Hajók, gépek, tengerészek

Május 29. szerda. Reggel í-mél jött a Marlow-tól, miszerint holnap utazom Le Havre-ba. Ez persze nem ilyen egyszerű. Ugyanis még nem tudják, hogy mikor érkezik a hajó, és nem tudják, hogy mikorra foglalják le a jegyet. Ám késő délutánra úgy-ahogy sínre került minden. Ami még nem történt meg: nem a kikötőig, hanem csak Párizsig intézték el az utazást, onnan jussak el Le Havre-ba, ahogyan tudok. Azt hiszem, elég nagy fiú vagyok, hogy megoldjam.

Közben megváltoztattam az í-mél címem, mert őrület, hogy milyen mennyiségű SPAM jön.

Amelyik a legmeglepőbb volt: Sch. Tónitól, aki megküldte a vakok levelezőlistájának kivonatát, az "Aranka piros autója" című írásom kapcsán.

Érdekesek voltak a reakciók.

Voltak, akik nagyon "kikérték" maguknak, hogy a vakok nem ilyenek, persze legtöbben magukra vonatkoztatták. Többen reagáltak a könyveimre, ami azt is bizonyítja, hogy olvasták. Tetszettek is, és érdekes, hogy ráéreztek, melyek az élmény ihletésűek.

Felhívtam B.-nét, hogy kiderítsem, mi újság a hajón. Hóki megy haza, Gáti Lucó lesz a barba.

Kristó Nagy István megkapta a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at, és azt mondta, hogy írni fog róla. Izgatottan várom.

Azt hiszem, a naplót már csak a hajón folytatom

(Hajón: este kitaláltam, hogy a neten nézek vonatot magamnak Párizsból Le Havre-ba. Találtam is kettőt.)

Május 30. csütörtök, Budapest, Párizs, Le Havre. Reggel í-mél jött Tsaggiristól, megadta a le havre-i ügynök telefonszámát és í-mél címét. Azonnal írtam nekik, kaptam is választ, megígérték, hogy a vonatnál várnak. Ezt sikerült elintéznem. Tsaggiris azt is üzente, hogy legalább 100 eurót vigyek magammal az utazási költségekre. Természetesen jóval többet hoztam, ezt teszem akkor is, ha megvan a jegyem a hajóig.

Az utazás, legalább is, ami a repülőutat illeti, normális volt. Megérkeztem a Charles de Gaulle repülőtérre, felvettem a csomagomat, s igyekeztem kitalálni, hogyan jutok be Párizsba a Saint Lazare pályaudvarra. Volt egy térkép, amin a közlekedési útvonalakat tüntették fel. Egy kedves kis hölgy is tanulmányozta, megkérdeztem, tud-e angolul, de francia volt, ami azt jelenti, hogy a világért se... Valami autóbuszmegálló volt az ajtó előtt, kimentem, megkérdeztem a jegyárusítót, hogy beszél-e angolul, de a pasas francia volt, tehát dehogy is tud...

Egy taxit láttam nem messze, attól meg se kérdeztem már, hogy tud-e angolul, mert francia volt, de kicsit beszélt (pedig nem is volt arab, ami errefelé elég ritka).

Megbeszéltük, hogy bevisz a Saint Lazare pályaudvarra negyven perc alatt. Ez jó, gondoltam, mert lehet, hogy elérem a 19:30-as vonatot. De a sztrádán több dugó visszafogott, végül az út egy óra tíz percig tartott. Úgy döntöttem, hogy a tarifa körülbelül 40 euró lehet. Amikor az óra ötven felé közelített, már kíváncsi voltam, mennyinél állunk majd meg? A számla végül 56 volt, hatvanat adtam, a Marlow úgy is kifizeti

Egy keveset láttam Párizsból. Átmentünk a Diadalív alatt, a háztetők felett megláttam az Eiffel torony kandikáló csúcsát, és Champs Eliseé végét is láttam. A Bulevard Saint Lazare végén volt az állomás (ki hinné...). Szép, dög nagy pályaudvar, és legalább két pici táblán angolul is volt felirat. A jegyet franciául vettem meg, mert a hölgyike azt se értette, hogy beszél-e angolul.

A vonatjegy mindössze 28 eurót kóstált, és megnyugodtam, hogy a százas valóban elég ahhoz, hogy a párizsi reptérről eljussak a tengerpartra. A vonat fél órával az indulás előtt már bent állt, felszálltam, de mivel intercity kinézete volt, ezért aggódtam, hogy nem kértem helyjegyet, tehát megkérdeztem egy fiatal (húsz körüli) pártól - ők nyilván tudnak angolul, mert biztos tanulnak a középoskolában -, hogy kell-e helyjegy? A "nespa" nyilván nem azt jelenti, hogy kell, ennyire tellett a franciák angol tudásából. Persze ezt is csak akkor nyögték ki, amikor obligatőr rezervaszión felől érdeklődtem...

No comment.

A vonat másodperc pontosan indult, és úgy is érkezett.

Egy taxisofőr várt az állomáson.

Éjfél után már a hajón voltam.

Május 31. péntek, Le Havre, úton. Mindenkit ismerek a hajón, kivéve egy matrózt, Képes Imrét. Golyán Gyuszi, és Polgár Józsi tavaly nyáron is itt volt, a szakács, Für Kálmán akkor jött, amikor hazamentem, Bartus Pisti és Gáti Laci régi ismerősök.

A hajó cementet rakodott, borzalmasan porzott a berendezés, ócska, régi masina...

Hajnali kettőig intéztük a papírmunkát, mert reggel az ügynöknek le kell adni a hó végi elszámolásokat.

Háromnegyed hatkor keltem.

A berakásnak fél tízre lett vége, átálltunk egy másik rakpartra, hogy ülepedjen a cement.

Hóki, a német barba négykor ment el. Utána költözködés, Gáti a parancsnoki kabinba, én az elsőtisztibe.

Este tízkor indultunk (állítólag), de akkor én még aludtam.

Legyen most egy francia tengerésznóta, a La Carmeline...

Május 10. péntek, Sunndalsøra, úton. Hajnali négykor már kukorékoltam, nem tudtam visszaaludni, hát felkeltem.
Normál nap, reggel elkezdték a berakást, kettőre kész volt.
A komputeres srác nem jött, de már nincs is rá szükségem.
Délelőtt Viktor felhívta a Marlow-t.
Még nem tud semmit, közölte Vlagyiszlav, az ukrán új fiú, egy óra múlva telefonáljunk, utánanéz a dolgoknak.
Egy óra múlva megtudtuk, hogy 13-án jön Bambasz és a lengyel elsőtiszt, másnap megyünk haza. Haugesunndból Oslo, majd Koppenhága, itt szétválnak útjaink, én Pestre, Viktorom Vilniusba megy, ott vonatra száll, és másnap este megérkezik Kalinyingrádba. Nem irigylem.

Május 11. szombat, úton, Husnes. Nyolc lépcső és tizenkét lépés: ennyit kell megtenni ahhoz, hogy a hídra jussak a szabad ég alatt. Ezalatt bőrig áztam, amikor délben Viktort váltottam. Hogy így tudjon az eső zuhogni, az egyszerűen elképzelhetetlen. Még este nyolckor is, a kikötés alatt tartott az égi áldás.
Délután kettőkor, szokásához híven, Manu meglátogatott a hídon. Mindig beszélgetünk 10-15 percet.
Most sikerült a frászt hoznom rá.
Elmondtam, hogy amikor kifestettük a raktár alját (a matrózok addig a bal hajóoldalt, kívülről), este Viktor nagy szomorúan mondja:
- Nem tudtunk mindent elvégezni, amit mára terveztem. Na, majd Husnesben, lefestjük a raktártetőket...
Amikor ezt Manu meghallotta, kiakadt, és majdhogynem kiabált, mit képzel a barba, elveszi az összes vasárnapot, akkor ők szabadok, amióta Bambasz elment, alig pihentek, mert Viktor kitalál mindig valami "fontos munkát".
- Csak próbáljon festeni küldeni, úgy eligazítom, hogy megemlegeti! - mondta a matróz mérgesen.
Jelzem én is attól tartok, hogy engem is be akar fogni, és akkor már ketten leszünk, akik eligazítjuk a sztahanovista agyát.
De a mai eső nem sok jót ígér holnapra, legalább is, ami Viktort illeti.

Május 12. vasárnap, Husnes. Reggel borult volt, délelőtt kisütött a nap, de minden vizes volt, így nincs más hátra, mint készülődni haza.
Csomagolok, takarítok, de arra is időt szakítottam, hogy a gyár területén sétáljak vagy másfél órát.
Leszeknek tanítottam kicsit az Excelt, nagyon hálás volt. Tisztelem érte, mert vén fejjel (negyvenhét éves) nagy kedvvel kérdezett és jegyzetelt. És érzéke is van hozzá, mert minden ment elsőre, amint ráérzett egy-egy funkcióra.

Május 13. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Húzós napra sikeredett ez is: berakás, indulás, enyém a teljes út a két kikötő között, majd kikötés, és végül az átadás átvétel. Ehhez még annyit, hogy reggeli fél négykor már kukorékoltam, annak ellenére, hogy éjfélig beszélgettünk a parancsnok kabinjában.
A lengyel elsőtiszt már a parton várt, amikor megérkeztünk az utolsó kikötőbe. Bambaszt nem várta meg, előbbi géppel is jöhetett, ugyanis tízkor már a norvég főváros repülőterén volt.
Gyors átadás-átvétel, este nyolcra végeztünk.

Május 14. kedd, Karmøy, Budapest. Szép nap: a hajnali fél öt már a hídon ért, korábban keltem, mint ahogyan beállítottam a mobilt. A taxi időben érkezett, fél hatkor Leszek is kikecmergett az ágyikóból, hogy elbúcsúzzon tőlünk.
Nem tudtam elképzelni, hogy a környéken lenne akkora sík terep, ahol egy valamirevaló felszállópályát meg lehetne építeni. Hát nincs is! A repteret félig úgy robbantották ki a sziklás domb tetején, félig meg feltöltötték a hajlatokat a kővel.
Oslóban volt egy óránk, kényelmesen átszálltunk a koppenhágai gépre, de onnan Viktor már rohant, hogy húsz perc alatt elérje a vilniusi járatot.
Nekem volt bőven időm: öt órám volt, bejártam a hatalmas légikikötőt.
Ötkor érkeztünk haza, fél órás késéssel.
Szép volt megérkezni, mint mindig.

Május 4. szombat, horgonyon. Délben távirat várt a tulajtól: május 13-a körül érkezik Bambasz Haugesundba. Nagy valószínűséggel eddig szól a mandátumom ezen a hajón.
Délután valami szörnyűség történt: a komputerem feldobta a talpát. Egy grafikus program futott, és utána "elszállt" minden, csak csökkentett üzemmódban lehetett indítani, és egy program se működött rendesen. Most a hajó komputerén írom a naplóm, de ez randa, német karakterkészlettel rendelkezik, borzalom így írni.
Délután felhívtam Nimród fiam, hogy hívja fel a barátját, akitől vettem a komputert, és kérdezze ki, mi lehet a baj, de attól tartok, hogy csak egy "format C:" segíthet. Azt viszont nem tudom megcsinálni, mert nem tudok particionálni.
Ezért csak a legszükségesebbeket írom le.

Május 5. Vasárnap, horgonyon, úton. Reggel, azaz délben arra ébredtem, hogy egyedül vagyok a hajón, illetve itt van a szakács és Johnny, a mentőcsónak hiányzik, tehát elmentek valahova. Két eset lehet: pecázni, vagy a közeli városba, Kristiansunndba. Este okosabb leszek.
A komputerrel egész éjjel próbáltam varázsolni, de nem ment.
Nimród az én fiam: megbeszéltük, hogy déltől hívhat, pontosan 12-kor csengett a mobilom. Sajnos jól éreztem, csak formázni lehet a gépet. Remélem, hogy hamarosan hazamegyek, és akkor otthon, vagy ha átszállok egy másik hajóra, lesz pár napom valahol, szerviz közelben, ahol helyrepofozzák a komputert.
Délután megjöttek a pecások. Fogtak két termetesebb halat, és hetvenegy darab kisebbet, kicsit. Este indultunk Thamshavnbe.

