike majd az eszét vesztette örömében. Azt mondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattam volna. Pontosan akkor csengett a telefon, amikor már bekapcsolták a magnót, én is hallottam, hogy szól a Mennyből az angyal, még a csillagszóró sistergése is behallatszott, igaz nagyon halkan, a telefonba. Egy kicsit én is közöttük voltam. Majdnem négyesben - de tizenkét percig biztosan - együtt ünnepeltünk...
Elpofáztam Encsinek, hogy apa verseskötete megjelent, de Szabolcs megsúgta, hogy ez meglepetés lenne az asszonynak, így rábíztam, hogy altassa el az anyja éberségét.
Beszéltem Ninóval is.
Jó hogy van telefon...
A két fiú kapott egy-egy kiló aprópénzt is...
Visszaindultam, K. Gabivl találkoztam, s attól kezdve váltottuk egymást a telefonnál. Fél tizenegyig beszélgettünk, akkor átmentem az irodára, hogy megkérdezzem, lesz-e éjszakai műszak. Az ügyeletes széttárta a karját:
- Ha jönnek munkások, akkor igen. Ha nem, akkor nem...
Abban bíztam, hogy a második variáció jön be...

Hosszú hallgatás után jelentkezem ismét. 

Nem, nem Seafalcon blogját hanyagolom, csak nem volt miről írnom. Valójában ezt az írást egy hónapja elküldtem neki egy e-mailben a hajóról, de úgy fest, a feleségemmel egy helyre járnak: egyikőjük sem kapta meg az e-mailjeimet.

Elsősorban egy remek, 5 hónapos szabadságot sikerült otthon töltenem, ami egy felől jó, ennyit még soha nem voltam egyhuzamban otthon. Másfelől szomorú mert erre azért volt lehetőség, mert a piaci helyzet a hajózásban az év első felében lehangoló volt. Most nem tudom milyen, de az én helyzetem lehangoló. Az biztos. Mindjárt kiderül miért.

Szóval február elején szálltam be a cég kvázi iskolahajójára. Nem, ne egy vitorlást képzeljen el a kedves olvasó. Rendes konténerszállító, 10 éves, nem nagy, 3100 TEU. amikor építették, még nagynak számított, ma amolyan feeder méret. A ajó akkor már 2 hónapja horgonyon állt, minimum személyzettel, ami 9 ember. Parancsnok, második tiszt, gépüzemvezető, elektrikus, 2 matróz, egy kadét (aki amúgy szintén a matróz beosztást fedte le), oiler, szakács. A hajó úgynevezett „hot lay up” alatt volt, ami azt jelenti, hogy annyi személyzet van rajta, hogy 12 óra alatt mozgásba hozza hajót, felmelegítseaz üzemanyagot, illetve a tervezett karbantartásokat elvégezze. Kivéve, hogy például a 3 ember a gépházban ehhez nem elég. Illetve egy maximum 96 órás út erejéig a hajó mozoghat, rakomány nélkül.

Na ebbe a szituációba csöppentem bele Port Kelang előtt, horgonyon. Mert a meleg leállítás természetesen nem egy kikötőben van, az túl jó lett volna nekünk, meg túl drága a cégnek. A német parancsnok nagyon élvezte a leállítást, január eleje helyett február elején szállt ki, amit én az otthonlét okán nem is bántam. Hanem amit ő élvezett, azt én szívtam meg. Eleve, 59 éves, a számítógép esküdt ellensége. Mindent ráhagyott az első tisztjére, aminek köszönhetően egy éve elmaradt tankszemlék fogadtak minket. Mármint engem és a velem beszálló kápót és másodtisztet is. A gépházban semjobb a helyzet, trehány és elmaradt karbantartások, feleslegesen megrendelt alkatrészek fogadtak minket. Ráadásként most a technikai menedzsment oldaláról is borzasztó gyengék vagyunk, a TSI (technikai szuperintendás) akig 27 éves, semmi rutinja, angol tudása olyan, hogy sokszor órákig dekódolom, hogy mit akart írni. A tanácsai olyanok, hogy azt akár egy frissen végzett lékais is adhatná. Viccen kívül. fogalma nincs a hajóról a szervezésről. Nem találkozhattam vele személyesen, most nem is lenne jó, mert ütögetném a fejét szívesen valami kemény és dudoros tárggyal.

Szóval a másodtiszttel belevetettük magunkat az elmaradt tankszemlék és egyebek pótlásába, mert a hajó éves és 5 éves szemléjét december elején felfüggesztették, a leállítás okán. Ami azért kellemetlen, mert így a csökkentett személyzetnek kellett volna a felkészítést megcsinálni, amire az elődöm (ismét) magasról tett. Szóval nekiestünk, elkezdtük egyesével kinyitogatni és végig mászni a tankokat. Megosztoztunk: én vállaltam az üzemanyag- és olajtankokat, Misi (a második tiszt) meg a ballasztokat. Mindezt 6/6 órás őrség mellett. Volt olyan dolog, amit megcsináltunk őrsé alatt. Tulajdonképpen nappal csak időnként felkukkantottunk a hídra, amúgy az elmaradt dolgokat pótoltuk közösen. És estek a nyakunkba a csontvázak a szekrényből, úgymond. Mert papíron minden fasza volt, csak amikor belenéztünk, kiderült: ez nem működik hónapok óta, az lejárt, emez hiányzik, és főleg a sarkalatos biztonsági felszerelésekből. Elkezdtük megrendelni a dolgokat, két hét alatt 8 nem megfelelőségi jelentést adtam le a cégnek, rám is szóltak, hélló, elég lesz, ácsi. Amit meg tudtunk javítani, azt csináltuk, közösen. Ha jól számoltam 27 szivárgó tűzoltótömlőt, a mentőgyűrűk köteleit, cseréltünk fékbetétet a horgonycsörlőn és 2 kikötőcsörlőn. És április közepére, nevezetesen húsvét szombatjára elértük, hogy nem volt lemaradás a tervezett karbantartásokban. A fedélzet oldaláról, mert a gépházban három ember nem tud koromtalanítani. Ahhoz a kápónak kell legalább egy jó második gépész és még mellé egy gépházi talpas, oiler, vagy wiper. Ennek ellenére a gépészek összerakták, amit a december elején kiszálló személyzet szétborítva itthagyott, illetve leadták a bokáig érő alkatrész igényeket – természetesen azok azóta sem jöttek meg.

Tehát mi behoztuk a lemaradást olyan szűk 2,5 hónap alatt, de nagyon elfáradtunk bele. Papíron sem volt meg a 8 óra pihenőnk, a valóságban meg pláne nem. Megpróbáltuk úgy beosztani, hogy legyen 8 óra pihenőnk egyben, de akkor meg nem voltunk elegen a dolgokhoz. Nem ment. Húsvétra el is fáradtunk alaposan. Viszont azzal a tudattal és dőre tervezéssel dőltünk hátra, hogy a készleteinkkel elvagyunk június elejéig amikor is majd szépen kihajózunk. A hajót még december elején villámcsapás érte, egy csomó minden berendezés károsodott, rádiók, SAT-C készülék, tűzjelző panel, a „fekete doboz”, ezek javítása pedig 4 hónap alatt nem történt meg, szóval nem számoltunk azzal, hogy a hajó munkát kap. A kínai újév is eltelt már rég, ha lett volna valami, akkor már rég szóltak volna. Az egyhangú napokba március végén Malay barátom hajója hozott némi változást. Az MSC Fabiola nem messze tőlünk dobott horgonyt, hogy a megfelelő szingapúri érkezést Port Kelang előtt várja ki. Egy mentőcsónak gyakorlat keretében követek menesztődtek Lacihoz, aki mindenféle sörökkel és borokkal megpakolva küldte vissza őket. A sörök is jól jöttek, én a boroknak örültem, sajnos mára (május 14.) már nyomuk sincs.

Szóval üldögéltünk és számolgattuk, hogy a víz, a kaja és az üzemanyag pont egy június 10-i váltással egybekötött tankolásra lesz jó. Meg is egyeztünk mind a hárman, akik beszálltunk, hogy jó is lesz hazamenni. Elfogyott az erő április végére, mit mondjak. Nem is fizikailag, mer a napi 5 óra alvást is el lehet viselni, ha nem terheli fizikai és szellemi munka az embert párhuzamosan. Mentálisan fáradtunk el. volt ugyan internet kapcsolatunk, hála a hajó dolgait intéző ügynöknek, de például ugye partra nem mehettünk, a folyamatos 6/6 (no meg a napi munkák) monotóniáját semmi nem törte meg. Hogy mennyire nem nyaralás egy ilyen hajón lenni példázza: 10 hét alatt nem tudtam befejezni egy 300 oldalas szórakoztató regényt. Néha napokig nem vettem a kezembe és vissza kellett olvasnom.

Kétségtelen előnye is volt ennek a periódusnak: egyrészt nem kellett kikötői hatóságokkal foglalkoznom, ami mindig nyűg, másrészt az adminisztráció bár megduplázódott (az első tiszt részét is én végeztem), mégis egyszerűbb lett.

Na ebbe a már megszokott, fárasztó de kiszámítható rutinba csapott bele mennykő április utolsó napjaiban. A bérbeadással foglalkozó ügyosztálynak sikerült megtalálnia számunkra a lehető legrosszabb munkát: a Maersk bérletében egy Nyugat Afrikába szóló járatot. Így április 30-án átzavartak minket Szingapúrba, hogy az elmaradt szemléket, a test megtisztítását, a szükséges javításokat elvégezzük. A megelőző napok annak a leboxolásával teltek, hogy a TSI ne várja el tőlem, hogy egy ekkora hajóval a nem létező úgynevezett OPL helyen dobjak horgonyt. Egyrészt, mert nem illik, ellenkezik a szabályokkal, másrészt mert veszélyes. A Szingapúri szoros forgalmas, a fenék tele kábelekkel, minek kockáztatni? Szerencsére a szükséges személyzet beszállítását nem lehet így elvégezni Szingapúrban, tehát belső horgonyzóhelyre mehettünk. Számolgattunk: mi megérkezünk május 1-én este, a személyzet 3-án jön, utána 4-5 nap mire minden szerviz és a szemlék lezajlanak, a hiányzó dolgokat megkapjuk. Ez az idő elég arra is, hogy engem leváltsanak, szívesen kiszálltam volna, pedig akkor még nem is tudtam, hogy Nyugat Afrika jön. Sőt, a sors még incselkedett is egyet velem, mert a személyzetis feldobta kedden, hogy nem akarok-e hazamenni hét végén Szingapúrból, mert egy német barba korábban be szeretne szállni. Az időeltolódás és a műholdas kommunikáció akadozása miatt csak késve tudtam hevesen bólogatni, de nem is számított. Hamburgban addigra már tudták, amit én még nem: Nyugat Afrika, és a német nem vállalta, vajon miért?