Május 6. hétfő, úton, Thamshavn. Reggel érkeztünk, jó hírrel fogadtak, nem raknak este, csak ötig, holnap folytatják.
Így nyugi van, csak a hideg kissé kellemetlen, mert ugye mar benne vagyunk a norvég tavaszban, s itt még elmegy a síkesztyű.
Viktor felhívta Ciprust, de csak egy ukrán pasival beszélt, aki új, és ezért ő tartja a húsvét hétfői ügyeletet, merthogy ma az van a görögkeletieknél. Azért annyi a tudomásunkra jutott, hogy a hajó megint megcsinálja a lisszaboni utat, Bambasz Karmøybe jön 13-án. A Lys Chris 20-22 körül érkezik Moerdijkba, Hollandiába, így halvány elképzelésem sincs, mi a tervük velem?

Május 7. kedd, Thamshavn, úton, horgonyon. Délben eljöttünk, és este már Kristansunnd egyik öblében dobtunk horgonyt. Nincs szabad rakpart Sunndalsørában, és ezért várni kell holnap reggelig.
A város mintegy 100 méterre van a hajótól, de kimenni nincs mód. Szívesen megnézném magamnak...
A horgonyőrségben előkészítettem a számítógépet a formázásra, és az előzetes adatmentésre. Tömörítettem, töröltem, a végén lett másfél gigabájtnyi szabad terület. Töredezés-mentesítettem a merevlemezt, szóval eltelt az őrség.

Május 8. szerda, Sunndalsøra. Délben kiderült, hogy nem reggel, hanem délután ötkor indulunk.
Elkezdtem a hidat takarítani, és ezért, ha félve is, de kikapcsoltam a komputert.
Fél háromkor felhívtam Kremerst a Marlownál, mert megjött, hogy innen ki vagyok rúgva, mert Bambasz visszajön a lengyel elsőtiszttel, de nem mondtak semmit arról, hogy mi lesz a további sorsom.
Kremers éppen hosszú hétvégére készült, ezért gyorsan elmondta, hogy semmi biztosat nem tud mondani. A Lys Chris úton van Moerdijkba, 20-a körül ér fel, de a Priwall jön Norvégiába, lehet, hogy oda szállok át, de ha haza is kell mennem, hamarosan kapok egy másik hajót. Ennyi elég volt, remélem, tartja a szavát.
Utána bekapcsoltam a komputert, s csodák csodája, rendben működik. Van halvány elképzelésem róla, hogy mi történhetett, de mivel nem vagyok jártas a számítógéprendszerekben, megtartom magamnak a véleményem. (Bár azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt hiszem, az segített, hogy felszabadítottam egy csomó lemezterületet.) Majd holnap kikérdezem a gyári számítástechnikust, aki megígérte, hogy bejön, és megnézi, hogy mi a baj?

Aki nemcsak a tengert szereti

Ötkor húztuk fel a horgonyt. Kilenc körül felmentem a hídra, egy kicsit bámészkodni érkezés előtt, mert gyönyörű a környék. Legutoljára úgy gondoltam, és le írtam a naplómban, hogy 600 méter magasak a körülvevő hegyek. Itt volt a jó alkalom, megkérdeztem a révkalauzt, hátha tudja.
- A kikötő melletti hegy a legmagasabb, pontosan 1206 méter magas - kaptam a precíz választ. Aztán elkezdte mutogatni a csúcsokat. - Ez, amelyik mellet most megyünk 980 méter, ezt éppen egy hete másztam meg.
Kiderült, a pasas imádja a hegyeket, és ha csak teheti, akkor felmegy a tetejükre, és gyönyörködik a kilátásban.
- Szeret hegyet mászni? - kérdeztem, pedig nyilvánvaló. Ehhez azt azért hozzáteszem, hogy a "mountain climbing" kifejezést használtam, ami a profi hegymászást jelenti.
Elnevette magát.
- Nem vagyok hegymászó, csak kirándulok (only hiking)
Ez azt jelenti, hogy nem használ kötelet, meg felszerelést, és nem a függőleges falon megy fel, hanem a 80%-os lejtésű hegyoldalakon.
Este tízkor kötöttünk ki a gyári rakparton.
Hogy a nap teljes legyen, este tizenegykor jött egy pasas, hogy ugyan, menjünk már hátrébb tizenöt métert, mert előttünk dolgozik egy kotró, és pontosan ennyi hely kell nekik az éjszaka. Nem volt mit tenni, kirúgtam a matrózokat az ágyból, és hátrahúztuk a hajót.
Utána már lehetett aludni.

Május 9. csütörtök, Sunndalsøra. Úgy gondoltam, hogy takarítom a kabinomat, előkészítem a dolgaimat a váltáshoz, teszek-veszek...
Isten tervez, Viktor végez, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy én vagyok az Isten...
Reggelinél azt mondja:
- István, nagy feladat van mára! Ketten kifestjük a raktár alját.
Hát ha ketten, akkor legyen
Azt hiszem, Viktort orvoshoz kéne küldeni, mert kitört rajta a sztahanovista munkaláz. Az rendben van, hogy dolgoztatja az embert, de összekever a matrózokkal. Igaz, délelőtt segített, 10-12-ig, délután meg a szakács, kávéra kész volt a raktár, de én is. Husnessre raktártető festést tervez, de mielőtt szabadjára engedné a fantáziáját, eligazítom.

Rabszolgaság orosz módra

Délután egy kicsit el volt kettyenve, kérdeztem mi a baj?
- A feleségem telefonált. Baj van otthon. A húgom sírva felhívta, és száz dollárt kért kölcsön. Ez persze nem gond, csak nem tudjuk, hogyan juttassuk el? Ukrajnában lakik, és postán nem lehet küldeni.
Az történt, hogy Vologya, a sógorom, elutazott Moszkvába. Ukrajnában nincs munka, hát a brigádjával elindultak szerencsét próbálni. Kőműves a sógorom, a hét fős csapat több mint tizenhat éve együtt dolgozik. Megváltották a jegyet, mesélte a húgom, és utána nem látta Vologyát, és nem is hallott róla 25 napig. Akkor hazajött, és dühösen mondta, hogy a brigádot a Moszkvai állomáson elkapta a maffia, elvitték egy ismeretlen helyre, elvették az útlevelet, és napi tizenhat órát dolgoztatták őket, aztán fizetség nélkül felrakták egy Kijevbe induló vonatra őket. A vonaton úgy koldultak kaját. Így most a húgomék anyagilag bajban vannak, mert a pár krivnya, ami tartalékban volt, elfogyott, és a férje nem hozott haza keresetet.

Április 30. kedd, úton. Elkészültem a hó végével. Ma se jött semmi Ciprusról.
Viktor beszélt egy bizonyos Ruszlán nevű barátjával (rádión keresztül). Utána nevetve mondja, hogy a barátja együtt hajózott a szakácsunkkal, de a német barba kirúgta, ugyanis karácsony estére makarónit készített fasírttal.
Mit mondjak? Elhiszem, mert pontosan ilyen "típus". Rettentő spórolós, ez ennél a cégnél elsőrendű, és rettentően nem szeret pepecselni a kajával, Már ami megjelenést, a tálalást, a külalakot illeti. Mert egyébként elszöszmötöl, van neki egy igen fontos fegyvere: egy baromi éles kés. Ezzel képes egy bélyeget élére állítva felszeletelni. Erre is használja: egy paradicsomból vág minimum 12-14 szeletet, van, hogy többet is, és kitesz az asztalra öt embernek egy paradicsomot, és egy negyed uborkát, azt is hajszálvékonyra vágva. El lehet képzelni, hogy a két szelet parizer, sajt, vagy szalámi (amit egy főre kiad) olyan vastag, hogy át lehet rajta látni.
Amúgy semmi baj vele.
Itt az április vége, fuss el véle...


MÁJUS

Május 1. szerda, úton, horgonyon. Viktorunk kijelentette, hogy ma ünnep van, mert ez a nemzetközi munkásosztály ünnepe, ami a kajából nem látszott (az ünnepiség), hanem csak a túlóralapon: ma minden óra duplán számít.
Érkezéskor Grip pilotállomás közölte: azt az értesítést kapta az ügynöktől, hogy horgonyra állunk, és csak vasárnap este megyünk part mellé.
Ez hatalmas alkalom a pecázásra.
Az biztos: jobb itt bent a fjordok között "lébecolni", mint kint a nyílt tengeren esetleg lityegni. Bár az utolsó napon elcsendesedett a Norvég-tenger, s szép napsütésben jöttünk.
Tipikus "skandináv" égbolt volt, ezzel a látvánnyal sose tudok betelni: a felhők viszonylag alacsonyan, úgy 4-600 méter magasan úsznak az égi tengeren, és követik a vízfelszín, a Föld domborulatát. A szem messzi mérföldekre ellát, némelyik felhő fölé is belátni, az alja sötét, de a teteje verőfényben izzik.
Freifjordban dobtunk horgonyt, Frei szigete Kristiansund alatt van. Van egy másik hajó, egy tanker is horgonyon. A viking tavasz is kezd beleadni mindent: zöldellnek a szigetek, a gyep harsány zöld, a fák is erőre kaptak, új levelek borítják az elmenetünkkor még csupasz ágakat. A hőmérséklet is tűrhető, este hatkor 12 fok volt, bár ez messze van a lisszaboni 29-től, de itt az ilyen meleg "rémálom" számba megy amúgy is.
A váltásunkról az a hír, hogy semmi hír

Május 2. csütörtök, horgonyon. Leszek éjfélkor szomorúan mutatta az árva halacskát, ami a horgára akadt. Nem az igazi horgászó hely, de majd reggel!, mondta, mert ő ilyen, bizakodik.
Egész nap teljes csönd, ami azt jelenti, hogy mindenki: a hajóbérlő, a tulajdonos és a Marlow hallgatnak.
Szép, napos idő, csak gyenge szél kerekedett délutánra, de estére az is elmúlt.
Este a hídon Leszekkel és Viktorral boroztunk, beszélgettünk.

Május 3. péntek, horgonyon. Éjfélkor még nem volt teljesen sötét, tegnap pedig fél háromkor kezdett megtörni az éjszaka feketesége. Ez mutatja, hogy meglehetősen északon vagyunk, ha feljebb mennénk még egynapi hajóútnyira, akkor már a sötét nélküli féléves nappal birodalmában lennénk.
Fél egy táján feljön Viktor a hídra, és meginvitált a kabinjába. Leszek már ott volt, sör, mogyoró, csoki előkészítve.
- István, bort vagy sört? - kérdezte Viktor, a bor mellett döntöttem. Erre a barba lement a konyhába, hozott sajtot is, és kinyitotta az egyik üveget. Finom, száraz, spanyol vörösbor volt, egy dobozban két palack, elegáns meg minden.
Töltött.
Kaptam egy söröspoharat, csurig borral. Leszek sörözött, Viktor borozott, később sörözött.
Beszélgettünk, s Leszek felhozta, hogy a szovjet Vörös Hadsereg miért állt meg Varsó előtt amikor a felkelés volt, és tétlenül nézte, hogy a németek leverik?
Ebből aztán nagy duma támadt a II. Világháborúról, Sztálinról, a szovjet vezetőkről... Vita nem volt, Viktor volt az úriember, Leszek már ihatott előbb is, mert kissé kekec volt. A parancsnok csak úgy ontotta magából a neveket és a dátumokat, látszott, jól megtanulta az iskolában oktatott történelmet. Azon csak ámult, hogy volt lengyel emigráns kormány Angliában, erről nem is hallott. És ami számomra furcsa, de nem meglepő, volt, hogy Viktor a sok millió gyilkosság mellett úgy beszélt a rendszerről, hogy az "nice time", azaz szép idők voltak. Pedig a nagyapja is áldozatul esett Sztálinnak, de erről a családban nem beszélnek. Struccpolitika.
Szó szót követett, s Viktor elsütött egy rigmust lengyelül. Magyarul a szó szerinti fordítást adom, nem tudom "rigmusítani":

Ettől Leszek barátunk teljesen magába roskadt, bár ez túl sokáig nem tartott, mert van vagy 162 centi magas. Kényszeredetten nevetett, és mondta, hogy erre a polyákok harapnak, nem szeretik ezt hallani. Nem tudom, hogy mi az eredete, és az oka, de nem is akartam rákérdezni. (Orosz "költemény", a lengyelek cukkolására, amint később megtudtam.)
Később elkezdtem egy kicsit borászkodni, hogy eltereljem a szót az egyre "kényesebbnek" ígérkező témáról.
Háromkor szedelőzködtünk fel, én a hídra, ők aludni.
Délben semmi hír nem volt semmiről.

Április 23. kedd, Lisszabon, úton. Jelentem, letelt a szerződésem fele. Ma három hónapja érkeztem Halmstadba.
Viktor megtáltosodott, és négyszer fordult a hajó és a piac között. Vagy másfél kilométerre van, az elmúlt úton felfedezték, ma meg kimentek Leszekkel és bevásároltak. Két forduló alatt csak sört hoztak, a harmadik és negyedikre pedig gyümölcsöt, zöldséget, szalámikat, kenyeret. Hogy el tudják hozni, kikölcsönözték a bevásárlókocsit (Viktor a mobilját hagyta letétben), és buzgón tolták be a kikötőbe. Az utolsó pár száz méter kissé kemény lehetett, mert a kis kerék a macskaköveken nem az ideális. Az eredménye is meglett, mert éjfélkor láttam csak igazán, a lámpafényben, hogy a parancsnok karja, nyaka, feje búbja szép pecsenye pirosra sült. Na, ja, harminc fok a napon!
Négykor én is kimehettem Leszekkel, kivittem egy tekercs filmet előhívatni. Elég jól sikerültek a képek, egy, amit Mo i Ranából jövet készítettem, kimondottan jó. Mindenkinek nagyon tetszett. Szemben egy hegy, az alkony halvány vörösre festi, két oldalt a másik kissé sötétebb, és fehér a hótól, a víz sima, mint a tükör, és benne minden szépen tükröződik.
Több képre lecsapott Viktor, kettőre Leszek, de a negatív végül is nekem maradt.
Kiszállt Pascal, beszállt Johnny Soares.

Vele nem fogok versenyezni kötélhúzásban, a manőverkor rám vert egy "fél" orrkötélnyit, azaz kézzel beszedte az övét, aztán az enyém felét. Hagytam.
Este kilenckor indultunk La Corunába.

Április 24. szerda, úton. Csinosítjuk a hidat. Azt meg kell adni, Viktor érti a módját a karbantartásnak, mindenre odafigyel, meghajtja a matrózokat, de a hajó csillog-villog, olyan, mintha új lenne.

Április 25. csütörtök, úton, La Coruna, úton. Hajnalban érkeztünk, fél ötkor part mellett voltunk.

Átírom "a Nagy Fecót"

Éjfélkor Viktor azzal adta át az őrséget, hogy érkezésre kiballasztolunk mindent. Legyen, ha ő így akarja.
Reggeliig leszondáztam, nehogy tétlenül ücsörögjek.
Fél nyolckor jött a draft surveyor, naná, hogy nem tudtuk az első merülési mércét leolvasni - kevesebb volt a merülés elől, mint negyven centi, hatvannál kezdődik a jelölés -, vissza kellett tölteni az orrtankot. Fél órát késett a berakás, a stivador (rakodásvezető) morcos volt, de később befogta a száját, amikor a rakodó ketyerén, amivel a kavicsot zúdítják belénk, leégett villanymotor, s álltunk jó három órát, amíg motort cseréltek.
Délután jön egy pasas, cigit akart venni. Nem kapott, mert ez a trafik Norvégiában üzemel, itt árufeltöltés van csak. Meglátja Manut a folyosón:
- Ez török? - kérdezi legnagyobb megelégedésemre. Felvilágosítottam, hogy zöld-foki.
- Az arca, mint egy török harcosé a szultán seregéből - mondja az öreg spanyol, s nekem eszembe jutott, hogy én is janicsárnak gondoltam a matrózunkat, amikor először megpillantottam.
Most nem volt baj a merüléssel, rakodás végére szépen kihoztuk a harminc centis trimmet, de ennek az volt az ára, hogy a raktár közepén tornyosult a rakomány kétharmada, hátra alig jutott (a közepéhez képest), elől pedig megint szenet raktak "big bag"-ben. Egy zsák egy tonna, ez elég big bag, azaz nagy zsák.
A zsákrakodókkal volt bajom elég, senki nem volt szomjas közöttük, valamit ünnepelhettek, mert tömény piaszag lengte körül mindegyiket, és állandóan estek-keltek a zsákok között. Amíg az első sor zsákot le nem rakták, lent voltam, hogy saját kezűleg tegyem eléjük a pozdorja lemezeket, amivel elkülönítjük a zsákokat az ömlesztett kőtől.
A draft survey este hétre ért véget, fél nyolckor pilot. A manőverben nem vettem tevőlegesen részt, mert mire előre vánszorogtam Johnny már beszedett minden kötelet. Az biztos, hogy ha észt jönnek rabolni a hajóra, a nyakunkon marad, de ha meg kell fogni a kötél végét, akkor elemében van. Láttam, hogy itt rám nincs szükség, vissza a kabinba, háromnegyedkor zuhany, s nyolckor bezuhantam az ágyikómba.
A Nagy Fecó azt írta: "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás...", nos, ezt így írtam át: Húsz óra munka, négy óra pihenés, a többi szórakozás...
Lehet, hogy a szótagszám nálam nem jön ki, de a szórakozás se, így kvittek vagyunk.
Illetve volt némi szórakozás: lefekvés után nem jött össze az elalvás a szokott "sebességgel", egyébként (hál' Istennek) nálam ez igen gyorsan "be tud következni". Mindenki ismeri azt az állapotot, amikor olyan fáradt, hogy nem tud elaludni. Jó félórányit szórakoztattam magam azzal, hogy dühöngtem: nekem most aludni kell, nekem most aludni kell, aztán azt vettem észre, hogy a mobilom veszettül csörög háromnegyed éjfélkor, mert azt használom ébresztőórának.

Április 26. péntek, úton. Éjfélkor megyek a hídra, hát a mi Viktor bátyánk veszettül hortyog. Ül a szófán, minden villany lekapcsolva, és húzza a lóbőrt. Az vesse rá az első követ, akivel ez még nem esett meg, egy olyan nap után, mint a tegnapi.
Köszöntem egy harsány "gúd mónyingot", jól becsaptam az ajtót, azonnal talpra ugrott, és közölte, hogy éppen azon gondolkodott, hogy mikor érkezünk Thamshavnba.
Azt bizony ki kell gondolni...
Így rá nem érvényes a "húsz óra munka, négy óra pihenés...", mert a négyhez hozzárakott az őrségben pár(?) percet.

Április 27. szombat, úton, Vizcaya. A tulajdonoskabinban aludtam, mert az enyémnek a falát állandóan kopogtatták az elszabadult sörös dobozok a túloldalon. Ott van a sörraktárnak használt ambulancia.
A Vizcaya most nem viselkedik rendesen, oldalról kapjuk a hullámokat, és lityegünk szépen.
Hatkor alig tudtam elaludni, mert valami éktelenül püfölt valamit, minden egyes billegésre hangos zakatolás volt a válasz. Délben Manu megtalálta a bűnöst: a CO₂ palack szállítókocsijának a karja szabadult el, volt vagy húsz centi szabad játéka, és ez zakatolt.

Április 28. vasárnap, úton, Angol csatorna. Megyünk. Viktor csúcsot javított, 18:00-24:00 óra között 78 mérföldet tett meg. Ezek szerint én kapom szemből az áramlást. Ritkán fordul elő velünk, hogy a vihar nem szemből jön, most ilyen különleges nap van, délnyugati vihar nem hátráltat.

Április 29. hétfő, úton, Északi-tenger. Itt már jött a Kossuth adó hajnalban. Várakozással telt el az őrség, de hiába: nem érkezett telex Ciprusról a váltásokkal kapcsolatban. Pedig bíztunk benne, hogy a mai nappal okosabbak leszünk.
Az idő csendesedett, de le is hűlt, már csak 7 fok van napközben.

Április 17. szerda, úton. Szépen megyünk. Kellemes napsütésben hajózunk, bár még nem lehet levenni a pulóvert, ahhoz ez túl északi rész. Hal volt ebédre, ocsmány "lómakréla".

Április 18. csütörtök, úton. Csendes nap. Délre elértük Dovert, friss szellő borzolja a tengert, kicsit hűvös van.

A következő hajóm: Lys Chris

Délelőtt távirat jött a Marlowtól. Amikor felértünk Norvégiába, áthajóznak a cég egy másik hajójára, a Lys Chrisre. A hajóbérlő is ugyanaz, ugyanezeket az utakat járja a hajó. Április végén érkeznek Eleusziszba, és onnan átmennek Derincébe, Törökországba. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy oda megyek leváltani a jelenlegi lengyel első tisztet, akinek lejárt a hat hónapja. Számomra ez az optimális megoldás, letöltöm a hat hónapomat, vagy talán kicsit többet, nem kell megszakítanom, és a Marlow felé is jó pont, hogy nem "kekeckedtem". Azt hiszem, jó húzás volt felhívni Mr. Kremerst, és megkérdezni, hogy miért váltanak le. A hajó a Lys Carrier testvérhajója, szintén a Szlovák Komáromi Hajógyárban készült, és két évvel fiatalabb. Ja, és együtt szállok ki Viktorral, ami azért jó, mert nem leszek Bambasszal egy percet se. (2006. áprilisában javítom a HTML kódot, és magamban mosolygok, hogy honnan szedtem össze ezt a sok "badarságot" a Lys Christ illetően! Az igazi információk az ott írott Naplóban találhatóak.)
Este Dover után felhívtam az asszonyt. Jó is, meg rossz is, mondta, mert már kezdte beleélni magát a hazamenetelembe, de jó is, mert a nyár utolsó hónapja így a miénk.
Nem én leszek az első, aki kiszáll: Pascal most, Lisszabonból hazamegy, mert a Marlowtól kapott értesítés szerint valamelyik papírja nem az STCW 98 szerinti, és haza kell mennie megújítani. Egy bizonyos Johnny (nyilván Joao) száll vissza, aki akkor ment haza, amikor Manu jött.

Április 19. péntek, úton, Angol csatorna. Szép holdvilágos éjjel van. Délben szépen sütött a nap. Halat ettünk ebédre, de finomat, amit Karmøyben fogtak Viktorék.

Alakulnak a dolgok

Viktor azzal fogadott a hídon, hogy délelőtt beszélt Kremersszel, és elképzelhető, hogy együtt megyünk a Lys Chrisre, mert a német parancsnok szerződése is lejár májusban, ő pedig "szabad" június 8.-ig, akkor kell legkésőbb otthon lennie; június 9-én van a lánya születésnapja. Így most nagy számolásban van, már órára kiszámolta, hogy mikor érünk Thamshavnbe, ami kissé elhamarkodott, mert messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Április 20. szombat, úton. Egész nap a hidat csinosították, a mennyezetet lemosták hígítóval, az alumínium ablakkereteket lefestették.
Ennyi történt ma.
A Kossuth már nem jön be, mert rajta ül már Kuvait és a spanyol adó is.
Manunak adtam magyar pénzeket. Egy 200 forintos bankót és 100, 50 és egy 20 forintos érmét. Délután kaptam tőle zöldfoki pénzeket. Ezeket Pascaltól kunyerálta, mert neki nem volt. Illetve egy darab: egy 100 escudós, amit a pápalátogatás alkalmával vertek. Ezen II. János Pál látható, és ezt az érmét nagy becsben tartják a szigetországban. Akinek van belőle, lyukat fúrat bele, s ezüstláncon viseli. Manu lusta volt elkészíttetni, így most az enyém lett. Nagyra értékelem az ajándékát, majd a vitrinben tartom a mutogatásra érdemes emléktárgyaim között, mert ő is becsben tartotta.

Április 21. vasárnap, úton. Ködös, párás az Atlanti-óceán a spanyol partok előtt. Holnap már Lisszabon.
Az esti őrség után Manut és Pascalt a szalonban találtam, mert várták a nagy derbit: a Sporting és a Benfica játszott. A portugál tévében több mint egy órás felvezető műsor volt, Joao Pinto feleségétől kezdve a 9 éves kölykökig mindenki nyilatkozott a mérkőzés esélyeit illetően. A stadion már négy órakor zsúfolva volt, nem látszott más, mint zöld-fehér szín, ez a Sporting szurkolóinak túlsúlyát jelenti. Fél kilenckor - hajóidő szerint - a stúdióból a műsorvezető közölte, hogy akkor most kapcsolják a stadiont, és elment a kép, átváltottak a portugál kettesre, Manu meg Pascal ott dühöngtek a szalonban. Hogy meddig, nem tudom, mert elmentem aludni... (Holnap tudtam meg a révkalauztól, hogy a közvetítés a fizetős műholdas csatornán ment. Utálom a kereskedelmi tévéket, akik tíz fillérért az anyjukat is eladnák, és a szemüvegükben üveg helyett is dollár van.)