Tehát május 1-én késő megérkeztünk Szingapúrba, arra számítva, hogy másnap jön a TSI és elmondja mi lesz. Maga az út 9 csomóval, viszont 6/6 órás váltásokban, egy vacakoló robotkormánnyal történt meg, na ez sem paradicsomi állapot. A TSI nem jött. Jött viszont a felszerelés, egy GL szemléző, technikusok a mentőcsónakhoz, kenőolaj, élelmiszer. csak a személyzet nem, az majd holnap. És ott álltunk 9-en, 4-5 napra való elvégzendő munkával, szemlével, mert remekül megszervezték. Helyi idő szerint péntek estére azt is megtudtam, hogy vasárnapra nekünk vissza kell érni Port Kelangba rakodni, majd Laem Chabang és utána Afrika. hiába telefonálgattam, hogy ezt én nem vállalom, mert már korábban megbeszéltük, gentleman agreement, hogy engem Nyugat Afrikába járó járatra nem tesznek, nincs váltó, aki vállalná, tehát szívjam meg én. Ennyit az adott szóról.

Ilyen szervezés mellett nem csoda, ha a szemléket nem tudtuk befejezni, hogy kapkodás volt, hogy aztán sem Port Kelangban, sem Laem Chabangban nem jutott alvás, hogy egy héttel le vagyok maradva az adminisztrációval. Közben volt még egy bunker Szingapúrban is, ahol megint nem váltottak le, és most, amikor ezeket a sorokat pötyögöm, Port Kelang előtt várunk ismét, hogy egy rövid rakodás után Nyugat Afrikának vegyük az irányt. Az elrendelt sebesség 11.5 csomó, ami egy vicc ennek a hajónak. A gépnek nem jó. Továbbá a biztosított üzemanyag olyan, amit ezen a gépen még soha nem próbáltak, viszont olcsó, a bérlőnek. A kápó és én is tartunk tőle, ne legyen igazunk. Mert ez az üzemanyag úgymond egy szemét, mocsok, szennyolaj. Nehezebb a víznél, amiből jó sok van benne, emiatt tisztítani, befecskendezésre alkalmassá tenni nehéz. A gépek kézikönyve nem is írja, hogy lehet-e használni. De a cég rábólintott, persze, ők otthon alszanak megint a puha ágyban, oldjuk meg mi.

Egyetlen apró fénysugár van az alagút végén: azt ígérték, hogy az első afrikai kikötőből, Loméból leválltanak. Remélem június 13-án már otthon lehetek. Nagyon szeretném.

 Mivel ma már 15-e van, kiderült, nem leszek otthon. De már a hajón sem, mert tegnap kihajóztam. Volt ugyan némi fogócskázás a helyi illetőségű kalózokkal, meg egy majdnem felülés, de minden jó, ha a vége jó. :)

December 11. Péntek. 47 nap. úton. K. Gabi elolvasta a Bonzsúr...-t. Azt mondta, hogy jó, pergő, cselekményes. Elkezdte a Jaminaországot is, ez jobban tetszik neki. Ki érti az olvasókat? Aki eddig elolvasta mindkettőt, a Bonzsúr...-t többre tartotta. Persze ez szép az életben, hogy mindenkinek más az ízlése. A Zümzümbogár elő két fejezete, az Ezredvégből, is elnyerte a tetszését.
Érdekes, aki megtudja, hogy írok, a harmadik kérdése az, hogy biztosan jól meg lehet belőle élni, akkor mit keresek itt a hajón? És amikor elmondom a nehézségeket, szinte nem is akarják elhinni. Mindenki azt látja, hogy csomó új könyv jelenik meg, nagy üzlet lehet benne... Valakiknek biztosan, de nem azok közé tartozom - és nincs is rá esély -, és azt hiszem, nagyítóval kell keresni az írók között, akik az írásból, és csakis az írásból megélnek.
Nagy takarításban van a Maci, kifestettette a fiúkkal a kabinját, készül a parancsnok váltásra. Ebből adódóan két napig nem lehetett megmaradni a felépítményben, mert büdös volt a festéktől, hozzá jött még az állandó mozgás, nem volt igazán kellemes...

December 12. Szombat. 46 nap. úton. Ma végre megint jól jött a Szülőföldünk. Megint kezdenek robbantgatni...; Orbán össze akarja vonni a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot, nem hülyeség ez?
Nem rossz, hogy van ez az adás, de nem egy nagy durranás. Igaz, nem "hazai" magyaroknak készül. Nekem több hírre lenne szükségem. Túl sok a semmilyen műsor, az érdektelen beszélgetés. Jó lenne tudni a szerdai Bajnokok Ligája eredményeit, hogy a magyar bajnokiról ne is beszéljünk.
Többé-kevésbé jó idő van...


December 13. Vasárnap. 45 nap. úton. Ma megyünk át a Gibraltári-szoroson. Hajnalban megnéztem a SAT 1-en a Bundesliga hétvégi fordulójának összefoglalóját. Négy csapat eredményeit figyelem:
1., Werder Bremen, mert ugye brémai cég vagyunk, és a Maci is nekik drukkol, és marha jót lehet sajnálkozni azon, hogy már megint kikaptak. Bár jönnek fel az utolsó helyről, mint a talajvíz, már a 11.-en vannak. Szombaton 3-0-ra győztek a Stuttgart ellen.
2., Hansa Rostock, nem kell magyarázat, Achimék ott laknak, és Maik a vezérszurkolójuk... 0-1-ről 2-1-re fordítottak.
3., Hertha BSC, O. J. fiát leigazolták, bár még csak 18 éves. Ráadásul Király, a válogatott kapusunk is ott véd. Hamburgban lemosták a HSV-t 4-0-ra!
4., Mától a K'lauternt is figyelem. Hrutka olyan gólpasszt adott a 90. percben, hogy mindenki a földhöz csapkodta magát! Félpálya közepéről, pontosan a 16-oson belülre, csak be kellett rúgni, és ezzel 2-1-re győzni az Eintracht Frankfurt ellen!
Délután a spanyol TV-t néztem. Van egy vetélkedőjük, tízmillió pezetát (tizenöt millió forint) lehet nyerni annak, aki egy tenyérben elvisz huszonöt teniszlabdát. A mai két versenyző 18-18-nál esett ki!
Délután sokat beszélgettem I. Csabával. Értelmes fiatalember, a Rabroson volt gépüzemvezető. Előtte a Tay-on volt második gépész. Máris tele a hócipője a hajóval. Visszalépés minden téren az ilyen hajó, pénzben is, szakmailag is. Sajnos én is így érzem. Az a röhej, hogy egy nagy hajón többet kereshetnék, és sokkal kényelmesebb lenne.
Azt hiszem, hogy Livornóban sok minden eldőlhet, a jövőt illetően is.