Április 22. hétfő, úton, Lisszabon. Éjfélkor bekapcsoltam a rádiót, nem jött a Kossuth, és akkor jöttem rá, hogy tegnap volt a választás második fordulója. Otthon biztosan okosabb mindenki, mint én.
Hajnalban jobb híján a BBC-t hallgattam. Szerintük a szocialisták 10-zel több parlamenti helyet szereztek, mint a jelenlegi kormánypárt. A tudósító így kommentálta a választást: csakúgy, mint 1990, 1994 és 1998-ban, most is a kormány ellen szavaztak a magyarok.
Ha van pozitívuma a kormányváltásnak, akkor az, hogy az angol nyelvterületen megizzadnak, amíg kimondják az új miniszterelnök nevét. Valahogy így hangzott a bemondó szájából: Medd gjesz szi...

Pilotmesék Lisszabonban

Délben szállt be a révkalauz. Kezdenénk dumálni, amikor valaki hívja a URH rádión. Beszélnek, aztán fejét fogva fordul hozzám:
- Látja, chief, azt a hadihajót?
Persze, hogy látom. Jó egy mérfölddel előttünk, a folyón átívelő híd mögött közeledett.
- Felhívtak, és megkérdezték, hogy mi a szándékom? Átmegyek a híd alatt, és kikötünk, mondtam... "Jó, de hogyan megyünk el egymás mellett?", kérdezték.
Jellemző...
Mi a folyó közepén, ők is. Jobbra-balra egy-egy kilométernyi szabad víz, a mélysége 30-40 méter, ezek meg azon problémáznak, hogyan megyünk el egymás mellett. Tipikus haditengerész hozzáállás! Fel se merült bennük, hogy a kitérési szabályzatot kellene alkalmazniuk, kicsit jobbra húzódni, és akkor mi is azt tesszük.
Az a helyzet, magyarázta a pilot, hogy ezek a fafejűek mindent sarkosan, szabályosan akarnak végrehajtani. Meghúzzák az útvonalat a térképen, és attól aztán fővesztés terhe mellett lehet csak eltérni. Az ügyeletes tisztnek nyilván hatalmas gondot okoztunk, hogy ott mentünk az ő, saját, kivehető ajtós, NDK típusú útvonalukon, mi, a nyomorult civil bagázs.
Eszükbe se jut, hogy a kormányt kitegyék, aztán ha passzáltuk egymást, visszajönnek. Ezt "le kell tárgyalni" hivatalosan, naplózni, anyja neve három példányban, stb. stb. Ha legalább lett volna rá ok, de ilyen egyszerű alaphelyzeteket oktatnak az iskolában, amikor nem lehet gond, hogy mit tegyen az ügyeletes tiszt.
- Tudom, mert a sorkatonai szolgálatot a haditengerészetnél töltöttem - mondta a pilot, és amíg beszélt, állandóan a halántékát böködte a mutató ujjával. Amikor elmentünk egymás mellett, nevetve mutatta, hogy milyen gyorsan visszaálltak az eredeti útvonalukra, bár semmi nem indokolta, sehol egy hajó, amelyik zavarta volna a navigálást.
A végén még én keltem védelmükre, mondván, hogy nem különleges portugál szokásnak voltunk tanúi, ilyenek mindenütt a világon az egyenruhások.
Hú, de meleg van! Huszonkilenc fok, árnyékban, este hétkor! Még jó, hogy a kirakást csak hatkor kezdték, s éjjel egyig dolgoznak (ez hajóidő, itt egy órával kevesebb van).
A napnak egy nagy sörözés vetett véget. A barba és Leszek kint voltak a piacon, és bevásároltak. Hoztak sört, pörkölt mogyorót, tonhalat olajban, sózott halat, camembert, csipegettünk, ittunk, jót dumáltunk, fél kettőkor feküdtem le. Na, ja, de azért, mert egykor mentek el a melósok, és még be kellett a raktárt csuknom.

Április 15. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Szép ködös, vizenyős reggel köszöntöt ránk. Tíz körül felhívtam Mr. Kremerst. Hímzett, meg hámzott, de semmi érdemlegeset nem tudott mondani. A berakás simán ment, mire befejezték, és becsuktam a raktárt, már a révkalauz is a hajón volt. Indulás után a hídon Viktor azzal fogad: - Lehet, hogy Karmøyben beraknak éjfélre.
- Akkor jó hosszú napnak nézek elé - mondtam, mert ugye akkor reggel hatig egyfolytában...
- Menj most aludni, leszek az érkezésig - mondta, és nem kellett kétszer mondania, mentem le aludni. Két órát sikerült is, így manőverre friss voltam. Közben a nap is kisütött, hát fényképeztem a környéket.

Pilotmesék...

Most tudtam felvételt készíteni a réges-régi templomról, az első norvég királyi székhelyen. Ez a pilot nem tudta, hogy miféle templom, de elmondta, hogy ez a környék volt az egyik legjelentősebb viking központ. Innen indultak hadba Anglia ellen, és mindenfelé, ahol megfordultak.
- A viking királyok nem voltak hosszú életűek! - magyarázta. - Három-ötévnyi uralkodás után elvágták a nyakukat - és mutatta is a mozdulatot. - Amelyik tíz évig volt hatalmon, az már hosszú időnek számított. Persze megvan a magyarázat. Sokan elestek a hódító harcokban, sokan az egymás közötti torzsalkodásnak estek áldozatul, és nem egyet a testvérei gyilkoltak meg a hatalomért. Túl sok volt a "királyfi", és mindegyik a hatalmat akarta. Nem véletlen, hiszen ahol megfordult egy viking király, ott többnyire kilenc hónap múlva született egy fia. Sokfelé volt "barátnőjük" - magyarázta a révkalauz, bár én ezt a "király" és "barátnő" kifejezéseket nem éppen viking törzsfőnökhöz illőnek tartom -, s ahol fiúgyermeket hagytak emlékül, az mind jogos utódnak tartotta magát a királyi méltóságra. S nem is egy karddal szerzett érvényt akaratának.
Amikor a "girlfriend", azaz barátnő kifejezést használta a pilot, nekem eszembe jutott egy Móra írás. Az alföldi pásztorokról írt, akik az év nagy részét a pusztán töltötték. Móra megkérdezte az egyiket:
- Asszony dolgában hogyan áll?
- Van nőstíny, ha köll... - válaszolta, és azt hiszem, itt is valami ilyesmire kell gondolni, ha "viking girlfriendről" van szó.
Érdekes volt, amit elmesélt a révkalauz, de arra is kíváncsi lennék, hogy mit írnak erről a korról történelemkönyvek?

Orvosnál megint, de minek?

Fél háromkor már part mellett álltunk. Nyitom a raktárakat, amikor Viktor rohan:
- Menj és öltözz át, az ügynök vár, mész orvoshoz, háromra oda kell érned.
Azt hittem, hogy Viktorom tévedésben vagyon, de aztán beugrott, hogy három napja mondtam, újra kezdek viszketni, és lám, azonnal küld orvoshoz, milyen rendes, kár, hogy nem azt mondtam, hogy nincs pénzem, hátha fizetésemelést adott volna ugyanilyen lóhalálában. Mikor elkészültem, a lelkemre kötötte, hogy ne csak magamnak kérjek tablettát, meg kenőcsöt, hanem még két adagot írassak a doktorral, hogy legyen később is. Ez szokatlan gondoskodás a részéről, de ha így akarja, ám legyen. Pedig közben elmúlt a viszketés, ám sose lehet tudni, mikor jön elő.
Egy őrült nagy rohanás volt az egész, mert háromra oda kellett érni, hogy a bankot és a patikát nyitva találjuk még a doki után.
Doki nem, de egy kedves asszisztensnő felírta a tablettát és a kenőcsöt, amit Greenore-ban kaptam, de ahhoz nem járult hozzá, hogy plusz adagot írjon. Viszont kitalálta, hogy a bogyóból nem 14 darabot, hanem egy 30-as dobozzal ír fel.
Utána bankba mentünk, ahol az ügynöknek pénzt kellett felvenni, majd rohanás a patikába, kiváltottuk a gyógyszert, de 100 grammos kenőcs nem volt, így kaptam két darab ötvenest. Kocsiba ültünk, és vissza a hajóra. Ha másra nem, hát arra jó volt ez a kis kiruccanás, hogy kies fekvésű gyárakon kívül láthattam egy kedves, és valóban szép kisvárost, Koperviket, ami Karmøy szigetnek a központja. Érdekes: nem az van kiírva a városházra, hogy Kopervik, hanem Stådhus og Karmøy. Mint skandináv országban az elvárható, rendezett, tiszta, csendes és nyugodt. Sok, apró fjord közötti dombra épült, számtalan híd köti össze a szigeteket és nyúlványokat. A vízparton ezerszámra pihennek a már előkészített csónakok, vitorlások, jachtok, várják a német horgászokat, csakúgy, mint a part menti nyaralók.
Amikor visszaértünk, Viktor izgatottan kérdezi:
- István, megvan a plusz gyógyszer is? Tudod, az a helyzet, hogy a legkisebb lányomnak súlyos allergiás kiütései vannak, és olvastam a kenőcs használati utasításában, hogy az ő bajára is jó, neki vinném a másik két adagot.
- Hát a tablettából megvan két adag, a kenőcsből is kettőt kaptam, vidd haza a lányodnak, nekem nem kell, úgyis megyek haza hamarosan, és ha viszketnék, van még krémem - mondtam. Viktor hallatlanul boldog volt.
- Köszönöm, igazán, nagyon köszönöm... - hajtogatta. Remélem, nem adja úgy a "last daugthernek", hogy nem mutatja meg előtte orvosnak. Bár ez az ő dolga.
Jópofa ez a "last daughter" is. Viktor valószínűleg nem tudja (vagy nem tudom, mit tud...;) az "eldest, younger, youngest - legidősebb, fiatalabb, legfiatalabb" kifejezéseket angolul, mert a legidősebb lányát mindig chief lányomként emlegeti, a legkisebbet meg last-ként (legutolsó). Persze ahogyan mi a hajón beszélünk, elmegy. Nyilván nekem is vannak megmosolyogtató kifejezéseim, ha nagyon nem tudom a szót, amit meg akarok magyarázni.

Leszek elemében van

Ugyanis állandóan horgászik. Rakodás közben ő is, meg Viktor is ráér, így mindketten bőszen áztatják a damilt. Itt legalább fognak is valamit, nem úgy, mint Thamshavnben. Igaz, Leszek egyik szép halát ellopta egy sirály, hát először hallottam ékes lengyel nyelven káromkodni.
Van neki mindenféle eszcájgja, amivel a halak ellen hadba indul. Ma kis műanyag frincfrancokat rakott a horogra, amelyek úgy ficánkolnak, mint egy kis hal, és szorgalmasan sétálnak a fedélzeten, maguk után húzva a horgot. Fogtak is szépen halat. A gépész megtisztította, ezt át nem engedné másnak, mert ehhez ő ért a legjobban, ahogy mondja.
Ezeket a jószágokat legalább meg lehet enni, nem olyan ócskák, mint amiből van még 18 kiló a fagyasztószekrényben. Vacsorára ettünk is belőle.

Április 16. kedd, Karmøy, úton. Hiába nyitottam ki a raktárakat hétre, csak nyolcra jöttek dolgozni. Vesztettem egy óra alvást.
Feladtam egy táviratot Mr. Kremersnek, hogy nem akarok vitát, ha úgy döntenek, akkor kiszállok, de csak akkor, ha áthajóznak, vagy rövid otthonlét után adnak másik hajót a szerződés hátralevő idejére.
Kettőkor indultunk, hatnapos menet előtt állunk, már rám is fér a négy kikötő után.

The Pogues - Greenland Whale Fisheries

A nótát már a 18. században is énekelték a tengerészek, első említése 1725-ből való.

A szöveg szerint Grönlandra indul a bálnavadászhajó. Az őrszem felfedezi a "bálnahalat", vízre teszik a bálnavadász csónakot, és a bálna után erednek. Az állat egy farkcsapással felborítja a csónakot, és sok tengerészt megöl. A parancsnoknak nagyon fáj az emberei elvesztése, de főleg, hogy odalett a zsákmány! Hazafordítja a hajót és Grönlandot ezentúl szörnyű helynek hívja.

Mint a legtöbb hagyományos dal, a "grönlandi bálnahalászat" különféle változatokban létezik.