December 14. Hétfő. 44 nap. úton. Ha minden igaz, akkor Niklas lesz a hajó neve... A.-nak azt mondta Mr. Lohmann - állítólag -, hogy Livornóban kereszteljük át.
Hajnalban újra átolvastam a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at. Itt-ott belejavítottam. Azt hiszem, egyre jobban tetszik...
Délelőtt telefonos útvonalon haladtunk, ez azt jelenti, hogy a lehető legközelebb a parthoz, hogy a maroktelefonon legyen vonal.
Az új parancsnok vasárnap érkezik, tehát a hétvége Olaszországban lesz! Amint a hajó üres, Mr. Lohmann átveszi, nem személyesen, csak elméletben. Kirakás pénteken és szombaton, két daruval, hajrá, gyerünk, durrbele, azannyát neki...!

December 15. Kedd. 43 nap. úton. Jött egy ötletem, nem tudom, hogy mi valósul meg belőle. Elkezdek valamit írni...
Egész hajnalban írtam, és azt hiszem, hogy ebben a formában nem írom tovább. Mindössze hat flekk...
A tudomány mai állása szerint csütörtökön kezdik a kirakást.

December 16. szerda. 42 nap. úton, Livorno. Jól jött a Szülőföldünk.
Az M3-as fizető autópálya lesz január 1-től. Kilenc forint kilométerenként. Fót előtt kell majd lemennem, ha Veresre megyek, bár onnan legfeljebb egy százas a szadai leágazásig, de hát kocsim se nincsen.
Befagyott a Balaton...
Hajnalban írtam egy húsz soros "X - akták"-at

Rakétázunk

Délben kilőttünk két kötélkilövő rakétát. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy ha bármi okból el kell juttatni kötelet a hajótól - távolabb levő másik hajóra, megközelíthetetlen partra -, akkor a rakéta maga után húzva 260 méter vékony zsinórt, a célba juttatja. Ezzel aztán már a vastagabbat (pl. kikötőkötelet) át lehet húzni a másik hajóra.
Tegnap lecseréltem a három lejárt rakétát. Három évig érvényes, utána kidobandó. Nos mi gyakorlat keretén belül csak úgy, kötél nélkül kilőttük. A háromból csak kettő működött! Gondolom Korzikán összecsinálták magukat, hogy most elfoglaljuk a szigetet, és Magyarországhoz csatoljuk...
Maci baromira készül haza, a kirakás gyorsabb lesz, azt hiszem, szombaton délben elmehetünk. Akkor mikor jön az új barba?

December 17. Csütörtök. 41 nap. Livorno. A kirakás nem olyan ütemben halad, hogy attól kellene tartani, hogy hű, de gyorsan készen lesznek.
Délután kimentem, vettem egy kávédarálót és egy habverő gépet a hajónak, a Macinak egy discmant (hordozható digitális lemezjátszó), ugyanis a sajátja a hídon van, és macerás leszerelni, ezért inkább kiadott 210 márkát egy újért.
Megbeszéltük K. Gabival, hogy este hétkor találkozunk a városban, negyed nyolckor visszajöttem a hajóra, aztán itt derült ki, hogy a hajó előreállt vagy 150 métert, ezért nem tudott időben kijönni.
Este a tévében láttam, hogy az USA bombázta Irakot. Semmit nem hallottam előzetes fenyegetésekről, de ez nem az én hibám.
Összedőlt egy négy emeletes lakóház Rómában. Sok a halott...

December 18. Péntek. 40 nap. Livorno. Megvan az utunk, Taranto - Moerdijk - Antwerpen. Így a karácsony menetben lesz, és nagy valószínűséggel a szilveszter is...
Délután fél négykor megérkezett az új parancsnok: Alfred Bücker. "Természetesen", ahogy ez a Paduán szokás, lazán, könnyedre véve a figurát, csomagok nélkül, mert azok Rómában maradtak. Alitáliával jött, Tarantóba küldik utána. Kicsit "gigerli" fazon, illatfelhőt húz maga után, a frizura bedolgozva, és emellett kappanhangú, valamint kicsit selypít. De amúgy nem néz ki rossz tagnak. Ki hitte volna, hogy ő az új parancsnok? Amikor megérkezett, azt hittük, hogy valami lebzselő digó, és csak a hajót akarja megnézni, csak akkor lett gyanús a dolog, amikor A.-nak "málcájt"-ot köszönt.
Este újra felhívtam a családot. Beszéltem Ninóval, Encsivel, és Szabolcs felolvasta az egyik versét, amit karácsonyra írt, és hiányol benne az ünnepekről... Mondtam is neki, hogy egy kis büdös disznó, aki ilyen szépeket tud írni...
Este tízkor befejezték a kirakást, Maci 22:30-kor elhúzott, mi 23:00-kor indultunk. Negyedkor fent voltam a hídon, a barba negyvenkor ott hagyott... Hát nem csinál lelkiismereti problémát a szolgálatból...
Tovább folyik Irak, azaz Bagdad bombázása.