Ez a kedvenc verzióm, de a szöveg alá kiteszek egy másikat is, annak más a szövege...

A nóta szövege:

In eighteen hundred and forty-six
On March the eighteenth day
We hoisted our colors to the top of the mast

And for Greenland sailed away, brave boys
And for Greenland sailed away

The lookout in the cross trees stood
With spyglass in his hand
There's a whale, there's a whale
And a whale fish he cried

And she blows at every span, brave boys
And she blows at every span

The captain stood on the quarter deck
The ice was in his eye
Overhaul, overhaul, let your gib sheets fall

And you'll put your boats to sea, brave boys
And you'll put your boats to sea

Our harpoon struck and the line played out
With a single flourish of his tail
He capsized the boat and we lost five men

And we did not catch the whale, brave boys
And we did not catch the whale

The losing of those five jolly men
It grieved the captain sore
But the losing of that fine whale fish

Now it grieved him ten times more, brave boys
Now it grieved him ten times more

Now Greenland is a barren land
A land that bares no green
Where there's ice and snow
And the whale fishes blow

And the daylight's seldom seen, brave boys
And the daylight's seldom seen

Április 13. szombat, Sunndalsøra, úton. Hatkor keltem, kinyitottam a raktárakat, aztán nem győztem gyönyörködni a tájban. Ilyen helyen még nem voltam Norvégiában, legfeljebb Svelgen hasonlítható hozzá, de ez fantasztikusabb.

Egy fantasztikus fjord 

Az alumíniumgyár a hegyek lábánál fekszik, persze minden talpalatnyi helyet kihasználtak, mert az alig párszor tízméteres kihasználható partszakasz mögött hatalmas hegyek meredeznek. Lehet, hogy valójában nem túl magasak, (6-700 méter magasnak saccolom) de az ember törpének érzi magát a tövükben, ha a csúcsot akarom szemügyre venni, szinte magam fölé kell néznem. A hegyeket meredek falú völgyek, vagy inkább szorosok szabdalják, közöttük kora reggel köd hömpölyög. A gyártól balra szinte függőleges a sziklafal, de ahol egy morzsányi talaj található a kövek között, ott fenyők nőnek. Az épületek mögött, két keskeny völgy közé ékelve egy kissé alacsonyabb hegy, mintha az istenek a gibraltári sziklát másolták volna le. A tetejét nem lehet látni, mert felhőkorona övezi, s ahogy a felhő a hegyek között kitüremkedik a fjord fölé, hol többet, hol kevesebbet mutat a szikla csúcsából.

Délelőttre megváltozott a helyzet, kisütött a nap, most más képet mutatott a környék. A keskeny, "V" alakú szorosok mögött kirajzolódott egy távolabbi hegy hófödte csúcsa, ilyennek ismerem japán képeslapokról a Fudzsijama örökké fehér süvegét.
A gyártól mintegy öt kilométerre, jobbra van a kis település, persze időnk nincs, hogy kimenjünk, vásárolni nincs mit, különösebb látnivaló meg nincs, nyilván van egy szupermarket, egy nyilvános könyvtár, és egy posta, meg hotel, ahol a pilot megszáll éjszaka. Na és a templom, fehér tornya ide látszik, magasabbra épült, mint a házak. A hegyek lábánál körbe fut az országút, éjszaka, érkezéskor végig követhettük egy autó reflektorát.
Indulásra jól elfáradtam, mert Viktor kitalálta, hogy gyorsan javítsuk ki a hajó oldalának a sérüléseit, így én egy ronggyal törültem tisztára, mert kirakáskor a vizes kvarc végigfolyt, és rajta maradt a rászáradt homok. Nem nehéz munka, csak nagy a felület, és gyorsan kellett végezni.
A rakodást nem kellett felügyelni, mert jobban tudták a gyáriak, hogyan rakják be a hajót, mint mi. Van már gyakorlatuk, és szépen dolgoznak.
Délelőtt jött egy szimpatikus fiatalember, akit Viktor kérésére az ügynök szerzett, és megnézte a számítógépet. A winchester csatlakozásával volt hiba, kihúzta, bedugta, és kész. A gépen van frankó német nyelvű Windows 95, német nyelvű Office, aki tud németül, az dolgozzon vele. Kapott egy üveg vodkát, nagyon örült neki, nekünk meg van komputerünk, aminek Viktor nagyon örül.
Az én örömömet csak a hal árnyékolta be, amit ebédre alkotott Heniu.
Háromkor már el is jöttünk.
Másfél nap az út Husnessbe, és szerencsére csak hétfő reggel kezdenek berakni, de akkor hamar végezhetnek a 275 tonna alumíniummal.

Április 14. vasárnap, úton, Husness. Valami történhetett, mert Viktor búval bélelt képpel jár-kel.
Kaptam egy SMS-t a fiamtól, hogy FIDESZ nagygyűlés volt a Kossuth téren. Haragszom a Kossuth rádióra, hogy megszüntette a rövidhullámú adását, így nem hallottam a híreket, mert hatkor ráülnek a hullámhosszára, és elnyomják a skandináv adók.
Jól jöttünk, megint 12 csomó körüli volt a sebességünk, este fél nyolcra már ki is kötöttünk.

Április 12. Thamshavn, úton, Sunndalsøra. Reggel nem esett az eső, de a felhők alja elérte a főárboc csúcsát. Látványnak érdekes, aki akarja szépnek is mondhatja, csak ne kezdjen megint ömleni belőle a víz, mint tegnap.
Ám délelőtt kisütött a nap, és szép, csendes volt a víz, amikor elindultunk a következő, az első berakó norvég kikötőbe. Ugyanaz a pilot vitt ki, aki behozott. Sokat dumáltunk, hiszen az őrségem alatt végig ő volt, később váltottak, Kristiansunndnál kiszállt, egy másik hozott Sunndalsørába.

Mesél a révkalauz

Nagyon érdekelte Magyarország, hiszen még nem találkozott magyarral, és semmit se tudott rólunk. Főleg a közép-európai helyzetről, az "új országokról" és határokról kérdezett.
Aztán mesélt magáról, a családjáról. Azért került szóba, mert nagyon tetszett neki, hogy Nimród fiam beszél norvégul, és kétszer is volt Ballestrandban, egy farmon dolgozni, ahol olyan tájszólást beszélnek, amit alig értett. Északabbról, az ország derekáról származik, a svéd határtól nem messze született, bent a hatalmas hegyek között. Arrafelé is olyan dialektust használnak, amit alig értenek az ország más vidékein. Ő már egy kis faluban látta meg a napvilágot, de az apja még egy tanyán, a legközelebbi "szomszéd" húsz kilométerre, a bolt, ahol bevásárolhattak, ötvenre volt. Azon a vidéken minden talpalatnyi földet kihasználnak, ami megélhetést nyújt. A nagyapja háza egy hegyoldalban volt, meglehetős magasan. Az apjának volt gyermekkori élménye a póráz: mivel az udvar (volt vagy tíz méter hosszú) egy szakadékban végződött, a gyerekeket "láncon" tartották az ajtóhoz lakatolva, ha szülők dolgoztak, hogy el ne kószáljanak, és le ne zuhanjanak a szédítő mélységbe. A nagyapja havonta egyszer ment vásárolni, akkor egy napig tartott az út gyalogosan a boltba, vissza valamivel több, mert hetven-kilencven kilós hátizsákkal tért vissza minden alkalommal. Mint a bivaly, olyan erős és szívós arrafelé a nép...
Elmesélte, egy olvasmányélményét. Ritka manapság, aki szeret olvasni. Egy postásról szólt, aki azon a vidéken lakott, ahonnan ő is származik. Minden másodnap meg kellett tennie jó negyven kilométert a postáig, és visszafelé széthordani a küldeményeket a tanyákra, amelyek hazafelé útba estek. Kemény vidék, kemény élet!
Egy másik sztorija egy tizenkilenc éves lányról szólt:
A lány mindenáron szülésznő akart lenni. De száz éve - mert ez még az első Világháború előtt történt, azon a vidéken, ahonnan származik -, arra, hogy tanuljon, nem volt lehetőség a hatalmas ország azon vidékén. Így a lány legyalogolta a hatszáz kilométeres távolságot Oslóig, két évig tanult, majd hazagyalogolt, hogy segítse a hatalmas terület fiatal anyáit.
Elmondta, hogy két napja volt a megemlékezés a norvég halászok legnagyobb tragédiájáról, ami pontosan száz éve történt:
Szép csendes idő volt a Griptől északra levő szigetek körül. Erről az alig pár száz négyzetkilométeres területről tudni kell, hogy több mint ezer sziget található, a mi angol térképeink nem is jelölik. Nos azon az emlékezetes napon jelezték, hogy halrajok érkeztek és a halászok kimentek a tengerre. A vihar hirtelen tört rájuk, minden fokozat nélkül. Az angol azt mondja: violent storm, ennél magasabb fokozata a viharnak nincs a tengerész szóhasználatban. Egy halászhajó se tért vissza. Több mint száz család maradt férfi nélkül ezen az Isten háta mögötti vidéken. Akkoriban kezdték a gépesítést, alig pár hajó rendelkezett motorral, a többi vitorlás volt. Természetesen a motorosok is elpusztultak.
Ő maga (a révkalauz) is e környék lakója. Egy kis szigeten él, van vagy hatszáz lakosa. Egy kb. négyezer főt számláló körzet központja. Nyugodt, szép hely, mondja.
- Chief, itt élek tizennyolc éve, de még egyszer se zártam be a lakásom ajtaját! Akkor se, ha elmegyünk, és nincs senki itthon. Itt soha el nem tűnik semmi, itt mindenki mindent szemmel tart. Ha idegen érkezik a szigetre, még el se hagyja a kikötőt, már mindenki tud róla. Ha rendőr jön, nem tud megfogni senkit jogosítvány nélküli vezetés miatt, mert mire kiérnek, minden gyerek leteszi a kismotort. Többnyire jogsi nélkül használják, teszi hozzá nevetve. Bűnözés nincs, persze apróbbak előfordulnak, mint például a gyerekek bagóznak (ez aztán a bűntény, mondom én!), de drog semmi! - emeli fel a mutatóujját. - Az öregek sincsenek magukra hagyva - folytatja -, a szomszédok, az ismerősök látogatják őket, vagy ha nem érnek rá, akkor naponta egyszer biztosan telefonálnak. Persze ennek a nyugodt életnek megvan a hátulütője: mindenki mindent tud a másikról. Nincsenek titkok...
Kérdezem az orvosi ellátásról.
- Négy doktor dolgozik a körzetben. Ez elég. Van egy mentőhelikopterünk, ez privát szolgálat, de fizet bele a társadalombiztosítás is. Személyenként és évenként háromszáz koronába kerül egy embernek, de megéri. Az apámnak négy éve kilyukadt az aortája, ha nincs ez a szolgálat, ma halott lenne. A hívás után 12 perccel már a gépen, orvosok keze között volt az öreg, és megmentették. Azt mondták, ha öt perccel később jönnek, akkor ma nem él. Ez az eset jelentősen hozzájárult, hogy majd mindenki fizeti az éves hozzájárulást.
- Úgy tudom, Norvégia Magyarországról több száz orvost vár, kiadtak munkavállalási engedélyeket. - mondtam, és érdeklődve vártam a válaszát.
- Itt délen, nem hinném, hogy szükség lenne rájuk, bár nem tudok a gondról, magától hallom először. Valószínűleg északra várják őket, ott tanult szakemberekben nagy hiány van. Mert az Isten háta mögötti vidék, senki nem akar oda költözni. Kemény az élet, még a modern technika mellett is.
Este tizenegykor kötöttünk ki.

Pecázás

Válogatott jégkorongozó

Április 3. szerda, úton. Nem lehet semmit csinálni, hat órát ül az ember a hídon, aztán hat órát az ágyban próbál pihenni, de ez nem megy, mert rollázunk, s néha akkorát üt a hajó, hogy majd kiesek az ágyból. Volt olyan, hogy fél méterre feldobott az ágy... Ilyen időben az alvás is megerőltető fizikai elfoglaltság...

Április 4. csütörtök, úton, La Coruña. Éjfélkor befordultunk kelet felé, s a mozgás, ha nem is szűnt meg, de elviselhető lett. Így a számítógépet felvittem a hídra, és pótoltam a mulasztásaimat. Elkezdtem az áprilisi rádió-elszámolást, elkészítettem az útjelentést az előző útról, írom a Naplót. Jó hosszú napnak nézek elébe, mert fél hétkor érkezünk, s a berakást azonnal kezdik, s az előjelek szerint nyolc óra alatt be is raknak.

Hűha! Régen posztoltam naplót... de most a Húsvét aktuális... Mindenkinek Boldog nyuszit és Kellemes Húsvétot kívánok!

Március 31. Húsvét vasárnap, úton. Ez nem igazság: se a gépész, se a matrózok nem dolgoznak szombat déltől vasárnap estig. (Ez nem a húsvét miatt van, hanem általában.)

Húsvét, a la Lys Carrier

Nagyon szép időben hajóztunk végig, Norvégiától a portugál partokig. Azt hiszem, számunkra ez volt a nyuszika ajándéka, mert a mi Viktorunk kissé megfeledkezett rólunk. Azt hiszem, el lehet róla mondani, hogy mint parancsnok, sült paraszt az emberi kapcsolatokhoz. Meg nem kínálna egy révkalauzt vagy hivatalos személyt, ügynököt egy kávéval vagy teával, netán sörrel. (Kénytelen vagyok mindig a saját Nescafémat feláldozni a pilotoknak) Ilyenkor ünnepek táján illene mondani valamit a személyzetnek, meg valami ünnepi kaját elrendelni... Nekem mondjuk annyit mondott, hogy ma nem lett volna szabad kitakarítani a hidat, mert Húsvét van. Amikor elmondtam, hogy túl sok volt a haj a földön, mert Leszek "megfodrászolt", akkor bólintott, hogy: az más.
Ha Heniu, a szakács, nem tett volna ki egy cukorka bárányt az asztalokra (saját pénzből...), nem jöttünk volna rá, hogy ünnep van. Meg a vacsorát megpróbálta Húsvétivá tenni: kétféle sonkát is szelt a hidegtálra, meg főzött kemény tojást. Ez Húsvéti vacsora lenne, ha az a fránya "ha" nem volna:
- ha a tojásra nem öntött volna fokhagymaszószt, ami amúgy elég ízetlen, német vegyészeti bravúr,
- ha a szemre tetszetős sonka nem emlékeztetett volna kísértetiesen a nedves fűrészporra,
- ha a másik sonkáról nem derült volna ki, hogy rakott, és legjobb esetben pikánsan hal ízű.
Borzalmas, amit a korszerű német és holland élelmiszeripar és -technológia az emberek asztalára képes tetetni. (Azért beszélek róluk, mert innen származó kajánk van.) Se íze, se bűze ételek, csak a külcsín számít, semmi más. Szép a csomagolás, szemre hússzíne van a virslinek, csak épp nincs benne hús, tetszetős a sonka, csak éppen olyan ízetlen, mint egy falat hungarocell, gyönyörű a kaliforniai paprika, csak éppen növényi rosttal dúsított, gyorsan romló zöld víz, és a paradicsom hiába szép piros, ha meg lenne cukrozva, akkor bambinak is elmenne, annyi köze van a paradicsom ízéhez. Szegény jövő nemzedék, amelyik majd ezek után nosztalgiázik, és szidja a saját kemikáliáit!
Holnap délben érkezünk Lisszabonba, este ötkor kezdik a kirakást, még nem tudni, hogy hova mehetünk, két variáció volt indulás után: Brake német, vagy Montrose skót kikötő.


ÁPRILIS

Április 1. Húsvét Hétfő, úton, Lisszabon. Megint kegyes volt hozzám a sors: kialhattam magam, csak fél egykor érkeztünk. Majdnem kettő volt, amikor kikötöttünk.
Mivel a kirakást csak ötkor kezdték, ezért kimehettem a városba. Pascal említette, hogy kijönne velem, ha vásárolni akarok. Oké, mondtam. Kávékor szólok Viktornak, hogy akkor kimennénk.
- Rendben, István, de kivel? - Pascal jelentkezik. - Csak a chief mondta, hogy ki akar menni, te még nem kértél engedélyt... - néz a barba a matrózra.
Pascal értetlenül néz a parancsnokra: - Tízkor mondtam, hogy kimennék!
- Igen, de még nem kértél hivatalosan engedélyt.
Hát, mit mondjak, ez nem az én stílusom.
Szóval kimentünk. Az Expo 98 nevű bevásárlóközpontba vitt a 28-as busz. Feladtam négy levelet, ez mintegy 40 perc várakozás után sikerült is. Később jól lejártam a lábam, de Scholl márkájú papucsot nem kaptam, pedig mást nemigen tudok hordani, így kénytelen kelletlen vettem egy 44-es Adidast. Azt viszont nem vettem figyelembe, hogy Portugáliában vagyunk, és úgy jártam, mint a Brazíliában vásárolt cipőimmel: egy számmal kisebbek, mint ami európai számozásként rá van írva. Van Szabolcsnak vásárfia, ha rámegy a lábára. Csak látnám most az asszony arcát, amikor e sorokat olvassa.
Taxival kellett visszamenni a hajóra, mert a 28-as fél óránként jár, s az orrunk előtt ment el. Ha visszamegyünk a hajóra, majd Manu megy ki, ezért Pascalnak, nekem meg a rakodás miatt kellett igyekeznem.
A kirakás már ment, amikor visszaérkeztem.

Nő a hajón?

Valami dolgom támadt a matrózokkal, megyek Manu kabinjához, az ajtó tárva-nyitva, nagyban bagóznak, a füstöt vágni lehet, s a széken egy bájos kis hölgy ücsörgött és sört ropogtatott.
- Boa tarde, senhorita - köszöntöttem, bár fogalmam se volt, ki fia-borja.
- Az elsőtiszt - mutatott be Manu, erre a hölgyike felugrott, odajött hozzám, puszi jobbról, puszi balról, és bemutatkozott, hogy ő Manu húga. Itt tanul, Coimbrában, az orvosegyetem negyedéves hallgatója, még három éve van hátra.
A dolog az dolog, a két fiatalembernek ki kellett jönni a deckre, így a kislány is kikísérte őket. Amíg a bátyja dolgozott, elmondta, hogy a Zöldfoki-szigetek kormány-ösztöndíjasa, mert egyébként nem tudná a család megfizetni az egyetemi költségeket. A papa vagyonára jelzálogot tettek, és ha nem térne haza Santiagóba, a fővárosba dolgozni, akkor elárvereznek mindent, hogy a pénzt visszafizessék. Egyébként tíz év alatt kell a keresetéből törleszteni, húsz százalékos kamattal. (Azért az otthoni rendszer jobb, már ami a visszafizetési feltételeket illeti.)
Amikor elment a bátyjával, megint kaptam két puszit, de nemcsak én, hanem mindenki.
Kedves, bájos teremtés.

Április 2. kedd, Lisszabon, úton. Ötkor fejezték be a munkát, fél hatkor indultunk. La Coruñába (Spanyolország északnyugati csücske, focibarátoknak: Deportivo la Coruña) megyünk, és ömlesztett kvarcot viszünk Thamshavnbe, Erikékhez. Nincs messze Muruviktól, mindkettő a Trondheimfjorban van.
Amint kiértünk a lisszaboni fok takarásából elkezdtünk veszettül lityegni. Az üres hajó alá vágnak hullámok, s ilyenkor az egész beremeg, de úgy, hogy a híd majd kiszakad a helyéből. A sebességet vissza kell venni, ez valamelyest segít, de nem túl sokat.
Szóval megyünk.

A The Pogues együttes verzióját mutatom meg. Nekem nem ez a felvétel a number one, de ehhez találtam szöveget, így ezt mutatom.
Ez egy nagyon régi dal, már az 1600-as évek közepén is énekelték, s nem csoda, ha a szövegét nézzük, sok változat kering.

In eighteen hundred and forty-six
And of March the eighteenth day,
We hoisted our colors to the top of the mast
And for Greenland sailed away, brave boys,
And for Greenland sailed away.

The lookout in the crosstrees stood
With spyglass in his hand;
There's a whale, there's a whale,
And a whalefish he cried
And she blows at every span, brave boys
She blows at every span.

The captain stood on the quarter deck,
The ice was in his eye;
Overhaul, overhaul! Let your gibsheets fall,
And you'll put your boats to sea, brave boys
And you'll put your boats to sea.

Our harpoon struck and the line played out,
With a single flourish of his tail,
He capsized the boat and we lost five men,
And we did not catch the whale, brave boys,
And we did not catch the whale.

The losing of those five jolly men,
It grieved the captain sore,
But the losing of that fine whalefish
Now it grieved him ten times more, brave boys
Now it grieved him ten times more.

Oh Greenland is a barren land
A land that bares no green
Where there's ice and snow, and the whalefishes blow
And the daylight's seldom seen, brave boys
And the daylight's seldom seen.

Jaj, de sokszor mondtam már, hogy nagy kedvencem egy tengerésznóta, és most muszáj ismételnem magam: a John Kanaka nagy kedvenc! És megint ott vagyok, hogy nem tudom, melyik verziót osszam meg, mert mindegyik valamiben különleges. Azt hiszem, megint kiteszek több verziót.
Az első, ahol látszik, hogy ez bizony shanty (is, mint annyi sok népdal):




A következő a FIDDLER'S GREEN - "John Kanaka" - Irish Pub Cup Song (live in Bremen 2017), azért, hogy megint jöhessen a komment, ez nem is shanty, hanem ír kocsmadal... Pedig de!



A következő egy angol bandától, a Skinny Listerstől, és kiteszem hozzá a dalszöveget is:

Március 25. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Mára Viktor teljesen rendbe jött. Amikor két óra alatt beraktuk a 450 tonna alumínium rudat egészen jó kedve kerekedett. Csak egyszer szólta el magát:
- Lehet, hogy az én hibám volt, István, tegnap a tutaj. De addig nem volt semmi baj.
Még jó, hogy nem akarta rám kenni. És nem is volt baj, mert addig nem csináltunk hülyeséget!
A viking tavasz frankó tud lenni, ha akar. Ma reggel, amikor hét óra tájban kikecmeregtem a deckre, úgy havazott, mint a radai jó nyavalya!
Később csak az eső esett.
De a viking istenek könyörületesek velünk, mert manőver előtt alábbhagyott, majd elállt. Karmøybe hamari utunk volt, mindössze negyven mérföld, végig révkalauzzal. Menet közben nagyon sajnáltam, hogy nincs szép idő, mert valami fantasztikus tájakon jöttünk keresztül. Néhol alig volt 150 méter a két part között, sok-sok apró sziget, és viszonylag sűrűn lakott terület. Elmentünk egy sziget mellett, ahol egy ősi templom állt. A pilot elmondta, hogy ez volt a székhelye az első norvég királyságnak. Szívesen készítettem volna egy fotót, de hát "viking tavasz" van, és az istenek berágtak valamiért, s ekkor már zuhogott az eső, alig lehetett ellátni egy kilométerre.
Érkezéskor totálisan eláztunk, igazi manőver volt, mert a szél is fújt. Utána raktárnyitás, és azonnal elkezdték a berakást. A gyár rakpartján állunk. Éjjel tizenegyig dolgoznak, s holnap be akarják fejezni. Nem is lenne baj, csak ne lenne annyi eső az égben, és az mind ide zuhog. A fülem és az orrom lefagyott, a nadrágom szára csupa víz, és nincs váltani, mert mindkét rend melós ruha rajtam van. Áldom az eszemet, hogy megvettem otthon a kínai boltban a legolcsóbb "suhogós" dzsekit, most mindenki irigyli, hogy milyen klassz munkáskabátom van, jó meleg, és viszonylag vízálló. Meg a kesztyűm is megfelelő. Egy ezresért vettem a diszkontban, síkesztyű, és ha nem is vízálló, még akkor se fázik benne a kezem, ha csurom víz, mint most is, mert a testmeleget csodásan megtartja.
Ennyit a viking tavaszról.