December 19. Szombat. 39 nap. úton. Mint említettem volt, Alfred Bückernek nem okoz lelkiismereti problémát a szolgálat. Ez abból is látszik, hogy háromnegyed hatkor kell keltenem, aztán hat előtt öt perccel, és ha hatkor nincs fent, akkor menjek le, és kopogjak az ajtaján.
Így reggel hatkor lementem, és kopogtam...
Egyébként egy évvel fiatalabb mint én (jó, csak kilenc hónappal), és Buenos Airesben született. Az első amit gondoltam:
- Jé, a papát náci bácsinak hívták...!
De nem lehetett túl nagy halacska, mert visszajöttek Németországba. Cuxhavenben lakik, és már átpasszolta az úti jelentések kidolgozását, a déli pontok összesítését, és a személyzeti jegyzék vezetését, amit eddig a Maci csinált...
Igaza lehet K. Gabinak, hogy dög lusta, és ezt be is tartja. Ám úgy látom, hogy vele is ki lehet jönni. Végül is, ha csinálom a dolgom, akkor mindenki happy, ő is, én is, a tulaj is, és jó gyakorlat a jövőre nézve. A műholdas antennával valamit csinálhatott, mert délutánra eltűnt az összes égi csatorna.
Megcsináltuk K. Gabival a karácsonyi menüt. Szenteste borleves, rántott hal burgonyasaláta, és pozsonyi kifli lesz. Huszonötödikén sült pulyka, vacsora töltött káposzta.

Clintont bíróság elé állítják(?)

Állítólag a Monica Lewinsky ügy miatt. Degenerált társadalom... Az egyik kolléga szerint milyen rendszer az, ahol támogatják a buzikat meg a transzvesztitákat, és üldözik a szegény kurvákat? Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nincs igaza, mert ott a kurvák sokkal előbbre valók, mint az elnök. Egy Lewinsky féle prosti mellé kiáll a fél ország...
És ez a "demokrácia" a követendő példa szerte a világban. Szégyen...

December 20. Vasárnap. 38 nap. úton. Megvan a barba "új" neve is. A srácok Zámbó Jimmynek hívják. Olyan kappanhangú - ezt már mondtam -, és hasonló "művészfrizurát" visel. Ezenkívül fitness minden mennyiségben: energiaitallal, gyógyteával és szőlőcukorral jár a hídra, és ehhez fehér selyemsálat visel, hanyagul körbetekerve a nyakán, és a vége a háta közepét verdesi.
Újra van műholdas tévé. Nem csoda, ha nehezen ébred reggel a barba, ma hajnalban még fél háromkor "pattintgatott", azaz kóborolt a csatornák között... Utána viszont aljasul lekapcsolta, így nem nézhettem a hídon!

MV Niklas

Délután megkaptam a Charter Partyt, azaz a fuvarozási szerződést, ebből világosan kiviláglik, hogy a hajó neve MV Niklas, világos? De mi továbbra is Padua néven hajózunk, mert a hajóbérlőnél (RMS Bremen) ezen a néven futunk.
Lassítottunk délben, így reggel hat után érkezünk. Horgonyon tartunk egy mentőcsónak- és tűzoltógyakorlatot. Utána átvizsgáljuk a hajót, és minden hiányosságot összeírunk, mert azt még az előző tulajdonosnak kell kifizetnie.
Szép, napsütéses idő van, odakint 17 fok, sima a tenger. Korzika körül - arról a vidékről jövünk - bedurrant, és 8-as, 9-es nyugati szél fúj.

December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton. Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...! Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni. úgy dolgoznak, mint az ördögök!
Utána már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek - ők dobták el a kötelet a parton -, s mi is indultunk.
A következő hazautazó csapatban én is benne leszek!
A zsilipben a MV Parsival állt mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manőverüket a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltől valami áramszünet lesz a kikötőben, és szeretné az RMS, ha elmennénk előtte. Majd meglátjuk, most megyünk, mint az olajozott mennykő, 840-es fordulattal pörög a gép, a megszokott 800 helyett...

December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg. Jól jöttünk, délután háromra már az Elba világítóhajónál voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze, hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül is ismerem a felső szakaszt, a torkolattól. Jó gyakorlás...
Aztán szembe kaptuk az áramlást, és éjfélkor kötöttünk ki.

December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg. Irtó hidegben manővereztünk. Két napja esett a hó, tegnap egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden csúszik, síkos.
Érkezésre bejött Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettő. Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német parancsnokokkal hajóznak-e?
- Nem! - mondta. - Nagyon elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük, nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó barátom, ő kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetőség visszajönni? Megvan a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy április közepén akarok behajózni. - Ha erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta.
- Hát persze...
Nos, meglátjuk.
Két hét múlva átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét, hogy melyiket, azt még nem tudni...
Kiadja a hajót egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven műtrágyával vissza. Ez már nem rossz...
Nagyon tetszett neki a rakodási program, amivel a hajón dolgozom.
A Maci háromkor elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél előtt kialudtam magam, így nem voltam álmos. És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...

Apa levele

Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek tetszett, jót nevettek rajta.
Kérdezi, hogy mi az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német női név. Én meg azt, hogy egy katona...
Délelőtt megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok, kaptunk egy új hűtőt a konyhára, mert a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sűrű nap volt. Szerencsére a délutánt már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jót!

Egy "kis" baleset

Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó uszályból nem tudták kirakni a műtrágyát, így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor folytatják.
Ebéd előtt kimentem merülést nézni. Itt az árapály van vagy négy méter. Ráadásul a hajót jól lerakták, ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a legegyszerűbb. Egy kis létrát támasztottunk a csónakfedélzetről a parthoz. Felmentem, a legfelső fokon álltam, amikor a létra megcsúszott, és bal lábam sípcsontjára zuhantam. Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról. Ráadásul a derekamba is belenyilallt.
Mutattam a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen, mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka nem aludtam. A derekam nem fáj - ettől féltem leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni. Minden lépésnél nyilallt, de pár perc alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb egy kicsit megzúzódott a csonthártya...
Ez is elég.

December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton. Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük még nincs meg a rakomány, de a merülés szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve, hogy eljöttek volna.
Cuxhaventől én vittem ki a hajót.
Elég rossz időnk volt, oldalról kaptuk a hullámokat.

December 7. Hétfő. 51 nap. úton. Reggelre fordultunk, így megszűnt a mozgás, de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz időt ad az időjárás-jelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig, így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen van egy háromszög alakú bemélyedés, ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban kimegyek orvoshoz.
Nagyon nemszeretem munkám van, mert megjöttek a térképekhez a javítások jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul rossz időben nem lehet csinálni rendesen.

December 8. Kedd. 50 nap. úton. Éjjel Dovernél voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított súlya, és a berakó cég által megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk, mert amilyen hullámos volt az idő, nem lehetett rendesen leolvasni a merülést, és egy centi különbség a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen harminc tonna a differencia...

Hülye álmom volt...

Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen. Egy háromkerekű, áruszállításhoz használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bődületesen meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama voltak az elsők, Bogi, aki három éves volt, Karcsiba kapaszkodott bőgve, Bence és Gabi már nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges berendezés...
Hegyre fel, völgybe le, úttalan utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk. Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba, kiderült, hogy Kaposszecskő (Dombóvárral van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét. Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskő térképe, de azon egy hatalmas kör alakú építmény volt, és mind a négy sarkában különleges épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetős, és egy templomot vettek körül.
A pasas sajnálkozott, hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni. A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek végébe mentünk, és mindenféle törmelék és rom között egy régi vasúti peron alá kerültünk. Egy romos lépcsőn akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor körülnéztem, láttam, hogy a síneket régen nem használhatták, visszanéztem, akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem a lépcsőn, és elfutottam.
Megtaláltam a robogót, és már sötétben elindultunk. Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy "Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem egy másik városba, ami kísértetiesen hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból bementem.
Egy kb. húsz méter széles folyó szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe, vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikről se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor, kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem, és egyszer csak kiürült a peron.
Akkor elbőgtem magam, hogy:
- Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bőgtem, de olyan artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem... A szám ki volt száradva - rettentő száraz meleg a levegő, amit a kabinba befúj a ventillátor. Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész.
Utána elmentem vacsorázni, és éjfélig beszélgettem I. Csabával.

December 9. szerda. 49 nap. úton. Eddig nem nagyon panaszkodhatom az időre, bár csak pár órás nyugalmi időszakaink voltak.

K. Gabi

Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy látszik a jókedvét megőrizte, és a beszélőkéje se dugult be. Jól kijövünk egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van. Az előző hajóján két szarkeverő is volt, túl sok egy hétfőnyi legénységű hajón...
Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen más típusúakat hozott le, mint Jenő. Ő Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa Jeeves" címűt, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt. Jó értelemben vett angol humor...
Az újságjait negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru, Hócipő...
Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból felismerte azt a két tengerészt, akikről Meggyesit mintáztam, a főhőst.
Az előző hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új parancsnokot, aki valószínűleg a Macit váltja. Nincs túlzottan feldobva tőle, mert neki kissé nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit, sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz, így mondta. Dög lusta, ami számomra jó lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját.

December 10. Csütörtök. 48 nap. úton. Bent járunk a Vizcayán...
A lábam kicsit javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés után ráállok.
Most megint "alkotói szünet" van, egyelőre nem folytatom a Jin és Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit, a Naplón kívül.

November 24. Kedd. úton. Kiértünk az Atlantira... Szombaton lehetünk a Szajna torkolatánál, hétfőn kezdik a kirakást. Az idő úgy, ahogy tűrhető.
A szakács azzal fogadott délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt. Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belőle. Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta, mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem jön, hanem volt (még májusban megnézte a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem vele.

November 26. Csütörtök. 62 nap. úton. Nincs rossz idő, de azért annyira dülöngélünk, hogy nincs kedvem elővenni a komputert. Ilyenkor olvasok a szolgálatban. O. Jenő látta el a hajót legutóbb olvasnivalóval...
Jenő kicsit furcsa ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz százalékkal olcsóbban veszi a könyveket. Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább 6-8000 forint értékű új könyvvel jött le. Három Wilbur Smith, négy Lőrincz L. László könyvet hozott le, és négy UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb bestseller író. Egy könyv tizenkét óra, ezen Jenő ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát úgy, hogy nem erőlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló. Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt kiadni ezekért...? Jenőnek megvan mind a huszonhét, magyarul megjelent könyve...
Ami fájdalmas, hogy Danielle Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme, hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betűkkel rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját nevével még nyugaton se igen lehetne eladni...
Na, mindegy.
De Jenőnek legalább megvan a Klapka Katonái című könyv, és felírta apa nevét, és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni. Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következőket mondta:
- Akkor ma apád és Nemskürthy a két legnagyobb történelmi regényíró (aranyos!)...
Mert Jenő legalább ismeri Nemeskürthy nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az első könyvet hajón olvasta életében!!! Addig csak képregények jelentették az irodalmat a számára! Most, hogy van műholdas antenna, csak a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor, amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni, ő is ráfanyalodik az írott szóra. Itt van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener: Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy hónap alatt hozta össze...
Persze nem jobb a helyzet a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz, időnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M. kezében nem láttam könyvet... Bár a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más... Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy ugyanarra vágyik, mint én...
Sz. A., az új fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik, akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t. Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom...
Várom, hogy megérkezzünk, és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi vagyok az otthoni hírekre, főleg arra, hogy a Rouenből elküldött leveleimre van-e válasz?