Március 26. kedd, Karmøy. Nem tudom, említettem-e, hogy milyen szép tud lenni itt a tavasz? Ragyogó napsütésre ébredtünk, az ég kék, csak apró felhőpamacsok látszanak a környező dombok felett. Körülöttünk legalább tíz apró szigetecskét számoltam meg, a farmok házainak piros cserépteteje messzire látszik. A távolban magasabb hegyek kéklenek, némelyik hósapkát visel. Ha megerőltetem a szemem, ki tudom venni azt a templomtornyot is, amelyik mellett tegnap eljöttünk, ahogy a hajózási időjárás-jelentésben mondják: jó a láthatóság. A hajó körül madarak repdesnek, csak nem csiripelnek, hanem rondán rikácsolnak, mert sirályok. Hideg sincs, már nem kell a dzseki, elég rajtam a két rend melós gönc.
És ehhez az eldugott, Isten háta mögötti helyhez képest, óriási hajóforgalom. óránként mennek el mellettünk, mi meg stigózunk (előre-hátra csúszkálunk) rendesen. A műszakvezető szerint évi ezer hajót szolgálnak ki, erre mondják pestiesen, hogy: nem semmi! Hiszen ez "csak" egy gyári rakpart, a helyi alumíniumkombináté. Kirakják a nyers alumíniumot, s elvisszük a finomítottat, vagy a készárut. Mi 6-7 méter hosszú, 20-35 cm. széles rudakat és hatalmas dróttekercseket rakunk be. A melósok nagyon szépen dolgoznak, így aztán nyugi van.
Délelőtt három nagy doboz érkezett, kaptunk egy új számítógépet. A régi technikai dinoszaurusz, 286-as processzorral, s ezer éves Olivetti mátrixnyomtatóval.
Ahogy az ilyenkor célszerű a korszerű technika esetében, Viktor bepakoltatta az irodába az asztal alá, gondosan visszaragasztva a fedelét, s aki akar, ott gyönyörködhet benne.
Az eszem megáll!
Viktor magába mélyedt, és úgy döntött, hogy ő a hunyó a tutajt illetően, és ezért mindent megmozgatott, hogy - lévén alumíniumgyár -, szerezzen valakit, aki meghegeszti a tutajt (az is alumínium). De közeleg a Húsvét, senki se hajlandó idetolni a viking felét... Pedig készpénzfizetést is felajánlott a barba (saját zsebből). Most aggódhat tovább, hogyan adja be az esetet a tulajnak és Bambasznak, bár ez utóbbi nem nagyon számít.

Március 27. szerda, úton. Nem történt semmi feljegyzésre méltó, s ha más nem, akkor ez a jó hír.

Március 28. csütörtök, úton. Készítem a hó végi adminisztrációt. Este elértük Dovert, így fel tudtam hívni az asszonyt.
Utóbbi beszélgetéseink alkalmával mindig megkérdem: - megjött a levelem?
Nos ma nevetve mondta, hogy mindkettőt megkapta egy nap eltéréssel. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért késett ennyit a rotterdami?

Március 29. Nagypéntek, úton. A mai nap szenzációja egy telex volt. A M/V Skagenről (a cég egyik hajója) érkezett Leszeknek címezve. Andrzej von Mallek küldte, a hajó parancsnoka, és azt írja, hogy készül vissza a Lys Carrierre, csak a papírjait intézi el előbb.
Kérdem Leszektől, hogy a von Mallek csak vicc, ugye? Nos, nem: azért kell az összes hajózási papírját újra kiállítatnia, mert visszavette a nagyapja nevét, ami von Mallek volt, ezt ugye a szocializmusban nem engedélyezték, a papa egyszerűen a Mallek nevet adhatta tovább.
Ha április elseje lenne, akkor Leszek tréfának vélné, így viszont nagy a találgatás, hogy mit jelent? Talán Bambasz nem jön vissza? Na, majd meglátjuk.

Március 30. szombat, úton. A hajózási kiadványokat javítottam, nagyon "nemszeretem" munka, de meg kell csinálni.

Ez is egy olyan tengerésznóta, ami az ír népzenéből ered. Egy ír kivándorlóról szól, aki az aranyláz idején próbál szerencsét Kaliforniában.
A dal sok kiváló együttes feldolgozásában hallgatható a Youtube-on, és nagyon sok shanty válogatásban szerepel.



In the days when I was courting, I was never tired resorting
To the alehouse and the playhouse, and the other house besides.
But I told my brother Seamus, "I'll be off now and grow famous
And before that I return again, I'll roam the whole world wide."
So, it's goodbye Mrs. Durkin, I'm sick and tired of workin'.
No more I'll dig your praties, no longer I'll be poor.
As sure as my name is Barney, I'm off to Califarny.
Instead of digging praties, I'll be digging lumps of gold.

Well, I've courted girls in Blarney, in Antrim and Killarney,
In Dublin and in Kerry, down to the coves of Cork.
But I'm tired of all this pleasure, so now I'll take my leisure.
And the next time that you hear from me, I'll write you from new York.

So, it's goodbye Mrs. Durkin, I'm sick and tired of workin'.
No more I'll dig your praties, no longer I'll be poor.

As sure as my name is Barney, I'm off to Califarny.
Instead of digging praties, I'll be digging lumps of gold.

When I landed in America, I met a man named Burke.
He told me if I'd stay a while, he'd surely find me work.
But work he didn't find me, so there's nothing here to bind me.
I'm bound for San Francisco, in Califor-ni-yay!

So, it's goodbye Mrs. Durkin, I'm sick and tired of workin'.
No more I'll dig your praties, no longer I'll be poor.
As sure as my name is Barney, I'm off to Califarny.
Instead of digging praties, I'll be digging lumps of gold.
Well, I'm now in San Francisco, and my fortune it is made.
My pockets loaded down with gold, I'll throw away my spade.
I'll go back to dear old Erin, spend my fortune never carin'.
I'll marry Queen Victori', Mrs. Durkin for to spite.

So, it's goodbye Mrs. Durkin, I'm sick and tired of workin'.
No more I'll dig your praties, no longer I'll be poor.
As sure as my name is Barney, I'm off to Califarny.
Instead of digging praties, I'll be digging lumps of gold.

Itt az ideje, hogy meghallgassunk ezt a nótát is. Sajnos ez rám is igaz, már ami a címben van, többet nem szállok tengerre...

Azt nem tudjuk, hogy az angol kereskedelmi flotta matrózainak a nótája, vagy amerikai eredetű... de ez nem is számít, hiszen egy jó kis shanty-ról van szó!

One theory is that this song originates from the British Merchant Navy way back. Whether it was originally penned by an Irish, English, Scottish or Welsh crew is not known. Possibly a collaboration? Many folk songs get changed slightly over the years and different versions then become Irish, Scottish or whatever. Another theory is that it originates from the USA (San Francisco) and the original writer could be from almost anywhere! Basically it is a good folk song with advice for seafaring men from all around the world!




When first I landed in Liverpool
I went upon a spree
Me money alas I spent it fast
Got drunk as drunk could be
And when that me money was all gone
'Twas then I wanted more
But a man must be blind to make up his mind
To go to sea once more

Once more, boys, once more
Go to sea once more
But a man must be blind to make up his mind
To go to sea once more

I spent the night with Angeline
Too drunk to roll in bed
Me watch was new and me money too
In the morning with them she fled
And as I walked the streets about
The whores they all did roar
There goes Jack Spratt, the poor sailorlad
He must go to sea once more

Once more, boys, once more
Go to sea once more
There goes Jack Spratt, the poor sailorlad
He must go to sea once more

And as I walked the streets about
I met with the Rapper Brown
I asked him for to take me on
And he looked at me with a frown
He said last time you was paid off
With me you could no score
But I'll give you a chance and I'll take your advance
And I'll send you to see once more
Once more, boys, once more
Send you to sea once more
I'll give you a chance and I'll take your advance
And I'll send you to see once more

He shipped me on board of a whaling ship
Bound for the arctic seas
Where the cold winds blow through the frost and snow
And Jamaica rum would freeze
But worse to bear, I'd no hard weather gear
For I'd spent all money on shore
'Twas then that I wished that I was dead
And could go to sea no more

No more, boys, no more
Go to sea no more
'Twas then that I wished that I was dead
And could go to sea no more

So come all you bold sea faring men
Who listen to me song
When you come off them long trips
I'll have you not go wrong
Take my advice, drink no strong drink
Don't go sleeping with them whores
Get married instead and spend all night in bed
And go to sea no more

No more, boys, no more
Go to sea no more
Get married instead and spend all night in bed
And go to sea no more

Az egyetlen olyan tengerésznóta, amit magyarul is ismerünk, sok-sok feldolgozása létezik, én Karádi Katalin előadásában ismertem meg. Mára sok-sok változat van... számomra legviccesebb kategória: "gyermekdal"... szóval nézzük az igazit:




A szöveg ott van a videón, tessék, lehet követni, lehet dúdolni vagy az üres viszkis üveget lóbálva óbégatni!

Március 22. péntek, úton. Husnes az egyik, Karmøy a másik norvég hely, ahova megyünk. Husnes állítólag lakott hely, a másik csak egy gyár.
Utálom a halat. A tengerit. Illetve a "lómakrélát" (horse mackerel?), ráadásul négyszer egy héten. Délben a három darabból csak kettőt tudtam nehezen legyűrni, a harmadiktól egyszerűen megundorodtam. Ilyen még nem fordult elő velem, mert tudvalevő, hogy mindenevő vagyok, és minden kaját szeretek. De a tengeri halból egyelőre elegem van, bár ha Leszek, mondjuk Norvégiában, megint fogna olyan félszegúszókat, és azt párizsiasan elkészítené Henryk, akkor azt megenném.
A kenőcs nagyjából elmulasztotta a piros foltjaimat, és teljesen megszüntette a viszketést.

Március 23. szombat, úton, Husnes. Már tavasz van, itt is, Erikéknél, ma mínusz négy fokkal köszöntött ránk, amint beértünk a Kors fjordba (Korsfjorden). De aztán nyolckor, érkezéskor verőfényes napsütésben manővereztünk, és egész nap kellemes volt az idő, mindössze a téli ruhám, rajta az overallom, és a meleg dzsekim meg a kötött sapkám kellett ahhoz, hogy ne fázzak. Napközben felment 10-11 fokig a hőmérséklet.
Akár hiszitek, akár nem, azért ez a Norvégia szép ország. Mindenesetre a fjordok, ha szép az idő, akkor valami csodálatos látványt nyújtanak. A hóhatár mára felkúszott olyan 80-100 méterre, a parton már látni a serkenő füvet, a hegyoldalakban egyre kevesebb a hó, a fenyves veszít fehérségéből, egyre inkább a zöld szín kezdi uralni a környéket. A magasban persze hófödte csúcsok övezik az öblöt, de ez számomra már csak holmi dekoráció, nem jelent fogvacogtató hideget. És ezek a csúcsok nincsenek is túlságosan messze. A parton van vagy két-háromszáz méternyi viszonylag sík terep, ahol az emberek élnek, s mögötte a magas hegyek. Persze az is túlzás, hogy "emberek élnek", mert bizony alig látni valakit. A part mentén kanyarodó úton jó, ha egy-két autót látni, persze ma szombat van, nem dolgozik a kikötő, nincs nyüzsgés, még norvég mértékkel se. Amit hiányolok, az a madarak (vagy jegesmedvék) csicsergése, de lehet, hogy hamarosan az is megérkezik...
Estére dög fáradt lettem, mert egész nap a hajóoldalt festették a matrózok, a barba és én kiszolgáltuk őket.
Kíváncsi vagyok, hogy Viktorra mennyi büntetést sóznak rá, amiért összecsepegtettük festékkel a kikötő vizét? Persze, ha szerencséje lesz, akkor megússza. Engem biztosan tíz perc után elkaptak volna. (Később megtudtam, hogy a skandináv országok nem veszik túl rossz néven, ha hajót festenek a kikötőikben.)

Március 24. vasárnap, Husnes. Tegnap este fél nyolckor beájultam az ágyba, így aztán nem csoda, ha hajnali fél négykor már zuhanyoztam. Úgy látszik, a korral jár, már nem tudok tizenórákat aludni, még akkor se, ha hagynak, bár ez sose volt rám jellemző.
Feljöttem a hídra, Naplót írok, adminisztrálok, van egy kis restanciám a rádiónaplóban, elkezdem a hó végi túlóraelszámolást, meg teszek-veszek, reggel folytatjuk a festést...

Nézzük, mit ír róla a Wikipédia:
"Fiddler’s Green (szó szerint fordítva a Hegedűs földje, vagy a Hegedűs zöldje) megtalálható a régi ír legendákban, ahol egy tengerész aki egy evezővel a vállán járja a világot addig, míg nem bukkan olyan emberekre, akik megkérdik, mi az, amit cipel. A legenda eredetét az Encyclopedia of Things that Never Were könyve Homérosz Odüsszeiájában keresi, melyben Odüsszeusznak a jóslat szerint egyetlen módja, Poszeidón kiengesztelésére és a boldogság elérésére, hogy vesz egy evezőt és addig megy, míg egy földön meg nem kérdezik tőle mit visz, és ott áldozatot mutat be a tengeristennek.