November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille. Jöttünk, láttunk, megérkeztünk...
Most már leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig jó időben jöttünk! Este fél tízre kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton, semmi más. Mintegy három kilométerre van egy kis városka, holnap kimegyek.

November 29. Vasárnap. Saint Wandrille. Hideg volt éjszaka, először kellett befűteni. Ez egyszerűen rettenetes, mert a befúvó levegőjét fűti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk.
A Szajna itt keskeny mederbe kényszerül, előttünk egy szép híd, balról dombok, jobbról síkság, és a kanyarban egy festői kisváros. A víz felett köd gomolyog.
Vasárnapot tartunk. Elengedjük a rakományt, és kész... Mára nincs több munka.
Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis falu, be se mentem, a műút Caudebec en Cauxba vezetett. Nincs messze, két és fél kilométer. Kijött a három matróz is, találkoztam velük, de ők sokkal gyorsabbak mint én, így lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus temploma van.
Beszéltem apával. Küldött levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban megjelenik.
A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik, magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne juttatni a Móra Könyvkiadóhoz.
A telefon után beültem egy bárba, megittam egy Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont). Utána besétáltam, megnéztem a videót (jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével!

November 30. Hétfő. Saint Wandrille. Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörű idő volt, ma reggel esőre ébredtünk, igaz, később kiderült.
Egész nap fájt a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak, fárasztó nap volt.
Ma derült ki, hogy a srácok maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha rosszabbat!
Délelőtt bevásároltunk egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó, ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!

December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton. Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor két fok volt. A híd fűtése nem az igazi, mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hőmérsékeletet, egy fűtőtest van, és egy meleg levegőt lehelő ventillátor. Jól fel kell öltözni... Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk. A szakács megnyugodott, lesz váltója.
Kaptam egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így igazságos és logikus. Még kérni se kellett! Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230 frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...)

December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen. Délben amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet) a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Főleg meleg holmit, mert abból nagyon csehül állok.
Maci azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre, és beállítják Bréma és Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát nem irigylem őket, bár legalább kilenc-tíz napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz időben...
Este érkeztünk, fél nyolckor kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók. Az első, ami érdekelt természetesen a postám volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát, és levelet is írt, amit már előre jelzett, amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg? Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...?
Apa a levelében sok mindenről beszámolt, de persze elsőként az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Szépnek tartja. A humor mellett sugárzik belőle az emberség. Azt írja, hogy ennek a kötetnek van előzménye a magyar irodalomban (Karinthy).
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról. A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak a maiak!
Úgy gondolom, hogy a kötetből kiviláglik, hogy csak a kor más, a stílusban van különbség, de ugyan olyanok a fiatalok (a belső értékrendet tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták szemével nézve...
Amikor Encsinek betettem a borítékba a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat vigyorogtam magamban.

November 13. Péntek. úton. Nem jött be éjfélkor a Szülőföldünk. Azt hiszem, kikerültünk a Dél-Amerikának sugárzott adás vételi sávjából...

Jin és Jang

Éjjel elkezdtem írni. Az eleje és a vége kész... A címe Jin és Jang lesz, és természetesen egy tengerészről szól, mi másról is...? Azt mindenki tudja, hogy a két szó mit jelent? A Jin a nő: a fekete, és Jang a férfi: fehér, és a két egymásba fonódó csepp egy kört alkot, benne csak hullámvonal választja el őket. A férfi és a nő, és az élet ellentétpárjait jelképező, ellentétes ám egységbe fonódó tulajdonságoknak ősi kínai szimbóluma.
Eszembe jutott a MV Budapest egyik tisztjének az esete, 1977-ben hajóztunk együtt, Istenem, de régen volt! Talán az első olyan kötet lesz, aminek úgy ülök neki, hogy nagyjából tudom a teljes történetet, az egyes részek sorrendiségét, az események miértjét, a mozgatórugókat... Nagyon élvezem, kilenc flekket megírtam a mai nap. A történetnek az a kerete, hogy Kollányi Géza nagyon boldog. úgy érzi, hogy ezt feltétlenül meg kell írnia egy könyvben, s kiderül, hogy a bevezető sorokon kívül semmit se tud a papírra vetni. Így indul a cselekmény, s Kollányi úr behajózik. Aztán hat hónap után, amikor hazajön, őrjöngve és kétségbeesetten, akkor nekiül, és kirázza a kisujjából a történetet...

November 14. Szombat. 74 nap. úton. Hajnalban is, és délután is írtam, Huszonkét flekk van már a gépben. Este megérkeztünk Bizerte elé. Még nem voltam ebben a tunéziai kikötőben. Kíváncsi vagyok, most is olyan szigorú lesz-e a vám, mint régebben. Abban bízunk, hogy a korábbi rosszindulat a hatóságok részéről a kommunista országnak szólt, és mára már nem szúrnak ki velünk, magyarokkal. Egyébként is, ciprusi lobogó alatt hajózunk...

November 15. Vasárnap. Horgonyon, Bizerte. Rosszul jön a Szülőföldünk, valami mérgező gázkitörés van Zalában. Nem igen értettem, hogy mi történt.
Reggel hatkor kikötöttünk, a Maci elküldött aludni, így hozzám nem jött be a "black gang", a vámosok kutakodó csapata. Hétfőn lehetünk készen.
Nem teljesen értem, hogyan is működik az írás... Sokat nyűglődök, mert amikor van egy kis szabad időm, és nem ülök a szövegszerkesztő elé, akkor kissé furdal a lelkiismeret... De mit tegyek, ha nincs miről írni?
Most meg két nap alatt 36 flekket megírtam. Harminckettő oldalt a Jin és Jangból, s a délutáni kávé alatt bekattant egy ötlet, és muszáj volt egy két és fél oldalas groteszket írnom, Alternatív állatkert címmel...

November 16. Hétfő. Bizerte. Hála Istennek, éjszaka nem dolgoztak, így fél tízkor már aludtam. A mai változat a következő útra:
Bizerte, innen egy szajnai kikötő, nem messze Rouentől. Hídégen hengerélt acélt vinnénk.
Délután négyre befejezték a kirakást, s megjött a harmadik változat, igaz, nincs sok változás az előző variációhoz képest:
Bizerte - Saint Wandrille (a szajnai kikötőbe 2100 tonnát) - Antwerpenbe 900 tonnát viszünk. Három napra vállalták. Nyolc óra alatt berakják egy normális kikötőben... A kirakásra összesen tíz óra van a fuvarlevélen megadva.

A Jin és Jangról...

Este írtam pár oldalt a Jin és Jangból. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó (vázlat lesz belőle?). Vannak (elnagyolt?) részek, amiket később kibővíthetek. Azt hiszem, ilyen stílusban még nem írtam. Most úgy látom, ha így folytatom, akkor mintegy hatvan, hetven oldal lenne, de pergő a cselekmény, igen kevés leíró résszel.
Olyan, mintha valaki elmesélné a történetet, vannak részletes részek, ahol szükséges, és vannak olyan események, amit pár mondatban elmondok. Ezek többnyire azt a célt szolgálják, hogy a cselekmény szálait összetartsák, megmagyarázzanak bizonyos dolgokat. Mindenesetre élvezem.
Azonban van egy másik gondom is. Lehet-e olyan történetet megírni, amelyiknek nincs pozitív hőse. Itt ugyanis mindenki hülye... (Mint a valóságban, mert megtörtént eset a sztori alapja...) Kollányi Géza, a tengerész géptiszt egy idióta (bár jóindulatú). Szekeres Éva, a felesége, egy hülye kis kurva. Kovács doktor egy szemét... Ez az első könyvem, aminek nem szeretem a szereplőit!

November 17. Kedd. Bizerte. Itt, a hajó mellett van az üzem, megnéztem, hogyan készítik a rakományunkat, holnap videóra akarom venni az egész műveletet. Ide hozzák a melegen hengerelt acélt Tarantóból, és itt nyújtják, és horganyozzák. Azaz az olcsó árut itt tupírozzák fel, és megy Észak-Európába a drága készáru.

November 18. szerda. Bizerte. Egy kicsit megijedtem, mert feltöltöttem a videkamera új akkuját, és amikor ki akartam próbálni, nem volt benne feszültség... újra próbáltam, mintegy négy percnyi felvételt tudtam készíteni. Jól nézek ki, ha elromlott...
Egy napot csúszunk, mert nincs kész az antwerpeni rakomány. Most készítik, és lassan megy.

November 19. Csütörtök. Bizerte. Ha nem is megy gyorsan a berakás, de azért lassan haladnak. Na, persze nem úgy, mint civilizált helyeken.
Bárkit kérdezek a rakományról, széttárja a karját, és azt mondja: "domain", azaz holnap majd mindent megtudunk. Több holnap is eltelt azóta. Ma délelőtt szélesen vigyorogva jöttek, hogy a francia rakományt berakták, csak az antwerpeni van hátra.
A hír természetesen igaz, de nem teljesen ebben a formában. Ugyanis még hátra van a franciák részére is jó pár darab, mert sikerült úgy összekeverni, ahogyan azt csak egy (vagy még inkább sok) arab tudja! Egy sor antwerpeni, két sor francia, aztán három sor vegyesen. Csak néztek mint a hülye... Én meg szentségeltem. Pedig a parton van egy rakományszámláló, aki ellenőrzi sorszám szerint a tekercseket, de az is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy darab belga tekercs nincs a hajón, hát ő már csak tudja... Csak tudnám, hogy mit tud!
Így a mai nap legnagyobb része azzal ment el, hogy taszigálták a rakományt, innen oda, onnan amoda, amonnan meg ide. Azért holnap elmehetünk...

November 20. Péntek. Bizerte, úton. Esős nap volt, majdnem itt ragadtunk, az utolsó négy tekercset esőben rakták be. Ha nagy nehezen is, de elmentünk. Szerencsénk van. Félhátulról jön a szél és a hullámzás. A Földközi keleti felén dühöng a 8-9-es vihar.

November 21. Szombat. úton. Nem lehet igazán panaszkodni az időre, mert továbbra is keleti szél van, nem túlzottan hullámos a tenger, de vasrakománnyal a legkisebbet is megérezzük. Kemény a mozgás, lökdös a hajó, nehéz a lépés, ráadásul mostanában a derekamban valami fájdalmat érzek ilyenkor...
Annál inkább lehet panaszkodni a tunisziak munkájára. Trehányul kötözték meg a rakományt, illetve az lehet a baj, hogy ócska minőségű pántot használtak, ami az első billegéskor meglazult. Sok tekercset újra kellett kötözni, reméljük, nem lesz baj, amíg Franciaországba érünk, illetve Antwerpenbe.

November 22. Vasárnap. úton. Hajnalra kicsit javult az idő, a szél forgolódik, hol jobbról, hol balról jön. Azért annyira nincs jó idő, hogy hosszabban üljek a szövegszerkesztő előtt, és folytassam a Jin és Jangot.