As I roved by the dockside one evening so fair
To view the salt waters and take in the salt air
I heard an old fisherman singing a song
Oh, take me away boys me time is not long

Wrap me up in me oilskin and blankets
No more on the docks I'll be seen
Just tell me old shipmates, I'm taking a trip mates
And I'll see you someday on Fiddlers Green

Now Fiddler's Green is a place I've heard tell
Where the fishermen go if they don't go to hell
Where the weather is fair and the dolphins do play
And the cold coast of Greenland is far, far away

Now when you're in dock and the long trip is through
There's pubs and there's clubs and there's lassies there too
And the girls are all pretty and the beer is all free
And there's bottles of rum growing on every tree.

Where the skies are all clear and there's never a gail
And the fish jump on board with one swish on their tail
Where you lie at your leisure, there's no work to do
And the skipper's below making tea for the crew

Now I don't want a harp nor a halo, not me
Just give me a breeze and a good rolling sea
I'll play me old squeeze-box as we sail along
With the wind in the riggin to sing me a song

A feleségem egyik kedvenc tengerésznótája. Persze neki is, mint nekem nagyon sok kedvence van, de ez az egyik legszebb dal.

Ha meghallgatod, azt fogod mondani: mitől tengerésznóta ez az amerikai népdal? Nos, itt elolvashatod a választ (és mindent, amit érdemes tudni - angolul), de röviden: ez a kanadai és amerikai voyageurs-ök által énekelt és elterjesztett nóta az 1800-as évek közepén vált tengerészek által énekelt shantyvá és terjedt el világszerte.

Mint népdalnak nagyon sok szövegváltozata van. Ezért egyhez kiteszem a szöveget, de mutatok néhány változatot is, hogy ne kelljen keresned.

Peter Hollens énekes az a capella együttesével:





Oh, Shenandoah, I long to see you

Hallgassunk megint német tengerésznótát.

Hans Albers: Einmal Noch Nach Bombay

Érdekes ez a dal!
Rákerestem a neten, és ugyanazzal a címmel kettőt találtam, bár a dal ugyanaz, de erősen különböző feldolgozások! Amikor először kezdtem gyűjteni a dalokat, ezt találtam, és ez van benne a fülemben...

Elnézést, de fejlesztették a blog.hu-t és mint mindig, gagyi, nem működik rendesen, kész katasztrófa...

Nun ist mein Seesack wieder klar Das Schiff liegt schon bereit Atschüss, mien Deern, bis über's Jahr Spar auf dein Hochzeitskleid! Ach, nun lass doch bloß das Weinen sein Ein Jahr, das ist doch so 'ne kurze Zeit Die Welt ist groß und wir sind klein Mein Mädel sei gefeit: Einmal noch nach Bombay Oder nach Shanghai Einmal noch nach Rio Oder nach Hawaii Einmal durch den Suez Und durch den Panama! Wieder nach St. Pauli Hamburg Altona! Mädel, Mädel, bald bin ich wieder da! Wieder in St. Pauli, mien Hsmburg Altona. Doch selbst das treueste Seemannsherz Mag nicht gern solo sein Und Mädchen, ja, die gibt's ja allerwärts Die auch das Herz erfreu'n Und ist die Schöne noch so stolz Zum Schluss, da muss sie doch die meine sein Man ist ja schließlich nicht aus Holz Man ist auch nicht aus Stein, nein! Eine Braut in Bombay Und eine in Shanghai Rosen aus dem Süden Blumen von Hawaii Doch die allerschönste Blume, die ich sah Die blühte in St. Pauli In Hamburg Altona! Johnny, Johnny, bald sind wir wieder da! Wieder in St. Pauli, in Hamburg Altona. Nun ist das Mädel meine Frau Mit Haus und Hof dabei Und langsam da wird man alt und grau Die Fahrzeit, die ist vorbei Ein Enkelkind sitzt auf dem Schoß Was will der Mensch noch mehr zum Glücklichsein? Ja, Schiffe, die fahren stolz und groß Im Abendsonnenschein: Ein vielleicht nach Bombay Oder nach Shanghai Eins vielleicht nach Rio Oder nach Hawaii Ach, das war ein Leben, so wie es mir gefällt! Oh, du mein St. Pauli Oh, du weite Welt Johnny, Johnny, das war die schönste Zeit! Über Wind und Wellen, war die Welt so weit

Március 18. hétfő, úton, Greenore. A hajnali őrségre elromlott az idő, most megmutatja az ír tenger, hogy milyen tud lenni valójában.
De nem sokáig mutogatta a tudományát. Négykor megérkeztem, kószáltam egy kicsit hatig, mert senki nem válaszolt a hívásomra, majd Viktor fél hétkor horgonyt dobott.
Délután kikötöttünk.
Mindig is mondtam, hogy az írek európai népség, sokkal inkább, mint a hollandok, vagy Erikék. Holnap reggel nyolckor kezdik a kirakást, és mivel túlórát fizetnek, ezért este nyolcig dolgoznak. Nem egész éjjel, meg minden, ahogy a többi túlcivilizált országban...
Négykor kimentem, egy kicsit körülnézni. Körbejártam Greenore-t. Mind a tizenvalahány házat. Nem lehet több lakosa, mint száz. Ehhez képest van két kocsmája... Meg egy szatócsbolt, ami postahivatal is egyben, meg minden. Szép rendezett kis falu, amint azt megszoktuk az angoloknál. Összeszámoltam hány utcája van, de egynél tovább nem jutottam.
Mivel a kikötőkapu nem volt nyitva, lévén nagy ünnep - Szent Patrik napja, s ha valaki nem tudja, akkor ő Írország védőszentje -, nagyot kellett kerülnöm, a tengerparton ki tudtam menni, egyenest a sétányra. Nos ott volt a fél falu, sétáltak, beszélgettek, a gyerekek lementek a vízpartra köveket hajigálni, egyesek kutyát sétáltattak, azaz dühöngött a jókedv, kirúgtak a hámból, amúgy angolosan...
Mire visszajöttem, jól el is fáradtam, nem véletlen, hisz két hónap óta először tettem, huzamosabb időre, partra a lábam.
Az ügynök szerdára intézi el, hogy orvoshoz mehessünk, tele vagyok viszkető pörsenésekkel, csakúgy, mint Pascal és Manu.

Március 19. kedd, Greenore. Szépen, komótosan dolgoznak. Kilenctől-kilencig, ez persze hajóidő, mert ők egy órával kevesebbet számolnak. Feltaláltam a spanyolviaszt: mivel a rotterdami ügynök szemét volt, és nem adta fel a leveleimet, ezért kinyomtattam újra, és feladtam, most sk., remélem, a repülőt nem eszik meg a cápák.
Vettem ezt-azt, szappant és Nescafét.
Azt hiszem, a legnagyobb hasznát az euro bevezetésének mi, tengerészek látjuk. Nem kell pénzt váltanunk, mindenütt fizethetünk vele. Megkérdeztem a tallymant (ő az, aki a banánt számolja a dalban, a kikötőben meg a vasat...), hogy nehéz volt-e az átállás az új pénzre? Azt mondta, hogy meglepően könnyen ment, csak a formát kellett megszokni. Ehhez csak annyit, hogy az árak mind a mai napig ki vannak írva ír fontban is.
Nyilván, ezeknek a népeknek csak az új árakat kellett megtanulniuk, hogy egy levél Európába most 83 cent, és nem 60, az árak "nominál értéke" alig változott. Azt hiszem, azok a népek vannak szívóágon, ahol nagyságrendekkel térnek az árak a megszokottól, mint az olaszok, ahol - nem tudom pontosan -, de legalább 1718-cal kell az árakat elosztani, hogy az új pénzben megkapják.
Délután megjött az eső, de a vasnak nem árt, így dolgoztak tovább, kárt nem tett, legfeljebb a havat mosta ki a vas közül.

Március 20. szerda, Greenore, úton. A taxi tizenegyre jött, négyen mentünk orvoshoz, kiderült, hogy Viktornak is van bőrnyavalyája, nemcsak nekünk (Manu és Pascal, meg én).

Rash

Ilyenkor, amikor két hónap is eltelik, hogy utoljára rajtam volt a "kimenőruhám", mindig aggódom egy picinykét, nem-e fogytam-e ki belőle túlságosan. Megnyugtatok mindenkit, hogy nem. Viszont nem is feszült túlságosan, nagyjából úgy áll rajtam, mint amikor eljöttem otthonról.
A szomszéd falu, Carlingford rendelőjébe mentünk. Csudára szeretem ezt az országot. Igaz, nem Anglia, de nagy a hasonlóság, ami nem véletlen. Az épületek, a települések valami "tradicionális nyugalmat" árasztanak, kedvelem ezt a környezetet. A rendelő várójában mindenki köszönt, mi is, meg a helybéliek is, szóba elegyedtek velünk, kikérdeztek, ki fia-borja vagyunk, és látszott, fogalmuk se nincsen, hogy a Zöldfoki szigetek miféle leves?
Kaptunk szép fehér kenőcsöt, meg rózsaszín tablettát. Az orvost rábeszéltem, hogy ez allergia, és nem valami "büdösbogár" fertőzés. El is fogadta, rá is írta a jelentésre, hogy allergical rash.
Viktor nem értette, hiába mondtam, hogy mi az a "rash" (piros folt, közepén egy pici pöttyel = kiütés), megkérdezte az asszisztensnőt. Az persze nem tudta elolvasni, mert az orvosok itt is arról híresek, hogy lógtak az isiben a szépírás órákon. Kérdezem:
- Talán rash?
A csaj képe felderült, bólint, és megjegyezte, hogy nahát, ilyeneket tudok angolul?
Hát persze, miért ne?
A doki is megjegyezte, hogy jól beszélek angolul, és ilyenkor, mintha a hátamat kenegetnék olyan izével, ami a szólásban van (háj). Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy ha orvoshoz (vagy bármilyen "specialistához") megyek, akkor az előfordulható "szakszavakat" kiszótározom, így jutottam tegnap olyan szavakhoz, mint a rash - kiütés, bladder - hólyag, itch - viszket, scratch oneself - vakaródzni. Úgy látszik, Viktor nem folytat előtanulmányokat, megelégszik azzal, hogy eltáncolja, amit mondani akar...

Az ír talány már nem talány...

Mára megoldódott egy, számomra, nehéz talány. A kérdést úgy lehet megfogalmazni: hogyan tudnak az írek annyit inni, amennyit tudnak? Nos, a taxisofőr oldotta meg a rejtélyt, amikor elmagyarázta, hogy egyáltalán nem marhaság, amit tegnap láttam a kocsma falán Greenore-ban, hanem maga az ír valóság. Ugyanis egy tábla volt a homlokzaton, hogy aszondja: ISKOLA. Amíg a nebulókat nem hordta iskolabusz a szomszéd faluba, addig délelőtt oskola működött a teremben, este meg kocsma. Nyilván azért, hogy tudja a kis ír, hova kell menni este, nem tévedhet el, mert nappal megtanulja az utat. Aztán ha kimarad a suliból, továbbra is oda jár, mert a szívében nosztalog a tantónéni iránt, de csak este engedik be, s a tanítónéni akkor már kocsmárosné aranyvirág, ide a legjobb Guinessét...
Praktikus.
Este nyolckor jöttünk el. Lezuhanyoztam, és kipróbáltam a kenőcsöt.

Március 21. úton. Ma van a tavasz első napja, nekünk meg elegünk van a jó időből, és megyünk vissza Erikékhez, kitanulni, hogy milyen a viking kikelet, amikor jegesmedvék fütyörésznek a zsendülő hóbuckák között.
Hogyishívjákba és izébe megyünk, még nem tudtam megtanulni a két norvég kikötő nevét, de hamarosan megtudom, mert be kell írni a hajónaplóba, és valahol utána nézek (hogy norvég várost kellene írnom, azt költői túlzásnak tartanám). Alumínium rudakat rakunk be, és elvisszük Lisszabonba, hogy meglássuk, ott hogy viszonyulnak az euróhoz? Onnan vissza északra, és ha az Isten is úgy akarja, hogy sikerüljön, akkor papírt rakunk be, s irány a Földközi-tenger.
Bambasz szívóágon lesz, mert nem tud visszajönni április végén. Ha az út így sikerül, akkor május második felében érhetünk vissza Észak-Európába.